MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

MTA BTK Lendület
Nyugat-magyarországi irodalom Kutatócsoport

Pálóczi Horváth Ádám művei
Elektronikus kritikai kiadás

Nyári Éjtszaka.
Kezdvén Nap-nyugta előtt.

NYÓLTZAD-FÉL ÓRA.

Imé! már lé-nyugováshoz készíti a’ Nap magát,
Hogy láthassuk éjjel az ég’ több, és apróbb tsillagát.
Múzsám! Az Aoniai leg-magassabb hegyeket
Fenn-héjjazó szárnyaiddal, Hattyúként olly éneket
Zengj, az egek’ bóltozatinn, mellynek kedves hangjai
Magok a’ szárnyak legyenek, ’s elmém’ gondolatai.1
Virgil. felségesebb dologról akarván énekelni, így kezdi egy Ekklogáját: Sicelides Musae paulo majora canamus. Milton pedig, az el-veszett Paraditsomban éppen ezen szókkal él a’ segedelem kérés közben: – – – ez bátor énekre, melly szokatlan szárnyakonn kiván az Aoniai magas hegyen’ fellyűl emelkedni. Itt is a’ Poéta, a’ Természetenn való tsudálkozást tévén-fel tárgyúl; egy két szóval ki-jelenti énekének érdemét; szárnyakat tulajdonít a’ Múzsának, mellyekkel fellyűl akarja haladni a’ főldieket; és hasonlítja énekét Hattyúi énekléshez, ez egyben: hogy valamint a’ régi, kivált Görög Poéták, a’ Hattyúnak éneklését, szárnyaknak kedves tsikorgásával (stridula ala) tették-ki, azt tartván, hogy a’ hattyú a’ szárnyával énekel, vagy leg-alább éneklését szárnya’ tsikorgatásával kellemetesíti, úgy ő néki is éneklésének hangjai, ’s énekének sorai, magok lesznek azok az egekre fel-emelkedő szárnyak, az az, az égi testekről képzelődő magas gondolatok. [A jegyzet helyét a szövegben és a lábjegyzet elején zárójelbe tett szám jelöli – de nem minden esetben. A továbbiakban jelezni fogjuk, amikor a lábjegyzetek számozása megszakad; ezekben az esetekben a lábjegyzetek csillaggal vannak megjelölve. Az ilyen, csillaggal jelölt jábjegyzetek után a lábjegyzetek sorszámozása folytatódik – a folytatólagos számozást külön nem jelöljük.]
Énekelly a’ Természetről; a’ melly bíztos szárnyadat
Maga fogja vezérleni, ’s igazgatni útadat.*
útádat Értelemszerűen és rímelés szerint em.
Jel velem, én jó Barátom! tsudáld a’ Természetet,
Vagy-is tsudáld azt, a’ kitől e’ Világ teremtetett.
Lépjünk-fel álmatlan szemmel, ’s gyors elmével az égre;
E’ leg-rövidebb éjtszakát szánjuk a’ leg-jobb végre. –
Az ember’ egész élete tsak vizsgálás’ ideje;
Egy, valóságot képező árnyék; próba’ mezeje. –
Ha ditsősség mindent tudni, ’s Isteni tulajdonság;
Kétség-kívűl sokat tudni szép; ’s nem ollyan bolondság;
A’ millyennek tartják azok, a’ kik ezt nem esmérik,
’S kik a’ természet vizsgálást eszekkel fel nem érik.
Valamint a’ született vak, attyát sem esmérheti;
Sőt vezetőjéről sem tud mást, hanem hogy vezeti.
Mindent tsak úgy ért, ’s hisz, a’ mint a’ tapíntás mutatja,
A’ fejért, a’ feketétől külön nem választhatja:
Éppen ollyan világtalan, a’ ki a’ természetet
Nem vizsgálja, nem tudja azt, kitől vett eredetet?
Tsak hallja az Isten’ nevét, ’s azt hogy az az ő Atyja,
’S hogy az Isten tsudálatos, azt hallásból tudhatja;
De nem látja ditsősségét ezen tökéletesnek,
’S azt tartja, hogy nem is lehet ezt látni lelkes testnek.
Nem ám; de láthat a’ Lélek ollyant a’ természetben,
A’ mellynél tovább nem szükség menni a’ képzeletben:
Hanem, tsak, hogy végetlennek képzelje azt magában,
Valamint a’ Természetben gondolhat egy summában.
Mindjárt könnyen képzelheti az Isten’ valóságát,
Mindjárt könnyen el-hiheti meg-foghatatlanságát. –
De azért a’ Természetet nem tartom én Istennek,
Hanem, hogy ez tsudálatos, ’s az Isten Ura ennek.
És így, mennél a’ természet szebb, és tökéletesebb,
A’ meg-foghatatlan Isten annál ditsősségesebb.
És így a’ természetet is ha mélyebben vizsgálom,
Mi az Isten? ’s millyen lehet? jobb móddal el-találom. –
Tsak árnyékban látja még az a’ Nagy Isten’ hatalmát,
A’ ki tsak a’ főldet nézi, mint egy fenn függő almát;
Ki a’ napot mint egy tányért, ’s a’ ki a’ tsillagokat
Tsak úgy nézi, mint távolyról tsillogó lámpásokat. –
Igaz; hogy emberi testben az Isten meg-jelent, és
Ollyanokra tanított-meg az Isteni jelentés:
A’ miket a’ testi bőltsek észszel fel nem értenek,
’S sok, ha tsak azt meg-érthették, hogy nem lehetetlenek.
Szép hát, ha világosodik az elme szent Írással,
Mint a’ szem üveg lentsével, vagy éjtszaka lámpással;2
Üveg-lentse, lens optica, alább szem-üvegnek-is fog neveztetni.
De a’ szem-üveg, a’ szemet noha világosítja,
Könyv olvasni a’ tudatlant soha meg nem tanítja.
Könyv a’ természet; Olvasás az ennek vizsgálása,
Betük a’ teremtett dolgok, kiknek öszsze rakása
Mind meg-annyi értelmes szót, és sorokat tsinálnak,
Mellyekből a’ bőltselkedők sok igazat találnak.
Kik már ama’ szem-üveget ha fel-teszik magoknak;
Ezek, okos imádói a’ mélységes titkoknak. –
’S hát Mózsest, a’ gondviselés mi nagyra készítgette?
Hogy Farahó’ udvarában taníttatni engedte:
Nem adhat vala-é páltzát más köz Zsidók kezébe?
A’ mellyel útat készíttsen a’ tenger’ mélységébe: –
Ha más lett vólna írója a’ Teremtés’ könyvének,
Sok mai hitetlen bőltsek abból tsúfot űznének.
De mikor az Isten’ Lelke, és titkos esmérete,
A’ természeti bőlts szemhez olly üveg szemet vete;
Mózses a’ Teremtés’ könyvét ollyan bőltsen találja,
Hogy azt a’ Keresztyén hiszi, és a’ Pogány tsudálja.
A’ természeti tsillagok’ leg-sebessebb súgára,
Három esztendők alatt jön onnan a’ főld’ hátára:
Tsak a’ naptól sok idő kell, míg ide el-érkezik,
Test a’ tűz, ’s hogy idő nélkül haladjon, ellenkezik.3
Az ég-vizsgálóknak sokféle tapasztalásaikból világos az, hogy a’ tűznek mozdúlása vagy terjedése, idő haladékkal esik-meg. (Successivus est motus, non instantaneus.) Igaz, hogy némelly újjabb tapasztalások, ezen régibb állításból ki-vont következéseket meg-gyengítették, de az tsak bizonyos, hogy valaminek egy helyről más helyre által menni, terjedni, és még-is ennek a’ mozdúlásnak, haladásnak, idő haladék nelkűl lenni, egymással ellenkeznek, hogy pedig a’ tűz, vagy különössebb értelemben a’ világosság, egy helyről más helyre megy, vagy terjed; az tagadhatatlan. [A zárójeles mondat végéről a mondatvégi írásjel hiányzik, pótoltuk.]
Isten, a’ világosító állatokat a’ nappal,
Még a’ világosság után teremté harmad-nappal.
Hogy lehetett világító test nélkűl világosság?
Felelj most; a’ bőltselkedést gúnyoló vak-buzgóság!
De, bezzeg tudta ám Mózses; hogy először kezdetben
Mennyet, főldet tsinált Isten, Mindent a’ természetben.
Egy zűrzavart, mellyben minden eredetek és magok
Vóltak, vólt világosság is, volt nap, hóld, es tsillagok.
Ez vala az az ékesség nélkűl való és puszta.
Mellyből osztán a’ részeket apródonként ki-húzta4
Ollyan szépenn írja ezt Ovid’ Metam: az első Mesében: hogy lehetetlen el-hinni, hogy a’ világ Teremtetésének tudományja a’ Pogányokra a’ Régi Atyáktól ne ment vólna által. Ignea convexi vis, & sine pondere coeli Emicuit, Summaque locum sibi legit in arce – igen is. – Mózses azt mondja: Első naponn teremtette a’ vílágosságot. Proximus est Aër illi levitate locoque Ovid; igen is – Mózses: második naponn a’ ki-terjesztetett erősséget vagy levegő eget; nevezé azt úgymond égnek – Densior his tellus elementaque grandia traxit, & pressa est gravitate sui Ovid. Igen örömest el-hiszem, hogy Ovidius, minden égi testeket illyen vastag durva, főld természetűeknek hitt lenni; mellyeknek mindenike nehéz volt, pressa est gravitate sui, és mindeniknek a’ maga kerűletében leg-alsónak kell lenni, és ő nála felsőbb a’ levegő ég, ’s annál is felsőbb osztán a’ világosság; és így e’ szerént ez az a’ mit Mózses mond: Teremte napot hóldat ’s a’ t. – Circumfluus humor ultima possedit, solidumque coërcuit orbem. Ovid. az az Mózsesként, el-választotta a’ száraz főldet a’ tengertől. – Meg-jegyzésre méltó; hogy Mózses nem mondja a’ hat napok kozűl sohol is, hogy teremtett vólna Isten főldet: hanem hogy neveze a’ ki választott szárazt főldnek, de még ez Chaos vólt – nem járok-é úgy? mint Neuton, a’ mennyei jelenések magyarázásával; ha azt mondom: hogy a’ főldet is tsillagnak hitte Mózses, és különös munkája vólt Istennek, mind ebben mind a’ több égi testekben, leg-alább a’ Planétakban, el-választani a’ szárazt, a’ tengertől, es úgy adott osztán a’ negyedik naponn világosító erőt, minden égi testnek a’ maga neméhez képpest. Az semmit sem tesz, hogy Mózses elébb említi a’ harmadik napi munkát az égi testeknél, Ovid’ pedig utóbb. – ha ollyan jó üveg szeme lett vólna Ovidiusnak is mint Mózsesnek, ő is világossabban írhatott vólna. – Vagy ha minden Revelatio nélkűl a’ Neuton’ oskolájába járt vólna, melly szép képzelődései lettek vólna neki; hogy a’ Chaosban, az a’ szűntelen való szapora mozgás, az egymáshoz hasonlóbb természetű részeket, egy gombolyagba kevervén; egyik lett főld, másik hóld, harmadik nap, ’s a’ t.; de ezen nagyobb tagokis (ex vi centripeta & centrifuga;) mozogni kénteleníttetvén; és a’ napnak mint közép pontnak erejétől vonattatván, a’ körűl kezdettek fordúlni. – Ő hozzá jobban illet vólna, mint keresztyén Poétához. [A Mózses azt mondja: Első naponn teremtette a’ vílágosságot. Proximus est Aër illi levitate locoque Ovid; igen is rész megismétlődik, ezt a kötet végén található hibaigazító szerint kihagytuk. A Ha ollyan jó üveg szeme kezdetű mondat mondatkezdő mássalhangzóját kis h-ból jav.]
Ezen űlt mint egy tojásonn, ’s mind addig meleggette5
Mert ezt teszi az I. Mózs. I: 2. Az Úrnak lelke tápláljá vala a’ vizeket. Virgilius is azt mondja Aen: L. VI. v. 724. Principio coelum ac terras, composque liquentes, Lucentemque globum, Lunae Titaneaque Astra, Spiritus intus alit. Coelum ac Terras eget és főldeket, Campos liquentes Tengereket, Lucentem Lunam, (non lucidam) mert a’ naptól veszi fényességét; Titania astra napot és tsillagokat. Vallyon ha Virgilius maga magyarázhatta vólna meg a’ maga verseit, nem úgy értette vólna-e, hogy terras Főldeket, Planetákat. Titania Astra Természeti tsillagokat, a’ millyen a’ Nap is, mert tudom; hogy Virgilius Philosophus vólt, es külömben szégyenlett-vólna-is Poéta lenni.
Az Ur’ Lelke, míg részenként, hat nap ki kőltögette.
Ki-választotta első nap’ e’ testből egy Summában,
Valami tsak világosít, e’ szörnyű karikában,
Lehetett hát már Mozsesként, első nap, réggel ’s estve,
A’ nappal világos, az éj setétes színnel festve.
Azután válogatta még külön e’ nagy testeket,
Szabván azoknak állandó ’s rendes kerűleteket:
’S mivel azon égi testek mellyek világíttanak,
A’ főldel ugyan azon egy Mindenségben vóltanak,
Ott vólt hát már a’ Súgár is, és tsak szem kellett néki,
Mindjárt meg telhettek’ azzal a’ szemnek üredéki.
’S mihelyt a’ részetlen lélek a’ testbe bele lépett,
Talált a’ szem’ tükörében le-festve minden képet. –
Vallyon tehát a’ világi bőltsesség’ szeretete
Isten előtt ollyan nagyon meg vettetett lehet-e?
A’ millyennek vak-buzgóan képzeltetik azoktól,
A’ kik minden bőltselkedést tilalmaznak magoktól;
Sőt a’ gyülekezetből is ki tíltnak némellyeket,
Ha hisznek lábbal mi felénk fordúlt nemzetségeket. –
Oh nem – soha a’ Bőltsesség meg-nem homályosítja
A’ szemet, sem soha Istent nem hinni nem tanítja.
Nem bőltsek; tsak a’ bőltseknek fajtalan majmolóji,
És az igaz Isten helyett ő magok’ imádóji
Mind azok, a’ kik valamit lelvén a’ természetben
Ollyant, a’ mit meg-nem-foghat más a’ gyűlekezetben,
Pók-ként az ollyan füvekből vad mérget szopogatnak,
A’ mellyekből a’ méhetskék lépes mézet rakhatnak. –
Ha fel-hág a’ főldi Lélek az egek’ magassára,
Melly szép következést tsinál az Isten’ hatalmára!
Melly nagyon kéntelen hinni! hogy e’ testek’ ezere
Magától nem lett, ’s nem forog, hanem vagyon mestere.
’S melly végetlen e’ Mesternek hatalma ’s bőltsessége,
Mellyet e’ nagy Alkotmánynak mutat temérdeksége.
El-tel a’ Lélek, örömmel-közös-tsudálkozással,
’S vallást tesz Teremtőjéről illyen fel-kiáltással,
Melly meg-vizsgálhatatlanok az Istennek útai,
’S végére mehetetlenek bőltsessége’ titkai!
Jer hát! e’ rövid éj szakán tartsuk nyitva szemünket,
És ismerjük munkájiból hatalmas Istenünket.
Nevessük a’ Pogányoknak bolond képzéseiket,
Kik nagyon vakonn követték mesés vezérjeiket.
Mint tett az okos meséből vallást a’ tudatlanság?
’S mennyire el-hatalmazott ez vak bóldogtalanság?
De, melly szép igazán tudni mind azt a’ Keresztyénnek?
Mellyeket a’ hajdaniak mese’ színnel festének.


NYÓLTZ ÓRA.

Már tsak fele része láttzik a’ nap’ nagy tányérjának,
Fele alá bújt látásunk kis határozatjának,
De még a’ nap’ kerekségét látják azok egészszen,
A’ kik nálunk odébb laknak a’ nap-nyúgoti részen,
Sőt vagyon ollyan tártomány, a’ hol éppen most van dél,
Van ollyan, nap kelet felé, a’ hol éjjel van, ’s éjfél.
Mert kerek a’ mi főldünknek, és gömbölyű formája
Tsak hogy a’ heves nap’ útján szélessebb karikája.
Két felől két közép ponton mintegy bé van horpadva,
A’ Tolyással ellenkező gömbölyű formát adva.
E’ két horpadáson által nyúl a’ világ’ tengelye,
Ez a’ főld fundamentoma, ’s mozdúlhatatlan helye,
Mellyre a’ főldet Dávidként Isten úgy építette,6
A’ főld’ fundamentoma. Ha a’ teremtéskori eredetre mégyünk, ennek a’ fundamentomnak egésséges értelemben a’ napnak kell lenni; mert igaz ugyan, hogy Dávid Astronomiát nem tartozott tanítani, és így szólhatott a’ mindennapi tapasztaláshoz képest; valamint ma-is az ég vizsgálók széltire emlegetik, a’ nap-kőltét, nap’ le-mentét, ’s egyebeket: de ha tsak ugyan a’ Dávid’ szavai, és a’ természet közt egyenlőséget keresünk, vagy a’ főldnek képzelhetetlen kitsínységű közép pontja lészen a’ fundamentom, melly meg nem mozdúl; vagy maga a’ nap, melly körűl a’ mi főldünk egy nagy fordúlást tészen esztendőt által. Mert a’ mint majd alább meg-tetszik, Neuton értelme szerint, (mellyet még nem minden bőltsek hisznek, de a’ leg-egyűgyűbb elme-is el-hihet) a’ főldnek tengelye, axis telluris, sem egészszen mozdúlhatatlan, – a’ közép pont-is odébb megy, esztendőt által egyet kerűl, ha pedig a’ napnak-is engedünk mozgást a’ maga tengelyiben, (mert kell engednünk) úgy már fundamentomnak tökéletes értelemben, vagy annak a’ nagy helynek kell lenni, mellyet a’ napnak temérdek testébe foglal: vagy a’ testnek valóságos, és ismét ugyan azon testnek tsak más testekhez intézett mozdúlása között való külömbségre kell szorúlnunk. (Ad distinctionem inter motum verum & apparentem, solus enim motus apparens cadit sub sensus.)
Hogy az nem mozdúl, bár a’ főld fordúljon körűlötte.
Sőt, ha sok ezer karikát egygyé tenni probálunk,
Úgy illyen mozdúlhatatlant tsak egy pontot találunk.
Hogy tsupán a’ főld’ közepe maradjon-meg egy helyen,
’S legyen egy lassú billenés két felől a’ tengelyen,
Melly sok ezer nagy testeket meg-menthet a’ forgástól,
És ezek között a’ napot újjabb karikázástól.
Hanem már ez nem kerűlet leszsz, hanem tsak billenés,
A’ nap’ útja tengelyében tsak lassú odébb menés.
Tehát ez a’ gömbölyű főld fordúl azon tengelyen,
A’ nap körűl, mint egy nyársra húzott test a’ tűz helyen,
Nap-keletnek fordúl pedig ez nagy főld’ kereksége,
’S mihelyt szemünknek árnyékot vethet gömbölyűsége.
Azt mondjuk: hogy le-ment a’ nap – vagy a’ mint régen hitték,
A’ lovak a’ nap’ szekerét a’ tengerbe merítték.
Mert a’ Régiek a’ Napot Fő Istennek vallották.
És Fébusnak, az az, élők világának tartották.
Ez a’ Fébus Jupitertől fija vólt Látonának,
De az Urát féltő Júnó’ kegyetlen haragjának
Engedvén a’ Főld; szegénynek olly helyet nem engedett,
A’ hol szűllyön; hát Látona tengerre kerekedett.
El-ment Délus’ Szigetjébe, a’ hol meg-vonta magát,
És ott szűlte ezt az égnek leg-fényessebb tsillagát.
’S minthogy Oczeán, a’ tenger szánta-meg e’ beteget;
Most-is, mikor nappal a’ nap bé-futotta az eget:
A’ tengerbe rejti magát éjjeli nyugalmára,
Ama’ bújkáló Szigetbe rejtett Anyja’ módjára. –
Mások állították lenni Hiperion’ Fijának,
Titán nevet adván, ezen Titán’ Onokájának,
Sebessen futó lovakat fogtak a’ szekerébe,
Mellyek ragadják, ki szabott útja kerekségébe;
Míg az Oczeán’ tengerbe bé-viszik éjtszakára,
A’ hol időt vesz reggelig maga’ nyúgodalmára.7
Ezt a’ mesét a’ leg-egyűgyűbb Keresztyén-is ki-neveti, mivelhogy ha a’ nap éjtszaka nyugszik, mikor megy hát viszsza nap-nyugotról nap-keletre? és még-is a’ bőltselkedést tsúfoló Keresztyének mernek építeni okokat, a’ szent Írásnak szinte illyen hasonlatosság szerint való szavaiból, annak bizonyítására, hogy a’ nap fordúl, a’ főld pedig veszteg áll. Dávid-is a’ napnak ágyas házat tulajdonít, mellyből mint vőlegény reggel fel-kél; tehát a’ nap fordúl; holott itt-is hasonló a’ nehézség; és így ez is tsak allegoria, nem pedig ollyan szóllás’ formája, a’ mellyből természeti igazságot kellyen tsinálni.
Onnan kűldi-el előre a’ Hajnalt hír mondónak,
Hogy mindjárt el-érkezését jelentse Apollónak.
Az órák rendes szolgái, kik bé-fogják lovait,
És ki-rendelt mért főldekre osztják a’ Nap’ útjait.
Rhódus vólt ez nap Istennek mintegy múlató helyje;
És nem vólt az esztendőnek olly homályos ideje,
Hogy ott a’ Nap ne fénylene; Ródiát itt nemzette,
Mellynek születését arany tseppekkel tiszteltette.
Ajándékúl a’ lakosok Szigetjek Istenének
Egy temérdek magasságú réz képet építének:
Mellyet a’ Világ’ tsudái közt egyiknek tartának,
De a’ mellyet a’ Szeretseny Hadak öszsze rontának. –
A’ vízbe fúlt-é hát a’ nap? Óh nem – a’ régiségnek
Meséje ez, hogy illy szegény Istene van az égnek.
Áll ez a’ nap, és ha fordúl a’ maga tengelyében,8
Hogy a’ nap a’ maga tengelyében fordúl; azt a’ természet’ törvényje-is magával hozza; de a’ napban látszó motskok-is (maculae) azt bizonyítják. Heveli szépet ír ezekről in Senelograph. (mellyből talám a’ nap’ testének mivóltára-is következést tsinálhatunk) Maculae in Disco Solis contentae, nihil aliud sunt, quam compacta aliqua, & obscura materia, nostris terrenis nubibus non dissimilis, ac una cum Sole mobilis; faculae his admistae, sunt lucidissimae Solis partes, quae distinctis locis atque temporibus, magis magisque in Sole conspiciuntur; umbrae illae, quae corpus facularum sequuntur, & cum lucidis permiscentur, varietate, forma & magnitudine variantur in superficie Solis, instra fumi, & nebulae, quibus Sol hinc inde quasi obductus, tamquam speculum, tactu, vel halitu oris inquinatum appareat. – Cosmiel Kircherus vakmerően beszéll sokkal tsudálatossabbakat a’ nap’ testéről; mint egy idő jártával elő jönni szokott nyavalyákat (’s paroxismusokat) tulajdonít a’ napnak. Vide Athan. Kircheri Itinerar. Exstatic. Cap. 5. De itinere ex globo Mercurii in Solem. §. 3. Mozog a’ Nap Neuton szerint a’ maga’ tengelyjén kívűl-is igen keveset. [A lábjegyzetek számozása itt nem folytatódik; a soron következő 8-as szám helyett csillaggal van jelölve, ugyanúgy, mint a következő jegyzet.]
Fordúl ’s nagy testeket forgat a’ maga megyéjében.
Ha a’ mint sok bóldog elme meg-mérni ’s hinni merte,
Nagyobb a’ nap, mint ez a’ főld majd negyven ezerszerte, (Ricciol.)
’S ha ez a’ nagy nap a’ főldtől nem egy két tenyérnyire
Van, hanem több mint tizen nyóltz milliom mértfőldnyire, (Cassini.)
Így a’ nap, ha megy, Puskából meg-é? vagy repűl, ’s szalad,
De minden pertzentés alatt hat száz mértfőldet halad.
Melly idő alatt, ha főld fordúl a’ tengelyében,
Én tsak két száz ötven lépést haladok tetejében.
Ez hát könnyebben lehető, de amaz lehetetlen,
Ez akárkinek hihető, amaz el-hihetetlen.9
Én fellyebb tsak Cassini szerint tettem-fel a’ napnak a’ főldtől való leg-kissebb meszszeségét, distantiam minimam; a’ mint azt Volfius ki-írta Ozanamból. Hát ha a’ Hirius Parallaxisa szerint veszem, még sokkal meszszebb esik a’ nap, és lesz a’ meszszesége mintegy 29564220 német mértfől.
Hanem vagyon még a’ főldnek másféle két mozgása,
Mellytől függ már az esztendő’ szakaszi’ változása.
Míg mindennap’ tengelyében egyet egyet tekerűl,
Esztendőnként a’ nap körűl egy nagy karikát kerűl,
Még pedig úgy ejti magát óldalast a’ nap felé,
Hogy fekvése szerint távasz, nyár, ősz és tél jön elé,
Azomban ollyan egyenest meg-őrizi tengelyét,
Hogy az, a’ mint fel-emelve van, el nem veszti helyét.
Most tsaknem a’ fejünk felett látjuk a’ napot délben,
Úgy hogy mintegy három ollyan magassan jár, mint télben,
Ez az oka ezen nyári rekkenő melegségnek,
Itt is a’ szeg-mérték, erőt ád, mint a’ nehézségnek10
Szeg-mérték, Angulus rectus, – Ictus perpendicularis est vehementior, azért a’ nap nyárban melegebb, mint télben, holott meszszebb van tőlünk.
Nagyobb hévséget vet a’ nap, a’ hegyek’ óldalára,
A’ mellyeknek egyenesen néki tűzik súgára,
Mint a’ melly lapos térséget mintegy résút érdekel,
A’ hol jól meg nem akadhat, ’s tsak mellette tsúszik-el.
És így mennél magassabban van a’ nap fejünk felett,
Mennél jobban széllyel nyílik, ’s nagyobbúl a’ szegelet,11
Angulus elevationis Solis supra Horizintem, crescit, & accedit ad angulum rectum, Sole versus Solstitium aestivum ascendente.
Annál hevesebb az idő, ’s annál világossabb-is;
Add hozzá: a’ mi főldünkön a’ nap annál hoszszabb-is.
A’ mint a’ Nap minden délben magát fellyebb emelé,
Odébb megy a’ nap-kelet-is, és nyugot észak felé.
Mert a’ nap bár emelkedik, útjától nem távozik,
Hanem ha a’ főld’ tengelye magassabbra változik,
Az az, tészem, hogy ma délben fellyebb van tíz újjnyival*
únyival Sajtóhiba, értelemszerűen em.
A’ nap, mint vólt ugyan délben ez előtt egy hónappal.
Fellyebb van hát tíz annyival, hat, hét, ’s nyóltz órakor-is,
Meg-tartván ezt az egyenlő emelkedést akkor-is.
Odébb van a’ nap kőlte-is mint amaz észak felé,
De nagyobb a’ külömbözés már itt, mintsem dél felé,12
Horizon is Sphaera obliqua secat Aequatorem, per consequens Circulum diurni itineris Solaris ad angulum obliquum; ergo ortus Solis hodiernus, ab ortu hesterno, majori arcu distat in circulo Horizontis, quam elevatio (in specie culminatio) Solis hodierna, ab hesterna, in circulo meridiani.
Mert a’ mint az észak-pontot a’ tartomány emelé,
Ahozképest a’ nap kőlte résútosan megy elé.
Úgy hogy tél-kezdettől fogva, egy egy kitsinyt mindennap’
Elébb kél, ’s későbben nyugszik nyár kezdetéig a’ Nap.
Ma leg-hoszszabb vólt, és hoszszabb vólt mintegy nyóltz órával,
Mint az el-múlt esztendőben vólt Karátsony havával.
És meg-egygyez az akkori leg-hoszszabb éjtszakával
Ez idő, mellyet tett a’ nap, ma nappali útjával.
A’ nap akkor annyira vólt fel-emelkedve délben,
A’ mennyire most le-nyomúl a’ főld alá éjfélben. –
Nézzed a’ nappal meg-hevűlt ’s melegűlt levegő ég,
Most-is a’ napnak le-mente után melly tüzessen ég;
Szebb-é ennél bár akármelly mesterséges rajzolat,
Mellyet a’ természet felett imád sok bal gondolat.
Itt a’ fényes a’ pirossal, a’ fejér ég-szín kékkel,13
Itt a’ színeknek keverése, tsak a’ szemnek tekíntése szerint íratik-le, majd utól a’ színek jobban meg-magyaráztatnak.
A’ tűz a’ hüss levegővel külömb külömb mértékkel,
Melly gyönyörű színre festik az egész nap-nyúgotot,
És melly nagyon ditsőítik a’ Hatalmas Alkotót. –
Kényeskedj most fényes Ródus! az aranyos tseppekkel,
Kevélkedj Tétis! tengeri szem tsiklandó színekkel.
Hord elő mesés régiség! minden kőlteményidet,
A’ mellyekkel külön külön tzifráztad Istenidet.
Itt van az mind egy tsomóban, sőt szebb ez végetlenűl,
Mind annál, a’ mit leg-szebbnek hittetek esztelenűl.
Ez leg-alól leg-tüzessebb, szürkébbetske középett,
Ég szín fellyebb, a’ hová még a’ nap-súgár nem lépett.14
Nap Súgár, az az, ollyan súgár, a’ melly szürkületet, crepusculumot okozhatna; mert külömben hátrább meg fog tetszeni, hogy magát az ég színt-is a’ nap’ súgára tsinállya; melly, úgymint, a’ mindenféle súgárokból öszsze kevert fejér szín; az üres semmibe, setétségbe, vagy feketeségbe keveredvén, ég színt mutat.
Ez az a’ napot követő, ’s meg-előző pirosság,
A’ reggeli, ’s est-hajnali homályos világosság,
Mellynek súgárjai télben ritkábbak ’s rövidebbek,
Soká tartnak meleg nyárban, és sokkal fényessebbek.
Fényessebbek, mert a’ hoszszú ’s meleg nap meg-ritkítja
A’ levegőt, ’s főld alól-is sűrűbben pirosítja.
De hoszszabb-is, sőt most egész éjtszaka tart világa*
világá Értelemszerűen és rímelés szerint em.
Itt, és a’ hol van a’ napnak hasonló magassága.
Mert ez a’ fény tart mind addig, míg a’ nap a’ főld alatt,
Más-fél sőt tiszta időben két órányira haladt.
Most pedig leg-hoszszabb nappal, mikor kezdődik a’ nyár,
Közép éjjel a’ főld alatt a’ nap tsak annyira jár,
Hogy ha onnan egyenesen útját fel-felé venné,
Útját más-fél óra alatt a’ főld színig el-menné.15
Denotatur hic arcus coelestis, quem describeret Sol, si media nocte per meridianum ascenderet ad Horizontem, qui est aequalis culminationi Solis is Solstitio hiberno; absque regulari astronomico calculo ad captum communem 1½ horis aequiparatus: Quia revea per 1½ horas percurrit Sol arcum 22 32´ 42´´. Ergo mentionatum arcum meridiani, media nocte percurreret apud nos spatio 1h 13´ 48´´ 17´´´. in quantum elevatio Poli nota est. [A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.]
A’ tsillagok is most nem olly fényessen tündöklenek,
Mint télben, mikor erőssebb súgár nem áll ellenek.


KILENTZ ÓRA.

Inkább fejér, mintsem piros fénnye van a’ Hóldnak-is,
Mert a’ nap-fény változtatja fényességét annak-is. –
Ez a’ Hóld nem természettel fényeskedő égi test,
Tsak ollyan színt mutat nékünk, a’ mint néki a’ nap fest.
Nem tsupa lapos kerekség ez az ő karikája,
Mert néki-is mint a’ főldnek gömbölyű a’ formája.
Sőt illyen főld természetű az ő valósága-is,
Főld ő, vagynak hegyek, vőlgyek, és tengerek abban-is.
Nem Dávid hegedűl hát ott, a’ mint régen képzeltük,
Mikor azt gyermek korunkban kéz tapsolva tiszteltük.16
A’ gyermekeknek szokása tenyereiket öszsze verve örűlni a’ Hóldnak és a’ maga-gondolatlan Dajkák többnyire magok tanítják hasonlókra a’ gyermekeket, kérlelés közben. Ez pedig valóban régi Pogány eleinktől reánk szivargott czeremoniának kovászsza. Mikor még napot, hóldat, tsillagokat imádtunk, vagy a’ mi leg-először szemünkbe tűnt. [A lábjegyzetek sorszámozása itt nem folytatódik.]
Lehet – mert Dávid-is bőlts vólt, hogy ő néki-is szabott
A’ Hóldban, mint más bőltseknek Riktziol egy darabot;
Mert az emberi bőltsesség mind addig törekedett,
Hogy a’ Hóld’ magasságáig, ’s fellyebb-is emelkedett;
Le-hozta szemünk elébe, ’s le-rajzolta részeit,
Sőt meg-is mérte bizonyos öl számokkal hegyeit.*
Hevelius egy hegyet a’ Hóldban ¾ német mértfőldnek talált; az az: 2500 ölnek. (A szerző jegyzete.)
’S hogy könnyebben bánhassanak az ott lévő helyekkel,
El-nevezték mind azokat, külömb kűlömb nevekkel.
Langrénus, és Ricciolus minden kerűleteknek
Urat adtak, ’s fel-osztották a’ Hóldat a’ Bőltseknek.
De mivel ott még magoknak részt azok-is kérhetnek,
A’ kik még most bőltselkednek vagy ezután születnek,
Ők pedig a’ Hóld részeit úgy ki-tudták kutatni,
Hogy ott már Amerikára nehezen találhatni,
Vagy, ám – ha az újjabb bőltsek semmit sem kívánnának,
A’ régiek közt határos perek támadhatnának.
Heveli tartván ezetől, maga néki kerűle,
És a’ bőltseket mind egyig ki-tagadta belűle.
A’ főld’ formájára osztá a’ Hóld’ minden részeit,
Adván azoknak a’ főldi tartományok’ neveit,
(Jut hát itt a’ Magyarnak-is egy darab, ha ki-mettzik,
’S lehet itt a’ Bőltsekkel-is társalkodni, ha tettzik.)
Nem vala már egyéb híjja a’ bőlts gondolatoknak,
Hanem, hogy végire járjon a’ Hóldi lakosoknak.
De még addig nem találtak ollyan jó üvegeket,
Mellyekkel a’ Hóldban vadat látnánk vagy embereket;
Neuton úgy meg-javította a’ Gergely’ Síp-üvegét,17
Síp-üveg, Telescopium; ha egészen ki nem tészi ezt az értelmet, elég van illyen más nyelvekben-is. [A lábjegyzetek számozása itt nem folytatódik.]
Hogy ha azon nézzük által a’ Kaszás-tsillag’ egét,
Egy lyuk látszik a’ mellyékén az Órion’ kardjának,
Mellyet sokan hisznek lenni Mennyország’ ajtajának.
De a’ Hóldban nem mutatott még az-is embereket,
Noha ha jól gondolkodunk, el kell hinnünk ezeket.
Hihető, hogy ezt akarta visgálni egy valaki,
Ki mikor a’ vastag üveg-sípon nézett vólna ki,
Mellybe egy kis egér szorúlt, ’s tán meg-is döglött bele,
Tsak-nem el-hitte, hogy a’ Hóld Egerekkel van tele.
Az, ha nem éppen bizonyos, de hihető igazság,
Hogy a’ Hóld nem éppen minden nélkűl való pusztaság,
Ha emberek laknak benne, melly nem gondolhatatlan,
Nagy Oriások lehetnek, avagy tsak nagy szemek van.
El-térnek pedig a’ Hóldban a’ lakosok, ’s Országok,
Mert egész főldet tennének negyven-hat hóld világok.
Tsak tizen-háromszor nagyobb a’ Főldnek kereksége,
Mint a’ Hóldé, négy száz nyóltzvan mértfőld a’ szélessége,
A’ Főldtől a’ Hóld van negyven-nyóltz ezer mértfőldnyire,18
Heveli, az ő előtte már fel-jegyzett hely-hülömbözésekből, parallaxisokból, ennyinek találta a’ hóldnak középszerű meszszeségét a’ főldtől; vagy-is 28-szor nagyobbnak, mint a’ főld’ vastagsága. Neuton szerint pedig még meszszebb van; úgymint 52030 mértfőld = 60½ S. T. [A lábjegyzetek számozása itt sem folytatódik.]
De a’ naptól nézvén, alig látszik két tenyérnyire.
A’ Hóld a’ főldnek különös egy bújdosó tsillaga,
És míg a’ Főld a’ temérdek napot kerűli maga,
Emez a’ Főldet kerűli a’ maga hónapjában,
Kerekded, de tolyás forma hoszszúkás karikában.
És mivel meg-fényesíti a’ Nap a’ fél-óldalát,
A’ mint szemünk vagy egyenest, vagy óldalast oda lát.
Úgy szoktunk ítélni a’ Hóld’ rendes változásiról,
Hóld újsága’, tőlte’, fogyta’, négy rendes fertályjiról.
Nézd bár most: míg fél pirossa nintsen karikájának,
Meg-látszik kerűlete-is homályos óldalának.
Melly még sokkal ki-tetszhetőbb, és feketébb vólt újján,
Mikor még a’ vékonyka szarv, jobb felől a’ hátúlján.
Nem vehetett úgy, az újság’ egy két első estvéjén
Erőt, a’ bal és homályos óldala’ feketéjén;
Hólnap után ha világos leszsz egész hasonn-fele,
A’ pirossabb fél, amannak olly takaró fedele
Leszsz; hogy egészszen el-tűnik a’ feketébb óldala,
’S fél leszsz a’ Hóld, a’ melly újján, és tőltén egész vala.
És e’ leszsz az első fertály; azután hasasodik,
’S*
S Értelemszerűen em.
egy hét múlva meg-is telik, és ez leszsz a’ második,
Akkor látszik leg-pirossabb tűzzel világossága,
Fel-éri a’ nap kerekét, ’s haladja-is nagysága.
De kezd fogyni lassan lassan az egészszen meg-tőlt Hóld,
’S fél leszsz a’ harmadik fertály, valamint az első vólt.
Míg a’ Főldet be-kerűlvén az utólsó fertályra,
Változik az egész piros, egész kerek homályra. –
Ha már a’ főld, mint a’ nap-is mindég egy helyben álna,
Így a’ hóld-is minden tőltén rendes helyre találna.
De mivel mig a’ Főld körűl a’ Hóld egygyet tekerűl,
A’ Nap körűl a’ mi főldünk mind odébb odébb kerűl.
Mindég el-marad egy-egy kis darab a’ hóld útjában,
Hogy ez három test egymásnak lehessen irányjában.
Próbálták régenn elegenn, de hibás számvetéssel,
Hogy a’ melly tsorbát ejt a’ Hóld a’ főld körűl menéssel
Meg-egyeztessék, a’ naptól be kerűlt esztendőkkel
Öszsze vetvén mind kettőnek útjait az időkkel.
Azt a’ Hézakot két napra és mintegy öt órára
Számlálták; mellyet a’ Hóldnak fordúló hónapjára19
Fordúlo hónap. Mensis Periodicus; Ki-tóldott hónap. Mensis Synodicus. Plena Lunatio Tele hónap; Cava lunatio Üres hónap. [A lábjegyzetek sorszámozása nem folytatódik.]
Kell tóldani, hogy a’ napnak és főldnek erányjában
Eshessen, ’s már a’ hóld ezen ki-tóldott hónapjában
Mintegy harmintzad-fél napot szokott mind öszsze menni
De ne-hogy a’ hónapokhoz fél napot kellyen venni,
Felét huszon-kilentz, felét harmintz nappal számlálták
És a’ hat tele ’s hat üres hónapot így találták.
De több lévén ez a’ hónap, harmintzadfél napoknál
Egy nap’ tóldás esik, minden harmintz-két hónapoknál.
Ezenn fent-maradt részeknek öszve számlálásából,
’S minden öszve tóldozásban talált új új hibából
Lett, ama’ híres Arany-szám a’ Méton’ találása,
Tizen-kilentz esztendőnek új elő fordúlása.
De még ennek is találván Gergely Pápa hibáját
Hozzá adta a’ maga szép és könnyű Epaktáját. –
Bóldog Isten! tsak Te vagy Bőlts; mi bár mint bőltselkedünk,
Leg-szebb találmányinkban-is új új tsorbát szenvedünk.
Te, a’ Te mindent teremtő nagy Hatalmú kezeddel
E’ nagy mindenség forgását olly bőltsen rendelted-el.
Mi tsak ez egy test járását el-alig-találhatjuk,
Ezt pedig ez alkotmányban tsak por-szemnek tarthatjuk.
Érzed-e? már véges Lélek! millyen az a’ Végetlen?
Itt, itt, látszik mint tűkörben ama’ képzelhetetlen. –
Tsak-ugyan annyit nekünk is e’ Fő Mester enged, és
Annyira ment már a’ serény emberi bőltselkedés,
Hogy jó formán ki tsinálta, ’s szedte rendel pennára,
A’ mi szorossan tartozik az idők’ szakaszszára.
Tudja már okát ’s idejét a’ fogyatkozásoknak,
Mellyeket ez három testek okozhatnak magoknak.
Ha úgy esik a’ Nap és Hold között a’ Főld középenn,
Hogy egy-másnak ellenében keresztűl esnek éppen:
Szükséges-képpen tsorbája esik a’ Hóld’ színének,
Mellyet Hóld’ fogyatkozásnak nem azért nevezének,
Mintha abból egy darabot valaki el-mettzene,
Hanem, hogy a’ nap súgárnak a’ Főld álván ellene,
A’ gömbölyű Főld’ árnyéka, amazt meg-setétíti,
És kerekenn egy darabját, mint egy kikerekíti. –
Ha a’ Hóld, a’ nap’ útjánál fellyebb ’s alább nem menne,
Minden rendes Hóld tőltekor Hóld fogyatkozás lenne.
De járván a’ Hóld mint a’ nap szélessebb kerűlőben,
Nem lehet több fogyatkozás háromnál esztendőben. –
De, kérdés: ha tsak homályos a’ Hold’ gömbölyűsége,
És a’ nap súgáritól van minden ő fényessége,
Hogy vagyon hát, hogy a’ nap is néha meg-fogyatkozik,
Tán hát a’ nap is a’ Hóldnak vagy kőltsön adakozik,
Vagy a’ napból, néha néha egy darab ki párázik,
Vagy vizsgáló szemeinkel a’ levegő ég játszik, –
Nem – a’ nap’ fogyatkozások’ rendel következése,
’S annak mindég az új hóldal való meg-egyezése,
Bizonyítják, hogy a’ napnak minden fogyatkozása,
Tsak a’ Hóldnak a’ Főld és nap közibe lett botlása.
Nem fogyatkozik-meg a’ nap, ’s meg sem homályosodik,
Hanem abból szemünk elől egy darab el-fogódik,
És mikor a’ Holdonn által tekintünk a’ nap-felé,
A’ fényes napban a’ setét hóld kerűl szemünk elé.
’S a’ mint a’ tolyás formájú görbe kerűletekenn
Változnak a’ meszsziségek e’ nagy három testekenn;
’S a’ főldtől a’ hóld közelebb a’ nap meszszebb távozik.
Úgy tetszik, hogy a’ nap’ egész fénnye el-fogyatkozik,
Ha pedig leg-közelebb jár hozzánk karikájában
A’ nap, de a’ hóld leg-meszszebb jár hosszúkás útjában,
Kissebbnek tettzvén a’ távoly esett hóld’ karikája,
A’ fényes nap közepében úgy setétűl homályja,
Hogy azomban köröskörűl tündöklik világosan,20
Az az; a’ Hóld a’ Főldet, valamint a’ Főld is a’ Napot, nem egész igazi kerekségben, circulusban, hanem tolyás forma hoszszukas görbe lineában (in Curva elliptica.) kerűli; mellyben mikor a’ nap leg közelebb esik Perigeumnak hívjak, és így akkor leg-nagyobbnak-is láttzván a’ tányérja, ha a’ hóld köztünk és a’ nap közt közel esvén hozzánk kisebb tányért mutat mint a’ nap; a’ nap tanyérjának környéke fényes marad; a’ közepe pedig, a’ mekkorát a’ hóld árnyékos, vagy is setét teste, be boríthat, setétnek látszik; és így mi a’ napban a’ hóldat látjuk; mikor pedig a’ nap leg-meszszebb van, Apogaeumnak nevezik; és akkor a’ meszsziséghez-képpest kissebb léven a’ tányérja; és a’ hóldénál kissebbnek tetszvén, egészszen-is el-boríthatja a’ hóld. – Mivel hát a’ nap fényes test; és azt a’ hóld tsak el takarja; inkább lehetne a’ nap fogyatkozást, főld-fogyatkozásnak nevezni; már Kepler és Cassini kezdték is tanítani, miképpen kellyen ki-találni, annak a’ homályosságnak nagyságát, melly Kerek formára, a’ hóld gömbölyű teste miatt, árnyékot vet a’ főldönn.
Egyébkor pedig környéke van be mettzve hasasan, –
Tehát a’ melly nagy nap-fogyás a’ Krisztus’ halálakor
Vólt, az nem vólt természeti, mert hóld’ tőlte vólt akkor.
A’ természeti nap-fogyta tsak ezer mértfőldnyire
Tart, de akkor az egész főld setétben vólt többnyire.
Szólj most Pogány! de szólj Zsidó! ’s hidd-el hogy a’ Keresztyén
Méltán építheti hitét a’ Kristusnak Keresztjén. –
De tekintsünk szemessebben a’ Hóldnak két szarvára,
Miként keljen rá ismerni növésire ’s fogytára.
Ha látszanak a’ szarvai nap-keletre hajolni,
Vagy, ha azokat bal-kézzel lehetne meg-markolni;
Ha nap kelet-felől vagyon a’ Hóld’ setétes része,
Vagy, ha elébb fel-kél a’ Hóld, mint a’ nap el-enyésze,
Akkor nő, és telik, és már vólt új-hóld; de ellenben
Ha szarvai, a’ már le-ment nappal állanak szemben,
Ha arra van a’ fényesse, a’ merre a’ nap-kőlte,
Akkor a’ Hóld fogyatkozik, ’s meg-vólt már a’ hóld’ tőlte. –
Ha most üveg-síponn néznénk a’ Hóld’ fényes szarvának
Belső hajlássait, azok tsipkéssen látszanának.
Vallyon tudták-e ezt? azok, kik a’ régi mesékben
Szarvat festettek Diána homlokára az égben:
Kik a’ Nappal a’ Hóldat is bizonyos nevezettel
Istennek hitték, ’s imádták Isteni tisztelettel,
A’ Hóldat a’ Fényes Napnak tartván testvér Húgának,
Mint Jupitertől született gyermekit Látónának
’S itt homályossan, valamelly háromságot majmoltak,
De már itt a’ bőlts mesélők magok is vakok vóltak.
Diána vólt itt a’ főldön, Hekate, Hóld az égben
Prozerpina a’ Pokolban a’ setétes mélységben.21
Terret, lustrat, agit, Proserpina, Luna, Diana, Ima, suprema feras, sceptro, fulgore, sagitta. Demster,
A’ hóldnak Proserpina nevezete alkalmatosságot adott, a’ Proserpina’ másik Históriájának elő-hozására, de a’ szerént már nem Diána lészen Proserpina, és nem Jupiternek, hanem Czéresnek leányja.
Luna talám tele hóld vólt Diana hóld’ növése,
Proserpina a’ hóld’ fogyta ’s setétbe rejtezése.
Mert mikor ez nekünk setét, fénylik másutt másoknak,
Mint Prozerpina oda lent, a’ meg-hólt bóldogoknak,
A’ kit Plútó Feleségűl ragadott-el magának,
Mivel ezen füstös Pokol’ fekete Királyjának.
Kitől az égi Istenek, mint-egy iszonyodának,
Nyomorúltnak feleséget Szép-szerént nem adának.
’S olly jól esett neki ez az erőszakos ragadás,
Hogy ennél tsak Vulkánusé vólt a’ szebb házasodás.
Mert e’ szurtos Kovátsnak is Vénus felesége lett,
És így ketten kérkedhettek minden Istenek felett.
(Vagyon ma is sok Plútónak illyen szép szerentséje,
De többnyire Vulkánusnak Vénus a’ menyetskéje) –
Sok gondot ád a’ bőltseknek a’ hóld’ azon ereje,
Mellyet változtat, sok féle változása’ ideje.
A’ fát, ha hóld’ tőltén vágják, hamar meg-szúosodik,
Így hát talám a’ nedvesség a’ hóldtól sokasodik.
Lehet a’ növevényekben tapasztalni ’s magokban,
Hogy a’ Hóld szerént változást mutatnak ő magokban.
Lehet-e? hogy e’ durva test olly messziről érdekel,
Mellyet már sok próbált elmék, sőt sok bőltsek hittek-el.
Sőt lehet-e? hogy mikor nagy ’s sűrű a’ Hóld’ udvara,
Eső következzen, vagy hó, vagy zápor, vagy zuzmara.
Ha látom a’ Hóldnak tiszta, és fejéres világát:
Jövendőlhetem-é abból az idő vídámságát?
Ha veresűl a’ tányérja: Kérdés: ha hajt-é szelet?
Ha halvány, ád-é esőre vagy hóra igaz jelet?
Ezek még a’ mi levegő-egünktől meg-lehetnek,
Mellyek előre a’ Hóldnak ollyan formát festhetnek.
De már a’ Hóld’ fertályai, különös erejének
Ha igazak, hogy ’s mitsoda okai lehetnének? –
Ha reménylném hogy a’ Bőltsek abban nem ellenkeznek;
Hogy az illyen változások a’ naptól következnek;
A’ Hóldba ötlött nap-súgárt el-törném, meg-görbítném,
’S ezzel sok kételkedésből magamat ki segítném:
De, ha a’ nap nem leszsz oka ezen történeteknek,
Szint-úgy, a’ mint oka lehet ennél nehezebbeknek:
Ok-e a’ Hóld? vagy a’ főlddel együtt van változása?
Kérdés – de a’ dolog úgy van – a’ ki nem hiszi – lássa.


TÍZ ÓRA.

Ha hát van a’ mi főldünknek illy világos tsillaga,
Valyon hát ez más világot világosít-e maga?
Igen is – a’ serény elmék már annyira mentenek,
Hogy ennek változásinak szint úgy képet festenek.
Tudják: hogy ha mi a’ Hóldból ezt a’ főldet vizsgálnánk,
Ezt ollyannak mint a’ Hólddat, de nagyobbnak találnánk.
Tudják: ez három testeknek egy-más között forgása
Szerént, mikor lenne tőlte, fogyta, ’s fogyatkozása. –
Ezen nagy testek hordozzák hármann az esztendőket, –
Valyon azért tsinálta-e tsak a’ Teremtő őket? –
De, ha a’ Hóld homályos test, ’s nem világít magában,
Hanem tsak, a’ mint sütt a’ nap az egyik óldalában:
Miért nevezi hát Mózses világító állatnak?
Azért, mert kedvezni akart sok gyenge gondolatnak,
Mert, ha Főldnek tette vólna, sok meg-ütközne benne,
Ha tsak, minden Paraszt ember ég-vizsgáló nem lenne.
De ha egyűgyűenn írt is, nem hazudott Mózses itt;
Mert világosíthat az is, a’ mit a’ nap fényesit;
Sőt hasznosan világosít, mert mig a’ nap fent vagyon,
Meg-látszik ugyan, de gyenge világa vagyon nagyon.
De mivel már le-ballagot jól a’ nap a’ főld alá,
Helyre ált a’ Hóld ’s az eget egészszen el-foglalá.
De mi már annak az oka, hogy az emezt meg-győzi?
Az-e; hogy a’ hóld a’ fényjét a’ naptól kőltsönözi?
Oka az is; de ha vólna magától fényeskedő,
Az erőssebb fényességnek még is mindég enged ő.
A’ természeti tsillagok, (mellyeket a’ bőltseknek
Nagy része még eddig gondolt valóságos tüzeknek)
Noha magok, természeti fényekkel tündöklenek,
Nappal, a’ nap fényje miatt éppen meg nem tettzenek.
Ez előtt egy órával-is még tsak allig fénylettek,
’S már most, hogy a’ nap alább ment, ezek-is erőt vettek.
Mutatja már a’ kis medvét az észak’ sarkalatja,
’S Rúdjánál fogva az által-tengely körűl forgatja;
Mert szekér forma e’ medve, mellynek négy kerekei
Az ég’ északi Sarkának négy tsillogó tüzei,
Rúdja mutat három fényes, mind öszsze hét tsillagot,
A’ mellyről Septentriónak nevezik az északot.
Ez tsillagzatot, inkább-is kis göntzöl szekerének
Mondhatjuk, mint a’ régiek’ meséjéből medvének,22
Göntzöl szekér. Így neveztetett a’ mint hitelessen tartják Göntzöl nevű Magyar Emberről, a’ ki tsinálta leg-először a’ négy kerekű szekeret. Ez az ember a’ harmadik ki-jövetelkor jött-ki Scithiából a’ Magyarokkal, és Zoltán Fejedelem’ idejében a’ négy kerekű szekéren-is azt az igazítást tette, hogy a’ rúdját meg-görbítette; méltán nevezzük hát ama két tsillagzatot, négy kerekére, ’s görbe rúdjára nézve göntzöl szekerének. [A lábjegyzet számozása itt nem folytatódik.]
Kik a’ sok fél Istent, kiket ama’ költött Istenek,
Halandó ágyas társoktól orozva kőltöttenek,
Ha a’ szűk palota miatt az égbe nem vihették,
Leg-alább fellyebb emelték, ’s tsillagzatokká tették.
A’ mi itt kis medvét mutat, vagy szekeret az égen,
Azt mondják: hogy egy szép leány Czinozúra vólt régen.
Ki azoknak száma közűl az egekbe kőltözött,
A’ kik nevelték Jupitert muzsika zörgés között.
Némellyek ismét, mind a’ két göntzöl’ szekere felől,
Egy, más szépen öszsze szőtt, font kőlteményt hoznak elől.
Likaonnak Arkádia’ akkori Királyjának,
Mikor a’ kőltött Istenek ember bőrben járának,
Kalisztó vólt neve egyik igen szép leányjának,
Ki Nimfája ’s követője vólt a’ szűz Diánának.
Jupiter a’ ki sok szűzből paráznákat tsinála,
A’ szűz Diána’ képiben meg-jelent egyszer nála;
És meg-tsalván nyomorúltat tsalárdúl kőltött képpel,
Ez az otsmány nős-parázna vele hált a’ szűz-széppel,
Szűzesség’ Isten Aszszonya lévén a’ szűz Diána,
Társaitól tökéletes szűzességet kívána;
Kalisztóban-is e’ motskos vétket nem szenvedhette,
És medvévé változtatván Kalisztót meg-bűntette.
De gondja vólt Jupiternek maga szeretőjére,
És ugyan tsak mind Diána’ mind Júnó’ ellenére,
Fel-ragadá a’ vólt szűzet durva medve képébe,
’S helyheztette az északi tsillagok’ seregébe.
Jupitertől Kallisztónak Arkás fija született,
Annak-is képe kis medve formára tseréltetett;
’S közel a’ maga Annyához az égbe ragadtatott,
És ez az mi régenten kis medvének tartatott.
Kik egy formán iszonyodván egymásnak formájától,
Hátrál Kalisztó Arkástól, és Arkás az Anyjától;
Mert szaladnak egymás előtt, és a’ farka végével
Kalisztó tsak nem öszsze ér Arkás fija fejével.
Így bántak az elmés kőltők a’ tudatlan községgel,
’S így jutalmaztattak sok rút vétket a’ fényességgel.
Sőt a’ magok kőlteményjét meszszebb-is terjesztették,
Mikor az ég vizsgálóknak még azt-is meg-fejtették;
Honnan van? hogy a’ főld alá soha sem ereszkedve
Télen nyáron egész éjjel fénylik mind a’ két medve.
Mert úgy mond Júnó könyörgött ama’ nagy Otzeánnak,
Hogy ne adjon nyugvó helyet Férje háló társának.
Hanem hogy meg-szűnés nélkűl amaz által-tengelyen,
Vízbe lejendő tisztúlás nélkűl hadd kerengeljen.
Szép mese – de valósággal tsak az az oka ennek,
Hogy a’ melly nagy tengely körűl minden tsillagok mennek;
Az ránk nézve úgy fel vagyon emelve észak felé,
Hogy annál fogva a’ vízbe nem megy a’ medvé belé.
Azoknak a’ lakosoknak, a’ kik a’ nap útjában
Laknak; mivel főld-színt fekszik e’ nagy tengely, hoszszában;
Úgy látszik, úgy kel, ’s úgy nyugszik e’ két göntzöl szekere,
Valamint a’ több tsillagok’ fent tsillogó ezere.
Azoknak, valamint nékünk a’ kos, bika, kettős jel
Éjjet napot változtatva jön mind a’ két medve fel.
A’ kik még a’ tengelly végnél laknak, vagy lakhatnának,
Ha ott el-szenvedhetetlen hidegek nem vólnának,
Azok fél egész esztendőnn tsillagot nem láthatnak,
Ollyan helyén állván e’ nagy gömbölyű bóltozatnak,
A’ mellyről a’ nap a’ főldet főld-színt látszik kerűlni.
Egy fél esztendőn fenn járni, a’ másikonn el-űlni.
Mert azoknak látásoknak igaz határozatja,
Ama’ tsigás nap útjának a’ közepét mutatja;
És így a’ melly idő nálunk nap, ’s éj egyenlőséget
Tsinál, az okoz ő nálok fél esztendős nap véget,
És alája tsúszván egyszer a’ nap a’ főld’ színének
Az éjtszaka áll helyébe a’ nap’ fényességének
Akkor, a’ hideg északi tengely végenn lakozók
Látnak fél tsillagos eget, mert látszanak mind azok,
Valamellyek a’ kis medve’ farka’ végétől fogva
Tsillognak a’ nap’ útjáig, de mind főld színt forogva.
Főld-színt, vagy-is minden órán egyenlő magasságra
A’ Főld-színhez, a’ mint értém elébb a’ nap világra.
Azoknál hát egy tsillag-is el nem nyugszik, ’s fel nem kél,
Hanem fél egész esztendőn körös körűl kerengél,
Úgy a’ másik tengely-véghez közel való térségnek,
A’ másik fél-felé látszik e’ szörnyű kerekségnek.
Mi pedig kiknél az által-tengely fel van emelve,
Azokat a’ tsillagokat el-nyúgodva ’s fel-kelve
Látjuk, mellyek meszszebb vagynak a’ nagy tengely végétől
Mint a’ tengely-vég, az észak tályéki főld színétől23
Omnes Stellae inter quas & Polum, major arcus meridiani subtenditur, quam est Elevatio Poli nostri, nobis oriri & occidere videntur.
De a’ mellyek az északi ponthoz közelebb esnek,
Azok, mivel a’ fordúlást kell hinnünk kerekesnek,
Fel-nem-kelnek; ’s a’ főld alá soha le sem mehetnek,
Hanem ha a’ nap jól le megy, mindjárt fényeskedhetnek.
A’ mellyek a’ Déli ponttól hasonló meszsziségre*
meszsziségré Rímelés szerint em.
Vagynak; azok nekünk nem is látsznak jönni az égre;
Ettől van hát a’ két medve; mindég, fényeskedése,
Hogy nálunk annyira van fel a’ tengely’ emelése,
Hogy a’ medve a’ nagy tengely körűl forgolódtában,
Soha sem ütközik bele a’ főld színe alljában:
A’ mint több tsillagzatok is, ki félig, ki egészszen
Egész ejjel tündöklenek fent az északi részen.


TIZEN-EGY ÓRA.

Mivel most, mikor leg hoszszabb a’ nap’, ’s kezdődik a’ Nyár,
A’ világ’ tengelye körűl a’ Nap olly’ magassan jár,
Hogy nyoltz Oránál több időt nem múlat a’ főld alatt;
Északi résznek hivatik pedig az a’ sarkalat;
Melly a’ végső tsillagától a’ kis medve’ farkának
Tart a’ leg-felső fogáig a’ nap-út’ Grádittsának.24
Intelliguntur Constellationes Boreales, inter Polum nempe, et maximam Zodiaci elevationem, vel Tropicum Cancri interjacentes.
Hát a’ mellyek az északi tsillagzatok’ sorában
Leg-felsők, ’s tsak-nem a’ Rákkal járnak egy Karikában,
Azoknak, mikor leg-fellyebb fordúl is kerekségek,
Más-fél-orai tsillag út alig van a’ mélységek;25
Mélység. Profunditas infra horizontem maxima, gradibus meridiani numerata, scilicet in hoc casu, opposita Culminationi.
És így ha nap le-mentekor mindjárt tündökölhetne
A’ tsillag, ’s addig fénylene, míg a’ nap fel-nem-kelne.
Minden északi tsillagot kit egy, kit más órában,
Szemlélhetnénk a’ leg-kurtább de tiszta éjtszakában.
Még az elmés régiség is mesés kőlteményiben
Azokat rakta az égnek felső szegletiben,
A’ kiknek szép virtusai ’s nagy tselekedetei
Méltók, hogy mindég vizsgálják a’ halandók’ szemei.
Mint Herkules erőt jelent, Nemes szívet Perszeus.
Delfin tanit Szánakozást, Bőltsességet Orfeus.
Mert többnyire az északi részt ezeknek engedték
A’ mesék, ’s mindég előttünk fénylő példákká tették.
Perszeust a’ mesék mondják a’ Jupiter’ Fijának,
De az Anyja halandó vólt, az Argós’ Királyjának
Akriziusnak leányja Danaé, kit goromba
Atyja, hitván félelemből be-zárt egy réz toronyba,
Azt tanúlta, a’ nyomorúlt, a’ jövendő mondóktól,
Hogy ő egytől a’ Danaë méhéből származótól
Meg-öletik, – de az értz közt híjjába tartogatta,
Jupiter a’ zár alatt-is az útat ki-kutatta.
Bé-szált arany tsepp formában Dánaë’ kebelébe,
Kitől egy vitéz gyermeket fogadott-is méhébe,
Perszeust kit az Istenek’ különös kedvezése
Ollyan nagygyá tett, a’ millyen nagy vólt a’ születése.
Minerva egy tűkröt adott néki, az az, bőlts elmét,
Vulkánus kardot, jelentvén sok vitéz győzedelmét.
Merkurius kezét lábát szárnyakkal segítette,
És így a’ nagy észt fris kézzel szerentsésebbé tette.
És ez a’ bóldog természet, szánakozó szívével
Szerette a’ szerentsétlent segítni erejével.
Úgy nyerte Feleségét-is Andromédát magának,
A’ ki a’ Szeretseny Ország’ akkori Királyjának
Czéfeusnak leányja vólt; a’ ki szegény ártatlan,
(Azért, hogy Kaszsziopéja az ő Anyja, hallatlan
Szépségével a’ tengeri Nimfák felett kérkedett)
Egy tengeri kősziklához meg-köttetve szenvedett.
Ezt Perszeus meg-mentette, Feleségűl-is vette,
Sőt e’ felett Jupitertől azt-is meg-érdemlette,
Hogy amaz irígy tengeri Nimfák’ boszszúságára,
Ipa, napa, felesége (’s maga-is utóljára)
Az égbe keltek, ’s fénylenek fenn ragyogó tüzekkel
Czéfeus, Kaszsziopéja, Andromeda nevekkel.
A’ vén Czéfeus mint meleg országba születtetett,
A’ hideg északi pontnak lábbal ált, ’s hátot vetett.
A’ kis medve farkának van vetve mind a’ két lába.
’S magas homloka fel-felé nyúl az Ország’ útjába.26
Az ország útról (via lactea) leszsz alább. [A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.]
Szépségét Kaszsziopéja most-is nagyon neveli,
Királyi szék formában űl, két kezét fel-emeli;
Öt igen szép tsillagja van ez deli tsillagzatnak,
Mellyek már jól fent ragyognak, és kettős V-ét mutatnak.
Talám különös szépsége ez Kaszsziopéjának.
Nem régen-is szúrta szemét valamellyik Nimfának,
Ez előtt két száz tizenöt esztendő utóljában,
Ezen szép Kaszsziopéja’ deli tsillagzatjában,
Látszatott egy isméretlen új tsillagnak világa,
Mellynek ollyan vólt mint Vénus, mind fénye, mind nagysága.
Andromeda-is nem meszsze vonúlt édes Anyjától,
Három fényes tsillagja van, egy elől, kettő hátúl.
Az elsőt, mellyet tartanak Andromeda’ fejének
Festik egyszersmind a’ bőltsek Pegazus’ kőldökének,
Ez a’ két tsillag egymással öszsze méltán ragadott,
Mert ezen szárnyas lónak-is lételt Perszeus adott.
Mellynek már más meséje van. – Egy vizek Istenének
Forczisnak három különös leányi születének;
A’ kik közt Medúza vala ollyan szép tekíntettel,
Hogy Neptunus nem gondolván azzal a’ tisztelettel,
A’ mellyel tartozott vólna Minerva templomának,
Mikor ott a’ buzgólkodók leg-jobban áldoznának
Meduzára fel-gyúlt tüze’ melegét nem állhatta,
Vele hált; de ezt Minerva tsúfúl meg-boszszúllotta.
Rút kígyókká változtatta hajszálit Medúzának
Úgy, hogy valakik rá néztek kövekké változának.
Perszeus nagy ellensége lévén az illyeneknek,
Az ember ellen akármi móddal kegyetleneknek,
A’ Vulkánustól nyert karddal, és tűkrös paizsával
Szokása szerint vitézűl meg-víva Medúzával.
Rettentő kígyókkal rakott fejét el-tsippentette,
De a’ ditső győzedelmet másik tsuda követte:
A’ nyakából ki-folyt vérből egy szárnyas ló született,
’S ez az, a’ mi Pegazusnak meséssen neveztetett.
Mikor a’ fene Khimérát űlözte, és nyomozta,
Bellerofon, Bellerofont ez a’ hátán hordozta,
De futtában a’ gyors lovat Ammon meg-ijesztette,
Nagyot szökött, ’s Bellerófont a’ főldre le-vetette.
Maga fel-reppent az égbe, és tsillagzattá vála,
Mellyben négy fényesebb tsillag egy négy szeget formála.
Mellyek látszanak a’ többi húsz tsillagok’ sorába,
Lába-szárán, szárnya hegyén, a’ nyakán, ’s a’ szájába.
Ama’ Meduza’ fejének hajdani tehetsége
Hólta után-is meg-maradt, ’s Perszeus’ vitézsége
Ezzel-is sokkal nagyobb lett, hogy azt a’ Paizsára
Függesztvén, ellenséginek éle vele kárára.
Mikor ezt a’ Nagy Atlásnak fordította elébe,
Meg-merevűlt ’s egy szörnyű nagy kőszikla nőtt helyébe.
Perszeus még az égbe-is fel-vitte ezt magával,
Úgy tetszik, mintha egy fejet tartna egyik karjával,
A’ mellyet az ég vizsgálók most Algolnak neveznek,
A’ jövendő mondók pedig ettől sokat kérdeznek:
Mikor a’ halál mivóltát korán a’ születésből
Jövendőlik, és többnyire bolond könnyen-hívésből
Úgy tartják, hogy akasztó-fa, ’s fej-vétel kővetkezik
Algolból, ’s azért az Algolt ördög fejnek nevezik,27
Ptolem. Gentil. verbo 73. [A lábjegyzet sorszámozása itt nem folytatódik.]
De majd az északi ponttól nagyon-is el-távozunk,
Míg a’ régi kőlteményes mesékben fáradozunk:
De – hát nem illőbb-é tudni ezeknek értelmeket?
Mint értetlenűl pengetni nyelvünkön ez neveket.
Leg-közelebb van északhoz a’ Herkules’ sárkányja,
’S*
S Értelemszerűen em.
mivel maga-is Herkules tsillagzat, meg-kívánja,
Hogy emlegessük-meg őtet azon történetekkel,
Mellyekből gazdagúlt az ég számos égi jelekkel.
Herkules Amfitrionnak született Alkménától;
De az Atyja Jupiter vólt; ki ezen jó Anyától
Engedelmet szerelemre semmiként nem lelhetvén,
Meg-tsalta; tündéres képpel Amfitriont tettetvén.
Nehezen szenvedte Júnó ezt-is, sőt többek felett
Ezt, hogy a’ nős paráznának megint új gyermeke lett.
Kűldött ellene két kígyót még bőltsőben fektében,
De a’ gyermek széllyel tépte mind a’ kettőt mérgében.
De végre Minerva Júnót mind addig kérlelgette,
Hogy Herkulest meg-szoptatni az ölébe fel-vette.
Hihető: a’ boszszús gyermek az emlőt meg-harapta,
Kinek-is a’ tsetsét Júnó a’ szájából ki-kapta,
El-folyt a’ téj, mellyből hoszszú fejérség lett az égen,
A’ mellyet most ország útnak; téj útnak hívtak régen,
Herkules fel-nevelődvén, nagy dolgokat vitt végbe,
Hogy noha fél Isten vólt-is, méltán menjen az égbe.
Mikor a’ Neptúnus Isten’ tűz okádó Bikája,
Görög országra kűldetett; mellynek tsak a’ formája
Sok vitéznek kész halál vólt, Herkules kűldettetett
Ellene; kitől e’ fene bika meg-is öletett,
Hanem Neptunus a’ maga tűz okádó bikáját
Fel-ragadván: tsillagokkal szépítette formáját,
És a’ tsigás nap’ útjában ez az a’ második jel,
Kit Neptúnus tűz okádó formában ragadott fel,
Tüzes szájában hét apróbb tsillagotskák látszanak,
Kit Hiades eső hozó tsillagzatnak tartanak.28
Hyades. Nimfák vóltak; a’ kik nevelték Bakhust; Szemele idétlen szűlte-el Bakhust; de Jupiter bele varta a’ maga ágyékába, ahol a’ születésnek rendes idejét ki-tőltötte, azután ezen Nimfáknak adatott nevelni.
Tám a’ tenger Istenének a’ tűzhöz szerentséje
Nem lévén, úgy adott eső hajtó erőt beléje;
Ez hét közt a’ leg-nagyobbik a’ szeme a’ bikának,
Palilitziumnak hívják, ’s hajdan Aldebaránnak.
Van még más hét tsillag, ezen bika’ tsillagzatjában,
Kik közt mi tsak hatot látunk egy fijas tyúk formában.
Ovidius-is egy helyenn elméssen vagdalódzik,29
Ovid. Fast. L. IV. Quae septem dici, sex tamen esse solent. [A lábjegyzet számozása itt nem folytatódik.]
Hogy hetet mondanak úgy mond, de tsak hat találkozik.
Azomban nem rég Riktziol’ síp-üvegen nézve-ki,
Látta a’ tyúkot, hogy ötven tsirkéje vagyon néki.
Másik tette Herkulesnek, melly leg-nevezetesebb
Vólt, ’s az abból lett tsillag-is tsak nem leg-tetszetesebb.
Ez; hogy a’ Hóldnak egéből le-esett vad állatott
Meg-ölte, melly egy temérdek nagy Oroszlányt mutatott.
Melly mivel az égből szállott, az égbe viszsza-is ment,
És talált a’ nap’ útjában lakó helyt tsak nem leg-fent.30
Tsak nem leg-fent: quia cancro proximus. [A lábjegyzet számozása itt nem folytatódik.]
Kilentz fényes tsillagja van, de kívált kettő nagyon
Fényes, mellyeknek egygyike éppen a’ szívén vagyon,
(Basiliskusnak-is hívják ’s némellyek Királykának)
A’ másik éppen végén van az Oroszlány’ farkának.
Ha már annyira távoztunk, addig viszsza ne menjünk,
Észak felé; hanem arról egy kis meg-jegyzést tegyünk,
Hogy nyóltz formátlan tsillag van az Oroszlány farkánál;
Mellyet kiki a’ minek hisz, ’s minek nevez, magán áll.
Régen hitték egy részének az Oroszlány’ farkának,
A’ mostaniak nevezik Berenicze hajának.
Ptolemeus vala Férje ezen Bereniczének,
A’ ki hogy szerentsét nyerjen hadakozó Férjének,
Vénusnak igen gyönyörű haj-fürtötskét szentele,
Nyert-is tsak hamar Férjének szép győzedelmet vele.
Kallimakhustól ez hajról szép Görög vers íratott,
És ez a’ mint Konon mondja az égbe ragadtatott.
De menyjünk már észak felé – Herkulest utóljára
El-kűldik, a’ szép esthajnal kertje’ bé-rontására;
Júnó arany alma-fáji ez kertben tartattanak,
A’ mellyekre az esthajnal’ Leányi vígyáztanak.
Kitsínylette a’ szerelmet még ekkorba magához
Herkules, hogy ő az által fért vólna az almához.
Nem-is vólt, mint Thézeusnak szerelmes tekíntete,
Kit a’ szeg-lik bolygó-házba Ariadne vezete.
Tsak a’ kardja’ ’s buzogányjában áll vala vitézsége,
A’ mint azt meg-is kívánta akkori ellensége.
Mert egy hét fejű Sárkány vólt a’ kert-ajtó’ őrzője,
Hétszeres tűz okádással sok szív el-rettentője.
De meg-bírt az erős vitéz példátlan erejével,
És meg-is hartzolt vitézűl e’ hét fejű fenével.
Meg-ölte azt; és azután Atlás’ segítségével
Kapott arany almát; a’ ki még temérdek kezével
Szedte az Öttse’ almájit, ’s pihentette karjait,
Herkules tartá az eget, ’s forgatta tsillagjait.
Ez a’ Sárkány az, melly el-nyúlt a’ Medvék közt hoszszára,
És bajnokja’ győzedelme meg-bizonyítására,
A’ Herkules’ lába alá vetette tüzes fejét,
Reszketi vaskos buzgányját, és szégyenli erejét.
Többi teste, hol egyenest, hol görbén, ’s szegletesen,
A’ nagy, és kis medve között el-nyúl tekervényesen;
Manílius úgy énekli, hogy noha köztök fekszik,
De kívűl-is mindenikre viszont reá tekereszik:
’S őrzi tüzes tsillagokkal, hogy öszsze se tsúszszanak,
Se egy mástól, ’s a’ helyekből ki ne mozdúlhassanak.*
Has interfusus circumque amplexus utrinque
Divit, & cingit stellis ardentibus anguis
Ne coëant, abeantque suis a sedibus unquam.
De hát Herkules hogy van? hogy Jupitertől származott,
Még-is mint holmi vad-állat tsak tsillaggá változott.
Lám Apolló, és Diána a’ Jupiter’ fattyai
Azt mondják: Istenek vóltak még pedig a’ nagyjai. –
Meg-tőlt az ég, nem tért bele Herkules, és Júnónak
Irígysége sokat ártott az erős bajvívónak.
Annyira ment utóbb Júnó, Vénus’ mesterségével,
Hogy ez az erős Férjfiú nem bírt annak tüzével.
És ditsősséges életét ollyan tsúfúl végzette,
A’ mi a’ fél Istenséget éppen meg nem illette:
Vaskos Olajfa buzgányját az Omfale’ rokkáján
Tserélte-fel, ’s az Oroszlány bőrt piperes ruháján.
A’ kinek erejét minden fene állat reszkette,
Fejét e’ tsalfa fene-vad’ lába alá vetette.
Dejanirát bóldogtalan felettébb meg-szerette,
És midőn Akhelóussal vetekedett érette,
Ez, mivel Tétis’ fija vólt, utóbb folyó vízzé vált,
Hogy el-búvjon Herkulestől, ’s el-kerűlje a’ halált.
A’ vízenn már a’ nagy vitéz által-úszni próbála,
Hát ímé egy Neszszus nevű ló-ember elő álla,
Barátságos szolgálatját szép szerint igérgette,
Hogy át viszi Dejanirát, és meg-is tselekedte.
De a’ szegény Dejanirán míg Ura késik menni,
Erőszakot akart Neszszus a’ túlsó parton tenni. –
Nyilat kap Herkules, mellyet reá lőni úgy talált,
Hogy a’ Fajtalan fél ember egyszerre halálra vált.
De Neszszus, hogy hólta után késő boszszút állhasson,
Le-veti véres palástját, ’s rá beszélli titkoson
Dejanirát, hogy olly erő van ez véres ruhában,
Hogy ha Herkules azt fogja hordozni a’ nyakába,
Soha Dejanirán kívűl mást nem fogna szeretni,
Könnyű pedig a’ szerelmest illyekkel el-hitetni, –
Szót fogada: bóldogtalan! de jaj! – meg-tsalatkozott, –
Mikor a’ szegény Herkules Éta’ hegyén áldozott,
Által kűldé a’ palástot szerentsétlen Férjének;
Rá-vette; ’s titkos ereje Neszszus mérges vérének,
Hirtelen minden tagjait mérges tűzzel hevíti,
’S a’ meg-győzhetetlen erőst el-erőteleníti,
A’ mérges mardosásokat nem bírván utóljára,
Rá ugrik, az áldozatra meg-gyújtott rakás fára.
És győzhetetlen tetemét maga porrá égette,
Filoktetus jó Barátja hamvait el-temette:
Vagy tsak akarta; mert Atyja Jupiter fel-ragadta,
És az északi tsillagok’ rendébe be iktatta.
Egy igen fényes tsillaga vagyon tsillagzatjának
A’ mellyet neveznek most is Herkules’ homlokának.


TIZEN-KÉT ÓRA.

Mig a’ régi mesék körűl folytatom beszédemet,
Úgy tettzik; ha a’ tengely-vég-pontra vetem szememet,
Abban az egyenességben, melly a’ medve farkától
Van, ’s a’ szemembe tsapodik a’ Polus’ sugárától
És így a’ mint által megyen a’ nagy világ-tengelye,
Fent ragyog egy lineában az Ofiukhus’ feje.
Melly tsillagnak éjfélt mutat illyen forma állása,
Mikor a’ Tavasznak nyárra kezd lenni változása.
Ez Ofiukhust magyarúl hívják kígyó tartónak,
’S ez nálunk bizonyos jele a’ tsillag’ vizsgálónak,
Hogy mikor ez nyár kezdetkor van a’ dél’ irányjában,31
A’ mint az elő beszédben-is meg-jegyeztetett, ollyan természet vizsgáló vagy tsudáló beszél itt, a’ kinek keziben, sem valamelly ég vizsgaló ezközök, sem más készűletek nintsenek. Itt Ofiukhusról az mondatik, hogy Jun. 21-dikén ejfélben van a’ Dél lineáján, melly pedig már akkor el-haladott egy kevéssé. Olvasván a’ Nyári éjtszakának ezen részét nagy Tiszteletű Szerdahelyi Úr, a’ Budai Meridiánushoz képpest tökéletesebb számba vette: hogy nem éppen 12. órakor hanem 11. óra 22. minutakor vagyon az α. Ophiuch a’ dél lineáján, nyárkezdetkor. – Külömböz ugyan valamit a’ Füredi hely hoszsza a’ Budaitól. [A lábjegyzet számozása itt nem folytatódik.]
Ha nap kelettűl*
keletttűl Sajtóhiba, em.
’s nyugottól a’ maga nagy útjában
Egy-arányú meszszeségre fel-nyúl, fel-emelkedik,
El-múlik már fél éjtszaka, és az éjfél kezdetik;
Tavasz kezdetkor hasonló jel az Oroszlány’ farka,
Máskor más, mivel az égnek két végső tengely’ sarka.
Úgy láttatik e’ sok ezer tsillagokat forgatni,
Hogy ránk nézve a’ helyjeket láttatnak változtatni.
Tsak a’ tengely’ végtől való meszszeség nem változik,
Noha az is el-hihető hogy ott is találkozik
Némelly soká következő és észre vehetetlen
Változás, melly már sokaknál, nem éppen esméretlen.
Elég az, hogy minden tsillag a’ Délnek lineáján
Minden nap egyszer által megy – de hogy most éjfél tályán
Az Ofiukhus feje van ezen egyenességbe
Másszor más; azt a’ természet mikeppen viszi végbe?
A’ napnak, vagy is a’ főldnek tulajdon mozdúlása
Az az, a’ nagy tengely körűl esztendei forgása,
Külömböz a’ többi testek útja hamarságától,
(Noha én idegen vagyok a’ tsillagok útjától)
A’ főld mindennap odébb megy tsak-nem egy egész foggal,
A’ Tsillagok semmivel sem, vagy ha mivel nem sokkal.
A’ melly tsillag hát meg-egyez, ma a’ nap támadtával,
Tizen öt nap múlva elébb kél mintegy egy órával.
És így elébb megy éjfélben a’ délnek irányjára.32
A’ merídiánusra.
Melly időt egy hónap alatt számlálunk két órára.
Egyik tengely-végtől fogva a’ másik tengely végre,
Ha egy nagy abrontsot vonunk fejünk felett az égre,
Azt hívjuk Meridiánus’ vagy Dél lineájának,
Melly két egy arányú osztályt tesz a’ nap járásának:
Mikor fellyűlről jár a’ nap ’s ezt a’ pontot el-éri,
Delet tsinál, és a’ nappalt éppen két felé méri.
Mikor pedig ennek alól járt által ellenében,
Akkor vagyunk mi éjfélben vagy az éj közepében.
Ez az egyik nagy Linea ez az egyik nagy kerek,
Mellyel meg-külömböztetik laktokat az emberek:
Északról Dél-felé nyúlik a’ főldnek szélessége.33
Latitudo, & Longitudo Locorum.
A’ hoszszának kelet felől nyúgotig van a’ vége.
És így a’ Dél’ lineája a’ hány helyet át-vága,
Mind azon lakó helyeknek mind-egy a’ hoszszasága.
És ezen Dél’ lineáján a’ mint megy alá vagy fel,
Annyit külömböz egymástól szélességére a’ hel.
Alá vagy fel annyit tészen, mint észak vagy Dél felé,
A’ mint az illyen szóllásban a’ magyar nyelv is belé
Tanúlt már, mert az északot szoktuk hívni fel-szélnek,
És közönségesenn al-szél nevet adunk a’ Délnek.
Miért? mert, nálunk a’ tengely fel-lévén emeltetve,
Fel-felé való névvel van az észak neveztetve.
Ez hát a’ Dél’ lineája, mellyet át-ellenében
Alól járván a’ nap, jutunk az éjnek közepében:
Most jár éppen azonn helyenn a’ nap’ temérdeksége,
A’ mint-hogy most van az éjnek leg-nagyobb tsendessége.
Mellyben, menny, főld, minden állat, ’s ember nyugszik tsendesen,
A’ mint a’ régi mesék is el-hitték ezt helyesen,
Szegény Názó! hazájából mikor számkivettetett,
Ezzel teszi ki a’ tsendes éjféli nevezetett:
El-halgattak; mind az ember’, mind az ebek’ zajjai,34
Jamque quiescebant voces hominumque canumque. Trist.
Mikor ő néki szegénynek sokasodtak jajjai.
A’ házi madarak között, egy van ollyan érzékeny,
A’ Kakas; melly az éjfélről sem lehet feledékeny.
Ő szegény, talám a’ régi mesés kőlteményekkel,
Nem tsak a’ Hajnalt kéntelen jelenteni énekkel,
Mellyre ama’ Vénus és Márs Istentől bűntettetett,
Mikor emberi formája madárra tseréltetett.
Azért; hogy a’ nap el-jöttét korán nem jelentette,
Mikor magát Vénus mellet Márs az Ágyba’ feledte.
Mert (a’ mit most nem hiszünk, de hajdan sokann hittek-el)
Ember vólt a’ Kakas, melly most madár módra énekel.
Ezt rendelték magok mellé mint-egy ajtónn állónak,
Márs és Vénus, mikor ketten áldoztak Kupidónak.
De meg-unván hajnal felé a’ sok álmatlanságot,
El-feledte hírűl adni nékik a’ nap-világot.
El-jön a’ Nap ’s a’ setétet fényre hozó szemével
Nézi: mint alszik a’ lankadt Vitéz a’ Menyetskével.
Öszsze gyűjti seregessen az égi Isteneket,
’S Vulkánust; ki hogy szégyennel bűntesse szerelmeket,
Minden Kováts mesterségét hirtelen elő szedte,
Czérna szálnyi vékony lántzal úgy által tekergette,
Hogy Parázna Hitvesének bűnös Pajtássa mellett
Mind-addig mezítelenenn Ágyba fekünni kellet;
Míg a’ több Isten Katzagott e’ kettőnek tsudájánn:
Mint járt az erős a’ széppel a’ puhaság’ párnáján?
Fel-ébred egyszer a’ Zajra Vénus ’s el-mosolyodik,
Szóllítja a’ lankadt Mársot, hogy már világosodik;
Márs fegyverre termett karját fel-emelni akarja, –
Nem bírja – tekínt, – hát meg-van lántzolva erős karja,
Nem bírja lankadt inait az erős győzhetetlen,
Kötve tartja egy vékony lántz, és eszre-vehetetlen,
Így kerít a’ gyönyörűség sok erősset hálóba –
Akar-ki írta ez mesét igazat írt valóba.
Meg-haragszik a’ vitéz Márs az álmos vígyázóra,
Parantsol; ’s a’ szegény Kakas változik azon szóra,
Sisakja tarélyjá válik, fegyverei tollakká,
Álmas szeme valahányszor kiált be-hunyttá, vakká;
És álmassága örökös meg-bűntettetésére
Kéntelen most is vigyázni az éj’ minden részére;
’S neki a’ tsendes éjfél sem tud álmot parantsolni,
Szem be-hunyva is kéntelen szegény Kukorékolni. –
Óh éj-fél! Óh tsendes álom! melly az el-bádjadtakat
Meg-nyugtatod; te vagy-e az? a’ ki ama’ lovakat,
Mellyek a’ napnak szekerét hurtzolják; Istállóba
Zárod; és ismét be-fogod a’ piros hajnallóba.
Óh ártatlan egyűgyűség! melly ama’ bőlts mesékbe
Valónak vélte, hogy a’ nap nyargalódzik az egbe:
De oh szerentsés Bőltsesség! melly úgy tsinált meséket.
Hogy a’ titkokonn keveset gondolkodó elméket
Olly egyűgyű gondolattal meg-tudta elégítni;
Holott mélto okonn hinni lehet, ’s nem tsak gyanítni;
Hogy az, eleitől fogva tudta vólt a’ bőltseknél,
Hogy a’ széllyel néző szemnek úgy tettzett főld-széleknél
Sokkal bővebb és gömbölyű ez a’ nagy főld’ formája,
A’ mint ezt ma sok útazó valóban úgy találja.
Vóltak ugyan okoskodók, kik, vagy önként haboztak,
Vagy kéntelen is a’ főldnek más formát álmadoztak,
De hát, régenn Káldeában, hogy tudták fel-jegyzeni
A’ tsillagok forgásait? meg lehet-e fejteni?
Egyenes tudományjokat? ha azt hiszszük felőlök;
Hogy a’ főld’ gömbölyűsége el-vólt rejtve ő tőlök. –
Tháles a’ nap, és hóld-béli fogyatkozások felől
Előre meg-jövendőlte: mikor kerűlnek elől?
Tudta hát okát ezeknek; ’s hogy a’ főldnek Árnyéki
Kerekesek; hát teste is gömbölyű vagyon néki.
De sokkal többre ment*
mont A kötet végén található hibaigazító szerint jav.
régenn a’ nagy szorgalmatosság.
És a’ tökéletességre törekedő okosság,
Az órának billegője Neutont meg-tanította,
Ki annak szaporaságát sok hellyen próbálgatta,
Hogy a’ nap’ útján dombossabb mint az által tengelyenn
A’ Főld, ’s tizen-hét mért-főldel hoszszabb azon a’ helyenn.
A’ nagy főldnek vastagsága; a’ hol szeglet mértékre
Rá süt a’ nap, mint a’ hova ama’ jeges vidékre
Nem-is szolgal a’ súgára: itt egy kitsinyt*
ketsinyt Sajtóhiba, em.
lapossabb
A’ főldnek gömbölyűsége; amott pedig tágassabb.35
Ez az a’ mi fellyebb is egy-két szóval említtetett; – ezt ugyan gyanították a’ régibb bőltsek is; – de közelebb Neuton már meg is határozta, a’ billegésből (ex oscillatione) hogy a’ Főld az Aequator alatt leg-vastagabb, és ha ott a’ főldet által szúrnák, úgy hogy az aequatornak egyik pontjától fogva a’ másik által ellenbe lévőig, a’ főld közepénn által egyenes linea menjen, ez a’ linea 17. mértfőldel hoszszabb lenne, mint a’ főldnek tengelye, vagy, a’ főld közepén egyik pólustól a’ másikig által menő linea: és ez az a’ mi fellyebb mondatott, hogy a’ főld formája gömbölyű ugyan; de a’ tolyással ellenkező gömbölyű formát adva: mert ahol a’ tolyás hosszúkás, ott a’ főldnek két vége be van horpadva; a’ közepe pedig dombossabb.
És így, a’ tolyás formával, a’ miképpen nevezik
Többnyire; a’ főld’ formája egészszen ellenkezik.
Úgy is illik, mert a’ meleg szélesít természettel,
És így a’ hol a’ nap süti állandó kerűlettel,
Dombossabnak kell ott lenni a’ főld gombolyagjának,
Mint a’ két tengely-vég körűl be horpadt óldalának.
Úgy kerűl pedig ez a’ főld a’ nap körűl tsendessen,
Hogy a’ nap’ meleg sugára oda el-ne-érhessen,
A’ hol a’ két*
kit Sajtóhiba, em.
tengély vég van; ottan örökös telek
Vagynak; ellenben a’ meleg tizenkét égi jelek
Szenvedik a’ napnak hevét.*
A pontot pontosvesszőből jav.
– Azok a’ tsillagzatok
Mind bizonyos szakaszokra ’s hónapokra mutatók;
Ezek a’ tizenkét jelek, a’ mint körűl kerítik
A’ Főldet, magok abrontsán ollyan formán görbítik.
Hogy ez a’ napnak járását által mettzi szegletre,
Leg-fellyűl a’ Rák mászott-fel erre a’ kerűletre,
Mellynek a’ leg-első pontja az, a’ hol most a’ nap jár,
Ez, egy által-léphetetlen, ’s ollyan örökös határ,
A’ mellyre fel emelkedvén megint le megy viszszára
A’ nap, a’ tizenkét jelek több, ’s alsóbb grádittsára.
Ez szegletnél egy kis abronts van, vagy ollyan kerekség,
A’ millyent a’ főldre egy párt gondolt ki a’ bőltsesség,
Ezt a’ Rák jegyről nevezik Rák’ jegy’ fordulatjának;
A’ másik az alsó részenn van a’ bak tsillagának.
Ez a’ két*
kit Sajtóhiba, em.
abronts egy-mástól van 700. mért főldnyire,
’S e’ közt, mint egy széles Póla a’ főld kerűletére,
Rá tekerűl a’ tizenkét jeleknek szélessége,
’S ennek közepénn van a’ főld’ ollyan temérdeksége,
Melly már egy leg-nagyobb abronts Aequatornak nevezik36
Nem tsak azért leg-nagyobb, hogy közönségessen ez a’ négy, Horizon, Meridianus Eccliptica, Aequator, leg-nagyobb abrontsoknak Circuli maximi neveztetnek, hanem különössen a’ főldre nézve leg-nagyobb az aequator – quia Diameter major 17. milliaribus, mint a’ Horizoné; az Ecliptica már valamivel kissebb, ama’ kettő pedig leg-kissebb. [A lábjegyzetek számozása itt nem folytatódik.]
Mivel az éj’ a’ nappallal éppen ottan egyezik,
A’ hol a’ tizenkét jelek résútos kerűlete’
Abrontsával, ez az abronts két-helyt ketté mettzete.
Egyik az első Kos jelnek vagyon első pontjánál,
Másik a’ hatodik jelnél, a’ mérték’ tsillagánál.
Emez ősz kezdetkor méri az éjt ’s napot két felé,
Egyenlően; amaz pedig tél végével jön elé.
Ez jelekenn a’ nap útja’ tsigássan görbűlése37
Csigás, ollyan forma tsigás, a’ millyenenn a’ közönséges bor prések fel ’s alá tekertetnek, ollyan lineát tsinál a’ 12 égi jelek’ gráditsainn a’ nap; mert a’ mai nap kőlte a’ hólnapival soha sem egyez meg, sem a’ mai nap-nyugta a’ tegnapival; hanem mindenkor elébb megy: nem ugrik pedig odébb egyszerre éppen nap kőltekor vagy nyugtakor, és így tsigássan kell neki tekerűlni. [A lábjegyzet számozása itt nem folytatódik.]
Szerént van hát a’ tavasz, nyár ősz ’s tél következése,
Mellyeket a’ közép jelek, hónapokra osztanak,
Úgy, hogy az elsőbb hónapból egyharmadrészt kapjanak,
A’ másikból pedig kettőt; mint karátsony havába
Két harmadrész belé esik a’ nyilas tsillagába,
És a’ harmadik harmadonn már a’ Bak jegy kezdődik,
Mellynek, az esztendő mint-egy harmadánn*
harmadonn A kötet végén található hibaigazító szerint jav.
végeződik.
Hol vagytok hát? Közép jelek! mellyeket el-hagytalak
Az Oroszlány, Szűz, Skorpio, Nyilas, Vízöntő, Halak,
A’ Herkules meséjében elő hozott nagy Bika,
’S a’ Kettős kinek egyikét élteti a’ másika.
Ezek a’ nap’ grádittsai, a’ meleget ezekenn
Osztja télben-nyárban, kisebb, vagy nagyobb mértékekenn.


ÉJFÉL UTÁNN EGY ÓRA.

Az éjfél félbe szakasztá azokról vólt képzésem,
Mellyeket éjfél előtti mesés emlékezésem
Azért raka az északi tsillagok’ seregébe:
Hogy a’ régi érdemesek mindeneknek szemébe
Tűnjenek; és egész éjjel szem előtt ragyogjanak,
És előttünk érdemeik példáúl forogjanak.
Menjünk hát viszsza szemünkkel az északi sarokra,
De ha reá emlékezem minden tsillagzatokra;
Nem egy illy rövid, hanem sok és hoszszú éjjeleknek
Dolgot ád magyarázása a’ sok mesés neveknek.
Mellyek hajdan főldiekből ég’ lakosivá lettek,
’S az égben egyért vagy másért tsillogást érdemlettek.
Tsak a’ mihez hozzá kezdtünk, azt járjuk-el szemünkkel,
Míg a’ tsillag a’ főld’ alá ’s mi munkára megyünk-el. –
Amott fent Herkules mellett látszik a’ Lant, ’s mellette
Orfeus, a’ ki azt hajdan hangosan veregette.
Most madár formája vagyon, Hattyúnak neveztetik,
Melly öt kereszt tsillagokban repűlni szemléltetik.
Tudom: sokan Arionnak adják e’ tiszteletet;
Kit a’ Delfin hátára vett, mikor környűl vétetett
A’ tolvajoktól; melly őtet tán azon ég’ sarkába
Vitte, ’s az ő zengő lantját éppen a’ szomszédjába.
De elégedj-meg Arion! Te a’ te Delfineddel, –
Az-is tsillag – ezt a’ hattyút Orfeustól ne vedd-el.
Te pedig én Orfeusom! ez gyermek Onokádnak,
A’ ki gyakran majmolgatta hangját a’ te Hárfádnak,
Engedd-meg: hogy a’ miről tsak kételkedve szóllanak
A’ régibb mesék; verseim el-tökélve mondjanak
Téged Czignus’ tsillagának; – ki erre érdemesebb?
Vagy ki verse vólt valaha, mint a’ tiéd, nemesebb?
A’ Hattyú szárnya’ tollait tsikorgatva édessen
Hangzik; – a’ te bőlts írásid engem olly szerelmesen
Érdeklenek; hogyha lantod nem hangzik-is mellette,
Szívem a’ szánakozásra olly érzékennyé tette:
Hogy azokról szerentsétlen ested jutván eszembe,
Bánat tsoprozik szívembe, és könyv tseppek szemembe.
Te vagy az az egyetlen egy, a’ ki sem nem erővel,
Mint Herkules: sem bű-bájos boszorkány kísérővel,
Mint Éneás, sem mint szegény Thézeus nem híjjába
Mennél-le ama’ mélységbe, a’ némák’ hajlékába.
Hanem ékessen szóllásod, ’s példátlan bőltsességed,
Viszsza-is, mind a’ kapuig szerentséssé tett téged.
Te vagy az ég’, vagy ha tettzik, Jupiter’ Leányinak
Remek születte; kinek mint*
mind A kötet végén található hibaigazító szerint jav.
tizediknek, ’s Férjfinak
A’ Parnaszszus, ’s az ott lakó kilentz Múzsák’ serege
Helyt enged, ’s mért nem engedne hát a’ tsillagok’ ege?
Eager vólt, egy folyó víz Orfeus’ nemző Atyja,
Anyja Kalliope Múzsa – sok lant’ édes hangzatja
Harsogtatta ama’ kettős Parnaszszus’ hegy’ tetejét,
’S úgy tisztelte új lakossa születése’ idejét.
Anyja’ lelke’ tehetsége olly bőven engedtetet
Ennek, az egész természet tsudájára született
Orfeusnak, hogy lantjának hangjai hallására
Kövek, hegyek, erdős bértzek öszve gyűltek tsudára,
Szelídűltek énekére a’ havasok’ vadai,
És a’ kies ligeteknek éneklő madarai
Repdestenek lantja felett, szedvén a’ szép hangokat,
Emberi kéztől engedvén taníttatni magokat. –
Mit akartál bőlts régiség! jelenteni ezekkel?
Az Orfeust illyen ditső képre festő színekkel. –
Hogy az ő nagy bőltsessége, és ékessen szóllása
Azokat, a’ kiknek a’ vad vég szélenn van lakása,
A’ Hirkáni Tigriseknek mássa vad embereket,
’S a’ bárdolatlan kő forma érzéketlen szíveket
Úgy meg-tudta szelídítni, hogy a’ sivatagságot
Meg-szokott vad emberekből tsinálna társaságot.
A’ meg-engesztelhetetlen haragot meg-gyengíté,
’S a’*
Az a’ szó hiányzik; a kötet végén található hibaigazító szerint jav.
békélhetetlent, magát meg-győzhetni segíté. –
De óh fájdalom! a’ ki bírt illy szép*
spép Sajtóhiba, em.
tehetségekkel,
A’ kinek kötött frígye vólt majd minden Istenekkel.
Nem követte benne Híment a’ Szerentse’ Istene,
Sőt kétszer-is erőszakos fordúlást tett ellene;
El-vesztette Euridiczét szerelmes feleségét,
Ki midőnn a’ kegy-Szűzekkel a’ zőld erdő’ térségét38
Mások azt mondják, hogy Ariszteus Arkádia’ Királyja, erőszakot akart vólna tenni, Euridiczénn, és az előtt futván a’ szegény Aszszony, akkor hágott kígyóba.
Egy-korban, sétáló helyűl választotta magának,
Bokában, sebhez nem szokott gyenge bőrű lábának,
’S éltének-is vesztére lett egy mérges viperának
Éles foga: – szerentsétlen! kinek Orfeussának
A’ leg-mérgesebb vadakat szelídítő hangjai
Nem lehettek a’ méregtől sebjének orvosai.
A’ ki másoknak született bóldogítatására,
Nem szolgálnak tehetségi a’ tulajdon hasznára.
Eager! óh bóldog Atya: Segíthetnél Fijadnak,
Ha vízi kígyó lett vólna neme e’ fene vadnak,
Melly meg-ölé szép menyedet – De hát Te! a’ Múzsáknak
Egygyike, Te szerentsétlen Anyja a’ Muzsikának
’S Orfeusnak, Kalliope! ha a’ te mesterednek
Apollónak lelkét vetted, annyiban, hogy versednek
Nemessek lantos hangjai; – miért Fébus’ lelkének
Orvosi tudományji-is, úgy által nem menének
Beléd? hogy Fiad abból-is részesűlvén, e’ fene
Tsúszó állat’ mérge ellen más orvos ne kellene.
Ah! változás nélkűl kies Parnaszszusi térségek!
Vallyátok-meg: hogy azok a’ viszszás ízetlenségek,
Az égben az Istenek közt talám akkor lehettek,
Mikor az én Orfeusom, ’s Euridiczém születtek,
Ti tudjátok, mivel magas lakozástok teteji
Addig nyúlnak, a’ hol laknak az égnek Istenei.
Sőt ti, mint akár az Ammon’ akár az ég’ leányi
Vagytok az Isteni magnak igazi maradványi,
Igaz-é, hogy a’ gyűlésben a’ Mómus’ panaszszára,39
Vid in Lucian. Dialog. Concilium Deorum.
Az Isteneknek egygyenként kitsinyjére nagyjára
Törvény tétetett: hogy senki hivatalt ne viseljen
Egynél többet, annak pedig igazán meg-feleljen.
Hogy Fébus, vagy orvos légyen, vagy a’ jövendőt mondja,
Vagy tsak lantra, cziterára, ’s másra ne legyen gondja.
Úgy kell lenni Kalliope! külömben meg-menthetted
Vólna a’ Pokol’ útjától ez kedves egy születted’.
De! Bóldogtalan Orfeus – mikor már énekével
Semmire sem ment kedvesse’ útnak indúlt lelkével,
Mikor látta, halálára szegény Euridiczének,
Hogy a’ vadak, ’s érzéketlen kövek öszsze-jövének,
Mellyek hallván a’ hólt felett síránkozó éneket,
Hozzá adták érzékenyűl a’ magok’ nyögéseket, –
Nints haszna úgymond – el-megyek szerelmem’ hazájába, –
Hazájába, – a’ félelem’ setétes hajlékába.
Fel-keresem el-tűnt lelkét kedves Euridiczémnek,
Enged talám a’ mord Király tsendes éneklésemnek.
Megy hát a’ Tenarus’ hegye’ rettentő barlangjába,
A’ hol tágas ajtó nyílik a’ hóltak’ Országába,
Lantját a’ vad ajtónn állók’ előtt úgy verdegeli,
És azt a’ három fejű eb, olly édessen füleli,
Hogy lassanként mély álomra szenderedik hangjától,
Mint az Eneás’ bű-bájos mézes pogátsájától.
Sőt Minós a’ ki a’ hóltak’ tetteit számlálgatja.
Felejt Orfeushoz szólni, tsak a’ hangot halgatja.
Maga Plútó sem a’ hóltak Siralmát nem ügyeli,
Sem ama’ bóldogabb mező’ lakosit nem kémleli,
Hanem tiszta szín, aranyból vert Királyi székében
Fél könyökre dűlt, ’s szokatlan mosolygás kőlt szemében.
Meg-tőlté kegyetlen szívét a’ szerelmes hangokkal,
’S mintegy irígyli azokat közleni a’ hóltakkal,
Irígyli: hogy a’ bús ének Euridiczét hangozva,
Fel-gyűlnek Euridiczével a’ hóltak tsoportozva. –
Prozerpinának a’ gyászos hangzat szívét szaggatja,
Orfeus ’s ez a’ keserves sors eszébe juttatja,
Miként kereste őtet-is szerelmes Anyja régenn?
Hogy kéntelen Királynévá lett e’ setét térségenn. –
’S talám ha ez nem lett vólna, Plútó, még életében
Orfeust le-tartóztatta vólna ezen megyében.
De félt Plútó: ne-hogy a’ mit Thezeus nem tehetett,
Meg-tselekedje Orfeus: ’s a’ meg-szelídítetett
Királynéban viszsza-vágyást ’s tőle-idegenséget
Gerjeszszen, és haza-vigye mind a’ két Feleséget.
Végét sem meri hát várni siralmas énekének
Hanem illy móddal életet enged Euridiczének,
Ha a’ Férje még fel nem ér vele a’ főld hátára
Viszsza nem tekínt a’ Pokol setétes Országára.
El-is ment tsendes lépéssel által a’ Harpiákonn,
’S a’ Kilentz tekerűletű folyó-víz tsatornákonn,
A’tűz okádó Bikákat ’s félig ló embereket
Meg-haladja ’s minden nehéz és retteneteseket,40
Senki se vesse szemére Orfeusnak; hogy ő arra jött viszsza-is, a’ merre le-ment; ’s miért nem ment a’ Virg. Eneissében a’ hatodik könyvben meg-írt ajtónn; mert akár merre jött vólna, a’ Feleségét minden képpen el-vesztette vólna, ha a’ Plútótól parantsolt viszsza nem tekíntést meg nem állatta vólna. [A lábjegyzet számozása itt nem folytatódik.]
A’ Czerberust, kit le-menet édes Férje’ hárfája
El-altata még akkor-is el-aluva találja, –
Tsillogott már a’ nap súgár az ég’ menyezetjéről
Az életet Euridicze érezi már meszszéről,
Sőt már a’ Küszöbre lépett nyomába hív Férjének,
Tsak egyedűl a’ vólt hátra, hogy még egyet lépnének. –
De óh Orfeus’ álomként el-tűnő bóldogsága!
És Euridiczét meg-látni maradhatatlansága!
Vagy félénksége, az el-ért végenn meg nem álhatta.
Hogy a’ barlangba a’ mellynek mélyjét már meg-haladta
Viszsza ne nézzen; – nem vólt rest a’ viszsza tekintésre,
Az őrvény az el-nyert rabot ismét viszsza nyelésre –
Sirasd már kétszer óh Orfeus! a’ mit egyszer sirattál,
Egyet kétszer el-vesztettél ’s kétszer Özvegy maradtál.
Kétszeresítsd siralmadat bőlts éneked’ hangjával,
Keményítsd magánosságod’ a’ kietlen pusztával.
A’ hol az Örömtől üres egyedűl-valóságban
Szedd öszsze, valahol kétes barát van e’ világban.
’S ha kétszeri Özvegységed arra tett érdemessé,
Tégyed szomorú lantodat ollyan ditsőségessé,
Hogy már nem tsak az ész nélkűl valók ’s érzéketlenek,
Nem tsak a’ nyilas szerelmek, ’s a’ tsalóka Sirenek,
Legyenek kötött rabjai ’s halgatói hangodnak,
Hanem lakos társai-is kétszer meg-hólt párodnak
A’ Pokoli néma lelkek, ’s testek’ siket Árnyéki,
Sőt maga-is Prozerpina, ’s Plútó Királyi széki
Felejtvén a’ hóltak felett setétben országlani,
Fel-jöjjenek a’ Te gyászos énekedet hallani. –
Oh! nem – keseredett szíve el-felejti ezeket.
Hangzik ugyan bús hárfája szomorú énekeket,
De minden énekét ejti ellenére Himennek,
Vénusnak, ’s minden illy formán kedveskedő Istennek.
Ellent mond, az Aszszonyokat óhajtó szerelemnek,
’S úgy mondják, hogy ellenére az Aszszonyi szép nemnek
Fiatal ifjakat vett-fel háló társúl magának,
A’ melly utóbb oka leve példátlan halálának:
Mivel a’ dühös Aszszonyok boszszújokat állották
Rajta, ’s testét nyomorúltnak darabokra szaggatták.
Calliope, el-szaggatott tagjait öszsze szedte,
Meg-kérte Fijának a’ nagy égtől ’s meg érdemlette,
Hogy Hattyúvá változtatván el-darabolt tagjait,
Fel-repűlne ’s sokasítná az égnek tsillagait.
Sőt lantját-is a’ fényes ég fel-függeszté mellette.
És tizen-egy tsillagokkal fent ragyogóvá tette,
Egy igen szép tsillagja van a’ Lant’ tsillagzatjának,
A’ mellyet neveznek most-is Lant’ fényes tsillagának.
A’ Delfin nem meszsze vagyon Pegazus’ tsillagához:
Talám azért festik közel e’ szárnyas Paripához,
Mert Arion kinek ezzel tiszteletet tévének,
Nem utólsó lakossa vólt a’ Parnaszszus’ hegyének,
Ez mikor Olasz Országból a’ tengerenn hajózott,
Görög Országba; egy tsoport tolvajra találkozott;
Kik el akarván rabolni vele lévő kintseit,
Gyengélli vala Arion erőtlen mentségeit:
Hanem mintegy már meg-nyert rab nyertes ellenségétől
Azt kérte-ki; hogy míg mindjárt meg-válna életétől:
Szabad légyen egy hattyúi éneket énekleni,
’S életét mintegy szomorú bútsúzó szónn végzeni.
Engedett, szép kérelmére, a’ kegyetlen, rabjának,
Elő-szedi Arion-is leg-szebb hangját lantjának,
És azt nyelve’ zengésével olly szépenn kevergeti,
Hogy a’ kapzsi Delfineket közelebb édesgeti,
Tapsol a’ Hal a’ víg hangonn, ’s közel a’ hajó körűl
Szökdétselve, jelentgeti, hogy Arionnak örűl:
Ki-űl a’ hajó’ orrába Arion a’ lantjával,
’S egygyet olly közel édesít ketsegtető hangjával,
Hogy onnan könnyű erővel rá ugorván hátára.
El-úsza, hordozójával a’ nézők’ tsudájára;
’S nem-is szűnt-meg lantját verve mind addig énekleni,
Míg az őtet hátán hordó Delfin mintegy Isteni
Jelentésből vezettetve, mint bizonyos tzéljára,
Ki úsza vele, a’ Tenger’ Korinthusi partjára.
És látván ezt az Istenek, jutalmat adtak ennek
A’ Halnak, melly meg-mentője vólt a’ szerentsétlennek;
Bé-iktatták az északi tsillagzatok’ számába,
Ott ragyog tíz tsillagokkal Pegazus’ szomszédjába.
A’ négy fényessebbnek vagyon Ferde-négy-szeg formája,41
Ferde-négy-szeg, Rhombus, vagy ha hoszszabb mint széles, Rhomboides.
Mellynek hasonló ötödik vonta magát alája,
A’ többi tsak alig látszik. – Így lettek a’ tengeri
Lakosokból-is pótolva a’ tsillagok’ ezeri;
Vagy-is talám ti leg-első ég vizsgálók vóltatok
Poéták! – mert a’ minémű tsudákat tsináltatok,
Itt e’ főldön hasonlókat találunk az egekben,
A’ felettünk világító tsillag nevezetekben.
Ti tettétek Görög Bőltsek! tsillagokká, mesélve,
Kik vagy fél testel születtek, vagy sem halva sem élve.
A’ kotsis Eriktóniust az égbe ragadtátok,42
Auriga Erichtonius. Azért neveztetik kotsisnak, mert mivel néki kígyó formára nyúlt-ki a’ lába, vagy hátúlsó része; mind a’ járásnak könnyebbítésére, mind tsuda teste’ el-takarására, kotsit tsinált, és az azzal való élést ő kezdette.
Melly ha az leszsz, a’ kit Názó’ mesés könyvében látok,
Annak ugyan tsak félig vólt emberi test’ formája,
A’ többi kígyóssan nyúlt-ki, – ez-is tenger’ tsudája.
Úgy mondják: hogy Aszszony nélkűl a’ Vulkánus’ magvából
Egy valami kőlt (mint Pallás Jupiter’ homlokából)
És ez vólt Eriktónius, ki mint el-hagyattatott,
’S anya nélkűl születtetett, Etna körűl jajgatott.
Leg-jobban fülébe hatott a’ sírás Minervának,
Mivel ő-is Anya nélkűl született az Atyjának:
Meg-szánta hát a’ kisdedet, ’s bé-zárván egy ládába.
Az őtet kisérő ritka szűzek’ társaságába
El-vitette, ’s fel-nevelte. – De vallyon óh szép magzat!
Te vagy-e a’ kos jel mellett az a jeles tsillagzat,
Melly mutogatsz a’ többek közt kilentz szép tsillagokat,
’S lábodnál fogva két Bárányt és azoknak Anyjokat,43
Capella cum Hedis, vel capra Amalthea.
Amaz Amalthea ketskét, mellynek szarva sok jóval44
Cornu copiae.
Tele vólt hajdan, ellenbe most úgy mondják köz szóval:
Hogy veszedelmes tsillagzat ez a’ hajókázóknak,
’S többnyire tengeri veszélyt szokott hozni azoknak.
De ha Eriktóniusnak a’ felső lába mellett
Két tsillag van, úgy ő néki lábának lenni kellett,
Talám más Eriktónius hát ez: Trója’ Királyja,
A’ híres Dardanus’ fija, Teuczer’ unokája,
Mert ezeknek nemzetségét Ammon nagyon szerette,
’S lehet: hogy Eriktóniust-is tsillaggá tehette.
Szintúgy a’ mint Ganimédest magához fel-ragadta,
’S néki a’ Pohárnokságot az égben által adta.
Nagy dolog – de lám Mómustól érte meg-is szenvedett,
Fel-hányván a’ lakosoktól nagyon meg-terhesedett.
Égnek új Isteni között e’ Trójai ifjat-is,
És a’ Sast a’ mennyköveket fel-hordó madarat-is,
Tudni-illik látván Ammon ama’ Trós’ udvarában,
Melly szép gyermek Ganimédes a’ szép Ifjak’ sorában,
Sajnálta, hogy szerelemmel veszesse szűzességét.
Vagy talám magának vélte reá lenni szükségét,
Le-repűlt a’ magas égből Sas-keselyű képében,
’S fel-ragadá Ganimédest maga lakó helyében.
De utóbb talám hajolván a’ Mómus’ panaszszára,
Ne hogy tovább görbe szemmel nézzen szent madarára.
El-kűldötte szárnyas Sassát a’ tsillagok’ sorába,
Mellynek egy szép tsillag vagyon szárnya közt hónaljába.
De miért-is ne-lehetett ez Jupiter’ kedvére,
Holott majd a’ Romaiak nemzetjek’ szégyenére
Nem tsak a’ nagyobb Istenek’ fattyait ’s barátjait,
Hanem a’ magok leg-roszszabb ’s bűnössebb Királyjait
Hóltok után Isteneknek hinni nem szégyenlették,
Sőt az otsmány Antinoust-is tsillagzattá tették,
Tsak azért hogy Adriánus Császár őtet szerette,
’S ez az, a’ mi a’ most le-írt sasnak látszik mellette.
Hát tsak alig látszó tsillag, ’s Rómának szégyenére
Nem akadtak a’ régiek ez tsillagzat nevére.
Hanem Róma nevezte-el ezzel a’ nevezettel –
De, ki nyelve ’s szeme bírna annyi sok képezettel?
Mellyel az ég Kárpitjai ezer színnel be-festve
Látszanának; kiváltképpen mikor a’ setét estve
’S reggel között hoszszabb az éj; ama’ fél-ember, fél-ló
Kiron, a’ kivel a’ fiját taníttatta Apolló
Egynehány szép tsillagokkal ragyog*
ragyok A kötet végén található hibaigazító szerint jav.
a’ Déli részenn45
A’ régi meséknek egy-másból folyása nem engedte, hogy az Északi Tsillagokból imitt amott a’ Déliekre-is által ne ugorjam; egyéb aránt szándékoztam azokat, az ég’ vizsgálás tudományjának több részével együtt, Téli éjtszaka nevezet alatt öszve írni; de mivel halandók-is vagyunk: nem-is mindenkor űlhetünk a’ Parnaszszus’ Erdeje’ árnyékában, most egy két versben a’ nagyjából emlékeztem azokról-is, hogy a’ könyvetskét a’ végső negyedik Óránn úgy rekeszthessem bé; ne-hogy magamat többekre előre kötelezzem.
A’ Hajó-is mellyen Jázon a’ tengerenn merészenn
El-indúlt Kolkhisba talám negyven ötöd magával,
Mert most a’ hajó tündöklik negyven-öt tsillagával;
Órion, mivel vadászó társa vólt Diánának,
’S sokszor a’ vaddal küszködvén, erős izmos markának
(Mert Orion Óriás vólt) Diána hasznát vette,
Őtet ollyan különössen szép tsillagzattá tette;
Hogy az égenn egy sints mássa; mi nevezzük Kaszásnak; –
Egy tsillag ván, mellyet ketten nem engednek egy-másnak, –
Eridanus és Órion, Rigelnek neveztetik,
Most-is, a’ melly név, az Arabs nyelvből kőltsönöztetik.
Az a’ tzethal-is az égben tsillagzattá tétetett,
A’ melly hajdan Andromedát meg-enni rendeltetett
Neptunustól; és más egy hal, mellyet azért ragadott
Fel, hogy Amfitrite körűl jó szolgálatot adott.
Mit mondjak? még a’ szamár-is az égbe fel-vitetett,
Azért, hogy hajdan segített, ha ugyan segíthetett
Ordításával Bakhusnak amaz erős hartzában,
Mellyet még úgy mint fél Isten visele Indiában.
Tsak alig vagynak egy-nehány tsillagzatok az égben,
Mellyeknek neve ne vólna már a’ régi mesékben.46
A’ tsillagzatokat, névről névre, és tsillagról tsillagra el-nevezték és rendbe szedték a’ régi Bőltsek: A’ Krisztus szűletése előtt száz húsz esztendővel már Hipparkus, a’ természeti tsillagoknak helyét, formáját, látszó nagyságát, és számát rendbe szedte, ezer és huszon-kettőig. – Ptoleméus, Kopernikus Tikho, Kepler, Rikcziol’, Heveli, Flamstéd, és mások, sokasították, és tökéletesítették ezt a’ tudományt: hanem a’ formájokra nézve sokann sokképpen külömböztették; az egyenlőségre nézve ugyan, nagy része az ég’ vizsgálóknak, meg-tartja még ma-is, az itt nagyából elő hordott régi mesés nevezeteket; de vagynak a’ kik a’ Királyok ’s Országok czimereikről nevezik; különössen pedig Siller (Schillerius) talám a’ Pogány meséktől iszonyodván, Szent neveket adott a’ Tsillagzatoknak. – A’ nagy Gönczöl szekerét nevezte Szent Péter’ hajójának, a’ Sárkányt Apró szenteknek, a’ Berebicze haját Kristus’ korbáttsának, az Északi koronát Kristus’ tövis koronájának. Herkulest Három Szent Királyok’ szekerének, Czéfeust Szent Istvánnak, Kassiopeját Magdalénának, Perszeust Szent Pálnak, Andromedát Kristus’ koporsójának, Óriont vagy Kaszást Szent Józsefnek, a’ Czentaurust vagy Ló-embert Abrahám’ és Izsáknak. ’s a’ t.
Hanem a’ mellyek’ formáji újonnan találtattak,
Vagy az előtt tsak formátlan tsillagoknak tartattak,
Vagy mint az Amerikai Lúd ’s a’ két fellegzetek,
Mellyeket ti nem láttatok ’s nem-is szemlélhettetek,
Hajdani bóldog mesélők! sőt ma mi sem láthatunk,
Hanem-ha a’ Déli ponthoz közelebb vonúlhatunk.
De elegek azok nékünk a’ miket szemlélhetünk,
Ott-is elég vagyon a’ mi észszel fel-nem érhetünk.


KÉT ÓRA.

Oh magasságos egeknek gyönyörű bóltozati!
’S a’ bóltozatonn szanaszét ragyogó tsillagzati!
Mellyeket így el-oszlata külömb-külömb rendekben
A’ Teremtő; mi vagyok én? sőt mi e’ nagy Seregben
A’ Főld? ez, lakozásunknak tsak egy porszemnyi helyje.
’S óh! miért olly igen rövid életemnek ideje?
Hogy, egy a’ Felséges Isten’ képére teremtetett,
A’ tsillagi tudományban tsak ennyire mehetett:
Hogy annyi sok tudós elmék, egy-más’ tudományjait
Öszve fűzvén-is, nem látják az egeknek titkait.
Hová lettetek? Óh első Atyáktól emeltetett
Magas kő oszlopok! hová? az azokra mettzetett
Tsillagi bőlts tudományok! hadd látnám-meg rólatok;
Mik azok az égi testek? ’s mitsoda fordúlatok,
Azok? mellyeknek egyikét másikkal öszsze tóldva
Ujjabb tsomókat találok soha tsomót nem óldva:
A’ mi kitsínyt ki-találtunk rendes fordúlatjokról;
Mind az a’ többi – de semmit sem tudhatunk magokról
Egyebet, hanem hogy testek; és két részre oszthatók.
Vagy a’ nap körűl fordúló, vagy álló tsillagzatok.
A’ mellynek szemeink előtt tsillogó súgárzása
Látszik; az mind egy-egy nagy nap, a’ mi napunknak mássa.
Sok régiek, és még ma-is sok újjabb bőlts emberek,
Azt hitték, hogy tsupa tüzek ezek ’s nagy tűz-tengerek.
Mint a’ nap-is; de a’ napnál semmivel sem kissebbek,
Hanem, a’ mint szemünk előtt nagyobbak ’s fényesebbek
Némellyek, úgy közelebb-is esnek a’ mi főldünkhöz,
És azért botsátnak bővebb súgárokat szemünkhöz,
De a’ mellyek lakásunkhoz leg-közelebb vagynak-is,47
A’ nagyobbik kutya tsillagzatnak, mellyet Kánikulának-is neveznek, és némellyek Orion’ vagy Kaszás’ kutyájának, a’ szájában vagyon egy Szirius nevű tsillag; melly leg-fényessebb, ’s leg-nagyobbnak is tettzik, minden álló, vagy természeti tsillagok között; úgy tartják közönségesenn, hogy ez van hozzánk, leg-közelebb; De ennek sem tudták még eddig tsak látható nagyságát-is (apparentem magnitudinem) ki-találni, mivel tsak, mint egy fényes pont, (punctum lucidum) úgy látszik a’ meszsze mutató üvegekenn-is: és így semmi Vastagságát nem lehet észre venni. Parallaxisát-is tsak imígy amúgy tudták találni (a’ Parallaxist, hogy magyarúl le-írhassam; szükség meg-jegyzeni, hogy a’ tsillagnak a’ főldhöz képpest nem igazi helyje (verus locus) hanem tsak képzelt helyje (apparens locus) az, a’ hol mi látjuk őtet lenni. Igazi helyje vólna az, ha mi a’ főldnek közepéből néznénk a’ tsillagot; és így ezen két helynek, a’ főldnek külső színérűl képzelt, és a’ főldnek gyomrának közepéből látszandó helyeknek külömbözése neveztetik Parallaxisnak. Ezt a’ Parallaxist, a’ meszszebb való égi testekre nézve által tették az ég’ vizsgálók, a’ Főldnek esztendeig való kerűletének közepére, úgy hogy az igazi helye a’ tsillagnak, (Locus verus) az légyen, a’ mellyben látnánk őtet, ha annak a’ nagy kerűletnek közepéből néznénk, mellyet a’ főld tesz a’ nap körűl: de még ehez az igazi helyhez képpest-is, ollyan tsak-nem észre vehetetlen a’ tsillagoknak Parallaxisa, vagy helyek változása, hogy minden tsillagok egyforma meszsziségre tetszenek lenni) Flamsted próbálta a’ Pólus tsillagot, mivel az mindenkor, télben nyárban meg-látszik, és úgy találta, hogy, az igaz, és képzelt helyeknek külombözése vagy Parallaxis, nem nagyobb, hanem tsak 47´´; az az egy Tzirkalomnak huszon-héz-ezer öt száz-hetven-negyed része; és e’ szerént a’ tsillagok mi hozzánk leg-alább-is, 165,729,200,000. Német mértfőldnyire esnek; őket pedig egy-forma meszsziségre lenni nem gondolhatjuk, mivel némellyek, szemre, alig vagynak egy ujjnyira egymáshoz, és így azok közűl egyiknek, a’ másiknál sokkal fellyebb kell esni, hogy a’ kettő között annyi tágasság maradjon, hogy az ő Planétájik-is, akadék nélkűl körűlöttök foroghassanak. [A mi látjuk őtet lenni szavak után pontosvessző áll, ezt pontra jav. Az utolsó mondatban unyira áll, sajtóhiba, em.]
Olly nehéz meszsziségeket meg-lelni azoknak-is
Hogy tsak a’ körűltünk forgó bújdosó tsillagoknak
Helyjéhez képpest gyanítva rendelünk helyt azoknak.
Nagyságok-is ahoz képpest vagy ollyan mint a’ Nap, vagy
Még nagyobb, és nékünk tsak-nem el-hihetetlenűl nagy. –
De hát természeti tüzek vagytok-e ti? tsillagok!
Mert a’ természeti tüzek tsilloghatnak tsak magok.
A’ Hóld, mivel vastagabb test, nem láttzik ragyogása,
A’ naptól van kőltsönözve tsak világosodása.
Az est-hajnal fényes tsillag, ’s a’ tsillágok’ rendében
Tsak-nem leg-szebb; de, hogy nem tűz ő-is természetében,48
Alább világossabban lészen erről, és tartózkodva meg fog külömböztetni ez a’ kettő, hogy valamelly test magától fényeskedjen, és hogy tsupa tűz valóságú légyen.
Ez a’ jele:*
jeles A kötet végén található hibaigazító szerint jav.
mert nem látszik szikrázni fényessége,
Mint más több, bár nála kissebb tsillagok’ tüzessége.
De ha a’ leg-fényesebb, és meleg nap, nem egészen
Tűz, a’ mint azt már sok bőltsek állították merészenn.
’S okát-is adták; hogy azért, mint a’ tsupa tűz ő-is
Égethet, ha nem egészszen tűzi természetű-is,
Lehetnek nem tsupa tüzek úgy, a’ több tsillagok-is,
Mivel a’ naphoz hasonló égi testek azok-is. –
És kérdés, ha meg-egygyez-e azzal a’ bőltsességgel?
Melly szerént Isten haszonra teremtett, és jó véggel
Mindeneket; hogy azok a’ nagy testek tsak híjjában
Függjenek e’ nagy üregben ki széllyel, ki sorjában.
Híjjában, mert ha tsak az lett vólna tzélja Istennek,
Hogy mikor a’ nap el-nyugszik, ezek tündököljenek,
Ezt a’ bőlts Istennek tárgyját számtalan tsillagokra
Ki nem lehet terjeszteni, – találunk ollyanokra
Már ma, a’ jobb meszsze-látás segítő-üvegekkel,
Mellyeket sem most nem látunk üvegetlen szemekkel,
Sem az előtt nem látszattak; nem vólt hát az a’ vége
Istennek, hogy ide hasson azoknak fényessége.
Vagynak ollyan égi testek a’ sűrű tsillag sorban,
Mellyeket tsak néha látunk, ’s nem láthatunk akkorban,
Mikor azok az ő nálok alsóbb, vagy nagyobb testtűl,
Szemeink elől el vagynak takarva mindenestűl.
Méltán hát sok nemes elmék fellyebbre emelkedtek,
’S a’ világítás’ tzéljával meg nem elégedhettek;
Hanem állatokat hisznek lakni a’ tsillagokban,
Hogy légyen, a’ mi az Istent ditsőíttse azokban.
’S azt hiszik a’ nap felől-is. – Hát már én mit gondoljak?
Hogy a’ nagy Teremtő felől vak-merően ne szóljak.
Kell hinnem, hogy a’ mit szemem nem lát ’s meg-nem-foghatok,
Azért meg-lehet. A’ rövid emberi gondolatok
Nem ollyak, mint az Istené; – tett az egeknek Attya
Én bennem-is ollyant, hogy azt sem szemem nem láthatja,
Sem nem értem. A’ napban-is lehetnek hát lakosok,
A’ kik az ott bőven termő tűzzel barátságosok.
A’ mint a’ tsillagokban-is; de bár tsupa tűz légyen
A’ nap; azt tudni nem titok ’s állítani nem szégyen,
Hogy vagynak a’ mi napunknak bujdosó tsillagai,
’S azok között a’ Főld, mellynek vagynak sok lakossai,
Miért nem hát a’ többinek? a’ mellyek szint illyenek,
És a’ nap-körűl hasonló törvénynyel kerengenek.
Ha a’ napnak vagynak: mért nem a’ többi tsillagoknak?
Illyen kerűlő tsillagi: kiket szint úgy napoknak
Kell tartanunk mint a’ Napot. – Ha*
A H h-ból jav.
hát nintsen magokban
Lakos, óh bizony kell lenni a’ körűltök forgókban.
Mellyeknek, hogy mi nem látjuk körűl-forgódássokat,
Nem tsuda – mert alig látjuk a’ Napokat magokat. –
Oh! vagynak, vagynak lakosi e’ szörnyű nagy testeknek,
’S talám még sokkal bóldogabb sorssok vagyon ezeknek
Mint mi-nékünk, kik e’ világ leg-első kezdetébe’,
Nyomorúságot hozánk-be lakozásunk’ helyébe,
Mellyet nyögnek nem tsak minden emberré-teremtettek,
Hanem még azok-is a’ kik mi vélünk nem vétettek –
Nem mondom azt; hogy emberek laknak a’ tsillagokban,
Vagy azoknak sok számtalan ezer Planétájokban:
De lehetnek más formájú Isten-teremtései,
’S mind azoknak külön-külön illyen nemessebbjei.
Mint mi a’ főldönn lakóknak. – ’S ha a’ Főldi állatok
Meg-érzik; miként változnak az égi fordúlatok;
’S a’ kiktől mi, minden észt és értelmet meg-tagadtunk,
Előre ollyant érzenek, a’ mit mi nem tudhattunk.
Lehetnek a’ tsillagoknak olly bóldog lakossai,
A’ mellyek előtt az erős Isten’ keze tárgyjai,
A’ tsillagok’ esmérése, ’s azoknak fordúlása
Tudva van.*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
– De természete már ’s nem tsupa szokása
A’ külömben-is felséges halhatatlan léleknek,
Hogy a’ maga elsőségét minden teremtéseknek
Elébe tegye, – mit mondok? – igazánn-is teheti,
És a’ maga méltóságát okosann el-hiheti,
Mert mi köztünk Isten lakott. – Oh testel rakott egek!
’S képzelhetetlen sokságú teremtetett Seregek!
Mondjátok-meg fordúlásit a’ Ti lakozástoknak,
Mert mi eddig rendes útat nem szabhattunk azoknak.
Tudjuk azt, hogy annyit mentek esztendőnként előre,
Hogy mint-egy huszon öt ezer kilentzszáz esztendőre
Nap keletre menésteknek ugyan azon pontjába
Viszsza mennétek, a’ mellyben látszatok mostanába.
De magatok haladtok-e? vagy titeket vizsgálva
Mi megyünk hátrább, ti pedig helybe maradtok álva. –
Azt már tudjuk, hogy a’ főldnek van három mozdúlása,
De még álló helyeteknek egy lassú változássa
Még-eddig ki-menthetetlen a’ főld fordúlásával,*
fordúlásávál Sajtóhiba, rímelés szerint em.
Mivel nem mentek egy-aránt a’ napnak járásával,
Hanem, a’ mint résútsága a’ tizenkét jeleknek,
Által metszi abrontsait a’ nap kerűleteknek49
Motus fixarum in Consequentia, fit Ecclipticae, non aequatori parallele, ez az, a’ mi miatt, ha a’ tsillagoknak mozdúlást nem engedünk (a’ mint-hogy ha a’ napnak nints, azoknak sints) a’ Neuton eszére kell szorúlnunk, hogy mozdúl a’ főldnek tengelyje-is, – és ez az a’ mi fellyebb mondatott, hogy az egész Főldben, tsak a’ centrum, a’ közép pont, mozdúlhatatlan. [Az Ecclipticae szót Eccliptice alakból a kötet végén található hibaigazító szerint jav.]
Ti azonn a’ nyomonn jártok, fellyebb tartván északnak,
Itt már minden bőlts még eddig vak vezérje a’ vaknak.50
Miólta a’ Főld tengelyének mozdúlásából kezdik a’ tsillagok fordúlását magyarázni; még kevés idő vólt hozzá; hogy a’ lakó helyeknek szélességét ’s hoszszaságát hozzá próbálták vólna.
Mert ha minden természeti tsillagok odébb mennek,
Mozdúlni kell a’ napnak-is, mivel szint ollyan ennek
Valósága mind azok-é; mellyből új kétségeket
Kell találnunk, es tsinálnunk új nem-egyezéseket.
Ha pedig a’ nap helyben áll, álnak a’ tsillagok-is,
Mert hasonló természetű ’s illyen napok azok-is.
Tsinálly hát bőlts emberi ész a’ főld’ kerűlésében
Ollyan billenést, hogy minden tsillag e’ nagy megyében
Odébb menni szemléltessék; ’s ez résútt mendegelve
Egy-aránt légyen az észak mindenütt fel-emelve.
Bóldog Isten! tsak Te vagy Bőlts – mi bár mint bőltselkedünk,
Minden új találmányinkban új új tsorbát szenvedünk.
Ha az észnek találmányi és a’ tapasztalások
Naponként javúlnak abban, a’ miben most munkások.
Ha többet tudtok*
tudtak Értelemszerűen em.
most, bőltsek! mint Atyáitok régen,
Találjátok ki azt az egy közép pontot az égen,
Melly körűl a’ nap, és minden tsillag napok fordúlnak,
Mert még az, a’ mit a’ Bőltsek vagy tudnak, vagy tanúlnak,
Tsak ennyi; hogy a’ Plánéták’ minden fordúlásoknak
Két tartalék pontja van, ’s a’ nap égyike azoknak:
De ha már a’ nap, és minden látható ’s láthatatlan
Tsillagok-is odébb mennek; az a’ mozdúlhatatlan
Egy pont; hol van? melly ezeknek forgássit erányazza,
Vagy ha nints olly pont; láttzani ez mozgást, mi okozza?
Támadj-fel nagy Lelkű Neuton! és vakmerőségemet
Mentsd ki; Te bátorítottál magad erre engemet,
Hogy a’ Főldben tsak egy pontot higyjek mozdúlhatatlant,
’S azt a’ billenést mi tőlünk még tapasztalhatatlant,
Melly igen lassan forgatja mind a’ két tengely véget,
Úgy higyjem, mint egy olly könnyen el-hihető kétséget,
Melly nélkűl minden tsillagnak odébb menni kellene,
’S minden tapasztalásunknak ’s hitelünknek ellene
Haladna a’ tüzes Nap-is. – Ti többet érthettetek
Régi Atyák’, kik nyóltz ’s kilentz-száz esztendőt értetek,
A’ mi életünk ideje hatvan, hetven esztendő51
Veniet tempus, quo ista, quae nunc latent, Dies extrahet, et longioris Aevi Diligentia; – ad inquisitionem tantorum, Aetas una non sufficit.
Addig-is a’ gyermek ’s öreg arra nem elegendő,
Hogy jól tudjon bőltselkedni a’ tapasztalásokból,
Úgy hogy azokból a’ rövid ’s alkalmatlan napokból
Alig van harmintz esztendő, a’ mellyben tanúlhatunk,
És így, sok ha a’ Szaturnus tsillagra vigyázhatunk,
Szemessen: mivel fél híjján harmintz esztendőt tészen,
Még Szaturnus maga útját el-végezi egészszen. –
Ez a’ tsillag a’ nagy Napnak leg-nagyobb Planétája52
Itt Szaturnusnak, leg-nagyobbságát, és meszsziségét ’s fordúlatját-is, tsak az eddig tudva vólt Planetárium systema szerént kell érteni; mert vagyon ő nála nagyobb-is, a’ mint a’ Harmadik órában lehet látni. Sőt nagyobb Jupiter-is, ha Szaturnust a’ gyűrűje nélkűl gondoljuk.
Ollyan kemény test, mint a’ főld, ’s gömbölyű a’ formája,
Leg-meszszebb vagyon a’ naphoz, ’s leg-nagyobb kerűlőbe’
Is járja körűl a’ napot, és a’ régibb időben
Keveset tudtak a’ Bőltsek igazi formájáról,
Míg Hugenius, egy tsuda formájú polájáról
Vagy gyűrűjéről hirt mondott, melly a’ jó üvegekenn
Meg-látszik, mint bé-foglalja e’ nagy testet kerekenn.
’S sohol vele öszsze nem ér, – és hogy ez változtatja
Gömbölyűségét, és néha hoszszúkásnak mutatja,
Nagy ez a’ test, és a’ főldnél nyoltzszáz kilentzvenszerte53
Ezt a’ nagyságát Szaturnusnak Ricciolus találta így; lehet hogy a’ gyűrűjével együtt vette, mert egyéb eránt mind Hugenius, mind Neuton Jupitert nagyobb testnek teszik Szaturnusnál: a’ vastagságát pedig a’ gyűrűje nélkűl kell érteni. [A lábjegyzet számozása itt nem folytatódik.]
Nagyobb és a’ vastagsága bővebb tizenötszerte.
A’ meszszesége ollyan nagy, hogy tsak nem leg-nagyobb test,
Még-is leg-kissebbnek tettzik, és leg-halványobb szint fest.
Vagynak neki öt hóldjai kerűlő tsillagai,
Mellyeknek mar rendbe vagynak szedve fordúlásai,
A’ leg-kűlső a’ melly útját leg-későbben fordúlja,
Nagysággal a’ többi negyet jóval-is fellyűl múlja.
És ez kerűli Szaturnust tsak-nem nyoltzvan nap alatt
A’ többiben pedig kissebb a’ kerűlet ’s foglalat.
Szinte ollyan tsudálatos a’ Jupiter’ tsillaga,
Ez-is a’ nap-körűl fordúl mint amaz, ’s ez sem maga,
Hanem forgat maga körűl még négy kissebb testeket,
De olly bőltsenn helyheztette a’ Teremtő ezeket,
Hogy Jupiter Szaturnusnál alább járjon annyival,
Ne hogy ezek a’ Szaturnus’ bujdosó tsillagival
Öszsze ütközzenek. – Vagynak Jupiternek Poláji,
A’ mellyek körűl kerítik, és azoknak formáji
Ő magánál fényessebbek – az ő szomszédságában
Fordúlnak, ’s egygyet kerűlnek majd minden tíz Órában.
De Kaszini’ úgy találta, hogy azok nevelkednek
És sokszor két esztendeig nőnek és fényeskednek,
Sokszor el-tűnnek ’s két, három esztendeig bújkálnak
’S fel-tettzvén, a’ hol el-tűntek azon helyre találnak.
Ez-is hatszáz-nyoltzvan ötször nagyobb a’ mi Főldünknél,
’S útja tizen-kétszer nagyobb a’ mi kerűletünknél.
Gyengébb az alsóbb testeknél ennek-is fényessége,
’S egy kitsinyt halvány, mivel hogy nagy-is a’ meszszesége.
Sőt Márs, melly kissebb égi test Jupiternél sokkal-is,
Sokszor szemre Jupiternél nagyobb tsillag jóval-is.
És a’ formája pirossabb, Márs már olly közel esik,
A’ főldhoz, hogy a’ gyors bőltsek néha azt-is meg-lesik,
Hogy változik-is mint a’ hóld – és Frantzia Országban
Annyira mentek a’ Mársról fel-jegyzett tanúságban,
Hogy az ő benne ki tetsző sok feketeségeket
Rendbe szedték, ’s úgy találták ezeknek menésseket,
Hogy szint úgy körűl kerűlik huszon-négy Óra alat
Mársot mint a’ főld’ tengelyét ez a’ kűlső foglalat.
Végre Vénus ’s Merkurius, ez leg-alsó tsillagok,
A’ napot minden apróbb Hóld nélkűl kerűlik, magok.
Meg-látsznak változássaik, sőt Vénust nappal nézve
Durva testet lehet látni nagy bértzekkel tetézve.
Még-is olly gyönyörű színe vagyon fényességének,
Hogy ez, mint egy Királynéja a’ tsillagok’ sergének.
Ezeket nevezzük hát mi bujdosó-tsillagoknak,
A’ mellyeknek egy pont körűl való fordúlássoknak,
El-találása, olly régenn ád dolgot a’ bőltseknek,
’S még most-is a’ nem egygyező két-féle értelmeknek
Helyre állíthatására találnak sok okokat,
Mivel a’ Ptolomeustól hajdan gondolt sorokat
E’ kettő öszsze rontotta, ’s nem-is tartjuk méltónak
Ptolomeussal tartani egy jó ég vizsgálónak.
De Kopernikus és Tikho olly két rendet tsináltak,
Hogy sok ideig sok elmék igazat nem találtak,54
Kopernikus Miklós, a’ Napot tette közép Pontnak; ahoz leg-közelebb Merkuriust fordúlni, azutan Vénust, azután a’ Főldet a’ Hóldal egygyütt, fellyebb Mársot, Jupitert és Szaturnust állította. De Dánus Nemes Brahei Tikho, hogy a’ tsillagi tudomány ellen se vétsen, a’ Szent-Írásnak-is ellene ne mondjon, a’ Főldet tette közép pontnak, mellyet körűl kerűl a’ Hóld maga, és fellyebb a’ Nap, de úgy, hogy a’ napot egyszersmind a’ maga öt Planétáji a’ magok egében, és ki szabott idejekben körűl kerűlik, és a’ Nap a’ főldet kerűlvén, mind ezeket magával hordozza.
Melyk jobb? – az köz embereknek tapasztalásaival,
’S a’ meszszebb való testeknek sebes fordúlatival
Ellenkezett Kopernikus, mikor a’ napot tette
Közép pontnak ’s azt hitte, hogy a’ Főld fordúl mellette.
Tikhó pedig és mind azok a’ kik őtet követték,
Értelmek okai közé a’ Szent-írást-is tették.
De azomban az égenn tett sok tapasztalásokkal
Ellenkeztek, ’s ellenkeztek néha néha magokkal.
Gondoltak tsak ugyan ollyan nehéz fordúlatokat,
Hogy ha a’ természet rendi meg-engedné azokat,
Kevés kétségek maradna sok gyors ég-vizsgálóknak,
A’ mellyet meg nem fejteni láttatnának magoknak.
Hanem fel-nyitván nem régenn Neuton éles szemeit,
Úgy találta a’ nehézség’, ’s mozdúlás’ törvényjeit;
Hogy ha már most el nem hiszszük, hogy ez a’ főld fordúljon,
Szükség: hogy a’ természetnek minden rendje el-múljon.
Sok gyönyörű gondolatok, elmés következések,
És minden fordúlatok közt rendes meg-egygyezések
Látszanak e’ testek körűl, – a’ főld kerűletéből,
És annak a’ naptól való közép meszsziségéből.
A’ több fordúló testekre következést tsinálnak,
Hogy azok a’ naptól, ’s főldtől millyen meszszire állnak.
’S ezek a’ következések mind semmivé lennének,
Ha a’ természet rendjétől nem erősítetnének,
Vagynak ezen nagy testek közt rendes öszsze-jövések.
Vagynak tüzes hármasságok, ’s más illyen nevezések,
A’ mellyek között leg-nagyobb, ’s leg-híressebb azoké,
A’ két leg-távolyabb való bújdosó tsillagoké,
Melly mintegy nyóltz száz esztendő jártával következik,
Nyóltz vólt már, és mindeniket nagy dolgokról nevezik.
Az elsőben ez alkotmány a’ világ teremtetett,
A’ másodikban társaság, ’s vár-építés kezdetett.
Harmadikat az özön-víz tette nevezetessé,
A’ többi más, – ’s méltán tette Riktziol kétségessé,
Hogy a’ mint a’ bomlott világ’ aggottsága mutatja,
Majd a’ háromszor harmadik örökre bé-zárhatja
Az időnek folyásait, ’s hét ezer esztendőket55
Én itt Ricciolus utánn mentem, a’ ki így ír: Quidsi nona minax, ter triplex argeat Orbem, – – – Post septem decades Seclorum & Sabbata magnae Hebdomadis, – nem telik pedig-el hetven Szekulum a’ kilentzedik tüzes hármasságkor, hanem tsak 6400. az az nyoltzszor nyoltz száz esztendő, mert az első, a’ világ’ kezdetekor vólt. – És így a’ gyanított Világ’ vége, a’ hetedik Isteni napnak vagy nagy Szombatnak közepe tályján esne. Ezen gyanúsággal, meg-egygyez jó formánn azoknak-is fel-tétele, a’ kik a’ Világ’ végét akkorra várják, mikor a’ természeti tsillagok egy negyedrész kerűletet, az az kilentzvenszer hetvenkét, az az 6480. esztendőket el-tőltenek. – Az leg-jobban jár, a’ ki ennek ollyankor hal-meg előtte, mint Matusalem az özön víznek.
Úgymint egy hetet, ’s egy titkos szombatot képezőket
El-tőltvén, ez természeti egy hétenn teremtetett
Alkotmány, tsinál magának rettentő végezetet.
A’ tsillagok le-húllanak, és az egeknek Attya
Az egeket, mint a’ ruhát, úgy öszsze hajtogatja.


HÁROM ÓRA.

Ez hat bújdosó tsillagot a’ Nap körűl forgani
Régen tudták, ’s meg-is mérték, – de talált a’ mostani
Tanúlt elmék serénysége, még egygyet a’ hatonn túl,
Úraniát, melly annyira vagyon még Szaturnustúl,
Mint van a’ Naphoz Szaturnus.*
A pontot vesszőből jav.
– Ez testnek esmérete,
És azt tudni, hogy Planéta Herscheli’ ditsérete.
Ollyan lévén ez tsillagnak mind színe, mind nagysága,
Mint az apróbb természeti tsillagok’ valósága.
Flamstéd Anglus ég-vizsgáló, és Májer Göttingában,
Tsak úgy nézték ezt, mint egygyet a’ tsillagok sorában.
A’ mint úgy meg-is egygyez ez a’ több tüzes testekkel,
Hogy hitelesen gyanítják jó hozzá vetésekkel,
Hogy ez a’ napot kerűlő leg-felsőbb, és hetedik
Tsillag, nem a’ naptól, hanem magától fényeskedik.
Igaz: hogy olly meszszire kell lenni Urániának,
Hogy még túl a’ kerűleténn Szaturnus’ tsillagának
Elegendő térje legyen, a’ hol az ő hóldjait,
’S (mint Herscheli-is sejtette) bújdosó tsillagait,
Maga körűl forgathassa a’ maga’ megyéjében,
’S a’ Szaturnus’ Hóldjaiba ne botlassa mentében;
A’ Jupiter’ külső hóldja’ és a’ Szaturnusé közt,
Találunk mintegy nyóltzvan-egy milliom mértfőldnyi közt,
’S a’ mi Hóldunkhoz-is annyit tészünk meszsziségének,
A’ Jupiter’ tsillagai’ külső kerűletének.
De mivel még mi közöttünk ’s Jupiter közt Márs vagyon,
Külömböz már Szaturnusra nézve ez a’ szám nagyonn,
’S két annyi tért, száz hatvankét milliom mértfőldeket
Kell engednünk, hogy azokat a’ kerűlő testeket,
Kik Uránia, ’s Szaturnus körűl igen szélessen
Kerűlnek, magok útjában mindég olly egyenesen
Meg-tarthassák, hogy ezeknek kőltsönös56
kőltsönöz A kötet végén található hibaigazító szerint em.
nehézsége*
Lex naturae Neutoniana: Omnia corpora, in se mutuo gravia sunt. – Gravitas haec, materiae quantitati Proportionalis est: ad inaequales distantias est inverse ut quadratum distantiae. – Ez az a’ kőltsönös nehézség, vagy egymásra nehézkedés, – Hogy pedig ez az erő, nem tsak a’ nap, és első, rendbéli bújdosó tsillagok között vagyon, ’s nem tsak az első rendbéli Plánéták, és azoknak Hóldjai, vagy Satellesei között már meg-mutatták az égi vizsgálók; hogy Szaturnus változtatja az útját, mikor Jupiterhez közel vagyon; és így a’ mint nevezik: Jovem, & Saturnum in se mutuo graves esse. Sőt Flamstéd már azt-is meg-jegyzette, hogy Szaturnus néha-néha meg-bontja útját a’ Jupiter Szatelleseinek, és így ha még közelebb vólnának egymáshoz, egészszen-is el-bonthatná. Méltán hát nagy köznek kell lenni Uránia, és Szaturnus között, hogy egymásnak hóldjait, Szatelleseit, vagy a’ Szatellesek-is egymást útjokban meg ne gátolják.
Miatt gántsot ne szenvedjen útjok egyenessége.
Ha pedig ennyi köz vagyon e’ két nagyobb testeknek
Tsillagi között: jó formán annyira leszsz ezeknek
Mint van Szaturnus a’ Naptól; egymáshoz meszsziségek,
Melly miatt már a’ Bőltseknek méltán vagyon kétségek.
Hogy ez Urániát a’ Nap’ fényje fényesíthetné,
’S hogy ő fényjét ez nagy közép-naptól kőltsönözhetné. –
Igaz: hogy ha a’ nehézség’, ’s mozdúlás’ törvényjei
Meg-engedik, hogy az égnek ezek a’ nagy testei,
’S éppen Uránia (melly olly temérdek meszsziségre
Vonúlt tőlünk, ’s talám a’ nap-súgártól üres égre)
A’ naphoz mint közép testhez vonszó nehézségétől,
’S azzal egy mértékű, naptól el-futó erejétől57
Lex naturae Neutoniana: Actioni contraria semper, & aequalis est Reactio: id est, nulla in corpus potest dari actio, fine resistentia ipsi aequali, & corporum duorum actiones in se mutuo semper sunt aequales, & in partes contrarias diriguntur. Innen van osztán, hogy fordúlnak az égi testek a’ nap körűl. – Ez a’ Neuton’ törvényje első tekíntettel nevetségnek látszik; ha húz két ember kötélen egy hajót; azt gondolnám; hogy nagyobb a’ húzó erő, mint a’ hajónak tartózkodása, mivelhogy enged a’ vonásnak; de pedig egy forma mind a’ kettő, mert a’ kötél egy formánn nyúlik mind a’ vonó emberek kezénél; mind a’ hajónál.
Vezettessen, ’s ez törvénynek ollyan ereje legyen,
Hogy ő is nap’ tsillaga leszsz, és a’ nap körűl megyen.
Az az, ha vagyon a’ napban annyi erő magában,
Hogy forgassa Urániát a’ maga nagy útjában;
Lehetnek hát sugári is a’ napnak olly élessek,
Mellyek Urániának fényt adni elégségesek. –
El-hathattok-e hát fényes nap sugárok ennyire?
Hogy mintegy három száz hatvan milliom mértfőldnyire
Fényt adtok Uraniának. – Ha nem – úgy már magának
Kell természeti fényjének lenni Urániának,
Mert ha a’ tüzes tsillagok adnának fényességet
Uraniának, nehezebb ezt az új nehézséget
Meg-fejteni; hogy azokhoz, hát közelebb kellene
Néki lenni; ’s az erőnek nagyobb erő ellene
Állván, nem engedné őtet a’ nap körűl fordúlni,
Hanem inkább más valamellyik tsillag felé vonúlni.
Vagy tám inkább Dechalesnek, ’s más némelly régibbeknek58
Ha a’ mi napunknak szörnyű melegsége nem tartóztatná hitelemet (noha ez-is tsudálatos, mert mi az Aequátor alatt el nem szenvedhetnénk a’ meleget; a’ Pólus alatt pedig a’ hideget: azomban a’ Hóld minden hólnapban egyszer közelebb, egyszer távolyabb esik a’ Naphoz, mint mi: ’s még-is a’ napnak mind melegítő mind világosító erejének, minden változásit el-szenvedheti, és így nem a’ tsupa égető ereje az a’ napnak, hogy nékünk melegünk van, hanem a’ testnek természete-is, és egyiknek a’ Másikhoz való állása, fekvése) és így ha a’ Hóld tsak annyid-résznyire-is melegíthetné a’ főldet, a’ mennyiszer kissebb test a’ napnál; örömest el-hinném, hogy a’ természeti tsillagok nem természeti tüzek (fel-tévén, hogy a’ szóban játék ne légyen, mert külömben a’ jégben-is hiszek lenni tüzet) mert ha a’ tsillagoknak, az okoskodás’ rendi szerint a’ naphoz hasonló természetűeknek nem kellene lenni: azoknak egyéb külömbözéseiket a’ Planétáktól könnyű vólna ki-menteni. Leg-nagyobb külömbség a’ természeti és bújdosó tsillagok között az, hogy amazok szikrázni, ragyogni láttatnak (scintillant) emezek pedig nem. De pedig már az tapasztalható, hogy a’ Planéták-is ragyognak, jóllehet sokkal gyengébben, mint a’ természeti tsillagok, és az ő ragyogásoknak szaporasága nevelkedik, mikor a’ levegő ég jobban rezeg, vagy reng, és a’ mi különös, mikor párázatokkal meg-telik: és így a’ tsillagoknak ragyogása, a’ mozgó levegő égtől okoztatik, és az abban lévő gőzölgésektől, mellyekenn által hatnak a’ tsillagokból a’ mi szemünkhöz jövő igen ritka sugárok. Sőt a’ természeti tsillagoknak meszszisége-is sokat tészen a’ szikrázásra, a’ minthogy a’ közelebb lévőkben ezt a’ szikrázó mozgást nehezebb észre venni, az ő tányérjoknak nagysága miatt; és valóban, ha a’ nap annyira vólna tőlünk, mint Szaturnus, vagy mint Uránia; jobban szikrázna. Sok Philozophusok ezt a’ szikrázást, vagy ragyogást tulajdonították annak, hogy minden tsillag a’ maga tengelyében sebessen forog. Sokan a’ Kopernikus értelméből-is okoskodnak, melly szerint a’ minket körűl kerítő levegő égnek, igen szapora fordúlatjának kelletik lenni. Mások pedig mind ezeket az okokat együtt gondolják. – De akárhogy van, az igaz: hogy a’ meszszebb valók jobban szikráznak, mint a’ mellyek közelebbről, és így nagyobbaknak szemléltetnek.
Adjunk hitelt a’ tsillagok felől vólt hiteleknek,
Ha durva test Urania, és meg-is hasonlíthat
A’ természeti tsillaghoz, ez tán arra taníthat,
Hogy a’ ragyogó tsillagok sem tűz természetűek,
Még-is lehetnek előttünk illyen fényességűek:
Isten tudja; talám a’ kik nyóltzvan négy esztendőket59
Mintegy 84. esztendő alatt kerűli-meg a’ napot Urania, a’ szerint, a’ mint Neuton természeti okokból-is mutogatja: de tapasztalás szerint is a’ bújdosó tsillagoknak fordúlatjokból lehet látni: hogy: Quadrata temporum periodicorum sunt ut cubi distantiarum a’ Sole. Ez vólna a’ proportzio Szaturnushoz képest: Cub. I: cub. 2 =  30:  84. mellynek kevés hibája van.
El-tőltvén, ez Uraniát, ’s vele együtt menőket
Vizsgálásban, ki-találják jobban természetét-is
Úti társainak számát, útját, ’s fényességét-is. –
Nékem ugyan Urania nagy kétséget szerezett,
Mert még eddig minden égi számvetés meg-egyezett
Egymással. – A’ hányszor nagyobb a’ főld a’ mi Hóldunknál,
Ennél a’ minket kerűlő bújdosó tsillagunknál,
Annyiszor el-fér Szaturnus a’ nagy napnak testében,
És így igaz törvény szerint a’ napnak megyéjében
Körűl foroghat Szaturnus, meg-bírván a’ nap’ teste
Az ő testét; de mivel már Herscheli ki-kereste
Uraniát, ’s úgy kell hinnünk, hogy két annyira vagyon
Ez a’ naphoz mint Szaturnus – ’s rend szerint az-is nagyonn
El-hihető, hogy az égi testeknek meszsziségek
Szerint, változnak egyszersmind az ő temérdekségek,
Úgy a’ főldnél Urania két ezerszer nagyobb leszsz,
És a’ nap mint Urania, alig húsz akkorát tesz,
Való, hogy már Márs, és Vénus e’ törvényt meg-bontotta,
Mert a’ teremtő a’ főldnél azt fellyebb szállította,
És még-is kissebbé tette, de a’ többi testekből,
’S Uraniától szemünkig jövő fényességekből
Méltán lehet gyanítani az ő szörnyű nagyságát –
Nyisd-fel most nagy lelkű Neuton nyisd-fel szemem világát.
Tudtad-e Te Uraniát? nem tudom – de törvényid,
És a’ világtól bámúlást érdemlett leleményid,
Előre meg-tanították ez új tsillag nézőket,
Hogy minden égi testeket, a’ nap körűl menőket
Úgy kell néznünk, mint a’ mellyek egymáshoz vonattatnak,
’S nem tsak a’ nagyságok, hanem meszsziségek adhatnak
Erőt a’ vonattatáshoz, de ennek erőssége
Úgy-is változhat, a’ mint van a’ testek’ sűrűsége.60
Neutonnak, már előre meg-mutogatott igazságokból következő törvényjei a’ Planetarium Systemában a’ többek között ezek:
a. Quantitates materiae in corporibus quibuscunque in systemate nostro esse inter se directe ut cubos distantiarum, ad quas circa haec corpora alia revolvuntur, & inverse, ut quadrata temporum periodicorum horum corporum revolutorum.
b. Ex temporibus periodicis, & distantiis determinantur densitates, quas corpora haberent, si servata materiae quantitate, & magnitudine corpora forent homogenea.
c. Magnitudo Solis, cum caeteris corporibus systematis nostri collati in causa est, planetas parum se se mutuo turbare.
d. Manente distantia, celeritas qua corpus ex gravitate fertur, pendet a quantitate materiae in corpore attrahente.
e. Quando tempora periodica sunt aequalia, & distantiae aequales a centro; vires centrales, sunt ut quantitates materiae in corporibus, quae revolvuntur.
f. Quando quantitates materiae in corporibus circumrotatis sunt aequales, & tempora periodica sunt aequalia; vires centrales sunt ut distantiae a centro.
g. Quando tempora periodica sunt aequalia, sed distentiae a centro, & quantitates materiae in corporibus revolutis differunt; vires centrales sunt in ratione composita quantitatum materiae, & distantiarum. – azomban pedig
h. Omnia corpora sese mutuo petunt, aut de se mutuo tendunt, vi, quae singulis particulis materiae in singulas particulas competit. – Ezekből világos az; és tsak, a’ természeti törvényhez szoros ragaszkodás nélkűl is könnyen meg-fogható: hogy a’ Testek nagyságának, terhének vagy nehézségének, meszsziségének, és kerűletének, egymáshoz bizonyos, és törvényes relatiójának kell lenni, és így ha az igaz: hogy (Quadrata temporum periodicorum sunt, ut cubi distantiarum, az az) Uraniának a’ nap körűl való kerűlése nem hibázhat, és annak ideje sem nem rövidedik, sem nem hoszszabbodik, akar mekkora legyen annak teste: az is pedig igaz, hogy az Uránia Szatellesei meg-kívánják; hogy ne sokkal legyen, ha van is, közelebb Urania Szaturnushoz, mint Szaturnus a’ naphoz, nagyságáról is pedig igen nagyot kell állítanunk ha ollyan szörnyű mesziségre meg-látszík, hollott Szaturnust gyűrűstűl együtt-is tsak alig látjuk, méltó gyanúság, méltó kétség, a’ mit itt fel-tészek, a’ Hóldnak a’ Főldhöz, és Szaturnusnak a’ naphoz hasonlított nagysága irant, az az, míntha annak bizonyos mértékének kellene lenni, mennyivel legyen nagyobb és több mértékű a’ nap, az őtet körűl-kerűlő égi testeknél, úgy hogy azt (akarmi Astronomicus Calculussal is) nehéz ki menteni, hanem ha a’ Testek tömöttségével, és ha minden égi testek hasonló természetűek vólnának, és hasonló terhűek, a’ nagysághoz képpest, nem engednék-meg a’ természeti törvények, hogy azon testekben, a’ kerűletnek késősége, és a’ meszsziségek között az a’ hasonlatosság meg-álhasson, a’ mit az ég vizsgálók valósággal tapasztaltak, (hogy, Quadrata temporum Periodicorum sunt ut Cubi Distantiarum) és ugyan azért már a’ testeknek tömöttsége között Neuton külömbséget tsinált, és egynehányat öszve hasonlítván úgy jött ki, hogy mikor a’ napé 10000. akkor Szaturnusé 6567. Jupiteré 9385. a’ Főldé 39539. a’ Hóldé 48911.
De különössen, mivel Uraniának felette nagynak kell lenni, és én a’ nagyságnak ez egy-nehány versben mint egy mértéket láttattam tenni, ’s azt is állítani, hogy felesleg nagynak kell lenni a’ Napnak Uraniához képpest: ez nem vakmerő állítás, öszve vetvén a’ nagyságot a’ sűrűseggel; mert ebből a’ Neuton’ törvényjéből: Quo major est materiae quantitas in aliquo corpore, eo major est hujus vis centrifuga; Azt hozom ki: hogy ha nagyobb mértékű test találna lenni Urania a’ napnál, nem fordúlhatna a’ nap körűl, annyival inkább a’ fordúlás idejének, és meszsziségnek egyenlőségét a’ többi testekhez képpest meg-nem tarthatná, mert a’ test mértékével nagyobbodván a’ naptól el-futó erő (vis centrifuga:) ha a’ nap’ mértékét meg-győzné Urania’ mértéke; végetlenűl nagyobbodna az el-futó-erő is; és így azon egyenes lineám, a’ mellyen el-indúlt futni a’ naptól; egyenessen menne mindenkor. Vagy a’ vonó erőt a’ nappal fel-tserélvén, a’ Nap fordúlna Urania körűl: Ha tehát felesleg nagyobb Urania minden több Planétáknál, hogy ollyan nagy messzíségre el-ne veszesse a’ nap-körűl fordúlását; a’ materiájának, ’s teste terhének kell külömbözni a’ többi Planétáktól, ’s ez lehet az oka hogy meszszirűl is fényesnek tettzik. Egy szóval, hogy világosan ki magyarázzam, Magátúl fényeskedni nem azt teszi, hogy azért a’ fényeskedő test tsupa tűz legyen. Szerdahelyi Silva Pannonia p. 162. lakosokat enged Uraniának az Urania’ vizsgálóival együtt, de azomban gyanítja hogy magától fényeskedik, és így világíthat azaz égi test magától, a’ melly nem tsupa tűz: és így más testeket is világosíthat. Ez az a’ mit én nagyon szeretnék el-hítetni sokakkal, hogy lakhatnak lakosok a’ napban ’s tsillagokban is, és hogy azok nem tsupa tűz tengerek, a’ mint a’ köz nép tartja, sőt némelly ég vizsgálok is, nem nevetséges fel-tétel hát az; hogy ha tsupa durva test lévén a’ nap, az Isten a’ teremtéskor meg-tüzesítette vólna; még eddig is meleg vólna, nagysága miatt.
Hátha, hogy Urania-is meszirűl fényeskedik
Az okazza, hogy a’ többi testektől ez hetedik
Külömböz tömöttségevel, – mert úgy is külömbözni
Kell, hogy a’ nap vonó terhét meg-tudhassa érezni.
Szörnyűség az a’ kerűlet, a’ mit e’ tsillag tészen,
Két-ezer két-száz milliom mért főldre megy egészen.
És így ha minden tsillagok a’ főld körűl fordúlnak
A’ szérnyű sebesség miatt mindnyájan öszve hullnak.
Urania (huszon négyre fel-osztván e’ kereket)
Egy óráig megy kilentzven milliom mértfőldeket –
Hogy van hát? áldott Természet! hogy úgy alkottál minket;
Hogy magunk észre nem veszük rendes kerűletinket –
Azt gondoljuk: hogy egy helyben mozdúlhatatlan állunk. –
Óh! éltetsz-e? Urania! bóldogabbakat nálunk,
A’ kik a’ több tsillagokat közelebbről nézhetik,
És az égnek törvényjeit bóldogabbúl érthetik.
A’ kik minden fordúlatot láthatnak élessebben.
’S tán az üstökös tsillagok fordúlásit is szebben
És igazábban tudhatják, mint mi ez alsó részenn,
Kiknél tsak nem ismeretlen ez tudomány egészen.
Mondjátok meg, Urania szerentsés lakossai!
Mert ti vagytok az Üstekös tsillagok’ szomszédjai;
Ha lehet-e hitelt adni Szaturnus’ panaszszának61
Szerdahelyi Sílva Parnassi Pannonii elméssen hozza-be ezt a’ Szaturnus panaszszát.
Hogy az üstökös tsillagok a’ Planéták’ Sorának
Zavarására a’ tüzes tsillagok’ seregéből
Néha néha ki rohannak – mert annak hiteléből
Sok rendeletlen kétségek méltán következnének –
Ha sokann Uraniáig fel-emelkedhetnének;
Ott meg-találnák e’ tsuda testek’ lakó-helyjeket,
Mert találunk alúl fellyűl temérdek Üregeket
Urania-körűl, a’ hol négy százann meg-férhetnek
Ezen üstökös tsillagok kik eddig említthetnek.
Mi még ezeknek keveset tudunk természetéből;
El-vagyunk ugyan hitetve sokszori nézéséből,
Hogy mind azok régi testek, ’s nem a’ Levegő égben
Támadnak; hanem forognak a’ magassabb térségben.
Nem ollyan természetűek, mint a’ többi bújdosók;
De testeknek állatjai ’s útjok tsudálatosok.
Heveli egy ollyant látott, mellynek nagyobb vólt feje
A’ Vénus’ tsillagánál-is; látszásoknak ideje,
Ha leg-több-is fél esztendő – sokszor többen látszanak
Fontenell ötöt jegyzett-meg, hogy Párisban láttanak
Tsak kilentz esztendők alatt; ’s tsak hamar el tűnének –
A’ nap felé van hajlása a’ farkaik végének.
Mellynek teste ollyan ritka, hogy azonn által hatnak
’S meg-látszanak sugárjai sok apróbb tsillagzatnak. –
Hoszszúk, néha igen hoszszúk ezeknek a’ farkai,
Néha semmi sints, avagy tsak nem látsznak sugárjai.
Mint, egy száz nyóltz esztendővel ez előtt, tsak fejével
Látszott, ’s mindég nap le-mentét követte menésével. –
Mindnyájoknak halvány színe, ’s néha veres látszatik.
Kétség kívűl ez a’ szín-is a’ naptól hordoztatik.
Nem lehet a’ meszsziségét egynek-is ki-tsinálni,
Mellyből leg-alább ez egygyet jól el lehet találni;
Hogy ezek nem laknak a’ mi főldünknek környékében,
Hanem a’ bújdosó testek leg-magassabb egében. –
Fordúlásokról mit tudunk, Dorfel, ’s Neuton úgy hitték;
(Noha ők-is külömböző tekerűletenn vitték.)62
Georg. Sam. Doerfelius, invenit figuram itineris Cometae parabolicam in cujus foco Sol est. Neuton vero: Cometas inquit probabile est, in orbibus ellipticis admodum eccentricis moveri. – – quosdam portiones Ellipsium valde eccentricorum; in quorum foco centrum Solis erat descripsisse. És már ’s Gravesand talám e’ kettő között kétségeskedvén, így magyarázza Neutont: Cometarum motus a lege gravitatis pendet – Solis gravitas praevalet, & hac gravitate a via recta destectuntur: vicae autem curvaturam, ab hac eadem gravitate pendere ex eo sequitur, quod corpus ex hac gravitate describat aut Ellipsim, aut Parabolam, aut Hyperbolam, quales descripsisse hos Cometas constat, quorum trajectoriae fuere determinatae. És erősségűl elő hoz a’ Neuton’ törvényjeiből egynehányat, úgymint:
a. Si vis, quae in corpora mota, ut in quiescentia agit, aequalis sit ad distantias aequales a centro; in diversis vero inverse ut quadratum distantiae, hac poterit corpus percurrere ellipsim cujus focorum alter cum centro virium coincidit. Úgy hogy ezen esetben a’ test fordúlásának útja viszsza megy azon helyre, a’ honnan indúlt, és minden fordúlásban egyszer leg-meszszebb, egyszer leg-közelebb esik a’ közép ponthoz, vagy vonszó erőhöz.
b. Corpus potest tali celeritate projici, ut in recessu a centro, vis, quae aucta distantia minuitur, non valeat ad viam ita inflectendam, ut corpus redeat, percurrit in hoc casu corpus, aliam ex sectionibus conicis Parabolam, aut Hyperbolam. De még ezeket a’ görbe lineákat magyarúl nem tudjuk jól ki-tenni; nem tudjuk meg-magyarázni, hogy a’ Parabolának természete (natura parabolae) vagy minden egyéb görbeségektől meg-külömböztető tulajdonsága ez az Aequatio: yy=px; az Ellipsisnek y2=px-pxx/2 A’ Hyperbolának px+pxx/a= y2. Szerentsés nyelv, a’ melly a’ Deákot e’ felséges tudományban úgy utól éri; a’ mint a’ Deák tud élni a’ Görög nevezetekkel. [A vicae autem curvaturam részben a vicae szó vice alakban szerepel; a kötet végén lévő hibaigazító szerint jav.]
Hogy tolyás forma; de nagyon hoszszúkás kerűletet
Tesznek ezek a’ nap körűl; ’s méltán érdemelhetett
Hitelt az ő állítások; mert ez hoszszú útjokban
Ha a’ naptól igen meszsze esnek fordúlatjokban.
Akkor nem látsznak, el-tűnnek a’ nézőknek szemétől,
’S nem vehetnek elegendő fényt a’ nap’ erejétől.
De még ezt a’ görbeséget nem tudnák ki-tsinálni
Úgy, hogy azoknak idejét el lehetne találni.
Cassini két illyen testnek hasonlatosságából
Ollyan következést tsinált az elsőnek útjából:
Hogy mihelyest a’ második meg kezd vala jelenni,
Meg-jövendőlte: mitsodás, ’s mennyi úton fog menni?
’S meg-is felelt némelly részben előre látásának
A’ tsillag, de még annak-is sok tsorbáji valának.
Bernoulli-is vizsgálván ezen második testet
Annak viszsza jövésére elmés következést tett.
Harmintz nyóltz esztendőt vetett ’s száz negyven-hét napokat
Viszsza jöttének, de bár mint számlálta útakat.
Meg-tsalta ezt a’ nagy elmét bíztos jövendőlése. –
Illy nehéz dolog ez bolygó testeknek esmérése!
Vagynak még más nemei-is a’ bolygó tsillagoknak,
Új tsillagoknak nevezik, kiknek fordúlatjoknak
Hasonló törvényje lehet mint az üstökösöknek;
És azért, nehéz útjokat el-találni ezeknek.
Hipparkus-is látott illyen egy tsillagot már régen;
De annak helyét nem tudjuk, melly tályon vólt az égenn,
Azólta hatott láttanak nevezetesebbeket,
Imitt amott nagyobbakat, és néha kissebbeket.
A’ mit Heveli ez előtt több mint száz esztendővel
Látott, a’ Hattyú tsillagban fénylett derék erővel,
Esztendő múlva kissebb lett, ’s ismét meg-nevelkedett.
Két esztendő múlva el tűnt, vagy másuvá tévedett. –
Ezeknek-is szikrázási, vagy tüzes ragyogási,
Azt mutatják, hogy magoktól vagynak sugározási.
Noha Volfius azt hitte ezek felől nem régenn,
Hogy a’ tüzes tsillagoknak, kik szanaszét az égenn
Ragyognak, lévén (mert vagynak) bújdosó tsillagai,
Azoknak esnek el-vétve ollyan fordúlatjai,
Hogy mi hozzánk bé-látszanak. – Óh! – hát az új bőltseknek
Sok maradt még a’ minn éles, és serény elméjeknek*
elméseknek Értelemszerűen em.
Erejét törjék. ’S a’ régibb bőltsek’ tudományjára
Ne panaszolkodjanak, mint Nagy Sándor az Atyjára.
Maradt. – Óh áldott teremtő! a’ Te ditsősségeddel
Úgy meg-tőlt e’ nagy Mindenség, mellyet erős kezeddel
Építettél, hogy ennek tsak leg-kissebbik része-is
Szebb, mint azt ne tsudálhatná a’ leg-bőltsebb elme-is.


NEGYED-FÉL ÓRA.

Ha tsak napot teremtettél vólna ditső alkotó!
Abban is kezednek míve annyira tsudálható;
Hogy az attól következő munkák és változások
Tsudára méltók – mit mondok? – tsupa tsudálkozások.
Mint ereszti szem-fényünkre e’ piros fényességet,
A’ Hajnalt; a’ Régieknél e’ leg-szebb Istenséget.
A’ setetséget előlünk részenként mint oszlatja.
Testének a’ főld alól-is fel-ható súgárzatja! –
Oh Álom! Te világtalan ’s néma Halál testvére!
Miért vetsz olly erős békót a’ halandók’ szemére,
Hogy mikor már a’ madarak a’ Teremtőt dítsérik,
Fül-tsiklandozó szavoknak hangjait ösze mérik,
És mint-egy öszve esküdve, ezt a’ kis tehetséget
Mellyet mi meg-sem gondolunk, hogy miért? és mi végett
Adott nekik a’ természet? ez egy tárgyra szentelik:
Hogy értetlen hangokkal-is a’ Fő mívest tisztelik.
Az okossabb teremtések, a’ kiknek nem tsak lételt
’S nem tsak erre az életre meg-kívántató ételt
Rendelt az áldott természet; hanem értelmes Lélek
Lakik bennek; ez a’ Lélek nem tehet annyit vélek,
Hogy azokat meg-fontolni érzékenyek legyenek,
A’ miket az alább való Lelkek jobban érzenek;
Feküsznek ’s puha párnákonn hevertetik a’ testet,
Mikor ez a’ természettől gyönyörű színre festett
Levegő-ég a’ szépségenn örvendező Lelkeket
Leg-jobban meg-illethetné, – valyha ollyan szemeket
Adott vólna a’ természet, és meg-nem-unatkozást:
Hogy a’ természet szépségénn szűntelen tsudálkozást
Meg-ne únná tunyaságra hajló érzékenységem.
Had lenne minden éjtszaka illyen gyönyörűségem. –
Holmi emberi kezektől épűlt régiségeket
Tudunk tsudálni, ’s ugy tartjuk vólt különösségeket,
Mint egy tsudát: a’ Babilon’ fala’ készűleteit
’S ama’ Gazdag Szemiramis’ híres függő kertjeit,
Mellyekenn háromszáz-ezer emberek izzadoztak
Naponként; ’s még-is egy-nehány esztendeig dolgoztak: –
Az Egyiptomi bolygó ház annyira tsudáltatik,
Mellyben a’ mint Herodotus’ tolla után tartatik,
Tizen-hat roppant ’s Felséges Palota vólt építve,
’S rendel az ország’ szakaszi száma szerént készítve:
De az útak ollyan formán vóltak benne rendelve,
Minden nyomban egy görbeség a’ másiknak felelve;
Hogy a’ ki egyszer belé ment, ki nem tudott hatolni, –
Úgy mondják, hogy ezt akarta Dedalus-is majmolni.
Az Egyiptomi szegletre hegyezett oszlopokat
Harmadik tsudának hiszszük, úgy-mint szörnyű nagyokat.
Mert egyiket hat-száz-ezer munkások építették
Naponként ’s húsz esztendő tőlt bele mig el-végzették.
Artemizia Királyné Mauzolus’ Férjének
Egy Kriptát épített, mellyet negyediknek tevének
A’ világ tsudáji között. – A’ mit a’ Nap Istennek
A’ Rodusiak temérdek pénzel építettenek (lásd fellyebb.)
Tsudának tartjuk. – Phidiás, egy halandó, dolgozott
Jupiter’ tisztességére Aranyból fel-tornyozott
Egy magas képet; a’ mellyet érdemesnek tartának
Közibe tenni, a’ híres hét világ’ tsudájának. –
Efezusban egy Temploma vólt hajdan Diánának,
Mellyben tsak tsupa oszlopok száz húsz számláltatának:
A’ mellyeket mind különös Királyok építettek,
És sok Országok, kintsei ebbe be-meríttettek.
A’ magassága tett ennek két-száz-húsz lépéseket,
’S ezt, mint a’ hét tsuda között egy leg-tsúdább remeket
Úgy bámúlta a’ Régiség; – ’s hát oh! a’ természetet
A’ mellytől ennél ezerszer több ’s nagyobb ki-telhetett
’S telik, senki sem tsudálja? – Hord elő nagyságodat
Babilon! – Te Labirinthus! mutasd titkos zárodat.
Nagyobbak az égi testek; útjaik titkosabbak;
’S a’ szegletes oszlopoknál végetlenűl hoszszabbak.
Jer elő pompás Teremtő, jer Rodusi nap’ képe!
’S hát a’ Természet tsak illyen nagy és tsak illyen szép-e?
Te Jupiter arany képe! vallyon érsz-e ezekkel
Az aranynál százszorta szebb ’s drágább Hajnal színekkel?
Roppant Diána’ Temploma! mutasd Ditsősségedet
Ez nagy Templom, ez Mindenség, úgy fellyűl múl tégedet.
Hogy ennek leg-kissebb része szebb és nagyobb Te nálod,
’S te magad, tsuda létedre ezt a’ tsudát tsudálod.
A’ Főldi minden királyok bár minden értékjeket
Reád kőltsék, a’ mesterek minden mesterségjeket,
Meg-vessék: a’ természethez hasonlíttatva mi vagy?
Egy por-szemnek század-része – egy semmi – sem szép, sem nagy.
A’ benned való festések ’s remeki rajzolatok
A’ gyönyörű Hajnal-színhez tsak hozzá sem foghatók.
Hol vetted Gyönyörű Hajnal! ezen ditső színeket? –
Hajnalnak mond az együgyű emberi nyelv Titeket,
Holott Ti tsupa Nap vagytok; – ’s a’ Napnak súgárjai’*
súgárjai, A kötet végén található hibaigazító szerint jav.
Erejétől fényeskedvén az ég’ boltozatjai:
A’ Főld-színt, leg-elevenebb ’s tüzessebb színt mutattok,
Mivel mind addig fejérre éppen nem változhattok,
Míg a’ napnak egész teste fel-jővén főld’ szélünkre,
Minden sugárit egy-aránt ki botsátja szemünkre:
Ez az ég, mellyet felettünk kereknek nézünk ’s kéknek,
Egy meg-mérhetetlen öbli egy végetlen vidéknek.
A’ melly tele van üressel, és így ha nap nem vólna,
Semmi színt sem látna szemünk, ’s fekete színt gondolna.
Mivel a’ fekete nem szín, hanem színnek-nem-léte
’S hát a’ Nap szemünk elébe illy ég-színt maga vet-e? –
Nem, hanem ezen fekete semmibe keveredvén,
A’ Fehérség, és iszonyú meszszire ki terjedvén,
A’ Fejérséget látásunk leg-végső határjában
Ég-színnek nézzük; – és ez is az Isten’ hatalmában
Különösen imádandó, hogy a’ gyenge szemeknek
Leg-könnyebb, el-tűrhetése az illyen ég-színeknek.
Külömben a’ fejérség-is, szín ugyan, de többekből,
Úgy-mint a’ nap súgáriban lévő hét fő színekből,
Kevert szín – van a’ sugárnak veres, Arany’ sárga, kék
Indegó-kék, zőld, viola színe; – minden folyadék
Meg-mutatja e’ színeket. – És*
Az É é-ből jav.
többnyire sorjában,63
Sorjában, egymás mellet, tsaknem ezzel a’ sorral, hanem hogy a’ zőldnek negyedik helyenn kellene lenni. [A lábjegyzetek számozása itt nem folytatódik.]
Szépen látsznak ezek ama’ Noé szivárványjában.
Ezek egygyütt ereszkedvén a’ naptól szemünk felé,
Fejér színt tésznek; sőt nem is kell mindég hét szín belé,
Hogy fejér legyen: a’ sárga leg-jobban tartoztatja
’S ennek kevesebb mértéki hamarébb változtatja
A’ több színeket fejérre: négy szín eleget tészen
Mellyből vévén külömb külömb mértéket, fejér lészen.
Nem színesek tehát azok a’ miket színeseknek
Látunk, és semmi színe sints igazánn a’ testeknek.
Hanem, a’ mint ők magokba veszik a’ sugárokat,
Ollyan színűeknek látjuk ’s hiszszük lenni azokat. –
Oh tsudálatos természet! Oh boldogtalan elme!
A’ kinek szűntelen nem ég, ’s nem gyúlladoz szerelme
A’ természet-vizsgálásra; e’ szörnyű kerűletben
Miket talál a’ gyors elme! az áldott természetben,
A’ mellyeknek vizsgálása meg-némúltá teheti,
És szűntelen tsudálásra önként kénszerítheti.
Meg-némúlok, és szótalan kő-bálványnyá kell lennem,
Ha a’ természet munkáinn rendel elő kell mennem.
De el-tel lelkem örömmel közös tsudálkozással
’S fel-ébred bámúlásból illyen fel-kiáltással:


NÉGY ÓRA.

Szűnj-meg, Lelkem! a’ természet derékségét tsudálni,
Mellyet nap-kelet, ’s enyészet meg-nem-szűn predikálni,
Szűnj-meg mondom tsudálkozni a’ Természet, munkainn;
Inkább illik tudakozni a’ hajnalnak óráinn.
Mikor a’ néma setétség tsirkázó sugárokkal
Oszlik, és a’ kies térség az égi madarakkal
Nagyságát bizonyíttatja a’ Természet Urának;
Ki az? a’ ki így forgatja részeit, és magának
Lételt ád, és rendes folyást az áldott Természetnek;
Tsinál minden-nap új tolyást sok új teremtetettnek.
Emelkedj-fel az egekre én Lelkem: gyors szárnyakkal,
Buzdújl-fel illyen énekre a’ Mennyei karokkal;
Szent! Szent! Szent! a’ seregeknek Istene, teremtője,
Minden része az egeknek az ő Gondviselője’*
Gondviselője? A kötet végén található hibaigazító szerint jav.
Ditsősségével meg-telve énekeli nagyságát,
Mellyre a’ főld is felelve ditséri méltóságát.
Ő ád újra meg-éledést a’ füstként el-múltaknak,
Egy-más utánn következést a’ valóknak ’s vóltaknak.
A’ mit az ő hatalmával a’ főld titkonn párázik,
Hasonló titkos munkával mint a’ mag ki-tsirázik;
És terem apró tseppeket, kik öszve sereglenek
Lassan lassan, és felleget ’s zápor esőt Nemzenek;
És így viszsza jön a’ pára maga eredetére,
Le-hullvánn a’ főld hátára; ’s annak veteményjére*
A szó után pont áll; a kötet végén található hibaigazító szerint töröltük.
Termesztő erejét adja; hogy annak hasznosságát
Noha minden szem láthatja, ne tudja valóságát.
A’ tengert, a’ nagy tavakat látva látják mindenek,
Mellyek nagy-foglalatokat árjokkal be-tőltenek.
’S tudják azt is, hogy ezeket folyó-vizek nagyítják,
De kérd-meg bár a’ Bőltseket: – kételkedve gyanítják:
Hogy, ha titkonn a’ tengerek ki-nem gőzölgenének,
Az oda folyó víz erek, bennek meg nem férnének.
Mi mérsékli hát ezeket olly igaz mértékekkel?
A’ ki párázó tseppeket a’ be-folyó tseppekkel
Ki teszi olly egyenlőkké? hogy*
kogy Sajtóhiba, em.
a’ Tenger’ méllysége
Ki nem szárad, sem örökké el-nem-fogy tellyessége.
Sem pedig partjainn fellyűl soha sem emelkedik,
Nem keres szárazt tér-helyűl és meg-nem-szélesedik.
Te vagy-e az? oh Természet! vagy tsupa rend vagy-e Te?
Hogy a’ mi most el-enyészett, az másnak eredete
Legyen tsak őnként magától; – oh nem lehet képzelni
A’ tsupa rend hatalmától ezeket így ki-telni.
Kell lenni, meg-foghatatlan egy ollyan valóságnak,
Mellyet maga-gondolatlan vakjai e’ világnak,
Vagy nem látnak, és nem vesznek észre a’ látottakból,
Vagy mind annyi Istent hisznek, és tsinálnak magokból.
Mikor az örök Felséget heverőnek állítják,
’S e’ nagy roppant mindenséget magánn állni tanítják.
A’ Főldet mi kénszeríti? hogy távolyról érezzen,
Vagy a’ nyers fát mi segíti? hogy ő úgy meg-egygyezzen
A’ hóldnak fogyta ’s tőltével hogy mikor a’ hóld tele
Van, a’ fa gazdagabb lével egyszersmind teljen vele.
Azt mondod: hogy a’ hóld teste okozza mind ezeket:
De vallyon: hát ki kereste-ki úgy ezt a’ kereket?
Hogy az olly rendes útonn jár, ’s olly egyenlő tengelyenn,
Hogy az ember hóld’ tőltét vár ez időben, ez helyenn.
Mi okozza meszszeségét olly egyenlőnn tőltekor?
Hogy a’ fának nedvességét bővítné éppen ekkor.
Sőt tsak azt-is mi okozza? hogy körűltünk fordúljon:
Most minden fényjét meg-hozza; majd egészszen el-múljon.
Van-e hát olly Inquiesse ezen forgó testeknek?
Melly mozgásokat vezesse, ’s útat szabjon mentteknek.
Ha vagyon, mint az Órának vonó terhe, ’s mozgója;
Ezen mozdúlás’ okának mi az igazgatója?
Ez nagy órát ki tekeri fel? ha le-foly kereke,
Vagy azt is új erő veri, ’s más természet’ remeke?
’S hát ennek az új erőnek ki ád erőt mozgani?
Mert azt-is önként menőnek lehetetlen tartani.
Ha önként megy itt a’ lélek, ez a’ mindenhatóság,
’S ez, a’ mi így bánik velek, nem rend, hanem Valóság.
Ha pedig ez a’*
Az aposztróf hiányzik, pótoltuk.
Mindenség! öröktől fogva vagyon,
És így nem kell rá Istenség, hogy mozgó erőt adjon.
Bolond! örökké valónak ha hihetd e’ világot,
Mért nem hihetsz meg-tartónak egy ollyan Valóságot?
Kinek abban áll olly nagyon képzelhetetlensége:
Hogy ő vólt, lészen, és vagyon, nints kezdete, sem vége.
Sőt: ha van örökké való, inkább az, Isten légyen
Mint világ; mert tudni való: hogy semmire sem megyen
A’ Durva test ő magától, – nem hogy rendet tarthatna,
Ha tsak Isten hatalmától nem fügne, ’s nem tartatna.
Akár mit higyj hát Istennek, Te! vak Isten-tsúfoló!
Az tsak igaz, és mindennek, ’s néked-is tudni való:
Hogy nem lett ez nagy mindenség magában, sem fenn nem áll,
Ha tsak valami Istenség nem tart, éltet, és táplál.
És így a’ meg-foghatatlan Isten’ gondviselése,
Szinte úgy tagadhatatlan, valamint fenn függése
Ez roppant égi tüzeknek, ’s azoknak karikáji;
’S a’ mint élnek a’ kerteknek füvei, és plántáji,
Nem az tehát tsudálásra méltó, hogy a’ természet
Most egy dolgot újúlásra hoz, más meg el-enyészet;
Tsak az Isten a’ tsudára méltó; Ő teremtette
A’ mindent, ’s erős karjára elébe terjesztette.
Hogy minden-tudó szemei nézzék, és úgy vezessék,
Ne hogy forgó kerekei az útat el-veszessék.
Méltó hát a’ természetet, de okossan vizsgálni,
Ne hogy a’ mi teremtetett Istenűl kezd tsudálni.
Hanem minden ditsősséget adj egyedűl Istennek,
A’ ki e’ nagy Mindenséget alkotta, ’s Ura ennek. –
Áldott légy óh egy Felséges! Oh hatalmas Alkotó!
Áldott kezed’ erőssége, ’s áldott a’ Mindenható:
Hogy magát teremtésiben nyilván-valóvá tette,
’S az okos ember’ testében Lelkét úgy helyheztette:
Hogy fel-emelt fővel állva, az egeket nézhesse.64
Os homini submile dedit coelumque tueri,
Jussit & erectos ad Sidera tollere vultus.
Ovid. Metam. [A lábjegyzetek sorszámozása nem folytatódik.]
És a’ Nagy Istent tsudálva magát gyönyörködtesse.