Szent-Király’ Szabadjánn derék ember Szente,
Mert ezt Poétának Fébus fel-nem kente,
Még-is neki számos titkot meg-jelente
A’ betűs pásztor-bot, ’s szőrös juhász mente.
Tán nyáját Pégázus’ halmán legeltette,
’S botját az ott fakadtt forrásba ejtette, –
– Akár-hogy – tudom: vólt valaha mellette,
Mert szebben a’ sípot Pán sem billegette.
Fogadott Fija ez talán Minervának,
Ki Vitéz ruhában, talpra az Attyának
Fejéből ugrott-ki, mint illett magának
Ezen természeti bőltseség Annyának.
Ez Szentét-is bőltsnek nem Attya nemzette,
De a’ mit tud nem-is oskolákból vette,
A’ tsupa természet Vers-íróvá tette,
Igaz hát, hogy Szente Mínerva’ szülötte.
Im’ a’ pásztori bot nézd-el mivé vála,
A’ tyúk a’ szemetenn gyöngy-szemet talála,
Pedig, mind természet’ ajándéka nála,
A’ mi e’ Szentéből Poétát tsinála.
Már most Vírgiliust Titirus meg-ette,
A’ Názó’ lelkének két mértékét vette,
A’ több Poétákat tsupa tsúffá tette –
– ’S hát a’ természettűl ez ki-telhetett-e?
Minden Istenekkel van társalkodása,
Mindeniknek nála vagyon rajzolása,
Vajha ártalmára a’ Bákhus’ forrássa
Ne lenne, nem lenne Szentének úgy mássa.