A’ Barátságomat köszönöd Barátom!
De köszönésednek jó helyjét nem látom:
Én a’ Barátságot tartozásnak vélem,
’S ezt új világbeli módinak ítélem,
Hogy a’ ki mit, egy hív Barátnak képében
Ír, udvariságot mutasson szívében;
Ám minden köszönet mutathat jó szívet,
De úgy ismerjük-meg az igazán hívet,
Ha minden jeleit Barátja szívének
Tartja valóságos kötelességének,
Szent név a’ jó Barát, ’s olly nagy meg-szóllítás,
Hogy mindég nyelv-botlás ’s kemény szív-szorítás
Szokott örvendező mellyéhez férkezni,
Mikor köszönöm szót akarna nevezni.
Vagynak egy Levélnek mindég olly részei,
Mellyből az emberség’ udvari jelei
Könnyen ki-tetszhetnek, mivel Társaságban,
’S polgár törvény alatt élünk a’ Világban,
De a’ Barátságnak kedves nevezete
Olly arany időnek festett képezete,
Hogy ha a’ kép alatt valóságot lelünk,
Itt lakik Szaturnus valósággal velünk,
Csak itt van valamelly Status Naturalis
Ha van; és ha meg-van nagyobb ez annál-is.
Tartozásnak tartom hát Barátságomat,
Hanem, hogy köszönöd túdósításomat
Már ez más; mert tudnék hív Barátod lenni,
Ha tollat kezembe nem tudnék-is venni.
De tsak ugyan ezt-is tartsad tartozásnak
’S törvénynek hidd nálam nem pedig szokásnak.
A’ szó és az írás a’ szív’ talmáttsai
’S ha az én szívemnek olly indúlatai
Vagynak, a’ mint írok (mellyről már felelek)
A’ köszönet helyett vetekedjél velek.
Annál szerentsésebb küszdő társam lehetsz
Mennél több sorokkal adósoddá tehetsz.
Nintsen a’ munkának, szántásnak vetésnek,
Nintsen a’ sok gonddal járó reménylésnek,
Nints, az el-adatlan széna kazaloknak,
Nints a’ kártól tartó gondolkozásoknak,
Nints a’ gazdaságnak, – melly nem tom mi végett?
Többnyire magával hordoz fösvénységet,
’S némelly lélek-vesztő mizantropusságot;
Nints – bár terhemmé tedd ez egész Világot,
Nints
* Nint Sajtóhiba, em.
ereje, hogy le-vonhassa szívemet,
És valaha arra vehessen engemet,
Hogy ne tartson szagos szereket szívében
H – – Barátinak tömjénezőjében.
A’ Holminek neve maga-nyeresége
’S azért van Holminek méltán kedvessége,
Esopus-is azért tsúfolta társait,
A’ mindent-túdásnak Filosofussait,
Hogy ő, mivel mindent el-tudtak előle,
Semmit sem tud, semmit kérdezzenek tőle.
Most Koma-szomszédod meg-viszi versemet,
Mellyel tán’ én tettem egygyik az érdemet:
Ha az el-temetett Yung tavaszra ki-kél,
Ha Zair, ’s Henriás szóll, ’s Péczeli mesél.
Írtam; de írtam-is olly erősségeket,
Mellyek az okokra érzékeny szíveket
Úgy-is meg-győzhetnék; ha nagyobb eszeknek
Tolla, nem parantsol a’ Mindeneseknek.
Csak hogy parantsolat a’ Nagyok’ kérése,
’S sikeretlen a’ kis pennák’ ingerlése.
Hogy él a’ Sámuel ’s Te-is az Annyával,
Jól vagyon; – hadd menjen elő jó példával,
Azoknak, kik hajdan születendők lesznek,
’S titeket sok Fiak’ szüleivé tesznek;
Vajha a’ – – – gazdag aratásnak
Titka-is ne lenne példázója másnak,
’S Próféta-Leveled igazat mondana,
Már-ha nem tudná-is maga, mit szóllana?