MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

MTA BTK Lendület
Nyugat-magyarországi irodalom Kutatócsoport

Pálóczi Horváth Ádám művei
Elektronikus kritikai kiadás

Pokol.

Kérdés, Van-e Pokol? ’s hol van, vagy hol lészen?
Ez-utánn készűl-e vagy régen vólt készen?
Kén-kővel lángoló tó-e ez egészszen?
’S van-e ott fűst, láng, tűz a’ melly meg-emészszen?
Pokol van, mert bizony ez jutalom bére
A’ kinek nem használt a’ váltsának vére,
Mert a’ két út között mellyet Isten mére
Az egyik bel-felé a’ Pokolnak tére.
Ha pokol nem vólna, ugyan jól járnának
A’ kik e’ világonn gonoszszak valának,
Még-is soha semmi kínt nem kóstolának,
Hanem az órátskánn, mellyen ki-múlának.
’S bezzeg rajtok veszne a’ Szentség azokonn
A’ kik e’ világi múlandóságokonn
Nem kaptak Istenért, és ezenn az okonn,
Sok erő-szakot-is tettenek magokonn.
Tűz van ott, mert éget gyúlt kén-kő módjára
A’ Lelki-esméret sok Lelkek’ kínnyára,
Ég, forr, ez a’ méreg, gőzölög e’ pára,
Mardos ez a’ féreg vipera módjára.
Vólt Pokol, van most-is örökké lészen-is,
Mert el-ólthatatlan e’ tűz ’s végetlen-is,
Tsuda: hogy noha ez szenvedhetetlen-is
Vágynak erre még-is sok száz ezeren-is.
De végtelenűl-is kell tartani ennek,
Mert, ha a’ sok bűnök végetlen Istennek
Szent törvényi ellen végetlenűl mennek,
Pokolnak-is szűkség lenni végetlennek.
Nehéz, e’ kén-köves tónak párázatja,
’S tsak említése-is szíved’ hasogatja,
De tsak szenvedd, mert ezt szabad*
sabad Sajtóhiba, em.
akaratja
Szerént választotta az emberek’ Attya.
Mert Isten, Ádámnak elébe eleve
Poklot, ’s Mennyországot választani teve,
De hogy a’ meg-tíltott fa-gyümőltsbűl eve,
Választva magának örök halált veve.
De, hol leszsz a’ Pokol? bizony van benned-is,
Pokol a’ Lelkednek sokszor kebeled-is,
Mert ha meg-nem tértél, ha most nem érzed-is,
Ez most alvó féreg meg-mar még Téged-is.
Némelly még éltében Pokolra talála,
Pokol, sok embernek élete halála,
Némelly, mikor teste Lelkétől el-vála
Akkor gyúl-meg e’ tűz leg-előszször nála.
Nem bírván e’ tűznek folytogató szagát,
Maga ki-fakasztá mérges sebje’ dagát,
’S érezvén az Isten’ emésztő haragát,
Fére mene Júdás ’s fel-akasztá magát.
Mikor Kain ellen az egek’ egére
Kiált ártatlanúl az Ábelnek vére,
Kétségbe-esés lett Pokol-beli bére
Mert maga mond átkot veszendő fejére.
Ezen tűznek terhét tsak könnyen viselte
A’ gazdag, míg nyakát a’ halál nem szelte,
De mikor Pokolban szemét fel-emelte,
Bezzeg, a’ büdös gőzt ökrendezve nyelte.
De Kérdés: hol leszsz már a’ Pokolnak helye?
Ne félly gonosz-tévő el-jön az ideje,
Meg-látod, hol lészen e’ kínzás’ mezeje
’S vas-lántzonn a’ kígyó’ meg-töretett feje.
Találsz még, kí-vévén ama’ bóldog eget
A’ hol az őrdöggel lakhass helyt eleget,
Ne félly, meg-találod az örök meleget,
Örökkön örökké szenvedő sereget.
Az Istentelenek ollyan helyenn állnak,
És olly pallérozott ösvényenn sétálnak;
Hogy ha ez bal-útról jóbb-útra nem válnak,
Kalaúz nélkűl-is Pokolra találnak.
De, ha ki el-akar, e’ kény-kőves tóra
Menni, és nehezen akad az ajtóra,
Talál őrdögöket, akad elég jóra
Mind el-vezetőre mind út-mutatóra.
El-vezetik ezek ’s meg-fogván kezeket
Önként, futva viszik a’ meg-nem térteket,
És mikor el-érik keresett helyeket
Ám gyönyörködtessék meg-fáradt Lelkeket.


Íratott 1782dikben.