A’ mit a’ Barátság nagy betsű vólttáról,
Erről a’ tiszta szív’ ritka madaráról
Írtal, az mind igaz, ’s az is hozzá járúl,
Hogy a’ Barátságról igaz tsak, magáról.
Alig ritkább ennél a’ Féniks’ egysége,
Alig e’ nagy világ’ tsak két tengely vége,
Mert ezek állandók: de féltő vendége
Mindég egyik szívnek, a’ másik’ hűsége.
Thezeus híve vólt Pirithoussának
Polluks fél életet adott Kásztorjának,
A’ mint-hogy emezek tsillaggá válának,
Amazok pokolba együtt ballagának.
De, tsak – ezer gánttsa van a’ szeretetnek,
Mellyek a’ mint egynek vagy másnak tört vetnek,
Úgy, még a’ leg-hívebb szívek is félhetnek,
Hogy gyűlölni fognak a’ kik most szeretnek.
A’ lélek szerethet, a’ lélek lehet hív;
De a’ lélek mellett van ám test is, vér ’s szív,
Melly noha Iseni, de tsak romlandó mív,
Mindent ő magával változtat, ’s veszni hív.
És így a’ Barátság’ állandóságának
Tsak a’ reménységet tehetjük pólttzának,
Ha a’ mit reménylünk mind valók vólnának,
Sok ezer barátok találkozhatnának.
Oh bizony boldog szív, a’ ki úgy élhetett,
Hogy a’ kivel egyszer barátságot vetett,
Halál tseréli-fel valamelly’k életet,
Míg nem valamelly’k hív hitetlen lehetett
Illy ritka ez lelkünk egy gyönyörűsége,
’S ugyan azért lehet több kedves vendége
Szívünknek, de neki nints olly szélessége,
Hogy többre terjedjen egy szívnél hűsége.
Lehet, ’s van szívednek több ollyan barátja
Kiknek szíved szívét mind igaznak látja;
De olly nagyon szoros ez a’ szív’ korlátja
Hogy nem tér több belé; tsak egy a’ sajátja
Hiszed-e? Hinned kell.
* A H h-ból jav., a hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
– Vagynak, ha lehetnek
* lehetnel Sajtóhiba, em.
Ketten, kik tégedet egy formán szeretnek
Próbály hát egy formán e’ két szeretetnek
Meg-felelni: testek erre nem mehetnek.
E’ két barátodat, ha egy veszélly éri,
Mindenik haldoklik; segédedet kéri:
De nem bírsz kettővel – úgy-e nem úgy méri
Majd a’ szív hűségét a’ mint most ígéri.
Nints hát tökéletes hűség, ’s nem is lehet,
Angyal az, nem ember a’ ki arra mehet;
Az hát leg-bóldogabb, a’ ki ollyant vehet
Szívébe, a’ kiről leg-bíztosabb lehet.
De ne vonj ki rosszat igaz beszédemből
Barátom! mert én ezt sem nem félelemből
Sem erántad való idegenségemből
Írom, mint meg-láthadd majd jelentésemből.
Ha öszve ütödnek a’ kis ’s nagy hűségek,
Ollyan nagy ezeknek ’s szép gyönyörűségek,
Hogy az égieknek talám ez vólt végek,
Mikor főldből embert tsinált bőltsességek.
Lehet hív a’ barát, ha nem leg-hívebb is,
Valamint szép lehet a’ ki nem leg-szebb is,
Nagy jó a’ hűségben még a’ leg-kissebb is,
’S a’ szív’ ajtajáról el-mehet bellyebb is.
Míg lassan a’ hívek öszve gyalúltatnak,
A’ fáklyák lobogó lánggal fel-gyútatnak:
A’ szív’ szekrénnyében mind addig kutatnak,
Míg mind méllyebb, méllyebb helyre találhatnak.
Ez osztán öröme a’ nemes lelkeknek,
Ha van több köteles szívek a’ szíveknek:
’S baráti Társaság lesz nevek ezeknek
Az egy-mást szerető kedves személlyeknek.
Örűl e’ Társaság mikor sokasodik,
Mert minden égő sziv’ lángja nagyobbodik,
’S utóbb mindenik szív azon’ tusakodik:
Melly’k baráti közűl első? ’s melly’k második.
Látod-e már kedves barátom! szívemet?
Melly boldoggá tettél Te akkor engemet?
Mikor szerettedre unszolod lelkemet,
’S magadhoz kívánod vonni Hűségemet.
Meg-tsonkúlna nemes lelkem’ szerentséje,
Ha leveled’ vévén ’s tekéntvén beléje
Szívemnek minden kis, de hív részetskéje
Nem vonúlna Nemes szívednek melléje.
Hív barátim’ száma veled sokasodik,
’S kérdés már melly’k első ’s mellyik a’ második?
Szives leveledből ollyan jel adódik,
Hogy szívem a’ sok közt méltán tusakodik.
De ne hogy tégedet első levelemmel
Kétségesíttselek gyanús hitelemmel,
El-halgatom azt most gyenge szeméremmel,
Hogy ne vesződj korán hízelkedésemmel.
Sok szíves Barátim vagynak és vóltanak,
A’ kik noha engem’ soha sem láttanak,
De még is azokból a’ miket írtanak,
Egy igaz baráti szívet mutattanak.
Te meg-láttad ugyan elébb személlyemet,
És mindjárt méltónak ítéltél engemet
Hogy szereteteddel tűzesítsd szívemet,
’S Barátimhoz vonszó kötelességemet.
’S a’ mikor nyakadba borúlt kedveseddel
Két temetésből vett keserűségeddel
Fel-hagyván – engemet untatsz leveleddel
Nagyon meg-előztél engem’ hűségeddel.
Folytatás – vigasztalás, ugyan azon jó Baráthoz.
Mit kéred bóldog szív! vigasztalásodat?
Holott olly erősnek mutatod magadat,
Hogy mikor a’ halál rád gyász fátyolt adat,
Magad vigasztalod ez új barátodat.
Nekem kellett vala húllatnom könyveket,
Mikor meg-hallottam kettős keserveket
Azoknak kik most is egy pár szép gyermeket
El-temetvén, ötböl vesztnek már négyeket.
’S hát! lám! mikor sírnék a’ más levelére
Ollyan Atya kűld mást hozzám szerentsére,
Kinek siralommal sértett Nemes vére
Maga talál hasznos flastromot sebjére.
Nem siratom tehát két kis gyermekedet,
Mert a’ mint olvasom gyászos leveledet,
Nekem e’ két halál nyerte-meg lelkedet,
Vagy e’ kezdett tenni hívemmé Tégedet.
Oh kedve-tőlt halál! – De hálá Istennek,
Hogy mikor a’ sírba a’ kisdedek mennek,
Attyoknak az Egek életet engednek,
Holott hólt hírét is hallottam már ennek.
De oh szerentsés szív! melly el-nem tsüggedett
Mikor a’ mord Halál nem tizedet szedett,
Hanem a’ mint hagyott ő hagyott tizedet,
Kétszer, mikor ötbűl tsak egyet engedett.
Látd-e? hát! jobbágyod lett a’ vitéz Halál;
Ővé vólt mind az öt, Te földes Úr valál,
Két dézmát ád; egyet a’ hol ötőt talál,
Tudtad-e ezt, mikor engem’ vigasztalál.
Te más okot leltél vígasztalásodnak,
Mikor elmés verset írtál Barátodnak,
Hogy hát meg-feleljek nagy szívű vólttodnak,
Imé én a’ Halált teszem Jobbágyodnak. –
’S osztán: leveledben Borbálát nevezel
Mikor egy siralmas Társról emlékezel,
Azt írod hogy azzal kesergessz ’s könyvezel?
Ez siralomból is örömöt érezel.
Ha sír is hív Társod, de szeret is él is
Többet ér még ez öt sőt tíz gyermeknél is;
Örűlj hát, ha még el
* él Sajtóhiba, értelemszerűen em.
többet temetnél is,
Mert több van még nálad ’s feleségednél is.