A Szent Domonkos életét és rendjének alapítását, valamint működésének kezdeti szakaszát elbeszélő Domonkos-kódex (DomK.) egyike a magyar nyelvű domonkos rendi kódexeknek, melynek egyetlen példánya Ráskay Lea domonkos apácanővér 1517. évi másolatában maradt fenn a domonkos apácák Nyúlszigeten (Nyulak szigetén, a mai Margitszigeten) lévő Boldogasszony kolostorából. A kódexet különböző latin nyelvű forrásokból állította össze az ismeretlen szerző, minden bizonnyal egy domonkos rendi szerzetes. E latin forrásokat viszonylag jól ismerjük, azokat KATONA LAJOS (1903; 1906a) már javarészt feltárta. Kutatása szerint a fő forrást Antoninus firenzei érsek 15. század közepén írt világkrónikájának (Chronicon) Domonkosra vonatkozó fejezetei adják, terjedelemben a második legtöbbet használt forrás (kb. 77 kódexlaphoz) a 13. században élt Gerardus de Fracheto Vitae (régiesen Vitas) patrum című munkája, ezeken túl kisebb mértékben, úgy 5–5%-ban két, szintén korai szerző, a 14. századi hagiográfus, Petrus Calus (olasz nevén Calo) és a 13. századi Theodoricus de Apoldia1 (Dietrich von Apolda) Domonkosról írt legendájából merített a kompilátor szerző. A KATONA által feltárt források szövegfedezetet nyújtottak a kódex legnagyobb részéhez, csak néhány rövidebb részlet forrása maradt ismeretlen. A későbbi szakirodalom új forrásokat nem tárt fel ezidáig (a mostani eredményeket l. alább), Petrus Calo és Dietrich von Apolda műveit illetően azonban kétségbe vonta, hogy azok közvetlen forrásai lennének a magyar fordításnak. A magyar szöveg ugyanis sok helyen jelentősen különbözik e két szerzőnél olvasható feldolgozástól, még ha azonos történetekről is van szó bennük (l. összefoglalóan KOMLÓSSY 1990: 17; Uő. 2009a: 283).
A Domonkos-kódex magyar szövegének modern kritikai kiadása 1990-ben jelent meg a Régi Magyar Kódexek sorozat kilencedik köteteként KOMLÓSSY GYÖNGYI gondozásában. A kiadáshoz írt Bevezetés a kódexre vonatkozó addigi szakirodalom ismertetése mellett jól áttekinthető táblázatban összegezte a KATONA által feltárt források lelőhelyét hozzárendelve azokat a magyar szöveg lapszámaihoz. E táblázat alapján kerestük meg a latin forrásrészleteket, s vetettük össze azokat a magyar szöveggel. Az általunk feltárt újabb forrásokat lejjebb táblázatban összegezzük.
1 A név többféle latin alakjának helyesírásában Kaeppeli–Panella (IV. köt. 1993, 297) fővariánsát követjük.
A KATONA által megnevezett források közül, mint említettük, a két kisebb arányban képviselttel, Petrus Calo és Dietrich von Apolda munkájával kapcsolatban a későbbi szakirodalomban az a nézet alakult ki, hogy azok feltehetőleg nem lehettek közvetlen forrásai a magyar fordításnak, mivel a történetek azonossága ellenére jelentős eltérés is van a latin és a magyar szövegek között. Azt, hogy ez a feltevés valóban helytálló, most sikerült igazolni, miután a tényleges forrásra rátaláltunk. Ahhoz Petrus Calo Domonkosról írt legendájának SIMON TUGWELL OP által készített kritikai kiadása (1997) révén jutottunk el, amelynek különösen bő jegyzetapparátusa, valamint a szövegek további rokonságára és utóéletére is kitekintő alapos kísérőtanulmánya jelentett kapaszkodót. TUGWELL szándékosan közölt olyan szövegvariánsokat is, amelyek Petrus Calo eredeti szövegének megállapításához szükségtelenek voltak, de úgy vélte, hátha más esetben hasznuk lehet. Az ilyen variánsok között bukkant fel a minket nyomravezető filius szó a fehérvári prépost fiának feltámasztásáról szóló történetben (l. az 1. táblázat 2. pontját). Ez a variáns TUGWELL szerint csak egyetlen latin szövegcsoportban fordul elő, a domonkosok először 1487-ben Velencében megjelent, majd utána többször kiadott breviáriumában. Másutt magával a préposttal, s nem a fiával történik a csoda. A forrás azonosításáról részletesen szóltunk M. NAGY ILONA – KISS SEBESTYÉN, Egy domonkos rendi breviárium mint forrás a Domonkos-kódexben (kitekintve a Cornides-kódexre is) című írásunkban (2022). A következőkben ennek a lényegét foglaljuk össze.
A KATONA által Petrus Calónak tulajdonított tizenegy kódexlapra terjedő részletekről, amelyek két blokkban a DomK. 171/11–176/8. és 299/18–305/12. soráig helyezkednek el, a TUGWELL által közölt variáns segítségével megállapítható, hogy azok olyan domonkos breviáriumból átvett szövegek, amelyek Petrus Calo munkájának kivonatai (összegzésüket l. az 1. táblázatban). A magyar szöveg tehát valóban áttételesen kapcsolódik Calo Domonkos-legendájához. A breviáriumi szövegvariánsokból az is valószínűsíthető (l. az 1. táblázat 5. számú története), hogy a magyar kompilátor előtt a domonkosok breviáriumának Velencében 1494-ben megjelent kiadása állt. A szóban forgó breviárium első kiadása, mint fentebb említettük, 1487-ben jelent meg Velencében. Liturgiai újdonságát főleg a korábbiaknál hosszabb és bőségesebb olvasmányok adták. Jelentősége szempontunkból az, hogy benne Szent Domonkosnak teljesen új legendát kompiláltak, amelynek részleteit a korai szerzők – a 13. századi Constantinus (Orvietói Konstantin) és Dietrich von Apolda, valamint a 14. századi Petrus Calo – által írt Domonkos-életrajzokból (ezekre l. DEÁK 2005: 113–143. és passim) merítették, úgy, hogy az eredeti szöveget a breviárium céljára átdolgozták, kivonatolták. A Domonkos két ünnepére és a főünnep oktávájára készült olvasmányok mellé további, hármas csoportokba rendezett rövid olvasmányokból álló készletet is gyűjtöttek a rendalapítóról való, hetenként keddi napon történő megemlékezés céljára. Ez utóbbiakból válogatott a magyar kódexet kompiláló szerző a fordításhoz. A breviárium további kiadásaiban némely olvasmány szövegén változtattak a korábbiakhoz képest, például újonnan kivonatoltak egy történetet, s ez adott módot annak megállapítására, melyik példányból készülhetett a magyar fordítás. (A breviáriumra vonatkozó információkra l. TUGWELL 1997: 1997, 140–141).
Azért, hogy TUGWELL igazolja a variánsok eredetét, Testimonia cím alatt közölte a Calótól merített részletek szövegét is a velencei breviárium 1487. évi kiadásából, s ha az utóbbitól eltérő kivonatot talált a további kiadások valamelyikében, az újabb szövegvariánst szintén közreadta. A DomK. egyik epizódja, mint fentebb jeleztük (l. a táblázat 5. pontjában), nem felel meg az 1487-es kiadás szövegének, amely sokkal rövidebb a magyarnál, megegyezik viszont az 1494-es kiadásban lévő változattal. Ebből az következik, hogy a magyar kódex forrása a velencei domonkos breviárium 1494-es – esetleg azzal egyező szövegű, valamivel későbbi – kiadása lehetett. A táblázatban feltüntetjük a megfelelő forrásrészletek lelőhelyét TUGWELL (1997) szövegkiadásában,2 valamint az 1494-es kiadású breviáriumban is.3
2 A zárójelben T jellel a kiadás lapszámai.
3 A Bayerische Staatsbibliothek (München) digitalizált példányát használtuk:
https://gesamtkatalogderwiegendrucke.de/docs/BREVIAR.htm#BreviariumFratrumPraedicatorum
https://download.digitale-sammlungen.de/pdf/16254351628888bsb00048171.pdf
| DomK. | Téma | Forrás | Végső forrás | |
|---|---|---|---|---|
| Breviarium Fratrum Praedicatorum, Velence, 1487; 1494. | Petrus Calo: De Sancto Dominico (Legendae II.: TUGWELL 1997) | |||
| 1. | 171/11–172/20. | A Szent Domonkost ábrázoló táblakép házomláskor megoltalmaz egy fiúgyereket | 1487: 261 r–261v. (T 316–317) 1494: 426rb | II. 45. (T 282–283) |
| 2. | 172/22–173/21. | Egy fehérvári prépost fia Domonkos ujj-ereklyéjének mosóvizétől feltámad | 1487: 261v (T 318) 1494: 426rb | II. 46. (T 283–284) |
| 3. | 173/23–175/9. | Egy asszony Szent Domonkos ünnepekor végzett hajmosásáért megbűnhődik | 1487: 261v–262r (T 321) 1494: 426va | II. 51. (T 286–287) |
| 4. | 175/11–176/8. | Egy meddő nő lányt szül; Domonkos fiúvá változtatja az újszülöttet, hogy fogadalma szerint az anya a prédikátor szerzetbe adhassa a fiát | 1487: 262r (T 322) 1494: 426va | II. 52–54. (T 287–288) |
| 5. | 299/18–301/19. | Domonkos felismeri egy deák elhallgatott bűnét | 1494: 423v (T 305–306) 1487: 258v (T 305): rövid változat! | II. 35–37. (T 277–278) |
| 6. | 301/23–303/27. | Domonkos sárral ragasztotta össze Albert fráter elszakadt köpenyét | 1487: 258v (T 309) 1494: 423vb | II. 38. (T 278–279) |
| 7. | 304/5–305/12. | Szent Domonkos megjavította (megjobbította) a kút vizét | 1487: 258v–259r (T 313) 1494: 424ra | II. 40. (T280) |
A DomK.-ben KATONA által Dietrich von Apoldának tulajdonított részletekről, – melyek eredetének közvetlen voltát a későbbi szakirodalom megkérdőjelezte, – most szintén sikerült megállapítani, hogy azok a már említett, Velencében kiadott domonkos breviáriumból származnak, s Dietrich von Apolda munkáján alapuló kivonatok lehetnek. A magyar szöveg tehát ez esetben is áttételesen kapcsolódik a Dietrich von Apoldáéhoz, megegyezik viszont annak breviáriumi kivonataival. Ehhez már csak az 1494-es kiadást néztük meg, annak szövegét vettük át forrásközlésünkben.
| DomK. | Téma | A forrás | A breviáriumi szöveg forrása | |
|---|---|---|---|---|
| Breviarium 1494 | Dietrich von Apolda (Theodoricus) | |||
| 1. | 165/1–168/14. | Némely rettenetes példa azokról, akik Szent Domonkost megszólják: a rágalmazó ferencesek konventjét tűz emészti el. | 425vb: lectio II–III. | c. XXX. §358–360: ASS 623. |
| 2. | 168/18–171/10. | Egy példa azokról, akik szeretik Szent Domonkost és fiait: egy ciszterci kolostor Dithmarus nevű apátjáról. | 426ra: lectio I–III. | c. XXX. §361–363: ASS 623. |
| 3. | 297/15–299/12. | Az Úristen meghallgatta Domonkos imádságát: Konrád mester belépett a domonkos rendbe. | 423rb-423va: lectio I–III. | c. XVII. §205–207: ASS 597. |
| 4. | 306/13–307/27. | Halál utáni csoda: a Domonkoson csúfolódó veronai ferences Miklós frátert láz kínozza. Miután fogadalmat tesz, hogy ezután tiszteli Domonkost, meggyógyul. | 425rab: lectio II–III. | c. XXX. 351–2: ASS 622. |
| 5. | 308/5–311/2. | A domonkosok jótevőinek jó adatik: egy ferencessé lett német vitéznek, aki szerette a domonkosokat, betegségében látomása volt, Jézus parancsára Domonkos megfürösztötte őt, mire meggyógyult. | 425rb: lectio I. | c. XXX. §353–56: ASS 622. |
| 6. | 311/4–312/18. | Ismét egy csoda: egy papot a Domonkos ünnepén misézéskor sóssá vált oltári szentség tanított meg a szent tiszteletére. | 425va-b: lectio I. | c. XXX. §357: ASS 622–623. |
A DomK. két kisebb részletének forrását szintén pontosítani lehetett a már említett breviárium alapján. A 293/4–15. és a 293/16–295/5. sorok forrásaként a szakirodalom KATONA nyomán forrásként eddig Gerardus de Fracheto Vitae fratrum c. munkája I. részének 17. és 16. fejezetét (Pars I. 17., 16.) tartotta számon (l. KOMLÓSSY 1990: 20). A magyar szöveg közvetlen forrása azonban minden bizonnyal itt is a domonkosok Velencében 1494-ben (esetleg valamivel azután) kiadott breviáriuma. Abban a 423ra, lap I., illetve II–III. lectiója egész pontosan megfelel a magyar fordításnak, míg a Vitae fratrum szövegéhez viszonyítva vannak kisebb eltérések. Ugyanaz a két történet szerepel az utóbbiban is, feltehetőleg azokból készült – kevés változtatással, de némi szerkezeti egyszerűsítéssel és kihagyásokkal – a breviáriumi változat. A jegyzetben az összehasonlítás kedvéért közöljük a Vitae fratrum megfelelő részletét (REICHERT 1896: 78–79).
További négy, eddig ismeretlen forrásúnak tartott epizód közül kettőnek a forrása (l. a 3. táblázat 3–4. sorában) szintén megtalálható az említett breviárium Domonkosnak szentelt, keddenkénti rövid olvasmányai között. E két részlet végső forrását nem kutattuk, magából a breviáriumból pedig nem derül ki, mely szerző szövegét kivonatolják az egyes részletek. A 3. táblázat 1. pontjában felsorolt történet eredetének problémájáról alább (l. a 2.4. pontot) külön szólunk. Ezek után már csak egyetlen rövid példa (l. a 3. táblázat 2. pontját) forrása maradt felderítetlen.
| DomK. | Témája | Forrása | |
|---|---|---|---|
| 1. | 195/21–196/25. | A bolognai sekrestyés esete Domonkossal. | Antoninus P. III. Tit. XXIII., c. II. §1: 191 b. Vö. TUGWELL, Medieval Studies 47[1985] 47. |
| 2. | 248/17–249/6. | A tunyán zsolozsmázó szerzetesről, aki halála után negyven évig a purgatóriumban bűnhődik. | Továbbra is ismeretlen |
| 3. | 295/7–25. | Domonkost és Bertrandus frátert nagy égi háború éri utol az úton; Domonkos keresztet vetett az esőre, az elállt, s vizesek sem lettek. | Breviarium 1494: 423rab: lectio I. |
| 4. | 295/26–297/9. | Szűz Mária az alvó frátereket Santa Sabinában meghinti – egy kivételével – szentelt vízzel. | Breviarium 1494: 423rb lectio II–III. |
A DomK. 195/21–196/25-ig terjedő részlete a bolognai sekrestyésről szóló történet, amelynek forrása eddig ismeretlen volt (KOMLÓSSY 1990: 17). A magyar fordításnak megfelelő latin szöveg megtalálható azonban Antoninus Chroniconjában, még Domonkos tényleges életrajzának kezdete előtt, a szent erényeinek dicséretét taglaló részben, valamivel előbbi helyen, mint az Antoninusból átvett többi részlet (l. a 3. táblázat első sorát). A példa szerzőjét TUGWELL nevezte meg a Szent Domonkos kilenc imamódjáról írt, névtelenül fennmaradt rövid kis traktátus kritikai szövegkiadását kísérő tanulmányában, s közölte a szövegét is, mivel ugyanez a példa felbukkan a traktátus egyik kézirati variánsában is (The Nine Ways of Prayer of St. Dominic. [Szt. Domonkos kilenc imamódja.] In: Medieval Studies 47[1985] 47). TUGWELL a Chronicon kézirataiból idézi a kérdéses részletet, a nyomtatott kiadásbeli lelőhelyet nem tünteti fel. A DomK. 195/21–23. soraiban álló szabad fogalmazású szerkesztői bevezetést, amely Domonkos erényei közül emel ki kettőt, s a forrásra csak általánosságban utal („Esmeg úgy írattatik ez szentséges atyáról…”), a Chroniconnak a szent erényeit taglaló része ihlethette.
Az eddig számon tartott forrásokhoz csatlakozik még egy további, rövid terjedelemű, tudós szövegmagyarázat, amely eddig elkerülte a kutatás figyelmét. Azonosítását a kódex 230/9–10. soraiban írt szerkesztői szöveg teszi lehetővé: „E z j g e k e t m a g y e r a z y a h u g o c a r d i n a l i s.” Az ezt követő szakasz, a DomK. 230/10–231/7. sorig betoldás a magyar szövegben, amelynek forrása Hugo de Sancto Caro (Hugues de Saint-Cher, 1190 k.–1263), 13. századi neves párizsi domonkos teológus, az első domonkos bíboros Vulgata-kommentárjának a bibliai Bölcsesség könyvéhez írt magyarázatából (Postilla super librum Sapientie) a 10,13–14. versekre vonatkozó részlet kisebb szerkezeti változtatással, egyébként pontos fordításban. A magyarázandó bibliai helyet (Bölcs 10,13–14) ezt megelőzően szintén bővebben idézi a magyar szöveg a forrásbelinél (l. a Bibliai helyek előfordulása cím alatt). A forrás azonosításáról bővebben lásd M. NAGY ILONA – N. HORVÁTH MARGIT, Hugo a Sancto Caro bibliakommentárjának részlete a Domonkos-kódexben című cikkünkben (2020).
A korábbi szakirodalom a DomK. szövegéből SZERECZ ALAJOS IMRE munkája (1916: 81) nyomán egyetlen bibliai hely magyar fordításának előfordulását tartja számon (KOMLÓSSY 1990: 13). Mivel ennél több példa is van, ezért jónak láttuk összefoglalni a kódex idevágó adatait. Kisebb részt a források kiadásai is megjelöltek ilyeneket, nagyobb részt pedig saját megfigyelésünk alapján gyűjtöttünk. A bibliai helyek említése gyakran liturgikus összefüggésben történik, jellemző, hogy a magyar szöveg latinul is idézi a bibliai verset vagy részletét, valamint ellátja a magyar fordítással, amelyet többször hosszabban is idéz a forrásbelinél. Esetenként csak a bibliautánzó stílus nyilvánul meg a forrásokban; amennyiben felismertük, az ilyen helyeket is felvettük a táblázatba.4
4 A táblázatok összeállításában közreműködött Borbás László.
| A bibliai hely (a biliai könyvek sorrendjében) | A bibliai szöveg a Vulgata szerint (dőlt betűvel a lefordított rész) | A DomK. szövege betűhűen (ha van, latinul is – és magyarul) | Megjegyzés a fordításhoz | |
|---|---|---|---|---|
| rövidítése (latin és magyar) | előfordulása a DomK.-ben (lap/sor) | |||
| Gn 5,5 Ter 5,5 | 217/17–19. | et factum est omne tempus, quod vixit Adam anni nongenti triginta et mortuus est. | Levn adamnak minden ev jdeÿe kyben ele • <ny> kylenchzaz es harmyc eztendevk • es meg hala | A forrásban csak a Gn 5,3 és et cetera áll; a magyar a Gn 5,5-t fordítja és további verseket Ádám fiairól; szó szerinti fordítások. |
| Gn 5,8 Ter 5,8 | 217/19–21. | et facti sunt omnes dies Seth nongentorum duodecim annorum et mortuus est; | Levnek setnek ev napÿ kylenchzaz es tyzenkeet eztendevk · es meg hala | |
| Gn. 5,11 Ter 5,11 | 217/21–22. | factique sunt omnes dies Enos nongentorum quinque annorum et mortuus est. | Levnek eno napy kylenczaz es evt eztendevk • es meg hala | |
| Ps 26,12 Zsolt 26,12 | 232/15–16. | mentita est iniquitas sibi | de hazvda evneki az ev alnoksaga | Szó szerinti fordítás. |
| Ps 41,4 Zsolt 41,4 | 44/17–19. | fuerunt ei lacrimae suae panes die ac nocte | es voltanak az ev sÿralmÿ ev nekÿ eÿ es napÿ kenÿerÿ | Szép fordítás. Párhuzamos hely: MargL. 80/22-24. |
| Iob 29,24 Jób 29,24 | 43/ | Nincs fordítás | ||
| Sap 5,1 Bölcs 5,1 | 230/24–25. | Cf. tunc stabunt iussi in magna constantia adversus eos, qui se angustaverunt | mykoron az jgazak jtylyk azokat kyk evket nyomorgattak | A forrásban utalás a Sap 5,1-re és arra emlékeztető szavak, de a magyar az utalást nem veszi át |
| Sap 6,6 Bölcs 6,6 | 262/21–23. | Iudicium durissimum his, qui praesunt, fiet | kemenseges jtylet lezen azoknak • kyk egyebeken vrankodnak | Szó szerinti fordítás. |
| Sap 10,13–14 Bölcs 10,13–14 | 229/25–230/8. | Haec venditum iustum non dereliquit, sed a peccatoribus liberavit eum; descendit cum illo in foveam, et in vinculis non dereliquit illum, donec afferret illi sceptrum regni, et potentiam adversus eos, qui eum deprimebant; et mendaces ostendit eos, qui maculaverunt illum, et dedit illi claritatem aeternam. | Ez • az el arult jgazat elnem hagya • de az bynesektevl meg zabadeygya evtet • es az verembe lezal en vele • es az kevtelekben fogsagogban elnem hagya evtet • mygnem hozya evneki az orzagnak istapyat • es hatalmat azok ellen kyk evtet meg nyomoreygyak vala • es hazvgoknak mutagya azokat kyk evtet meg zeplevseytetteek • es ad evneky evrek fenessegevt • | A forrás csak rövid részletet idéz; a két teljes vers betoldás a magyar szövegben; szó szerinti fordítás (M. NAGY–N. HORVÁTH 2020). |
| Is 53,7 Iz 53,7 | 26(20)/4–6. | oblatus est, quia ipse voluit | Adateek aldozatra : mert evnen maga akara | Szó szerinti megfelelő (SZERECZ 1916: 81; KOMLÓSSY 1990: 13). |
| Is 9,2 Iz 9,2 | 5/18. | Cf. Populus, qui ambulabat in tenebris, vidit lucem magnam, habitantibus in regione umbrae mortis lux orta est eis; | A latin forrásszöveg a bibliai kifejezéseket használja (Domonkosra vonatkoztatva), de nem követi szó szerint a Bibliát. | |
| Mt 4,16 Mt 4,16 | 5/19–20. | Cf. populus, qui sedebat in tenebris, lucem vidit magnam, et sedentibus in regione et umbra mortis lux orta est eis | ||
| A forrásban: [puer Dominicus … dandus foret] in lucem habitantibus super terram illuminare his, qui in tenebris et in umbra mortis sedent | hog ez zent germek adatot volna welagossagwl fevldevn lakozoknak • velagoseÿtanÿ azoknak kÿk setetsegegben es halalnak arnekaban evlnek • | |||
| Mt 5,13 Mt 5,13 | 311/15. | vos estis sal terrae | vos estis sal terre … ky jg magÿeraztatyk · Ty vattok fevldnek sauÿ · | Szó szerinti fordítás (a Szt. Domonkos napi mise evangéliumi szövegét idézi; a második említéskor nem fordítja) |
| 311/20. | vos estis sal terre | |||
| Mt 5,14–15 | 12/4–6. | non potest civitas abscondi supra montem posita, neque accendunt lucernam et ponunt eam sub modio, sed super candelabrum | Mykeppen az gergÿa tarton valo zevuetnek : es mÿkeppen az hegÿen zereztetevt varas
A forrásban: quasi lucerna super candelabrum et quasi civitas supra montem posita | Szó szerinti fordítása a forrásbeli kifejezéseknek. – Bibliai hasonlat Domonkosra alkalmazva, bibliautánzó stílus a forrásban. |
| Lc 1,17 Lk 1,17 | 3/20–21. | in spiritu venerat et virtute Helyae | elyasnak lelkevel es ereyvel jevt vala | Szó szerinti megfelelés. |
| Lc 10,19 Lk 10,19 | 48/5–7. | Dedi vobis potestatem super omnem virtutem inimici et nil vobis nocebit | Attam nektek hatalmat • ellensegnek mÿnden ereÿnek fevlette • es semmÿt nektek nem art | Szó szerinti megfelelés (a fordításban a nil megfelelője helyesebben ’semmi’ lenne.) |
| Lc 15,21 Lk 15,21 | 228/17–18. | peccavi in caelum et coram te | vetkeztem menyben es te elevtted | A forrásban reminiszcenciaszerű használat (bibliautánzás); fordítása pontatlan. (’vétkeztem az ég ellen és teellened’) |
| Rm 8, 17 | 134/3–4. | si autem filii et heredes | ha fyak · tahat evrekesek es | Szó szerinti megfelelő; a magyar megnevezi az apostolt is (Szt. Pál). |
| IPt 5,8 1Pt 5,8 | Cf. diabolus tamquam leo rugiens circuit quaerens, quem devoret. | A forrásban bibliautánzás, nem szó szerinti átvétel a Bibliából (fordítása jó). | ||
| 51/23. | A forrásban: qui circu[i]ens quaerit, quem devoret, tamquam leo rugiens | kÿ kerengven keres • mellyet be nÿelÿen • ordeythuan mykeppen orozlan | ||
| Lc 21,25 Lk 21,25 | 256/20–21. | Et erunt signa in sole et luna | Ervnt signa · az az · leznek chodak napban es hodban · | Szó szerinti megfelelés; de a magyar folytatja az idézetet (Evang. Advent első vasárnapjára, ill. Szt. Gergely erről szóló homiliája) |
| Incipit | A DomK. lap- és sorszáma | A DomK. betűhű szövege (Ha van, latinul és magyarul) |
Megjegyzés (a forráshoz való viszonyról, a fordításról, stb.) |
|---|---|---|---|
| Subvenite sancti Dei … (responsorium a recommendatio végén) | 146/3–10. | Sub venite sancti dei · occurrite angeli domini : Az az : Segelÿetek istennek zentÿ : jevyetek eleÿben vrnak angelÿ : fogaduan auagÿ veuen evlelket : aÿanluan vÿuen evtet az felseges istennek zÿne eleÿben : Angeloknak kara fogagÿa evtet : es abrahamnak kebelebe helÿheztesse evtet : A forrásban: Subvenite sancti Dei, occurrite angeli etc., | A forrásban csak a kezdősor, etc. utal a továbbiakra, a magyarban a szöveg folytatódik. |
| Eya, ergo, advocata nostra (Salve Regina antiphona részlete) | 185/8–11. | Eÿa ergo aduocata nostra · Az az · No azert mÿ zonk zolo · az te irgalmas zemeÿdet mÿ reank fordohad A forrásban: Eya, ergo, advocata nostra | A magyar szövegben is előbb latinul, majd magyarul, s folytatva a következő sorral is. |
| Et Iesum benedictum … (Salve Regina antiphona részlete) | 194/22–195/1. | Et iesum benedictum · Az az · Es iesust te mehednek aldot dymevlcheet · ez zam kyveteesnek vtanna nekevnk meg mutassad A forrásban: dum fratres cantarent illam partem antiphonae: „et Iesum benedictum fructum ventris tui nobis post hoc exilium ostende” | A magyar szöveg latinul is idézi a kezdetet, majd szó szerint fordítja a forrásbeli részletet. |
| O dulcis Maria (Salve Regina antiphona részlete) | 195/8. | O dulcis Maria · az az O edes maria | A forrás csak utal az antiphona végére, a magyar a szövegét is betoldja latinul és magyarul. |
| Spes nostra, salve | 197/18–19; | Spes nostra salue · az az · mÿ remensegevnk iduezlegÿ | A magyar szövegben latinul és magyarul is. |
| Eya, ergo, advocata nostra (Salve Regina antiphona részletei) | 197/23–24. | Eya ergo aduocata nostra · az az · no azert mÿ zonk zolo A forrásban: cum fratres dicerent: spes nostra, salve, … et …: eia ergo advocata nostra, | |
| illos tuos misericordes oculos … | 198/4–6. | illos tuos misericordes oculos ad nos conuerte · az az ·Az te irgalmas zemeydet mÿ reank fordohad A forrásban: illos tuos misericordes oculos ad nos converte | A magyar szövegben latinul és magyarul is. |
| Et Iesum benedictum … (Salve Regina antiphona részletei) | 198/10–15. | Et iesum benedictum fructum ventris tui m1 nobis post hoc exilium ostende · Az az ·Es iesust te mehednek aldot dymevlchet ez zamkyveteesnek vtanna nekevnk meg mutassad 1 hibásan írt betű A forrásban: cum cantarent: et Iesum benedictum et cetera | A forrásban csak a kezdet, a magyar szöveg tovább folytatja latinul és magyarul is. |
| Heu mihi, Domine, quia peccavi … (responsorium) | 213/13–22. | Hev michi domine · quia peccaui nimis in vita · quid faciam miser vbi fugiam · nisi ad te deus meus · miserere mei dum veneris in nouissimo die · Az az · Jay en nekem vram · mert jgeen vetkeztem en eletemben · myt tegyek en neuolÿas · houa fussak ha nem chak te hozyad en istenem · irgalmaz en nekem mykoron jvtandaz az vtolso napra A forrásban: Heu mihi, Domine, quia peccavi nimis in vita mea; quid faciam miser, ubi fugiam nisi ad te, Deus meus | A magyar szöveg előbb latinul, a forrásnál hosszabban idézi a responsorium szövegét, majd az egészet magyar fordításban. |
| Quid faciam, miser (responsorium-részlet) | 214/8–9. | Myt tegyek en neuolyas · houa fussak hanem chak te hozyad en istenem A forrásban: quid faciam, miser, ubi fugiam? | A magyar hosszabban idézi a részlet szövegét. |
| Adoramus te, Christe (ima) | 236/17–20 | Ez adoramus te christenek ez magyerazatya · Jmadonk tegedet cristus es aldonk tegedet · mert az te zent kereztfadnak myatta valtottad ez velagot | A forrás csak a kezdősorral nevezi meg az imát, a magyar szöveg ide iktatja az Adoramus fordítását, külön mondattal bevezetve. |
| Docebit nos Dominus vias suas … (responsorium) | 256/24-257/1 | docebit nos dominus vias suas · Meg taneyt mynket vr az ev vta/yra | A magyar szövegben előbb latinul, utána a fordítás. Szó szerinti fordítások. Vö. Is 2,3 |
| 257/2–5 | Venite ascendamus ad montem domini · et ad domum dei iacob · az az ·jevyetek menyevnk fel vrnak hegyere · es iacobnak istenenek hazahoz A forrásban: docebit nos vias suas et cetera Venite, ascendamus ad montem Domini et ad domum Dei Iacob (domum: DG szöveghagyomány: REICHERT; fővariáns: montem) | ||
| Eya ergo advocata nostra (Salve Regina) | 296/22–23. | Eya ergo ad vocata nostra · az az · no azert my zonk zolo A forrásban: Eya ergo advocata | Szó szerinti megfelelés. |
| Iam lucis orto sidere … (ének; a prima liturgiájának része) | 298/23–299/1. | Mykoron az cantor el kezdeneÿe · az jam lucis orto sideret · az az · jmmar az chyllagnak velagossaga fel tamaduan · vr istent keryevk alazatoson · hog ez napÿ dolgÿngban / mynket meg tarchon arto dolgoktwl A forrásban: cum ... cantor incepisset iam lucis orto sydere | A magyar szöveg előbb latinul is megadja az ének kezdetét (magyar tárgyraggal ellátva), majd a magyar fordításban a további sorait is. |
A felhasznált forrásokból, valamint a szövegbe betoldott bibliai, liturgiai vonatkozású, illetve a kolostori élet rendjére stb. utaló kiegészítésekből (lásd például a 4ab táblázat idézeteihez fűzött megjegyzésekben, valamint a forrásszöveg jegyzeteiben passim) arra következtethetünk, hogy az ismeretlen kompilátor tudós domonkos szerzetes lehetett, aki a napi liturgiai gyakorlatban is aktívan közreműködött. Azzal, hogy a domonkos breviáriumnak a rendalapítóról való heti megemlékezésekre szánt rövid szövegeiből válogatott, nemcsak olvasmányról gondoskodott a nővéreknek, hanem hozzásegítette őket ahhoz, hogy a magyar fordítás révén a liturgiában hallott szöveget követni tudják, értsék is. Feltehető, hogy papi szolgálatot is ellátott, talán a szigeti kolostorban is. Az pedig, hogy valószínűsíthetően egy 1494. évi kiadású breviáriumból merített, mutatja, hogy a rend legfrissebben összeállított zsolozsmáskönyvét használta. Ezzel az apácáknak a legújabb rendi törekvéseknek megfelelő olvasmányt biztosította. Ami, ha közvetetten is, a rend régi íróihoz való fordulást is jelentette, amint az a renden belül a 15. században divatba jött, s amit az új breviárium is képviselt. Hugo a Sancto Caro bibliakommentárjának felhasználása (l. M. NAGY – N. HORVÁTH 2020) szintén tükrözheti ezt a szándékot is. A szöveg összeállítójára vallhat az az élményszerűnek ható betoldás is a magyar szövegben (131/8–16), ahol a korai fráterek egyszerű cellájáról szól, amelyek egyikét Szent Domonkos emlékezetére az ő korában is megőrizték régi állapotában. Talán feltehető, hogy személyesen is látta azt Bolognában. Ugyanakkor feltűnő, hogy a magyar vonatkozású adatokhoz, csodákhoz nem fűz semmi megjegyzést. A forrással szemben kimarad a magyar szövegből például (173) a 13. században Domonkos kultuszhelyének számító, ujj-ereklyéjét őrző somlyói konvent (erre GYÖRFFY 1987: 493; DEÁK 2005: 142; GYÖRKÖS 2007) neve is. Gondolhatunk arra, hogy a történeti adatoknak akkor már nem volt aktív az emlékezete, az apácáknak szánt olvasmány dévóciós célját pedig önmagában a csoda leírása szolgálta, a történés helye kevésbé volt érdekes. Az idegen helynevek nagyvonalú kezelése (l. alább) erre utalhat, a hazai vonatkozás negligálása mégis furcsa. Hasonlóan kommentár nélkül hagyja Pál mester (Magyar Boldog Pál) említését (126).
A kódex fordítása elég egységesnek tűnik, azonos fordítói szokások érzékelhetők a szövegen végig. KOMLÓSSY GYÖNGYI (2009b) már korábban rámutatott arra, hogy a különböző korú források (ti. a 15. századi Antoninus és a 13. századbeli Gerardus de Fracheto) fordításában nem látszik nyelvi különbség, azok egyidőben készülhettek. Néhány fordítási sajátságból az is feltételezhető, hogy ugyanaz a személy fordította magyarra a breviáriumi részleteket, aki a kódex más részeit. Ilyen például az a szokás, hogy a magyar szöveg rendszerint meghagyja jövevényszóként a forrásszövegben látott latin szót, ha az a magyarban – a fordító nyelvében – járatos; hasonlóan végigvonul a szövegen az a megoldás, hogy a latin esetragos formában álló helyneveket a magyar fordítás változatlan alakban veszi át, mintha az lenne az alanyesetük, s így látja el magyar ragokkal. Ezek egyfajta kényelmes (és valószínűleg sietős) fordítási megoldást tükrözhetnek, amit ugyanaz az az ember alkalmazhatott a fordítás során. A sietős fordítás nyoma lehet még például egy szó kihagyott üres helye (271). Oda a lefordítatlanul maradt salmata szó magyar jelentése került volna az „egy” számnév és a „széna” szavak közé. A latin szó a teherhordó állatra rakott terhet, poggyászt jelenti (’onus salmarii’, fr. Saumée: DuC.), amit a fordító bizonyára nem ismert, de értette, hogy mértéket jelöl. Kihagyta a helyét, valószínűleg a későbbi beíráshoz, de az üresen maradt a másoláskor is. Érdemes végül felfigyelni a helyenként gépies fordítás mellett a kódex találó magyaros fordításaira is, mint: in Alpibus ~ „hegyek-völgyek között” (85); usque ad summum ~ „(az üvegpoharat megtölteni) mind csordultig” (87); ad aquae fontem ~ „(az úton a fáradságtól megszomjazva) valamely kútfőhöz megyen” (88); turta caseata ~ „béles” (268), stb. A fordítás sajátságairól részletesebben lásd M. NAGY 2023.
A források teljesebb körű ismeretében közelebb juthatunk a kompilálás idejének meghatározásához is. A DomK. eredetijéről eddig azt gondolhattuk, hogy összeállítása az 1517-ből fennmaradt másolathoz képest viszonylag jóval korábban megtörténhetett. Erre nemcsak az adhatott okot, hogy a Ráskay Lea helyesírása ismert módon egy korábbi kancelláriai helyesírási szokással tart rokonságot, hanem az is, hogy – amint a szakirodalomból mostanáig tudtuk – több régi, a 13. századból és a 14. század első feléből származó forrás (Gerardus de Fracheto, Dietrich von Apolda, Petrus Calo) szerepel benne (vö. például LÁZS 2009: 138; 2016: 307). Antoninus firenzei érsek 15. sz. közepén írt világkrónikája, amely a kódex egyik fő forrása, már eddig is jelezte, hogy az eredeti összeállítása körülbelül bő fél évszázaddal előzhette meg a Ráskay Lea másolatát. Most azonban az 1494. évi breviáriumi forrás azonosításával látjuk, hogy Petrus Calo, valamint Dietrich von Apolda esetében a régi forrás új feldolgozásáról van szó, sőt akad a kódexben Gerardus de Frachetótól a breviáriumba átszármazott részlet is, s mindezek a szövegek 1487 (némelyik pedig 1494) előtt ebben a formában nem léteztek. A breviáriumi részletek mind a kódex második felében találhatók. Ugyanott üres lapok (272–292) is vannak kihagyva, feltehetőleg később beírandó (később lefordítandó?) szöveghez. Az elég terjedelmes kódex (338 lap) összeállítása hosszabb ideig is tarthatott, de legalábbis a breviáriumi részleteket tartalmazó második felét nem kompilálhatták korábban, mint a 15. század vége, utolsó évei. Ezzel lényegéban két évtizedre szűkül az a filológiailag igazolható idő, ami a kompilálás és a másolás között eltelhetett. Ezután kérdésessé válik, volt-e a magyar kódex egészének korábbi változata. Valószínűbbnek tűnik, hogy a fordítási példányt kellett Ráskay Leának letisztázva leírnia. A magyar nyelvű fordítás viszonylag kései datálása (1494 után) egyébként jól egybevág a rendtörténeti adatokkal: a rendi reformot – amelynek fontos része volt az apácáknál az anyanyelvű olvasmányok biztosítása, – csak a XV. század végére tudták véghez vinni a domonkosok a szigeti kolostorban. A folyamat kezdetét a regula és a konstitúciók fordítása (BirkK., 1474) jelzi, teljes kibontakozását pedig éppen a magyar nyelvű kódexek mutatják a XVI. század elején (minderről részletesen l. LÁZS 2016: 34 skk., 45 és passim).
A 15. sz. végén újdonságnak számító breviárium felhasználása láttán valószínűleg azt is feltételezhetjük, hogy a domonkos fráterek birtokában (könyvtárában), akik a szigeti apácáknak az anyanyelvi olvasmányokról gondoskodtak, megvolt az 1494-es (vagy azzal egyező szövegű) velencei breviárium példánya. Ennek hazai előfordulására tudomásunk szerint nincs adat, például IMPLOM (2017) gazdag összefoglalásában sem találunk ilyet. Ha pedig anyanyelvi fordítást készítettek belőle, használniuk kellett a liturgiában is, vagyis a rendalapítóról az akkori legfrissebb olvasmányokkal emlékeztek meg. A breviáriumi forrás azonosításával a liturgikus gyakorlat és az anyanyelvű szövegek közti kapcsolatokra is újabb oldalról világíthattunk rá.
A kódex latin forrásszövegeinek az eredeti közlésekben különböző helyesírását mindenütt egységesítettük, a normalizált latin átírást és a mai központozást alkalmaztuk. Néhány szóban őriztünk meg csak mutatóban régiesebb alakváltozatot (pl. iocundus). A nagybetűk használatában általában szintén a mai szokás szerint jártunk el. Szent Domonkos nevét jelzőjével együtt (Sanctus Dominicus) nagybetűvel írjuk. A fordítással való összevetés megkönnyítésére a magyar kódexszövegből hiányzó részleteket szürke színnel satíroztuk be, a fordításban lévő nagyobb bővítésekre jegyzetben utalunk. A jegyzetekben a magyar kódexszöveg példáit az eredeti kiejtést tükröző modernizált helyesírással közöljük, hogy az érdeklődők szélesebb rétegei is könnyebben követhessék a fordítás sajátosságait. A latin forrásszövegeket megszakítva a megfelelő helyeken betűhű írásban feltüntetjük a magyar szöveg címközléseit, a jegyzetben azonban modernizált átírásban is közöljük, hogy a kódex tartalma, a kompiláció szerkezete minél több olvasó számára áttekinthető legyen.
DomK. = Domonkos-kódex, 1517. A nyelvemlék hasonmása és betűhű átirata bevezetéssel és jegyzetekkel.
Kiad. Komlóssy Gyöngyi, Régi Magyar Kódexek 9., Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 1990.
https://mek.oszk.hu/05100/05162/html
Antoninus Florentinus (1389–1459), Chronicon sive Summa
Historialis. Pars III. Anton Koberger, Nuremberg (Nürnberg) 1484.
http://dl.ub.uni-freiburg.de/digitlit/antonin1483-3 (2019. 01. 18.)
A leíráshoz eredetileg az OSzK. példányáról készült mikrofilmmásolatot használtuk.
Breviarium Fratrum Praedicatorum, Andreas
Torresanus, Venetia (Velence), 1494.
https://gesamtkatalogderwiegendrucke.de/docs/BREVIAR.htm#BreviariumFratrumPraedicatorum (2021. 04. 25.)
https://download.digitale-sammlungen.de/pdf/16254351628888bsb00048171.pdf (2021. 04. 25.)
A Petrus Calus (Calo) Domonkos-legendájából készült kivonatok szövegét l. még Tugwell, Simon OP 1997, Testimonia c. fejezetében.
Gerardus de Fracheto (1205–1271), Vitae Fratrum Ordinis Praedicatorum. Kiad. Benedictus Maria Reichert, Monumenta Ordinis Praedicatorum [MOPH] I, Lovanii–Romae (Leuven–Róma), 1896.
Hugo de Sancto Caro (Hugues de Saint-Cher, megh. 1263), Postilla super librum Sapientie. In: Commentarii in S. Scripturam 3. Tertia pars huius operis continens postillam domini Hugonis cardinalis super Proverbia, Ecclesiasten, Cantica, Librum sapientie, Ecclesiasticum, Esaiam. Bázel, 1505: 124r–153r.
https://books.google.be/books?vid=GENT900000210367 (2020. 02. 15.)
Bedouelle, Guy OP 2011. Szent Domonkos. Az ige kegyelme. Kairosz Kiadó, Budapest, 2011.
Biblia Sacra iuxta Vulgatam versionem. Recensuit et brevi apparatu instruxit Robertus Weber OSB. Zweite, verbesserte Auflage. Württembergische Bibelanstalt, Stuttgart, 1975.
BirkK. = Birk-kódex 1474. Az emlék hasonmása, betűhű olvasata és latin megfelelője. Bevezeti és közreadja Pusztai István. Codices Hungarici 5. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960.
Deák Viktória Hedvig OP 2005. Árpád-házi Szent Margit és a domonkos hagiográfia. Kairosz Kiadó, Budapest.
Demján Adalbert 2012. A tékozló fiú példázatának magyar fordításairól. Nyelvi és Művelődéstörténeti Adattár. Kiadványok 13. Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen.
DuC. [Du Cange] = Glossarium mediae et infimae Latinitatis conditum a Carolo du Fresne domino Du Cange [...] et alii, 1–10. Ed. nova a Leopold Favre, Niort.1883–1887.
Finály Henrik 1884/1991. A latin nyelv szótára. Reprint kiadás. Editio Musica, Budapest.
Gröbel l. Habel
Györffy György 1987. Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I., Akadémiai Kiadó, Budapest.
Györkös Attila 2007. Magyar vonatkozású domonkos rendi történetek a XIII. században. In: Illés Pál Attila – Zágorhidi Czigány Balázs szerk. A domonkos rend Magyarországon. PPKE BTK (Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar), METEM (Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség), DRGY (Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény), Piliscsaba–Budapest–Vasvár, 49–60.
Habel, Edwin – Gröbel, Friedrich 1959. Mittellateinisches Glossar. Unveränderter Nachdruck der 2. Auflage. Schöningh, Paderborn.
Implom Lajos 2017. Adatok a Szent Domonkos-rend magyarországi rendtartományának történetéhez. A rendtartomány alapításától 1526-ig. Kiadás alá rendezte Drimmer László, Zágorhidi Czigány Balázs, Magyar Domonkos Rendtörténet I., Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény, Vasvár.
Kaeppeli, Thomas O. P. 1970–1980. Scriptores Ordinis Praedicatorum Medii Aevi I–III, ad S. Sabinae, Romae; Vol. IV: Kaeppeli, Thomas OP – Panella, Emilio OP. 1993, Instituto Storico Domenicano, Roma.
Katona Lajos 1903. Az Ehrenfeld és Domonkos codex forrásai. Irodalomtörténeti Közlemények 13: 59–78.
Katona Lajos 1906a. Újabb adalékok codexeink forrásaihoz. Pótlék a Domonkos-codex forrásaihoz. Irodalomtörténeti Közlemények 16: 105–120.
Katona Lajos 1906b. A Nyelvemléktár új kiadása. Akadémiai Értesítő 17: 58–62.
Komlóssy Gyöngyi 1990. Bevezetés. In: Domonkos-kódex, 5–24.
Komlóssy Gyöngyi 2009a. Domonkos-kódex. In: Madas Edit szerk. „Látjátok feleim…”. Magyar nyelvemlékek a kezdetektől a 16. század elejéig. Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, 283.
Komlóssy Gyöngyi 2009b. A magyar mondat a latin nyelv rabságában. Előadás, elhangzott az Egyházi műveltség a régi Magyarországon c. konferencián (Pécs, 2009. június 6). Kézirat.
Lázs Sándor 2009. A Nyulak szigeti domonkos apácák olvasmányainak korszerűsége. In: Madas Edit szerk. „Látjátok feleim...”. Magyar nyelvemlékek a kezdetektől a 16. század elejéig. Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, 123–141.
Lázs Sándor 2016. Apácaműveltség Magyarországon a XV–XVI. század fordulóján. Az anyanyelvű irodalom kezdetei. Balassi Kiadó, Budapest.
MargL. = Szent Margit élete. Átirat és jegyzetek Dömötör Adrienne és Pólya Katalin, bevez. †P. Balázs János, Régi Magyar Kódexek 10., MTA Nyelvtudományi Intézete, Budapest, 1990.
MKatLex. = Magyar Katolikus Lexikon I–XV. Főszerk. Diós István, szerk. Viczián János. Szent István Társulat, Budapest, 1993–2010.
MKLSz. = A magyarországi középkori latinság szótára 1–[4]. + S1. Kiad. Harmatta János etc. Akadémiai Kiadó etc., Budapest, 1987–
M. Nagy Ilona – Bényei Ágnes 2018. A keresztény miraculum ábrázolásának középkori latin kifejezései és magyar recepciójuk (az Árpád-házi Szent Margitra vonatkozó források alapján). In: Miraculum. A csodák szerepe és jelentősége az európai kultúrtörténetben. DE Klasszika-filológiai és Ókortörténeti Tanszéke, Debrecen.
M. Nagy Ilona – Bényei Ágnes 2019. Szó- és kifejezéskészlet a Margit-legenda csodaelbeszéléseiben. In: A nyelvtörténeti kutatások újabb eredményei IX. Szerkesztette Forgács Tamás – Németh Miklós – Sinkovics Balázs, SZTE Magyar Nyelvészeti Tanszék, Szeged, 259–276.
M. Nagy Ilona – N. Horváth Margit 2020. Hugo a Sancto Caro bibliakommentárjának részlete a Domonkos-kódexben. Magyar Nyelv 116: 466–472.
M. Nagy Ilona – Kiss Sebestyén 2022. Egy domonkos rendi breviárium mint forrás a Domonkos-kódexben (kitekintve a Cornides-kódexre is). Magyar Nyelv 118: 147–158; 276–288.
M. Nagy Ilona 2023. Szent Domonkos első magyar nyelvű életrajzának (Domonkos-kódex, 1517) fordításmódjáról. In: Tóth Orsolya szerk. A szavak értelme. Tanulmányok Tegyey Imre emlékére. DE Bölcsészettudományi Kar, Klasszika-filológiai és Ókortörténeti Tanszék, Debrecen, 189–208.
NySz. = Szarvas Gábor – Simonyi Zsigmond, Magyar nyelvtörténeti szótár a legrégibb nyelvemlékektől a nyelvújításig 1–3. Hornyánszky, Budapest, 1890–1893.
Reichert, Benedictus Maria 1896. Gerardus de Fracheto Vitae Fratrum Ordinis Praedicatorum. Monumenta Ordinis Praedicatorum [MOPH] I, Lovanii–Romae (Leuven–Róma).
Szentpétery Imre 1985. A kronológia kézikönyve. S. a. r. Gazda István. Könyvértékesítő Vállalat, Budapest.
Szerecz Alajos Imre 1916. Kódexeink párhuzamos szentírási töredékei. Franklin-Társulat, Budapest.
TESz. = A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 1–3. Főszerk. Benkő Loránd. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Theodoricus de Apoldia (Dietrich von Apolda, 1228–1297) Vita S. P. Dominici. Kiadva: Acta Sanctorum [ASS] Augusti, Tom. I., Antwerpiae, 1733: 562–632.
Tugwell, Simon OP 1985. The Nine Ways of Prayer of St. Dominic. A Textual Study and Critical Edition. Mediaeval Studies 47: 1–124.
Tugwell, Simon OP 1997. Miracula Sancti Dominici mandato magistri Berengarii collecta; Petri Calo Legendae Sancti Dominici. Monumenta Ordinis Fratrum Praedicatorum Historica, Volumen XXVI., Institutum Historicum Ordinis Fratrum Praedicatorum, Romae.
Zágorhidi Czigány Balázs – Legeza László – Török Sándor 2021. Domonkosok. Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény, Vasvár.