HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

MTA BTK Lendület
Nyugat-magyarországi irodalom Kutatócsoport

Pálóczi Horváth Ádám művei
Elektronikus kritikai kiadás

X.
A’ maga gyilkosáról, egy Atyafihoz levél.
23. Aug. 1789.

MEG-HÓLT hát Demján Barátod, a’ mint írod ’s siratod.
Ah sirasd! sok őszve jön itt a’ miért sirathatod.
Sok – én őtet tsak Barátim’ szava után ismerem,
Még is siratom Halálát ’s nem siratni nem merem
Halálát, mikor képzésem el-temetését látja,
Nem merem, mert ember vagyok, ’s jó embernek barátja,
El-sárgúla egy Barátom, halála hallására,
’S én azt mondám mint halandó; meg-vígasztalására.
Hiszen, tsupa halállal van e’ főld ’s élet tele
Hiszen ember volt, ’s hogy meg holt Demján tartozott vele.
Mellyre az én szomorodott Barátom így felele;
Úgy ám – de gondold mint hólt meg? egy kutba ugrott bele.
Ah! már ez több, – ölni magát irgalmatlan kezekkel,
Úgy tetszik, hogy ellenkezik egy jobb sorsú lélekkel:
De tsak ugyan még is azért senkit sem kárhoztatok,
Ha egy Világát meg-untban némelly bal gondolatok
Szabaddá teszik a’ szívet, hogy ne akarjon élni,
’S a’ kínt vagy egy nem létellel, vagy véggel fel-tserélni,
Még a’ háborodott vér is szűlhet nemes vágyódást,
’S vagy a’ semmiségről, vagy egy jobb életről aggódást.
De erre is így felele, ’s mint egy irtozott tőle:
Úgy-de úgymond már a’ Világ mit ítél most felőle?
’S mit ítélt? mikor szegénynek tsak az sem engedtetett
Hogy ez a’ szint-úgy mint én ’s más, emberré teremtetett,
Halála után hóltt, de vólt embernek ismertessen,
’S a’ meg hóltak közönséges helyjébe temettessen.
Azért hogy reménység felett halálát sijettette,
’S lelke ki-kergetőjévé*
ki-kergetőjéve Sajtóhiba, em.
tulajdon magát tette;
Ah, hol vagy? ember-szeretés! a’ törvény azt tanítja,
Hogy a’ ki magát igaznak ’s büntelennek állítja
Ámbár légyen vádolója, de ha nints meg-győzője,
Dugja-be fülét a’ Bíró, ’s ne legyen bűntetője.
Demján hogy a’ kútba esett, ez miképpen lehetett?
Miért nem gondolsz mentséget? Te emberi szeretet!
Vagy hova tűntél földűnkről? Oh szeretetnek Atyja;
Hogy az ember ember-társát vád nélkűl kárhoztatja:
Sok, a’ telhetetlenséggel halálát sijetteti,
Némellyet hogy a’ bor öl-meg, akarki el-hiheti,
Sokaknak a’ tsúf szerelem tsinál mérges sebeket.
’S nyilván látjuk hogy a’ miatt végezik élteket,*
A sor egy szótaggal rövidebb a szabályosnál, feltételezhetően sajtóhiba.
Sokakat a’ fent héjjázó indúlat ’s harag mérge,
Ez az életnek, idétlen gyökerét rágó férge,
Hirtelen le vesz lábokról és le ront szél-ütéssel;
Büntesd-meg hát ezeket is szokatlan temetéssel.
Ezek tagadhatatlanúl gyilkosai magoknak,
’S minden kénszerítés nélkűl okai haláloknak:
Itt az emberi szeretet sem tsinálhat mentséget,
Úgy akarással menthetjük tsak a’ kegyetlenséget;
Hogy kedves indúlatinak megeresztvén zabláját
Sijettette a’ részeges ’s a’ búja vég-óráját.
Még is noha az illyenek magok’ gyilkosi vóltak
Szinte úgy temettetnek-el valamint a’ több hólttak.
Demjánt, a’ mint vádolhatta szomorú tőrténete,
Szint-úgy menthette előttünk betsűletes élete,
A’ Tudomány, a’ jó erkölts, tsendes maga-viselés,
A’ benne lakott jó szívről mint bizonyság felel, és
Mint egy gyanússá tehette felőle értelmünket,
Hogy tán nem őnként hagyott el ez jó lélek bennünket.
Hogy tán a’ hivataláról vólt terhes gondolkodás,
’S a’ miatt a’ sétálásban lett mély el-andalódás
A’ gondok alatt tántorgó lábait meg-botlatta,
Feje el-szédűlt ’s inai le-roskadtak alatta.
És így a’ véletlen eset végezte-el életét,
Így tehetné az emberi szeretet, ítéletét.
Vagy ha maga vólt is oka; ez egy jó szívnek jele,
Hogy ha már meg-hal, nem akart lármát tsinálni vele.
Nem vetett puskát mellyének, vagy borotvát nyakának,
Mert így gondolhattuk vólna tulajdon gyilkossának,
Hanem hogy maga hírének, nemes Tiszt-társsainak
Kedvezzen, ’s sok érzéketlen szívek’ gondolatinak,
Ez magában el-tökéllett halálát úgy intézte,
Hogy még az is gyanakodjon felőle, a’ ki*
k Sajtóhiba, em. Itt és a következő négy esetben a sorok végén álló karakterek hiányoznak a lap széléről (vagy hiányosak), a nyomtatás félrecsúszása miatt.
nézte,
Hogy talám nem szánt-szándékból, hanem*
Az utolsó betű csak félig látható, em.
véletlen esett
Halála, ’s olly tőrre talált, mellyet ő nem*
Az utolsó betű csak félig látható, em.
keresett –
’S hát néked nem lehetett-e illyen gondolkodásod
Barátom, ’s hogy-hogy hagytad-el hóltta után Pajtásod?
Hogy van? hogy a’ balúl könnyen vélekedő lelkekkel
’S szerentsétlenen’ semmit sem szánakozó szívekkel,
Te is kedves barátodat méltatlannak vélhetted
A’ kisérésre? sőt miért magad el nem temetted?
Ah! hova lett el belőled Nemes érzékenységed?
Hiszen ki nemzette azt is? – Ember*
Az E e-ből jav.
– valamint Téged’.
Ha Tiszt-társod nem lett vólna ’s egy idejű születés
Keresztyéni kötelesség a’ tisztes el-temetés.
Tudod-e? hogy a’ szerentse mindent vakon rendel, és
Kézen hordozza ezt a’ Bőlts Isteni gondviselés,
Melly te reád is ereszthet olly szerentsétlenséget,
Vagy ha mást-is, de tsak ugyan nem tudod mint érsz véget?
Jól esne-e ha előre meg-éreznéd magadban?
Hogy barátid tégedet is el-hagynak halálodban.
Hogy szokatlan sír-ásokra bízzák temetésedet,
Nem botsátják közönséges temetőbe testedet, –
Hogy nem lessz a’ ki Tégedet utólján meg-tiszteljen, –
Mind ezekre kinek kinek maga lelke feleljen,
Sirasd-meg kedves Barátom! de ne hív Barátodat,
Hanem emberiség ellen hibázott vadságodat.
Menj-el a’ több sír-halmoktól külön ásott sírjához;
Szólj tsak egy szánakozó szót számkivetett hamvához;
Kövesd-meg a’ felőle vólt vétkes gondolatidról,
Ereszsz rá egy két könyv-tseppet síró szem héjjaidról;
Kérleld meg a’ mint kérelhet’d a’ meg-holttak’ lelkeit,
Kérleld-meg az Elisium’ haragos Isteneit,
Hogy valaha azt, hogy szíved a’ meg-estet nem szánja,
A’ holttak Országa, ’s Demján szemeidre ne hányja.