MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

MTA BTK Lendület
Nyugat-magyarországi irodalom Kutatócsoport

Pálóczi Horváth Ádám művei
Elektronikus kritikai kiadás


PSYCHOLOGIA
AZ AZ
A’ LÉLEKRŐL
VALÓ
TUDOMÁNY.
ÍRATOTT
1789-dik Esztendőben.

PESTEN,
Nyomtatt. TRATTNER MÁTYÁS’ Betűivel
1792.

1. MÓS. 3. 22. Imé Ádám ollyanná lett, mint mi közűlünk egy.
SYM. Lélek az a’ mi elevenít János. 6. 63.


KEDVES HAZÁM!


 ITT van a’ Magyar PSYCHOLOGIA – Lélekről való Tudomány – ha több tiszta szeretetből ’s jó igyekezetből írtt munkátskaim után ez is kedvet találhat: nagyon szerentsés vagyok.
Magyarúl kellett ezt írnom – Magyar írásom’ módja felől előre vallást teszek a’ Hazának: hogy még mindnyájan valakik tsak magyarúl írogatunk, az írás’ módjának sok (és kivált meg-eg’yezés) híjjával vagyunk – ki-ki a’ magájét jónak tartja, és addig még kevés számú Társaságink jobb és erőssebb lábra nem állnak; hiba-nélkűl-valósággal eg’yikünk sem ditsekedhetik. – Az ellen mind-az-által, a’ mit egynehány Baratimmal jónak tartok: ha mit, vagy feledékenységből, vagy sijetségből véteni találtam: a’ mennyire lehet, helyre hozom, ha magam lehetek Correctora a’ nyomtatásnak.
Magáról a’ Könyv-írás’-módjáról, Methodusról, sokáig tudtam magamat meg-határozni. – Hogy, ha már a’ Könyv magyarúl lessz: értelmes legyen a’ mit magyarázok: de egyszersmind az Írás módja, vagy kétségessé; vagy, tsak Historiai hitelűvé ne tegye az igazságokat. A’ Túdós Módot, Methodust tehát annyiban meg-tartottam: hogy az elsőbbekből erősítem az utolsóbbakat, – és egymásra rakom az Igazságokat – mint az Epítő – követ kőre. De azomban a’ Definitio, Axioma, Corollarium, Theorema, ’s más illyen nevezeteket ki-hagyván; valaminémű igazságok ezekkel jelentettnek, a’ §§. alatt név nélkűl ki-teszem: A’ mit pedig Scholionnak hívnak, azt Jegyzés név alatt írtam, hellyel-hellyel. De ezt a’ nevezetet sem szorítottam-meg; hanem, a’ mi nélkűl egyszer az igazság’ meg-bizonyítására (nem pedig világosítására) nézve el-lehettem vólna; az az: a’ miböl a’ következednőkben valamit erősíteni nem akartam; azt átallyában jegyzésnek neveztem; már az, akar tartozott erre a’ Tudományra egyenesen, akar tsak mellesleg, akar másunnan vétettetett, akar el-múlhatatlanúl, de nem erősség, hanem tsak világosítás-képpen, ide való vólt. A’ minthogy sok van a’ Jegyzésekben, a’ mi nélkűl el-nem-lehetne egy Psychologiát tanító Mester: de egy akarmelly hosszú Psychologica Dissertatio, el-lehetne.
A’ Könyv’ osztályjainak el-szaggatásában is, külömböző ’s (néha) elme nehezítő Osztályokat nem tettem. – Az egészt részekre, a’ részeket szakaszokra nem osztottam. Hanem az egész Psychologiát tizen négy részre külömböztettem. Mellyek egy-mástól miként külömbözzenek? mennyi rész, mennyi szakasz telne belőlök? maga a’ meg-magyarázott Tudomány meg-tanítja az Olvasót, minek-utánna el-olvassa.
Az illyen Methodussal, rendel írott Könyvnek, mások’ bizonyság’ tételére egyébképpen nem vólna szabad szorúlni: hanem mikor a’ Fundamentomúl fel-vett tapasztalások hozattnak-fel. A’ mint-hogy az illyen módon írók, ha mit, más nevezetes Irókból fel-akarnak hozni, jegyzésképpen, in Scholio teszik. – Én e’ részben ollyan kevély nem akartam lenni, mint Epicurus, a’ ki azzal ditsekedet, hogy azokban a’ sok Könyvekben mellyeket írt, semmit mással nem bizonyított. – Írtam, ’s ki-írtam más nagy emberek’ munkájiból sokat; némellyekből szórúl szóra is által-tettem két, három levelet is: De a’ nevezetekkel, rá-mutatásokkal, citatiokkal időt, ’s papirost tőlteni, alkalmatlannak tartottam. Azomban azt nem tagadom: hogy a’ Systemája Methodussa, elöttem, egyiknek sem vólt egésszen tetsző: nem azért, mint-ha azok nem tudtak vólna jó rendel írni Psychologiát; hanem azért, mert magyarúl, és jól meg-magyarázva kellett írnom: de még is úgy; hogy az utólsók az elsőkön álljanak, azokból következzenek. – Sokszor sokat a’ nagy világosítás’ kedvéért nagyon hosszan is tettem-ki; de ha az unalmas lessz a’ Tanúlttak előtt; használni fog a’ tanúlni akaróknak.
Mivel a’ Léleknek eredetéről, természetéről; ’s a’ testtel való közösűléséről eleitől fogva, sok külömböző vélekedésseik vóltak a’ Bőltseknek: mellyeket most, kit magok’ irásiból, kit mások után, nagy részént, elő-kellett-szednem; attól a’ mennyire lehetett, meg-öríztem magamat: hogy valamellyiket meg-ne-tsúfoljam, ’s bírkózó módra eg’yikkel se vetekedjem. Nagy és nemes elméjű Emberek vóltak azok, – köszönetet érdemlenek inkább, mint artzúl-tsapdosást. Szeretek mindenikről, a’ ki tsak, az előttem élttektől Philosophus nevet érdemlett, tisztelettel emlékezni. Sőt noha állításaimban, egyiknek vagy másiknak tekíntetéért, egyhez vagy máshoz magamat nem kötöttem, Plátó, Aristoteles, Cartez’, Leibnicz, Malebranch, Lock – Epicurus, Dicaearchus, Hobbesius, Voltér, a’ miben itéletem szerént hibáztak, ki-tettem: mindazáltal reménylem, hogy a’ most ki-nevezett Tudósok közűl egyik sem vethetné szememre, hogy állítását általán-fogva hibásnak tartom. Plátónak ha tagadom: hogy a’ Lelkek az örökké-valóságban, minden képezeteket, ideákat az Istentől vettek, de a’ testtel-való egybe-köttetéskor el-felejtették: meg engedem azt tsak ugyan, hogy Istentől származtak, (ha nem Istenből is) ’s bizonyos tekíntetben Isteni eredetűek. – A’ Peripateticusoknak ha tagadom azt: hogy kettő az értelem, tselekedő, és el-fogado, agens & patiens; meg-engedem azt, hogy más az érzés, más a’ képzés, mellyel az ő vastag gondolkodássokat, mint-egy meg-magyarázom. – Carteziusnak ha tagadom azt: hogy a’ Lelkeknek mindjárt, mihelyt teremtettek, minden ideájik, képezetjeik meg-vóltak, de azokat nem esmérik elébb, hanem minek-utánna a’ testti érzés által mint-egy fel-serkentettnek; meg-engedem azt, hogy nem-vólt a’ Lélek minden idea nélkűl soha is, és azt is; hogy a’ testben szerzett, és szereztethetö Tudományoknak, többnyire az érzékenységek által szerzett ideák a’ Fundamentoma. – Leibnicznek noha az érthető (a’ mint ő nevezi) és tapasztalható világot meg-nem-adhatom: ha azt, hogy külön a’ Lélek, ’s külön a’ test, ugyan azon munkálkodásokat vinnék véghez egy-más nélkűl is, a’ miket együtt, meg-nem engedhetem is; de meg-engedem azt: hogy vele van a’ Lélek a’ tsettel miólta Lélek, és alig is lessz test nélkűl, míg Lélek lessz, és azt is, hogy nem gondolkodó társsa a’ Léleknek a’ test. – Malebranchnak ha tagadom azt: hogy a’ Lelkek úgy lévén az Istenben, mint valamelly helyben (mint a’ testek e’ nagy üregben vacuumban) ő benne mindent láthatnak a’ mit tudnak; de okos értelemben betsűlöm, ’s nem nevetem-ki ezt a’ hasonlítást, ’s fel-is-veszem, annak világosítására, hogy a’ testek nem gondolkodhatnak. – Locknak ha tagadom azt: hogy minden mi esméretünk, tudományunk cognitio a’ tapasztalástól függ; meg-engedem azt: hogy a’ Lélek, ha vólt valaha testen kivűl, nem vólt semmi testes dologról ideája; de magáról tsak kellett lenni esméretének conscientiájának. – Hobbesiusnak ha tagadom azt: hogy az emberi test maga gondolkodna, úgy hogy az érzékenységek által az agyvelőre, onnan a’ szívre menjen a’ külső dolgok’ érdeklése, ’s a’ szívnek akkori ellendolgozása, ellen-állása vólna (contrapassio) a’ Sensatio az érzésnek képzésse; azt tsak meg-engedem, hogy a’ lélek elevenítvén a’ testet, a’ test érez; tsak-hogy azt az érzést, a’ Lélek képzi. Dicaearchusnak ha tagadom azt; hogy a’ lélek nem egyébb, hanem a’ test’ substantiájának, állatjának egyelítése, az érez, a’ gondolkodik; de meg-engedem azt: hogy az: hogy érezzünk valamit, az eleven testbe bele van óltva, és attól el-valasztani nem lehet: de ugy ám, hogy nem eleven a’ test Lélek nélkűl; ’s a’ mint a’ lélek gondolkodik, úgy Lélek az a’ mi elevenít. Epicurussal hiszek atomusokat de nem öröktől fogva valókat, és nem egymáshoz hajló billenésből, ’s nem történetből öszve-nőtteket. Nem mondom azt az ő boszonkodó hangján: hogy bolondoskodnak azok, a’ kik a’ Lelket, (természeti állatjára nézve) testetlennek, spiritusnak tartják: de örömest meg-adom azt, hogy az a’ Lélek, melly pedig magában testetlen, soha se legyen test nélkűl, származásától fogva, mind örökké.
Ha tehát valaki ezen könyvben ollyanokat talál, a’ mik előtte újjaknak, ’s idegeneknek tetszenek: ne mondjon értte újítónak: mert azokat az előttünk élttek’ irásiban fel-találhatja vastagabb értelemben is; ki-vévén talám egygyet: annak is pedig raktak már mások elég fundamentomot. De azt sem mondhatja senki is; hogy mint a’ bolygó házba zárt Theseus, úgy mentem a’ fonál után: mert azért, hogy ez vagy amaz Bőlts, így vagy amúgy értett, semmihez sem ragaszkodtam. Nem tettem a’ lelket sem örökké valóvá, sem egyből másba költözövé Pythagorással, hanem-ha nemzet ízek szerént: nem tettem semmivé Hobbezivel,*
Hohbezivel Sajtóhiba,em.
testté Volterral, szabad akarat nélkűl valóvá Volffal, halandóvá Epicurussal: hanem azt állítom: hogy a’ Lélek, egy személlyes, de testtel öszve-köttetett valóság; melly az érzékenységek által érez, maga erejétől képez; a’ testet eleveníti, gondolkodik, szabad akarattal bír, nem tsak részetlen, hanem testetlen is, okos és értelmes, ’s ollyan, hogy tudja magát, és a’ maga munkájit; és ámbár nem örökké való, de halhatatlan.


A’ Könyv’ Részeinek Rendje.

RÉSZ I. A’ Psychologia nevezet’ értelméről, és némelly közönségesebb jegyzések a’ Lélekről.
- - II. A’ képző és érző tehetségről.
- - III. A’ képzelődő tehetségről, ’s annak gyakorlásáról.
- - IV. Az emlékezetről.
- - V. A’ Reflexioról vagy észről.
- - VI. Az észnek külömb-féle munkájiról.
- - VII. Az Ítélet-tételről, és okoskodásról.
- - VIII. Az Ideák’ származásáról, és egyszersmind némelly előre való készűletek az ember’ Lelke’ természetének visgálására.
- - IX. A’ Léleknek másik tehetségéről az akaratról, és elébb is a’ kívánásról.
- - X. Különösen és egyenesebben az akaratról.
- - XI. A’ Léleknek természetéről.
- - XII. A’ Léleknek a’ testtel való közösűléséről.
- - XIII. A’ Léleknek Halhatatlanságáról.
- - XIV.*
XIX. Sajtóhiba, em.
A’ Barmoknak vagy oktalan állatoknak Lelkeikről.


Ha találsz gondolatim közt, Barátom! régieket
Ne mond ezt, hogy meg-untuk már ’s szélnek szortuk ezeket.
Mert nékem az avulttakból szabad ki-választani
Az állítást, ’s a’ fel-tételt ha jobb mint a’ mostani.
Ha pedig újjakat találsz, és még nem látottakat,
Az ezután látandókhoz mérsékellyed azokat.
Avagy tsak mérsékelve bánj a’ balól ítéléssel
Ha mit külömböztem tőled gondolattal ’s ízléssel.


HORVÁTH ÁDÁM m. p.


Numquid ideo negandum est quod apertum est, quia comprehendi non potest, quod occultum est? Numquid inquam dicturi sumus, quod ita esse perspicimus, non ita esse, quoniam cur ita sit, non possumus invenire.

AUGUSTIN.

A’ test, Lélek nélkül hólt állat. JAK. 2. 26.

Lélek az a’ mi elevenít. JAN. 6. 63.

PSYCHOLOGIA
AZ AZ:
A’ LÉLEKRŐL
VALÓ
TUDOMÁNY.

I. RÉSZ.
A’ Psychologia nevezet értelméről; és némelly közönségesebb jegyzések a’ Lélekről.


§. 1.

 
Psychologia mit tesz.
A’ PSYCHOLOGIA ollyan tudomány; a’ melly azt tanítja, mitsoda az Emberi Lélek? mitsoda dolgok körül munkálkodik, és mit vihet véghez? mitsoda erejek és természetjek vagyon a’ Lelkeknek? vagy legalább mitsodák és mellyek a’ Léleknek természeti Tulajdonságai?


ELSŐ JEGYZÉS.

Φυχη Görög szó, Lelket jelent, Λογος περι Τής φυχς. Ennyi szóval magyarúl is ki tehetem, Lélekről való tudomány (beszéd).
Elébb kell le irni defin[i]álni a’ Psychologiát, mint a’ Lelket.
Hogy pedig elébb teszem a’ Lélekről való Tudománynak, mint magának a’ Léleknek Definitzióját, le irását, vagy környűl írását, azon senki meg-ne ütközzön; mert mivel a’ Léleknek természeti valóságát nem tudjuk, (tudván azomban lételét, munkáit, erejét, és némelly természeti tulajdonságait is, mellyeket a’ Deák, attributa et proprietates, nevez) le írhatom a’ Psychologiát előre; mert tudom mitsoda tárgyra intéztetett ez a’ Tudomány.*
A pontot pontosvesszőből jav.
De azt, hogy a’ mi értelmünknek meg-foghatásáig mi légyen a’ Lélek? vagy tsak azt is van-e Lélek? az az valami ollyas a’ testtől meg külömböztetett valóság, melly én bennem a’ §. 1. ki tett munkákat véghez vigye; vagy valóság-e bennem az a’ Lélek, vagy tsak valamelly erő, és munkálkodás? még ez-után tanúlom-meg, mikor annak a’ maga’ természeti valóságában isméretlen Léleknek erejéből, munkájiból, és tulajdonságiból, sok igazságokat, sok következéseket, és okokkal erősített fel-tételeket hozok ki.

MÁSODIK JEGYZÉS.

Tartozik-e ez a’ tudomány más Lelkekre-is?
A’ Psychologia Emberi Lélekről tanít; ez mindazáltal nem azt teszi, mintha azokat a’ lelkeket, mellyek vagy erővel, vagy munkálkodással, vagy valamelly természeti tulajdonsággal is az emberi Lélektől külömböznek, előre mintegy meg-határoznám, hogy azok valósággal az emberi Lélektől külömböző valóságok. Söt éppen azért szorítom illyen keskeny határok közé a’ Psychologia nevezetet; hogy addig is valamit vakmerően állítani ne láttassam más Lelkekről, ’s nevezetessen az oktalan állatoknak Lelkeikről; mig az egymásból folyó igazságokból ki fog tetszeni: ha az, hogy a’ más Lelkekről is valamit tudjak, tartozik-e a’ Psychologiára? Lélekről való tudományra? mert egyébaránt széles értelemben fnch tehet mindenféle Lelket, ollyant, a’ melly valóság. –
A’ Léleknek Deák nevezetei.
Azt azomban előre is, míg világossabban meg magyaráztatik, szükséges meg jegyezni: hogy ezt a’ Görög nevezetet, a’ Deák Írók széltire és öszve keverve külömböző értelmű Szókkal teszik ki; Anima Animus Mens Spiritus Ratio; magyarúl igen könnyű meg külömböztetni; az első tesz Lelket; a’ második inkább kedvet, vagy valamihez való indúlatot; Mens elmét, Spiritus valami testetlent, Ratio okosságot vagy értelmet; leg inkább*
inbább Sajtóhiba, em.
vissza élnek pedig a’ Deák tudósok a’ Mens nevezettel, és azt átallyában Lélek helyett (Anima) veszik.

HARMADIK JEGYZÉS.

Psychologia empirica & Rationalis.
Két-képpen szokták a’ Psychologiát külömböztetni; eg’yiket Empiricanak, a’ másikat Rationalisnak nevezzik; ezeket a’ nevezeteket meg-sem külömböztetem; mivel eg’yiket a’ másik nélkűl meg-érteni nem is lehetne, ’s itt is a’ kettő öszve kaptsoltatik. – Mindazáltal, hogy tudjuk azt is mit jelentenek ezek? – az első a’ tapasztalásokból tsinál következéseket, és állandó igazságokat, a’ mellyekből hiteles okát lehessen adni azoknak, a’ mik benne vagynak a’ lélekben, vagy tőle származhatnak; a’ másik magából a’ Lélek természetéből okoskodván, keresi azoknak okát és kútfejét mellyek benne tapasztaltatnak.

§. 2.

A’ magunk esmérete.
A’ természetnek bizonyításából; ’s némű némű belső érzésből tudjuk: és úgy találjuk: hogy mi magunkat más külső dolgoktól meg-tudjuk külömböztetni, és a’ külső dolgokat is egymástól, és ezt a’ tehetséget, addig is míg alább*
is alább A kötet végén található hibaigazító szerint jav.
eredet szerént meg-magyarázzuk: mi légyen a’ Lelki esméret (Conscientia) nevezzük*
nevezik A kötet végén található hibaigazító szerint jav.
magunk esméretének, és dolgok esméretének.

§. 3.

Az embernek van lelke.
Az bennünk, a’ minek magáról és a’ külső dolgokról illyen esmérete el-hitetődése Conscientiaja vagyon; a’ Lélek: hogy pedig vagyon mi bennünk illyen Lélek, világos abból: mert ha azt tagadjuk, azt kell állítanunk, hogy lehet ollyan Valóság, a’ minek vagyon magáról, ’s más dolgokról esmérete, még is maga semmisem, és hogy lehessen valami dologban munkás tehetség, a’ nélkűl hogy maga a’ dolog volna a’ világon, – és valóban, az arról való kételkedés, hogy volna Lélek, azt bizonyítja, hogy van Lélek; azt azomban előre nem akarom meg határozni; hogy az a’ Lélek tsupa tehetség-e? vagy igazán személlyes valóság? hanem tsak azt, hogy az a’ Lélek, a’ mi tudja és érti (conscius est) hogy ő van, és külömbözik a’ kűlső dolgoktól, ’s a’ kűlső dolgok is egymástól.

JEGYZÉS.

A’ Lélek tökéletesiti magát.
Addig tehát elég legyen azt meg-jegyezni: hogy a’ mi bennem ért, akár (és némellyek értelme ellen elevenít is) az a’ Lélek, mellyet már a’ Lélek felől még azok sem tagadhatnak, a’ kik tsupa tehetségnek, és nem valamelly személlyes valóságnak tartják a’ Lelket; mellyhez előre azt is hozzá tehetjük, a’ tapasztalás után, hogy az emberi Lélek, a’ szerént, a’ mint mindennap többet érthet, többet akarhat ’s többet tselekedhetik, mindenkor, és minden meg-állapodás nélkűl tökéletesíttethetik, vagy tökéletesítheti maga magát.

§. 4.

A’ Léleknek van munkája.
A’ Psychologia a’ léleknek munkájiról és erejéről tanít §. 1. Vagyon hát a’ Léleknek ereje és munkája, már az a’ lélek akarmi legyen, ha mindjárt tsupa tehetség vólna is §. 3. és
A’ természeti tulajdonságokat kell visgálni Psychologusnak.
a’ Lélekről tanítóknak a’ lélek természeti tulajdonságaira kell hallgatni, és azokat annyira nyomozni; hogy ha a’ Léleknek valóságos természetét meg-nem-foghatjuk is; leg-alább a’hoz mennél közelebb léphessünk.

§. 5.

Nemelig tudni: mi nem? hanem azt: mitsoda a’ Lélek?
Nem elég hát a’ Lélekről azt tudni: hogy a’ Lélek nem ez, vagy amaz, hanem arra kell törekednünk, hogy azt tudhassuk-meg, vagy leg-alább közel járhassunk hozzá, affirmative állíttásképpen mi a’ Lélek? mert ez a’ tagadás: hogy ez a’ dolog, nem ez vagy amaz, dolog; nem tesszi annak a’ dolognak sem állatját, sem természetét, sem természeti tulajdonságát, sem munkáját, sem erejét; a’ mellyek tárgyjai itt a’ Psychologiának.

JEGYZÉS.

Spinoza’ értelme a’ Lelkekről.
Spinoza Benedek, a’ ki elébb ’Sidóbúl Keresztyénné; de azután Philosophusból Atheussá lett, vissza élvén Cártezius’ gondolatival, a’ Lélekről való tudomány nehézségét egy igen széles gondolattal könnyíteni akarta: azt állítván: hogy nints a’ világban több egy állatnál vagy valóságnál, melly véghetetlen tulajdonságokkal bír; és mind azokat a’ gondolkozás, és ki terjedés (cogitatio et extensio) úgy magában foglalja, hogy e’ kettő közül akarmellyekben is meg-vagyon annak az egy valóságnak, örökké való, és végetlen természete, állatja, valósága. Essentia: a’ véges valóságok pedig származnak ugyan azon végetlen valóság’ tulajdonságainak elmúlhatatlan, és szakadatlan változtatásiból, tserelgetéseiből, alkalmaztatásából, mint már a’ Lelkek, származnak a’ gondolkozás’ a’ testek pedig a’ ki terjedés, vagy ki terjedtség’ (extensio’) változtatásából, alkalmaztatásából (modificatio).*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
– Ebben sok szép van, és sok rossz.

§. 6.

Természeti valóság essentia vel natura.
Akarmelly dolognak Természeti valóságának, natura v. essentia rei azt nevezem: a’ mi a’ dologban úgy meg-van, hogy attól el-választani lehetetlen, és a’ mellytől függ mind az, valami vagyon ugyan azon dologban, vagy attól származhatik, következhetik. (A’ dolog, el-választás, származás nevezeteket széles értelemben kell venni; hogy ezeknek ott is hellye legyen, a’ hol ollyan valóságokról beszélünk mellyeknek részei nintsenek.)*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.

JEGYZÉS.

Sok féle értelmei a’ természet’ nevezetjének.
A’ Természetnek nevezetét sokan sokképpen értették; a’ Plátó Tanítványji a’ Természeten értették az ISTENT és a’ testet, DEUM et Materiam Cicero Lib. 1. Quaest. Acad. sőt az Istent is a’ testeknek ötödik neméből valónak tartották lenni, a’ mint ugyan abból az égi Testeket és más külömböző Lelkeket. Ciceró, Quintilianus, és a’ mai Bőltseknek nagyobb réssze, a’ Természetenn valaminek állatját, valóságát értik. Minden dologban van valami ollyan, a’ mellyel más mindennémű dolgoktól külömböz. Ezt nevezik természetnek, és igaz is; hogy ha ezt szoros értelemben veszem, ugyan azt tészi a’ mit §. 6. le írtam; de hogy ezt a’ Természetet, vagy a’ Platonikusoktól állíttatott természettől, vagy a’ Magyaroknál közönséges természet nevezettől, melly a’ maga határjában némű-néműképpen ollyan forma, de okossabb értelemben gondoltatott valami, mint a’ Platonicusoké, meg-külömböztessem; nevezem azt Természeti valóságnak, vagy valamelly dolog’ állatjának. Illyen természeti valósága a’ négy-szegnek (Quadratum) hogy annak négy egyenlő Nagyságú óldala, ’s négy egyenlő nyílású szegletje legyen. Mert azt lehetetlen el-választani a’ Négy-szegtől, és ettől függ minden, valami meg vagyon a’ Négy-szegben; hogy tudni-illik, mind a’ négy szegletnek, szeg-mértékűnek (Angulus rectus) kell lenni, és hogy az a’ négy szeglet mind öszve 360. grádust tegyen; hogy annak szegletjei, annyi grádust tegyenek, a’ mennyi vagyon a’ Circulusnak tökéletes Kerekségnek közép pontjánál ’s a’ t.

§. 7.

A’ természeti valóságra szükség tudni mind azt, a’ mi van a’ dologban.
A’ ki valamelly dolognak természeti valóságát ki akarja tanúlni: annak kell tudni mind azt, valami ugyan azon dologban meg-vagyon, és attól következhetik. Mert mind ezek a’ Természeti valóságtól függenek §. 6. és így míg ezeket nem tudom, mindenkor maradhat-el valami a’ dolognak állatjából, a’ mi okozhatja azokat, a’ miket én nem tudok.

§. 8.

A’ Lélek’ természete.
Valamint minden dolognak §. 6. úgy a’ Léleknek Természetét is egy ollyan valami teszi, a’ mellyet a’ Lélektől lehetetlen el-választani; és a’ mellytől függ mind az valami vagyon a’ lélekben, és tőle származhatik ’s következhetik.

§. 9.

Mikor lészen nyilván-valóvá.
Valamig tehát mind azt, a’ mi a’ lélekben vagyon, vagy tőle származhatik, ki nem tanúlom: a’ Léleknek természeti valóságát nem tudhatom. §. 7.

§. 10.

Tehetség, és erő.
Minden dolognak tehetsége, facultusa, ’s a’ Léleknek is, az, mellyel valamit tselekedhetik. Vis Erő, a’ mellyel tselekszik, és véghez visz.

§. 11.

Munka.
Munkája a’ léleknek, maga a’ tselekedet mellyet véghez-visz.


§. 12.

Természeti tulajdonság.
Természeti tulajdonság az: melly egyenesen a’ Természeti valóságból következik; de azomban a’ természetet, vagy természeti valóságot, a’ természeti tulajdonsággal öszve zavarni nem lehet. Ha nem tsak ugyan, mikor a’ dolognak természeti valóságát ki nem tanúlhatjuk, meg-elégszünk a’ természeti tulajdonságoknak tudásával, és azokat a’ mennyit ki tanúlhatunk, egy Summában gondolván, Természet gyanánt vesszük.

JEGYZÉS.

1mo. Innem vagyon a’ Definitióknak, Le-írásoknak, egymástól külömbözése; és az: hogy ritka dolgot tudunk tökéletesen le írni, definiálni.
2do. Így p. o. az Istennek természeti valóságát nem tudhatjuk, de még is, hogy az Istent, a’ mi véges értelmünkhöz képpest le írhassuk; Azt a’ maga természeti tulajdonságaiban gondoljuk egy leg-tökéletesebb valóságnak.

§. 13.

A’ Léleknek természeti valóságát ki tanúlni nem lehet.
A’ Lélekben vagyon erő és munkálkodás §. 1. 3. 10. 11. valamig pedig mind azt, a’ mi a’ lélekben meg-vagyon, nem tudom, mind addig a’ léleknek természetét meg nem foghatom: §. 9. és így valamíg a’ Léleknek minden munkájit, erejét és tehetségeit ki nem tanúlom, mind addig a’ Léleknek természetét tökéletesen nem érthetem.*
A pontot kettőspontból jav.
Tudni való pedig hogy az emberi tudomány naponként nevelkedik §. 3. Jegyz. melly pedig tehetség és munkálkodás a’ Lélekben, és mindenkor többet kiván tudni a’ lélek, és így tökéletes tudományra soha sem léphet; következésképpen mindenkor maradhatnak-el a’ léleknek ollyan tehetségei és munkáji, mellyeket még maga sem tud: úgy de mind azoknak tudása nélkűl, mellyek a’ dologtól származhatnak, annak természeti valóságát ki tanúlni nem lehet §. 7. és így az Istenenn kivűl senki a’ léleknek természeti valóságát nem tudhatja; (úgymint a’ ki teremtette, és így tudja, mit teremtett).*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
De azomban mi is emberek.

§. 14.

De lehet jobban jobban ki nyomozni.
Mennél többet fogunk tudni a’ Léleknek tehetségeiről és munkájiról; annál tökéletesebb tudományra léphetünk a’ Lélek’ természetéről; és egyszersmind

§. 15.

A’ Léleknek elébb munkájit, azután tulajdonságit, ’s utoljára valóságát kell visgálni.
Mivel a’ természeti Tulajdonságok, egyenesen, és közben vetés nélkűl származnak ’s következnek a’ Természeti valóságból §. 12. elébb tehát a’ Léleknek munkájit, azután munkájiból tulajdonságit kell ki tanúlnunk; és úgy kell osztán a’ természeti valóságra, a’ mennyire az emberi erő engedi következéseket tsinálnunk. – És ez a’ rendi a’ Lélekről való Tudománynak.


II. RÉSZ.
A’ Léleknek alsóbb rangú munkáiról, ’s nevezetesen Képző, és Érző Tehetségéröl.

§. 16.

 
Perceptio, képzés.
AZ időre nézve leg első, a’ rendre nézve leg alsó munkája a’ Léleknek, a’ Perceptio Képzés, melly nem egyébb, hanem annak a’ némű-némű változásnak, a’ melly a’ Lélekben éppen most történik, minden közben vetés nélkűl való meg-tudása (mutationis praesentis in mente factae in mediata cognitio).

JEGYZÉS.

A’ mi hijja lehet ezen le-írásnak; azt elégségesen ki potólja ez a’ nevezet képzés,*
A vesszőt pontból jav.
(azomban a’ változást okos értelemben kell venni) – és így többféle le-irásait a’ Perceptionak elő sem hordom; miért nem kezdem pedig a’ Sensation, érzésen?*
érzésén Sajtóhiba, értelemszerűen em.
’s miért? hogy Lélekben történt változást emlegetek? könnyű által látni; azomban az utóbbiakból bövebben is meg lehet érteni.

§. 17.

Idea. Kép
Maga pedig az a’ változás, mellyet meg-tud, vagy szorossabban szólván az a’ Forma, mellyet akarmelly dolog felől tsinál magának a’ Lélek, Képnek Ideának neveztetik; és így már a’ Léleknek leg-első munkájában a’ Képzésben, Perceptioban hármat kell gondolóra venni: első a’ dolog mellyet a’ Lélek képez magának Res v. Objectum. Második a’ Kép idea, mellyet formál magának a’ Lélek a’ képzett dologról, és a’ melly tsinálja azt a’ változást vagy intézést a’ Lélekben, mellyet ö meg-tud; harmadik maga az a’ meg-tudás (képzés) cognitio, melly már a’ Léleknek nem szenvedő Passiva állapotja, hanem valóságos munkálkodása (és ez ismét külömböz az arról való el-hitetődéstől, mint majd alább).*
A mondatvégi írásjelet a zárójeles rész előttről ide helyeztük át.

§. 18.

Ezek közt való külömbség.
Külömböz tehát a’ Perceptio az Ideától, a’ Képzés a’ képtől annyiban, mint a’ tselekedés, a’ tselekedettől.

JEGYZÉS.

Nem lészen tsuda, ha a’ Perceptio, és Idea nevezeteket, talám hijjános magyar nevekkel teszem ki, vagy inkább nagyon széles meg határozással; a’ mennyiben a’ Képzés, teheti valamellyiket, a’ Léleknek még ezután következő munkáji közűl, mint majd az Imaginatiót. A’ Kép pedig tulajdon értelemben tsak a’ testi dolgokról mondattathatna. És valóban, ha minden Bőltsesség-szeretők Philosophusok Plátótól fogva meg-tarthatták az Idea nevezetet (mert az előtt a’ Chaldaeusok a nohta eidh, Intelligibiles species, Iyngás nevezték) miért nem élhetnénk magyarúl is az Idea nevezettel?
Az Idea nevezetnek sok féle értelmei.
Hanem bizonyos az is; hogy Plátótól fogva máig is, sokféle szélessebb és szorossabb értelembe vétetődött az Idea. – Plátó maga, a’ tapasztalható dolgoknak örökké való képetskéjit értette rajta, mellyeknek, magokon a’ dolgokon kivűl, tulajdon valósága állatja vagyon, és hogy az Isten azokat örökké-tartónak teremtette. – ’S azt állította tsak ugyan, hogy az emberi értelem, a’ tudományoknak tanúlásában ’s tanításában, éppen az illyen Ideák körűl forgolódik; mivel minden tapasztalható dolgok változás alá vagynak rekesztetve, a’ tudománynak pedig változhatatlan dolgok körűl kell járni. Szükségesnek állította azért, hogy ezek az ideák legyenek az emberi értelemnek tárgyjai, a’ Tudományoknak gyakorlásában. – A’ Stoicusok és Aristoteles, az Ideában értették a’ mi elméinknek értelmeit, (conceptus) és úgy tartották, hogy a’ dolognak esmérete, képzése, notio, a’ Lélekbe a’ külső dolgoktól nyomattatik, mint az értelem előtt tündöklő festett kép, – hogy a’ mostan született ember elméje ollyan, mint a’ tiszta Papiros, mellyre osztán betűk fognak íratni; maga Aristoteles azt mondja: „Úgy kell lenni, hogy valami a’ Táblán történik, mellyen még semmi sints írva, ugyan az történjen a’ Lélekben”*
Az eredeti kiadásban az idézőjel minden sor elején (összesen négyszer) újrakezdődik. Az idézetek az utolsó fejezet kivételével mindig így vannak jelölve.
L. III. de anima c. 4. – Epicurus értett az Ideán valamelly tudományt, túdást, isméretet, (notio) mellyet az érzékenységek által szerzünk; és úgy tartotta, hogy az minden fundamentoma az okoskodásnak, ’s meg-esmértető jele az igazságnak. – Az újjabb Philosophusok, az Ideán értik azt, a’ mi a’ Lélekben minden közben-vetés nélkűl jelen vagyon mikor gondolkodik. – Ennyi féle értelme vólt tehát az Ideának azólta, miólta ezen nevezettel élnek. De még ma is sokan, a’ leg-értelmesebb Philosophusok is vissza élnek az Idea nevezettel: mert a’ mellett, hogy ezeket: Idea Perceptio, Conceptus, Notio,*
Motio A kötet végén található hibaigazító szerint jav.
Simplex aprehensio mind egynek tartják, és így a’ tselekedést a’ tselekedettel §. 18. öszve zavarják; a’ képzést tudni illik a’ képpel: még is el-vetve, ugyan-azon egy Philosophus, ugyan-azon eg’y munkájában, meg-külömbözteti az Ideát (mellyet másutt a’ perceptióval is öszve zavart) a’ Sensatiótól érzéstől. Én tehát közép uton akarok járni, hogy az Ideánn, értek ugyan közönségesen minden Képet, vagy minden dolognak formáját, melly a’ Lélekben vagyon, mikor valamiről gondolkodik; akar legyen az a’ dolog testi, és részekre osztható, akar részetlen, oszthatatlan, Spiritualis; de az illyen közönséges Idea nevezetet ismét két részre osztom közönségesen; az egyiket különösen Ideának, a’ másikat Sensatiónak érzésnek nevezem. ’S mind a’ kettőt a’ Képzés rész szerént el-fogadja, rész szerént tsinálja.*
A pontot pontosvesszőből jav.
– A’ melly meg-külömböztetés szerént már

§. 19.

A’ kép és érzés közt való külömbség.
Sensatio, Erzés ollyan tselekedet lészen; melly származik a’ Lélekben, az emberi test’ érző szerszámai vagy érzékenységei által, (per sensus) Idea pedig ollyan kép, vagy ollyan tudomány, a’ melly minden közben-vetés nélkűl magától a’ lélektől származik; és a’ mellyeket, mint magában benn lévőket úgy néz a’ Lélek.

JEGYZÉS.

Annak bövebb világosítása.
Ez a’ meg-külömböztetés ugyan, valamennyire a’ Léleknek a’ testtel öszve-köttetéséről való tudományt meg-fogja nehezíteni: de mit tehetünk róla? az tsak bizonyok; hogy kétféle munkája az a’ Léleknek, mikor magának egyszer testetlen, másszor testes dolgokat képez; amazokat minden közben vetés nélkűl; ezeket pedig az érzékenységek’ segítsége által. Már az a’ Scholastica Philosophiának nevezetes állítása, mellyet Aristotelestől kaptunk; Nihil est in Intellectu, quod non prius fuerit in sensu; semmi sints az értelemben, a’ mi ne lett vólna elébb az érzékenységekben; vagy a’ melly mint egyet tesz, hogy minden dolgoknak Ideáji az érzékenységek által szereztetnek, igaz e’*
Feltételezhető, hogy itt az -e kérdőszócska szerepelne a szövegben, de mivel a mondat így is értelmes, nem javítottuk.
vagy nem? és ha igaz, millyen értelemben lehet igaz? alább a’ 8-dik Részben meg fog tetszeni. De az tsak bizonyos előre is, hogy vagyon a’ Léleknek ideája magáról a’ Képzésről is, melly maga magában részetlen, testetlen dolog. (A’ részetlent a’ testetlentől illendő lészen addig is előre meg-külömböztetni, míg alább a’ 11-dik Részben meg-lészen magyarázva mindenik; mert részetleneknek, de nem testetleneknek tartatnak, a’ Testeknek leg utólsó kitsinységre el-aprózott valósági (ultima elementa) noha Gravesand a’ Neuton értelme szerént meg-mutatta, hogy a’ leg kissebb testet is el lehet kétfelé mettzeni; de ezt józan értelemben kell venni, – ollyan részetlenek hát ezek az elementomok, hogy azoknak öszve rakásából tsak ugyan testet ’s egész nagyobbat lehessen tsinálni: de már a’ Spiritus más; ez már nem tsak részetlen, hanem testetlen is; ha illyent ezeret meg*
még Értelemszerűen jav.
ezeret öszve rakunk, ’s halomra hordunk is, még*
míg Értelemszerűen jav.
sem lessz abból test.) És így sokkal külömböző módonn képzi magának a’ Lélek a’ maga’ képzését Perceptióját, mint azt a’ testes dolgot, mellyet az érzékenységek által képzett (Sensatione mediante) és ez, mindenképpen igaz, akar testes, akar testetlen valóság legyen a’ Lélek, akar tsupa tehetség, mert ha a’ két utólsó közül valamellyik igaz, úgy nem lehet tárgyja a’ Lélek az érzékenységeknek: ha pedig az első igaz, úgy az öt érzékenységek közül valamellyik tudna felelni a’ Léleknek, Képzésnek, ’s más testetlen ideáknak, mi-vóltáról, minéműségeiről, mellyből pedig semmi sints. Fel tévén azomban, az idea, és érzés között való külömbséget; semmit sem vétünk vele, ha az Ideának szélessebb le-írása szerént §. 17. mind a’ testes, mint a’ testetlen dolgoknak képzeteit mellyeket magában a’ Lélek a’ Képzés által tsinál, átallyában Ideának nevezzük; mert még azért meg-lehet, hogy e’ két egymástól meg külömböztetett dolgokat öszve nem keverjük. – Ehez képpest tehát a’ Lélek, háromféleképpen szerzi magának az Ideákat: 1. magára, és a’ maga munkájira figyelmezvén, képzésképpen. 2. Az érzékenységek által érzésképpen, mellyek nagyobb részént azoknak a’ dolgoknak képezeteit teszik előnkbe, a’ mellyek rajtunk kivűl vagynak. 3. Öszve rakva az ideákat és így az itélet-tétel ’s okoskodás által, mert ezekből is új új ideák származnak, mellyek magokból az öszve rakott dolgokból külön külön nem származhatnák.

§. 20.

Adperceptio, vel Conscientia Perceptionis: Képzések’ esmérete.
Mivel a’ testetlen dolgok’ ideájit, minden közben-vetés nélkűl képzi magában a’ Lélek §. 19. maga is pedig ez a’ képzés testetlen dolog; és ollyan, a’ melly mint tulajdon munkája, magában benn vagyon a’ Lélekben, ezt is hát közben vetés nélkűl kell képezni a’ Lélek; sőt akar mi külső dolgot képezzen is a’ lélek, azt magától való meg külömböztetéssel képzi §. 2. e’ szerént tehát semmi képzéstől (perceptiótúl) el-nem-lehet választani, az ugyan azon képzésről való képzést, vagy a’ Léleknek azt az isméretét, mellyel tudja hogy ő képez valamit, és ezt nevezik Deákúl, Conscientia Perceptionis v. Adperceptio.
Conscientia sui, maga esmérete
A’ ki pedig tudja, isméri (conscius est) hogy ő képez, tudja az magát, az az, van magáról esmérete (habet Conscientiam sui) és így a’ Lélek tudja mind azt, hogy ő képez, vagy szélessebben szólván gondolkodik, mind azt hogy ő maga vagyon (existit)
Lelki esméret.
az elsőt nevezem képzések esméretének, a’ másikat maga’ esméretinek, a’ kettőt együtt Lelki esméretnek; melly azt teszi: hogy a’ Lélek tudja magát, és a’ maga munkájit.

JEGYZÉS.

Theologusok’ Lelki esméreti.
A’ Theologusok értik a’ Lelki esméreten a’ jó és rossz tselekedetekről való esméretet, és azoknak jó vagy rossz vólta felől való el-hitetődést. De mind azon esetek, valamellyek a’ léleknek ezen munkájába be jöhetnek, e’ kettőtől származnak; hogy a’ Lélek tudja magát, és a’ maga munkájit. – Ez az esméret vele jár minden munkálkodásival a’ Léleknek, és azokat sokképpen külömbözteti.*
A pontot pontosvesszőből jav.
Itt azomban, mivel a’ léleknek leg alsóbb és leg-egyűgyűbb munkáiról ugyan, de ollyanokról vagyon a’ beszéd, mellyekből kell majd a’ tulajdonságokra következést tsinálnunk; a’ szó-szaporításnak minden gyanúságától való félelem nélkűl, a’ munkákat annyi felé*
féle Sajtóhiba, értelemszerűen em.
kell osztanunk, valamennyi-felé*
valamennyi-féle Sajtóhiba, értelemszerűen em.
tsak oszthatjuk, ha mindjárt azok egymástól tsak névvel és renddel külömböznének is.

§. 21.

Figyelmezés, attentio.
Ha a’ Képzések esmérete Conscientia nagyon nyomos, és erőssen egy valamelly képzett dologra van függesztve, azt nevezzük figyelmezésnek (attentio).

§. 22.

Reminiscentia, Reá-emlékezés.
Mikor a’ figyelmezve képzett ideák, másodszor is vagy többször, képzésim által az elmébe vissza hozatnak; akkor lészen Reá emlékezés, Reminiscentia; melly e’ szerént nem egyéb, hanem annak meg-tudása, vagy esmérése hogy ez vagy amaz dolognak ideájit már ez előtt képzette a’ Lélek. Tudni illik.

§. 23.

Ezeknek rendje.
Mikor valamelly képzett dologról, képet, ideát formál magának a’ Lélek, akkor képez Percipit, vagy tűnik el a’ dolog, érzékenységink elől, vagy nem: (fel-tévén most hogy testes dolog’ ideáját képzettük).*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
De meg-vagyon egyszersmind Lelkünkben annak a’ Képzésnek esmérete: itt van a’ Conscientia. – És ha azt a’ dolgot, figyelmetesen, és elménket mintegy reá adva képzettük magunknak, az az, képzésünk’ esmérete nyomos; itt van a’ figyelmezés, attentio. Azomban meg-fordúlnak Lelkünkben a’ Képzés által több, és külömbféle ideák, mellyek mellett meg-tartja magában a’ lélek amaz első ideát is, vagy inkább újjobban képzi magának, a’ nélkűl, hogy maga a’ képzett dolog jelen vólna. Itt van a’ reminiscentia, reá-emlékezés.

§. 24.

Es külömbözése.
A’ Képzések esmérete, Consciencia, semminémű esetben el-nem-maradhat, sem a’ Képzéstől §. 20. sem magától a’ Lélektől §. 2. úgy hogy maga lelki esmérete ellen szóll az: a’ ki azt mondja: hogy nints Lelki esmérete, de a’ figyelmezés; avagy tsak annak tapasztalható mértéke, és a’ reá emlékezés, sokszor el-maradhatnak.*
A pontot kettőspontból jav.
A’ képzéstől el maradhatat a’ reá emlékezés, és a’ tapasztalható figyelmezés is; de az esméret nem.
És minden bizonnyal Cartezius és az ő Tanítványi, (sőt sokan ma a’ leg nagyobb rangú Tudósok is) a’ Képzések esméretét öszve zavarták a’ figyelmezéssel, mikor azt állították, hogy lehetnek ollyan képzések a’ Lélekben, mellyekről a’ Léleknek semmi esmérete nintsen. – Az esméret meg vagyon, egyszersmind ugyan akkor mikor a’ képzés; mert e’ nélkűl nem lélek a’ lélek. És meg-maradhat azután is, ha a’ dolog mellyet képezett, jelen nints, de nem mindenkor figyelmez a’ Lélek annyira a’ maga képzésseire, hogy azután is reá emlékezhessen, és így gyakran a’ figyelmezés, ’s a’ miatt a’ reá emlékezés, el-maradhat.

JEGYZÉS.

Ollyan forma munkája a’ léleknek a’ reá emlékezés a’ figyelmezéshez képpest, a’millyen a’ képzések esmérete a’ képzéshez képpest; tsak hogy*
a’ figyelmezéshez képpest; tsak hogy A kötet végén található hibaigazító szerint jav.
ezek egyszersmind meg-vagynak a’ lélekben, és el-válhatatlanúl; amazok közül pedig a’ reá emlékezés el is maradhat sokára, kivált ha gyenge vólt a’ figyelmezés: ’s nem is egyszersmind történnek noha azután, a’ reá emlékezéskori Ideára is egyszersmind figyelmezhet a’ Lélek.

§. 25.

A’ reá emlékezésre meg kivántatik, mind a’ képzés, mind annak ismérete, mind a’ figyelmezés.
A’ képzés, és annak ismérete egymás nélkűl nem lehetnek; a’ figyelmezés nem lehet képzés és annak esmérete nélkűl; a’ reá emlékezésre pedig mind a’ három meg kivántatik; sőt meg kivántatik a’ Léleknek maga esmérete is, Conscientia entitatis sui, mivel e’ nélkűl a’ Léleknek leg első és leg alsó munkája is meg nem készűl §. 20. 2.


III. RÉSZ.
A’ Képzelődő Tehetségről, ’s annak gyakorlásáról.

§. 26.

 
Imaginatio képzelés.
A’ KÉPZELÉS Imaginatio, a’ Léleknek az a’ munkája, mellyel valamelly tőlünk távoly lévő, de már képzett dolgot újonnan képez, annak a’ meg-egyezésnek vagy hasonlatosságnak Segítségével, mellyet tsinált a’ figyelmezés, a’ képzett dolog és első Képzés között. –
Külömböz a’ reá emlékezéstől.
Külömböz tehát a’ Képzélés a’ reá emlékezéstől ennyiben, hogy a’ reá emlékezés tsak arról int-meg mintegy bennünket, hogy ez vagy amaz dologról vólt már az előtt Képzése a’ Léleknek §. 22. a’*
a’ a’ Az egyik szó fölösleges, elhagytuk.
Képzelés pedig, magát amaz első Képzést, a’ képzett dolognak jelen létele nélkűl vissza hozza;
Phantasia, Képz[e]lődés.
másképpen nevezhetem Képzelődésnek Phantasia.

JEGYZÉS.

Ezekből a’ nevezetekből ki tetszik, melly alkalmatos vólna a’ Magyar nyelv, az illyen felséges tudománynak elő adására, ha a’ Nemzet hozzá szokna a’hoz, hogy a’ maga előtt nagyon isméretes szókkal, mellyek azomban némelly el-nevezett dolgoknak valóságát néha még jobban ki fejezik, mint a’ más Nemzetek’ el-nevezései, haszonra élni neki szokna. Ezeket, az egymással szorossan öszve kötött nevezeteket a’ Deák mitsoda külömböző szókkal teszi ki? Idea, Perceptio, imaginatio, Phantasia, mellyeket a’ Magyar ugyan azon egy eredésű szókkal, az el-nevezett dolgok’ természetéhez-képpest ki tehet, így: Kép, képzés, képzelés, képzelődés, mellyek ha egy kitsinyt híjjánosok is, de mihelyt hozzá szokunk, mindjárt szinte úgy egész erőben jelenthetik az el-nevezett dolgokat, valamint Mathesis a’ Mathesist, egy többektől meg külömböztetett Tudományt, melly pedig tsak közönségesen Tudományt jelent.

§. 27.

A’ képzelődés, fel-teszi, hogy már vólt az előtt kepzés.
A’ Képzelés vagy Imáginatio tehát fel teszi mindenkor azt; hogy a’ melly dologról képzelődöm, már az előtt annak a’ dolognak Ideája vólt a’ Lélekben. Az az, a’ képzelést, vagy képzelődést, képzés perceptio nélkűl gondolni nem lehet. És így a’ képzelődés tsak vissza hozott Képzés.

§. 28.

Nem minden képzést követhet a’ képzelődés.
Mivel a’ képzelődés nem lehet képzés nélkűl, sőt nem egyéb az Imaginatio, hanem vissza hozott képzés, §. 27. a’ képzéssel pedig nem mindenkor jár együtt a’ figyelmezés §. 24. a’ mellynek segítségével készül meg a’ képzelés §. 26. nyilván következik, hogy nem minden dologról képzelődhetik a’ Lélek; a’ mellynek pedig Ideáját már az előtt képzette.
A’ millyen a’ figyelmezés ollyan a’ képzelés.
Mellyből egyszersmind világos az is, hogy a’ minémű mértékben vólt a’ figyelmezés akkor, mikor a’ Lélek ez vagy amaz dolognak Ideáját először képzette; tsak ollyan mértékű lehet a’ képzelődés is, ha tsak nem kissebb, a’ figyelmezésnek idővel történhető homályosodása, vagy a’ feledékenység miatt; és utóljára,
A’ képzelésre szükséges a’ reá emlékezés.
hogy a’ képzelés; reá emlékezés nélkűl meg nem készülhet, mert a’ reá emlékezés az, a’ melly eszébe juttatja mintegy a’ Léleknek, hogy ez vagy amaz dolognak Ideája már vólt a’ Lélekben §. 22. vagy a’ melly nemű nemű képzések esméretét (conscientiam) tsinál a’ Lélekben §. 24. Jegy. melly nélkűl a’ Lélek sem nem képez, sem nem képzelődik §. 2.

JEGYZÉS.

Ezeket a’ fellyebb valókból így hoztam ki, mint azokból következő*
kevetkező Sajtóhiba, em.
Igazságokat, és a’ többek közt a’ képzelődés’ kissebb vagy nagyobb mértékjének ok[á]úl tettem a’ figyelmezésnek kissebb vagy nagyobb mértékjét. Jól tudom, hogy a’ Lélekről való Tudományt Tanítók, a’ képzelődésnek külömbözését, ’s egy elmében mint másban nagyobb mértékjét, más az illyen tanítás rendjéhez nehezen illő okokból magyarázzák: de ha azokat az okokat jól meg visgálom, úgy találom, hogy mind reá lehet azokat vinni a’ figyelmezésből vett következésre.*
a’ figyelmezésből vett következésből vett következésre A kötet végén található hibaigazító szerint jav.
A’ kedves dolgokról jobban képzelődünk.
Azt mondják hogy valami előttünk nagyon esméretes és kedves, a’ mi gyakorta, és húzamosabban illeti az agyvelőt, az ollyan dolgokat érzékenyebben szoktuk képzelni; és az igaz is: a’ világosságot könnyebben és érzékenyebben képzelem, mivel minden szempillantásban újra képezhetem, ’s jelen van előttem; mint a’ Hangot. A’ jó ízt érzékenyebben képzelem, mivel kedves, mint a’ rosszat. De hát ezeket is nem a’ figyelmezés tselekszi-e? Mikor a’ világosságot leg-először láttam; és a’ látás mint egyik érzékenység által annak ideája Lelkemben ötlött; már vólt képzésem a’ világosság felől, és azt valahányszor láttam, mind annyiszor képzelődtem róla a’ látás után. Többet segíthet hát a’ világosságról való képzelődésemenn a’ figyelmezés, mint a’ hangról való képzelődésemenn, mivel százszor is látok világosságot, mig egyszer Hangot hallok. A’ jó ízt, mikor leg-elősször kostoltam, és az ízérzés segítsége által arról a’ lelkem ideát formált, kedves vólt a’ jó íz, és így jobban reá figyelmeztem mint a’ rosszra. Tehát érzékenyebb a’ képzelődésem is, Imáginatióm. –
A’ millyen az érzés ’s érzékenység; ollyan a’ képzelés.
Ezen kivűl; nem minden Emberben egy forma a’ képzelődő tehetség; mellynek okának tartják, az érző-szerszámoknak (Organa Sensoria) külömbözésseket, alkalmatosabb vagy alkalmatlanabb vóltakat: és némellyek gyanításképpen a’ Lelkeknek is egy-mástól való külömbözésseket: az utólsórúl mit lehessen ítélni, alább meg-fog tetszeni. Az érzést vezető szerszámokról pedig igaz az, hogy a’ millyen alkalmatosok azok, ollyan a’ képzelődés, de tedd hozzá; ollyan az első képzés is, Perceptio. A’ millyen tökéletességű érzéseink, érző szerszámaink vagynak, ollyan mértékkel viszik az ideákat a’ Lélekhez; a’ lélek nem képezhet másképpen, hanem a’ millyennek mutatják néki a’ dolgot az ő szolgai az érzékenységek, (de ne értsük még most ide azokat a’ képzéseket, mellyek a’ Lélekben magában, közbenvetés nélkűl származnak, mig aláb’ ki nem tanúljuk, hol vette, vagy ha szerzi miképpen szerzi a’ Lélek azokat) ollyanoknak képzi azokat. Ugy de a’ figyelmezésnek tárgyja a’ képzés, mikor a’ Lélek figyelmez (attendit) akkor az ideára ’s annak képzésére figyelmez. Következésképpen tsak úgy figyelmezhet, és nem érzékenyebben, mint képezz: és így ha a’ tökéletlenebb érzékenységekkel bíró embernek, nintsenek ollyan tökéletes képzelődéssei, mint a’ jobb érzékenységűeknek; tsak mindenkor a’ figyelmezés lészen az ok, hogy amaz, a’ tökéletlenebb képzés miatt nem figyelmezhet ollyan mértékben mint emez: mert egyéb-aránt; ha a’ jó érzékenységekkel bíró ember, a’ maga Ideájira soha nem figyelmezne is, mindenkor szebben kellene neki képzelődni azokról a’ tsak imígy amúgy képzett Ideákról, mint a’ hibássabb érzékenységűnek azokról, a’ mellyekre ugyan valóban, és tellyes erővel figyelmezett.
Miért, hogy a’ tsekély elmével bíró emberek, sokszor nyomosabb tudományúak.
És itt már, ’s éppen tsak itt a’ figyelmezés körűl keresni annak az okát; hogy sok emberek, a’ kik tsekély elmebéli tehetségekkel bírnak, és hogy az ideákra vissza mennyünk, mint-egy erőlködni kell a’ Léleknek, hogy valamelly dologról alkalmatos ideát szerezhessen magának; sokszor nagyobb, fundamentomossabb, és szebben el-rendelt tudománnyal bírnak, mint azok az érzékeny tehetségűek, a’ kiknél, sokféle ideák meg-jelennek, és a’ képzéseket egy-más-után serényen tsinálják, de talám éppen a’ miatt, külön külön egyikre sem figyelmeznek jól, és így soha sem lehet jó és nyomos képzelődéssek.

§. 29.

A’ képzelődésre szükséges a’ képzésnek hasonlatossága a’ képzett dologhoz.
Mivel a’ képzelődésre meg kivántatik, az első képzésnek a’ képzett dologhoz való hasonlatossága, mellyet tsinál a’ Lélek a’ figyelmezés által §. 26. nyilván vagyon, hogy ha arról a’ dologról ’s hasonlatosságról a’ Léleknek vagy igen homályos, vagy éppen semmi tudománnya nintsen; ollyankor vagy igen tsekély a’ képzelődés, vagy éppen semmi sints, hanem tsak tsupán a’ meg-emlékezés eszébe juttatja hogy képzette azt az előtt a’ Lélek, és ugyan azon dolognak, valamelly meg-kűlömböztető jele, nevezete, vagy nemű nemű környűl-állási vagynak a’ lélekben; melly már a’ Lélekben nem képzelődés, hanem emlékezet Memoria; mint majd alább.

JEGYZÉS.

Vagynak még a’ képzelődésnek némelly más tulajdonságai is, mellyeket a’ képzelődéstől el-választani nem lehet; de mivel azokban már, két vagy több ideáknak is öszve rakásokra találunk; melly ez illyen rendű írás módjában rendetlenséget okozna: addig mig az ideáknak öszve rakása, és a’ Léleknek arra meg-kívántató tehetségei és munkálkodási felől nem szóllunk, azokat tsak jegyzésképpen írom ide, úgy a’ mint azokról némelly újjabb Tudósok gondolkodtak: de azomban, ollyanok lesznek ez jegyzések között, mellyekből alább némelly igasságokat is lehet bizonyítani:
A’ képze[lő]dést segítő jelek.
1. A’ képzelődésnek gyakorlása, mindenkor valamelly jeltől, mint-egy alkalmatosságtól függ, a’ melly jelek három félék, a) Természetiek, b) alkalmatosságtól függök, c) szabad akarat szerént valók. – Ha látja a’ kis gyermek, hogy valamelly embert, a’ kit ő ismér, meg-vernek, és az jajgat; az erről való képzést erőssen figyelmezi; ’s ha hólnap hasonló jajgatást hall; úgy fog képzelődni, hogy ismét azt az embert verik. – Ha a’ kis gyermeket egy valamelly bizonyos szobában sokszor szoptatják; azután, ha abba a’ Házba viszik, ha a’ Dajka jelen nints is, a’ szoptatásról képzelődik; tapasztalható, hogy a’ Barmokban is meg vagyon, az illyen okoktól indíttatott képzelődés. De már a’ melly képzelés szabad akarat szerént való jelekből következik, azokat többnyire a’ barmoktól meg-tagadják, és tsak a’ különössen úgy nevezett okoskodó lelkeknek adják: mintha a’ kis gyermek sokszor hallja ez vagy amaz dolognak nevezetét, utóljára annyira könnyebbedik képzelődése, ’s úgy bele tanúl, a’ nevezetek által jelentett ideákat öszve-kaptsolni, hogy egyikről a’ másik eszébe jut. Tartozhatik-e az illyen képzelődés a’ Barmokra, alább a’ 14-dik Részben meg fog tetszeni.
Az írás nagyon segíti a’ képzelődést.
2. Az illyen szabad-akarat-szerént való jelekből származott képzelés nélkűl, keveset ér az embernek okoskodó Lelke: leg nagyobb grádusa már az illyen képzelésnek az Irás, mikor a’ betűkkel szókat, a’ szókkal dolgot, és egy dologgal több dolgot jelentünk, és így a’ képzelődésben számtalan Ideákat öszve kötünk, és a’ figyelmezést ollyan serénnyé tesszük; hogy folyvást olvasunk, és még is mind azok az Ideák hasznossan meg-fordúlnak Lelkünkben, valamellyeket jelenthet a’ leg-kissebb betű is. Ha azt olvasom; Az Erdőben fát vágnak, leg-első jelek a’ képzelésre ezen betűk ERDŐ. Ezek jelei annak a’ szónak, mellyel erdőt jelentünk, az Erdőnek ideája pedig, a’ fáknak füveknek, sik vagy hegyes térségeknek, ezeknek rendjének, nagyságának, kitsinységének ideájit képzelteti velem ’s a’ t. És még is minden késedelem nélkűl szerentséssen képzelem az írásból mind ezeket az ideákat.
Concitenatio Idearum: képzések öszve füzése.
Az illyen képzelődésnek nagyobb vagy kissebb mértékje tselekszi már a’ Lélekben azt: hogy egyik ember ha ír nyomossan ír, minden ide ’s tova való bolygás nélkűl, és ha valamelly Irásban sok jön is elő; a’ sokfélét egymás után ’s szaggatva írja: a’ másik pedig az öszve-kaptsolt ideáknak eg’yikére jobban figyelmezvén mint a’ másikra; arról még több, ’s külömböző ideákat képzel, és így az elsőtől úgy el-megy, hogy alig tudja magát vissza hozni.*
A pontot pontosvesszőből jav.
Tapasztalható a’ beszélgetés közben is, hogy ha öten-hatan beszélnek eg’yütt: az öszve kaptsolt ideák után, addig szőnek fonnak öszve újjabbakat; hogy egy Óra múlva, a’ hat közül egynek alig jut eszébe, minn kezdették a’ beszédet? – Tudni illik a’ szók ’s nevezetek jegyei a’ képzelődésnek, ’s serkentői az emlékezésnek, de azok a’ jegyek többnyire ollyan ideát jegyeznek melly többekből áll, mint már fellyebb az Erdőnek ideája; ezek közűl a’ több öszve füzött ideák közűl osztán kinek egyre, kinek másra lévén nagyobb figyelmezése, úgy el-terjednek a’ képzelések, ’s annyi újjabb újjabb ideák jönnek elő; hogy egyszer a’ kis-magból (egy különös ideából) egész élő fa lessz, mellynek ismét számtalan gyümőltsei és az elsőhöz hasonló magvai vagynak. Vallyon ha Leibnicz akaratja szerént, a’ Léleknek nem ád alkalmatosságot a’ test, hogy ideákat szerezzen, hanem egyik idea oka ’s nemzője a’ másiknak; nem úgy lenne-e? hogy mind a’ hatnak lelkébe az Erdő’ ideája után, egyforma ideák következnének.
Az elme serénysége a’ képzelődéstől függ.
3. A’ mint a’ Léleknek képzelődéssei kissebb vagy nagyobb mértékűek, serényebbek vagy lassúbbak, ollyan az elmének is élessége vagy tompasága is (Ingenium).*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
Egyik ember alig tud egy ideát a’ másikkal öszve-kaptsolni, annyival inkább az öszve kaptsolás által újjabbra emlékezni; a’ másik ellenben úgy öszve köti a’ nem öszve illőket is, hogy azután el-nem-tudja egymástól választani. Az elsőnek kevés vagy semmi képzelése nintsen, és így alá-való, tompa elméjű, semmi érzékeny képezetet nem tud magának tsinálni; a’ másikban, a’ képzelődéseknek rakássa úgy el-temeti az elmet; hogy figyelmetessen, és mintegy reá halgatva semmit sem tud tsinálni. Melly két ellenkező hiba, a’ mint nagy mértékben lészen az emberben, úgy lessz az elsőbűl buta, a’ másikból pedig bolond. És így arra, hogy valaki nagy, nyomos elméjű, ’s Túdós ember lehessen, szükséges, hogy közép-szerű képzelődésse Imaginatiója legyen.
Némelly régibbeknek hibás értelmek a’ képzelésről
4. Sok régi Metaphisicusok hibássan értették és adták elő azt a’ Képzelődést. Némellyek tsak egyedűl az Emlékezetre, Memoriára vitték; mások annak eredetét keresték valamelly formában vagy képetskében, mellyet az első képzés a’ Lélekbe nyomott. De úgy tetszik hogy vissza élnek a’ hasonlatossággal, a’ kik valamelly viaszra nyomott petsét’ nyomdokához hasonlítják a’ képzésnek valóságát. Tudni illik a’ dolognak képetskéje a’ Lélekben semmi nem egyéb, hanem magának a’ képzésnek némű némű nyomos helyt-állása, melly idővel a’ jelek által vissza hozatik, vagy (ha tettzik) fel-serkentetik, fel-élesztetik, mikor az elme képzelődik.
Az ember elméjét gyermek korában könyű el-rontani a’ képzelődéssel.
5. A’ képzett ideáknak helyes és alkalmatos öszve rakássa, azoknak viszontag érzékeny képzelése, és a’ több öszve-font képzésekből származott okos képzelődés, nem tsak a’ Tudományokra, hanem még az életre, vagy el-élésre nézve is nagyon sokat használhat, és ellenkező esetben árthat is az embereknek. Ha a’ Dajka tsitítni akarván a’ kis gyermeket, vagy néki kedveskedni, gögyög előtte; úgy el-rontja annak képzelésseit, hogy a’*
a’ a’ Az egyik szó fölösleges, elhagytuk.
gyermek is gögyögve és hibás szókkal fog beszélleni; valamig a’ mága’ Dajkája’ ki mondásainak illetlen vóltát más értelmes beszéddel öszve-hasonlítván, a’ jobb és rosszabb közt választást tenni meg nem tanúl. Ellenben az okos Dajka’ kezében könnyebb nyelvvel, és értelmesebben tanúl a’ gyermek beszélni; ha a’ gyermeket kitsiny korában farkassal, és más ijesztő ideákkal fenyegetik, könnyen nyúl szívű, és félénk emberré tehetik.*
A mondat végén vessző állt, javítottuk.
– Ha mikor sír, vagy valami ok miatt meg-szomorodott; hogy meg-békéltethessék, előtte a’ főldet, vagy széket meg-verik, és így tőltik kedvét; örökre reá szoktathatják a’ bosszú-állás’ kívánságára. Ha a’ gyermek, a’ kinek még képzései, és e’ szerént képzelődései is könnyen változhatók, mint a’ gyenge vessző; a’ nagy embereknek nemes tselekedeteit olvasgatja; ha szinte azok kőltemények is: be nyomattnak a’ Lélekbe a’ képzések; és a’ figyelmezés által lassanként meg-erősödvén, a’ képzelődéseket, ’s utóljára az igyekezetet, ’s vágyodást is hasonlóvá teszik. Sokszor meg-esik hogy a’ tündérekről, ’s kisértetekről olvas valamit, nem tsak a’ gyermek, hanem a’ nagy ember is; mellyekből ollyan éles képzelései Imaginatioji következnek, hogy éjtszaka álmában maga is azokkal vesződik, ’s a’ t.
A’ képzelődés neveli az indúlatokat.
6. Ha a’ képzelődés mindenkor tsak eggy idea körűl forogna, nem szenvedne annyit az Ember a’ képzelődés miatt. Ha soha halottat nem látna valaki, hanem tsak nevelöjinek taníttása után tsak annyit tudna, hogy el él egy darabig az ember, azután meg hal, nem félne ollyan nagyon a’ haláltól. De mikor hólt embert lát, és a’ mellett sok élőket, a’ kik azt síratják, jajgatják; mikor nehéz beteget lát, és a’ körűl esdeklőket, ’s azon síránkozókat, hogy mindjárt ki megy a’ Lelke: mikor azt hallja, hogy ez vagy amaz nyavalya el-rontotta a’ vérnek rendes folyását, vagy azt meg-rothasztotta, és így meg-hólt az ember; mikor maga meg-betegszik; mind ezeket képzeli magának, és nem tsak jobban fáj néki a’ betegség, mint a’ mennyire fájhatna képzelés nélkűl, hanem utóljára akármi kitsiny betegségből is, halálos veszedelmét képzeli magának.1
*) De ez nem azt teszi; mintha a’ haláltól semmit sem félne az ollyan ember; mert az mint-egy természetivel jár a’ Léleknek; hanem tsak hogy nagyítják a’ Környűl-állások a’ félelmet. [A szerző lábjegyzete; a főszövegben is *) jelöli a helyét.]
A’ képzelődéstől füg a’ Kőltő, vagy találó tehetség.*
A mondat végén vessző állt, javítottuk.
7. A’ képzelődéstől függ az embernek elméjének, az a’ szép, de néha rossz munkája is, mellyet kőlteménynek vagy találmánynak, vagy inkább a’ szónak eredete szerént Kőltésnek nevezzünk. Vagynak képzésünk sok féle ideákról, mellyeket az elsö képzéskori figyelmezés nem enged el-felejtenünk. Ha osztán ezeket a’ Képzelés Imaginatio által újra elő-hordjuk; és közülök ollyanokat rakgatunk öszve, mellyeket soha öszve-ragasztva, vagy ollyanokat választunk el egymástól, mellyeket az elött el-választva nem képzettünk, ez az a’ Kőltő Tehetség. Sokszor kőltünk lehetős dolgokat; néha lehetetleneket is. Sokszor kőltemény képpen, nagy Emberek’ nemes tselekedeteiket adjuk elő, melly már hasznos Kőltemény; sokszor ollyan dolgokat kőltünk meg-letteknek lenni, mellyek tele vagynak bujasággal, ’s más külömbb-külömbbféle vétkekkel, melly már ritka tárgyra hasznos, az Ifjúságra nézve pedig éppen ártalmas Kőltemény.
Lehetetlen dolgok’ kőltése.
8. A’ mint a’ 7-dik szám alatt meg-jegyzettem, sokszor a’ kőltemény ki-terjeszkedik a’ lehetetlen dolgokra is, ollyan ideákat raggatva öszve a’ mellyek egymással ellenkeznek;*
ellenkeznék Értelemszerűen em.
és ez magában haszontalanság; hanem tsak ugyan vagyon az illyen kőltéseknek is valamelly tűrhető mértéke, melly tsak a’ mi tudományunkhoz képpest lehetetlen: mint már a’ Poétáknak számtalan mesés képzelődései, a’ Ló-emberek;*
A pontosvessző fejjel lefelé áll, javítottuk.
az oktalan állatoknak, nappalnak, éjtszakának egygyütt beszélgetései, mellyek a’ gyermekes elméket könnyen el-ronthatják, és a’ józan képzelődésekröl a’ lehetetlenekre el-tsábíthatják ugyan. De tsak ugyan igaz az, hogyha az illyen meséknek-vagyon valami hasonlatosságok a’ Természethez, a’ képezetek által nagyon segítik a’ Virtusra való törekedést, és a’ kellemetes képezetekkel nevelik a’ hajlandóságot a’ jónak és igaznak el-fogadására.


IV. RÉSZ.
Az Emlékezetről.

§. 30.

 VALAMINT a’ Lélekben a’ képzelés által, nem maga a’ dolog, mellyet képez, hanem annak ideája, képe vagyon jelen; és a’ dolog a’ kép ’s képzés egymástól külömböznek, és valamint arra, hogy a’ távoly lévő dolgokról képzelődhessen a’ Lélek, szükséges elébb a’ reá emlékezés §. 26. hasonlóképpen, mivel a’ képzelést is bizonyos jelek segítik, mellyek magokat a’ Léleknek akár közben vetés nélkűl, akár az érzékenységek által elébe adják; minden kérdésen kivűl vagyon, hogy azoknak a’ jeleknek, vagy serkentő okoknak is különös ideájinak kell lenni a’ Lélekben; az Erdőnek ideája az elsö képzéskor meg-lévén a’ Lélekben, a’ Lélek arra figyelmezett; úgy hogy azon erdő ideájára*
A második ékezet balra dől, javítottuk.
azután is reá emlékezett, és az Erdőrűl képzelödni tudott. De mikor képzelődött az Erdőről; vagy azt kell fel-tennünk, hogy az első képzéskori idea benn’ maradott a’ Lélekben, és úgy képzelhette azt többször is; vagy azt hogy §. 29. Jegyzésben ki tett jelek fel-serkentették a’ lelket az Erdő ideájának újjobban való képzelésére;
Meg-tartása az ideáknak.
az elsöt nevezhetem (Retentiónak) meg-tartásnak, de mivel így (ámbár ez is bizonyos értelemben meg-lehetne) hamar reá tévedhetnének ama’ fellyebb §. 18. Jegy. elő-hozott tiszta papiros hasonlatosságára, és elébb állítanánk valamit a’ Léleknek valóságáról, mint munkájiból probálhatnánk, ’s meg-mutathatnánk; az utólsóval kell tartanunk, hogy t. i.
Mitsoda a’ memoria v. emlékezet.
a’ Lélek valamelly dologról ideát tsinál, formál magának; melly ideára kissebb vagy nagyobb mértékben figyelmez; de mihelyt más dolgot képez, ezt az elébbi ideát el-ereszti, és a’ midőn a’ jelektől ösztönöztetik újjobban képezi; az illyen jeleknek, (mellyek az Imaginatiora, képzelődésre mint-egy alkalmatosságot szolgáltatnak) ideája, vagy inkább képzése, vagy, a’ Léleknek az a’ tehetsége melly szerént azt a’ jelet képzi magának; neveztetik Emlékezetnek Memoria.

§. 31.

Külömböz, mind a’ reá emlékezéstől mind a’ képzelődéstől.
Külömböz tehát az emlékezet, mind a’ reá-emlékezéstől, mind képzelődéstől. – A’ reá-emlékezés eszébe juttatja az embernek, hogy ez, vagy amaz dolgot már képzette §. 22. a’ képzelés, azon dolognak ideáját újjobban képzi a’ maga valóságában §. 26, az emlékezet pedig annak nevét vagy szélessebb értelemben akármi emlékeztető jeleit ’s környűl-állásit hozza elő, és esméri, hogy képzette azt, ’s most is ugyan azt képzeli.

JEGYZÉS.

Nehéz ezt a’ hármat a’ magok’ külömbözése szerént értelmesen le-írni; és jóllehet ha reá figyelmezzünk; mind a’ három valósággal külömböz; de még is a’ nevezeteken perlekedni híjjába való dolog vólna. Kiváltképpen sokan a’ reá-emlékezést az emlékezettel (Reminiscentiam cum memoria) öszve-zavarják, ’s nem is vólna szembe-tünő hiba, ha a’ két nevezeteket néha egymással el-találnánk tserélni. Mindazáltal ha egy valamelly dolgot jól el-gondolunk, ki-fog-tettzeni a’ külömbség. A’ kis gyermek meg-lát egy élő fát; – a’ látás, mint egyik érzékenység által tehát képzi, az élő fa ideáját, és arra figyelmez is. De még akkor nem tudja mitsoda az. Látja másodszor is, és akkor meg-mondják néki: hogy azt élö-fának hívják; azután ha valaki élő-fát emlit, meg van benne, mind a’ Reminiscentia, mind az Imaginatio, mind a’ Memoria. A’ Memoria, emlékezet, az, mikor tudja, hogy azt hívják élő-fának, nem mást, a’ reá-emlékezés az: mikor eszébe jut, hogy már vólt őnéki ideája arról a’ dologról; a’ képzelődés Imaginatio az, mikor az egész élő-fa ideáját újjonnan képzi, mintha valósággal előtte állana, noha éppen akkor nem látja. Hanem tsak ugyan mivel a’ Memoriát emlékezetet különösen a’ dolgoknak nevezeteire nem szoríthatjuk, hanem ki-terjed ez, a’ képzett dolognak más jeleire és környűl-állásira is; tehát szélessebb értelemben gondolhatjuk a’ memoriát úgy mint tehetségét, a’ Reminiscentiát pedig úgy mint munkáját vagy tselekedetét a’ Léleknek. „Multi memoriam cum Reminiscentia perperam confundunt, differunt memoria et Reminiscentia, veluti habitus et actus Ant. Gen. Metaph. Par. II. Num. VIII.” Nem mondom azomban azt, hogy emlékezet, éppen semmi tselekedetet nem tesz; és hogy tesz, azt a’ tanúlásban lehet eszre venni: de nem is értem rajta tsupán tsak meg-fogását vagy meg-tanúlását valaminek, noha már itt éppen jelek körűl forog a’ dolog.*
A pontot vesszőből jav.
– Alább bővebben

§. 32.

A’ képzelődés nem lehet emlékezet nélkűl.
Ritkán vagy soha sints a’ képzelődés emlékezet nélkűl; mivel ha az emlékezetet tehetségnek hisszük §. 31. Jegy. a’ nélkűl a’ reá-emlékezés mint tselekedet sem készűl-meg, annyival inkább a’ képzelés, ha pedig a’ Memoriát a’ képzett dolgok nevére, és környűl-állásira visszük, mint valóságos munkálkodását a’ Léleknek, úgy is a’ nevezetek és környűl-állások ollyan jelek lesznek, mellyek fel-serkentik a’ képzelődést; és így emlékezet nélkűl soha sem vagy ritkán §. 29. Nro. 8. képzelhetünk valamit; ellenben emlékezhetünk képzelődés nélkűl. Mert a’ dolgoknak nevezeteit meg-tarthatjuk; vagy is eszünkbe juthatnak a’ nevezetek, azomban nintsen a’ dolognak ideája a’ Lélekben, vagy leg-alább nintsen az idea és képzett dolog közt való tökéletes hasonlatosság, melly meg-kivántatik az Imaginatiora §. 29. sőt lehet hogy soha sem is vólt, és ez már a’ nagyon alatsony, hibás, haszontalan emlékezet, memoria. De azomban ez az állítás, hogy nintsen Imaginatio memoria nélkűl, nem azt teszi, hogy valamelly ideáról való ismérete a’ Léleknek azután is mindenkor Memoria légyen, mikor másodszor, ’s harmadszor ugyan azon Ideáról képzelődik a’ Lélek; mert a’ memoria tsak addig memoria, míg meg fogja mintegy a’ Lélek az ideát, az az, míg alkalmatossá teheti a’ Lelket arra, hogy ez vagy amaz képzést vissza-hozhassa, mellyet egy kűlönös ideával nehéz meg-világosítani, hanem majd alább §. 34. meg-világosíttatik.

JEGYZÉS.

Példa az élö-fáról, mellyről képzelődhetik a’ kis-gyermek.
Ha vagyon valaha emlékezet nélkűl a’ képzelés; a’ kis gyermekekben kell lenni – mikor a’ kis gyermek leg-először lát valamit p. o. fát; de sem szólni nem tud, sem szót nem ért; hogy meg-tanúlhatná, mitsoda az? meg-engedem hogy azután ha azt a’ fát nem látja is, lehet a’ még gyakorlatlan Léleknek némű-némű homályos képzelődése arról a’ fáról; de ha a’ képzelődés úgy történik, hogy már az első képzéstől fogva már ideák is fordúltak meg a’ Lélekben (a’ minthogy ha képzelődés úgy is kell történni) már kell lenni valami jelnek, vagy serkentő környűl-állásnak, melly a’ Lelket, a’ már képzett, de el tünt fa-ideájának újjabb képzelésére fel-serkentse; mivel annak az új dolognak ideája, mellyet azólta képzett a’ Lélek miólta a’ fát látta, ki rekesztette a’ fa’ ideáját, melly valamelly jel vagy környűl állás nélkűl vissza nem jöhetett.*
A pontot pontosvesszőből jav.
Tudni illik mikor a’ fát látta a’ kis gyermek, és a’ figyelmezés segítségével jól meg-jegyzette, hogy zőld Levelei vagynak; noha ő a’ zőldet sem tudja, minek hivják? de tsak vólt akkor egyszersmind ideája a’ Zőldségről. Be viszik ismét a’ szobába, és a’ tükör elébe állítják, mellyben látja magát, egy kis gyermeket, ő azt sem tudja mitsoda, de mint egy látható kűlső dolognak ideája meg-vagyon az ő lelkében az is, és úgy meg-van, hogy míg az van, addig más nem lehet. Azomban, míg a’ tükörben látszatott kis gyermek’ ideájára figyelmez; félre tekeredvén a’ szeme, látja a’ tükörnek pártázatját, (melly lehet) hogy zőld. Ímé ez a’ zőldségnek ideája már ő neki jel arra, hogy ama’ zőld fáról képzelődjön, és lehet hogy ollyan érzékenyen képzeli a’ fát, a’ millyen figyelemmel képzette először; és így ha azután üveget lát, arról a’ tükör eszébe jut; akkor ismét a’ Zőldség ideáját meg-isméri, ’s ollyan valaminek véli, a’ melly meg-vagyon az ő tőle régen képzett fában, már meg van a’ memoria, noha ő most sem tudja, hogy az a’ mit ő akkor képzett, élő fa; sem azt hogy az a’ szín, zőld szín; de tudja azt hogy a’ fa ollyan színű vólt, mint a’ tűkör pártázatja; és már ez ő néki mint-egy nevezet helyett vagyon. És ha elébb meg-tudja a’ zőld színnek nevét mint a’ fáét, probálja akarki, hogy a’ fát zőldnek fogja nevezni, tsak hogy bizonyos környűl írásokkal. És így mikor a’ zőldrűl eszébe jut, hogy ő fát képzett, itt van a’ fa’ ideájára való reá-emlékezés: mikor a’ reá emlékezés után képzeli újra az egész fát, itt van az Imaginatio. Mikor pedig azt képzi, hogy az a’ fa zőld, itt van a’ Memoria, és igy abban a’ szokatlan Lélekben ez hogy zőld annyi, mint a’ gyakorlottabb lélekben ez a’ név, Fa.

§. 33.

Mindazáltal az emlékezetnek deréksége függ a’ képzelődésnek jóságától, ’s ahoz-való-szokástól.
Mivel az emlékezet lehet képzelődés nélkűl §. 32. a’ mikor igen haszontalan és alatsony tehetsége vagy munkája az emlékezet a’ Léleknek, nyilván ki tettzik, hogy a’ mint vele jár a’ képzelés az emlékezettel, és a’ mitsodás képzelés jár vele; úgy teheti az emlékezetet nemesebbé vagy nemtelenebbé, a’ honnan már nagyon sok külömböző mértékjei vagynak az emlékezetnek. Ha vagy tsekély vagy hibás képzelései vagynak a’ Léleknek az emlékezettel, lehet az emlékezet nagy de alá-való: lehet kissebb, és egyszersmind a’ képzelések’ híjjánossága miatt még alább való: a’ §. 29. Jegyz. 3-dik számjában le-írt mértékjei a’ Képzelődésnek, a’ nagyobb vagy kissebb emlékezettel öszve-keverve, annak ismét sokféle mértékeket tsinálnak, a’ minthogy lehet is az emberekben tapasztalni, hogy némellyiknek igen tartós emlékezete vagyon, de nehéz: későn tanúl-meg valamit, de el-sem-felejti hamar; másnak serény az emlékezete, hamar meg-tanúl valamit, de hamar el-is-felejti; némellyik emlékezik könnyen, ’s nem felejt, de a’ mit tanúl értelem nélkűl tanúlja; leg-jobb pedig az ollyan emlékezet, memoria a’ melly mindenkor vele jár, a’ nyomos és mértékletes képzelődéssel. Ha a’ mit az emlékezetem eszembe juttat, annak ideáját a’ Lélek egésszen a’ maga valóságában képzeli magának. Az*
Ez Sajtóhiba, em.
illyen emlékezet ugyan lassútska szokott lenni, mivel a’ Lélek a’ képzésekkel is mindenkor időt tőlt, ’s követheti hamar feledékenség is a’ szerént, a’ mint a’ képzelések idővel nem tudják a’ Léleknek első képzéseit tökéletesen elő-hozni. De a’ judiciummal (lásd alább) tsak ugyan az illyen memoria leg-jobban meg-eggyez (és így ezt az állítást raro optima memoria cum bono judicio conjungitur, meg-kell változtatni így: raro maxima memoria, mert más a’ nagy emlékezet más a’ jó emlékezet).*
A bezáró zárójel hiányzik, pótoltuk.

JEGYZÉS.

Ha az igaz vólna, hogy a’ Lélek ollyan valamelly testes forma dolog, mint a’ tiszta papiros, vagy jegyző Tábla, mellyre a’ testes dolgok’ ideáji reá nyomatnak vagy íratnak: ki fognának ezen állításnak ki-gondolóji azokon, a’ kik a’ Lelket részetlen, testetlen valóságnak tartják; annyiban hogy az emlékezetet, képzelődést, feledékenységet, ’s más hasonló munkájit a’ Léleknek, könnyebben meg-magyarázhatnák azok, mind emezek. Mert, ha képzi Lelkem a’ külső dolgoknak ideájit, és azok mint-egy reá íratnak a’ Lélekre, tsak addig maradhatnak-meg azon képek ezen a’ Táblán, míg vagy más újjabb dolgok képei el-nem-takarják, vagy lassanként le-nem kopik; úgy, hogy első tekíntettel, öszve-tévén ezt azzal, hogy ezen munkáknak, valamint többeknek is származását ’s módját lehetetlen ki-magyarázni a’ testetlen Léleknek természetéből (mivel éppen a’ természetét nem tudjuk) azt gondolhatná akarki, hogy ha nem valóságos igazság is, leg-alább igen könnyen el-hihető.
A’ Lélekben egyszersmind két idea nem lehet.
De ha egyszer azt meg-gondoljuk, hogy a’ Lélekben, egyszersmind, ugyan azon egy szempillantásban, lehetetlen eggyűtt lenni két ideának; már mindjárt el-múlik, öszve törik az író vagy jegyző tábla. Tudni illik e’ szerént, vagy minden képeket, mellyek reá férnek erre a’ Táblára, egyszerre képezhetne a’ Lélek; vagy ha nem, ha tsak egy kép tér reá a’ Táblára; mihelyt mást képez a’ Lélek, ez az új kép, ama’ régibbet örökössen be-takarná: és így minden dolognak új képzés kellene, valahányszor azt képzelni akarnám,’s soha sem tudnék egyebet gondolni, hanem a’ mit látok, hallok, szaglok, kostolok, vagy tapasztalok, érdeklek, melly pedig mivel ellenkezőképpen vagyon, ezen állítás szerént is szinte úgy tudatlanok maradunk, mint a’ másik szerént. Azon pedig senki meg-ne ütközzön mikor azt mondom, hogy a’ Lélekben, egyszersmind nem lehet több egy ideánál, mintha azomban a’ Léleknek alább az ötödik Részben meg-magyarázott munkájiban, az itélet-tételben ’s okoskodásban úgy tetszene, hogy két, három, ’s több ideák is vagynak egyszersmind a’ Lélekben; mert az ugyan tagadhatatlan, hogy mikor a’ Lélek okoskodik (ratiocinatur) sok ideákat öszve-kaptsol, és azokból újjat tsinál; de próbálja hát akarki, azokat az öszve-kaptsolt ideákat, egyszerre, egyszer’smind képezni – lehetetlen.*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
– Ha azt gondolom: A’ napfény nem ezűst, úgy látszana, mintha ezt az egész ki-mondást, egyszerre (uno actu) gondolnám; holott pedig mind rendel képzem az ideákát – elébb a’ napot, azután az ezüstöt; azután harmadszor öszve hasonlítom. – Ezekről alább bövebben – most tsak azt jegyzem-meg; hogy méltán tartózkodva íróm én a’ Memoriát tartósnak, és tsak a’ köz-beszédnek folyamatja kedvéért tselekszem. Mert a’ tartós azt láttatik jelenteni, mintha a’ melly Ideát egyszer képzett a’ Lélek, az meg-ragadna testesen, meg-maradna benne folyvást, mind addig, míg el-nem-felejti, ’s mint-egy ki-nem-ejti; melly előre el-vádolná írásomnak módját, mintha korán állítanék valamit a’ Léleknek testes vagy testetlen természetéről, mellyet a’ felsőbbekből meg-nem-mutathatok.

§. 34.

Az emlékezetet segíti*
ségíti Sajtóhiba, em.
a’ gyakor reá emlékezés; memoriam repetita reminiscentia
Tapasztalható dolog, és akarmelly próba nélkűl is igaz állítás: hogy mikor akar egy, akar több ideák körűl akarom az emlékezetet helyessen forgódtatni; annál serényebb ’s nyomosabb lészen azon ideákról való emlékezetem, mennél többször vissza-hordom azokat a’ reá emlékezés segítségével. Ha meg-akarok tanúlni husz, vagy harmintz idegen szót egymásután, mellyeket pedig nem értek, ’s nem tudom mit jelentenek; először el-olvasom, vagy meg-hallgatom külön külön mindeniket – vagyon ideám minden szóról; de egyikre nagyobb, másikra kissebb figyelmezésem vagyon a’ szerént, a’ mint egyik szó a’ másiknál esméretessebbnek tetszik előttem, vagy hasonlóbbnak azokhoz a’ szókhoz, mellyeket már ez előtt tudtam ’s értettem, a’ mint §. 28. és Jegy. le-iratott: el-olvasom, vagy meg-hallgatom, másodszor ’s harmadszor is, a’ mikor már jobban erősödik, és többekre ki-terjed a’ figyelmezésem. Probálom szemeimet be-hunyni ha olvastam, vagy füleimet be-dugni ha hallottam; és így látatlan, vagy hallatlan reá emlékezni, a’ most nem rég’ képzett szókra; már vagyon egynehány szórúl vagy képzelődésem, vagy leg-alább reá-emlékezésem: el-olvasom többször is,*
A szó végén pont állt, javítottuk.
és mind addig olvasom, míg a’ sokszori figyelmezés, úgy el-készíti reá-emlékezésemet, hogy minden szó eszembe jut renddel: ezen esetben látni való, hogy az emlékezet valamivel több a’ reá-emlékezésnél, és a’ képzelődésnél valamivel kevesebb; mert hogy eszembe jusson az, hogy ez vagy amaz szónak ideáját képzettem nem régen; ez bennem reá emlékezés; az pedig, hogy azon szóknak ideáját, ’s egymástól külömbőzéseit, a’ figyelmezésnek tellyes mértéke szerént újjonnan elő tudnám állítani, vólna képzelés Imaginatio §. 26. De mikor ez még-nints a’ Lélekben, hanem azomban, valamint képzettem a’ szókat egynehányszor, úgy tudom most is mind azokat; Memoria bennem.
Addig tart az emlékezet, míg a’ jeleknek ideájiról tökéletes képzést szerezhet a’ lélek.*
még Értelemszerűen jav. A mondat végén kötőjel áll, ezt pontra javítottuk.
A’ mit tehát közönségesen értünk a’ Memorián, így a’ több ideáknak öszve-kaptsolásában könnyű meg-magyarázni; hogy tsak addig tart a’ memoria, ez a’ tehetsége vagy (akar) munkája a’ Léleknek tsak addig terjed; míg az előmbe rakott szókról ollyan ideákat szerzek magamnak, a’ mellyek már ebben a’ szempillantásban mind előttem állyanak; mert már azután, ha félre tévén azokat a’ szókat, másra fordítom képzésemet, ’s figyelmezésemet; de ismét vissza tudom hozni az elébbeni szóknak ideájit; már ez nem Memoria lészen; hanem némű némű képzelődéssel kevert reá-emlékezés; és ez vólna az, a’ mit köz beszédben Reminiscentianak neveznek. – Miképpen külömbözzön, ez az emlékezet után következő reá-emlékezés, a’ fellyebb §. 22. le-írt reá-emlékezéstől, e’ példából ki fog tetszeni: El-olvas a’ Tanító, a’ tanúló gyermek előtt halkal, valamelly esméretlen nyelvenn írt verset: a’ gyermek képzi magának azokat a’ szókat, mint jeleket, mellyekből áll a’ vers, és így már kezd dolgozni a’ Memoria: és egyszersmind figyelmez is – ’s a’ figyelmezés annál erőssebb, mennél többször el-mondatik előtte, és kezd a’ gyermek, egyenként reá-emlékezni a’ szókra; utóljára vagyon Memoriája, meg-készűl emlékezete az egész versről: meg van hát már az emlékezet. Egy óra múlva kérdi a’ Mester a’ gyermeket; hogy mondja el a’ verset; el-mond két három szót; a’ többi nem jut eszébe – az első két három szónak ideája, nem vólt azólta mindég benn, a’ Lélekben még is tudja a’ gyermek; mert van reá emlékezése, és már nemű-nemű képzelése is azoknak a’ szóknak ideájáról (mivel a’ nevezeteknek és más emlékeztető jeleknek, mellyek serkentik a’ képzelődést mindenkor különös ideája vagyon, és így ezek is lehetnek bizonyos értelemben tárgyjai a’ képzelődésnek ’s az ezekről való képzelést ismét más jelek serkentik).*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
Azt tudni, a’ mit az emlékezett már meg-fogott; többé nem emlékezet, hanem képzelődéssel kevert reá-emlékezés.
A’ Mester el-mondja a’ gyermek előtt az el-felejtett szókat; mindjárt reá emlékezik a’ gyermek, hogy azok a’ szók a’ mellyeket már egyszer meg-fogott az ő emlékezete; itt van hát a’ reá- emlékezés; és ha ismét meg-tanúlta azokat; itt van a’ memoria másodszor is; ha osztán másszor ollyan szó adja elő magát, vagy más akarmi nemű jel, mellyel fel-serkentetik a’ Lélek, a’ már kétszer meg-tanúlt versre reá-emlékezni; ’s el is tudja mondani az egész verset, már ez többé nem Memoria, hanem Imaginatioval kevert Reminiscentia; nintsen tehát igazság szerént tenax memoria, tartós vagy nyomos emlékezet, hanem az illyen ki-mondások tsak könnyebbségűl szolgálnak.

§. 35.

Mennél több a’ szó a’ nyelvben annál tudósabb lehet a’ Nemzet.
Mivel a’ Memoriának emlékezetnek leg-nevezetesebb tárgyjai, a’ nevezetek, vagy dolgoknak nevei; mint leg-közönségesebb jelek §. 30. és így a’ szók, mint ollyan jelek, a’ mellyek az embernek szabad akaratjától függenek §. 29. Jegy. 1. – és egyszer’smind ezek a’ szók serkentik a’ leg-nemesebb képzelődést; az ollyan képzelődést, mellyet az emberi Lelkek a’ barmoknak nem is örömest engednek. Azért a’ Nemzetségeknek nyelveik annál tudósabbaká tehetik a’ Nemzetségeket, mennél több szó vagyon abban a’ nyelvben. Tudósabbá mondám, nem pedig az elmének alább következő nemes munkálkodásaira nézve tökéletesebb értelművé; mert bírhat az emlékezet sok számtalan ideákkal, és azokra az elme szerentsésen és serkenőenn emlékezhetik, és így sokat tudhat; de ha az emlékezet hibás képzelődésekkel vagyon öszve-kaptsolva, lehet a’ sokat tudás mellett hijjános az értelem.

JEGYZÉS.

Amerikaiak’ számlálása.
Lock azt mondja némelly Amerika-béliekről a’ kikkel beszéllett, hogy azok egyébaránt serény és éles elméjű emberek vóltak, de nem tudtak ezernél tovább számlálni: nem is vólt arról a’ számról nekik, jól meg-külömböztetett (distincta) ideájok; jól lehet huszat könnyen öszve-tudtak adni: mert azoknak beszédjekben, a’ melly nagyon szük, és tsak azokra a’ kevés dolgokra alkalmaztatott vólt, a’ mellyek az ő egyűgyű, és sem valamelly kereskedéshez, sem Mathesishez nem szokott életek nemére ’s viseletekre meg-kívántattak, semmi szó nem találtatott, a’ mellyel az ezer számot ki-jelentsék; úgy, hogy ha nagyobb számokat akartak mondani, szokások vólt a’ hajaik’ szálait mutatni, az ollyan sokaságnak ki-jelentésére, mellyet ők meg-számlálni nem tudnának: melly tehetetlenség, úgy gondolom (úgymond) hogy a’ nevezeteknek nem létéből származott. – De ha ez úgy vólna egésszen; úgy a’ kik siketen és némán születnek, hármat sem tudnának számlálni; valamint némelly Déli Amerikában lakozók; a’ kik felől azt állítja Condamini; hogy nem tudnak háromnál tovább számlálni; és a’ három számot ezzel a’ szóval jelentik: paellarrarorincurac. Azt pedig tapasztalni lehet a’ szűletett siket-némákban, hogy százat ’s többet is tudnak számlálni; sőt kártyáznak, kotzkáznak, ’s ostábláznak, a’ nyereséget ’s veszteséget elméssen fel-vetegetik, szó helyett mutogatással mindennek jelét adják; és ketten egymással úgy el-beszéllenek, hogy ők mindent, mások pedig semmit sem értenek belőle; (a’ mellyeket gyakor ízben tapasztaltam két egy testvér, Nemes szűletésű siket némákban).*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
Hanem az igaz, hogy az illyeneknek, a’ szók helyett vagynak azok a’ jelek, a’ mellyekkel a’ dolgot ki-jelentik, és bizonyosan el-hitethetnek akarkit is, hogy ők esmérik nem tsak a’ tapíntható dolgokat, hanem a’ szineket is, a’ mint a’ most említett siket-némák, egymásnak tudtára tudják adni a’ színeket; sőt némelly embereket, ruhájok’ színéről mint esmértető jelről mintegy el-neveznek. – Sőt annyira is vitték már az illyeneket, hogy egyik néma-siket, a’ másikat írni is taníthatja. – A’ Nemzetségeknek tudományát vagy tanúlságát, nagyon segíthetik tsak ugyan a’ szók, a’ mellyek abban a’ nyelvben találtatnak. De azoknak is a’ jó ítélet-tételű ember szerentsésebben veszi hasznát, mint a’ nagy emlékezetű. A’ tudományt pedig annyiban segíthetik a’ szók, hogy mennél több a’ szó, annál könnyebb nevet adni, minden külömböző dolgoknak: a’ szó pedig annál több lehet, mennél több féle-képpen tudja a’ nemzet a’ hangot nyelvével, ínyével, ajakával változtatni: mert az illyen változtatásokat jegyzik a’ betűk, mellyekből lésznek azután a’ szók: ’s mennél több hang-változtatást tud valamelly Nemzet betűvel jelenteni, annál több szót tsinálhat. Nevetni lehet azokat, a’ kik a’ Magyar nyelvet szükebbnek ’s alkalmatlanabbnak tartják más nap-nyúgoti nyelveknél; mert ha nem tud is a’ Magyar, némelly előtte hajdan esméretlen dolgokat, a’ maga eredei nyelvenn ki-mondani: ezt nem a’ nyelvnek hibája, hanem a’ dolognak esméretlen vólta okozza, mellyet ha már esmér, adhatna néki új nevet; valamint más Nemzetek is, vagy új névvel, vagy magyar névvel nevezik az ollyan dolgokat, mellyek ő nálok szokásban nem vóltak, hanem elébb a’ Magyaroktól látták. A’ Magyarnak annyi hangzatja van, és a’ hangzatok’ ki-jelentésére annyi betűje, hogy azokat tsak egygyessével, kettesével, és hármasával 42585-ször változtathatja; úgy, hogy mindenkor külömböző hang lészen belőlök, és külömb el-rakásai a’ betűknek, és így szint-annyi eredeti, ’s tsak egy szó-tagból syllabából álló szókat formálhat: a’ három egymás mellett lévő magánhangzók, ha valami ki-fogást szenvednek annyiban, hogy mindenik magán hangzó, egy-egy szó-tagot jelent, helyre pótolná azt az, hogy számos szó-tagjaink vagynak, mellyek négy betűből állanak, ’s állhatnak. – A’ Sinaiak minden Ideát különös betűvel jegyzenek, és nintsen több eredeti vagy tör’sök betűjök jegyjek 214-nél. Mellyeknek külömböző öszve-rakássokból ismét tsináltak 80000. betűket, jeleket (character) mellyek mind külömböző formájuak lévén, ő köztök a’ leg-tudósabb ember alig tudja harmad negyed részét a’ betűknek. És így az írás módját egy sem tudja tökéletesen (Memorie de l’Academ. des Inscript. Tom. VI. p. 619.)

§. 36.

Visgálodás Contemplatio.
Mikor valamelly dolognak ideája van a’ Lélekben akkor képez a’ Lélek, (pecipit) §. 16. mikor a’ képzés-közben hasonlatosságot keres az idea, és a’ képzett dolog közt, akkor figyelmezz §. 21. mikor az idea ki-esvén az elméből újra elő hozattatik, akkor képzelődik (Imaginatur) §. 26. és egyszersmind reá-emlékezik Reminiscitur §. 22. de még el-maradt egy munkája a’ Léleknek, melly a’ figyelmezéssel, képzelődéssel, és emlékezéssel nagyon egyezni láttatik, de még is mind a’ háromtól külömböz. Tudni illik, mikor a’ Lélek valamelly ideát figyelmezve képez (attente percipit) mind a’ képzés, mind a’ figyelmezés tsak addig tart, míg meg-készűl mint-egy az idea; a’ reá emlékezés pedig és képzelődés azután következik, mikor más több képzések után, vissza-hozattatik amaz elébbeni idea a’ Lélekbe. Van hát még e’ kettő között valami. Mikor tehát valamelly dologról már vagyon ideám, mellyet figyelmezve képeztem, azomban el-tűnik érzésem elől a’ képzett dolog (teszem most, hogy az testes dolognak, tapasztalható valaminek ideája, mert ezt azután lehet alkalmaztatni, a’ testetlen dolgok’ ideájira is valamint a’ képzést) de a’ Lélek az ideát magából ki-nem-ereszti; hanem a’ képzéssel eg’yütt járó figyelmezésnek mértékje szerént gondolkodik róla ’s visgálódik; ezt nevezik Contemplatiónak, visgálódásnak.

§. 37.

Külömböz a’ visgálodás, a’ képzelődéstől.
Mikor a’ visgálódás különösen maga körűl az idea körűl forgolodik, nagyon hasonlít a’ képzelődéshez, és azzal hamar öszve-keveredhetik, tsak ez a’ külömbség, hogy a’ képzés, és képzelődés közt idő haladás vagyon; de a’ visgálodásban, a’ mint egyszer képzette a’ Lélek az ideát, úgy szakadatlanúl gondolkodik arról; mikor pedig úgy tartja-meg a’ Lélek a’ képzést magában, mint a’ dolognak nevezetét vagy környűl-állásit akkor nagyon eg’yez az emlékezettel, ha ugyan a’ közönséges szóllás’ formája szerént, ki-terjesztyük a’ memoriát annyira; hogy annak azután is helyje legyen, mikor már ez vagy amaz ideát meg-fogtam, meg-tanúltam: mert úgy a’ Perceptio és memoria közt is lehet ollyan szakadatlan idő haladás, mint a’ visgálódásban.

JEGYZÉS.

Le-írván már a’ maga természetében a’ Memoriát, hogy az tsak addig tartó munkája a’ Léleknek, míg egy vagy több ideákról valóságos Tudományt szerez, nem árt fel-tenni jegyzésképpen, hogy mivel a’ memoriának, magyar nevezete, emlékezet,*
nevezete, és emlékezet Az és szó értelmezhetetetlen a mondatban; töröltük.
vagy emlékeztető erő, a’ fellyebb le-írt Memoria valóságatól külömbözni láttatik, ’s többnyire a’ Psychologusok is úgy értik a’ Memoriát mint a’ Léleknek valamelly meg-tartó tehetségét, mintha, a’ mint meg-kapta az ideát a’ Lélek, úgy magában meg-is tartana, ’s mikor képzelődni kell idővel róla, akkor, mint már készet úgy venné elő: jóllehet hogy két ideának*
ideânak Sajtóhiba, em.
egyszersmind lenni a’ Lélekben lehetetlen §. 33. Jegyz. mindazáltal*
mindazâltal Saltóhiba, em.
szabad légyen a’ memoria nevezetet közönséges értelemben venni; és azt ki-terjeszteni egész addig, hogy mikor a’ Lélek az első képzés, és képzésnek jól meg-fogása után is, képzeli magának ugyan azon ideának nevét vagy környűl-állásit, az is legyen Memoria (a’ mint-hogy a’ memoria, fellyebb is a’ jelekre vitettetett) mert tsak ugyan a’ memoriának következése az, már akárminek neveztessék;*
neveztessek Értelemszerűen em.
így egyeztetem tehát meg a’ külömböző értelmeket: hogy a’ Memoria, mikor a’ dolgot meg-tanúlom, akkor emlékeztető erő, vagy annak leg első munkája, melly fundamentomot vet, az utóbbi emlékezetnek. Mikor pedig az egyszer meg esmert dolgot, vagy annak környűl-állásit vissza hozza, akkor emlékezet, melly már vólna rész szerént reá emlékezés, rész szerént képzelődés, vagy annál több, ennél kevesebb, ’s e’ kettőből öszve-kevert valami. Senki se ütközzön tehát meg rajta, ha ezután az emlékezet névvel is szélessebben és szabadabban élek; és az ideát is néha meg-tartott ideának, ’s mint-egy a’ Lélekben bent maradottnak nevezem. Mert egyébbaránt a’ hol valamit a’ fellyebb valókból bizonyítani szükséges lészen: a’ Léleknek le-írt tehetségeinek valóságos értelmére vissza megyek, és úgy fogom azokat venni, a’ mint jelentenek természettel.

§. 38.

A’ visgálodas miben külömböz a’ figyelmezéstől.
A’ visgálodás Contemplatio az Attentiotól figyelmezéstől, tsak ennyiben külömböz, hogy a’ figyelmezés éppen a’ képzéskor, és tsak a’ képzésig segíti a’ lelket, hogy magának a’ dologról jó, és a’hoz hasonló ideát formálhasson, és így tsak addig tart, míg a’ képzés meg-készűl. A’ visgálodás pedig a’ dolognak jelen nem létében is a’ képzéstől fogva meg-tartja az ideát a’ Lélekben, a’ képzéssel együtt járó figyelmezésenn túl is, és arról gondolkodik. Látom a’ Holdat, és míg annak ideáját képzem, addig figyelmezek; el-tűnik előlem a’ Hold, de én annak ideáját ki nem botsátom lelkemből, hanem semmi más ideát bé nem eresztvén gondolkodom róla; itt van a’ visgálodás. – Meg kell pedig ezt a’ most le-írt visgálodást külömböztetni attól a’ Contemplátiotól, melly nevezettel szeretnek élni a’ Természet-visgálók is, és a’ mit tellyes erőben tehetne valósággal ez a’ szó: visgálódás: mert akkor szemmel látásokat, tapasztalásokat, okoskodásokat, ’s többeket egygyütt értünk rajta: most pedig a’ léleknek egy különös munkáját, melly tsak egy idea körűl is foroghat.

§. 39.

Az eddig le-írt munkái a’ léleknek rendel, példában.*
léleknekrendel Sajtóhiba, különírtuk.
Minek-előtte a’ Léleknek azokra a’ munkájira által-mennénk, mellyek az eddig le-irottak segítségével készűlnek-meg: nézzük*
nevezzük A kötet végén található hibaigazító szerint jav.
ezeket most egy Summában; miképpen következnek renddel egymásután, e’ példában: Minden dolgok akar láthatók akar láthatatlanok, testesek vagy testetlenek, Tárgyjai a’ Lélek’ munkálkodásainak, objecta. – A’ Testes vagy külső dolgoknak ideájit, érzés által; a’ magában benn lévők’ ’s testetlenek’ ideájit képzés által szerzi-meg a’ Lélek; az első Sensatio, a’ másik Perceptio különösebben, de mivel mind a’ kettő ugyan azon egyféle munkája a’ Léleknek, közönségesen Képzésnek neveztetik. Valamint minden dolognak képe vagy mássa, Képnek, Ideának. A’ testes dolgok ideájit az érzékenységek viszik a’ Lélekre, ’s úgy képzi azokat a’ Lélek, a’ mint látja, hallja, kostolja, szagollya, tapasztalja vagy érdekli (mert átallyában mint az öt érzékenység tsupa tapasztalás).*
A bezáró zárójel hiányzik, pótoltuk.
– Legyen hát egy külső objectum Tárgy, a’ Hóld; ezt a’ látás által képzi a’ Lélek; itt a’ Perceptio – és egyszersmind esmeri hogy képzi, itt a’ Conscientia. – Van hát már a’ Lélekben Idea kép a’ Hóldról; melly hogy ollyan legyen mint a’ képzésnek tárgyja t. i. maga a’ Hóld, az tselekszi, hogy figyelmetesen képzett a’ Lélek; itt van az Attentio. – El-fordítja szemét a’ Hóldról a’ képzelő, de másról semmiről sem gondolkodik, hanem meg-tartja magában a’ Hóldnak Ideáját, és hányja veti azt a’ hasonlatosságot, melly vagyon az el-tűnt Hóld, és a’ meg-maradott idea között; itt a’ Contemplatio. – Az-után más felé fordítván érzékenységeit, meg-fordúlnak a’ Lélekben más külömböző Ideák fű, fa, barom, tsillagok ’s egyebek; idő vártatva, vagy valamelly kerekes dologról vagy veres színről eszébe jut, hogy ő már képzette a’ Hóldat; itt van a’ Reminiscentia. És ott van egyszersmind a’ reá-emlékezést, ’s majd utóbb képzelést is serkentő jel a’ kerekség, vagy veres szín. – Mihelyt reá-emlékezett, hogy ő képzett Hóldat, mindjárt kezdi vissza hozni a’ maga Ideáját a’ Hóldról; itt van a’ Képzelődés, Imaginatio, és a’ minémű hasonlatosságot tsinál a’ figyelmezés, a’ képzéskor, a’ Hóld, és annak ideája között, ollyan mértékű a’ képzelődés. – Rá tekíntvén ismét a’ Hóldra, valakitől meg-tudja, hogy azt az Objectumot, Hóldnak hívják, és azt a’ nevezetet meg-tartja; itt van a’ Memoria. –
Feledékenység.
De ez idővel elméjéből ki-esik, úgy hogy nem jut eszébe minek nevezik a’ Hóldat; itt van a’ Feledékenység, melly már ki-terjeszkedik magokra az Ideákra is, és azoknak mindennémű környűl-állásaira, mellyek közűl, ha tsak egy van is, a’ mit elő nem tud hozni; azt mondjuk hogy el-felejtette. – Mikor pedig a’ képzés, és az azt követő figyelmezés annyira megy, hogy azt tellyes mértékű emlékezet követi; azt mondjuk hogy meg-tanúltuk, ’s mig el nem felejtjük, mind addig tudjuk; és míg ezeket a’ munkálkodásokat tselekszi a’ Lélek, gondolkodik.

JEGYZÉS.

Az eddig elő számlált munkájit a’ Léleknek átallyában két-felé lehet osztani, és tsak ugyan két felé is osztják közönségesen; a’ mint már fellyebb ki-kértem, hogy noha egy ideánál több nem lehet egyszer a’ Lélekben; még is szabad legyen úgy szóllani; hogy meg-tartja a’ Lélek, az egyszer képzett ideákat: az szerént az esméretnek Cognitionak,
Ideák meg szerzése, és meg tartása.*
Ideákmeg Sajtóhiba, különírtuk.
közönségesen második grádittsának tartják, az illyen Ideák’ meg-tartását, (Retentionem Idearum) elsőnek pedig, azoknak meg szerzését (aquisitionem idearum).*
A mondatvégi írásjel hiányzik, pótoltuk.
Az elsőre tartozik a’ képzés, isméret, figyelmezés, és némelly részben a’ visgálodás is: a’ másodikra a’ Reá-emlékezés, képzelődés, emlékezet, ’s nagy részént a’ visgálodás is.*
A mondat végén kötőjel áll, javítottuk.
De tsak ugyan meg-tettzik, hogy a’ kik a’ Retentio nevezettel élnek is, és így fel-tenni láttatnak, mint-ha a’ meg-szerzett Idea, a’ Lélekben, mint egy helybe’ maradna; éppen nem értik ezt illyen szó szerént; mert azt mondják, hogy Resumit újra elő-veszi, a’ Lélek az ideát, mellyel együtt jár Potentia Recognoscendi, a’ Rá-esmérés: mind ezek a’ nevezetek természettel ellenkeznének a’ Retentióval, meg-tartással, hanem-ha mindeniket az elme’ könnyebbítésére, a’ maga’ nem nevezeti, hanem természeti valóságában értenénk.
Hasonlatosság az ideák meg-fogására, és meg-tartására.
Ha tehát tsak testi képpen kellene szóllani, inkább élnék illyen hasonlatossággal; hogy a’ Perceptio madarat fog; az Attentio pedig hosszú tzérnára köti (de nem zárja az elmébe*
elmibe A kötet végén található hibaigazító szerint jav.
mint egy kalitkába) hanem annak idejében, a’ Reminiscentia, Memoria, Imaginatio, a’ tzérnánn vissza-húzza, hol közelebb magához, hol messzebb, hanem-ha a’ Feledékenység a’ tzérnát egésszen el-szakasztja.


V. RÉSZ.
A’ Reflexióról, vagy Eszről.

§. 40.

 
Reflexio, ész.
MINDEZEK az eddig elő-számlált munkáji a’ Léleknek, a’ meddig így valamelly magános idea körűl forgolódnak, tsak addig neveztetnek azokkal a’ nevezetekkel; tudni való pedig, hogy a’ Lélek’ munkálkodásinak leg-közönségesebb Tárgyjai, a’ külső testes, tapasztalható dolgoknak ideáji §. 19. és Jegyz. A’ testek pedig, és minden kűlső Tárgyak ollyan valamelly egészek, mellyeknek részei vagynak, és így tsak e’ miatt is, lehetetlen akarmelly kűlső tárgyról testes dologról ollyan képet, ideát formálni, a’ melly több ideákból ne légyen öszve-állítva; a’ Testnek minden minéműségeinek külön-külön ideáji vagynak, a’ Holdnak ideája magában egy ugyan, de ebben az egy egészben, a’ leg-első reá-tekíntéskor mindjárt szembe tűnik a’ Kerekség, és a’ veres, fejér, vagy sárga szín, mellyek ismét külömb-külömb’ ideák míg hát, vagy az egésznek, vagy annak minéműségeinek ideájit, külön külön képzi a’ Lélek, vagy azokat meg-tartja, ’s újra elő-hozza; addig még Perceptio, Attentio, Reminiscentia, Imaginatio ’s a’ t. a’ Lélek’ dolga; de mikor már az illyen képzett, és meg-ismért, ’s meg-tartott több ideákkal már belől dolgozik a’ Lélek, és azokat magában figyelmetesen meg-gondolja, hol öszve-hasonlítja, hol öszve-köti, hol el-választja egymástól, ez már egy különös Nemes munkája a’ Léleknek, mellyet Deákúl Reflexiónak hívnak, én pedig méltóságára nézve nevezem, esznek; melly a’ maga valóságában is tsak annyit külömböz a’ Deák Reflexiótúl, hogy ez munkát, amaz pedig mintegy tehetséget tesz; de az tagadhatatlan, hogy még a’ Léleknek természeti valóságát tökélletesen ki-nem-tanúljuk, addig a’ munkálkodásait a’ tehetségektől nehéz, és tsak a’ nevezeteknek értelme szerént lehet meg-külömböztetni. A’ mint példa lehet a’ Léleknek két közönséges tehetsége az értelem és az akarat; az értelmet az értéstől, az akaratot az akarástól névvel ugyan meg-külömböztetem; értem is miben külömböznek, hogy eg’yik tehetség, a’ másik tselekedet; de eg’yik a’ másiknak lételét ollyan el-választhatatlanúl fel-teszi, hogy a’ tselekedetet a’ tehetség nélkűl, és viszont emezt amaz nélkűl, nem gondolhatom. Bízvást nevezem tehát a’ Reflexiót Észnek; melly nem egyébb, hanem a’ Léleknek az a’ nemes munkája, vagy ha tetszik tehetsége, melly szerént azokat a’ külömbféle ideákat, mellyeket a’ képzelődés és emlékezet segítségével, magában meg-tartott, vagy meg-szerzett, figyelmetesen meg-gondolja, vagy úgy a’ mint magokban vagynak, vagy némelly részeikre nézve, vagy több és sokféle ideáknak öszve-rakásával.

§. 41.

Az észnek fundamentoma a’ figyelmezés.
Fundamentoma tehát az észnek a’ figyelmezés, melly a’ képzéssel együtt jár; és egyszersmind az ész függ a’ képzelődéstől és emlékezettől; de ennél mind a’ kettőnél annyival nemesebb az ész; hogy amazok a’ kűlső dolgoknak képzéseitől függenek, az az eredetek, ez pedig a’ Lélekben már bent lévő valóságokból állván, azokkal külömb-külömb-féle munkálkodásokat visz véghez, és így a’ Lelket, vagy annak értelmét tsudálatosan tökéletesíti, ’s segíti a’ tudományoknak és szép mesterségeknek meg-nyerésére; mi legyen valósággal, és világosabban az ész? majd alább, annak munkájinak el-osztásából bővebben meg-fog-tetszeni.

JEGYZÉS.

Példa az ész munkálkodására.
Szabad legyen az észt, annak leg-első le-írása után, ha szinte egy kitsinyt hamar esik is, egy sokra ki-terjedő példával világosítani. – Szemembe tűnik, a’ Hold-fogyatkozás; fel-serkenti bennem az ész, erre a’ látásra mindjárt, a’ nagy égi testeknek egymáshoz intézett állásaikat, és kerűletjeiket; mellyeket a’ Phisicában Természeti dolgok’ tudományában, vagy ha tetszik a’ kevert (mix a) Mathesisnak, abban a’ részében, melly Csillag’ visgálásnak neveztetik tanúltam: eszemben forog a’ napnak rajtam keresztűl a’ Holdal éppen által ellenben létele, ’s ismét vissza megy a’ figyelmezés a’ tapasztalt dologra, ’s a’ fogyatkozást szenvedő Hold’ ideájának bizonyos részeire.

§. 42.

Az észnek gyakoroltabbá tételére szükséges a’ sokszori figyelmezés.
Mivel az észnek fundamentoma a’ figyelmezés §. 41. az esznek tehát gyakoroltatására szükséges a’ sokszori figyelmezés; sokszor és gyakran kell figyelmezni az ollyan alkalmatosságokra, a’ mellyekben sok, és külömb-féle ideák öszve-tsoportoznak, a’ honnan a’ melly emberek sokat tapasztaltak; serényebben reflectálnak, könnyebb az eszek: némellyek hogy az esznek gyakorlásán; és egyszersmind a’ képzelődésnek, ’s emlékezetnek munkálkodásán könnyebbíttsenek, érzékenységeik alá veszik, szemeik elébe teszik az észnek Tárgyjait (reflexionis objecta) mint a’ főld-mérők a’ figurákat képetskéket, mellyeknek meg-értésére törekednek: az építő mesterek az épületeknek talpait Fundamentomit, és ki-nézését Prospectusát, de az a’ könnyebítés és szabadság nem ollyan közönséges, hogy minden Tudományokban helyje vólna; mint már a’ Historiában; hanem

§. 43.

Az ész könnyítésének módja.
Leg-közönségesebb módja az ész könnyebítésének ez: 1. el-kell-nevezni a’ már meg-képzett, ’s meg-ismért ideákat bizonyos szókkal, mint valamelly jelekkel, mert azok nagyon élesítik a’ képzések esméretét (conscientiam) és az emlékezet, memoria az illyen jelek körül szokott dolgozni, és így könnyebben meg-fogja, meg-tartja, meg-ragadja az emlékezet az ideát, az emlékezet pedig egyik, a’ mitől függ az ész Reflexio §. 41. – 2. Mentűl kevesebb ideát kell fel-venni eleinte az észnek; de még is annyit, a’ mennyi meg-kívántatik arra, hogy az ész dolgozhasson, mert ha nagyon sok az idea, meg-zavarodik az ész; nem bír a’ sokkal; ha pedig kevés, nem talál elég tárgyat a’ munkálkodásra; el-lustúl az ész. 3. Mikor dolgozik az ész, jó rendet tartson az ideák között; a’ mellyet leg-jobban ismér az ideák közűl abból veszen erőt magának a’ figyelmezés, és el-készíttetik a’ többekre mellyek következnek.

JEGYZÉS.

Az élet*
elét Sajtóhiba, em.
ideje szakasszai szerént külömböz az ész.
Az embernek gyermek korában igen könnyű az eszét javítani is, rontani is; sok gyermekkel ollyanokat taníttatnak a’ mellyeket nem ért; és így ész nélkűl tanúl: ollyan ideákat vernek erővel a’ fejibe, a’ mellyeket sem világosan, sem jó rendel nem képezhet: az embernek, életének minden idejében, vagy idő-szakasszában van valamelly különös, és tsak akkorra való esze, és az az ész az ő hozzá illő ideákat mindég világosan, mindég meg-külömböztetve, ’s mindég jó rendel képezheti, nem pedig azokat, mellyek a’hoz az élet idejéhez nem illenek.*
A pontot pontosvesszőből jav.
A’ temperamentum szerént külömböz az ész.
De ezeken kivűl nyilván vagyon az észnek természetéből az is; miért hogy némelly emberek egy valamelly tudományra igen alkalmatosok, és abban szerentsésen bóldogúlnak, másban pedig noha amannál könnyebb tudományban semmire sem mennek?*
mennék Értelemszerűen em.
– nints eszek reá; a’ szerént tudni-illik, a’ mint vagyon az indúlat-keverés Temperamentum.*
A pontot kettőspontból jav.
Mert a’ Temperamentumot a’ tsontos és húsos érzékeny részetskéknek, külömbözése; a’ vér ereknek éltető nedvességeknek keverése, ’s azoknak edényjeinek bőv vagy szoros vólta, magának a’ vérnek külömbözése, sós, olajas, sáros, vagy taknyos vólta változtatja, úgy de éppen ezek az érző részetskék azok, a’ mellyeken mintegy tsatornákon megyen a’ Lélekbe a’ kűlső dolgoknak, mellyek ezeket az érző ezközőket akarmi-módon érdeklettét, képezete; és így, a’ mint és a’ mitsodás kűlső objectumok vagy tárgyak, jobban vagy kissebb mértékben érdeklették ezeket a’ Léleknek ezkőzeit, ’s a’ mint a’ képzett dolgok ez vagy amaz vér-keveréssel, és így következésképpen a’*
a’ a’ Az egyik szó fölösleges, elhagytuk.
temperamentummal jobban meg-egyeztek, ollyan mértékű lészen a’ figyelmezés; a’ figyelmezés pedig fundamentoma az észnek §. 41; és így a’ millyen a’ Temperamentum ollyan az ész (nem lehet pedig ebből éppen egy átallyában ki-zárni, a’ testetlen dolgok körűl való munkálkodásit ’s gondolkozását is a’ Léleknek; mert a’ mint fellyebb §. 19. Jegyz. meg-jegyeztetett, a’ Perceptio, és Sensatio, noha külömböző tárgyokra intézett, de ugyan azon egy mértékű, egy rangú munkája a’ Léleknek; mindenik képzés).*
A mondatvégi írásjelet a zárójel előttről ide helyeztük át.
Innen van, hogy az olajos, könnyen gyúló, tűzes vérű embereknek, leg-jobban vagyon eszek az ollyan tudományokra, mellyek valamelly felséges elmét kivánnak, hajlandók, ’s függesztik is eszeket a’ nemes tselekedetekre, a’ taknyos vérű emberek hajlandók a’ heverésre tunyaságra, vagy ollyan szolgai forma állapotra, a’hol más eszétől függvén nintsen szükségek a’ serkenő gondolkodásra; érzékeny észre; Reflexióra. – Ha valamelly ember ollyan Tudományra fordítja elméjét, a’ melly az ő vér-keverésével Temperamentumával meg-nem-eg’yez, lehet, hogy sokára erőszakos szorgalmatossággal megy valamire, de sokkal kevesebbre mint az azon tudományhoz illendő temperamentumú ember tsekélly erőlködéssel, és mint-egy játszva. Innen van, hogy sok nagy tudományú ’s nagy elméjű emberek, a’ kiknek azomban a’ szerentse nem adott annyit, a’ mivel kézi munka, vagy annál nemessebb élet módja nélkűl is tisztességesen élhessenek szegények maradnak, és ha fordítják is magokat erőszakkal ollyan munkára, mellyel tisztességes élelmeket meg-keressik, nem bóldogúlnak, mert az ő eszek nem arra a’ tárgyra intéztetett: ’s azért mondják köz beszédben, hogy: tanúlt ember, derék ember, eszes ember; de nints el-élni való esze. Méltán tehát Timon, mikor a’ kapára, az ő nemes Temperamentumához nem illő, ’s alkalmatlan élet nemére szorúlván, napi-számban dolgozott: sok káromlásai után, mellyekkel érdeklette Jupitert, azt mondja: Én ki illyen gazdag, illyen jól-tévő, illyen nagyra született Ember vóltam; most (cum ligone Philosophor.) a’ kapa mellett vagy kapával bőltselkedem. Lucian. Mintha*
Az M-et m-ből jav.
mondotta vólna: nem arra-való az én Lelkem, alkalmatlan az én Reflexiom eszem, hogy én azt illyen alá-való dologra függesszem; más forog most is eszembe, philosophálnék, bőltselkedném örömest, és a’ miatt kelletlen a’ kapa, kéntelen forgatom kezembe. – Ezekből világos az is; hogy hijjában ditsekednek némellyek valamelly közönséges, és mindenre alkalmatos észel; mert ha nints egy-forma és egyenlő keverésű vér; nintsen közönséges Temperamentum; nintsen ollyan keverése egy ember’ vérének is, hogy abban minden részek, mellyekből a’ vér áll, egyenlő mértékben legyenek: úgy nem lehet az ész is mindenre alkalmatos: ha pedig van egy forma keverésű vér; annak mindenik része tsekélly mértékű lészen, és így az ész is alatsony.


VI. RÉSZ.
Az észnek külömb-féle munkájiról,
(de variis Reflexionis speciebus)

§. 44.

 
Az észnek öt féle munkája van.
A’ REFLEXIONAK vagy észnek, ha ezt mint tehetséget úgy gondolom, öt féle munkálkodása van; ha pedig magát az észt mint a’ Léleknek munkáját úgy veszem; ennek a’ munkának vagy munkálkodásnak öt részei, ágazatai, vagy fel-osztásai (spesies) vagynak; tudni-illik az észnek külömb-féle gyakorlásából, külömb-féle munkálkodási származnak a’ Léleknek.

§. 45.

Distinctio, kűlömbség tétel.
Ha bizonyos dolgokra függesztem eszemet, és azokra figyelmezek, nyomba követi a’ figyelmezést ollyan egy munkája a’ Léleknek; melly a’ figyelmezve képzett dolgokat egymástól meg-külömbözteti; és ezt nevezik deákúl Distinctionak, én magyarúl külömbség-tételnek. Ha az észnek ez a’ gyakorlása hibázik valamelly emberben, hijjános lessz ott, a’ dolog ideájiról való ítélet-tétel; ha látja a’ kis gyermek a’ szivárványt meg-külömbözteti azt a’ Naptól, Hóldtól, Tsillagtól; (és még ezt eddig bizonyos értelemben véghez viszi maga is a’ Conscientia) de még nints addig a’ Lélekben bőv mértékű külömbség-tétel, míg a’ reá-figyelmezés’ erejével, a’ lélek a’ szivárványt tsináló hét-féle szineket, renddel külömböztetni nem tudja: mert egyébként öszve-zavarhatja azt, valamelly rendetlenűl tarka hosszú, keskeny bólt-hajtással, és innen van az hogy könnyebben tesz az ész külömbséget (facilius distinguit Reflexio) a’ magános mint a’ több képekből öszve-rakott ideák között; könnyebben meg-külömbözteti a’ hangot a’ világosságtól, mint az ollyan két vastag, és részekre osztható ideájú dolgot, mellyekben mindenikben benne van a’ szinességnek temérdekségnek, keménységnek, melegségnek, nagyságnak ’s a’ t. ideája is; könnyebben meg-külömbözteti a’ kis gyermek a’ hegedű hangot a’ nap-súgártól, mint a’ meszet*
mészet A kötet végén található hibaigazító szerint jav.
a’ tzukortól, vagy a’ szájába adatott mézes szopókát az Anyja tsetsétől.

§. 46.

Abstractio, el-vonás.
Ettől a’ külömbség-tételtől, Distinctiotól, igen nehéz szóval meg-külömböztetni az észnek azt a’ gyakorlását ’s munkálkodását, mellyet Abstractionak neveznek: mellyet én vagy kiválasztásnak nevezek; hogy a’ Separatiotól el-vagy meg választástól meg-külömböztessem; vagy az Abstractionak természetéhez képpest, el-vonásnak. Melly nem egyébb hanem az észnek az a’ munkálkodása, ’s maga’ gyakorlása (exercitium reflexionis) mikor valamelly dologtól el-von, vagy ki-vesz belőle valami ollyas ideát, melly annak a’ dolognak valóságára tartozik ugyan, de a’ nélkűl a’ dolog nélkűl is tesz valamit, mint mikor a’ közönségesebb ideákat a’ különösebbektől, és viszont ezeket amazoktól el-vonom, és azokra különössen figyelmezek. Ha figyelmezek az embernek teste-állására, el-vonom az ember’ egész ideájától ezt az eggyet, (mellyet meg-ismét több magános ideákra is fel-oszthatok) hogy ő fel-emelt ortzával, kézzel lábbal, mind bizonyos helyekre ki-rendelt érzékeny tagokkal díszes Teremtés: és ezt együtt, az egy test-állás’ ideájában figyelmetesen képzelem – ez az Abstractio: el-vonom mintegy ezt az ideát, az ember’ ideájától; és ez lévén az az idea, mellyel az embert más több teremtésektől meg-külömböztetem, ez lészen Specifica abstractio, különösebb el-vonás vagy ki-vonás, (a’ dolgok nemeire intézett el-vonás).*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
Ha az emberre viszont úgy figyelmezek tsak, mint nevelkedő, mozgó, érző állatra, akkor közönségesebb az el-vonás vagy ki-választás, mert ez az el-vont, vagy különössen képzett idea benne van akarmelly más nemű élő-állatban is, és az embert tsak az érzéketlen teremtésektől külömbözteti. Leg-világosabb példája az Abstractionak, vagy idea’ ki-választásnak az, a’ mit magában fel-találhat a’ Lélek. – Képzelem a’ lelket, mint egy szabadonn gondolkodó valóságot: ha már a’ Lélektől ezeket az ideákat, mellyeket benne találok ki-szedem; ’s külön gondolom a’ szabadságot, külön a’ gondolkodást, külön a’ valóságot, vagy lételt (existentiam) vagyon abstractiom, ki-választásom; van abstracta külön-gondolt ideám a’ szabadságról, a’ gondolkodásról, a’ lételről.

JEGYZÉS.

Ez az abstractio nagyon nemes gyakorlása az észnek, és ennek tökéletességre vitelére sok idő kivántatik: tapasztalhatni a’ kis gyermekekben, hogy sok ideig vagy semmi, vagy igen tsekélly értelemmel láttatnak bírni. Soká jön-meg az eszek; valamig a’ szembe tűnő ’s más érzékenységeket érdeklő dolgoktól, azokat az ideákat, mellyekből mint részekből áll, és mintegy öszve-rakatik mindenik tapasztalható dolog; el-szaggatni, ’s külön gondolni nem tudják alig gondolhatjuk őket nemessebb teremtéseknek, mint az oktalan állatokat; figyelmezz a’ kis gyermek’ esze a’ maga édes Anyjára, látja annak termetét, formáját, ’s mind azt, a’ mit a’ szemnek segítsége, mint eszköz által képezhet a’ lélek; ha az első látás után megyen hozzá más Asszony; neki arról is tsak az az ideája a’ mi az Anyjáról; mikor osztán idővel, több hasonló termetű élő-állatokat is lát; akkor kezd, ki-választott vagy el-vont ideája abstractioja lenni, az Asszonyi állatról közönségesen, ’s azután idővel az emberről: azután tanúlja azt meg, hogy a’ mit ő fenn-álló testű, sima ábrázatú, két függő kezekkel, ’s némelly más ki-álló tagokkal díszes valaminek látott; nem éppen tsak az ő Annya az, hanem közönségesen ember.

§. 47.

Az Abstractiónn segitenek a’ jelek és nevezetek.
Az Abstractio, vagy valamelly ideának, melly a’ dolognak képezetében benne vagyon, a’ dologtól el-választása, le-vonása; a’ Reflexionak része, az észnek munkája, vagy gyakorlása, (Species v. exercitium Reflexionis) §. 44. az észnek fundamentoma pedig a’ reá-figyelmezés, attentio §. 41. melly reá-figyelmezés nélkül pedig tsonka, hijjános, vagy éppen nints is sem emlékezet sem képzelődés §. 28. az emlékezetet pedig és a’ képzelődést segítik a’ jelek, és nevezetek §, 30. Jegy. 2. és így a’ jelek és nevezetek segítő társai a’ figyelmezésnek, az emlékezetben, és képzelődésben; ha hát az észnek fundamentoma a’ figyelmezés, melly pedig sokat segít magán a’ nevezetekkel; segítnek hát az észen, Reflexion, és így az Abstraction is mint az észnek egy nemes gyakorlássán a’ dolgoknak el-nevezései, és jelei; és így hasznos dolog az el-választott vagy le-vont ideákat is bizonyos jellel meg jegyezni, szóval el-nevezni, hogy egy ugyan azon dologban különös jele legyen, és neve az ollyan ideának, melly más dolgokkal is köz; különös az ollyannak, melly tsak éppen annak a’ dolognak tulajdona: az ember okoskodó élő állat; meg-vagynak hát az ember’ ideájában ezek az ő tőle el-választható ideák, az okoskodás, elevenség, és létel. Az elsőbűl formált ideája lészen az okoskodásnak: melly szoros értelemben, és tellyes mértékben, tsak az embernek tulajdona más állatok felett; a’ másodikban az elevenségnek melly már köz a’ barmokkal és plántákkal is, a’ harmadikban a’ lételnek, melly már köz, minden teremtésekkel. Ha már ezeknek a’ le-vont, el-választott, abstracta ideáknak, mind különös nevezete nem vólna, hanem tsak az embernek ideáját részekre osztván, valamelly osztályt jelentő jelekkel esmérnénk-meg azokat: mennyi hátra maradása lenne ez az észnek, ’s a’ Lélek’ tökéletesítésének?

§. 48.

Compositio, öszve-rakása az ideáknak.
Ezzel a’ munkájával az észnek, bizonyos tekíntetben (de nem egésszen) ellenkező munka vagy gyakorlás az ideáknak öszve-rakasa: melly az elmének ollyan eszes munkája; (talis mentis Reflexio), mellyel több, és egymástól meg-külömböztetett ideákat, figyelmezzve öszve-rakunk, és azokból más új ideát tsinálunk, (egy új ideát mondok, hogy a’ Compositiot a’ Judiciummal öszve ne zavarjuk).*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
Illyen az Erdőnek ideája: Látok egy jókora foglalatú térséget, abban hegyeket, vőlgyeket, fákat, és egyebet, ’s ezekből tsinálom magamnak az Erdő’ ideáját. Egy kerített városnak ideája áll, egy darab főld foglalatból, annak kerítéséből, házakból, emberekből, ’s a’ t.

§. 49.

Ideák öszve hasonlítása, Comparatio.
Az ész Reflexio továbbá gyakorolja magát és dolgozik az ideáknak öszvehasonlításában; melly nem egyéb, hanem az észnek az a’ munkálkodása, mikor több és külömb-féle ideákat, egymás mellé rakván, figyelmez egyiknek a’ másikhoz képpest való állapotjára; így másképpen vagyon egyik emberről való ideám a’ másik emberről való ideámhoz; mint az állat ideája közönségesen, az ember különös ideájához.*
A pontot pontosvesszőből jav.
És így mentűl magánosabbak (simpliciores) és világosabbak az ideák annál könnyebben öszve-hasonlítjuk: könnyebben öszve-hasonlítjuk egyik számot a’ másikkal, mint az ember ideáját az ökörével, vagy mint az igazság’ ideáját a’ hamisságéval.

§. 50.

Az Ideáknak széllyel szedése, Separatio.
Az ideáknak §. 48. ki-tett öszve-rakásával éppen ellenkező munkája az észnek az ideáknak el-választása, vagy széllyel-szedése mikor azokat a’ magános ideákat, mellyek öszve-kaptsolva egy közönségesebb dolgot tesznek külön gondolja az ész, mint az Erdőnek ideájában, ha külön figyelmez az eszem a’ fára, külön a’ fűre, külön a’ fa’, fű’, termő főldre, külön a’ hegyekre, vőlgyekre, kősziklákra, külön a’ forrásokra, viz omlásokra, ’s több illyen magános ideákra; vagy tsak az egy fának ideájában is külön a’ törsökre, ágakra, levelekre, gyümöltsökre. Ekkor mondatik az ész széllyel szedni az ideákat; és ez első tekíntettel egy forma munkának, ’s az ész’ ugyan azon egy gyakorlásának tetszene, az abstractioval ki-választással vagy el-vonással, de ha a’ kettőnek természeti valóságát jól meg-visgáljuk, nagyon külömböznek egymástól; az ideáknak el-vonása ollyan ideákat tesz fel, ollyan dolgok ideáját; mellyek magokban külömben nintsenek, hanem tsak az elmében vagy észben; és ez igazság szerént tartozna tsak különössen a’ dolgoknak tulajdonságaira, minéműségeire; az el-szaggatás pedig a’ valóságos magános ideákra mellyek nem tsak az észben, hanem magában a’ képzett külső dologban is benne vagynak, és többen eg’yűtt gondoltatván, mint részek egy egészet tsinálnak; az embernek ideájában, ezek a’ részeket jelentő Képek Fő, homlok, or, száj fűl, kéz, melj, láb, test, Lélek, ollyan ideák, mellyek ha az egész ember ideájától külön gondoltatnak, az mondatik hogy széllyel szedetnek (separantur) de már ugyan azon ember ideájában, a’ gondolkodóságról, elevenségről, lételről, való képzések, mellyek tsak az észben magában vagynak, az embernek pedig úgy szólván nem részei hanem tulajdonságai; az abstractiora el-vonásra ki-választásra tartoznak.
Sokszor öszve-ütköznek ez ötféle munkálkodási az észnek.
Egyébaránt az tagadhatatlan, hogy ezek az öt rendbéli munkálkodásai az észnek, egymással gyakorta úgy öszve-ütköznek, hogy alíg lehet meg-külömböztetni; mint p. o. a’ gondolkodásnak ideája egy egész idea, mellyben mint-egy részek gyanánt benne vagynak a’ képzés, figyelmezés, dolgok esmérete, sőt maga is az ész Reflexio, az öszve-hasonlítás, el-választás, széllyel-szedés, mellyek magán a’ Lelken kivűl semmi különös valóságot nem tesznek, (extra mentem non existunt) még is ezeknek a’ gondolkodás’ egész ideájától, és magoktól is a’ részeket képező ideákról külön lett képzése gondolása, méltán széllyel-szedésnek neveztethetik, mivel ezek is bizonyos értelemben részei egy egésznek, de tsak ugyan igen hasznos vólt az észnek munkálkodásit rendel így le-írni, mert mennél több-féle munkájit tudom ’s értem a’ Léleknek, annál könnyebben ’s méllyebben nyomozhatom természeti tulajdonságit, annál közelebb el-találom természeti valóságát §. 7. 12. 14. 15.


VII. RÉSZ.
Az Itélet-tételről és Okoskodásról.

§. 51.

 MINEK utánna a’ Lélek az ideákat meg-szerzette a’ képzés és reá-figyelmezés által, azután azokat vagy meg-tartotta, vagy vissza-hozta, a’*
a’ a’ Az egyik szó fölösleges, elhagytuk.
reá-emlékezés, emlékezet, és képzelődés által; sőt azokról visgálodott is, vagy akkor mindjárt mikor szerzette,*
szerszette Sajtóhiba, em.
vagy mikor vissza-hozta az ideákat §. 39. Jegyz. még ott meg-nem-állapodott, hanem az észnek segítségével (medio Reflexionis) azokat a’ külömb-féle ideákat, mellyeket a’ képzelődés és emlékezet segítségével vagy meg-tartott vagy vissza-hozott figyelmetesen meg-gondolja, vagy úgy a’ mint magokban vagynak, vagy valamelly részeikre nézve, vagy több és sokféle ideáknak öszve-rakásával §. 40.
Judicium, Itélet-tétel.
de még itt sem állapodik-meg a’ Lélek, hanem a’ mint az ész az ideákat vagy meg-külömbözteti, vagy el-választja, vagy öszve-rakja, vagy széllyel szedi: azt a’ figyelmező észt, (attentam reflexionem) nyomba követi egy ollyan itélet-tétel (Judicium) melly az öszve-hasonlított, vagy széllyel szedett ideáknak öszve-illését, meg-határozza, ki-nyilatkoztatja. Ha öszve illenek, akkor az elme, eg’yiket a’ másikról állítani mondatik; ha öszve nem illenek, egyiket a’ másikról tagadni.

§. 52.

Külömböz az ítélet-tétel a’ Reflexio’ öt nemeitől.
Több ez az itélet-tétel és többet foglal magában, mint az észnek a’ hatodik részben elő-számlált öt rendbéli maga gyakorlási; amazok ennek utat készítenek; ez pedig a’ mit ott meg-eg’yezőnek vagy nem eg’yezőnek látott a’ Lélek, meg-határozza ollyannak lenni állítás vagy tagadásképpen.*
A pontot pontosvesszőből jav.
Az ész Reflexio, meg-külömbözteti a’ Szivárványt a’ Holdtól §. 45. És az hogy más a’ szivárvány’ ideája, más a’ Holdé; még eddig az észnek meg-külömböztető munkája (reflexionis species distinguens) de már mikor e’hez a’ meg-külömböztetéshez valamelly állítás vagy tagadás járúl; ollyan formán mint a’ képzéshez a’ képzések’ esmérete.
A’ meg-külömböztetéstől.
Ez már több a’ meg-külömböztetésnél, ez már Itélet-tétel mikor már meg-határozza a’ Lélek, hogy hát a’ Szivárvány nem Hold. – Az ész az ember ideájából ki választja (abstrahit) vagy a’ test’ állásának termetének ideáját §. 46. vagy a’ Lélek ideájából a’ gondolkodóságnak és szabadságnak ideáját,
A’ ki választástól, abstractiotól.
ez még eddig abstractio ki-választás, el-vonás; de mikor már meg-határozza a’ Lélek: hogy ember az a’ minek ollyan termete van, Lélek az a’ mi gondolkodik, ez a’ meg-határozás már Judicium, Itélet-tétel.*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
Az öszve-rakástól.
Mikor a’ kerített városnak ideájában, a’ főldnek foglalatját, a’ kerítést, a’ Házakat, a’ lakosokat eg’yűtt képzelem §. 48. meg, ez eddig ideák öszve-rakása, Compositio: de mikor már meg-határozom; ’s mint egy állításképpen ezekről az öszve-rakott ideákról azt itéli Lelkem; hogy ezek Város, ez már Itélet-tétel. – Vagy ha az Erdőnek ideájától külön szedem az erdő’ részeinek ideájit; külön képzem a’ fát, külön a’ fűvet, külön a’ hegyeket vőlgyeket forrásokat §. 50.
A’ széllyel szedéstől.
Ez még eddig széllyel-szedés de mikor már tagadás-képpen meg-határozom, hogy ezek a’ magánosabb ideák külön külön erdőt nem jelentenek, hogy Szál-fa nem erdő; ez már Itélet-tétel. –
Az öszve-hasonlítástól.
Mikor egyik embernek ideáját a’ másikéval öszve-hasonlítom, ’s látom, miben egyez, miben nem? vagy öszve-hasonlítom az embert az ökörrel, ’s látom hogy külömböz, ez még eddig öszve-hasonlítás: de ha már meg-határozom: hogy egyik ember ollyan mint a’ másik; vagy egyik ember nem a’ másik; vagy hogy az ember nem ollyan mint az ökör, ez már Itélet-tétel Judicium.

JEGYZÉS.

A’ Judicium nevezetnek külömböző értelmei.
A’ Judicium, vagy itélet-tétel nevezetet, azokhoz a’ tudományokhoz képpest, a’ mellyekben ennek el-kerülhetetlenűl be-kell jönni, külömböző tekíntetekben lehet gondolni; de a’ dolognak értelme és valósága mind egy. A’ Gondolkodást vezérlő tudományban; ’s közönségesen az Oskolákban a’ Judiciumot nevezik az elmének második rendbéli munkálkodásának (secunda mentis operatio) melly nevezet hogy híjjános, bőven ki-tetszik a’ fellyebb valókból; mert ha a’ képzés, képzések esmérete, figyelmezés, első munkáji is a’ Léleknek, és egyszerre, eg’yűtt idő haladás nélkűl véghez menni gondoltathatnak, de a’ reá-emlékezés, képzelődés, emlékezet, már ezektől, mind időre, mind méltóságra nézve külömböznek; több már ezeknél is a’ Reflexio az ész, ’s még ennél is több az Ítélet-tétel: de tsak ugyan nints fundamentom nélkűl az a’ nevezet is, és az a’ le-írás, hogy az Itélet-tétel az elmének másod-rendbéli munkálkodása; mert az Oskolákban a’ gondolkodás’ módját tanítók, az elme’ tehetségeit az ideákhoz képpest osztják fel, első munkának nevezik hát a’ képzést, (Perceptio) és ez alatt a’ nevezet alatt be foglalják az elmének mind azokat a’ tehetségeit, mellyek tsak egy kép, egy idea körűl dolgoznak; (noha azután az egy idea körűl való foglalatoskodásnak felsőbb ’s nagyobb rangú részeit is meg-külömböztetik) azután, mihelyt a’ Lélek két idea körűl dolgozik Judiciumnak Itélet-tételnek nevezik, ’s talám tsak itt hibáznak; mert dolgozhatik, két ’s több ideák körűl is az elme Itélet-tétel nélkűl. Ha már három az idea, vagy ha kettőből, harmadikra következést tsinál a’ Lélek Ratiocinationak okoskodásnak nevezik: és az illyen el-osztás, ott, a’ hol éppen így szükséges, meg-állhat. De a’ ki a’ Léleknek természetét akarja nyomozni; annak szükséges, hogy a’ Lélek tulajdonságainak ’s munkájinak minden ágazatjait rendről rendre fel-szedje ’s meg-visgálja. – Az Erkőltsőkről tanító Tudományba is be-jön, az Itélet-tétel, Judicium’ nevezete. Mikor a’ vér-keverésekhez temperamentumokhoz képpest fel-osztatnak a’ Léleknek tehetségei; a’ Phlegmaticusoknak, taknyos vérűeknek a’ Reminiscentia reá-emlékezés; a’ sáros vagy főldel kevert vérűknek, Melancholicusoknak a’ Memoria, emlékezet, a’ Sanguineusoknak sós verűknek, az Ingenium találos elme, melly a’ képzelődésnek vagy része, vagy következése; a’ Cholericusoknak olajos vérűknek, a’ Judicium, Itélet-tétel tulajdoníttatik bővebb mértékben.*
A pontot pontosvesszőből jav.
– Itt sints egyébb hiba, hanem hogy az elme’ tehetségeinek rendjét grádussát tévesztettek-el. És mikor a’ három elsőbb vér-keverésekhez a’ Léleknek ollyan munkájit kaptsolják, mellyek leg-alsók, vagy leg-magánosabbak (simplices) akkor a’ Cholerának, olajos vérnek ollyant adnak, melly már a’ felsőbb rangból való (talám propter excellentiam ezen vér keverésnek méltóságához képpest) de mivel a’ Judiciumot Itélet-tételt, a’ Reflexio, vagy ész, ezt pedig az attentio figyelmezés segíti; jó*
A j-t J-ből jav.
vólna ezt az olajos vér-keverésű Léleknek különös ajándékát, a’ többihez-képest, attentionak reá-figyelmezésnek nevezni, úgy hogy akkor a’ Melancholicusnak a’ memoria; a’ Sanguineusnak az Imaginatio, a’ Cholericusnak pedig az attentio lenne tulajdona.

§. 53.

Okoskodás ratiocinium v. argumentatio.
Több Judiciumokból, Itélet-tételekből, vagy itélet-tevésekből (mert a’ Judicium, mellyet a’ Deák, meg-külömböztetés nélkűl tsak Judiciumnak nevez, mikor munkálkodás, akkor ítélet-tevés, mikor pedig valami véghez vitt dolog, akkor itélet-tétel) származik a’ léleknek más munkája, az Okoskodás, Rátiocinium, vagy Argumentatio, mellyet az oskolákban az elme harmadik munkájának; vagy egynek másból való következtetésének neveznek (Tertia mentis operatio, v. illatio unis ex alio.)*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
Ez*
Az E-t e-ből jav.
az okoskodás ollyan tulajdona a’ Léleknek, mellyet az ember az oktalan állatoknak nem örömest enged, a’ mint hogy magát okos, amazokat oktalan állatoknak nevezi alább a’ 14-dik részben meg-fog-tetszeni, hogy ez az okoskodó munkája az emberi Léleknek, ki-terjedhet-e más élő állatokra is: most tsak azt határozzuk-meg; hogy az okoskodás ollyan esméret vagy tudomány (cognitio) melly több ideáknak öszve-rakásából származik.*
A pontot pontosvesszőből jav.
Helyes le-irása-e ez az okoskodásnak, figyelmetesen illő meg-visgálni; de mihelyt az okoskodásnak leg-eg’yűgyűbb állapotjára le-ereszkedünk, mindjárt meg-fog-tetszeni hogy helyes. Tagadhatatlan az; hogy annyira mehet az emberi elme az okoskodásban, hogy ez a’ gyenge le-írás erőtelennek tetszik ennek a’ felséges tulajdonságnak, vagy munkálkodó tehetségnek ki-fejezésére. De akar hova mennyünk, akar mennyire fel-vigyük az okoskodást, tsak-ugyan nem fog abban egyébb lenni, hanem több ideáknak öszve-ragatásából származott esméret vagy Tudomány. Mikor a’ kis gyermeknek az emlékezet és képzelődés eszébe juttatja, hogy ő a’ maga gyermek pajtásival barátival beszélgetett, futkározott, játszodozott, evett-ivott; azomban az ész hirtelen által-ragadja az ő figyelmezését valami ollyan embernek ideájára, a’ ki őtet komor szemmel nézte, meg-pirongatta, vagy meg is verte; ’s ezekből a’ sok egymás után elő-hordott ideákból ollyan következést tsinál magának, ’s ollyan érzékeny állítást, hogy az az ember neki nem jó barátja; ez melly előttünk tsekélységnek látszik, szinte úgy okoskodas, Argumentatio; mint mikor az ég visgáló, tudván azt, hogy a’ főld mennyi idő alatt kerüli-meg a’ napot, és hogy mennyire van a’ naptól, ’s tudván azt is hogy a’ Jupiter Tsillag mennyi idő alatt kerűli-meg ugyan-azon Napot, ki tsinálja belőle; hogy mennyire van az a’ tsillag a’ Naptól: ez szinte úgy több ideáknak öszve-rakásából, ’s több itélet-tételekből tsinált Tudomány vagy esméret mint amaz; amazokból szinte ollyan nemű munkával, ’s szint azzal a’ tehetséggel von ki a’ Lélek egy valamit, mint emezekből. Ha a’ gyermeknek, a’ maga gyermek társairól, az azokkal töltött vig órákról, a’ játékról, barátságos társalkodásról, és ellenben az őtet gyűlőlő embernek komor tekínteteiről, pirongatásairól, nintsen tiszta, jól és nyomossan képzett ideája; nem tud egyenes következést tsinálni arra, hogy az az ember neki nem jó akarója; de ha Neutonnak is a’ Tsillagok’ messzeségeiről, kerűletjeikről, utjok’ gyorsaságáról nem vólt vólna, világos és jól meg-külömböztetett képzése; ő sem tudta vólna ezt a’ tudományt meg határozni: hogy az égi testeknek messzesége, az ő útjaiknak későségével egyűtt nevelkedik (Quadrata temporum Periodicorum esse ut cubos distantiarum) vagy ha ezt a’ testeknek*
testeknek nek tömöttségéből Sajtóhiba, em.
tömöttségéből, és a’ tömöttségnek ’s nehézségnek ereje szerént nevelkedő egymáshoz vonattatásból; mint bizonyosabb ’s eredetibb*
eredetébb A kötet végén található hibaigazító szerint jav.
természeti törvényből tsinálta-ki; akkor viszont ezekről kellett neki világos, és jól meg-külömböztetett ’s rendbe szedett ideájinak lenni. Szint-úgy mint a’ gyermeknek, az őtet maga idejéhez-képpest hamarébb érdeklő dolgoknak ideájiról.

§. 54.

Mikor tehát én magam, sok ideákat öszve-rakgatok, több Judiciumokat öszve-tóldok, és azokból valamelly következést tsinálok; tudományt vagy értelmet szerzek; akkor okoskodom §. 53.
Értés Intellectio.
Ha ellenben más okoskodik előttem; el-mondja nekem, a’ maga ideájinak öszve-rakását, azokat öszve-hasonlítja, el-választja, itéletet-tesz, ’s több itélet-tételekből valamelly Tudományt, értelmet formál, és én azt által-látom; ’s annak valóságát szint-úgy érzem mint ő, vagy ha kevesebb mértékben is, de tsak ugyan értem mint okoskodik, ’s mit akar előttem okoskodva mutogatni; ezt a’ tehetségét az elmének nevezem értésnek; a’ Deák hivja Intellectus, de hijjánosan; mert így magával a’ Léleknek egyik föbb, és közönséges tekíntetben gondolt tulajdonságával, az Értelemmel zavarom öszve; nevezik Intelligentiának is, de ez is híjjános, inkább mondhatnám Intellectionak, melly már annyit tesz, mint értés; az értés hát a’ Léleknek ollyan meg-világosodása, melly származik az elmének eddig elő-számlált munkálkodásinak rendjéből; és már e’ szerént az értés ki-terjed a’ magam’ okoskodásinak értésére is, annyiban, hogy okoskodhatom most, a’ mikor az én sok ideákkal-bánásom még tsak okoskodás; de teszem hogy azt az okoskodásomat le-írom, ’s idővel elő-veszem, el-olvasom; ha akkor az elmém ollyan világos, hogy mind azokat az ideákat; azoknak öszve-rakását, el-választását, ’s rendjeit által látja; akkor már érték Intelligo. Veszik ezt az elme’ tehetségét némellyek szorossabb értelemben is; mint p. o. van egy jo barátom, a’ kitől nagy jót vettem; ’s annak a’ jó téteménynek képzése Perceptiója meg-van bennem, ollyan figyelemmel, és esmérettel, hogy arra minden szempillantásban reá emlékezem: (cum attentione et conscientia) képzelődésem azt előttem gyakran le-festi; emlékezetem a’ nevét eszembe forgatja, sokszorodott gondolkodásommal arról gyakran visgálodom, eszembe forgatom annak nyájosságát, és jótéteményét, szeretetét, ’s más ide tartozó ideákat: öszve-hasonlítom őtet más emberrel, a’ ki nekem nem barátom, a’ mit amaról tagadok, erről állítom. Ez a’ meg-világosodás, melly mindezekből a’ Lélek munkálkodásiból származik, annyi, mint az értés. – Az igaz, hogy annyi; de az értésnek valóságát egész erőben ki-nem-teszi; sokkal könnyebben meg-fogható le-írása az értésnek; ha valaki előttem mind-ezeket el-beszéllené, ’s azt hozná ki belőle, hogy az az ember nekem valóságos jó Barátom; mert akkor ha nem hinném is hogy úgy van, ’s ha látnék is valami ellenkező indító okot, de ha az okoskodó’ ideájinak, valóságát, rendjét, öszve-hasonlításit, öszve-rakásit, világosan által-látom, már meg-van elmémben az értés.

§. 55.

Analysis, fel-osztás.
Ennek az értésnek, sok rendbéli nemes tulajdonságai vagynak; mellyek egyszersmind ebben, mint egészben, részek gyanánt gondoltathatnak. Illyen a’ többek között az (Analysis resolutio) fel-osztás, mikor az elme által látja, ’s rá ismér a’ Léleknek, az okoskodás-közben öszve szött-font, ideájinak egymásból származására; az elme’ munkáinak egymás után rendel következéseire. –
Penetratio vel Sagacitas; mélly be-látás, gyors ’s nyomos ész.
A’ másik nemes tulajdonsága az értésnek a’ mélly be-látás, vagy gyors ’s nyomos ész (Penetratio, sagacitas) mikor az elme látván a’ Lélek’ munkálkodásinak*
mnnkálkodásinak Sajtóhiba, em.
rendjét, hirtelen rendbe szedi azokat, hogy a’ még isméretlen dolgokról ideát formálhasson, és az igazat mennél jobban lehet el-találhassa.

JEGYZÉS.

Ezek hát a’ Léleknek azok a’ munkáji, mellyeket egyűtt gondolván (Intellectus) értelemnek nevezünk; vagy ha az értelem igaz értelemben nem annyira munkálkodás, mint természeti tulajdonság lészen, ezek annak következései, tehetségei, munkálkodási; mert hogy az eredetre vissza menjünk, a’ Léleknek két közönséges tehetsége, tehetős munkálkodása van; az Értelem az egyik; (a’ másik az akarat; lessz alább a’ harmadikról is; hanem az értelem és akarat egyűtt inkább elmét tesznek) az értelem (Intellectus) magában foglalja, mind az eddig elő-számlált tehetségeket, vagy munkákat: most tsak azt jegyzem-meg, míg az akaratra által nem megyek; hogy a’ mit a’ Deák írók sokféle nevezettel tesznek-ki, az többnyire híjjános nevezés; mint fellyebb §. 1. második Jegyz. Anima, Mens, Spiritus, Ratio, Animus, meg-vagynak magyarázva.*
A pontot kettőspontból jav.
De leg-inkább a’ Mens nevezetet zavarják öszve még a’ leg-jobb Lélekről tanítók is az (Anima) Lélekkel. Holott, a’ mi már ide tartozik; a’ Mens elme; tsak ennyire terjeszkedik, vagy ha többre, az Akaratra; de már a’ Lélek, több; az elevenít is; és így az elmét, mint részt magában foglalja. Sőt ha az Elmét, (Mens) tsak úgy vesszük, a’ mit az öszve-keveredés félelme nélkűl tehetne, tészen tsak észt; és így az akaratra sem terjeszkedhetik ki, egyénként, hanem hogy az sem megy véghez, képzések’ esmérete nélkűl. Es így nagyon illendő meg-külömböztetés, hogy az Anima Lélek legyen, valamelly személlyes valóság; a’ Mens tehetség; a’ Spiritus természeti tulajdonság, a’ mennyiben a’ Lélek nem test. A’ Ratio vagy munkálkodás vagy ez is tehetség, és erő: az Animus Indúlat.


VIII. RÉSZ.
Az Ideáknak származásáról; és egyszersmind némelly előre való készűletek az Ember’ lelke’ természetének visgálására.

JEGYZÉS.

 EZT a’ részt sokann hátrább; sokann ismét meg-szaggatva elébb teszik; itt az Irás’ rendjének módja éppen ide kívánta tétetődni.

§. 56.

Láttuk hát a’ Léleknek sok féle, és sok rendbéli munkájit, láttuk hogy a’ Lélek képez, vagy az ő rajta kivűl való dolgokról képezetet tsinál magának: sőt vagyon a’ magában bent lévőkről is esmérete, láttuk hogy figyelmez, emlékezik, képzelődik, visgálódik, eszét gyakorolja; ítéletet tesz okoskodik, ért; – mind ezek munkáji a’ Léleknek, ha munkáji; van ott erő és tehetség, a’ hol munkálkodás van; van hát a’ Léleknek ereje és tehetsége,
Ertelem nélkűl nem lélek a’ lélek.
a’ mint hogy az értelem, mellytől ezek a’ munkák származnak, tehetség a’ Lélekben, és ollyan tehetség, melly egyik teszi természéti valóságát a’ Léleknek, mivel e’ nélkűl nem Lélek a’ Lélek. És ez, hogy értelem nélkűl nem Lélek a’ Lélek, ollyan tsalhatatlan igazság, mellyet mindjárt nem szükség erősíteni is, mihelyt azt fel-tesszük és el-hisszük hogy értelem az a’ Lélekben, a’ mi a’ fellyebb elő számlált munkákat véghéz viszi. Mert úgy értelem hát az, a’ mi a’ leg-elsőt ’s leg-alsót tselekszi is, az a’ mi a’ kűlső dolgoknak képet tsinál; a’ minek vagyon magáról esmérete, e’ nélkűl pedig a’ Lelket nem lehet gondolni; mert a’ miben ez meg nints, az nem Lélek.

§. 57.

Képzés nélkűl nem lélek a’ lélek
Hogy valaki valamelly állításnak okáért ezt a’ világos igazságot is kéntelen ne legyen tagadni; hogy Képzés Perceptio nélkűl nem Lélek a’ Lélek, vissza kell mennünk az ember lételének leg-első kezdetére, arra az előttünk nagyon homályos eredetre, mellyben leg-hamarább gyanakodhatnánk arról, hogy a’ képzés, és így az értelemnek első és utólsó gradusa meg-legyen a’ Lélekben; úgy mint a’ fogantatásra és szűletésre annyival inkább hogy a’ Léleknek másik rendbéli tulajdonsága, ollyan dolgokat, és igazságokat fog magával hordozni; mellyekben már a’ Lelket nem lehet gondolnunk úgy, mint magát a’ testen kivűl; és így minek előtte az akaratról szóllanánk, visgálódnunk kell az embernek eredetéről ’s lételének kezdetéről.

§. 58.

A’ kis gyermek mikor születik-is értelemmel érez, cum conscientia.
Mihelyt az eleven gyermek születik, mindjárt azon szempillantásban bizonyos tselekedettel jelét adja hogy ő érez: érzést mondok ollyan értelemben, mint fellyebb a’ képzést az érzéstől meg-külömböztettem, és így ollyan érzést, mellyel az érzések’ esméretének egyszersmind meg kell lenni a’ gyermekben. Ha tsak ollyan értelem nélkűl való elevensége vólna a’ most született gyermeknek, mint van a’ fáknak fűveknek; nem érzené a’ kűlső dolgokat, mellyek őtet illetik; – de jelét adja hogy érzi.*
A pontot pontosvesszőből jav.
– A’ tagoknak eleven mozgatása nem vólna elég erősség állításomra; mert a’ fának is mozogni kell mikor nő, mivel a’ növés terjedés nélkűl, a’ terjedés hely-változtatás nélkűl; a’ hely-változtatás mozdúlás nélkűl meg nem történhetik; a’ fákban pedig hogy az elevenséggel, és így azzal a’ nemű-nemű élettel valamelly érzés járna vele, még eddig sem nem állítottuk sem meg nem bizonyítottuk. – De mikor a’ kis gyermek a’ fájdalmas érzésre el-jajdúl, sir; és éppen ollyan jelenséggel mutatja fájdalmát, mint majd, ha nagyobb korra nő; azt kell hinnem, hogy szinte az a’ tehetség tselekszi benne az érzést, a’ mi mi bennünk nagyobb emberekben. – Ha éhezik, szomjúhozik; jelenti baját, sir.*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
– Tudja-e azt az a’ gyakorlatlan Lélek, hogy az a’ sírás azt fogja véghez vinni, hogy ő neki eledelt adjanak, emlőt nyújtsanak? azt nem merem reá-fogni, de azt a’ tapasztalásból tudjuk, hogy ha jól tartatik Anyja’ emlőjéből, valamelly értelmes meg-nyugovás származik benne, és nem sír: meg-mutatja tehát, hogy érzi ő azt; hogy jó neki, az a’ jóllakás. Hogy ezek a’ kisdedkori érzések és azoknak jelentései, nem valamelly mechanismusnak, a’ testben lévő vékony, és vastag folyadékok’ meg-akadályozhatatlan kerűletjeinek ’s ezeknek a’ kis gyermek’ minden tudása nélkűl véghez menni képzelt belső mozgásoknak munkáji és következési, meg-tetszik abból; hogy noha egy formák, egy számuak, ’s egyenlő öszve-kötésűek legyenek is a’ testnek minden belső részei, száz vagy ezer most született kis gyermekekben; de mind az ezerben külömbözők az érzések jelenségei, és így nem úgy élnek ’s éreznek ők, mínt az óra a’ maga öszve-állított kerekein ki-szabott törvények szerént forog míg le nem foly; hanem van bennek valamelly értelmes tehetség, melly a’ külső dolgok’ illetését kissebb vagy nagyobb mértékben érzi; tsak tehetséget mondok, de értelmes tehetséget, mellyen mindjárt személlyes valóságot kell értenünk, mihelyt ennek az értések külömbözésének eredetét akarjuk visgálni, mert ez a’ tehetség, ez az erő, értelem nélkűl való valóságban meg nem állhat; egyéb-aránt vissza essünk abba a’ képtelenségbe, hogy minden egy forma részekből álló testben, egy forma első tselekedeteknek, és ugyan azon rendes időben kellene történni. Az értelem hát az a’ mi érzi a’ fájdalmat, a’ mi képzi, mind a’ fajdalomból származott szomorúságot, mind a’ meg-elégedés után lett örömött meg-nyugovást, gyönyörűséget. Hanem, hogy mind ennek, mind amannak érzését, egyik gyermek bővebb, másik tsekéllyebb mértékben nyilatkoztatja-ki; ennek oka az; hogy egyik gyermekben az*
az az Az egyik szó fölösleges, elhagytuk.
értelmes tehetség jobban figyelmez az érzékenységek meg-illetődésére, mint a’ másikban: itt van hát az attentio a’ figyelmezés. Némelly gyermeknek értelme mikor születik a’ bámúlásra el-ragadtatik, sok időt tőlt az új világnak tapasztalásában, és e’ miatt a’ kedvetlen meg-illetődésekre kevesebbet figyelmez, könnyebben tűri az éhséget szomjúságot, mint a’ másik; holott lehet hogy fel-neveltetvén nagyobb ehető lessz a’ másiknál. Se mikor a’ gyomra émelyeg, és az ott által szaladó érzékeny folyadikok fel-veszik ennek az émelygésnek érzését oda, a’ hol az értelem más több érzések körűl dolgozik; akkor vagy a’ szem’ tüköre az újságak’ képével, vagy a’ fül’ dobja a’ soha sem hallott külömb-féle hangokkal, vagy a’ tapasztalás (tactus) a’ szokatlan levegő égnek még addig nem érzett nyomásával mulattatván az értelmet, nem függeszthet amazokra elegendő figyelmetességet: hanem mikor ez az érzés amazokat meg-győzi, úgy figyelmez osztán erre, hol hamarébb, hol későbben, – nem úgy tehát mint az óra, melly a’ mint a’ kereke megy, úgy mutat bizonyos időken tizet ’s tizenkettőt.

§. 59.

Van hát érzés, van érzésre figyelmezés, és így van értelem a’ kis gyermekben, mikor születik; de van, és e’ szerént kell lenni addig is míg nem születik; hogy nőtt és mozgott a’ születés előtt is, az tapasztalható dolog; de hogy a’ növésből a’ mozgásból az értelemre, ’s érzésre figyelmezésre következést tsinálván, az ember’ eredetét a’ füvekével öszve ne zavarjuk, és ezeket is értelemmel fel ne ruházzuk; visgáljuk meg az érzésnek jelenségeit.*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
– Sir-e? szomorkodik-e? vagy örűl-e? az Anyja’ hasában a’ kis gyermek; azt a’ mozgásból, és a’ mozdúlásnak, meg nem határozott időben gyakran történéséből nem akarom erősíteni, hanem abból a’ kívánságból és meg-nyugovásból, mellyet érez a’ mostan született tsetsemő mikor éhezik, és mikor téjjel jól lakik, fellyebb megyek és következést tsinálok az Anyja’ hasában vólt állapotjára. Mikor a’ kis gyermek az éhség és szomjúság után jól lakik téjjel, és abban gyönyörűséget tapasztal (mert hogy tapasztal jelét adja, azzal hogy elébbeni szomorúságát el-felejti) vagyon erre a’ gyönyörködésre neki figyelmezése; és mikor éhezni kellene neki, de ő az éhezést jelentő érzéseket észre nem veszi, akkor más valamelly külömböző érzésekre figyelmez inkább mint erre §. 58.
A’ kis gyermek mikor szűletik, emlékezik ollyanokra a’ miket tett szűletése előtt.
de tsak elég az, hogy figyelmez; ez a’ figyelmezés, és egyszersmind az a’ tselekedet, hogy ő mihelyt születik, alkalmatos az emlőnek el-fogadására, és le-nyeli a’ tejét, azt mutatják, hogy tudja ő hogy belől is szopott, mert külömben nyelni sem tudna nem hogy szopni tanítás nélkűl, emlékezik tehát valami el-múltra, sőt képzelődik is arról a’ mit tett míg ez új világra ki nem jött.*
A pontot pontosvesszőből jav.
Itt van hát az emlékezet; az emlékezet régi ideát, valamelly dolognak régen képzett képét tesz-fel §. 22. és így vólt már idea, vólt képezet a’ kis gyermek’ értelmében még születése előtt.

JEGYZÉS.

Már belől a’ méhben, mivel lehett ollyan természeti munkálkodást képzelni, hogy egyszer, leg-először, már az akarmikor lett légyen, az Anya’ tápláló nedvességei, a’ magok tsatornáinn az emberi testbe, mint velek szorossan öszve-kaptsoltatott valóságba, által láthatatlan modon be-szivárognak, úgy tetszik első tekíntettel, hogy azt meg-nem határozhatnánk, mikor kezdette azt érzeni a’ kis gyermek? hogy ő él és tápláltatik.*
A pontot kettőspontból jav.
Igaz is: hogy azt egy kis gyermek is egy Philosophusnak is, onnan belől ki-nem kiáltotta; sem senki maga arra az állapotra nem emlékezik, most, mikor már erröl okoskodni tudna. De az tsak bizonyos a’ fellyebb valókból, hogy érzett a’ kis gyermek születése előtt is, és hogy vólt ideája arról az érzésről; mert arra emlékezik, akkor leg-alább, mikor születik §. 59. hanem valamint a’ már született gyermekről következést tsinálhatunk a’ nem születettre is, egész’ a’ leg-első meg-mozdúlásig; szinte-úgy tsinálhatunk a’ mozdúlás után való állapotról a’ mozdúlás előtt valóra; mert ha a’ születés után, nem tsak mozdúlással, hanem több tselekedetekkel is adta jelét értelmes elevenségének, mellyet mi, a’ még nem születettekben tsak a’ tsupa mozgásból tapasztalhatunk; el-kell hinnünk, hogy vólt az az értelmes elevenség a’ mozdúlás előtt is, mivel mennél fellyebb megyünk az eredetre annál jobban (nem a’ dolognak bizonyos vólta jöhet Kétségbe, hanem) fogyatkoznak bizonyító jeleink.*
A pontot pontosvesszőből jav.
Kétféle értelmek az Embrió eleven vóltának leg-első kezdetéről.
Hogy vólt a’ tapasztalható mozdúlás előtt is, bizonyos eszre vehetetlen mozgása az Embríónak, a’ még nem született kis gyermeknek; bizonyos tsak abból is, hogy nevekedett, és így már elevenen vólt. Úgy hogy örömessebb be-vehetjük azoknak értelmeket, a’ kik azt állítják, hogy a’ kis gyermek a’ fogantatásnak leg-első szempillantásában lelkesíttetik, és minden tagjának formája ’s testének leg-kissebb része is készen vagyon, mint azokét, a’ kik vagy azt tartják, hogy a’ leg-első mozdúláskor kezd élni; vagy leg-alább azt, hogy a’ fogantatáskor, minden tagok’ készűlete nélkűl formátlan származik. Sőt ha szabad, a’ más eleven teremtett dolgokról az emberi test’ eredetére következést tsinálni; tapasztalhatni a’ fa-magokban, hogy azokban egy kisded, de egész termetű élő-fa*
elő-fa Értelemszerűen, és a szöveg további részei szerint em.
látszik, ha azt jól fel-fegyverkezett szemmel visgáljuk. És az a’ főldbe vettetvén, a’ főld’ elevenítő nedvessége erejével, a’ magnak az a’ vastag fedele, melly a’ magban lévő kis fát körűl keríti, ’s mintegy zárva tartja, róla le-rothad. A’ maga leg-utólsó részetskéire el-oszlik; maga pedig a’ kis fa, az éltető nedvességektől nagyobbíttatik (fel-hagyván még most azzal a’ nagyon értelmes fel-tétellel, hogy magában a’ kis fában vagyon valami Lélek forma erő melly őtet alkalmatossá tészi arra, hogy a’ nevelő, nagyobbító test részetskéket, vagy akar érts nevelő nedvességet, el-fogadhassa ’s magával közölje) minekutánna, vagy éppen egyszersmind a’ maga héjjából ki-gombolódott, tojássából ki-fejtőzött, ’s utóbb nagy élő-fa*
elő-fa Értelemszerűen, és a szöveg további részei szerint em.
lészen belőle: és így már magában a’ kis magban kis fa eleven vólt, tsak a’ ki-fejtőzésre vólt szüksége, ’s a’ nőtető nedvességre; úgy kell hinnünk, hogy magában abban a’ kis fában, már készen van több képzelhetetlen kitsinységű magotska, és abban emennél ezerszerre kissebb élő fátska; melly idővel a’ nevelkedő fával ’s annak magvával egyűtt nő, és tenyészővé tétetik: de a’ mi szoros határok közé rekesztetett értelmünk, az illyen kitsinységeket nem képzelheti; noha szégyen lessz nem képzelnünk; ha képzelünk nem tsak illyen igen kitsiny, de tsak ugyan részekre osztható testeket, hanem részekre oszthatatlan valamit is, sőt ollyant is, a’ mi már nem test. Így kell gondolkodnunk az emberi testről is, mert ez is magból tenyészik; és mikor az Atyának magva, az Anyával közöltetik, már benne vagyon a’ fiú egésszen minden test részeivel, tagjaival egyűtt. És úgy van benne mint eleven, hanem a’ mellynek a’ méhben ki kell fejtőzni a’ maga borítékjából, ’s úgy lenni ollyan emberré, a’ melly utóbb egész és illendő nagyságra neveltethetik, de a’ mellyben más több hasonló valóságú embereknek eredeti magvai a’ magok képzelhetetlen kitsiny valóságokban már készen vagynak.
A’ testnek eredete.
Így gondolkodhatom már én, hogy az én igen kitsiny valóságom, melly most egész emberkorra nött, meg-vólt az én régi Atyáimban (vagy ha tetszik Anyáimban) ezer ’s több nemzet-izekig generatiokig. ’S meg-vólt a’ leg-első emberben is; és így könnyen el-hihetem, hogy: egy ember által jött e’ világra a’ bűn. Hogy mikor magát első Atyám meg-fertéztette, engem is meg-fertéztetett; mikor az ő teste, az örökké élésre, soha el-nem-bomlásra alkalmatlanná lett, akkor nekem is halandóvá, erőtelenné, rövid idejűvé kellett lennem; mert az én ember vóltomnak, az én valóságomnak leg-utólsó apró része testemnek magva, már ő benne vólt.
Ezeket, mint könnyen be-vehető állítást, még eddig úgy írtam, azomban alább, ha mit ezekből bizonyítani akarnék, senki sem lészen köteles, hinni vagy nem hinni; ha tsak itt most mindjárt az állítást ollyan hitelessé nem teszem, hogy ebből és erre többet is építhessek.*
A pontot pontosvesszőből jav.
Úgy is látszik első tekíntettel, hogy ez nem tartozna a’ Psychologiára; a’ mint hogy tsak jegyzésképpen van fel-hozva; de azomban az tagadhatatlan igazság fog maradni, hogy ha az emberi testnek valóságos eredetét ki-nyomozhatnánk, igen sok hasznát vennénk nem tsak ebben, hanem több tudományokban is. – Képtelenségnek tetszik tehát első tekíntettel az, hogy a’ testeknek elementumi, a’ magok’ első törsökjökben mind benne lettek légyen, a’ világnak leg-első kezdetében. De azért látszik tsak képtelenségnek, hogy a’ testnek ollyan szörnyű apró részekre való oszthatását, az elme képzelni nem tudja. Ha fel-veszen egy akármelly nagy nemű élő-fát; melly akkor költ ki, akkor lett élő fává, mikor az Anya élő fa, mellynek magvából ez származott, száz esztendős vólt, és hogy ennek az élő fának leg-első Anyja is száz esztendős korában adott, termett, vagy ejtett-el ollyan magot, mellyből lett másik fiú élő*
e Értelemszerűen, és a szöveg további részei szerint em.
fa, és így rendel ez az úgy nevezett nemzés vagy termés, mint száz-száz esztendők’ el-forgása alatt jött elő; ’s teszem azt is hogy a’ fa, tsak tiz-ezerszerre nagyobb a’ maga magvánál, vagy annyival inkább a’ magban már benne lévő kis fátskánál; a’hoz képpest ebben a’ kis fátskában, melly még a’ magból ki sem bújt, vagy ennek igen kitsiny ág-hegyében lévő kis magvatska, ismét tiz ezerszerre kissebbnek gondoltathatik ennél a’ magnál; és így ha ennek a’ magnak, mellyet most látok, meg is foghatok; ’s benne a’ kis fát is jól fel-fegyverkezett szemmel meg-láthatom, ha mondom ennek a’ magnak akkori kitsinységét le-akarom írni, a’ mekkora lehetett ez a’ leg-első fában, a’ mellytől mint egy nemzetségeken által-vette származását, még a’ 10000 után 228 tzifrát kell tennem, és az a’ szám fogja jelenteni a’ részeknek számát, a’ mennyi felé kellene darabolnom ezt a’ már most jokora magot, és azok közűl a’ részek közűl egy rész tenne akkorát, mint a’ mekkora vólt ennek a’ magnak vagy az ebből száz esztendő múlva növendő nagy fának leg-utólsó valósága, ultimum elementum, melly a’ leg-első fában benn vólt. Melly számot tsak ki-mondani is nehéz; mert ezek szerént a’ nevezetek szerént millio, bilio, trilio, mellyekkel a’ Deák számvetők élnek, így tenném ki annak a’ leg-első magnak kitsinységét (millies triginta octilio, az az) ezerszer kell gondolni harmintznyolczszor milliomozott milliomot, egy szóval, nem hogy emberi mesterséggel annyi felé el-lehetne darabolni egy fa magot, hanem tsak képzelni sem lehet ollyan kitsinységet ha tsak az értelmen úgy nem könnyítünk, hogy a’ magban készen lévő kisded fátskának ág-hegyén a’ minémű kis magvatska lappang, az már nem kéntlen vele, hogy éppen szint annyival legyen kissebb, annál az őtet valaha termendő kis fátskánál, mint az a’ már tökéletes,*
A szó végén álló pontot értelemszerűen vesszőre javítottuk.
és ki kelhető nagyságra nevelkedett mag, a’ nagy élő-fánál, melly pedig meg is lehet, mivel a’ nagy fa míg*
még Értelemszerűen em.
kissebb addig is szint-ollyan magot terem, és így ha még kissebb korában teremhetne is, teremhetne akkorát. De jobb nekünk, ha már illyen kitsinységek képzésére megyünk, mennél jobban el-aprózni a’ képzést, hogy annyival inkább ne tsak egy fa magot, és így 5800 esztendők alatt ne tsak 57. magot, képzelhessünk benne vóltnak lenni a’ leg-első fa-magvában, hanem sok milliom magokat, valamellyeket tsak teremhettek azólta mind azok a’ leg-első fából eredetképpen származott élő-fák.
De hát ebből azt hozzam-e ki: hogy lehetetlen lenni ollyan kitsinységű testnek? Éppen nem – mert a’ mit az én érzékenységem nem tapasztalhat, sőt a’ mit értelmem fel-nem ér is, az még nem lehetetlen. Nem lehetetlen hát hogy egy fának; nem lehetetlen, hogy egy embernek, az az ő leg-utólsó valósága, testének eredeti foglalatja, ollyan kitsiny, sőt kissebb is lehessen, mint a’ millyent le-írtam. De nem elég azt meg-mutatnom, hogy nem lehetetlen; hanem azt kellene meg-mutatnom, hogy nem is lehet másképpen, mennyünk hát vissza az élő-fa’ példájára. –
Probája, a’ test’ eredetéről való feltételnek.
Hogy a’ fának magva van azt látom, érzem, tudom; hogy a’ magból fa lessz, azt is tudom, mert tapasztalom: ha szorgalmatosan akarom visgálni azt is látom; hogy a’ magban meg-van az ő belőle származando kis fának állatja, még azt is képzelhetem, hogy annak a’ kis fának ág-hegyén is van egy igen kitsiny mag, és abban igen kitsiny fa. De már tovább, képzésemmel a’ több fáknak állatját nem aprózhatom: úgy de tudom azt, hogy ha az a’ kis fa ki-kél; meg-nő, és azt a’ magvat, melly most ő nála tiz ezerszerte kissebb, szint-akkora nagyságban, mint most maga ez a’ mag el-hullatja,*
el-halatja A kötet végén található hibaigazító szerint jav.
és az is ki-kél; abból is illyen élő-fa lessz; mint most az ő nagy anyja; az is magot hoz pedig, ez az onoka fa, ollyan magot, mellyből megínt élő-fa lessz: hát hol veszi azt a’ magot? ha már az, a’ nagy anya, vagy öreg anya élő-fában benne nem vólt; ha semmiből veszi; hiszen könnyebb azt el-hinni, hogy valami képzelhetetlen kitsinyből legyen valami, mint semmiből, ha az Isten teremti most: miért nem teremthette kezdetben? ha ekkorának teremti; miért nem teremthette vólna kissebbnek; holott én a’ leg-nagyobb testek teremtését szint-úgy meg nem foghatom, mint a’ leg-appróbbakét; mihelyt az semmiből lessz. – Nem teremti hát az Isten most, hanem abból az állapotból, mellyben teremtette, erre a’ valóságra hozza, a’ természet’ titkos útján ’s rendjén, mellyben van most. Ha hát nem semmiből lessz az onoka élő-fának magva; hol veszi azt a’ fa? odébb nem mehetünk, hanem tsak addig, hogy a’ fa nő, az ő természetéhez illendő, ’s azzal egy természetű test-részek időről időre ragadnak hozzá, ’s nevelik annak nagyságát, és ezekkel együtt származik a’ mag is; de ebből a’ gondolatból ismét az a’ kétség származik,*
A szó végén álló pontot értelemszerűen vesszőre javítottuk.
hogy azok a’ test-részetskék mellyek hozzá ragadnak a’ nevelkedő fához, és azt nagyítják: már azok akár a’ levegő égből, akár a’ főldből, ’s akarmi titkos tsatornákonn szívárogjanak a’ fába: ollyanok-e? hogy azoknak nemelly részéből törsök, némellyikből ág, másikból levél, harmadikból mag legyen; – ha nem ollyanok, hol veszi magát a’ mag? ha ollyanok; kérdés: mellyiket könnyebb meg-fogni, azt-e? hogy valami idegen, és a’ fához nemzetség, ’s eredet szerént nem tartozó testetskék maggá változzanak, vagy azt: hogy le-származik a’ már kész mag ezer ízekig is fáról fára: vagy ha a’ szelíd ágatskát vad törsökbe óltom: miért nem követi a’ mag az őtet tápláló nedvesség természetét; hanem a’ be-óltott ágatska’ anya fája’ izét, szagát ’s valóságát tartja-meg? – úgy-e? hogy eredetből, ’s sok ízekre terjedő nemzésből kell a’ fa tenyészésnek származni. – Vagy ha a’ leg-közönségesebb értelem szerént azt állítanánk, hogy a’ fának meg van az a’ természeti hajlandósága, ’s mint-egy tehetsége, hogy ő egyszer élő és termő fává lévén, tsudálatos munkával magot is teremjen; vallyon világosabb, és könnyebben meg-fogható fel-tétel lessz-e ez? mint amaz ezer ízig is ki-terjedő származás.*
A pontot kettőspontból jav.
Éppen nem, mert vagy a’ fának ollyan szabad akaratú hatalmat kell adnunk, hogy ő a’ maga tetszése szerént teremhet sőt teremthet magot, még pedig azt nem magából, mert így mindjárt a’ tőlem állított fa származásra vissza megyünk, hanem vagy semmiből, vagy a’ fához éppen nem tartozó külső dolgokból: vagy ismét kérdésbe hoznánk: hogy ha nem magától vagyon az az erő és teremtő tehetség, hol veszi és kitől? senkitől és semmiből nem veheti, hanem valami materiából? – mi hát az a’ materia? – az éltető nedvesség-e? éppen nem; mint az az óltásból meg-tetszik, és abból is, hogy így hát vagy a’ főldben, vagy a’ levegő-egben, kűlönös és egymástól meg-külömböztetett kemény, és folyható test részetskéknek kell sátorozni; és széllyel repdesni; mellyek osztán ollyan nemű fába, vagy bele bótoljanak, vagy szívárogjanak, a’ millyen meg-egyez az ő természetjekkel – azt pedig tapasztalhatjuk, hogy ugyan azon egy darab főldön, együtt tserfa, és tőlgyfa teremhet; a’ levegő-égnek egy oszlopa alatt, ugyan azon darab főldnek nedvességét szívja, és még is eggyik tserfa, a’ másik tőlgyfa marad; egyik tserfa, a’ másik tőlgyfa-magot terem. Ha már hát a’ magvaknak vagy a’ levegő-égben, vagy a’ főldben sátorozó eredeti kitsiny valóságai el nem tévesztik, nem confundalják egyik fát a’ másikkal, hanem a’ tserfa-magnak elementuma éppen a’ tserfában, és annak is egyik vagy másik ág-hegyébe botlik; tsak alig lehet el-hinni, hogy azok a’ repdeső, vagy akar a’ főldből fel-szívárgó kisded részetskék, értelmes teremtések ne legyenek; mellyre az én állításom, illyen kemény értelemben reá nem szorúl; hanem ha képzelhetetlen kitsiny osztályokat tsinál-is, de tsak ugyan a’ származásnak természetét egésszen ki-meríti:*
ki-merítik A kötet végén található hibaigazító szerint jav.
az Isten méltóságához, bőltsességéhez, a’ természet’ tsudálatos vóltához illendő rendet tsinál a’ fában benn’ keresi azt, a’ mit ha ott, és éppen ezen módon meg nem talál, a’ fánn kivűl kell keresni, még pedig ennél a’ mondásnál sokkal képzelhetetlenebb módokon. – Rá alkalmaztatván már ezeket, az emberi testnek származására; fent hagyom azt az orvosoknak, hogy az Atya’ vagy Annya’ magvából lessz-e a’ fiú? én tsak azt hozom ki; hogy az én lételemnek nemző okában, egy illyen valóságú emberben mint én vagyok; bent vólt az én lételemnek eredeti valósága még akkor is, mikor az Atyám a’ nagy Atyámban vólt; és még akkor is, mikor mind én, mind az Atyám, mind a’ nagy Atyám, a’ leg-első emberben vóltunk; mintha számlálhatatlan sok ládátskákat egymásba raknának, (vallyon nem ez adott-e némellyeknek alkalmatosságot arra, hogy az elsöbb embereket termetűeknek állították lenni minálunk).*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
Ha tsak mi is illyen nehezen képzelhetjük az illyen származást, a’ kik a’ világot tsak öt ezer egynehány esztendösnek hisszük lenni; és nem is örökké tartandónak; ’s úgy tartjuk, hogy az előtt idő nem vólt, hanem az időnek kezdetében, teremtettek, minden látható és tapasztalhatatlan dolgoknak magvaik egy zürzavarban; mellyből az a’ mindenható erő, a’ melly ugyan ezt a’ zűrzavart semmiből valóságra hozta, tsinált illyen szép rendbe hozott világot, mellyben már minden, a’ maga természetéhez illendő eredettel származik; a’ mi eddig nem vóltnak lenni képzeltetik. Hát a’ Peripateticusok mit fognak tsinálni? a’ kik úgy hiszik, hogy minden valami a’ világban vagyon, úgy a’ mint vagyon, öröktűl fogva vólt, és szakadatlan származás által terjedett, ’s nem kezdett lenni sem Isteni hatalom által, sem a’ nélkűl; miképpen képzelhetik azok azokat a’ véghetetlen kitsinységeket a’ mellyeket mi tsak egynehány ezer ízig sem képzelhetünk; ha örökké vólt fa, mellynek magvából származtak, és a’ mellyben már benne vóltak a’ mostani fák’ magvai; mi lessz e’ tsupa részetlen és oszthatatlan test? mikor oda megyünk, a’ mit örökké valóságnak nevezünk de nem képzelhetünk. ’S miért nem súgják ezek a’ Philosophusok Epicurus’ fülébe hogy kell lenni még ollyan valaminek a’ mi nem tsak oszolhatatlan hanem nem is test; mert ha már a’ világ örökké való, tsak testnek is kell ollyannak lenni, a’ mellynek lehetetlen hogy része legyen. – Azt mondám fellyebb ezen jegyzésnek elején; hogy az Embrióban, a’ még*
míg Értelemszerűen em.
el nem született kis gyermekben, meg-van az Értelem, és így meg-van a’ Lélek; már az a’ Lélek, akarmiféle valóság legyen, nem tsak a’ tapasztalható meg-mozdúlás után, hanem ellőtte is: és azt abból bizonyítottam, vagy leg-alább hihetőbbnek állítottam a’ másik értelemnél, hogy a’ Lélek jelen-létének jelenségei, az idővel és a’ nevekedéssel növéssel sokasodnak, és ha a’ mozdúlás jele lehet az elevenségnek életnek, léleknek, jele a’ növés és nevelkedés, (mivel ollyan valóságról beszéllünk, a’ mellyben ugyan-azon egy valóság tselekszi mind az elevenséget, mind az értelmet) melly mozdúlás nélkűl gondolhatatlan, és így azt állítom, hogy a’ fogantatáskor már meg van a’ kis gyermekben az Értelem, meg van a’ Lélek: de mit tsinál? azt már jegyzésen kivűl is bátorságosabban lehet nyomozni; mert már ez tartozni fog a’ Léleknek természetéről való Tudományra. – Hanem ha valaki azt kérdezné tőlem; hogy hát ha abban, a’ fogantatáskor mintegy el-űltetett magban jelen van a’ Lélek, jelen van-e a’ magban addig is még nem fogantatik a’ gyermek? és így a’ mint testemnek eredeti valósága benne vólt a’ leg-első emberben; benne vólt-e Lelkem is? és vele vólt-e azzal az el-gondolhatatlan kitsinységű testetskével, melly a’ nemzet izeken által mindenkor nagyobbodván, utóbb énné, emberré, látható ’s tapasztalható formájú állatú teremtéssé lett? Hogy a’ Lélek melly leg-közönségesebb értelemben részre oszthatatlan testetlen valóság el-tér akarmelly ki-gondolhatatlan kitsinységű testben; és a’ mint a’ testnek illyen emberi nagy test formájú, de ennél véghetetlenűl kissebb valósága állatja, a’ maga héjjában ’s mintegy tojássában meg-vólt, és nemzetrűl nemzetre az Atyákból a’ Fiúkba által-ment; úgy abba a’ kis tojáskába bele férhetett a’ Lélek is, az tagadhatatlan.
A’ test elementuma, az Atyákban sem vólt Lélek nélkűl.
De ott vólt-e vele, és benne vólt-e valósággal azt az Isten tudja: ha az egyszer igaz, hogy az első Atyától fogva ízekről ízekre nevekedett a’ test, és így nött, és következésképpen mozgott; már lehetetlen hogy mindég vele ne lett vólna a’ Lélek, mert a’ mint sokszor mondám az emberben az éltető és gondolkodó Lélek mind egy; hihetőbb pedig mint nem, hogy testemnek eredeti valósága nőtt nevelkedett leg-első Atyámtól fogva; mert azt bizonyítja, a’ tojásbán lévő egész termetű kis test, a’ magban lévő egész nagy fa formájú kis fa; mellyből következést tsinálhatni,*
tsinálhatni A kötet végén található hibaigazító szerint em.
a’ több kissebbekre, és ezt nem tsak lehet, hanem illendő is hinni akarkinek, tsak azt képzelhesse-el egyszersmind; hogy az én Lelkem ha az Atyámban vagy Anyámban benne vólt is, nem vólt az Atyám Lelke, hanem az én Lelkem; sem az ő Lelkének munkálkodásain semmit sem segíthetett: hanem a’ maga testének borítékjában mint-egy zár alatt tsak magára figyelmezett; azomban úgy tartom, hogy a’ ki ezt a’ Sistemát tartja is nem kéntelen vele, hogy a’ Lélekről általán-fogva úgy higyjen (noha talám az eredeti romlottságnak el-származhatására ez is tenne valamit) ha tsak ez nem kénszeríti, hogy ha az embrio a’ fogantatáskor mindjárt érez, és eleven, ’s hogy eleven ezzel bizonyítja, mert nevelkedik; ez az állítás pedig azt teszi fel, hogy ez a’ mag nemzetségről nemzetségre nevelkedik, és mivel mozdúlható, tehát eleven is; úgy hisszük pedig, hogy az emberben az elevenséget és az érzést vagy értelmet egy valami tselekszi; úgy eleven, és így lelkes addig is míg*
még Értelemszerűen em.
nem fogantatik. – De én ugyan készebb vólnék vagy azt hinni, hogy a’ mag a’ fogantatáson túl ha nevelkedik is a’ fent írt nemzet izek szerént, de nem eleven ha a’ Lélek vele nints; vagy azt a’ hihetetlenséget meg-engedni, hogy lehet a’ test ollyan nevelkedő elevenségű, mint a’ fűvek és fák Lélek nélkűl is, mint-hogy ettől a’ Systemáról, a’ test’ származásának erről a’ módjáról egésszen le-mondjak.*
le-mondják Sajtóhiba, értelemszerűen em.

§. 60.

Lélek az a’ melly elevenít.
A’ test magában nem érez; mert az tudni való, hogy ha valamelly elevenség nélkűl való emberi test akarmelly kűlső dologtól illettetik, az azt nem érzi; az emberi test pedig érez – külső dologtól való érdekeltetést meg-érzi; és éppen ez az érzés vagy Sensatio a’ Lélek leg-első rendű munkájának egygyik ága §. 19. és így az elevenség és az érzés ollyan tehetségek az emberben, a’ mellyeket egymástól el-választani lehetetlen. És mivel, mihelyt a’ test nem eleven mindjárt nem érez; az érzés pedig a’ Lélek’ munkája: tagadhatatlan következés; hogy az emberben mind az elevenséget, mind az érzést, ugyan-azon egy valami tsinálja, és így azt is a’ Lélek tselekszi, hogy eleven legyen a’ test.

JEGYZÉS.

Az Isten maga is így adta ezt tudtunkra, a’ maga beszédében: mert formálta az embernek testét, egész illendő nagyságú termettel, ’s minden szükséges tagokkal főldből; és a’ test elevenség nélkűl való vastag ’s mozdúlhatatlan test vólt, alkalmatlan leg-kissebb mozdúlásra szint úgy mint a’ gondolkodásra, mind addig, még az Isten lehellett az ő Órába életnek lehelletét, és úgy lett az ember élő Lélekké. És így az az egy Isteni lehellet, vagy a’ Léleknek bele adása tselekedte mind azt hogy gondolkodó, mind azt hogy élő állat legyen az ember.

§. 61.

Az emberben az éltető és gondolkodó lélek mind egy.
A’ mi tehát a’ test nélkűl gondoltatott valóságokban gondolkodik, és a’ mi a’ fűvekben fákban azt tselekszi, hogy azok elevenek, nöhetők, nevelkedők lehessenek, az az emberben mind egy, és mind a’ gondolkodást, mind az elevenséget, ugyan azon egy valami tsinálja, az az, az emberben az éltető Lélek, és a’ gondolkodó Lélek mind egy; azomban, hogy minden teremtett állatokban ezt a’ kettőt öszve-kössük, nem vagyunk vele kéntelenek; és valamint a’ testetlen teremtések gondolkodhatnak testes érzés nélkűl; szint úgy a’ fák’ fűvek’ lelkeik eleveníthetnek gondolkodás nélkűl; mert az erő és munkálkodás a’ Lelkeknek neme szerént külömbözhetik: de az embertől, ’s az ember lelkétől, ezt a’ két munkálkodást meg-nem tagadhatjuk; mert a’ tapasztalás bizonyítja; és itt van az embernek méltóságának eredete.

§. 62.

Van képzése az embernek születése előtt is.
A’ kis gyermek érez még az Anya hasában, mert mikor születik van emlékezete arról a’ mit tsinált, minekelőtte született volna §. 59. az emlékezet pedig ollyan ideát tesz-fel, melly már az előtt vólt a’ Lélekben §. 22. 30. és így vólt ideája a’ születés előtt, következésképpen képzése is perceptioja, mert az idea képzés által vagyon. És így az ember vagy annak lelke nintsen képzés nélkűl születése előtt is, a’ képzés nintsen értelem nélkűl, mert valami van az emberben a’ képzéstől fogva az értésig, ’s okoskodásig, az, mind az értelemnek munkálkodása; §. 55. Jegyz. melly munkákat egy nevezettel gondolkodásnak hívunk, és így gondolkodik az ember ’s van ideája születése előtt is.

§. 63.

Vagynak velünk született képzések, ideae innatae.
Nem a’ születés határozza tehát-meg azt az időt mellyben az ember gondolkodni kezdjen, hanem az elevenség; az az, nem azólta gondolkodik az ember miólta született, hanem miólta eleven; mert mihelyt eleven, mindjárt érez; az érzés pedig ideát tesz-fel, az idea képzést §. 19. És így vagynak bizonyos értelemben (de vagynak eredet szerént is) velünk született képzések ideae innata.

JEGYZÉS.

Sok per vólt eleitől fogva erről az állításról: vagynak-e velünk született ideák? an dentur ideae innatae? Ha a’ velünk született képzéseket úgy értjük, és ollyanoknak, a’ millyenek lehettek a’ születésnek szempillantásában, vagy a’ születés előtt, állításképpen azt mondom; hogy vagynak ollyan velünk született ideák; és mivel az ideával vele jár a’ képzés; a’ képzéssel az esméret, képzések esmérete, Adperceptio v. Conscientia perceptionis §. 20. Tudni pedig azt, hogy én érzek és képzek, már értelem, már gondolkodás; azt is egész erőben állíthatom, hogy gondolkodik az ember születése előtt. De már ha az innata ideánn ollyan esméretet, tudományt, vagy leg-együgyűbben képzést értünk, melly a’ Lélekben, mint egy az érzékennyé lett testtől külömböző valóságban benne vólt, minekelőtte ez a’ testtel egyesítetett vólna: erre gondolkodóbban kell felelni, mind azért, hogy a’ testtel lett közöltetésének idejét mind eddig tagadhatatlan erősségekkel meg-nem-határozhattuk; és így ha azt tudnánk is mitűl fogva gondolkodik*
gongolkodik Sajtóhiba, em.
a’ Lélek; azt tsak nem tudhatjuk tapasztalható jelenségekből, ha vólt-e valaha gondolkodás nélkűl; mind azért hogy a’ hiteles vélekedés öszve köti kezdettől fogva a’ testtel a’ Lelket. De tsak ugyan próbáljuk-meg, a’ fellyebb valókból hozhatunk-e ki valami hiteles igazságot ezen kérdés felől

§. 64.

Az emberben az éltető Lélek és gondolkodó Lélek mind egy §. 61. az a’ valami képzi az érzést, az az a’ test’ érzékenységeinek akarmi módon lett meg-illetődését az érzi, a’ mi a’ testet elevenné tészi, és így az ember miólta érez, azólta gondolkodik; miólta eleven, azólta van ideája; miólta mozog, azólta eleven; miólta nő, nevelkedik, azólta mozog, és így miólta nő, azólta gondolkodik, ’s van ideája nő pedig a’ fogantatástól fogva, és így azólta gondolkodik, van képzése, van érzése, van ideája mert a’ mint mondám, a’ mi tselekszi az emberben a’ gondolkodást, ugyan az tselekszi az elevenséget, és így a’ mozgást, és így a’ növést is. Ebből tehát már nyilván következne, ha a’ fogantatásnál fellyebb nem megyünk, hogy miólta az ember fogantatott, azólta gondolkodik. De ha valaki erre azt mondaná, nem okoskodás, hanem tsak gondolom formán való állításképpen; hogy a’ Lélek egy darabig tsak eleveníti a’ testet; neveli, nöteti, mozoghatóvá teszi, azután osztán bizonyos időben kezd gondolkodni: erre először azt mondhatnám; hogy egy ollyan oszthatatlan valóságról, mellyet részetlennek hiszünk nagy részint, ha még mi az írásnak természeti rendje szerént meg-nem-próbáltuk is; lehetetlen hinni; hogy ha két tehetségei vagynak, az éltetés vagy elevenítés, és a’ gondolkodás, ezek közűl egyik a’ másiktól el-maradhasson azólta, miólta Lélek a’ Lélek, mert az érzésnek szint úgy a’ test a’ tárgya, mint az elevenítésnak. Sőt ha a’ tehetséget gyakorlás nélkűl is akarjuk képzelni; és azzal teszünk ki-fogást, hogy a’ tehetség meg-vólt, de a’ tselekedet nem; még elébb kell képzelnünk a’ gondolkodást, mint az elevenítést; mert ha hozzá kaptsoltatott a’ Lélek a’ testhez, vólt hát a’ hozzá kaptsoltatás előtt leg-alább egy pertzentéssel, és így elébb gondolkodhatott mint éltetett, mert az éltetéshez, vagy akkor vagy azután fogott, mikor az elevenítendő testhez kaptsoltatott – és átaljában; ha a’ Lélek oszthatatlan valóság; az ő részetlensége meg-nem engedi, hogy ezt a’ két munkálkodást egymástól el-válasszuk, sőt azt sem, hogy a’ tehetséget munkálkodás nélkűl gondoljuk; mert ollyan valóságot gondolni; a’ melly kezdetétől fogva végeztéig, a’ maga egész természetében meg-vagyon, és semmi külső dolgoktól sem nem nevekedik, sem nem fogyatkozik, és még is azt hinni, hogy annak tehetségei valaha heverők ’s dologtalanok lettek vólna, képzelhetetlen, kivált hozzá tévén azt hogy a’ Lélek gondolkodásinak tárgyja, mind az, valami van a’ világon, nem tsak a’ test; és így tárgyja maga is a’ Lélek; a’ minthogy vagyon is magáról esmérete §. 2. Úgy hogy az illyen testetlen Lélekről azt hinni, hogy vólt tehetsége ideákat formálni, de nem vólt munkája, nem egyéb, hanem a’ képzelni nem tudásnak némű-némű mentsége*
mentegése Sajtóhiba, em.
Vólt a’ léleknek vele született ideája, ha azt úgy gondoljuk is, mintha soha testtel öszve nem kaptsoltatott vólna.
De hogy a’ Léleknek osztatlanságára ne szorúljunk; az tsak bizonyos az eddig valókból, hogy mihelyt eleven a’ test, mindjárt van Lelke, mert mind a’ gondolkodást, mind az elevenséget ugyan azon egy valami tsinálja §. 61. és az, akarmi féle valóságú elég az, hogy Lélek (tselekszik hát már valamit a’ Lélek, miólta eleven a’ test, mert eleveníti azt, van hát ereje és munkája a’ Léleknek miólta eleven a’ test).*
A mondatvégi írásjelet a zárójel előttről ide helyeztük át.
A’ Léleknek mikor munkálkodik, és így mikor elevenít is, kell esméretének lenni, mind a’ munkálkodásról, mind magáról, mert a’ képzés az időre nézve leg-első a’ rendre nézve leg-alsó munkája a’ Léleknek §. 16. még is ezzel a’ munkával is véle jár, mind a’ munkálkodásnak esmérete, Conscientia §. 20. és így miólta a’ test eleven, azólta a’ Léleknek van magáról ideája, azólta gondolkodik; van ideája az elevenítésről is, arról a’ tselekedetről, mellyel a’ testet*
tesiet Sajtóhiba, em.
élteti. Ha van magáról esmérete, Conscientia sui, az az ha tudja azt, hogy ő van; és hogy tselekszik valamit: vagy úgy isméri magát, mint elébb valót annál a’ mit tselekszik, vagy úgy, mint azzal éppen egy idejűt, ha úgy mint elébb valót, tehát úgy képzi magát mint vóltat, a’ vóltnak tudása emlékezetet tesz fel, az emlékezet régi ideát, és így vólt ideája, minekelőtte a’ testben munkálkodott, tehát őtet magánosan, a’ test társasága nélkűl is már úgy kell képzelnünk, mint gondolkodót, az az van vele született ideája. – Ha pedig úgy esméri magát mint eg’y idejűt azzal a’ tselekedettel, hogy eleveníti a’ testet, úgy is vele született, mind a’ munkálkodásnak, mind a’ maga lételének esmérete, mert a’ melly szempillantásban éltetni kezdi a’ testet, ugyan azon szempillantásban már munkálkodik; és egyszersmind magát és munkálkodását esmeri;*
esmérni A kötet végén található hibaigazító szerint em. A hibaigazítóban a kijavítandó szó esmerni alakban szerepel.
mivel a’ Lélek esméret nélkűl nem dolgozik §. 20. 24. Van tehát minden modon a’ Léleknek vele született ideája, van képzése; melly ideának és képzésnek tárgyja éppen maga a’ Lélek, és az ő létele existentia, ’s az ő munkálkodása.

JEGYZÉS.

Ezt hát a’ fellyebb valókból úgy hoztam-ki, hogy a’ ki a’ fellyebb valókat mint a’ Léleknek természetéből származott állításokat meg-engedi, az, ezt sem tagadhatja; de mivel ezen okoskodásban, az okoskodás törvényeihez kellett ragaszkodnom, és így a’ dolognak értelmessé tételére egész erőben ki nem terjeszkedhettem; itt most jegyzésképpen értelmemet ki-szélesítem. – Azt mondám; hogy miólta a’ test eleven, azólta a’ Lélek gondolkodik, és ezt előre meg-bizonyított állításokból hoztam-ki; mellyben azomban, meg-ütközhetne valaki, ’s azt kérdezhetné mit nevezek elevennek? mert ha úgy tettem vólna-ki; miólta a’ test érzékeny, azólta a’ Lélek gondolkodik, így senki sem botránkozhatna meg benne mivel a’ testnek érzékeny vóltta már valóságos érzést tesz-fel, mellynek el-fogadására szükségesképpen Lélek kívántatik, és így gondolkodás következik belőle. De én nem külömböztethetem-meg az emberi testre nézve az érzést az elevenségtől, és ennek éppen azt az okát adom a’ mit fellyebb ki-tettem, hogy az emberi testben az éltető és gondolkodtató Lélek mind egy. Elevenséget gondolkodás nélkűl testben lehet gondolni, de emberi testben nem: Gondolkodnak-e a’ fák fűvek vagy nem? én a’ mint akarom úgy hihetem; mert hogy nem gondolkodnak senki sem bizonyíthatja meg, sem minden gyanúság nélkűl nem állíthatja, mint a’ kövekről, ’s hólt vagy le vágott fákról, és a’ lelketlen hólt emberről is állíthatjuk, mert a’ fák, ha az ő életeknek ’s nevekedéseknek minéműségét velünk nem közölhetik is, ’s tudtunkra nem adhatják, az tsak tagadhatatlan hogy élnek, és az a’ nemű nemű hasonlatosság, melly vagyon az egyik élet, és a’ másik élet, az egyik életnek, és a’ másiknak meg-szűnése között, tsinálhat leg-alább gyanúságot arra is, hogy érezhetnek. De én most az illyen idegennek tetsző állítást félre tévén, képzelem ott ő bennek az elevenséget érzés nélkűl, de hát ebből azt hozzam-e ki, hogy lehet az ember is eleven gondolkodás nélkűl: vagy mivel, mihelyt érzékeny mindjárt gondolkodik, lehet-e eleven érzés nélkűl? már itt ollyan meg-határozott, ’s ollyan meg-győződött vagyok, hogy inkább el-hinném azt, hogy a’ fa-is érez, mindjárt mihelyt eleven, mint azt, hogy az ember eleven lehessen érzés nélkűl; mert a’ fáknak és fűveknek elevenítő valósága is valóságos Lélek, melly léleknek természetét ugyan én nem ismerem; de azt a’ munkáját tudom hogy elevenít, tudom azt, hogy a’ fűnek fának állatja ki-fejtőzik a’ maga’ magvából, és bizonyos ideig nő, és azt a’ testet a’ mi magában, egy mind örökké egy helybe maradásra törekedik, és magában sem nem nő sem nem él, élteti nőteti, egy ollyan valami, a’ mi nem tsupa test, ’s a’ természetnek arany lántza, ezeket az éltető valóságokat ollyan rendbe helyheztette, hogy van a’ fűnek is ollyan nemessebb neme, melly tsak annyit külömböz az úgy nevezett érzékeny, és bizonyos értelemben gondolkodó teremtéseknek leg-alább való nemétől, mint a’ mennyit a’ közönségessebb fűvek ama’ nemesebbtől. De már akarminemű valóság legyen a’ melly élteti a’ Plántákat elég az, hogy tulajdonsága annak az, hogy ő éltessen, eleveníttsen. Ha tekíntem az oktalan állatokat, azoknak is vagyon Lelkek, mellyeknek meg-vagyon szinte az az ereje és tulajdonsága, a’ mi a’ fűvek’ és fák’ lelkének, hogy éltetnek, elevenítnek, nevelnek, de már ez (substilisabb) ha szabad úgy szóllanom vékonyabb, avagy tsak bizonyosann nemesebb, nagyobb erejű, nagyobb tehetségű Lélek, és nem tsak éltet; hanem már érez is, képzel, emlékezik, képzelődik, és közönségesen szóllván gondolkozik. Hát már azt higyjem-e? hogy a’ baromnak két lelke van? egyik ollyan mint a’ plántáké, melly tsak elevenít, a’ másik pedig ollyan melly gondolkodik is. – Éppen nem – mert tapasztalható: hogy ha mind a’ fával, mind a’ barommal azt tselekszem, hogy ne éljen; ezzel az egy éltető léleknek ki-kergetésével a’ fának tsak azt teszem, hogy nem lessz eleven; a’ baromnak pedig mind azt hogy nem gondolkodik. – Azt*
Az A-t a-ból jav.
mondám: nem gondolkodik; értem a’ barmot; nem mondom azt hogy annak lelke nem gondolkodik; de ha gondolkodik is az el-hagyott testen kivűl, tsak az az egy Lélek, és ugyan azon Lélek gondolkodik, a’ melly míg benne vólt, míg belőle ki nem kergettem, éltette is a’ barmot, gondolkodott is. – Mennyünk már az emberre; az Embernek is tsak egy a’ lelke, és nem más az éltető, nem más a’ gondolkodó Lélek, hanem ugyan azon egy valóság. De már ez, mind a’ Plánták’ mind a’ barmok’ lelkénél nemesebb valóság lévén, több tulajdonsági, nagyobb ereje, szebb munkáji vagynak.
Az emberi léleknek méltósága, a’ több lelkek felett.
Már ez, nem tsak éltet és elevenít, nem tsak gondolkodik is; hanem tudja is magát a’ tudományokban tökéletesíteni, van benne örökké élésre vágyódás; tudja a’ szépet és rútat, az igazságot és igazságtalanságot, a’ szerént, a’ mint annak érzését, a’ társaságban való élés magával hordozza. Van reflexioja, esze; el-tudja vonni az egésztől a’ részeknek ideájit képezeteit, a’ dolgoktól a’ minéműségek ideájit tapasztalhatóképpen, és sokkal különösebb mértekben mint a’ Barom. Egy szóval teheti mind azt, a’ mivel az ember magát a’ baromnál nemesebbnek tartja. De hát azért szükséges-e? hogy az embernek három lelke legyen: egy az az leg-alatsonyabb sorsú, melly őtet eleveníttse úgy mint a’ fűveket és a’ barmokat, másik az a’ nemesebb, melly gondolkodjon is; harmadik ismét az, melly ollyan munkálkodásokat vihessen véghez, mellyeket a’ barom’ lelke sem tehet. Óh! éppen nem. Ha egy Lélek a’ gondolkodás’ dolgában nemesebb ’s több tulajdonságú lehet a’ másiknál, az ember Lelke a’ Barom’ Lelkénél; mellyet pedig kételkedés nélkűl hisz minden, a’ ki tsak hinni tud, és érteni, és így ha egy Lélek magában foglalhatja azt a’ kettőt, hogy úgy is gondolkodjon mint a’ barom tud, úgy is mint az Ember tudhat; természettel következik; hogy ugyan azon egy Lélek teszi az elevenítést is, annyival inkább; hogy ha az embert meg-ölöm, éppen ollyan nem gondolkodóvá lessz, és egyszersmind nem elevenné; mint a’ barom, ha meg-ölik, és mind az ember mind a’ barom szinte úgy érzéketlenné vagy is nem elevenné; mint a’ fa vagy fű ha ki-vágják, ’s az elevenítő Lélektől meg-fosztják. Látni való tehát, hogy az emberben azt hogy ő eleven, éppen az tselekszi, a’ mi azt hogy gondolkodik, az az, mihelyt eleven az ember mindjárt gondolkodik, és az embernek érzékenynek lenni ’s elevennek lenni mind egy, és együtt kezdődik, mert a’ mint fellyebb meg mutattam, mikor a’ Lélek elevenít (már az elevenítést ám értse akarki minden érzékenyítés nélkűl) már akkor munkálkodik, nem munkálkodhatik pedig az a’ Lélek, ha egy azzal a’ melly gondolkodik, esméret nélkűl, és így van az elevenítés kezdetekor ideája a’ Léleknek, mert van ismérete; sőt ha van akkor, van az előtt is, ha ugyan gondolhatjuk úgy a’ lelket, hogy lett vólna valaha testen kivűl, és ha a’ §. 59. Jegyzésben tett systemára nem szorúlunk.
Mit tsinál a’ lélek a’ tapasztalható mozdúlás előtt és mit tsinálna testen kivűl.
Mit gondol hát a’ Lélek; mit képzel, mit esmér? minek előtte a’ test tapasztalhatóképpen meg-mozdúl: és kivált mit gondol a’ testen kivűl? A’ mellyek ennek meg-magyarázására szükségesek, azok közt ollyanok is lesznek a’ mellyek különös igazságúl fognak fel-vetetődni, és a’ mellyekből a’ következendőkben valamit probálni lehessen, itt mindazáltal le-írom azt rendel jegyzésképpen.*
A pontot ontosvesszőből jav.
A’ Lélek akkor, mikor még a’ kis gyermek az Anyja’ hasába lakott tagadhatatlanúl érzett; mert tápláltatott, és élt azzal a’ gyermek a’ mi őtet táplálta, szopott: és abból a’ tápláltatásból, a’ Lélek magának gyönyörűséget érzett; de még a’ maga munkálkodásit szélessen ki nem terjeszthette, mert tsak azokat képzette, a’ mik abban a’ szoros lakó hajlékban az ő még tompátska érzékenységeit illethették, és a’ miket magában talált: ugyan akkor egyszersmind képzette azt az érzést ismérte azt hogy ő érez, ismérte magát hogy ő van, és hogy munkálkodik. – Ha fellyebb megyünk az Embriónak arra az állapotjára, mellyben még tapasztalhatóképpen meg-sem-mozdúlt; ott már vólt-e érzése vagy nem? lehet kételkedni; de tagadni egy átallyában nem lehet; mert azért hogy az Anya semmi jelenségét nem érzi az embrio’ érzékeny mozdúlásának, érezhette az embrio’ lelke, és így találhatott még ollyan tárgyot, a’ mivel dolgozzon magán kivűl is. – Ha éppen a’ fogantatásig fel-megyünk, akkor már ollyan tompák lehettek a’ testi érzékenységek; hogy azok a’ lélekkel talám (de még most is tsak talám) semmi külső dolgoktól lett meg-illetődést nem közölhettek; és így akkor a’ Lélek, az értelemre nézve tsak maga körűl és magában munkálkodott; de még ott is több vólt benne az esméret a’ maga esméreténél; mert ha Lélek vólt, tudni kellett neki leg-alább azt, hogy ő valamit tselekszik, akkor, mikor a’ testet eleveníti. De ha már arra megyünk, hogy a’ Lélek vólt a’ testen kivűl is, ha a’ testeknek származását fel-nem-akarjuk vinni ízekről ízekre, és tsak azt sem hisszük, hogy a’ testeknek leg-utólsó természeti valósága ultimum elementum, meg-lett-vólna a’ nagy Anyákban, és azoknak Anyjaikban, annyival inkább a’ Lelkeket azokkal egyűtt vóltaknak lenni nem hisszük, hanem vagy úgy hisszük hogy régen meg-vóltak teremtve a’ Lelkek és éltek test nélkűl ’s testen kívűl; vagy hogy éppen akkor teremtettek, mikor az emberi mag, emberi test valóságává állatjává lett; úgy az első értelem szerént a’ Lélek egyedűl magában dolgozott; magára mint-egy különös, és semmivel öszve nem kötetett valóságra figyelmezett, tudta magát, ’s vólt esmérete magáról; ha pedig az utólsó értelemmel tartunk, úgy mindjárt vólt munkája ’s dolga neki a’ testtel, mert azt eleveníteni kellett, és tudni azt: hogy ő elevenít.

§. 65.

A’ Léleknek miólta Lélek, vagyon esmérete magáról.
Van tehát a’ Léleknek vele született ideája; az az; van ideája, nem tsak minekelőtte születik, hanem, ha vagyon ollyan állapotja a’ Léleknek, mellyben ő a’ testtel öszve- köttetlen vólt; vólt ideája még akkor is. §. 64. Minden idea valamelly dolognak képe §. 17. És így mivel ideája van a’ testtel egybe nem köttetett Léleknek, ollyan dologról kell ideájának lenni a’ mi nem test. – A’ mi nem test, az Léleknél egyéb nem lehet; és így a’ Léleknek, minekelőtte a’ testtel egybe-köttetett, a’ Lélekről, ’s nevezetesen éppen magáról vólt ideája: – Ideát mondok, nem tökéletes, vagy valami határokkal környűl-íratott Tudományt, az az, nem állítom, hogy tudta vólna a’ Lélek, mitsoda, és miben áll az ő természete? hanem tudta azt, esmérte, hogy ő van, és hogy ő Lélek: mert ez a’ tudás, esmérés, idea’ szerzés tsak azért ollyan nehezen meg-fogható jelentés, mert mi a’ testes képetskéktől költsönözött hasonlatosságban tudjuk képzelni tsak azt is, mi az idea? és sokkal könnyebben láttatunk meg-fogni azt, hogy vólt a’ Léleknek ismérete magáról, mint azt, hogy vólt ideája. Holott, ha a’ valóságos értelmet meg-gondoljuk; még több az esméret, mint az idea. Azt teszi hát ez; hogy vólt a’ Léleknek ideája magáról: hogy nem vólt ő ollyan érzéketlen, vagy minden munkálkodó erő nélkűl teremtett valami; mint a’ kő: hanem tudta azt, hogy ő van, conscius fuit sui. ’S tudta azt is, hogy ő tudja a’ maga lételét, az az vólt benne képzés’ esmérete Conscientia operationis v. perceptionis.

§. 66.

A’ Lélek, míg*
még Értelemszerűen jav.
Lélek, mindenkor gondolkodik.
Ha a’ Lélek mikor lenni kezdett, már gondolkodott §. 65. tehát míg*
még Értelemszerűen em.
Lélek a’ Lélek, mindenkor gondolkodik; az az a’ gondolkodás, vagy a’ gondolkodásnak akarmelly alatsony rendű grádusa, ollyan munkálkodása a’ Léleknek, mellyet az ő lételétől el-választani lehetetlen. Mert a’ létel nem semmi, hanem ollyan valami, a’ minek van ideája, van pedig Lélek miólta lenni kezdett, és van mind addig (existit) míg*
még Értelemszerűen em.
lenni meg-nem-szűnik, és így míg*
még Értelemszerűen em.
Lélek a’ Lélek mindenkor van magáról ideája; vagy ha ideája nints, maga sints, és így a’ Lélek mindenkor, és szakadatlanúl gondolkodik.

JEGYZÉS.

Sokakkal öszve-ütközöm ezen állításomban, (valamint abban is, hogy vagynak a’ Léleknek vele szűletett ideáji; mert ez ha jól meg-gondoljuk mind egyre megy) de nem tehetek róla – látom azt, hogy az egymásból renddel folyó igazságokból így következik. Senki se mondjon azomban érte vakmerőnek, ’s ne gondolja, mintha ezzel ki-akarnám meríteni a’ Léleknek természeti valóságát; nem mondom azt hogy a’ Lélek tsak tsupa gondolkodás, és hogy éppen a’ gondolkodásban áll a’ Léleknek természete. Hanem azt mondom, hogy a’ gondolkodás ollyan munkálkodás, melly a’ Léleknek egyik természeti tulajdonságának, el-maradhatatlan következése; hogy a’ gondolkodás, mint tselekedet, magában nem tulajdonság, nem ollyan minéműség, mint a’ testekben a’ keménység, temérdekség, részekre oszthatóság, azt meg-ismérem: de azt hinnem kell, hogy az a’ ki-magyarázhatatlan hajlandósága a’ Léleknek, hogy ő gondolkodjon, ez már természeti tulajdonság, és ollyan, a’ mellyet magától a’ munkálkodástól el-válva képzelni nem lehet: és így egyenesebben szólván magának a’ természetnek következése a’ gondolkodás, mert a’ Lélek ollyan munkás valóság, melly igyekezik mindent tenni, valamit tsak lehet. Meg-mutattam a’ fellyebb valókban, hogy nem tsupa gondolkodó valóság a’ Lélek, hanem van neki más munkája is, úgymint az elevenítés, ezt az elevenítést sem mondhatom én természeti valóságnak, mert a’ dolog természetének ollyannak kell lenni, a’ mellyből következzen minden valami vagyon a’ dologban, vagy tőle származhatik §. 6. Hanem állítom ollyan tselekedetnek munkálkodásnak, melly természeti tulajdonságából származik a’ Léleknek. Melly tulajdonságot tartok már ollyan hajlandóságnak a’ Lélekben, melly arra törekedik, hogy ő eleveníttsen; ez a’ két hajlandóság tehát már tudtomra, meg-van a’ Lélekben, és ez a’ két tehetség természetére tartozik; már ha a’ tehetségnek nints mivel és minn dolgozni; úgy lehet a’ tulajdonság, a’ tehetség munkálkodás nélkűl. És így ha vólt valaha a’ Lélek ollyan állapotban, mellyben nem vólt testhez kaptsoltatva (melly alig hihető) kellett neki az elevenítés tselekedete nélkűl lenni, és így akkor tsak a’ tehetőség, vagy elevenítésre való hajlandóság lett vólna benne. De nem úgy van a’ dolog a’ gondolkodásra nézve, mert a’ gondolkodás talál magának tárgyot (objectum) a’ testen kivűl is. Valóság való dolog a’ Lélek maga is, és így gondolkodó erővel, munkálkodó tehetséggel dolgozik maga körűl, képzeli, esméri, tudja magát, és a’ maga lételét.*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
– Ezzel tehát hogy a’ Lélek nem tsupa gondolkodás, az az, hogy a’ Léleknek valóságát, állatját, essentziáját nem teszi a’ szüntelen való gondolkodás; – meg-feleltem azoknak ellenvetésekre a’ kik azt mondják, hogy ha a’ gondolkodásban állana a’ Léleknek természete, úgy a’ szüntelen való gondolkodás lenne törsöke, gyökere, fundamentoma, az elme sok rendbéli tehetségeinek, mivel a’ természet a’ dologban ollyan leg első, a’ mellytől származnak ’s függenek mindenek, valamellyek ugyan azon dologban fel-találtatnak: mert én meg-engedtem azt, hogy nem természet, (non natura rei) maga a’ munkálkodás melly gondolkodást tsinál, hanem ez tsak tselekedet; de ollyan tselekedet, melly azzal a’ tulajdonsággal, hatalommal, erővel, melly őtet szűli, és a’ melly többekkel együtt a’ Lélek’ természetéből származik, nem tsak el-válhatatlanúl vele jár, hanem egy idejű is; és azért egy idejű, mert készen a’ tárgy, objectum, melly körűl a’ tehetség munkálkodhasson. Úgy mint a’ Lélek maga, mert a’ Léleknél tsak nem régibb annak tehetsége, és tulajdonsága; de bőven meg-feleltem tsak azzal is, hogy még a’ gondolkodásra való tehetségben, sem állítottam állani a’ Léleknek természetét, hanem azt egyik természeti tulajdonságnak mondottam lenni. – –
Ellenvetés, hogy a’ Lélek szüntelen gondolkodna.
Hogy az el-ájult ember nem tudja, hogy ő gondolkodott; vagy a’ ki méllyen alutt, tagadja hogy ő képzelődött vólna, arról én nem tehetek: de azomban tagadom mind azt, hogy én ne tudnék néki ellenkezőt meg-bizonyítani, ezek szerént a’ mellyeket itt meg-mutogattam, mind azt, hogy ő ne tudta vólna akkor mikor ájúlva vólt, vagy méllyen aludt, hogy gondolkodott.*
A pontot pontosvesszőből jav.
– Hogy most nem tudja, minekutánna fel-ébredt azt el-hiszem; de hogy akkor se tudta vólna míg*
még Értelemszerűen em.
fel-nem-ébredt, azt nem hiszem; mert az esméret a’ képzésektől semmi nemű tekíntetben el-nem-maradhat §. 24.
Mi az álom.
És a’ kik azt mondják, hogy az aluvo embernek nints esmérete azokról a’ miket álmában gondol, öszve-zavarják az esméretet a’ figyelmezéssel.2
Valóban ha jól gondolóra vesszük: a’ mi vagyon Makó Metaph. §. 433. Perceptiones, et sine conscientia, et sine Judicio inesse possunt in animo; és a’ mi vagyon fellyebb §. 334. Discretio: qua sive nos ab externis rebus, sive has a se ipsis discriminamus Conscientia dicitur. Ezek egymással ellenkeznek; kivált hozzá tévén azt, a’ mit mond §. 441. Essentia humenae animae reponenda videtur in vi, quam habet repraesentandi. [A főszövegben a hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.]
A’ Lélek eszre vévén, hogy fáradttak az érzékenységek, és ő azokkal maga tettzése szerént nem dolgozhatik; nyugodalomra botsátja őket, maga pedig azok nélkűl, vagy ha azok illettetnek is, az illetésre való figyelmezés nélkűl, és így mint egy a’ test ezközi segítsége nélkűl, képzelődésekkel dolgozik; való ugyan hogy ollyanokat álmodik az ember, mellyeket soha sem képzett ébren; de meg-vólt már fellyebb magyarázva, hogy a’ képzelődés, az ideáknak öszve-lántzolása segítségével ki-terjeszkedhetik ollyanokra is, és miért is ne az álomban? ha ki-terjeszkedhetik ébrenn is: hogy tehát valaki vagy jobban, vagy kevesebbé emlékezik álombéli képzelődésére, azt a’ mélly álom, vagy serkenőbb szenderedés tselekszi; az az, hogy a’ Lélek igen ritkán, vagy talám soha sem ereszti úgy el az érzékenységeket, hogy valami kis figyelmezése ne légyen azoknak érdekeltetéseikre; és ennek a’ figyelmezésnek mértéke szerént fog ébren egyik álmára jobban, másikra kevésbe emlékezni; de arra senki se bűntesse a’ Lelket, hogy mikor nem figyelmez is egyre vagy másra; ne legyen esmérete a’ maga munkálkodásira. Mivel hát a’ figyelmezés mértéke szerént vagyon a’ reá emlékezés; ha az ember ébren, nem tudja sem azt, mit álmodott, sem azt hogy álmodott-e vagy nem? azt az emlékezet, vagy reá-emlékezés hibájának tarthatjuk, mellyet sokképpen változtat az attentio, figyelmezés.
Némelly guta-ütöttek meg-valják magok; hogy mikor talp-vakarással, vagy ér vágással, vagy akarmi más móddal eszre hozattak, ’s már mint egy fel-serkenő félben vóltak; szinte úgy boszonkodtak érte, hogy félbe kell szakasztani az édes álmot, vólt hát a’ Léleknek sensatioja; érzése arról, hogy ő most még félig aluszik, ’s hogy édesebb vólt az álom, míg méllyebb vólt, hát emlékezik*
emlékeznek A kötet végén található hibaigazító szerint em.
reá hogy tsak most is aludt, az emlékezet vólt ideát tesz-fel, vólt hát ideájok az ájúlásban az álomban, valami édesről,*
édésről Sajtóhiba, em.
valami jó ízűről: az az képzelődött a’ lélek magában, az érzékenységek segítsége nélkűl – az érzékenységek igen nagyon meg-tompúltak el-aludtak az ájúláskor; úgy hogy nem vólt erejek, a’ kűlső illetéseket be-vinni a’ lélekhez, és így a’ lélek nem oka, hogy azokat nem érezhette, ’s nem képezhette; hanem a’ mennyire bé-hathattak a’ fel-serkenő félben lételkor a’ külső érdekeltetések, úgy kezd a’ lélek érzeni, és úgy kezdenek képzelődési félbe szakadni. – A’ ki pedig természeti álomban méllyen el-merűlve nem gondolkodna; azt mondhatom, hogy addig az ideig nints Lelke. De azomban lehetetlennek tartom szint-úgy azt, hogy ne gondolkodott vólna, mint azt hogy a’ Lelke el-távozna. És tapasztalhatja ki-ki magában, hogy sokszor álmából fel-serkenvén, akarmint erőltesse emlékezetét, semmi sem jut eszébe egész nap is álombéli gondolatiból, ’s történik azomba, hogy más nap, valami ollyas külső dolog illeti-meg érzékenységeit; vagy az ideáknak öszve-lantzolása közben, ollyan képzés fordúl elő, a’ minek van hasonlatossága azokhoz a’ képzelődésekhez, mellyek körűl dolgozott a’ lélek az álom közben, ’s mindjárt az a’ hasonló képezet, alkalmatosságot tsinál az emlékezetnek, hogy vissza-hozza némelly részét az álombéli képzéseknek, ’s néha egyről kettőről a’ többi is eszébe jut: meg-lehet ellenben, hogy ollyan képezetei vóltak az álom közben a’ Léleknek, mellyekhez hasonlókat, sem az nap, sem más nap, sem sokszor egész hetekig, ’s hónapokig is, nem hoznak elő (non suppeditant) sem a’ gondolatok, sem az ébren való érzések, és így nem emlékezhetik a’ Lélek, más és külömböző ideák körűl lévén foglalatossága: lassan lassan osztán el-múlik el-erőtelenedik a’ figyelmezés, a’ melly segíthetné az emlékezetet, ha talám alkalmatossága vólna is neki, elő-hozni az álomban képzett ideákat, és így feledékenységbe megy az álom, vagy álmadáskori képzések, ’s rá fogjuk osztán a’ szegény Lélekre hogy nem gondolkodott, holott a’ maga esmérete nélkűl, melly már gondolkodás’ neme, Lélek sem volna. Az hát, hogy a’ Lélek, az álomkor nem érez, az érzékenységek hallgatásától, tompaságától vagyon; az pedig, hogy a’ fel-serkent ember nem tudja, hogy ő gondolkodott, az, az emlékezet hibája.*
A pontot kettőspontból jav.
Más ellen-vetés a’ testek tulajdonságinak páldájából.
A’ kik a’ lélekben, ebben a’ munkás erejű valóságban, és egyszer-’s mind oszolhatatlan valamiben, tudnak erőt, tehetséget, munkásságot gondolni munkálkodás nélkűl, igen szép ellenvetést tesznek, a’ testek tulajdonsági példája szerént, a’ Léleknek szűntelen gondolkodása ellen3
Sz. Györgyi Theol. Nat. Par. I. C. II. §. 38. obs. p. 37
. Az úgymond a’ testnek természetéből következik hogy mozdúlhasson, vagy mozdítathasson; de az nem, hogy mozdúljon; mert nyugodhatik is, vagy egy helybe maradhat, így kell ítélni a’ Lélekről is. A’ gondolkodásra való törekedés, és tehetség az ő természetéböl következik, melly természet azomban meg-marad, a’ maga’ épségében, ha tselekedetképpen nem gondolkodik is. Erre én azt felelem, a’ mozdúlhatóságot, a’ helybe maradhatással öszve-hasonlítván; hogy ha a’ mozdúlhatás a’ testekben természeti tulajdonság, úgy minden bizonnyal a’ testek nem tsak mozdúlhatnak, hanem mozdúlnak is mindenkor, ’s minden meg-szűnés nélkűl; és ha nem mozdúlnak, a’ természeti tulajdonság akadályoztatik. De ha nyúgodhatik is a’ test, és így ugyan azon természetből folyó erő vagy tehetség az is, hogy egy-helybe maradhasson: szint-úgy mint az, hogy mozdúlhasson; úgy vagy a’ mozdúlhatóság, vagy a’ mozdúlhatatlanság, mint egymással ellenkező két tehetség vagy hajlandóság, valamellyik nem lészen természeti tulajdonság, vagy ellenben, ha mindenik természeti tulajdonság, úgy meg kell valamellyiknek értelmét gyengíteni, hogy egymással ne ellenkezzenek, az az mozdíttathatik, (mert potest moveri azt teszi, nem pedig azt hogy mozdúlhat) a’ mellett a’ test hogy nyugszik, vagy egy helben marad: úgy de az ellenvetés, a’ mozdítódhatást úgy veszi, mint természeti tulajdonságát a’ testnek, vagy tehetségét, vagy erejét, mert meg-külömbözteti a’ valóságos mozdúlástúl, és így akkor a’ helybe maradhatás természete ellen lessz a’ testnek, mert két egymással ellenkező természeti tulajdonság a’ testekben, sem semmi némű dologban nem lehet; mivel ezek közűl egyik a’ másikat el-rontaná, ha pedig a’ természeti tulajdonság el-vész, el-vész a’ dolog. Lássuk tehát mi az a’ testben, tehetség-e? erő-e, munkálkodás-e? hogy mozdíttathasson, vagy hogy helybe maradhasson. Tudom azt hogy minden test nehéz, és már a’ nehézség hogy természeti tulajdonság, azt el-hiszem, mert akarmi állapotban gondoljam a’ testet, mindenkor nehéz; van nehéz, nehezebb, leg-nehezebb, de még is, a’ mi leg-könnyebb is, az is, nehéz, annak is van terhe. Ez a’ nehézség azt tselekszi a’ testben, hogy minden test, valamelly közép pont-felé vonattatik, vagy nyomattatik a’ maga’ terhével; a’ főldhöz közel lévő dolgok a’ főld közepe felé, a’ nap, hóld, tsillagok körűl valók ismét azok felé: azt mondom már, hogy a’ mózdúlás (valóságos értelemben) ennek a’ természeti tulajdonságnak a’ nehézségnek következése, és a’ mennyire nem az, nintsen a’ testekben, hasonlóképpen a’ testnek helybe maradhatósága, és így tselekedetképpen nyugóvása is, a’ mozdúlásnak akadályoztatása nélkül el-gondolhatatlan; mert ha a’ nehézségből természettel következő közép pont-felé való sijetés valami ellent álló erő által nem gátoltatna, minden test meg-szűnés nélkűl mozdúlna és haladna a’ közép pont-felé, a’ nap körűl fordúló égi testek, a’ magok’ természetí nehézségektől kínszeríttetvén nyomattatnak a’ nap felé; de az Isten őket a’ teremtéskor bizonyos, és külömböző messzeségekre helyheztetvén a’ naptól, kezéből mint egy ki-vetette, és nem a’ nap felé, hanem más óldalaslag való de egyenes lineánn, mint egy el-gördítette, melly lineánn szaladna már az égi test, ebben a’ végetlen üregben mind örökké, de azomban a’ naphoz mint közép ponthoz vonszó vagy nyomó természeti nehézség, nem ereszti őket az el-hajításnak egyenes lineáján gördűlni, hanem vissza vonja a’ nap felé; és így a’ kettős erő azt tselekszi, hogy már nem tsak mozdúlnak, melly tulajdonság vele járt már magával a’ nehézséggel, hanem kerűlnek, kerűletet tsinálnak, mivel egyik erő egyenessen a’ naptól óldalaslag távozni; a’ másik a’ nap felé szeg-mértékre vonúlni kínszeríti. Így dolgozik a’ nehézség minden testekben, úgy hogy mozdúlni kell a’ testnek ha tsak valami testi erő meg nem gátolja, és így nem nyugodhatik: ha pedig valaki azt mondaná; hogy menne a’ test a’ maga közép pontja felé, de éppen azért hogy ott nyugodhasson, és mind a’ kettőt a’ mozdúlhatatlanság (vagy minek mondjam, Inertia) tselekszi; könnyű meg-fordítani a’ magyarázatot, mert akkor ismét; a’ helybe maradás ollyan tulajdona lészen, melly külső erők nélkűl nem gátoltathatik; és így minden módon igaz lessz, hogy ha a’ testnek tulajdona a’ mozdúlhatás, minden bizonnyal fog is mozdúlni tselekedetképpen, mindenkor; ha pedig a’ helybe maradás lészen tulajdonsága, soha sem fog mozdúlni külső erő nélkűl. Nem tökéletes tehát a’ hasonlatosság mert
Mozdúlhatás.
1. A’ mozdúlhatás a’ nyugovással nem ellenkezik úgy mint a’ gondolkodhatóság, a’ nem gondolkodással. 2. A’ nehézség miatt mozdúlna mindig minden test, ha valamelly ellent álló erő nem gátolná,*
gátolna Értelemszerűen em.
’s mozdúlását nem akadályoztatná; az az nem tsuda ha mozdúlható, ’s még sem mozdúl; de a’ Léleknek gondolkodását, az az, a’ gondolkodhatóságnak gyakorlását, semmi külső erő nem gátolhatja; belső pedig éppen nem, mert belől a’ Lélekben semmi sintsen magán kivűl. 3. Ha pedig valaki inkább akarja, hogy a’ nyugovás, egy helyben maradhatás következzen, inkább a’ nehézségből, (vagy ha tetszik inertiából) mint a’ mozdúlás, és hogy a’ mozdúlás által, vagy nehézség’ erejével a’ test inkább azért nyomattatna a’ közép ponthoz, hogy ott osztán helybe maradhasson: azzal sem törödöm, akkor én is által tserélem a’ következéseket; mert akkor ismét a’ mozdúlás nem vólna a’ test tulajdonságából származott tselekedet, hanem külső erőnek kellene azt véghez vinni.*
A pontot pontosvesszőből jav.
A’ Léleknek pedig hogy magától ’s magában van a’ gondolkodó tehetsége ’s tselekedete, azt senki sem tagadhatja. Ezenkivűl
A’ gondolkodásra való tehetség és törekedés, a’ Lélekben valóságos értelemben erő, és munkás tehetség mellyet a’ mint fellyebb meg-mutattam, nyomban követ a’ tselekedet. És úgy tetszik tsak a’ szó értelmének meg-gondolásából is; hogy ez erő és tehetség, melly egyszer Lélektől származhatik, nem lehet heverő hanem munkás ha van, a’ minn dolgozzon. De nagyon meg-kell ettől külömböztetni, azt, a’ mit az érzéketlen teremtett dolgokban ’s tsupa testekben erőnek, vis habilitas, sőt néha Potentiának is nevezünk, ’s nevezett maga Neuton is, a’ ki leg-méllyebben feszegette a’ testek’ természetét. Nem ollyan erő az, mint a’ Lélek’ ereje, nehéz szóval meg-magyarázni a’ külömbséget; de magából a’ dolog’ le-írásából ki fog-tetszeni. Ha azt mondom: Természete a’ testnek, hogy mozdúlható legyen, nem azt teszi ez, hogy van ereje a’ mozdúlásra, hanem hogy alkalmatos arra hogy mozditódhasson, azomban, ha nem mozdúl is, test marad.*
A pontot kettőspontból jav.
De ha azt mondom: A’ Léleknek van ereje a’ gondolkodásra: többet tesz ez az erő; ollyan tehetős erő ez, melly maga tesz, és tudva tesz, mellyel*
méllyel Sajtóhiba, em.
vele jár a’ Conscientia, annak tudása, hogy ő tehet, és így ez a’ tudás már gondolkodás, ’s e’ nélkűl nem Lélek a’ Lélek.
Nagy erősség, a’ szüntelen gondolkodásra
Más vólna, ha azt mondanám: A’ Léleknek természetéből foly hogy örülhet, de az nem: hogy mindég örüljön, mert szomorkodhatik is. Így már jobban meg-egyezhetnek a’ test és Lélek között, a’ dolgoknak, a’ dolgok’ természetének, a’ természeti tulajdonságoknak, a’ tehetségeknek, a’ tselekedeteknek, egymásból folyó származási, genealogiája, mert a’ test nehéz, a’ nehéz mozdúlható, a’ mozdúlható mozdúlhat is nyugodhatik is. A’ Lélek gondolkodható, a’ gondolkodható gondolkodik, a’ gondolkodó örülhet is szomorkodhatik is.
Végezetre, ez ollyan Kérdés; hogy ha akarmelly túdós tagadásképpen felel reá, vádolást nem érdemel. Azomban, ha ki meg-bizonyíthatja: hogy a’ Léleknek Természetére tartozik, nem tsak a’ gondolkodhatás, hanem a’ gondolkodás is akarmelly tsekély mértékben; igen nagy hasznot tesz, a’ Lélekről való tudományban.

§. 67.

Láttuk már azt, hogy a’ test, melly a’ Lélekkel egyűtt teszi az embernek egész személlyét, ugyan azon Lélektől eleveníttetik, a’ melly ő benne gondolkodik §. 61. Láttuk azt is, hogy az a’ gondolkodó Lélek, lelkesíti a’ testet még születése előtt, sőt hogy sokkal hihetőbb az, hogy a’ fogantatáskor már van Lélek a’ testben, mint az, hogy a’ tapasztalható meg-mozdúláskor adatik belé: e’ felett még az elevenségből azt is meg-mutattuk §. 64. hogy minden idő határozat nélkűl jelen kell ott és akkor lenni a’ Léleknek a’ testben, mikor a’ test eleven; és így azt kellene már meg-határoznunk; mióta eleven a’ test? és hogy érzékeny-e azólta miólta eleven? vagy tsak vagyon ereje az érzésre, habet capacitatem sentiendi, az az, lehet-e a’ test ollyan, hogy érezhet, de nem érez, és az, hogy a’ test nő nevelkedik, magával hordozza-e a’ minéműséget, hogy érzékeny is legyen; mert ha úgy vagyon; minden kérdés nélkűl vele ’s benne lessz a’ Lélek a’ testben miólta nő mivel az érzés már Lélek’ munkája. – Az tagadhatatlan, hogy a’ test magában ollyan durva, nehéz és érzéketlen dolog, a’ mi magában nem is mozdúlhat másképpen, hanem tsak úgy a’ mint a’ nehézség le-felé, vagy is valamelly közép pont felé nyomja; és így a’ test magában sem nem él, sem nem mozog, következésképpen magától maga’ erejétől nem is nő, mert a’ növés terjedést, hely-változtatást, mozgást tesz-fel. Hogy a’ kövek nőnek, noha nem élnek ’s nem mozognak, az annyiban igaz, hogy hozzá ragadnak némelly külső testetskék, mellyek őket nagyobbá teszik; de a’ kőnek az a’ maga nagysága melly ez előtt száz esztendővel vólt, meg-marad most is, ha tsak valamelly külső erő annak részeit el-nem oszlatja, sem annak tulajdon maga részei nem terjednek, és így nem mozdúlnak. De másképpen vagyon a’ dolog az élő állatokra nézve, mert a’ fű, fa, a’ barom, az ember, úgy nagyobbodnak, hogy meg-maradván ugyan azon állása ’s termete a’ testeknek, melly vólt a’ kezdet, eredés vagy születés idejekor, még is a’ nagyság nevelkedik, a’ testnek minden tagjai, minden részei nőnek, és így terjednek, következésképpen mozognak, nevelkednek a’ tagok ’s test részek is az egésszel, mind kivűl, mind belől: a’ kis fa két esztendő alatt nagyot nő; meg-marad minden ága, de minden ága messzebb lessz akkor a’ tövétől, mint vólt mikor kissebb vólt, és így azt a’ leg-kissebb test részetskét, melly az ágaknak egymástól való el-válásánál vagyon, és meg-vólt mikor a’ fa ki-költ is, akarmi hozzá-ragadott külső test részetskék szorították is ki elébbeni helyjéből: és fellyebb taszigálták, tsak elég az, hogy változtatta helyét és így mozgott: így lehet gondolkodni az emberi testről is. Mi hát az, a’ mi ezt a’ mozgást tsinálja; és miért hogy ha meg-hal a’ gyermek, tovább nem nő? – minden bizonnyal közelebbről az elevenség’ munkája ez. – De hát ezt az elevenséget mi okozza? van-e magának a’ testnek ollyan ereje? Éppen*
Az É-t é-ből jav.
nints, mert a’ test magában erre álkalmatlan durva dolog, ’s tsak ollyan tehetetlen mint a’ kő. És ha azt, a’ mi az emberi testet eleveníti, ollyan valóságnak képzelem, a’ mi nem maga az emberi test ugyan, de tsak ugyan test: erről is tsak így gondolkodhatom, mert akarmi nemes test legyen is az, de tsak ugyan test.
Mitsoda a’ testben az érző tehetség.
Lélek hát az a’ mi nőtet, ollyan különös erejű és hatalmú valóság, a’ mi már dolgozhatik, mozgathat, nevelhet, eleveníthet, és az emberre nézve a’ mint §. 64. meg-mutattatott, gondolkodhatik is. Mit tesz hát az, hogy az emberi test alkalmatos arra Lélek nélkűl is hogy érezzen ’s eleven legyen: éppen nem azt, hogy ollyan ereje és tehetsége vólna a’ testnek, hogy elevenné ’s érzékennyé tehetné őtet Lélek nélkűl is. Mihelyt alkalmatosság adódik arra, hogy érezzen és éljen, egy szóval nem erőt, nem tehetséget, hanem tsak alkalmatos vóltot jelent; az az, az emberi test a’ testeknek ollyan neme ’s ollyan el-rakása vagyon minden részeinek, hogy mihelyt eg’yesítetik vele, egy valamelly más erővel és tehetséggel bíró teremtés, melly Lélek, ő már alkalmatos annak mind eszkőze lenni, mind erejét és munkájit ’s nevezetesen az elevenítést el-fogadni. – Ezt már reá szabván mind azokra a’ tehetségekre, mellyek egy gondolkodó állatnak testében meg-lehetnek ’s fel-találtathatnak vagy leg-alább benne lenni képzeltetnek; így határozom-meg rendel: Az emberi test alkalmatos, de nem tehetős, nem hatalmas, nem erős arra, hogy érezzen, ’s az érzékenységeknek hasznát vegye Lélek nélkűl: teszem (a’ mi pedig nem lehet) hogy fogantatik, nevelkedik, nő magától sőt mozdúl is érzés nélkűl, által-megy mind azokon a’ változásokon és idő haladékokon, a’ mellyeken egy született embernek a’ fogantatástól fogva által kell esni; meg-van már testének minden része, tagja, edénye, tsak az a’ híjja hogy halljon a’ fül, lásson a’ szem; a’ nyelv ízt, az ór szagot, a’ testnek külső színe akarminémű illetődést érezzen; hát fogja-e mind ezeket tselekedni Lélek nélkűl? érzékeny lessz-e a’ nélkűl? éppen nem a’ mint fellyebb valókból meg-tetszik. – És azért – haljon meg egy óra múlva egyik gyermek, a’ melly születésekor szinte ollyan érzékeny vólt mint a’ másik, – nem fog érezni – mi az oka? – az, mert nints Lelke. – Azt mondod: nem az éppen az oka; hogy Lelke nints, hanem hogy belűl meg-szűnt azoknak a’ vékony és vastagabb folyadékoknak körűl kerűlése, melly még az elevenben meg-nem-szűnt. – Hát hiszen éppen azt hívom én Léleknek, a’ mi azt tselekszi, hogy azok a’ vékony Spiritusok mozogjanak, kerűljenek, ’s a’ külső érzékenyeknek nevezett tagokról, a’ meg illettetést be-vigyék a’ Lélekhez: ezt mondom én, ezt a’ hatalmas valóságot Léleknek, ’s azért nem külömböztetem az érzést a’ testben az érzékenységtől.
Az érző tehetség nem a’ testté.
Nints e’ világon, magában sem érzékeny, sem érzékennyé lehető, capax sentiendi, test, (ha tsak némellyek a’ testeknek ötödik nemét, ötödik elementumát azzá nem teszik) hanem ha ő egyszer, a’ növés, terjedés, ’s más illyen változások által, a’ Léleknek elevenítő erejével el-készíttetik arra, hogy a’ Lélek neki hasznát vehesse, akkor osztán érzeni fog az ember. – És imé észre vehetetlenűl által ugrottunk az emberi testnek másik minéműségére, mellyet úgy képzelünk, mint elébb valót az érzékenységnél, úgymint az elevenségre. Azt teszi hát talám a’ testnek érzékenynek vagy érzésre tehetősnek lenni hogy ő eleven? ez magában igaz;
Sem az elevenség.
de elevennek lenni, (tsak úgy értem most a’ mint a’ fák és fűvek élnek) annyit tesz, hogy azt lehetetlen ollyan testeknek tulajdonítanunk, a’ millyeneket tsak, eddig ismérhetünk a’ természet’ Országában. Hogy valami eleven legyen, abból tudom, (fére tévén az érzésnek jelenségeit) ha nő ha a’ rajta kivűl lévő tápláló ’s nőtető test részeket el-tudja fogadni, és azt magával egyesíteni, ide járúl osztán a’ mozgás is, mivel a’ mint fellyebb említve vólt, a’ növés is mozgás. – Az öreg ember nem nő hanem inkább fogy – jól vagyon; nem nagyobbodik de nő, nő és fogy egyszersmind, de többet fogy mint nő: több test részetskék repűlnek-el belőle a’ ki-gőzölgés által, mint a’ mennyi megy hozzá, a’ neveltetés nutritio által. De míg*
még Értelemszerűen em.
eleven mindég nő, és Lélek nélkűl nem nő semmi test, hanem ha úgy mint a’ kövek; nem nő, nem mozdúl, nem érez.

JEGYZÉS.

A’ Lélek’ munkálkodásinak világosításában, minden testtől vett hasonlatosság híjjános; mindazáltal a’ mennyire lehet, probáljuk a’ capacitást alkalmatos vóltot példával világosítani: meg-tsinálja az Orgona-mester az Orgonát, tsinál neki sipokat ollyan testből materiából, fából, bádogból, vagy rézből, a’ mi magában sem nem szóll, sem arra tehetsége nints hogy hangot adjon; a’ sipok vastagságát ’s nagyságát úgy egyesíti temperálja, hogy majd annak idejében egyik vastag, a’ másik vékony hangot adjon. Meg-tsinálja kúltsait, húrjait, fúvóját, hang-változtatásit mutatiójit, sőt öszve is rakja minden részeit, hogy Orgona légyen belőle. Ez a’ mesterséges eszköz nem fog addig hangzani, míg valamelly ő tőle kűlömböző erő a’ fúvó által szellőt nem tsinál, melly a’ húr-hangot a’ sipokba kűldje, azomban a’ szellő, mehetne az üres fába ’s rézbe húr-hang nélkűl, ’s még sem hangzana. Ez a’ hang vagy a’ sipnak zúgása, ollyan mint az emberben az érzés; ha osztán a’ kúltsokat renddel veregeti, sőt azokon bizonyos ugrásokat, ’s mesterségesen tserélgetett ütéseket tesz, sőt az öszve-illő hangok kúltsait együtt egyszersmind üti, a’ mutatiókkal a’ hangzatot, serkentőbbé, élessebbé vagy siketebbé, erősebb vagy gyengébbé teszi; ez már ollyan mint az emberben a’ gondolkodás; az ember test tehát magában gondoltatván, durva, vastag, ostoba, minden munkára, még*
míg Értelemszerűen em.
tsak a’ sensatiora is tehetetlen. Hanem más, a’ testtől külömböző erő az, a’ melly őtet mind érzővé, érzékennyé, elevenné, mind gondolkodóvá teszi; tsak hogy ez az erő, ez a’ tehetség, már nem tsak erő,*
A szó végén álló pontot vesszőre cseréltük.
hanem egy személlyes valóság. Így értette ezt Móses a’ mint fellyebb meg-jegyeztetett; mikor az Isten főldből embert tsinált, és lehellet az ő órába életnek lehelletét.*
A pontot kettőspontból jav.
Az a’ bele lehellett elett-léhellete, melly egyszersmind élő-lélek, nem tsak éltető lélek vólt, azt jelenti hogy a’ Lélek személlyes valóság nem tsak éltette azt a’ rendes fel-osztásokkal, és minden érző test részetskékkel díszes testet, hanem gondolkodott is. A’ lehellés meg-indította a’ testben belől azokat a’ körűl-kerűlő igen vékony folyadékokat, a’ magok tsatornájiban, mellyek a’ kűlső dolgok’ illetését el-fogadták; és egyszersmind az élö-lélek által vette (recepit) azoknak a’ dolgoknak ideájit képezeteit, mellyek az érző testet illették; a’ szem’ tüköribe tsapódott látható testek’ képetskéit látta a’ Lélek; és azoknak visgálásában kezdett dolgozni – így a’ több érzékenységekre nézve is.

§. 68.

Az ember, miólta ember, él és gondolkodik.
Az eddig valókból tehát világos; hogy a’ test miólta eleven, és így, miólta úgy nő, mint a’ fák és fűvek nőhetnek, azólta nints Lélek nélkűl; és az is, hogy a’ Lélek, miólta Lélek, nints idea nélkűl; hanem azzal együtt hogy éltet ’s elevenít, gondolkodik is; az az, az ember, miólta ember, él és gondolkodik.

JEGYZÉS.

Fellyebb §. 2. fel-vann jegyezve, hogy a’ Conscientiából, magának esméréséből, ’s más dolgoktól való meg-külömböztetéséből tudom azt, hogy vagyon Lélek; és ezt úgy hiszik azok is, a’ kik a’ fent ki-tett értelmekben velem nem tartanak, úgy tehát ez az esméret a’ Lélektől el-válhatatlan: – úgy pedig kell a’ léleknek ídeájának lenni származásától fogva; mert a’ Conscientia ideát tesz-fel. És valóban ezzel a’ külömböztetéssel kevésre is megyűnk, hogy van tehetsége ideákat formálni, de nints kész ideája; mert így az embert vagy tsupa testes állattá tesszük, vagy leg-alább azt állítani kéntelenek leszünk, hogy a’ test nagyon vastag értelemben illeti a’ Lelket, ’s mint-egy meg-taszitja, hogy ébredjen képzeni azt, a’ mit a’ test érez.

§. 69.

Az ember fogantatásától fogva gondolkodik.
A’ kis gyermek, miólta fogantatik, azólta eleven mert nő §. 67. úgy de miólta nő, azólta nints Lélek nélkül §. 68. és így az ember fogantatásától fogva gondolkodik.

§. 70.

A’ léleknek vólna ideája sensatío nélkűl is.
A’ Lélek gondolkodik test nélkűl is, akar úgy gondoljam őtet, mint kivűl a’ testen, akar úgy mint testtel öszve-kötve, de nem a’ testnek mint eszköznek segítségivel §. 65. 66. és így lehetne ideája az embernek, ha érzése, Sensatioja vagy testi és kűlső dolgokról való képzése nem vólna-is.

§. 71.

Mennél alkalmatosab a’ test, annál jobbak az ideák a’ testi dolgokról.
Mivel az érzésektől költsönözött képzés, Sensatio tsak ollyan mértékű és ollyan derékségű, a’ millyen erőssek vagy gyengék, jobban vagy kevésbé alkalmatosak az eleven test’ érző szerszámai, azért a’ kűlső és testes dolgoknak ideáji, tsak annyik, és ollyanok a’ lélekben, a’ mennyit és a’ millyeket suppeditál, eleibe ád a’ Léleknek az érzékenység; azért mennél kissebb a’ gyermek az Anyja hasában, annál kevesebbek és homályosabbak az ideák.

§. 72.

Az embrionak nints ideája a’ testek minéműségeiről.
A’ melly érző szerszámok a’ szűletés előtt nem gyakoroltathatnak; az azok által szereztethető Ideák, nintsenek, és nem lehetnek-meg a’ Lélekben; és így a’ testes dolgoknak formájáról, nagyságáról, egymáshoz való messzeségéről nints ideája a’ Léleknek a’ születés előtt, mert a’ szem nem lát.

§. 73.

Az érdeklésről tactusról van leg-első érzése Sensatioja a’ léleknek.
A’ tapíntást (tactus) leg-elősször gyakorolhatja az érzés; mivel az emberi ki testetskét, más idegen test fogja körűl, és azt érdekli, tangit, és így a’ léleknek is erről az érdeklésről van leg-először ideája, (és ugyan ezért helyessen neveztethetik a’ Sensatio érzésnek) és erről, kell is az embernek ideájának lenni, miólta eleven.

§. 74.

Ha a’ tactust sem érzi a’ lélek, akkor magában, magárúl van ideája.
Ha ollyan messze fel-megyünk az eredetre, ’s ollyan állapotban, ollyan erőtelen érzékenységekkel bírni képzeljük a’ testet, hogy az érdeklésből tactusból szármozott érzést sem tudja közleni a’ lélekkel; az-az, ha azok az érzést vezetö folyadékok spiritus animales, vagy ollyan lassúk, vagy ollyan gyengék, hogy az érdeklést a’ Lélekhez fel nem vihetik, ’s vele nem közölhetik; akkor a’ Léleknek nem marad egyébb, hanem a’ tulajdon magáról, ’s a’ maga lételéről való idea ’s annak esmérete; mellyet a’ halni kezdő emberben könnyebb képzelni, mint az élni kezdőben, egyébaránt hogy magánál egyebet az ollyan testben, vagy semmit sem, vagy igen keveset, és tsak a’ maga erejét képzi a’ lélek, az nem az ő hibája, hanem a’ testnek alkalmatlan vóltta okozza: mert a’ lélek ollyan tehettős, és ollyan serény mihelyt lélek (és annak tehetségei soha sem nem szaporodnak sem nem fogynak, hanemha munkáji ’s tudománya); hogy mindjárt dolgozhatik is, dolgozik is, mihelyt van mivel, ’s míg a’ testtel nem dolgozhatik, addig dolgozik magában.
Gondolkodott az embrio, azért hogy mi nem emlékezünk is reá.
Azzal senki ki ne fogjon, hogy nem emlékezünk a’ lelkünknek leg-kissebb embrio korunkban tett munkájiról; mert a’ születésünk koriakra sem emlékezünk, de azért senki sem mondhatja hogy akkor nem gondolkodtunk vólna. Ezenkivűl

§. 75.

Ha az emberi testnek eredete, valósága, substantiája a’ fogantatás előtt is, mikor még tsak emberi magnak neveztetik, ollyan eleven, hogy nő, és nem úgy nő mint a’ kő ha valami reá-ragad, hanem mint a’ fű vagy fa, úgy akkor is kell benne lenni gondolkodó léleknek (de ezt azért öszve ne zavarjuk a’ fák lelkével; mert meg-mutat[t]atott hogy az tsak nevel és éltet, ez pedig éltet is gondolkodik is) mellynek ha vagy semmi, vagy igen kitsiny Sensatioja érzése van is, de tsak ugyan tudja magát, tudja azt, hogy ő van, sőt mivel munkájit is kell neki tudni; tudja azt is hogy ő elevenít,*
A szó végén bezárójel áll, ezt vesszőre cseréltük.
melly állítás ellen, mivel ez a’ léleknek tulajdonságaiból következik, semmi némű ellenvetést be nem lehet venni, a’ tapasztaláson kivűl, abból pedig ki mutat ellenkezőt? holott az emlékezetből okoskodni nem lehet. §. 74.

JEGYZÉS.

Eddig el-mertem menni; mert még ezt a’ fellyebb meg-mutogatott igazságokból húztam ki; de már most tovább a’ következtetést erőltetni nem akarom; kinek kinek maga itéletire bizom, hogy folytassa vagy ne folytassa; és határozza-meg, ha eleven-e a’ test addig míg*
még Értelemszerűen em.
a’ mag a’ fogantatáskor, különössebb értelemben gondolt emberi testté nem válik. Az bizonyos, hogy ha nő, eleven szinúgy, mint a’ fák, fűvek, plánták, de nő-e vagy nem a’ fogantatás előtt? az már nem tapasztalható dolog, hanem tsak hozzá vetve lehet róla okoskodni. – Hogy az Emberi mag sokasodik, szaporodik bizonyos ételek’ italok’ nemei által, az tagadhatatlan; de hogy azokból az étel ital által vett, ’s bizonyos változások után emberi testté, és itt különössen emberi maggá, emberi test’ valóságává lett és így tsak ugyan eredet szerént, nem az emberi test állatjához essentziájához tartozó test részetskékből, ollyan valami mag lehessen, a’ melly valósággal annak idejében maga is emberi test eredeti valóságává elementumává legyen, az lehetetlen; hanem azt az elementumot, magát a’ valóságot, nagyobbíthatja, bővítheti, temérdekitheti; éppen ollyan formán, mint a’ magból ki-bújt kisded élő fát, azok a’ főldből bele szivárgott test-részetskék; (vagy ugyan ezek, magát a’ magot is, mert az is kissebből nő nagyobbra) nőtetik, és magokat annak a’ kis fátskának tulajdon állatjával Substantiájával úgy eg’yesítik, hogy mi ki-nem tudnánk a’ nagy élő fából válogatni azokat a’ test-részeket, mellyek a’ kisded fában is meg-vóltak már akkor mikor ki-kőlt. Annyival inkább, a’ mellyek tsak a’ magban vóltak, míg még ki-nem-költ. Ebből tehát igen könnyű okoskodással kettő következhetik; egyik az, hogy valósággal nő az emberi mag, nem tsak úgy, mint ha a’ víz közé vizet tőltenek, hogy több lessz vele, hanem úgy, valamint az egész és emberi testnek minden részei, színt úgy étel ital által; az az nem tsupa nagyobbodással, hanem eleven növéssel, mint a’ fa szokott nőni; második az: hogy maggá lesznek ugyan a’ magot szaporító külső test-részek, valamint a’ fát nevelő testetskék fává; és az emberi testet nőtető eledelek testté; de nem lehetnek az emberi testnek eredeti természeti valóságává, elementaris substantiájává; mert külömben az ételből magából is lehetne ember, és az emberi magot sokasító test-részetskékből magokból is lehetne mag: sőt lehetne hogy én nem származnám az Atyám’ testtéből, vagy leg-alább a’ nagy Atyáméból. Ezekből már azt hozom-ki: hogy meg-van az emberi magban, egy ollyan különös testetske; a’ melly ámbár az őtet szaporító, az ételből ’s italból lett idegen, külömböző állatú testetskéktől nő; de tsak ugyan azoktól mindenkor külömböz annyiban, a’ mennyiben ő eredeti természeti valósága az emberi testnek; és az a’ kis testetske alkalmatos arra, hogy ő nöjjön, az őtet nagyobbító testeket el-fogadja, ’s magával egyesíttse; és az a’ testetske ollyan, melly más külső testektől nem költsönöztethetett, ’s ez az oka, hogy attól az embertől, a’ ki mindég hússal él szint úgy ember származik, mint a’ ki soha húst nem eszik, hogy a’ tserfából tserfa lessz, a’ tölgy fából tölgy fa; hogy az ember ha ollyan eledelekkel él is mint a’ barom, ettől még is ember, amattól barom származik. Ha hát vagyon ollyan elementaris Substantiája, különös eredeti valósága az emberi magnak, annak emberből emberbe kell által-menni, minthogy másunnan*
más unnan A lapszél miatt külön van írva, de elválasztójel nem jelöli az elválasztást. Mivel az elválasztójel máskor is gyakran hiányzik, és ez a szó egyszer sem áll különírva, a különírást itt sajtóhibának vettük, és emendáltuk.
nem vétettethetik, ha tsak az Isten semmiből nem teremti; melly állításra még eddig nem vóltunk kéntelenek reá-szorúlni.*
Hogy az orvosok segítségével némelly magtalan, vagy fogyatkozott magvú-emberek tenyészőkké tétetnek, ’s magvok szaporodik; ez ellenem, nem tesz semmit: tsak úgy gondolom én ott az eredeti magot, mint a’ mellynek nem lévén elég hozzá ragadott részetskéji, alkalmatlan az által menetelre, de ha külső részekkel szaporíttatik alkalmatos lessz; mint a’ szoros szájú üvegben vizet töltünk, hogy ki vigye magával a’ víz azt is, a’ mi nem víz. (A szerző jegyzete; főszövegbeli helyét *) jelöli.)
És így az én eredeti valóságú kisded testetském benne vólt már a’ leg-első emberben, és ez próba ’s erősség gyanánt szolgálhat annak a’ Systemának mellyet fellyebb §. 59. Jegyz. le-írtam. – Itt hát még eddig tsak annyit mondtam mint ott. De tegyük öszve már ezzel ama’ másik következést; nő az emberi mag és ollyan elevenen nő mint a’ fa, vagy fű; mindjárt fog következni, hogy ott van a’ Lélek, mert már azt láttuk, hogy az elevenség nints Lélek nélkűl. Ollyan Lélek nélkűl (az emberben) melly egyszersmind gondolkodik. És így ha az én magvam, mellyből lettem; vagy annak az a’ része, melly nekem természeti valóságom, benne vólt az első emberben, benne kellett lenni Lelkemnek is. Mit tsináljunk hát; hogy minden eddig e’ világon élt, és még ezután élendő embereknek Lelkeiket egy tsomóba bele ne rakjuk Adámba? egyebet nem, hanem vagy 1. Testeinknek eredeti valóságát is el-kell vennű[n]k tőle, vagy 2. az emberi testbe két lelket kell adnunk, egyik lessz elevenítő Lélek, másik gondolkodó. 3. Vagy meg-kell fosztanunk a’ testek eredetét minden elevenségtől, ’s azt hinnünk, hogy az nem is nőhet; vagy 4. a’ testeknek eleven erőt kell adnunk minden Lélek nélkűl. Az első tsupa képtelenség; mert úgy lassan lassan a’ generatiokonn, nemzet-izekenn által meg-szűnnénk emberek lenni; vagy meg-szűnhetnénk, el-veszthetnénk emberi valóságunkat; a’ második ezer kétségeket okozható, és éppen szükségtelen állítás; melly a’ fellyebb valókból is bőven ki-tettzik: a’ negyedik ollyan, hogy ha azt hisszük, nem szükség Lelket hinnünk; mert a’ melly testtől az elevenítő erő ki-telhetik; miért nem ugyan attól a’ gondolkodó? holott mi tsak egy formán foghatjuk-meg mindeniket. A’ harmadikkal kell hát tartanunk, ha ugyan ez könnyebben meg-fogható, mint a’ Léleknek a’ testtel mindenkor eg’yűtt létele; ’s e’ szerént azt kellene hinnünk, hogy benne vólt ugyan az első emberben, minden emberek’ testeiknek elementaris substantiája, és az, mi belénk le-szivárgott ízről ízre a’ születés által; de azok a’ magok eredeti kitsinységeket minden növés és elevenség nélkűl meg-tartották éppen a’ fogantatásig, a’ minémű idegen test részek pedig hozzá-ragadtak az emberi maghoz és azt szaporították ’s bővitették, azok tsak úgy gondoltathatnak, mint mikor a’ víz közé vizet vagy más folyadékot töltünk, hanem a’ fogantatáskor be-mehettek a’ méhbe a’ testnek eredeti valóságával essentiájával eg’yűtt, és annak állatjává ’s bizonyos értelemben valóságává változhattak, a’ Lélek elevenítő ereje által, melly akkor egyszersmind a’ testbe belé-adatik; az elevenné, nőhetővé, és érzékennyé is teszi; így kell és másképpen lehetetlen gondolkodnunk az embernek eredetéről; ha azt nem akarjuk hinni, hogy a’ testtel egyűtt a’ Lélek is meg-vólt a’ leg-első emberben. De mivel ezen le-írt gondolat fel-teszi hogy az emberi mag nem eleven; bizonyíttsanak ellenkezőt az Orvosok, a’ kik leg-jobban bizonyíthatnak; ’s ha azt meg-mutatják hogy az emberi mag, már mint mag is eleven; azt már a’ mi dolgunk meg-mutatni, hogy ha eleven, Lelke is van.

§. 76.

Kétféle híjjános értelem az ideák eredetéről.
A’ 70. 71. 72. 73. 74-dik §-ból látni való, hogy az ideák’ származásáról való tudományban nem szükség nekünk sem arra az állításra szorúlnunk, hogy az ideák átallyában velünk együtt születtek, és a’ Lélekkel egy idejűek; az az, hogy a’ Lélekkel vele lettek vólna egyszersmind, ’s mint-egy meg-termettek az ideák, sem arra, hogy az ideákat, átallyában érzések, vagy érzékenységek által kell a’ Léleknek meg-szerzeni, – mindenik állításnak híjja van, és még is mindenik sok.
Harmadik helyessebb.
Közép utat kell tartanunk, ’s azt hinnünk, hogy némelly testetlen dolgok ideáji, de nem mind, vele születnek a’ Lélekkel; némellyeket pedig, mind a’ testes dolgok’ ideájit, mind a’ testetlenekét is némelly részént, kit elébb, kit utóbb az érzékenységek által szerzi magának a’ Lélek.

§. 77.

Mellyek a’ Léleknek, vele született ideáji.
A’ Lélekkel vele született ideák, az az, a’ mellyek mindjárt meg-vagynak a’ Lélekben, mihelyt Lélek a’ Lélek, nem egyebek ’s nem többek, hanem tsak a’ mellyeket magával és magában szerez a’ Lélek, úgymint a’ maga ideája, a’ maga lételének ideája, és az arról való ideája, hogy neki van ideája, és hogy ő dolgozik. Mind azokról a’ dolgokról pedig, mellyek ha testetlenek is, de kivűl vagynak a’ Lelken, nints ideája a’ Léleknek addig, míg*
még Értelemszerűen em.
azt érzékenységek által nem szerzi; nints ideája, sem az Istenről, sem a’ jóságról, sem az igazságról, sem a’ más Lelkekről magánn kivűl. Hanem mind ezeket és több (inmaterialis) testetlen ideákat, az érzékenységek által, vagy érzések után szerzi magának a’ Lélek.

§. 78.

A’ jóságról ’s igazságról való ideákat míképpen szerzi a’ Lélek
A’ Jóságról, ’s igazságról való képzés, el-vont ki-választott vagy abstracta idea, én addig jóságot nem tudok képzelni, míg*
még Értelemszerűen em.
jót nem látok – ezt vagy amazt jónak itélem, ’s úgy fogom képzelni, mi a’ jóság? ezt vagy amazt szépnek tartom, ’s úgy tudom a’ szépséget képzelni. – Ha látom hogy valamelly ember, sima fejér piros artzulatú, és a’ másik nem ollyan, nekem jobban tetszik amaz, mint ez, és a’ fejér pirosságot szépségnek nevezem, akkor el-vonom attól a’ külső látott dologtól azt a’ minéműséget, melly engem’ kedveltetett, ’s abból képzelek szépséget, mellyet osztán ollyan szélessen ki-terjesztek, hogy a’ lóban, fában, kőben is képzek szépséget, holott mindeniket más teszi széppé nem az a’ minéműség, a’ mellyért az embert szépnek néztem.
Az Isten’ ideáját.
Az Isten’ ideájit a’ mi illeti, azt abstracta ideának nem mondhatom, nem is hihetem testes dolog képezetének; de nem is ollyan könnyű dolog az Isten’ ideáját meg-szerzeni, a’ mint azok láttatnak gondolni, a’ kik azt tartják hogy az Isten’ ideája vele született a’ Lélekkel; a’ Léleknek tulajdon magáról való ideája is, noha már az vele-született tsak annyira terjeszkedik ki, hogy ő van és munkálkodik; de mi legyen ő maga? nem tudja egyébként, hanem a’ maga munkájiból ’s tulajdonságiból. Miképp’ szerzi hát az Isten’ ideáját az érzékenységek által? úgy hogy lát és tapasztal testes dolgokat; azoktól el-vonja a’ minéműségek’ és tulajdonságok’ ideájit, ’s azokból képzel testetlenségeket, el-vonja mind a’ külső dolgoktól, mind magától mint Lélektől a’ tehetségek’ ideájit, ’s azokból tsinál lételnek, tehetségnek, erőnek ideájit, ezekből ismét tökélletességnek ideáját formál; ’s úgy tud osztán ollyan valóságot képzelni, a’ kiben minden tökéletesség meg legyen, melly adjon minden dolgoknak a’ magok’ természetéhez illendő hajlandóságokat tehetségeket, alkalmatos vóltot, capacitatem, aptitudinem.

JEGYZÉS.

Valamennyi értelmek vólt eleitől fogva a’ Bőltseknek, az ideáknak származása felől, az mind arra e’ kettőre megy-ki, mellyet §. 76. ki-tettem, de a’ mellyekre nékünk egyikre sem szükség egy átallyában szorúlnunk. Plato, Kartez, Leibnicz, Malebranch mind meg-egyeznek abban, hogy az ideák velünk születnek, noha azt mindenik külömböző-képpen magyarázza: a’ Peripateticusok pedig vagy az Aristoteles’ tanítványi, és Lock, azt állították, hogy minden ideákat érzékenységek által, per sensus szerez az ember. Lássuk ezeket rendel. a).
Plató értelme az Ideák’ érezetéről.
Plátó úgy hitte: hogy a’ lelkek az örökké valóságban, az az mikor még testek nem vóltak, az Istennek valóságából essentiájából folytak, származtak emanarunt: és ezek a’ lelkek bírtak, ’s mint egy fel-ruházva, fel-készűlve vóltak minden ideákkal. – Idővel osztán testekbe adatnak – költöznek egyikből a’ másikba, ’s úgy meg-zavarodnak a’ testtel való egybe kötetéssel, és mint egy öszve-keveredéssel, hogy minden ideákról el-felejtkeznek, és kéntelenek új tapasztalások által fel-serkenteni, fel-költeni, ’s mint egy fel-eleveníteni, azokat az ideákat, mellyek bennek öröktől fogva meg-vóltak, de feledékenységbe mentek. – Innen lett, innen származott a’ Plato Tanítványinak ez az állítása: A’ mi Tudományunk semmi sem egyéb hanem reá-emlékezés; (scire nostrum, est reminisci) és a’ mit Plató maga mond: „ez az azokra a’ dolgokra való reá-emlékezés a’ mellyeket hajdon látott a’ mi lelkünk, mikor az Istentől származott, vagy is, mig az Istennek része vólt, belőle mintegy ki-szívárgot, (a Deo profecta)”*
A záró idézőjel hiányzik; értelemszerűen pótoltuk.
szép gondolat, és éppen nem ollyan nevetséges állítás, hogy tsúfolódást érdemellyen; Moses maga is azt mondja, hogy az Isten maga lehellet az ember orába. És így mint egy részeltette az embert a’ maga lehelletében; tsak az a’ külömbség; hogy az Istentől közben vetés nélkűl származtak a’ Lelkek; de nem az Istenből. Istentől származtak, de nem öröktől fogva, hanem időben, vólt ideájok, de nem vólt-meg bennek ’s velek minden idea. – Öszve adatnak a’ testekkel a’ lelkek; de nem költöznek egyik testből a’ másikba; hanem ha úgy hogy a’ testnek eredeti valóságával ízekről ízekre által menjen a’ lélek is az Anyából a’ fiába: de nem egyik emberből a’ másikba, a’ ki amatól testére nézve nem származott, annyival inkább nem emberből baromba.
Cartez’ értelme az Ideák’ származásáról.
b). Cartez’ és az ő Követőji azt tartják, hogy az Isten a’ lelkeket időben teremti, és alkalmatos testbe botsátja – el-készített testbe. – Ád egyszersmind a’ léleknek bizonyos, állandó értelmet és ideákat, a’ mellyektől van a’ mi lelkünknek minden világossága ’s értelmes vóltta; de ezeket az ideákat a’ lélek nem isméri, nem tudja mind addig, mig azok a’ testektől vett képezetek által fel nem serkentetnek; tudni-illik, valamint úgy rendelte az Isten, hogy különös lélek köttessen öszve a’ testtel, és az az isméretben a’ testnek alkalmaztatásától függjön; éppen úgy, azok a’ lélekbe bele nyomatott nemesebb ideák is ki nem adnák magokat, ki nem nyilatkoznának a’ Lélekben, hanem ha a’ testi érzéseknek elő-fordúlásával valami ezekhez hasonlító testetlen (spiritualis) idea serkentetnék-fel. Cartez’ hát nem sokat külömböz attól, a’ ki azt állítaná, hogy a’ Léleknek magának tsak tehetsége vagyon ideákat formálni és azzal a’ tehetséggel szerzi magának mind a’ testes dolgok’ ideájit, mind ezek után ’s ezeknek segítsége által vagy alkalmatosságával a’ testetlen dolgokról való képezeteket is.
Leibnicz’ értelme az ideák származásáról.
c). A’ nagy eszű Leibnicz azt állította; hogy minden lélekbe bele adta az Isten az érthető vagy képzelhető világot, mundum intelligibilem; az az ollyan mindenféle ideákat képezeteket, mellyek ezt a’ tapasztalható, vagy érezhető világot mundum sensibilem mint egy elénkbe fessék repraesentálják, és azt illyen törvény ’s meg-egyezés mellett, hogy a’ lélek maga erejétől tsinálja, nemzi, szűli, a’ képzéseknek szakadatlan folyamatját, mellyek éppen meg-felelnek az érzékenységekben származó testes képezeteknek; és így a’ léleknek örökké, meg-szűnés nélkül előtte áll az érthető világ, ollyan rendel és következéssel, a’ millyennel a’ tapasztalható világ közöltetik az érzésekkel, vagy bele ütődik az érzékenységekbe: és ezeket az, mind a’ Léleknek mind a’ Testnek munkálkodásit ollyanoknak állította lenni Leibnicz, hogy az elébbeni képzés, a’ következőnek elégséges okát magával hordozza (antecedens semper rationem sufficientem habet consequentis). Két oka lehetett Leibnicznek arra, hogy illyen érthető világot, intelligibilis mundust gondoljon-ki; első: mert azt hitte, hogy a’ tapasztalható dolgok nem tsinálhatnak, nem szűlhetnek értelmes képezeteket; a’ másik: hogy ne légyen szükségünk minden szempillantásban Isteni tsuda tételre, melly a’ lélekben ollyan értelmes képezetet, intelligibiles species teremtsen. – Leibnicz kéntelen vólt így okoskodni, hogy a’ testnek a’ lélekkel való közösűléséről, valamelly nemes módot gondolhasson; én el-hiszem: hogy Leibnicz nem bírt kevesebb elmebéli tehetséggel, mint vagy Plató vagy Kartez’, de azt is el-hiszem, hogy Leibnicz’ nem ollyan szabadon írt mint gondolkodott.
Malebranch értelme.
d). Malebranch’ úgy gondolkodott hogy mivel az Isten minden teremtetett tökélletességeket (képzeld azt Istentől a’ teremtésekre külön-külön ki-osztogatott tökéletességeket) magában foglal; és a’ mi lelkeinkkel szorossan ’s belsőképpen egygyesűl, a’ maga mindenütt jelenvalóságával, melly mindenütt jelenvalóság helyje mintegy a’ lelkeknek, mint az üreg, vagy üresség, vacuum a’ testeknek, tehát a’ lelkek, értik, tudják a’ testes képezeteket is az Istenben; az az: hogy mi mindennémű dolgokat egyenessen is közben-vetés nélkűl az Istenben ismerünk, vagy tudunk-meg, minden más valamelly képezet nélkűl. Nagyot és sokat mondott Malebranch’ de tsak ugyan nem érdemli azt a’ tsúfolást mellyel illetik sokan; hogy ha Malebranch, az Istenben mindent lát, tsudálkozni lehet, hogy a’ maga hibájit meg nem látja: Benne lenni az Istenben nem azt teszi hogy Istennek lenni, ’s mindent látni, a’ mit az Isten lát; hanem tsak azt, hogy a’ mit a’ Lélek lát, mind az Istenben látja.
Aristoteles’ tanítványi’ értelmek.
e). A’ Peripateticusok úgy gondolkodtak, hogy minden testes dolgok tárgyok objectumok, magokból, magokhoz hasonló formát botsátanak szivárogtatnak-ki, mellyek, mikor így a’ képzelődésre fel-vitetnek a’ külső érzékenységek által, és az agyvelőben le-festetődnek; be-nyomott formáknak, species impressae neveztetnek, – be-nyomottaknak t. i. a’ külső dolgok által, ’s mintegy azoknak erejével.*
A pontot pontosvesszőből jav.
Ezeket a’ formákat vagy képetskéket; a’ tselekedő vagy dolgozó értelem intellectus agens, a’ testes, és különös környűl-állásoktól le-vonja, ’s mintegy le-szűri, és azokat testetlenekké ’s érthetőkké tészi: hogy a’ szenvedő vagy el-fogadó értelem, Intellectus Patiens azokat esmérje ’s meg-tudja: és akkor le-vont képzéseknek neveztetnek, Species expressae az az, tulajdonképpen képzések. Ez az állítás sem éppen ollyan képtelen mint tartatik némellyektől, tsak hogy egy kitsinyt tsinosítani kellene: azért hogy azokat a’ be-nyomott képetskéket valamelly dolgozó értelem vonja le és testetleníti, el-pedig valamelly szenvedő patiens értelem fogadja; mi nem vagyunk vele kéntelenek, ha bár Aristoteles úgy gondolta is, hogy két értelmet állíttsunk a’ Lélekben, mellyek közűl egyik meg-készíti, a’ másik el-fogadja az ideát; lehet képzelni ezt mind a’ kettőt ugyan azon egy értelem’ külömböző tehetségeinek és munkájinak. Hogy a’ külső dolgok nyomják-bé a’ magok formájit az érzékenységek-be, az sem éppen képtelen, hanem magyarázás kell neki: mert hiszem az is illyen forma, hogy a’ nap sugárok bele-ütköznek a’ testekbe, és onnan a’ szemfelé vissza-görbűlnek, által mennek a’ szemfényen, és a’ szem-fenékben formáját mutatják a’ külső testnek; és ezt látja a’ Lélek, mikor az mondatik, hogy lát, mert ez a’ forma benne van a’ szemben Lélek nélkűl is, mellyet a’ mesterséges tsinált szemek oculi artificiales bizonyítanak; hanem már az a’ kérdés: hogy mi módon látja, mi módon érzi, képzi a’ Lélek az[t] a’ képetskét? testetlen valami-e már akkor az a’ kép, vagy testes; mert ha testes, tsak akkorának képzelheté azt a’ Lélek, mint ott benn’ van a’ szemben, ha testetlen, hogy nyomhatta vólna be a’ testes dolog a’ testetlen képet; és azért gondolták ki osztán a’ Peripateticusok hogy a’ kép testes mikor be-nyomattatik az érzékenységekbe, de a’ dolgozó értelem azt mindjárt testetleníti, le-szűri, le-tisztítja, depurat. Ezekkel tsak azt akarom mondani, hogy kár a’ Philosophust mindjárt a’ maga állításáért ki-nevetni, ’s meg-hazuttolni; az illyen meg-foghatatlan dologban, szabadok a’ képzelődések; majd azomban alább ki-fog-tetszeni, hogy tsak ugyan hibás ez a’ fel-tétel.
Lock állítása.
f). Lock minekutánna nagyon nyomosan utánna esett az emberi értelem’ visgálásának; utóljára egész meg-nyugovással rá fogta; ’s meg-állította magát ebben; hogy a’ mi Lelkünk, értelmünk, elménk, minden idea nélkűl való valami; minden mi tudásunk, cognitio, a’ tapasztalásokból származik, a’ külső dolgoknak ugyan az érzékenységek által való érzéséből, a’ belsőknek pedig az ész által per Reflexionem (értsd az észt úgy a’ mint fellyebb §. 40. le-van írva).*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
Ezt a’ kettőt tartotta Lock, minden ideák’ bővséges forrásának; mert a’ mi érzékenységeink, midőn a’ külső dolgok által illettetnek, fel-serkentik azt a’ valamit a’ mi a’ Lélekben képzést tsinál, perceptiones producit, vagy a’ mi be viszi a’ képezetet a’ lélekbe, és ismét, midőn az érzékenységek’ segítségével szerzett, ’s öszve-szedett ideák körűl való maga munkálkodásit képzi, érti a’ lélek, ugyan ezek a’ képzések lesznek az észnek, Reflexionak tárgyjai, és ollyan más ideák nemét, tsinálnak, teremtenek a’ lélekben, mellyek már külső dolgoktól nem származhattak, mint a’ kételkedés, gondolkodás, okoskodás. Es ezek az ideák’ származásáról való leg-nevezetesebb értelmeik a’ Bőltseknek. Tsuda dolog, hogy arról bizonyosak vagyunk, hogy van ideánk; ’s azt nem tudhatjuk, hol vesszük? ’s miképpen szerezzük azt? ’s ha erről gondolkozunk alig találunk valami újjat, hanem tsak a’ nálunk régibbeknek, külömböző értelmeiket ’s vélekedéseiket.*
telkedéseiket Sajtóhiba, értelemszerűen em.

§. 79.

A’ Plátó’ értelme hibás.
A’ Plátó állítása nem láttatik meg egygyezni a’ Léleknek természetével; mert ha a’ lelkek az Istennek tulajdon valóságából, állatjából, essentiájából származtak, és egyszer’smind az örökké valóságban, az időnek kezdete előtt minden ideákkal fel-ruháztatva el-készűlve vóltak, úgy a’ léleknek nem lehet tulajdona a’ feledékenység; sőt az idő előtt tudni valamit, az időben pedig felejteni, egymással ellenkeznek, mert a’ mi az időn túl van, az már örökké-valóság, és be-foglalja ezt a’ mostot is, a’ mellyben felejteni kellene. Annyival inkább ollyan ideának lenni a’ Lélekben, mellyet nem a’ test’ segítségével szerzett, hanem magában a’ testtel való öszve-köttetés előtt meg-vólt; és még*
meg Sajtóhiba, értelemszerűen em.
is ugyan-azon ideát a’ testtel való öszve-keveredés miatt el-felejteni, éppen ollyan állítás, melly szerént a’ testek, ’s testek körűl való munkálkodás, magánn az Istenen is változtathatna valamit, ha a’ Lelkek az Isten’ valóságából szivárgottak-ki. De tsak ugyan meg-van már az a’ fellyebb valókban mutogatva; hogy nem lehet a’ Lelket, esméret nélkűl vóltnak tsak gondolni is, és így nem felejthetett el úgy mindent, hogy éppen semmi ideája ne legyen, ’s ne legyen leg-alább magáról.

§. 80.

A’ Cartez’ állítása híjjános.
A’ Cartezius’ állítása ellenkezik a’*
a’ a’ Az egyik szó fölösleges; elhagytuk.
fellyebb-való igazságokkal; értelmének ’s ideájának lenni a’ Léleknek, és még is azt nem tudni hogy neki ideája van, nem eg’yez-meg a’ Léleknek nemességével. A’ minthogy a’ képzéstől perceptiotúl a’ képzések esméretét el-választani nem lehet §. 20. képzésnek kell pedig ott lenni a’ hol idea van, ha tsak az ideákat ismét valamelly papirosra vagy táblára lett rajzolatoknak lenni nem itéljük, melly tulajdonság igen vastag vólna a’ Lélekhez. Nem álhat hát az meg, hogy a’ Léleknek, lételétől*
lételőtől Sajtóhiba, em.
fogva legyen valami ideája magában, és még is azt ne tudja, ’s ne esmérje, holott azt is hogy van Lelkem, gondolkodó Lelkem, onnan tudom leg-egyenesebben, mert vagyon Conscientiam, esméretem arról hogy vagyok, és gondolkodom §. 2.

§. 81.

Leibniczius’ értelme szerént az érthető világ és tapasztalható világ ollyan nevezetek és ki-mondások, a’ mellyeket, úgy tetszik, tsak azért gondolt-ki a’ nagy eszű Leibnicz’, hogy az illyen titkos képzelődésekkel el-háríttsa azokat a’ lehetetlenségeket, mellyek a’ mi rövid értelmünkben, a’ Lélekről való Tudomány dolgában elő-adják magokat. Azomban ezen állítást szinte ollyan nehéz meg-fogni és meg-érteni, mint magát a’ Lelket. És úgy látszik mind-egy, akar azt állíttsam, hogy az Isten tulajdon maga, közben-vetés nélkűl dolgozik a’ Lélekben és testben, minden idea, minden képzés körűl; akar az[t] Leibniczel, hogy az Isten úgy akarja, azt tselekszi, ’s úgy teremtette a’ Lelket, úgy adta belé az érthető világot, hogy az, azon rendel forogjon elő meg-elő a’ Lélekben, a’ mint az érezhető világ bele ütközik, ’s magát mint egy bele szinli az érzékenységekbe. És e’ kettő soha egymást el-ne tévessze. – Mind-egy azt mondám, akar ezt állíttsam akar amazt, mert mindenikre Isteni tsuda kell; ha tsak vagy a’ Lelket ollyan különös erejű valósággá teremtetettnek lenni nem állítom, a’ melly az érthető világnak bele-adása nélkűl is meg-foghatatlan úton modon képzelheti e’ tapasztalható világot, ez pedig éppen az a’ mit mindnyájan hiszünk, és még senki eléggé meg-nem-magyarázott: vagy ennek az érzéketlen durva testnek, valami más hatalmas lelket mellé nem adok a’ gondolkodó Lelkenn kivűl, melly úgy vigyázzon az értelmes Léleknek ideájira, ’s azoknak rendjeire, hogy a’ test mozgási útjokat el-ne tévesszék; mert egyébb aránt ennek az egyezésnek el-nem-tévedésére, Isteni kezekre, ’s közben-vetés nélkűl való Isteni igazgatásra lészen szükségünk.

§. 82.

Malebranchnak állítása nem jó.
Malebranchnak állítása, hogy a’ Lelkek azért képzelnek, gondolnak, értenek, tudnak valamit ez tapasztalható világban, mert a’ mindenűtt jelen-lévő Istenben, mint egy helyben (mint a’ testek az ürességben, vacuumban) benne vagynak, ha nem éppen nevetséges is de nem is erős; és tsak annyit tesz, mint egy meg-foghatatlan igazságot, más sokkal meg-foghatatlanabból magyarázni; mert igen is, hogy ha a’ testetlen valóságokat, ’s igazságokat a’ Lélek, mint maga is oszolhatatlan,*
oszolhatatatlan, em.
azért tudja, mert ő az Istenben a’ ki minden tulajdonságokkal bír benne vagyon, vagy vele vagyon, ez még ollyan állítás vólna, a’ mellynek szinte ollyan nehéz ellene mondani; mint vagy más külömbözőt, vagy ellenkezőt állítani: de, hogy a’ testes dolgokat is, azért képzelje, érezze ’s gondolja a’ Lélek; mert az Isten érti és tudja azokat, már ez sokkal érthetetlenebb mint az, ha a’ Lélek testetlen létére is dolgozik a’ testekbe, és van ereje a’ testnek, ’s az érző test-részeknek mozgatására; holott ez is még mindig meg magyarázhatatlan.

§. 83.

A’ Peripateticusok’ állítása híjjános.
A’ Peripateticusok’ értelme; melly szerént a’ Lélek, a’ külső testes dolgok’ képetskéit; mellyeket a’ testek magok, az érző részetskék által bele-nyomtak az elmébe, testetleníti meg-szűri, hogy azokból test nélkűl való képetskék legyenek; némelly tekervényes magyarázással; vagy ha a’ magyarázásból is új kérdéseket tsinálunk meg-állhatna; mert hiszen a’ Lélek, akarmi titkos úton modon tsinálja is, elég az hozzá, hogy meg-szerzi magának a’ külső dolgok’ képezetét.*
A pontot pontosvesszőből jav.
De még ez addig tsak egyik része ennek a’ méllységes tudománynak; nem is annyira meg-foghatatlan az, hogy a’ Lélek tudjon valamit a’ testről; mert hiszen a’*
Az aposztrófot z-ből jav.
Lélek hatalmas valóság, értelmes, és tudós, ’s mindennap tökéletesíttethetik; mi pedig a’ mi rövid értelmünkel is azt fel-érni láttatunk, mivel a’ tapasztalások hozzá szoktattak, hogy a’ Lélek láthatja a’ szem tükörében le-festetett képezetet, noha ezt is a’ több érzékenységekre mindjárt nehezebb, testetlenűl reá-magyarázni. Mint az, hogy legyen ereje részetlen létére, azokat a’ magyarázhatatlan mozgásokat igazgatni az emberi érző testben, a’ mellyek által véghez megy a’ képzés, képzelődés, és így némelly részben az értés, ’s gondolkodás is; ha láthatja ’s tudhatja a’ Lélek a’ szem’ tűkörében le-festett képet, minden testes érdekeltetés nélkűl; ám legyen: de azt; hogy ha lát és iszonyító kép vagyon szememben, szememet attól el-fordíttsam, és a’ szem-fényt bővítő, látást igazgató vékony vagy vastag kötelek erre vagy amarra rángattassanak, miképpen viszi véghez akar parantsolás; akar tőle külömböző testes erő által az a’ Lélek, melly a’ testtől külömböző természetű, és a’ melly ha testetlen, ha részre oszthatatlan, a’ testet nem illetheti, mozgásra nem ingerelheti, ez az a’ mit meg-nem magyaráztak*
magyarázták Sajtóhiba, értelemszerűen em.
még a’ Peripateticusok.

§. 84.

Lock’ állításának is híjja van
Lock’ állítása, hogy a’ Lélek eleinte minden idea nélkűl való, hanem minden mi esméretünk vagy a’ tapasztalásból származik, az az a’ külső testes dolgoknak az érzékenységek által való képzéséből, vagy a’ rajtunk belől valókra nézve az esztől reflexiotól; azért tetszik az eddig elő-számlálttak közűl leg-helyesebbnek; mert ez magában a’ Léleknek értelme, ’s a’ gondolkozás dolgában, semmi ollyas lehetetlenséget állítani nem láttatik; de ha jól gondolóra vesszük, ennek is igen sok híjja van, mert Lock, a’ Léleknek eredeti valóságáról nem mond egyebet semmit, hanem tsak azt: hogy nem vólt ideája: arról pedig, miképpen szerezhesse a’ képezeteket ollyan valamitől, a’ mi ő tőle külömböző természetű? semmit sem szóll; és így tsak annyit tudunk meg*
még Értelemszerűen em.
ezzel a’ Lélek’ valoságáról, hogy vagynak*
és vagynak A kötet végén található hibaigazító szerint em.
benne testes dolgok’ képezeti is; de miképpen? azt nem tudom: más az, hogy ha részetlen, oszolhatatlan valóság a’ Lélek, de ollyan, a’ melly értelemből és akaratból álló gondolkodó valóság, és még is az érzékenységektől kőltsönözött tapasztalás előtt semmi ideája, semmi munkája nints; vagy az következik, hogy a’ Lélek még akkor semmi sem; vagy az, hogy nem egyébb tehetségnél, mellyből mindjárt az a’ kérdés következik; hogy, mitsoda valóságnak a’ tehetsége hát ő? és több illyen ezer kétségek, úgy hogy világosabban szóllván: a’ ki Leibniczel nem tart a’ Léleknek egybe-köttetése dolgában, az az, azt nem hiszi, hogy a’ testnek a’ Lélekbe, a’ Léleknek viszont a’ testbe, munkás ereje vólna;*
ereje nintsen A kötet végén található hibaigazító szerint em.
és még is azt állítja, hogy nem vólt semmi ideája a’ Léleknek, még az érzékenységek nem érzették; az lehetetlen hogy a’ Lelket testes valóságnak ne higyje lenni, hanem hogy nem akarja világosan ki-mondani.

§. 85.

Mi az ideák’ eredete?
Mi tehát az ideáknak eredete? az a’ Kérdés – vagy hol veszi magának a’ Lélek az ideákat? – A’ fellyebb valókból ki lehet hozni; hogy miólta Lélek a’ Lélek, azólta van ideája. De nints minden dolgokról ideája, mert az hogy a’ tapasztalással érzékenységek által szerzett ideák benne lehessenek a’ Lélekben testi eszközök nélkűl, úgy a’ mint vagy Leibnicz, vagy Malebranch, vagy Plátó állította, lehetetlen §. 79. 81. 82. Sőt az ollyan testetlen ideákat is, mellyeket a’ testes külső dolgoktól az ész’, Reflexio’ segítségével el-von, külön képzel a’ Lélek, a’ Lélekbe mindjárt annak származásakor bele rakni ellenkezik is, szükségtelen dolog is vólna. De már azt, hogy képzelje, ’s tudja magát a’ Lélek, és azt hogy ő dolgozik, meg-nem tagadhatjuk a’ Lélektől; ’s hinnünk kell, hogy ezek vele születnek, mert tudni való hogy semmi képzés nintsen képzések esmérete nélkűl. §. 20. –
Van ollyan munkája a’ Léleknek, melly sem érzékenységtől, sem reflexiotól nem vétetik.
Ez az esméret Conscientia, ollyan munkája a’ Léleknek, melly semmi-némű tapasztalásból nem származhatik, sem pedig a’ reflexionak, észnek segítségével meg-nem készülhet, egy szóval e’ nélkűl nem hogy Lélek vólna a’ Lélek, sőt a’ testnél sokkal alább-való valóság vólna.

§. 86.

Ha nem vólna esmérete a’ Léleknek, úgy nem szükség a’ Lélek; mert úgy tsak tehetség lesz; vagy eszköz melly a’ testben is fel-találtathatik.
Arra a’ gondolatra sem lehet pedig vetemednünk, hogy a’ Lélek tsak tsupa tehetség vólna: holott az lenne mindjárt ha azt állítjuk, hogy első származásakor tsak tehetsége van, és nints munkája; mert így látni való, hogy a’ Lélekben a’ tehetségen kivűl éppen semmi sem maradna, és hogy más valami legyen ezen kivűl Lock maga sem tudná meg-magyarázni; mivel a’ mi úgy dolgozik, hogy nints conscientiája arról hogy dolgozik, nints esmérete, az tehetségnél egyébb nem lehet ha tsak nem eszköz; az az: ha a’ Lélek tsak tehetség, úgy nem szükség hogy őtet a’ testtől meg-külömböztetett valósággá tegyük, hanem adjuk a’ testnek azt a’ tehetséget, mert ez sem meg-foghatatlanabb mint amaz.

§. 87.

Ennek erősítése és magyarázása.
Ha pedig, ideája ugyan nints, de van tehetsége ideákat formálni, és ez a’ tehetség nem tsupán maga van, hanem ezen-kivűl meg-van a’ Léleknek állatja Substantiája, mind egyre megy a’ dolog, mert ennek az állatnak, valóságnak Substantiának, vagy van más természeti tulajdonsága a’ tehetségen, igyekezeten kivűl, vagy nints: ha nints, ez az egy természeti tulajdonság, a’ tehetség teszi az egész természetet, valóságot, az egész Lelket, melly szerént a’ Lélek örökké tsak tehetség marad, munka nélkűl: mert ha több természeti tulajdonság fog hozzá-járúlni, vagy több lessz a’ valóság is, vagy más lessz. Ha pedig van egyszersmind a’ származáskor, más természeti tulajdonsága is a’ Léleknek a’ tehetségen kivűl, melly több természeti tulajdonságokat, egy valóság úgymint maga a’ Lélek magában foglaljon; úgy azok lesznek azok, gyengébb mértékben, mellyeket idővel tökéletesit, azokat pedig hogy bizonyos tudással, értessel bírja a’ Lélek, meg-tetszik az ő munkájiból, és így tsak ugyan az esméretet Conscientiát a’ Lélektől semmi módon el nem-választhatjuk, leg-alább a’ maga esméretét, Conscientiam sui.

§. 88.

Az Immaterialis ideák is két félék.
A’ mint tehát az ideák közönségesen két-félék, úgy mint testes, és testetlen dolgokról való képzések; úgy a’ testetlen ideák (Immateriales) is két félék; azoknak némelly részét a’ külső dolgoktól költsönözött ideáknak öszve hasonlításából, vagy az el-vonás, vagy az észnek más gyakorlása által szerzi a’ lélek; de némelly része benn’ van a’ lélekben magában, és együtt jár a’ lélek’ származásával, úgy mint nevezetesen a’ magáról való idea ’s annak esmérete; képzése annak, hogy ő él, és éltet, és a’ mi ezekkel jár; a’ képzésnek magától a’ lélektől való meg-külömböztetése.

JEGYZÉS.

A’ kik azt hiszik, hogy a’ Lélek halhatatlan, de még is annak semmi ideája nintsen származásakor, nagyon szerentsétlenekké tészik azokat a’ szegény kisdedeket a’ kik, némán, siketen, és vakon szűletnek, ’s mihelyt szűletnek mindjárt meg-halnak. Azoknak lelkeiknek semmi egyébb ideája nem lehetne, hanem annak az idegen szagnak, ’s egynehány perczentésig tartó illetésnek (tactus) és a’ szűletés előtt érzett vagy kóstolt elevenítő nedvességnek ideája; mit tsinál majd az a’ tanúlatlan Lélek? azok között a’ Tudós Lelkek között, a’ kik az érzékenységek által életekben annyi ideákat szerzettek magoknak, hogy azoknak öszve-rakgatásokkal ’s el-választásokkal mindég munkában tőltögethetik az el-gondolhatatlan örökké valóságot: mi lenne az ollyan Lélek egyébb, hanem egy őrök álomra, ’s végetlen tudatlanságra teremtetett valóság? a’ melly tsak igen szűk határok között gondolkodhatik: sőt az is kétséges, ha annak a’ gyenge illetésnek, ’s homályossan érzett íznek ideájiból ki tudja-e találni mitsoda ő ’s melly nemes tzélra teremtetett? mert ha nints e’ nélkűl, sőt nints a’ tsupa elevenítéssel vele-járó esmérete, bizony ezekkel a’ tsak alíg ’s tsak egy két szempillantásokig érzett érzésekkel is nehezen lehet: annyival inkább nem tudhatja, mi az Isten? a’ kinek tudása, ’s hova tovább mind jobban jobban érzése ’s értése teheti boldoggá az örökké valóságot: ő el-vál a’ maga testétől, ’s ollyan helyre megy, a’ hol őtet sem a’ maga testte, sem annyival inkább más külső dolgok, több több ideák’ szerzésére nem ingerelhetik; hát hogy legyen alkalmatos, az örökké éléssel*
élessel Értelemszerűen em.
együtt járó örökké munkálkodásnak el-fogadására; a’ végetlenség a’ melly tsupa testetlen; az Isten, a’ ki tsupa Lélek, lehetnek-e tárgyjai az ő képzelődéseinek, holott ha minden idea az érzékenységektől költsönöztetik, ő még semmi testetlent (ha magáról ideája nem vólt) nem is képzelhetett képzelődés pedig nints képzés nélkűl, Imaginatio absque idea. –
Erősség a’ halhatatlanságból.
Ha pedig ezekre valaki azt feleli, hogy az örökké valóságban meg-szerezheti magának a’ Lélek a’ testetlen ideákat a’ nélkűl is: hogy elébb az érzékenységek által testes dolgokat képzeljen; és a’ mi keveset képzelt a’ testben; azokból az ész reflexio által, hová tovább, mind több-több és nemesebb tárgyjaira talál a’ maga gondolkozásainak; azt kérdem: hát miért nem a’ testben? – Munka*
Az M-et m-ből jav.
ez, és nem tsupa tehetség a’ Lélekben a’ mi ezt a’ testen kivűl véghez viheti, munka vólt hát az is, munkálkodás a’ mi a’ testben el-kezdte; és ha az örökké valóságban dolgozhatik test nélkűl, miért vólna kéntelen a’ testben, testtől költsönözni tsak a’ maga ideáját is: Dolgozott hát a’ Lélek (ha vólt valaha test nélkűl) addig is míg érző teste nem vólt. Dolgozott magával magában; vólt esmérete magáról, és a’ maga’ lételéről, mellyen túl tsak ugyan azon egynehány pertzentések alatt ki nem terjeszkedhetett.


IX. RÉSZ.
A’ Léleknek másik Tehetségéről az Akaratról, és elébb is a’ Kívánásról.

§. 89.

 
Altal-menetel.
A’ MINÉMŰ munkálkodását eddig láttuk a’ Léleknek; azok átaljában az Értelemre, Intellectusra tartoztak – az értelemtől származtak, ’s az, mint-egy közönséges kút-fő árasztja-ki magából mind azokat az Ideákat dolgok isméretét, ideák’ öszve-szövéseit, az okoskodásnak felsőbb és alsóbb grádusait; a’ mellyek mint-egy tudóssá teszik az elmét;
Az akaratra.
most következik, hogy a’ Léleknek másik szembe tűnő tehetségéről ’s tulajdonságáról szólljunk, úgy mint az akaratról, melly akkor és azzal mutatja-ki magát a’ Lélekben, mikor ő egy valamit tőbbek felett választ; de hogy ezt is a’ rendes útonn nyomozhassuk, szükséges fel-mennünk, az eredetre.

§. 90.

Az akarat származik a’ gyönyörködésből és unalomból.
A’ kis gyermek mihelyt szűletik, mindjárt sír; jelenti, hogy ő érez valamit: a’ mi neki nem tetszik: azután el-hallgat, meg-nyugszik; nem jelenti baját, sőt némelly ki-tetsző jelekkel mutatja is, hogy most ollyant érez, a’ mi neki tetszik. A’ lélek tehát, mihelyt neki alkalmatos eszközei vagynak az érzésre; nem tsak érez, nem tsak ideákat tsinál, hanem abban a’ képezetben vagy gyönyörűséget, vagy unalmat tapasztal. Ezen kivűl

§. 91.

A’ Lélek a’ tökélletességre törekedik.
A’ lélek a’ szerént, a’ mint mindennap tőbbet érthet, többet akarhat, többet tselekedhetik mindenkor, és minden meg-állapodás nélkűl tökéletesíttethetik, vagy tökéletesítheti maga magát §. 3. Jegy. sőt mivel a’ Lélek mindenkor, és meg-szűnés nélkűl dolgozik §. 66. minden erőltetés nélkűl ki-hozhatom; hogy tehát tulajdonsága neki, hogy a’ tökéletességre törekedjék, vagy igyekezzen magát mindenképpen javítani, túdósítani, erősíteni, egy szóval tökéletesíteni: ebböl és az elébb való 90-dikből ki fog tetszeni mi az a’ lélekben a’ minn kezdődik, és a’ mi magva mint-egy az akaratnak? tudni illik.

§. 92.

Mi a’ gyönyörködés? és unalom?
A’ léleknek az az illetődése (affectio) melly a’ maga’ tökéletesedésére, vagy jól létére való figyelmezésből, és annak isméretéből származik, neveztetik gyönyörködésnek, voluptas, ellenkezőképpen unalomnak, Taedium (sem a’ Deák sem a’ Magyar nevezet nem egésszen teszi-ki az értelmet, de ezenn nem szükség fenn-akadni) az az illetődés, melly származik a’ tökéletlenedésre, vagy roszszúl lételre való figyelmezésből.

JEGYZÉS.

A’ gyönyörködés ki-terjed az ollyanokra is, a’ miket első tekíntettel nem*
nem nem Az egyik szó fölösleges; elhagytuk.
nézne az ember tökéletlenedésnek, de azomban valósággal az. Mikor én szép musikát hallok, ’s gyönyörködöm benne: azt kérdezhetném a’ lelkemtől: mi van abban? a’ mi őtet tökéletesíti: de valósággal van, szint úgy és annyi, mint a’ rendetlen átabota, öszve-faragatlan hangok’ érzésében ollyan, a’ mi tökéletleníti: mert mikor a’ hallást segítő szerszámokat, azok az öszve nem illő hangok alkalmatlanítják, sajnálja azokat, unva hallja a’ lélek, ’s érzi hogy az által az ő jól léte az ő nyugodalma tökéletlenedik, mert mint-egy szenved; és így ebből mindjárt származik az unalom; világossabban ki-tetszik azomban a’ gyönyörködés, a’ mint nemesebb is, mikor a’ Lélek, valamelly mélységes Tudományban, mint az ég visgálásban, vagy a’ mesterséges számvetés, valamelly homályos igazságot, más világosabból szerentsésen ki-tud hozni – gyönyörködik – és méltán is, mert itt egyenesebben által láthatja a’ maga tökéletesedését.

§. 93.

Két féle gyönyörkődés valóságos, és színes.
Mivel sokszor a’ lélek, ollyanokat is a’ maga tökéletesítésére valóknak tart lenni, a’ mellyek inkább tökéletlenítik; mint-hogy nem lehet mindenről hiba nélkűl való esmérete: innen a’ gyönyörködés két féle; valóságos vagy méltó gyönyörködés, és költött vagy színes gyönyörködés, a’ szerént a’ mint a’ tökélletesség mellyet az ő jól-lételéhez járúlni képzel a’ lélek, vagy valóságos, vagy tsak úgy tetszett tökéletesség.

§. 94.

A’ gyönyörködésnek grádusai, és külömbözései.
Ebből meg-tetszik mind az, hogy annál nagyobb a’ gyönyörűség, mennél nagyobb, bizonyosabb, és világosabban van képzelve annak indító oka, a’ tökéletesség; mind, hogy ha a’ Lélekben több tökéletességeknek, és tökéletlenségeknek ideáji öszve-ütköznek; úgy lessz nagyobb vagy kissebb mértékben, ’s úgy haladják-meg egymást a’ gyönyörködés és unalom; a’ mint elevenebben vagy gyengébben érzi a’ Lélek ’s képzi, vagy a’ tökéletesedést, vagy a’ tökéletlenedést: mind még az is: hogy a’ mint vagy a’ mitsodásnak képzi a’ Lélek, ez vagy amaz Lélek, ez vagy amaz tökéletességet, ollyan mértékű gyönyörködése vagy unalma származik belőle, sokan gyönyörködünk ez vagy amaz tudományban, melly másokat leg-kissebbé sem gyönyörködtet.

§. 95.

Közép-szerű állapot.
Lehet azomban gondolni a’ Léleknek ollyan közép-szerű állapotját is, mellyben sem gyönyörűséget sem unalmat nem érez, mikor nem tudja meg-határozni, hogy ez, vagy amaz dolog, mellyről már vagyon képzése, tarozik-e az ő tökéletesítésére vagy nem.

§. 96.

Fájdalom, és édes tsiklandás.
Az érzékeny test-részekben, mikor az inak, vagy rendkivűl meg-eresztődnek, vagy erőssen fel-vonódnak, Fájdalom származik: melly az Unalomra tartozik; és többnyire ha a’ Lélek figyelmez reá, okozza is az unalmat: az ezzel ellenkező illetődése pedig az érzékenységeknek, tsiklandozza azokat (dolor et titillatio) melly a’ gyönyörködésre tartozik.

§. 97.

Jó és rossz.
Azt a’ mi bennünket tökéletesít, vagy a’ mi végünkkel, tzélunkkal, tárgyunkkal meg-egyez, közönséges névvel Jónak nevezzük; Rossznak ellenben azt, a’ mi bennünket tökéletlenít, és tárgyunkkal meg-nem-egygyez.

§. 98.

Valóságos, és úgy tetszett és rossz.
A’ vagy valóságos, vagy tsak úgy tetszett jó, valamint a’ rossz is; a’ szerént tudni-illik, a’ mint vagy valósággal, vagy hamissan ’s nem igazán tökéletesít vagy tökéletlenít bennünket.

§. 99.

A’ jónak és rossznak gradussai.
A’ jót, jobbat, leg-jobbat, az az a’ jónak grádussait, úgy tudjuk ítélni és betsűlni, a’ mint és a’ millyen tökéletességet hordoznak magokkal, úgy ellenben a’ rosszat is.

§. 100.

A’ jó gyönyörködtet
Valamint a’ tökéletességnek érzése gyönyörködést, a’ tökéletlensége pedig unalmat szerez a’ Lélekben, úgy a’ jónak képzése is gyönyörűséget, a’ rossznak, unalmat hoz.

§. 101.

A’ gyönyörködés és unalom, vagy érzékenységből kőlt vagy értelmes.
A’ jót, és rosszat, vagy különössen és egyszersmind homályosan érzékenységek által képzeljük, vagy közönségesen és világosan az értelem által; az elsőt nevezem érzékenységből kőlt gyönyörködésnek, a’ másikat értelmes gyönyörködésnek; így kell érteni az unalomról is. Az elsőre tartozik, mikor az éhséget és szomjúságot étel ital által el-űzvén, a’ jól-lakásban gyönyörködöm; a’ másodikra, mikor ez vagy amaz nemes Tudományt meg-tanúlván, örvendek magamnak.

§. 102.

Kívánság, és iszonyodás.
Mikor valami jót, vagy valamit jónak képzelünk, és ebből a’ képzelésből gyönyörűséget érzünk; tapasztalunk magunkban valami erőlködést arra a’ jóra, vagy, ahoz való hajlandóságot. Ellenben, mikor valami rosszat, vagy valamit rossznak képzünk, és ebből a’ képzésből következő valamelly unalmat érezünk magunkban; tapasztalunk egyszersmind a’ Lélekben arra való igyekezetet, hogy azt a’ roszszat magától el-háríttsa, vagy attól a’ Léleknek nemű-nemű maga el-vonását, az elsőt nevezem kívánságnak Appetitus, vagy Kívánásnak, a’ másikat írtozásnak, iszonyodásnak, aversatio, kerűlés, az az erő pedig melly ezeket tselekszi, kívánó-tehetségnek neveztetik. p. o. Szemünk elébe akad valamelly jó-ízű étel, vagy ital, és a’ melly a’ testnek meg-újítására alkalmatos, tapasztaljuk tűstént, hogy a’hoz természettel vonattatunk; kívánjuk azt, az ártalmasakat pedig kerűljük, irtózunk tőlök. – Átallyában – kívánunk mindent, valamit természetünkkel meg-egygyezőnek lenni képzelünk, és távoztatjuk, a’ mellyek azzal ellenkeznek; és akármit inkább el-szenvedünk, mint azt a’ hajlandóságot le-vetkezzük; és a’ mit jónak látunk, ne kívánjuk.

§. 103.

A’ kívánás és gyönyörködés – az irtózás és unalom egymással öszve vagynak kötve.
Minden kívánság gyönyörködéssel, és minden írtózás unalommal jár: mert minden kivánság arra intéztetik a’ mi jónak, és minden írtozás arra a’ mi rossznak tetszik, és így minden kívánsággal vele van a’ jónak, és minden írtózással a’ rossznak képzése, úgy de a’ jónak érzését a’ gyönyörködés, a’ rossznak az unalom követi; és így a’ kívánás és gyönyörködés; az írtózás és unalom, egymással öszve vagynak kötve, és egyiknek mértéke szerént nevelkedik a’ másik is.

§. 104.

A’ Lélek nem kíván semmit, hanem ha jónak látja.
Sem a’ kívánás nem ingerli valaminek meg-nyerésére a’ Lelket, hanem-ha azért, hogy az a’ valami, sem az írtózás, nem kerűl semmit, hanem-ha úgy mint rosszat, ez a’ fellyebb valókból egyenessen következik, és a’ 98-dik §-ból könnyen meg-értethetik. – Van valamelly természeti és mint-egy vele született tudomány a’ Lélekben, melly érzi, hogy a’ jót kívánni, a’ rosszat kerűlni, útálni kell, soha reá nem vehetjük elménket, hogy valamit kedveljen vagy kivánjon, hanem ha abban valamelly bent lappangó jóságnak valóságos, vagy úgy tetszett képezetét látja; a’ ki rosszat kíván, és ollyant a’ mi neki ártalmas, lehetetlen hogy ne lásson benne, ha hibásson lát is valami ollyant, a’ mi neki jónak tetszik. – Rossz a’ borban való telhetetlenkedés; de a’ részeges ember erőssebben képzi azt a’ jelenvaló torok’ tsiklandást, melly gyönyörködteti az ő érzékenységeit, mint a’ telhetetlenségnek rossz következéseit, és így szereti azt ’s kívánja.

§. 105.

Az indító okok.
Az a’ jóról való képzés, melly mint-egy tsalogatja a’ Léleknek kívánó tehetségét; és a’ rossznak képezete, melly ösztönözi a’ lelket, hogy kerűlje azt; ezek mondom neveztetnek indító okoknak: motiva: a’ beteg képzeli magában, millyen, és melly jó egésségesnek lenni, hogy hát ő egésséges lehessen, ez indító ok arra, hogy kívánja az orvosságot.

§. 106.

Indító okok nélkűl sem nem kiván, sem nem írtózik a’ Lélek.
Mivel tehát a’ jónak vagy rossznak képzése nélkűl semmit sem tud kívánni semmitől iszonyodni a’ Lélek §. 93. 94. 100. nyilván való igazság, hogy sem a’ kívánás, sem az iszonyodás, nem lehet indító okok nélkűl, és egyszersmind, hogy valamit kívánni és kerűlni, származik egyenesen a’ gyönyörködésből és unalomból (conf. §. 103).

§. 107.

Két féle kivánság.
Valamint §. 101. a’ gyönyörködés és unalom, úgy és ugyan azon okból, ’s hasonló értelemben, a’ kívánság és írtózás is, vagy az érzékenységekből származottnak, vagy értelmesnek neveztetik.

§. 108.

A’ kétféle kivánság közt való hartz.
Sokszor meg-történik, hogy az érzékenységek és képzelődések rossznak mutatják azt, a’ mit az okosság, és az értelem jónak lát, és ellenben jónak azt amaz, a’ mit ez rossznak, és így a’ mit az érzékenységekből kőlt kívánság kerűl, azt az értelmes kívánság ohajtja: ez az ellenkezés, neveztetik, az érzékenységekből kőlt és értelmes kívánság közt való hartznak. Ezt tapasztalja magában a’ beteg, mikor írtózik az orvosságtól, de hogy egésséges lehessen, még is le-nyeli. (Illyen*
Az I-t i-ből jav.
formát tapasztalt magában Atila, mikor a’ nyergeket öszve-rakatta, hogy ha meg-győzettetik, a’ rakásonn meg-égjen. Jó vólt élni, és azt javasolták (talám nem tsak) az érzékenységek; de rút vólt fogságba esni, és ettől írtózott a’ nemes eredetű Lélek.)

§. 109.

Mellyik erőssebb? és miért?
Többnyire az illyen hartzban az érzékenységekből kőlt kivánság szokott győzedelmeskedni; mert mivel ezt az érzékenységekből származott gyönyörűség okozza §. 107. 101. És így szemmel-látott találtatik ’s éreztetik benne; nem tsuda ha meg-győzi az értelmes kivánságot, mellyel a’ jót, nem tapasztalhatóképpen magában, hanem világos ideák’, mint-egy jelek által képzeljük.

§. 110.

Indúlat.
Mikor az érzékenységekből kőlt kivánság vagy írtózás meg-erőltettetik, és a’ vérnek, ’s érzékeny nedvességeknek rendetlen mozgásával eg’yűtt jár; akkor azt nevezzük indúlatnak, affectus.

§. 111.

Az indúlatoknak el válhatatlan társsai.
Mivel sem a’ kivánság gyönyörködés nélkűl, sem az írtózás unalom nélkűl nem szokott lenni §. 103. azért minden indúlattal vele jár vagy a’ gyönyörködés vagy az unalom.

§. 112.

A’ Fő indúlatok, az öröm, és azomorúság
Minden indúlat mellyben gyönyörködés vagyon örömnek, és minden indúlat melly unalommal jár szomorúságnak neveztetik átallyában. És ezek közönségesen első és fő indúlatoknak neveztetnek, mivel a’ többit mint részeket magokban foglalják.

JEGYZÉS.

A’ Stoicus Philosophusok, minden indúlatoknak négy fő osztályokat tsináltak, ’s azt tanították; hogy azoknak minden részeik és ágazatjaik, két képzelt jóbúl, és két úgy gondolt rosszból származnak. A’ Jókból Bujaság, és Vigasság (Libido & Laetitia) úgy hogy a’ jelen-való költött jónak érzése vigasság, a’ lejendőnek bujaság legyen.*
A pontot kettőspontból jav.
A’ rosszakból, a’ félelem és a’ lankadtság vagy szomorúság, töprenkedés (metus, & aegritudo.) úgy hogy a’ jelen-való rossznak érzése ez; a’ lejendőnek pedig amaz.

§. 113.

Az indúlatoknak külömb-féle nemei.
Az indúlatok’ bövebb le-írásának helyje ugyan leg-inkább vólna az erkőltsökről való Tudományban; mindazáltal mivel ezek is a’ Léleknek munkáji, ’s külömböző állapotja: egy két szóval illendő itt meg-nevezni, és a’ nevezeteket rövideden meg-magyarázni.
A’ Vigasság Laetitia, ollyan öröm melly a’ rossznak meg-szűnéséből származik.
A’ Szeretet Amor más boldogságánn való öröm.
A’ meg-nyúgovás acquiescentia: az általunk jól véghez vitetett dolgokon való öröm.
A’ Ditsekedés Gloria: azon való öröm, hogy mások rólunk jól itélnek.
A’ Reménység Spes a’ leendő jón való öröm. – És ezek tartoznak a’ gyönyörködésre; az unalomra tartoznak pedig, és a’ szomorúságnak mint egy részei, ezek:
Félénkség Pusillanimitas (más a’ Félelem) azon való szomorkodás, hogy valamelly jót nehezen ér-el, vagy nyer-meg valaki.
Az Ohajtás Desiderium, valamelly Jónak el-késésén való szomorkodás, vagy azon való aggódás, hogy nints jelen az a’ mit kivánunk.
A’ Félelem Metus, ollyan rosszon való szomorkodás, melly közel vagyon, és szenvedhetetlennek látszik.
A’ Bánkodás Poenitentia, ollyan rosszon való szomorkodás, mellyet tselekedtünk.
Az Irigység Indiventia, a’ más jó dolgán való szomorkodás.
A’ Harag, Ira: ollyan szomorúság, melly a’ rajtunk, vagy másokon véghez vitetett sérelemből származik, és a’ meg-sértő személynek nem szenvedhetésével eg’yűtt jár: melly ha annyira meg-gyökerezett, hogy mint egy vérré vált bennünk, Gyűlölségnek neveztetik, Odium.
A’ Kétségbe-esés Desperatio ollyan szomorú el-tikkadság és Fájdalom, mellyet okoz, ollyan valamelly jóra való figyelmezés, mellyet meg-nyernünk lehetetlen.
A’ Szégyen vagy Szégyenlés Pudor: az elmének komor háborgása, valamelly illetlen dolog miatt, melly betsűletünket meg-tsonkítja.

JEGYZÉS.

Ezeknek az indúlatoknak annyi ágazatai vagynak, és ollyan le-írás kivántatna hozzájok; hogy abból egy egész könyv telne; és ugyan azért ezeknek bővebb magyarázásával időt tőlteni nem lehet, ne hogy vagy a’ szükségesebbek el-maradjanak, vagy a’ könyv igen nagyra teljen.


X. RÉSZ.
Különösebben, és egyenesebben az Akaratról.

§. 114.

 
Mi az akarat?
A’ MINT §. 107. és 101. az értelmes kívánság vagy kívánás le-íratott, azt nevezzük különösen és igazi értelemben akaratnak (mellyet mások úgy írnak-le: hogy ez ollyan tehetség, melly több közűl egyet ki-választ) ez tartozik már igazán és egyenesebben a’ Lélekről való Tudományra: úgy mint a’ melly gondoltathatik a’ Lélekben úgy is, mint test nélkűl, és testen kívűl való valóságban,*
A szó után álló pontot vesszőre jav.
mivel nem az érzékenységektől, hanem az értelemtől származik.

§. 115.

Akarás.
Az akarat magában tehetség; ennek a’ tehetségnek gyakorlása, vagy az a’ tselekedet, mikor akarunk, neveztetik Akarásnak, Volitio, és a’ rossztól való írtozás, de értelmes írtozás, Nem-akarásnak Nolitio.

§. 116.

Valamit tehát fellyebb a’ Kívánásról mondottunk, mind azokat az Akaratra, vagy Akarásra lehet alkalmaztatni.

§. 117.

Az akarat követi az értelmet.
Az akarat követi az értelmet, mert az akarat értelmes kívánság §. 114. következésképpen származtik a’ jónak világos képzéséből mellyet véghez vitt az értelem §. 107. 101. És így az értelem a’ jónak képzésével vezeti az akaratot, és az akarat követi az értelmet.

§. 118.

Az akarat nem hajlik indító ok nélkűl.
Mivel tehát §. 105. a’ jónak képzelése inditó oka a’ kivánásnak, és így az akaratnak is, vagy értelmes kivánságnak §. 116. nyilván meg-tetszik hogy az akarat soha sem hajlik indító ok nélkűl, és innen meg-tetszik az is a’ mit közönségesen mondanak, hogy a’ mit nem esmérünk, nem is kivánunk.

§. 119.

Az akaratot erővel kénszeríteni nem lehet.
Az akaratot arra hogy akarjon, és a’ nem akarást arra, hogy valamitől idegenkedjen, semmiféle külső erővel kénszeríteni nem lehet, mert mivel az akarat, indító ok nélkűl §. 118. az az a’ jónak vagy rossznak képzelése nélkűl §. 105. nem hajlik: látni való, hogy kűlső erőszakkal nem kénszeríttethetik; hanem ha valami külső erő azt véghez viszi, hogy az értelem, melly §. 117. az akaratot vezeti; azt a’ mit jónak lát, rossznak nézze, és ellenben a’ rosszat jónak; melly hogy lehetetlen, maga a’ belső érzés tanítja.

JEGYZÉS.

Soha a’ Hohér semminémű ijesztéssel véghez nem viszi azt, hogy a’ tolvaj a’ kit ő akasztani akar, kívánja, és akarja az akasztó fát.

§. 120.

A’ Lélek maga határozza-meg magát valamire.
A’ Lélek maga határozza-meg magát hogy ezt vagy amazt válassza vagy meg-vesse, ezt vagy amazt, akarja vagy ne akarja, mert az akarat külső erővel nem kénszetíttethetik §. 119. de belőlről sem kénszerítethetik semmitől, mert a’ Léleknek tulajdon érzése bizonyság, hogy ha valaminek tselekedésére minden meg-kivántató dolgok készen vagynak is, ő rajta áll, hogy tegye vagy ne tegye, akarja vagy nem akarja; nem marad hát semmi a’ mi őtet meg-határozná, hanem maga magát.

§. 121.

Őnként-valóság.
Az a’ tehetség, mellyel a’ Lélek magát egyre vagy másra meg-határozza, Spontaneitas, önként-valóságnak neveztetik, a’ tselekedetek pedig, mellyek a’ Léleknek maga meg-határozásából folynak, önként valóknak neveztetnek.

§. 122.

és ez nem ellenkezik a’ Lélekkel.
Látni való tehát hogy nem ellenkezik a’ Lélekkel sem az önként tselekedés, sem az önként-való tselekedet, hanem vagynak a’ Léleknek ollyan, mind tselekedetei, mind tehetsége.

§. 123.

Történhető tselekedet, Contingens.
A’ Léleknek mind-azok a’ tselekedetei valamellyek az akaró és nem akaró tehetségtől függenek, mint történhető (az az nem el-múlhatatlan, contingens) tselekedetek,*
A szó után álló pontot vesszőre jav.
mert jól lehet azok nem készűlnek-meg indító ok nélkűl §. 118. De tsak ugyan nem kénszeríthetik az akaratot, hanem a’ Lélek maga határozza-meg magát §. 120. És így az akarattól függő tselekedeteket véghez viheti, és el is múlaszthatja a’ Lélek, és így azok történhető vagy is lehető és el-múlható tselekedetek, és így ezek nem a’ léleknek természetétől és állatjától határoztatnak-meg. Non determinantur per essentiam animae.

§. 124.

Szabadság vagy szabad akarat, libertas.
Az a’ tehetség, melly szerént mi őnként választjuk azt a’ mi jónak, és kerűljük, meg-vetjük a’ mit rossznak ítélünk, úgy pedig, hogy ha vagynak is indító okaink annak el-fogadására vagy meg-vetésére, még is lehessen azt nem választanunk, vagy meg nem vetnűnk, szabadságnak, vagy akaratnak neveztetik.

JEGYZÉS.

A’ szabadságot kétfélének külömböztetik; egyik a’ kénszerítésnek vagy erőszaknak tétetik ellenébe, e’ szerént szabad az, a’ ki nem kénszeríttetik: Liber a’ coactione: a’ másiknak az tétetik ellenébe a’ mi el-múlhatatlan; e’ szerént szabad az, (Liber a necessitate) a’ kinek nem tsak az erőszak hanem semmi ollyan sem áll ellent a’ mi el-múlhatatlan vólna. Ez ismét két-féle; vagy ellen-mondó, vagy ellenkező ’s ellent-tévő szabadság, (contradictionis, vel contrarietatis) az első ollyan, mikor meg-lévén is a’ tselekedésre szükséges dolgok, szabad vele hogy tegye vagy ne tegye; a’ másik, mikor nem tsak el-múlaszthatja tenni, hanem tehet ellenkezőt is. Példa az elsőre: Szabad vagyok vele, hogy ki-menjek a’ házból, mert senki sem tartoztat, sem nem kénszerít hogy benn maradjak. – A’ másodikra és különösen annak első részére: készen van ténta penna papíros, de szabad vagyok vele, hogy írjak, vagy ne írjak, noha sijető leveleim vólnának, és hasznot várhatnék utánnak. – A’ másodiknak másik részére: Ház tetőnek való faragott fáim vagynak, és elegendő sendelyem vagy nádom, tél következik, szükséges a’ fedél, készen van a’ Mester ember, de én szabad vagyok nem tsak meg nem tsináltatni, hanem az épűlet fákat is fel-gyújtatni, a’ falakat is el-döntögettetni.

§. 125.

A’ szabad akarat az értelemtől és okosságtól függ.
A’ 124. 120. 118. 105. 97. §§-ból meg-tetszik világosan hogy a’ szabadság az értéstől értelemtől függ, és az okosságtól; az az; a’ mit szabadonn akarok tenni vagy nem tenni, azt tudnom kell és értenem; mert az akarat értelmes kívánság, és a’ szabadság őnként választja vagy veti-meg azt, a’ mit az értelem jónak, vagy rossznak lát: nints hát ott szabadság a’ hol értelem és okosság nints.

§. 126.

Van szabad akarat.
Az emberi Léleknek vagyon szabad akaratja, mert mind az, hogy vagyon tehetsége őnként el-fogadni, vagy meg vetni valamit, §. 120. 121. a’ mint tudni-illik azt jónak vagy rossznak ítéli §. 104. mind az; hogy meg-lévén is a’ Lélekben a’ jónak és rossznak képzése, még is azt szabadon választhatja vagy meg-vetheti, kívánhatja vagy nem kívánhatja §. 123. 124. és*
és és Az egyik szó fölösleges, elhagytuk.
így van szabad akaratja.

JEGYZÉS.

A’ maga lelki-esméretének, ’s belső érzésének biztosítása ellen beszél az; és szükséges, hogy magát minden emberiségből ki-vetkezettnek lenni vallja, a’ ki azt akarja állítani, hogy neki nintsen szabad akaratja; mert valamint belsőképpen érezzük és ismérjük, hogy gondolkozunk; úgy belsőképpen érezzük, és ismérjük, hogy magunk őnként akarunk és nem akarunk: magunk határozzuk-meg magunkat, hogy akarjunk vagy nem akarjunk; sőtt arra is hogy tegyünk vagy ne tegyünk sok dolgokat, ha azért amaról nem kétségeskedünk, miként tagadhatnánk emezt is: sőt ha nints szábad akarat; úgy a’ tisztességes, és tisztességtelen közt való külömbség, a’ törvényeknek kötelező ereje, és az egész emberi életnek minden rendi, tővel hegygyel fel-fordúlnak; nem lessz semmi helyje sem haszna, a’ ditséretnek, ijesztésnek, jutalomnak;*
A pontosvessző fejjel levelé áll, jav.
igazságtalanok fognak lenni minden törvényes bűntetések. Egy a’ leg-nevezetesebb Bőltsek közűl (Ant. Gen. Elem. Met. Part. alt. ad prop. 40.) igen szívre ható erősséget hoz-fel, a’ szabad akaratnak meg-bizonyítására. „Az embernek szabad akaratját úgy mond két három szóval könnyü meg-bizonyítani, és mintegy újjal reá lehet mutatni: Tudni való: hogy az el-múlhatatlan kénszerítő okok (causae necessariae) mindenkor tellyes, és egész erejekkel szoktak dolgozni; a’ kő minden erejével esik le-felé, (semmit a’ le-felé nyomó erőbűl meg nem tart, hanem egésszen arra fordítja, hogy essen) a’ rugók, minden erejekkel taszítják vissza azt, a’ mi nekik ellent áll; a’ tűz, a’ víz, és más természeti dolgok, ’s ellene álhatatlan eszközök vagy okok, a’ magok egész erejekkel dolgoznak: mi pedig ha tsak a’ lelki isméreten erőszakot nem akarunk tenni, belső érzése után tapasztalhatjuk, hogy mi dolgozhatunk vagy van szabadságunk dolgozni, erőnknek ’s tehetségünknek tsak egy részével. – Mikor ezt az asztalt gyengén, az újomnak kitsiny terhével ’s erejével nyomom, majd nagyobb, azután megint egy kitsinyt nagyobb, utóljára ollyan erővel, valamillyennel tsak nyomhatom; senki sem mondhatja, hogy nem nyomhattam vólna egész erővel akkor is, mikor tsak az újommal gyengén nyomtam; mert külömben nem nyomhattam vólna utólján is. Ha tehát dolgozhatom, erőmnek tsak egy részével, ha dolgozhatom nagyobb vagy kissebb erővel, a’ mint nekem tetszik, kéntelen vagyok meg-vallani, hogy én nem kénszerítve, nem ellene álhatatlan okból tselekszem, az az, hogy van szabad akaratom. Ha tehát ez nem világos igazság, nem látom által mi lehetne az ember Lelkének munkáji között valamelly világos és meg-érthető.”
A’ kik világosan tagadják az embernek szabad akaratját; ezekkel az erősségekkel szoktak élni:
1. A’ belső érzés, vagy az: hogy én érzem magam, hogy van szabad akaratom, nem alkalmatos, ’s nem elég tanú-bizonyság, mert meg lehet hogy a’ miket tselekszünk, szabadon láttatunk tselekedni, még is azomban nem lehetne tselekedni. Sokan vagynak a’ kik úgy hiszik, hogy a’ Lélek a’ testnek tagjait, érezhetőképpen, ’s mint-egy testiképpen mozgatja, hogy a’ Lélek a’ testnek egész foglalatjába széllyel van öntve, ’s el-osztva, és még is ez nagyon homályos állítás, ámbár ők úgy hiszik, ’s úgy akarják érzeni: éppen illyen tsalattatásunk történhetik a’ szabad akarat’ dolgában-is. – De úgy tetszik hogy a’ ki ezt állítja, ’s ebből arra következést tsinál; alíg ha meg-visgálta nyomossan a’ maga’ lelkének belső érzésseit, ’s valamiről való el-hitetődését. – A’ mi a’ test’ tagjainak mozgását, és a’ Léleknek ott jelen-létét illeti; tsak ebből áll az a’ mit ott tapasztalhatunk; hogy mihelyt a’ Lélekben származik az akarat, mindjárt a’ tagokban egyszersmind meg-történjen a’ mozdúlás, és hogy ha a’ tagokban a’ külső dolgok’ illetése miatt mozdúlás esik, az egyszerre közöltetik a’ Lélekkel; és még ez eddig úgy van valamint belsőképpen érezzük: de azt az egyességet vagy közösűlést, melly vagyon az érző test’ mozdúlása, és a’ léleknek esmérete, érzése, értése, munkálkodása között, vallyon ki magyarázza-meg tellyes mértékben, ’s ki magyarázza-meg tapasztalásból? De másképpen vagyon a’ dolog a’ szabad akaratra nézve. Mikor lépésemet jobra intézem, szint-ollyan bizonyos vagyok abban, hogy léphetnék balra, mint abban, hogy jobbra lépek, a’ melly értelem, érzés, hitel, magába a’ természetbe vagyon óltva: és be-foglaltatik, benne van kinek-kinek tulajdon maga érzésében, úgy hogy arra hallgatni sem méltó, a’ ki ennek ellene akar mondani. És egy szóval a’ szabad akaratról maga a’ természet ollyan bizonyságot tesz, hogy a’ ki ennek nem hisz, a’ Mathematica igazságokat és bizonyításokat is tagadni kell neki.
2. Azt mondják, hogy a’ Lélek magától őnként természettel egy részre sem hajol; és így valamint a’ durva érzéketlen, ’s mindenkor egy helybe maradásra törekedő testeket a’ mozgásra, úgy a’ lelket is az akarásra, más valamelly ő tőle külömböző ok kénszeríti. – De a’ kik így szeretnek okoskodni; alíg ha által látják, hogy ugyan-azon okoskodással az Istentől magától is, a’ ki magán kivűl semmitől, ez vagy amaz tselekedetre nem kénszerítethetik, meg-tagadják a’ szabad akaratot. – Tudni-illik, indifferens, magában erre vagy amarra meg-nem határoztatott valóság ugyan a’ Lélek; de nem ollyan érzéketlenűl, mint a’ minden szabadság nélkűl való durva testek, hanem tehetőssen, úgy hogy valósággal benne van a’ tehetés, vagy tselekedő erő, és magán kivűl, semmi el-kerűlhetetlen októl nem indíttathatik; hanem-ha maga a’ tselekedet erőltettetik. Azt mondják továbba
3. Mindeneket, a’ mellyek valaha lesznek vagy meg-esnek, az Isten előre tudott és látott, és így ok-vetetlen úgy kell nekik lenni és történni, a’ mint az Isten el-látta, ’s nem függnek a’ mi választásunktól vagy szabad akaratunktól. – Ciceronak, ez az ellenvetés ollyan erősnek látszott hajdan, hogy készebb vólt állítani, hogy az Isten a’ szabad akaratból származó tselekedeteket nem látta el előre, mint-hogy a’ szabad akaratot egésszen el-rontsa. Könnyű pedig reá a’ felelet; mert az Istennek előre tudása; nem ollyan tselekedő erő, mellytől fügjön a’ tselekedni akarásnak létele vagy nem létele; hanem, mind a’ szabad-akaratból származó, mind a’ kéntelen és ok-vetetlen véghez menendő tselekedeteket, úgy látja ’s tudja öröktől fogva, hogy mindeniket változás nélkűl a’ maga természetében meg-hagyta: hogy én ma ebédet egyem, ’s vatsorát ne: azt az Isteni minden-tudóság öröktől fogva látta, mellyet én szabad akaratból fogok tselekedni; azomban azt, hogy, ha a’ ház’ fedelét tartó Oszlopok le-dűlnek le-esik a’ fedél, úgy látta, mint kéntelen és okvetetlen meg-történendő dolgot; „Az én emlékezetem, vagy emlékeztető tehetségem nem okozta azt, hogy meg-történtek azok, a’ mikre én emlékezem; az Istennek örök minden-tudósága sem kénszeríti meg-lenni azokat a’ mik meg-leendők” Augustin.
Mások, világosan ugyan nem tagadják a’ szabad akaratot, de némelly titkos áll utakon éppen oda törekednek, nem mondják, hogy nints szabad akarat, de igen szoros korlátok közé rekesztik azt, úgy hogy szóval meg-hagyni, valósággal pedig tagadni láttatnak. Azt mondják, hogy egyenlő ’s egy forma mértékű jó közűl, lehetetlen az akaratnak egyiket választani, ha tsak valami külső ok nem járúl hozzá; az ember’ lelkét hasonlítják fonthoz, vagy mértékhez, melly valamint tereh nélkűl egyik felé sem hajol, úgy nem hajol akkor is, ha mindenik Serpenyőjébe egy-forma terhet tesznek; melly okoskodás, ha a’ dolgot a’ maga valóságában nézzük és a’ környűl irást mint valamelly héjját róla le-fejtjük, tsak ide megy, hogy ha két egy forma jók, egyenlő erővel vonják magokhoz a’ Léleknek kívánságit, ’s mint egy tsalogatják; akkor a’ szabad akarat tsak abból áll, ’s abban határoztatik meg: hogy szabadságunkban áll az okoskodástól kérni tanátsot, a’ serkentő okokat mind a’ két felől meg-visgálni ’s forgatni, azoktól gondolkodásunkat el-vonni, külső ’s oda nem tartozó indító okokat keresni ’s a’ t. és utóljára azt a’ részt választani, a’ mellyet több okoskodás ’s nagyobb indító ok javasol. – Teszem hát, hogy két egy-forma jó vagyon elébe téve az akaró Léleknek, és akkor a’ szabad akarat abban az állapotban van, a’ mint leg-közelebb le-vólt írva, új indító okokat keres, és az erőssebbek után hajol. Kérdés: a’ Léleknek ezek a’ munkáji függenek-e valamelly elébb-való akarattól vagy nem? Ha*
A H-t h-ból jav.
nem függenek, minden bizonnyal el-múlhatatlanok, necessariae, okvetetlenűl meg-lettek lesznek. És éppen nem állanak a’ mi szabadságunkonn, ’s ugyan azért, ezek által a’ szabad akarat meg-nem-magyaráztathatik;*
meg-meg-nem magyaráztathatik Sajtóhiba, em.
ha pedig függenek, úgy az elébbi akarat ismét a’ Léleknek hasonló elébbi munkájitól fog-függeni, mellyekről ismét ugyan azt kell állítanunk; és így utóljára vagy meg-kell állapodnunk abban, hogy el-mulhatatlanok, ellene álhatatlanok ezek a’ Léleknek munkálkodásai, és meg-magyarázhatatlanok; vagy meg-kell állapodnunk, ’s meg-elégednünk az akaratnak egy-felé sem hajlásával, ’s azt hinnünk, hogy meg-határozhatja magát a’ nélkűl is, hogy egyik jó a’ másiknál nagyobbnak tettzvén eg’yik részre vonhassa az akaratot. Világosabban – Teszem, hogy függ az én akaratom, valamelly elébbi munkájitól Lelkemnek, mellyeket nevezek A-nak; honnan származtak ezek a’ Lelkemnek A. munkáji? – az ennél is elébb való B. akaratból, – hát ez az akarat hol vette magát? származott a’ Léleknek megint más C. munkájiból, – hát ezek honnan? utóljára meg-kell állapodnom vagy valamelly el-háríthatatlan okon, necessitate, vagy a’ Léleknek mind a’ két jóhoz egy-formán való vonattatásán, ’s egyik részre sem hajlásán.4
Makó Metaph. §. 429. Schol. [A mondatvégi írásjel hiányzik; pótoltuk.]
De talám hát illyen formán a’ Lélek indító ok nélkűl tselekszik, mikor két egyenlő jók közűl, mellyekben mindenikben egy-forma indító okokat talál, egyet választ az akarat? – Éppen nem – és szint-úgy nem, valamint a’ ki két egy-formán tört és járt gyalog utat talál, ’s egyiket ki-választja magának, nem következik, hogy ő azért út nélkűl utaz; sőt mikor az akarat az elébe tétetett két jók közűl a’ kissebbiket’ választja, nem kívánja, nem választja úgy, mint kissebb jót, vagy kevesebbé jót, hanem azért hogy bizonyossan jó, és azért is hogy élni akar a’ maga szabadságával, mellyel való élés*
éles Értelemszerűen em.
vagy élhetés, drágább többnyire előttünk, akarmelly el-gondolható jónál: úgyde, azt mondod: nem lessz elegendő oka az akaratnak arra, hogy egyiket a’ másiknál jobban kívánja, akarja, válassza. – Sőt inkább tsak most mondám, hogy a’ szabad akarattal való élhetés millyen nagy jó? és hova kell hatalmasabb ok, ennek vagy amannak választására, mint maga az úgy akarás. – Osztán – nem bizonyították még azt*
még azt még Az egyik szó fölösleges; elhagytuk.
a’ Leibnicz’ követőji, hogy a’ szabad akaratnak szüksége legyen magán kivűl más indító okra, hogy az egyenlő jók közül ezt vagy amazt választhassa, – ám keressenek ollyan okokat az értelmes akaraton kívűl ha találnak, hogy meg-őrízhessék azt az állítássokat, mellyet egyik Fő igazságnak vettek-fel, hogy: semmi sintsen elegendő ok nélkűl. – Vagynak, a’ kik az akaratnak illyen forma hajlandóságát hasonlítják az Epicurus’ atomussainak, vagy azoknak az oszthatatlan kitsinységű por szem forma testetskéknek, mellyekből öszve-állotnak, öszve-nőttnek lenni vélte e’ világot egymáshoz közelítő billenessekhez, inclinationi. De ezek egy homályost más homályosabbal akarnak világosítani, és az értelemmel, gondolkodással, okoskodással, magát meg határozó meg-választó tehetséggel bíró nemes lelkek; ’s az érzéketlen, minden értelem és akarat nélkűl való testetskék közt, nem átallanak hasonlatosságot keresni.


XI. RÉSZ.
A’ Léleknek Természetéről.

§. 127.

 
A’ Léleknek természeti valóságát ki-tanúlni nem lehet.
A’ LÉLEKNEK két tehetségeiről úgymint az értelemről és akaratról, és ennek mindeniknek külömbféle osztályjairól ’s bizonyos értelemben részeiről, már szollottunk, mint még annyi tselekedetekről és munkákról; (de a’ mellyek, mivel tehetős valóságtól függenek, és tehetség vagy erő az a’ Lélekben, a’ mi ezeket véghez viszi; azért lehet mind az elevenítő, mind az értő, mind az akaró tehetséget úgy nézni, mint egy-egy természeti tulajdonságot).*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
De mivel tsak azokat a’ munkáit írtuk-le a’ Léleknek, a’ mellyeket tudtunkra most tesz és visz véghez; mit tehetne pedig, ’s mit tehet még valaha többet is? azt nem tudhatjuk, azomban, hogy ezeknél többet tehet, gyaníthatjuk tsak abból is, hogy mindenkor tökéletesíti magát §. 3. Jegy. látni való is a’ Léleknek találmányjiból, hogy hova tovább annál többet tehet, és így ezt ha tsak az értelemről állítjuk is, elég az: hogy lehetnek az értelemnek több és nemessebb munkáji, mellyeket még nem esmérünk; annyival inkább, hogy ha a’ Léleknek örökké-valóságát, vagy azt, hogy örökké fog élni hinni fogjuk, az akkori állapotjáról nehéz gondolkodni: – úgy-de §. 7. a’ ki a’ Léleknek természetét tudni akarja, annak tudni kell mindent, a’ mi vagyon a’ Lélekben, vagy a’ mit tehet a’ Lélek; és így azt nehéz meg-állítani: mi legyen a’ Léleknek természete? §. 13.
De lehet tulajdonságait.
De azomban némelly természeti tulajdonságait bátran meg-határozhatjuk, mivel §. 15. munkájiból, tulajdonságaira következést tsinálhatunk.

§. 128.

A’ Lélek’ munkáji, nem testi mozgások.
A’ Léleknek munkáji, nem a’ testnek mozgási; az az, hogy az érzékeny test mozog, vagy az érzékenységek a’ magok útján dolgoznak, és hogy a’ Lélek gondolkodik, ez a’ kettő nem egy, hanem két külömböző tselekedet; az az, még is világosabban; a’ testnek érzékenységei mikor illettetnek ’s bizonyos mozdúlásokat tesznek, akkor nem ők gondolkodnak, hanem más valami. Mert igaz ugyan az, hogy a’ millyen az érzékenység, ollyan az érzett dologról való képzés §. 28. De az is igaz hogy külömböz az érzés a’ képzéstől §. 19. Sőt külömböz a’ képzéstől maga a’ kép §. 18. Úgy hogy, ha szinte a’ leg-vastagabb értelemben veszük is az ideát, képet; ha azt az agyvelőre, vagy akarmi vékony testre, mint egy Táblára reá-nyomott képetskének; és ha szinte magától a’ dologtól testes származással ki-szivárgott, ’s az elmébe ötlött képnek gondoljuk is, tsak ugyan külömbözni fog ettől a’ képzés, úgymint az ideának el-fogadása, vagy annak a’ be-nyomott képnek látása. Sőt képzel a’ Lélek ollyant is, a’ mit a’ test nem érezhet; mert a’ Lélek emlékezik: az emlékezet pedig vólt és el-tűnt ideát tesz fel §. 22. 26. Már ha ennek a’ dolognak, mellyre most újonnan emlékezem ideája az első képzéstől fogva benn’ maradt ’s benn’ lappangott vólna is az elmében, de tsak ugyan annak fel-keresése, fel-találása, újra-képzése, megint külömbözni-fog magától az ideától. Sőt a’ testes dolgoknak ideájából, a’ Lélek, az ész által, némelly közönségesebb és különösebb ideákat ki-válogat, és mint-egy le-von; mellyek ollyanok, hogy test által nem képzeltethettek, sem a’ testes dolog egyebet a’ Lélek’ munkáján nem segíthetett, hanem tsak alkalmatosságot adott arra a’ munkára. §. 40. És*
Az É-t é-ből jav.
utóljára, képzi a’ Lélek, maga magát, képzi, tudja, érzi azt, hogy ő vagyon és gondolkodik; mert van magáról esmérete §. 20. meg-külömbözteti a’ dolgokat mikor egyet képez, tudja, hogy az nem a’ másik, érzi magát mikor képez, mert minden ideával vele jár, az ideának esmérete §. 24. mellyek mind arra mutatnak, hogy az emberben a’ gondolkodást nem a’ test, nem az érzékeny husos vagy folyadék*
folyadik Sajtóhiba, em.
részetskék tselekszik, hanem más valami.

JEGYZÉS.

Nem azt mondottam még eddig hogy nem test a’ Lélek; arról még ezután következik; hanem tsak azt: hogy nem ez az érezhető, tapíntható látható, tsudálatos alkotmány machina mellyet emberi testnek nevezünk, nem ennek érzékeny szerszámai, nem azok a’ vékony folyadékok, nem a’ vér, nem az agyvelő, sem nem mindezeknek öszve-foglalása, gondolkodik; hanem még azokon kívűl kell lenni valamelly nemesebb valóságnak a’ melly a’ külső dolgok’ illetéseit ezektől el-fogadja, meg-érzi képzi, azokkal a’ képzésekkel dolgozik, és ollyan nemes tselekedeteket visz véghez, a’ mellyeket eddig elő-számláltam.
Hobbesius Tamás állítása.
A’ ki tsak, tsupán az ideákról, ’s azoknak képzéseiről való jegyzéseket jól meg-olvassa, lehetetlen hogy Hobbesius Tamás’ állítását helybe-hagyhassa; a’ ki azt állítja „hogy az érzésnek oka (értsd az érzést, nem tsupa testes, hanem ollyan értelemben, mint §. 19. Sensatio, melly már nemű nemű képzés perceptio) úgymond, maga az a’ külső test, mellyet érzünk, vagy képzünk; az a’ külső test, meg-illeti kinek kinek érzékenységeit, vagy közben-vetés nélkűl mint a’ tapasztalásban, vagy inkább tapintásban (tactu) és kostolásban; vagy közben-vetéssel mediate, mint a’ látásban, hallásban, szaglásban; és az a’ kűlső testes dolog, tárgy, objectum, meg-illetvén vagy nyomván az érző test tagokat, azoknak inai és hártyáji által tüstént mozgást indít-be az agyvelőre, és onnan a’ szívre; a’ honnan származik a’ szívnek ellen-állása, ’s mint-egy vissza-nyomása, ellen-dolgozása, vagy inkább szenvedése, resistentia, et contrapassio. A’ melly mozdúlás úgy tetszik a’ szívnek, mint valamelly külső dolog, és ez az úgy tetszés vagy képzelet az, a’ mit érzésnek nevezünk, ez az, a’ mit a’ szemre nézve színnek, világosságnak mondunk, a’ fülre nézve hangnak, az órra szagnak, az ínyre íznek, és az egész testre ’s annak külső borítékjára, melly az illetést tapintást el-fogadja, melegnek, hidegnek, keménységnek, puhaság- ’s másnak nevezünk ollyannak, a’ mi a’ tapasztalásra tartozik: melly minéműségek érezhetőknek mondatnak, és magában a’ külső tárgyban semmik sem egyebek, hanem a’ testnek mozgása, mellyel a’ tárgy az érző tagokat külömbféle-képpen illeti, ’s mi bennünk sem egyebek, hanem bizonyos mozgások, mert a’ mozgás mozgáson kivűl semmit sem nemzhet” azután a’ Judiciumot itélet-tételt és okoskodást, az agyvelőnek és szívnek hasonló munkálkodási által ollyan tsúfossan magyarázza, hogy az embernek minden nemes valóságát le-rontani láttatik.
Hobbezius meg-tzáfoltatik.
Jóllehet pedig ezek a’ mint mondám a’ fellyebb-valókból könnyen, és minden fáradtság nélkűl meg-tzáfolhatók, mindazáltal jegyezzük-meg ellene ezeket.
1. Hogy hogy lehet az: hogy a’ szív, meg-érezvén azt az ellen-állást mellyet ő maga, a’ kivűlről be-hatott mozdúlásnak ellene vet, ’s azt a’ némű némű erőlködést, mellyel magát attól a’ külső illetéstől mint-egy el-vonni igyekezik, még is nem annak az ellen-állásnak és igyekezetnek, hanem magának a’ külső dolognak, lónak vagy épűletnek ideáját formálja magában? hogy lehet hogy abból az illetődésből, az illetődésnek, ’s kívűlről be-hatott mozdúlásnak el-fogadásából vagy vissza-nyomásából semmi sints benne sem a’ lóban, sem az épűletben? és még is ezeknek ideája származik bennünk: mert hogy érezze a’ szív, az érzékenységek által ő hozzá be-vitetett mozdúlást, ez ollyan értelemben még igaz, hogy illetik azok a’ szívet, de annak a’ mozgásnak vagy illetésnek érzése, és a’ külső testnek képzése, két külömböző dolog.
2. Ha az érzések, mellyek több érzékenységeken, mint külön külön ablakokon által szivárognak mi belénk; nem egyebek, hanem tsak testi mozgások; úgy azok egymástól egyébképpen nem külömbözhetnek, hanem a’ mint közönségesen a’ testek mozgásai külömböznek. Úgy-mint a’ nagyságra vagy temérdekségre a’ gyorsaságra és az egyenes mozdúlásra nézve; meg-történhetne tehát, hogy az íz érzésben, melly magában is ezer-képpen változható, éppen ollyan keveredése legyen a’ nehézségnek, gyorsaságnak, és egyenes menetelnek, hogy semmit se külömbözzön attól, a’ mit szemünkben szerez, bele tsap, vagy iktat a’ fejér hó; és így a’ vak, a’ maga inyjével látni fogja a’ havat, más pedig szemével fogja érzeni az ételnek ízét.
3. Igen szép erősség vagyon Makó Psych. §. 435. (a’ honnan vétettek ez két elsők is) arról hogy ha Hobbesius’ állítása igaz vólna; két jó közűl az akarat soha sem tudna egyet választani. De mivel a’ motus compositust ’s annak mindég Diagonalis lineánn menését nehéz még most értelmesen meg-magyarázni, ha tsak előre hosszas világosításokat nem botsátunk; lássuk azt a’ mi könnyebben érthető.
4. Az a’ része az emberi testnek, már az akarmellyik legyen, a’ mellynek meg-mozdúlása szűli az érzéseket, bizonyára egyébb nem lehet, hanem azoknak az emberi test’ edényjeinek, mellyek mint-egy tsatornák viszik, vezetik, a’ folyadékokat; rostoknak, inaknak, mirigyeknek ’s a’ t. rakássa, öszve-tsoportozott foglalatja, és így hasonló nemű testek ezek mint a’ külső testek, tsak éppen öszve-rakássok, ’s részeiknek öszve keverése külömbözik (sőt lehet, hogy ebben sem külömböznek, mint mikor éppen agyvelőt nézek).*
A mondatvégi írásjelet a zárójel előttről ide helyeztük át.
Ha tehát a’ testnek mesterséges öszve-rakása, ha a’ részeknek vékonysága, subtilitas, ha a’ mozdúlásnak gondosan keresett mértéke, valamit használhat az érzésre, és ha gondolkodhatik; miért a’ szemben, melly alkalmatos a’ leg-szebb külső dolgok el-fogadására, nintsen semmi nyoma az érzésnek? holott mind alkotmányja ollyan tsudálatos, mind a’ leg-vékonyabb napsúgártól is meg-illethető – honnan van az? hogy még az a’ rezgés ’s eleven mozdúlás tart a’ szemben, vagy terjed a’ látást segítő in által, mind tsak testi a’ mozgás; de mikor azon in által, az agyvelőtskére (cerebellum) mint egy valamelly hasonló nemű testre által-vitetett a’ mozgás, tüstént más egésszen külömböző dologgá, úgy-mint gondolkozássá válik, mint a’ Selyem-bogár pillévé.
5. Mikor a’ vízbe félig bele-mártott botot érzésem töröttnek véli, azt a’ hibát értelemmel és okoskodással hozzuk helyre, akkor az a’ mozgás dolgozik-e a’ melly az érzést tsinálta: ha az; pereljen magával Hobbesius; ha nem az, hanem más; hol vette hirtelen magát az a’ más? hol van az a’ köz bíró? a’ ki a’ kettő között külömbséget tesz.
6. Miképpen képzelhetjük az Istent, virtust, bűnt, ’s más sok ezereket? mellyek sem érző tagjainkat, sem agyvelőnket nem érdekelhetik.
7. Ide teszek még egy igen könnyen által látható erősséget (argumentum) (mellyet nem rég versekben a’ Lélek Halhatatlansága felől való gondolatim közé elegyítettem).*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
A’ szemem lát valamit p. o. Házat, a’ fülem hall hangot ugyan-azon egy időben, egy szempillantásban; a’ háznak képe szemembe, és a’ hang fülembe egyszersmind ötlik; mindenik egy időben érdekli, a’ két külömböző érzékenységeket, ha azt mondja Hobbezius hogy egyűtt érdekli, de egyik elébb megy az agyvelőre mint a’ másik, azt felelem, hogy nekem szabadságomban áll, ha akarom a’ hangot, ha akarom ismét a’ Házat elébb képzelni,*
képzelni) Sajtóhiba, vesszőre jav.
egyszersmind megy a’ mozgás az agyvelőre és a’ szívre; ha már ez a’ külső illetés vagy mozdúlás, vagy az által a’ szív vagy agyvelő gondoskodik; tehát egyszersmind ugyan azon egy szempillantásban, készűlhetne-meg bennem mind a’ Háznak, mind a’ hangnak ideája.*
A mondatvégi pontot pontosvesszőből jav.
Próbáld hát Hobesi’! reá mehetsz-e? hogy mind a’ kettőt egyszersmind gondold. – Nints mód benne.*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
– El-hiszem azt, hogy a’ rezgés a’ fűl dobján, ’s ha tetszik az agyvelőnn vagy a’ szíven, és a’ kép a’ szem-tükörében egyszersmind ugyan-azon eg’y szempillantásban meg-vagyon; az az, az érzés egyszersmind készűl-meg, de az Idea egymás-után. Ha tsak erre is azt nem feleled, hogy az idea is egyszersmind készűl-meg, de a’ figyelmezés, vagy visgálódás, Contemplatio, egy-más-után. – Éppen itt van a’ mit keresek; más hát az a’ mi figyelmez, nem a’ mozgás, nem a’ fűl, szem, nem az agyvelő, nem a’ szív, melly érdekeltetik. Azt pedig, hogy kettőt eg’yűtt nem képzelhetek, nem szükség mutogatnom, – probálja akarki.*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
– Hibáznak sok Bőltsek, mikor a’ Judiciumban itélettételben, eg’yűtt, egy szempillantásban két három ideát is bele-raknak a’ Lélekbe. Mert azok, ki-mondhatatlan serénységgel ugyan, de még is idő haladékkal történnek-meg: és így a’ testen, a’ mozgáson, az érzésen kívűl kell még valaminek lenni az emberben, a’ mi ezektől külömböz, és az érzést el-fogadja, érti, tudja; egy szóval, a’ mi gondolkodik.

§. 129.

A’ Lélek nem test természetű.
A’ most leg-közelebb mondottakból minden további mutogatás nelkűl meg-tetszik, hogy ha a’ gondolkodás nem a’ testnek ’s test mozgásinak munkája, a’ Lélek tehát nem test (vagy hogy némellyeknek kényes értelmének még kis korig kedvezzek, a’ kik testetlent hinni nem tudnak) nem test természetű; – ha tehát nem test; Ens simplex, ollyan a’ mit testetlennek kellene neveznünk, de még most nevezzünk tsak részekre oszthatatlan, vagy részetlen valaminek.

JEGYZÉS.

Én itt meg-fordítottam némelly Bőltseknek okoskodássaikat; a’ kik először azt mutatják-meg, hogy a’ Lélek, nem valamelly részekből öszve-rakott valóság, Ens compositum; hanem részetlen; ’s azután hozzák azt ki ebből, hogy hát nem test, a’ ki akarja könnyen által látja miért tselekedtem? – És az emberi testből következést tsinálván minden ki-gondolható testekre, úgy tetszik könnyebb is elébb azt meg-állítani, hogy a’ Lélek nem test, mint egyenesen azt, hogy nem részekből öszve-rakott valóság. Azt azomban, hogy nem részekből álló a’ Lélek; sok Tudósok már annyira meg-mutatták, hogy azt, hogy ollyan lehetne, hihetetlenné tették; és úgy tartom hogy ezzel nekünk is meg kell elégednünk úgy azomban hogy a’ lelket, ne tsak semmivé ne tegyük, hanem majd alább azt is meg-mutassuk, hogy a’ Lélek személlyes valóság, Substantia. Hogy tehát a’ nevezetek miatt el ne tévelyedjünk; jegyezzünk-meg némellyeket jó előre a’ részetlenről, melly meg-külömböztetésről vólt ugyan már fellyebb is egy két szóval emlékezet; de szükséges még is világosabban. – A’ Deáknál*
A szó a lap széle miatt elválasztva szerepel (Deák-nál), de az elválasztójel helyén aposztróf áll, jav.
az Ens simplex, mellyet én részetlennek vagy oszthatatlannak neveztem, két féle; egyik noha részre oszthatatlan, de tsak ugyan test; a’ millyeneknek gondoltatnak a’ testeknek elementumi, leg-kissebbre el-aprózott eredeti valósága, és a’ millyeneknek kellett lenni ha lehettek az Epicurus’ atomussai, mellyekből öszve-állott e’ világ; a’ másik nem tsak részetlen, oszthatatlan, hanem testetlen is, az az ollyan, a’ melly sem nem tapasztalható, sem a’ testi tulajdonságoknak egygyikével sem bíró, egy szóval minden test nélkűl való valóság, mellyet a’ Deák Spiritusnak nevez, a’ Magyar tulajdonképpen Léleknek. – Amaz elsőnek bizonyos tekíntetben ellene-mondani láttatik Neuton, mikor meg-mutatta, hogy a’ testeket mindég, és végetlenűl lehet aprózni, még a’ leg-kissebbeket is; és így akár millyen kitsinyek legyenek is azok a’ testes részetlenek; ultima elementa simplicia, tsak ugyan részeknek kell lenni helyes értelemben, mert két-felé lehet osztani, hanem ha gondolunk ollyan igen kitsiny kitsinységet, melly mint test, két-felé vágódhatna ugyan, de már ollyan vékony subtilis tselekedet actio nem találtatik, melly azt két-felé mettzhesse. – A’ másikkal nem láttatik néha néha egyezni Cicero, mikor azt vallja: nem foghatom-meg, non possum intelligere L. 4. de Fin. C. 14. Sőt hozzá teszi: hogy a’ Lélek tehát a’ testeknek valamelly neméből való, in quodam genere corporis, hajlandónak láttatik lenni erre az értelemre Lock’ is, a’ mint majd alább. – Ha tehát a’ testek tulajdonságaira tekíntünk, és a’ testes részetlent is, materiam simplicem, a’ millyenek ama’ képzelt örökkévalóságú atomusok, és a’ testnek leg-vékonyabbra aprózott valósága, ultima elementa, mind azokkal a’ tulajdonságokkal fel-ruházzuk, úgy az emberi Lélek, sőt semminémű Lélek, a’ melly tsak gondolkodhatik, ollyan ens simplex, ollyan részetlen nem lehet: hanem ollyannak kell lenni, a’ mi ne tsak oszthatatlan legyen, hanem test se legyen, és így spiritus. Meg-értvén tehát már a’ nevezeteket, lássuk azokat az erősségeket; mellyek miatt a’ Lélek nem lehet test; ha mindjárt az a’ test, vagy ollyan kitsiny vólna-is a’ mellyet tsak két-felé osztani is lehetetlen, vagy ollyan vékony is, a’ mellynek vékonysága meg-foghatatlan. Sive infinite parvum, sive infinite subtile.
1. Közönségesen – Akar véghetetlen kitsiny, akar véghetetlen vékony vólna is a’ test; elég az, hogy neki természeti tulajdonsága a’ temérdekség, nehézség, durvaság, ’s mint egy lomhaság, vagy tehetetlenség, mozdúlhatatlanság, inertia, melly szerént minden test, egy helyben maradásra törekedik, és így ha tsak külső erőtől nem mozditatik vagy nem változtattatik, mindenkor egy állapotban marad (egy állapotban mondom; hogy el-ne rontsam azt a’ tulajdonságát is a’ testnek, melly szerént a’ maga terhétől nyomattatván mozdúlna mind örökké le-felé) úgy-de a’ Lélekben tapasztaljuk, hogy ő minden erőltetés, mozgatás, és kénszerítés nélkűl, folytatja a’ maga értelmének és akaratjának mindennémű munkájit; erre több erősséget elő nem hozok, mert a’ mellyek a’ testnek több tulajdonságiból hozattathatnak; azokat*
azokát Sajtóhiba, em.
könnyen vissza tsapja akar Epicurus, a’ ki még azt meri mondani, hogy bolondoskodnak azok, a’ kik a’ lelket testetlennek mondják; akar Voltér, a’ ki nyilván ki-mondja: „hogy mi még ma sem tudjuk a’ testnek minden tulajdonságit; hát ha azoknak a’ tőlünk el-rejtetett tulajdonságoknak egyike az is, hogy gondolkodhatik, híjjába tagadjuk-meg a’ testől azt, a’ mit nem tudunk; ’s miért vennénk-el az*
áz Sajtóhiba, em.
Istentől is azt a’ hatalmat: hogy teremthessen gondolkodó testet?” hanem különössen
2. Ha azt mondja a’ Materiálista: hogy a’ Lélek egy ollyan kitsiny testetske, melly már részekre oszolhatatlan, mint az Epicurus’ atomussai, vagy a’ testek’ elementumi: azt kérdem: hogy tehát miként tér belé az egész világnak ideája? Hiszen ha Voltérrel meg-adom is azt valamelly testnek, hogy gondolkodhasson, tudni való hogy a’ Lélek, ollyan dolgoknak ideájit is magában foglalja, mellyek egész testűnk állásánál is ezerszerte nagyobbak.*
A pontot pontosvesszőből jav.
Tudom: mit felelnél kérdésemre: hogy az idea nem tsak az hogy kissebb a’ dolognál, hanem talám nem is test: de erre is azt mondom; hogy igen is hogy valamint egy hűvelyknyi ki tűkörben egész ábrázatomat meg-látom, úgy a’ szemem’ tűkörébe bele fér egy egész Palotának képezete, mellyet a’ Lélek odabe meg-láthat.
A’ Materialisták ellen nagy erősség.
De nem tsak addig van a’ kérdés, hogy meg-láthassa, hanem hogy az a’ kép tsak akkora, hogy bele fér a’ szembe, a’ Palota pedig sok ezerszerte nagyobb, még is a’ Lélek, nem akkorának képzi azt, mint a’ szemben lévő képetske, hanem mint maga a’ Palota; az az a’ Lélekben akkora*
akkorra Értelemszerűen em.
a’ Palotának ideája mint a’ Palota, tsak a’ szemben kissebb; tedd belé hát ha tudod, azt a’ nagy képet abba a’ kis test-lélekbe, mert ha test az a’ Lélek; bizonyosan testiképpen kell neki az ideák körűl forgolódni.*
A pontot kettőspontból jav.
– Engem’ ugyan ezzel ki nevet a’ gunyoló Materiálista; hogy az ő testes Lelkéről illyen testiképpen gondolkodom; de én is vissza-nevetem mind azzal, hogy hát ha testetlen az idea, miképpen képzi azt a’ testes Lélek? ha pedig valósággal test az idea tsak annyira is mint a’ tűkörben lévö kép; vissza jön a’ nehézség, hogy azt egy véghetetlen kitsinységű test, magába foglalhassa, mind azért, hogy ő nem tud testetlen lélekről gondolkodni, ’s azomban haragszik ha annak munkáit testeseknek nevezik. Még is azt mondhatná: hogy ha vagyon ollyan Lélek, melly nem tsak részetlen, hanem testetlen is, úgy hát az, még kissebb annál a’ véghetetlen kitsinységű vagy részre oszthatatlan testetskénél is: erre azt felelem: hogy jó vólna ugyan meg-próbálni, miképpen terjesztheti-ki magát az az oszolhatatlan Lélek, de addig is elég legyen ez: hogy már a’ testetlen valaminek dolgában, nints ereje annak a’ ki-hozásnak; mert mihelyt a’ Lélek nem test, már azt, valamint oszthatóvá nem; úgy sem kitsinyé sem nagyá nem tehetjük, hanem az az ő tulajdonsága, melly szerént testetlen, magával hordozza azt is, hogy a’ leg-nagyobbat is képzelhesse, és ez, ha érthetetlen, tsak annyira érthetetlen, mint amaz.
3. Ha a’ Lélek valamelly véghetetlen vékonyságú test vólna, melly magát el-gondolhatatlan vékonysággal Subtilitással ki-terjesztené vagy az egész testre, vagy leg-alább az agyvelőben annyira, hogy az érzékenységet vezető inatskák és folyadékok, vele mindenfelől öszve-ragadhassanak; úgy az leg-alább igaz maradna, hogy azok az érzékeny test részetskék, nem illethetik, nem érdekelhetik őtet egy ollyan véghetetlen kitsinységű Punctumban pontban, melly pont részerke oszthatatlan legyen: hanem érdeklik külömb-külömb helyeken ki egyik sarkát, szélit, vagy óldalát, ki a’ másikat; és így a’ Léleknek az a’ része, melly a’ szaglást be-vivő inaknak leg végső részétől érdekeltetvén meg-érzi a’ szagot, p. o. a’ piros rósa szagot, nem vehetné egyszersmind eszre ugyan azon rosának piros szinét, mert már ez más uton, tudni illik a’ szemből be-nyuló érző tsatornákon vitetik a’ Lélekre. És így más külömböző helyen érdekli a’ lelket? de ebből még több ’s ezer meg*
még Sajtóhiba, em.
ezer nehézségek következhetnének.
A’ miket eddig a’ Léleknek oszthatatlan vóltáról mondottam; jollehet ollyanokat kellett kevernem, a’ mellyek a’ Léleknek ettől az oszthatatlanságától valamennyire külömböző tulajdonságra tartoznak; nem kell mindazáltal szélessebb értelemben venni, hanem tsak mint-egy tagadásképpen; hogy a’ Lélek nem részekre osztható valóság ezután fog még következni: hogy tehát a’ Lélek, állításképpen Spiritus, Lélek. – Az eddig valók tsak ennek a’ testi tulajdonságnak vóltak ellene téve: hogy a’ test, részekre osztható valóság, Ens compositum. És így a’ mit e’ jegyzésnek elején mondottam az Ens simplex részetlen valóságról ezzel kell meg-tóldanom: hogy a’ részekből öszve-rakott valamivel, ens compositummal egyenesen ellenkezik az, a’ mi részekből nem áll, és oszthatatlan. – A’ materiával pedig, vagy a’ melly jó formán mind-egy, a’ testtel, a’ Spiritus testetlen valóság, vagy közönségesen szóllván Lélek egyenesen ellenkezik, és így még eddig a’ Lélek természetére tartozó két tulajdonságokat, és azoknak igazságokat állítottam-meg, az első vólt §. 128. Hogy a’ Léleknek munkáji, ’s nevezetesen a’ gondolkozás nem testi mozgások; és ezt Hobbesius ellen, a’ másik §. 129. hogy a’ Lélek nem részekből öszve-rakott, hanem részetlen ’s oszthatatlan valóság, és ezt leg-inkább Epicurus, és Voltér ellen (noha a’ mennyire Voltér ellen van, az is nagy részént még tovább következik).*
A mondatvégi írásjelet a zárójel előttről ide helyeztük át.
És rész szerént Cicero ellen is. A’ ki azomban, ambár egy ízben, a’ nagy kételkedés miatt el-tévedt is a’ fent ki-jegyzett könyvben L. 4. de Fin. 14. de tsak ugyan másutt igen szép vallást tesz a’ Léleknek részetlenségéről. L. 1. Tusc. Quaest. c. 17. „Nints úgymond, a’ Lélekben semmi ollyas öszve-kevert vagy öszve-rakott, sem ollyan, a’ mi főldből származottnak ’s alkotottnak lenni gondoltathasson; valamint nintsen benne, sem vizből, sem tűzből, sem levegőből származható valami, mert ezekben a’ természeti dolgokban semmi sints ollan, a’ mi az emlékezetnek, észnek, gondolkodásnak erejével bírhasson, a’ mi az el-múltakat is magában tartsa, a’ jövendőkről is gondoskodjon, és be-foglalja a’ jelen-valókat is: különös tehát a’ Léleknek természete és ereje külömböz ezektől az előttünk esméretes természetektől”.*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
És ugyan azon könyvben c. 19. „A’ Léleknek tehát meg-esmérésében semmi kétségünk nem lehet, hanemha a’ testek’ természetéről való tudományban éppen tompák vagyunk, hogy nintsen a’ Lélekben semmi öszve-kevert, semmi öszve-nőtt, semmi öszve-foglalt, semmi öszve-ragasztott, semmi kettőzött duplex, és ugyan azért sem el-választani, sem el-osztani, sem széllyel tépni, sem széllyel vonni őket nem lehet, és így el-sem-veszhet, vagy, meg-nem halhat, el-nem romolhat interire”.*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
Némellyek mivel látták, hogy az eddig előttünk tudva lévő testektől a’ Léleknek munkáji ki-nem telnek, nem akarván arra vetemedni hogy ollyan valóságot higyjenek a’ mi nem test (talám azért hogy Epicurus azt ne mondja: hogy bolondoskodnak) gondolnak a’ négy elementumon kivűl valami ötödiket, a’ mellyből állani hiszik a’ Lelket, és ezt Aristoteles után: a’ ki midőnn ezt a’ négy eredetet állította vólna lenni ollyanoknak a’ mellyekből lett ez látható világ; valamelly ötödik természetet vagy állatot hitt lenni, a’ mellyből áll a’ Lélek, mert gondolkodni, előre gondoskodni, tanúlni, tanítani, ’s találni valamit, és más több illyen munkálodások, emlékezni, szeretni, gyűlölni, kívánni, félni, aggódni, örvendeni: ezek és az ezekhez hasonlók, úgy-mond; a’ négy úgy nevezett éltető dolgokban nintsenek. – De hiszen meg-lehet engednűnk Aristotelesnek, mert ő mi tőlünk a’ dolognak valóságában alig ha külömbözött; Lelket akart mondani; de talám nem talált neki illendő nevet; ollyan baja lehetett mint a’ Magyarnak, hogy a’ Spiritust átallyában nem tudja nevezni, hanem tsak Léleknek mondja.

§. 130.

Az emberi Lélek személyes valóság.
Az emberi Lélek személlyes valóság; az az, nem tsupa tehetség, nem tsupa erő, nem tsupa munkálkodás; hanem ollyan valami, a’ mitől mind ezek, a’ tehetség, az erő, a’ munkálkodás következnek: ennek az igazságnak meg-állítására fel-lehetne hordani, az állatos valóságról való tudományból elég erősségeket; hogy t. i. a’ Léleknek munkáji, szakadatlanúl változnak, és egyik a’ másik után következik; és így a’ Lélek ollyan valóság, a’ melly alkalmatos arra, hogy így vagy amúgy intézze magát; Subjectum capax modificationum, és állandó is, mivel bizonyos ideig meg-maradhat. Az illyen valóság pedig személlyes valóság, Substantia, de hogy semmit se állíttsunk, a’ mit a’ valókból meg-nem mutathatunk: világos a’ 118 §-ból. Hogy a’ Lélek munkájinak, nem a’ test’ mozgássai a’ nemző vagy tselekedő oka; és így más valami a’ testen kívűl: ha tehetség vólna is tehát vagy erő; tsak ugyan nem a’ test ereje és tehetsége; akarmi legyen tehát a’ testen kivűl, a’ mi a’ gondolkodó ’s akaró tehetséget magában foglalja, és a’ mi munkálkodik, ’s a’ mi Lélek, az tsak személlyes valóság, mert a’ tehetségnek kell kút-fejének lenni.

JEGYZÉS.

Dicaearchus a’ mint Cicero mondja, azt állította, hogy a’ Lélek nem egyéb, hanem tsak a’ test Substantiájának, természeti valóságának nemű-nemű egyelítése, hogy a’ Lélek tsupa üres ’s haszontalan nevezet, és híjjába nevezünk akarmit is Lelkes állatnak, sem az emberben sem a’ baromban nints sem Lélek sem elme, és az az erő, mellyel valamit vagy tselekszünk vagy érzünk, minden eleven testekbe egyenlőképpen be-van öntve, és a’ testtől el-sem lehet választani, mivel semmi sem, ’s nem egyéb, hanem egy test; de úgy alkotot test, hogy a’ maga egyeledése által éljen, és érezzen.*
A pontot kettőspontból jav.
Ez ugyan nagyon vakmerő állítás, és Dicaearchus hihető öszve-keverte confundálta a’*
a’ a’ Az egyik szó fölösleges, elhagytuk.
Léleknek a’ testben való kettős munkálkodását, mellyet én fellyebb úgy magyaráztam: hogy az emberi testet ugyan azon Lélek teszi elevenné a’ mi gondolkodóvá; és hogy ollyan testtel kaptsoltatik öszve, a’ melly alkalmatos eleven lenni. De nagyon szégyenleném, ha értelmemet a’ Dicaearchuséval egy rangba tenné valaki azért, hogy én nem mertem teá fogni, hogy a’ fa ne érezze mikor ki-vágják; mert én azzal tsak azt akartam mondani, hogy mind az emberben, mind a’ baromban, mind a’ fűvekben, fákban, ’s egy szóval, minden eleven testekben, van valami a’ testtől meg-kűlömböztetett valóság, melly azt tselekszi, hogy az a’ test eleven legyen: az emberben és baromban, tudom, hogy többet tselekszik, mert gondolkodik és kíván is: de már a’ fűvekben, fákban, tesz-e egyebet az elevenítésnél, azt én nem tudhatom: ’s nem teszi-e leg-alább azt, hogy érezzenek? – De elég az: hogy ellenkezem eg’y átallyában Dicaearchussal, mert nem tsak az ember’ testétől ’s annak foglalatjától el-vonom mind az érző, mind a’ gondolkodó tehetséget, és azt valami különös valóságnak adom: hanem még az élő fákban is hiszek valamit az ő testeknek foglalatján kívűl ollyant, a’ mi nélkűl sem a’ fa, sem a’ fű nem eleven, egy szóval a’ Lelket személlyes valóságnak vallom. – De úgy ám, hogy ez a’ nevezet ismét senkit rossz vélekedésbe ne hozzon, mintha ismét az embert, két személyből állónak lenni mondanam; nem kell a’ személly nevezet’ értelmét, a’ közönséges értelem’ mértékeig ki-szélesíteni, hanem itt személlyes valóság azt teszi, a’ mit a’ Deáknál Substantia.

§. 131.

A’ Lélek nem test.
Ha a’ Lélek személlyes valóság §. 130. de ollyan valóság, a’ melly nem részekből vagyon öszve-rakva, §. 129 tehát a’ Lélek nem test, nem materia; az az: nem tsaz az, hogy nem az emberi test’ mozgása teszi azt a’ mit Léleknek nevezünk §. 128. mivel, ha azt tenné, úgy nem vólna Substantia, személlyes valóság; hanem, nem is lehet ő ollyan valóság a’ mi test legyen, mert §. 129. a’ mi részekből van öszve-rakva, az nem gondolkodhatik, úgy-de a’ mi részekből áll, az mind test, materia, és így a’ Lélek nem test. Ez hát az, a’ mi következik, hogy a’ Lélek nem tsak részetlen; hanem testetlen is; mi legyen pedig az a’ mi nem test, nem materia, az ismét a’ következendő szám alatt következik.

JEGYZÉS.

A’ ki az egész Psychologiát tudja, annak úgy tetszene, mintha unalmas meg-külömböztetéseket tennék, a’ ki pedig tsak ütve-vétve akarja tanúlni, azzal is vádolhatna hogy szót szaporítok, mikor a’ Léleknek lelkiségét ennyiképpen külömböztetem. De ha erre a’ felséges tudományra valakit úgy akarunk meg-tanítani, hogy minden állítások ellene mondhatatlanok legyenek; azzal, félő el-ugratni annak a’ természeti rendnek tsak leg-kissebb grádíttsát is. Anima non est motus corporis, anima non est ens compositum, anima non est materia, anima est Spiritus, ezek mind egymás után következnek, és bizonyos tekíntetben, leg-alább a’ tanítás módjára nézve külömböznek. A’ Léleknek munkájiból elébb azt ki-hozom, hogy azokat nem a’ test mozgási tsinálják; azután azt is a’ fellyebb valókkal öszve-vetve meg-mutatom: hogy ő nem lehet részekből álló valóság; de még ennél is többet kell tudnom, és a’ mondottakból ki-hoznom azt, hogy hát nem test; ’s ebből fog osztán következni: hogy mitsoda hát?
Hogy a’ Lélek nem test, világos leg-inkább abból, a’ mit fellyebb, az ő nem részekből állóságába kevertem: hogy minden test természettel törekedik egy állapotban maradni, és ez köz a’ részetlen atomusokkal is, mellyel a’ Léleknek tulajdonságai ellenkeznek; és abból is, hogy testetlen dolgokról is tud gondolkodni.*
A pontot pontosvesszőből jav.
De ha józanon gondolkodik akarki is, maga fogja érzeni, hogy vagynak az ő Lelkének ollyan nemes tulajdonságai, mellyek a’ testben fel-nem találtathatnak; – Lock ugyan, ama’ nagy Philosophus, a’ kinek a’ Lélekről való Tudományban sokat köszönhetünk, nem szégyenlett kételkedni; ha színte Voltérral állításképpen nem vallotta is; hogy talám leg-alább Isteni erő által közöltethetett, vagy nem lehetetlen: hogy közöltessék a’ Lélekkel ollyan erő hogy ha test is, gondolkodhasson, azért, mert még eddig mi nem tanúltuk-ki a’ testeknek minden tulajdonságait.*
A pontot pontosvesszőből jav.
– De ha úgy vagyon Bőlts Lock! állítts elő, ollyan testnek ideáját, vagy leg-alább tedd hitelessé, hogy nem lehetetlen: hogy valamelly test, egy véghetetlenűl kitsiny légyen, és egyszersmind véghetetlenűl nagy, vagy leg-alább ollyan nagy, a’ millyen nagy lehet a’ mi tudományunk akkor; mikor az Isten mindentúdó: mindjárt örömest el-fogadom gyanúságodat, mert úgy mindjárt az Isten mindentúdóságát a’ mindenütt jelen-valóságra viszem; ’s azt mondom, hogy valamint az Isten, a’ kinek természetét meg-nem-foghatom, mindenűtt van azokban a’ miket tud, és így a’ mindentúdó, mindenűtt jelen-való is. Úgy az én Lelkem is noha test, és igen kitsiny, de egyszersmind akkora, hogy mindenűtt van ott a’ mit tud; ha pedig illyen tulajdonságú test nints a’ világon, úgy kéntelen vagyok hinni hogy nem test a’ Lélek; noha azt szint’ úgy nem értem, valamint azt, hogy az Isten Lélek, és még is mindenűtt jelen való. Egyébaránt pedig, ha Lélek a’ Lélek, és nem test; noha nem képzelhetem, de szint-úgy el-hihetem, hogy ez a’ testetlen Lélek, ha mind azokban nem is, a’ miket tud, de valósággal az egész emberi testben mindenütt jelen van: mint azt hogy az Isten mindenütt van (az Istenben a’ mindenütt jelen-valóság ollyan, mint a’ Lélekben az az erő, melly szerént a’ testet eleveníti; a’ mindentudóság pedig ollyan, mint a’ Lélekben a’ gondolkodó tehetség; ezt azért jegyzem-ki, hogy ismét valaki, értelmemből tsudákat ne tsináljon; tehát képzeld a’ mint tudod az Isten mindenűtt jelen-valóságát, ’s úgy alkalmaztasd a’ Lélekre a’ miket mondottam).*
A mondatvégi írásjelet a zárójel előttről ide helyeztük át.
’S próbáld, mellyiket nehezebb meg-érteni? ezt-e? vagy azt, hogy a’ Lélek testes valóság. – Tudom én azt, hogy a’ kik a’ Lelket testnek tartják, tsak azt a’ nehézséget vélik magok ellen lenni: hogy a’ gondolkodást, és akarást nem tudják a’ test tulajdonságiból meg-magyarázni; a’ kik pedig testetlennek hiszik; kettő ellenek a’ nehézség; egy az, hogy nem tudják meg-magyarázni abból is a’ gondolkodást; más az, hogy azt sem világosítják-meg mi az? a’ mi nem test: ha tsak az Istenről vett következésre ’s annak végetlen hatalmára nem szorúlnak. Lock is pedig az ellenkező esetre, éppen azt tette gyanakodásának fundamentomáúl; valamint Voltér is. – De tsak ugyan nagyobb bátorsággal hihetjük azt, hogy nem test a’ Lélek: mert abban hogy test, nem tsak az a’ nehézség,*
néhézség Sajtóhiba, em.
hogy a’ test tulajdonságiból a’ gondolkodás meg-magyarazhatatlan, hanem az is, hogy ellenkezik velek; azzal pedig a’ mi nem test, senki sem mondhatja; mert maga meg-felelne magának helyettem, mikor azt mondaná, hogy azt sem tudom: mi az? a’ mi nem test, – úgy vagyon; hát ne tsudáld azt is ha nem tudom: miképpen gondolkodhatik: mert ha van, mivel sem te sem én nem tudjuk mi legyen, nem tagadhatjuk azt is hogy gondolkodhasson. Én pedig neked mindenkor bátran tagadhatom azt, hogy a’ test gondolkodjon, mert tudom, hogy tulajdonságival ellenkezik a’ gondolkodás.*
A pontot pontosvesszőből jav.
Azonban senki se kárhoztassa Lockot a’ gyanúságért, sőt Voltért se a’ nyilván való állításért; mert hogy a’ Lélek test lehessen,*
lehéssen Sajtóhiba, em.
az semmi józan állíttással, ha egyszer annak gondolkodó tulajdonságot nyersz az Istentől, nem fog-ellenkezni; hanem-ha azzal, hogy úgy az Isten is testes valóság lenne; mellyben már végetlenek a’ tőkéletességek; és nagyot kellene az ollyan testnek tulajdonítanom. De tudom én, hogy a’ kételkedő Lock gyanakodva, Voltér pedig állításképpen erre is felelne valamit, leg-alább, az őrökké valóság, mindentúdóság, romolhatatlanság mellé tarsúl adná a’ mindenütt jelenvalóságot, és azt testessen magyarázná. – És így minden tudományunk tsak ebben határoztatik meg: hogy tanatsosabb nem hinni, mint hinni hogy a’ Lélek, test vólna. – Mitsoda hát? ha nem test.

§. 132.

A’ Lélek, lélek, Spiritus.
A’ Lélek tehát testetlen valóság, Spiritus, mert Spiritusnak, Léleknek nevezzük azt a’ valóságot a’ mi nem test, ha ugyan az személlyes valóság, és nem tsupa erő vagy tehetség: ollyan pedig az emberi Lélek §. 130. még pedig egyszersmind részetlen §. 129. és nem ollyan részetlen, a’ mellyeneknek lehet gondolni, némelly igen kitsiny testeket is §. 129. Jegyz: hanem minden test, materia nélkűl való §. 131. és úgy a’ Lélek, valósággal Lélek Spiritus.

JEGYZÉS.

Ha ennek a’ §nak, az elötte lévő jegyzést utánna tesszük akkor a’ jegyzésben sokkal meg-határozattaban lehet beszelni.

§. 133.

A’ Lélek, véges valóság.*
váloság Sajtóhiba, em.
Az emberi Lélek véges valóság, veszem ezt a’ végest ollyan értelemben, a’ millyen a’ Deáknál az ens finitum, az az, bizonyos határak közé szorittatott valóság. Nem szükség ki neveznem a’ fellyebb írt sorokat rendel; átallyában valamit mondottam, mind-azokból nyilván való, hogy a’ Lélek nem tudja, ’s nem akarja most ebben a’ szempillantásban mind azt, valamit tudhat, vagy akarhat, és az ő képzéssei, soha sem ollyan világosak, hogy még világosabak ne lehessenek, a’ mint ezt, kinek kinek maga Lelki esmérete kiáltja: nints hát minden az ember Lelkében, vagy nem bír mind azokkal az emberi Lélek, a’ mi benne lehetne, ’s a’ mivel bírhatna; az az ő bizonyos határak közé szorittatott, és nem végetlen, hanem véges valóság. Ens Finitum.

§. 134.

A’ Lélek nem örökké való.
A’ közelebb való 133. §ból egyenesen következik, hogy tehát az emberi Lélek, nem örökké való: mert véges valóság azon kivűl szüntelen való változások alá vagyon vettetve; és így magától nem szarmazhatott: mert az örökké való másról nem veheti eredetét, a’ mint azt a’ világról való tudományból bőven meg-lehet mutatni, de nékünk erre sem szükség szorúlnunk, mert a’ mi egyszer véges, az nem örökké való, a’ Lélek pedig véges §. 133. és így nem örökké való.

JEGYZÉS.

Hogy a’ nevezetek miatt ismét tévedésbe ne essünk, meg-kell külömböztetni az örökké valót, a’ Halhatatlantól: a’ Deák így mondja: aeternus a prae, aeternus a post, én az elsőt örökké-valónak, a’ másikat halhatatlannak nevezem. A’ mi örökké való, aeternus a prae, az halhatatlan is; végetlennek is lehetne nevezni, mivel sem eleje sem vége nints; de az a’ végetlen is könnyen tsak halhatatlannak érthetődne, mivel tsak a’ végtől van költsőnözve a’ nevezet. Legyen tehát az aeternus, örökké való, a’ minek sem kezdete sem vége nints, a’ másik pedig Halhatatlan.*
A pontot kettőspontból jav.
– Már a’ Halhatatlanságot a’ Lélektől meg-nem-tagadhatjuk,*
meg-tagadhatjuk A kötet végén található hibaigazító szerint em.
de azt egyszersmind, nem ítélném a’ Lélek’ természeti tulajdonságának lenni, úgy mint vagy a’ testetlenséget, vagy a’ gondolkodóságot, azért ezek közé nem is keverem; – majd az utóbbiakból meg-fog tetszeni; mitsoda értelemben legyen a’ Lélek halhatatlan? most tsak azt jegyzem meg, hogy a’ Lélek nem örökkévaló, mert kezdődött, és ha ő mind örökké ezután élni fog is, már azzal hogy kezdődött szint-annyit el-vesztett az Örökké valóságból; mintha vagy meg-szűnne lenni valaha, vagy még ezután million, esztendőkkel kezdene lenni: mert a’ mi az ő kezdete előtt volt; már az örökké valóság vólt, és ugyan azon örökké valóság fog-tartani vég-nélkűl, és ez nem mérsékeltethetik idő szakaszokkal, az az: noha a’ Lélek halhatatlan, még-sem-mondhatom tsak azt is hogy félig örökké valóságból? a’ léleknek kezdetéig; azt mérsékelni nem lehet, ez pedig az örökké-valóságnak természetéből következik.
Még Pláto maga sem merte nyilván a’ Lelket örökké valónak állitani, noha ez az ő értelmének könnyitésére nem keveset használt vólna; mert ő így okoskodott: arra, hogy az emberi Lélek tudott valamit a’ születés előtt is, nagy erősség úgy-mond az, hogy a’ gyermekek, midőn a’ nehezebb tudomanyokat tanúlják, ollyan hirtelen meg-fognak, meg-értenek szamtalan dolgokat: hogy azokat nem akkor először lattatnak meg-fogni, hanem tsak reá emlékezni: és így hogy a’ lelket még is örökké valókká ne tegye, azt állitotta, hogy a’ Lelkek, már a’ testeknek kezdete előtt alkot[t]attak, és mind meg annyi tsilagokba vóltak helyheztetve, ’s onnan oszlattattak az emberi testekbe, a’ több ertelmeket a’ Léleknek származásáról, lásd §. 78. Jegyz: én itt tsak azt jegyzem-meg, ’s mint bizonyos igazságokat a’ felyebb valókból ki-hozom: hogy a’ Lélek nem*
nem nem Az egyik szó fölösleges, elhagytuk.
örökké való: de régibb idejű-e a’ testeknél, azt nem tudom; ’s állitásképpen nem is erősítem: hanem azomban a’ gyanúságnál sokkal többnek tartom azt; hogy a’ Világ kezdetekor már készen vóltak, az emberi magban, mert a’ magot elevennek, nőhetőnek, mozgónak lenni hiszem, ezt pedig Lélek nélkűl nem képzelhetem: vesd öszve §. 64. Jegyz: és §. 67.

§. 135.

A’ mi tehát a’ Léleknek természeti tulajdonsági közűl, mint bizonyossá[go]kat tudhatunk mind itt van és §§. 128. 129.*
128. 128. A második számot értelemszerűen 129-re jav.
130. 131. 132. 133. 134. be foglaltatik, (hozzá tévén azt a’ mit ezen résznek kezdetében mondottam) hogy t. i. a. a’ Léleknek munkálkodásit nem a’ test mozgása tselekszi tulajdonképpen, hanem tsak a’ mennyiben rész szerént eszköz, resz szerént alkalmatosság, b. hogy a’ Lélek nem részekből öszve rakott valóság, c. hogy a’ Lélek személlyes valóság, d. hogy a’ Lélek nem test, e. Spiritus, testetlen valóság, f. hogy a’ Lélek véges valóság, g. hogy a’ Lélek nem örökké való. – Mint hogy pedig a’ természeti tulajdonság magában nem természeti valóság, §. 12. hanem tsak ugyan a’ természeti tulajdonságakból lehet következést tsinálni, a’ természet valóságra §. 15. de valamig mindent, valami a’ Lélekben vagyon, és lehet ki nem tanúlunk, addig annak természeti valóságat Naturam v. essentiam, nem*
nnm Sajtóhiba, em.
tudhatjuk §. 7. 13. a’ Lélek pedig magát mindenkor tökéletesitheti §. 3. Jegyz: és így mindig lehet több benne mint a’ mi vagyon §. 133. – Nyilvan és bátran ki hozom; hogy azt, hogy a’ Léleknek essentiája természeti valósága miben álljon, valósággal*
vallósággal Sajtóhiba, em.
nem tudhatjuk, hanem-ha közönségesenn abban lenni állitjuk; hogy igyekezik és erőlködik tenni és tselekedni mindent, valamit tsak tselekedhetik.

JEGYZÉS.

Makó Metaph: §. 441. láttatik meg-határozni, hogy a’ Léleknek természete áll a’ gondolkodó tehetségben (vagy szorosabb értelemben, in vi repraesentandi).*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
Azt nem tagadom; hogy ez az egész könyv:*
A kettőspont helyén pont állt, értelemszerűen jav.
Makó Metaph: ollyan könyv; a’ mellyel egyet érteni ditsősség; nem gondol semmit a’ nagy emberek’ ’s Tudósak’ tekintetével, Plato, Cartez’ Malebranch; Leibnicz, Volf, Voltér, Lock, ellen szabadonn ki mondja az igazat, és gondolkodási az emberi értelemmel, mindenütt együtt járnak. – De reám sem neheztelhet senki, ha vele ebben egyet nem tarthatok; mivel maga is tsak ezzel a’ szóval teszi ki: reponenda videtur, in vi quam habet repraesentandi: mintha mondaná hogy neki úgy tetzik.*
A pontot kettőspontból jav.
– De ha az emlitett Tudós fellyebb §. 306. Coroll, meg vallya (videtis opinione plenam essentiae Corporis cognitionem supra vires humani ingenii esse constitutam) a’ testekről, hogy azoknak természeti valóságát tudni nem lehet: holott azok tapasztalhatók: Nem láthatni által, mimodon tudhassuk, vagy hatarozhassuk-meg a’ Léleknek Természetét, mellyet érzésinkel nem tapasztalhatunk. 2do A’ Léleknek képzelő tehetségiből, mint úgy-tartott természeti valóságból, ki-tudja ugyan hozni azokat a’ munkáit a’ Léleknek, mellyek az értelemre és akaratra tartoznak; de a’ Léleknek eltető tehetségét, ’s elevenítő munkáját nem is említi: én pedig ezt a’ Lélektől meg-tagadni nem merem; mert látom, hogy mihelyt nem él az élő állat, mindjárt nem gondolkodik; azon kivűl, ha a’ test magatól Lélek nélkűl eleven lehet, azt mondhatnam; hogy hát magától Lélek nélkűl gondolkodhatik is; egyik ollyan hihető mint a’ másik, és egyik ollyan meg-magyarazhatatlan mint a’ másik; és így ámbár magával a’ Tudós Makóval, Ciceroval, Genuensissel, ’s más tőbbekkel el-hiszem, és múlhatatlannak tartom, hogy a’ Lélek szüntelen gondolkodjon; sőt ez a’ Léleknek származásáról való állításomnak nagy erősségűl szolgál; azt még is nem mondhatom, hogy a’ Léleknek természeti valósága essentiája, éppen a’ képző erőben, vagy gondolkodó tehetségben álljon. – Nem is teszek itt most külömbséget a’ Natura, és essentia között; mitsoda értelmei legyenek a’ természetnek? fellyebb elő szamlaltam; éstem itt a’ Naturánn essentiánn, a’ természetenn, természeti valóságonn, vagy valaminek állatján éppen azt, a’ mit itt kell érteni, úgy-mint magát a’ dolognak valóságát, vagy ha tetszik a’ valamit a’ dologban, a’ miből következik minden, valami benne vagyon, ugyan-azon dologban, és ehez képest a’ Léleknek essentiáját terészeti valóságát, egyebben állani nem mondhatom; hanem abban az erőlkődésben, (Nisus.) melly szerént mindent igyekezik tenni valamit tsak tehet; de úgy, hogy azt az erőlködest sem értem Conscientia nélkűl, hanem hogy a’ Lélek, tudja is azt, a’ mit tselekszik. Hozzá teszem még ezt is a’ Mako Psichologiája’ mentségére, hogy ennek a’ meg-határozásnak, tsak-ugyan jegyzésképen alája teszi; „Tametsi autem animae essentia, in vi cogitandi sita sit; utrum tamet ea vis, semper revera agat, neque terrenis his vinculis unquam impediatur; quaestio admodum obscura est”.*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
Látni való, mit akarok ebből ki hozni, de még is világosabb lessz, ha hozzá teszem azt,*
A szó végén aposztróf áll, ezt vesszőre jav.
hogy a’ kik én velem tartanak, és azt hiszik, hogy a’ Lélek valósággal szüntelen gondolkodik, azoknak nagyobb jussok vólna azt állitani, hogy a’ Léleknek természeti valósága, a’ képző vagy gondolkodó erőben áll. Mert Lelket hinni lenni, és ollyant, a’ millyent mi tartunk, még is annak ollyan erőben állani természeti valóságának a’ melly valaha heverő legyen, és így a’ mint Cicero mondja, a’ léleknek magát el-hagyni, deserere; úgy tetszik, hogy egymással ellenkeznek.


XII. RÉSZ.
A’ Léleknek a’ Testtel való kőzősűléséről.

§. 136.

 HOGY az embernek teste van; és hogy az a’ test magában gondoltatván, a’ tőbb testekhez hasonló természeti tulajdonságokkal bír, azt a’ mindennapi tapasztalás tanitja. – A’ meg-hólt ember’ teste szinte úgy érzéketlen ’s mozdúlhatatlan, mint a’ kő vagy darab fa; és amannak a’ helybe maradásban, nehézségben, mozdithatóságban; részeinek öszve foglalásában, ’s részeinek széllyel oszolhatóságában, szinte ollyan tulajdonságaik vagynak, mint emezeknek. – Hogy az embernek Lelke is van, még pedig a’ testtől külömböző természetű, §. 131. 129. és hogy az a’ Lélek különös személlyes valóság §. 130. és hogy az a’ valóság ollyan tulajdonságokkal bír ’s ollyanokat visz véghez mellyek a’ testek’ erejével ellenkeznek, a’ fell[y]ebb valókból tagadhatatlanúl kitetszik, – és még is, hogy ez a’ nehéz és érzéketlen test, azzal a’ gondolkodó és akaró nemes valósággal, annyira egyesittetve vagyon, hogy együtt ketten, egy élő*
e Értelemszerűen em.
embert tesznek, együtt érzenek §. 19. sőt többnyire többnyire minden ideájit a’ Lélek, a’ test’ érzékenységei által szerzi §. 88. az is bizonyos, és kinek kinek maga’ lelke bizonyítja; ezen két külömböző valóságoknak így együtt dolgozását nevezzük Commercium animae cum corpore; a’ Léleknek a’ testtel való közösűlésének.

§. 137.

Ennek a’ kőzősűlésnek meg-világositására, ’s annak miképpen lehetésének el-találására, szükséges azokra a’ tapasztalásokra vigyáznunk, mellyek ollyan világossak, hogy azokat senki se tagadhatya, és azokhoz hozzá kaptsolnunk azokat: mellyeket a’ Léleknek a’ testi eszközök által való munkálodásáról, akar az Értelem akar az Akarat dolgában eddig mondottunk. – Ha tehát azokra, a’ mellyek az emberi Lélekben és testben történnek gondosan figyelmezünk, ezeket ellene-mondhatatlanúl tapasztaljuk.
Ha a’ Lélek akarja mozdúl a’ test.
1. A’ testnek tagjai, mint a’ szem, kéz, láb, nyelv, a’ Leleknek akaratja ’s meg-határozása szerént mozgásra indíttatnak, úgy a’ mint a’ tagoknak alkotmányja magával hordozza vagy meg engedi.
A’ Lélek’ indúlati meg zavarják a’ testet.
2. A’ Léleknek rendkivűl való fel-buzdúlása, által-hat a’ testre, és annak folyadékira, a’ vért tsudálatosan fel-zavarja, és ez a’ zavarodás le-tsilapodik mihelyt a’ Léleknek fel-hevűlése meg szűnik, a’ mellyet leg-inkább lehet tapasztalni az ollyan emberben a’ ki nagyon meg-haragudott.
Az érzékenységek illetődését nyomba követi a’ Léleknek képzése.
3. Mikor a’ jól el-intézett és egésséges érző tagok, valami külső dolgoktól érdekeltetnek, és meg-mozdíttatnak, tűstént annak a’ változásnak képzése származik a’ Lélekben, (hanem ha vagy méllyen gondolkodunk, vagy nagy indúlatok közt vagyunk, vagy méllyen aluszunk) a’ melly lessz osztán a’ külső dolognak képzelése, repraesentatio rajzolatja, és mihelyt ez az érzékenységek’ mozdúlása meg-tsillapodik, mindjárt, vagy azután kevéssel el-tűnik a’ Léleknek képzése is, melly akkor leg-inkább tapasztalható mikor szemünket keményen valamelly színre függesztjük.
Ha beteg a’ test’ beteg a’ Lélek is.
4. Sok van az ember testében ollyan, a’ mi éleszti az elmét, sok ismét a’ mi tompítja, mikor a’ test bádgyadt és beteg, a’ Lélekben is némű némű lankadtság és meg-unatkozás származik, ellenben ha friss, eleven, egésséges a’ test; a’ Lélek is a’ maga munkájinak végben vitelére sokkal serényebb, és serkenőbb, és gyakran az Orvosok segítsége által, a’ Léleknek háborodása helyre hozattatik.

§. 138.

Ezekből világos, hogy a’ Lélek’ változásinak a’ test’ változásiból, és viszont ezeknek amazokból sokszor elégséges okát lehet adni; avagy tsak az bizonyos, hogy

§. 139.

A’ közösűlésnek bizonyos voltta.
Ollyan tsudálatos és tapasztalható a’ Léleknek a’ testtel való közösűlése, hogy az emberi test bizonyos változásinak a’ Lélekben, ugyan azokhoz illendő változások felelnek-meg: és viszont a’ Léleknek akaratját ’s meg-határozásit a’ test’ tagjainak a’ magok’ alkotmányjához illendő mozdúlási követik.

§. 140.

Annak ki-talá[lá]sának módja.
Nem elég hát a’ Léleknek a’ testtel való közösűlése módjának ki-találására azt meg-magyarázni, hogy a’ Lélek képzelheti a’ külső dolgokat akkor, midőn azok a’ test érzékenységeit illetik; mert még így könnyebb vólna a’ dolgot el-igazítani; hanem azt is meg-kell-világosítani; mi módon legyen? hogy a’ Lélek akarjon valamit, ’s a’ test mindjárt tselekedje.

JEGYZÉS.

A’ Léleknek a’ testtel való ezen közösűlését tsak azok tagadják, a’ kik nagyon okosok akarván lenni, igazán szólván, bolondoskodni láttatnak; és minden képtelenségekre vetemedni nem átallanak. Tudni-illik a’ Scepticusok, a’ kik semmit sem mernek állítani, hanem kétségbe esvén arról, hogy az elme az igazat el-találhassa, mindenről kételkednek, a’ leg-bizonyosabbakat sem hiszik bizonyosaknak lenni; ezeknek hát természet szerént azt a’ közösűlést is vagy bizonytalannak, vagy éppen nem valóságosnak kell állítani.*
A pontot pontosvesszőből jav.
– Nem hihetik ezt a’ közösűlést másodszor az Ideálisták a’ kik éppen tagadják a’ testeknek lételét, az az, azt mondják, hogy a’ világon éppen semmi test nintsen, és harmadszor, az ezekkel ellenkező Materiálisták, a’ kik a’ Lelket egésszen test valóságúnak tartják, de ezeknek is az okosabbjai vagy a’ tsinossabb értelműek, nem lehetnek-el a’ Léleknek a’ testtel-való közösűlése nélkűl, mint már azok, a’ kik testnek tartják ugyan a’ Lelket; de ettől a’ durva, nehéz vastag emberi test’ alkotmányjától meg-külömböztetett valamelly vékony subtilis testnek, a’ millyennek állíthatta ha gyanúságában meg-erősödhetett Lock a’ millyennek vélhette, mikor a’ testetlen Lelket meg-nem-értette Ciceró is; (sőt a’ millyennek tartotta, ha pennája a’ hitele után járt vólna Leibnicz is) mert ezek is az emberben két külömböző valóságot tarthatnak lenni, sőt úgy is kellet nekik tartani; öszve-hasonlítván a’ dög testet az eleven testtel, hanem hogy már ezeket sokkal könnyebben meg-érthetik ’s meg-magyarázhatják, a’ Léleknek a’ testtel való közösűlését, ha egyszer azonáltal eshetnek, hogy a’ test’ természetével a’ gondolkodás nem ellenkezik: és így tsak az ollyan vastag Materialistáknak nintsen ezen közösűlésről való állításra szükségek, mint Hobbezius, a’ ki éppen semmi Lelket nem hitt, hanem a’ test’ alkotmányának tulajdonította a’ gondolkodást, vagy Dicaearchus, a’ ki a’ test’ elegyítésének adta azt, hogy Lélek legyen, vagy rész szerént Epicurus is – a’ ki az értelem nélkűl való Atomusokból világot is tudott tsinálni.

§. 141.

A’ közösűlésnek módját tökéletesen el-találni nem lehet.
A’ mi illeti ezt a’ Léleknek a’ testtel való közösűlését, ez ollyan homályos kérdés; hogy mihelyt azt el-hisszük, melly pedig már §. 135. meg-bizonyosodott, hogy a’ Léleknek természeti valóságát ki-tanúlni nem lehet, mindjárt kételkednünk kell felöle, hogy el-találhassuk a’ közösűlést is, hanem tsak ugyan hozzá vetésképpen több értelmek közűl lehet ollyant választani, a’ melly leg-hitelesebb, ha szinte az, minden környűlállásokat tökéletesen meg-nem-világosíthat is.
Három Systemák.
A’ minthogy tapogatva háromféleképpen lehet gondolkodni erről a’ közösűlésről, és háromféle Systemájok, állítások is vagyon felőle még eddig a’ Bőltseknek. Némellyek az Istent teszik minden közben vetés nélkűl eszközzé, meg-vonván a’ teremtett dolgoktól minden tselekedő erőt vagy tehetséget; mások, külön a’ Léleknek, és külön a’ testnek is, bizonyos munkákat és erőt tulajdonítanak, de hogy egyiknek a’ másikba lehessen ereje, hogy egyik a’ másikat illethesse, azt meg-nem-engedik; – a’ Harmad-rendbéliek azt tartják; hogy a’ Léleknek a’ testre, a’ testnek viszont a’ Lélekre ki-terjed az ereje, egyiknek ereje a’ másikba, valósággal,*
A vesszőt pontból jav.
’s tapasztalhatóképpen bele szivárog influit, az az egyik a’ másikat érdekli.

JEGYZÉS.

Bibellius illyen hasonlatossággal világosította-meg ezt a’ három Systemát, vagy gondolt rendet; képzeljünk két órát mellyeknek egymással tökéletesen meg-kelljen egyezni – háromféle képpen lehet véghez-vinni, hogy meg-egyezzenek 1. hogy egyiknek a’ másikba általható ereje legyen, vagy tsak ennek amaba, vagy mindeniknek egymásba; az az, hogy egyik a’ másikat mozgassa. 2. Az alkalmatosság szerént elő-fordúló okok által, per causas occasionales. Ha t. i. az orás mester mindenkor jelen van, a’ ki minden szempillantásban igazgassa, hogy egyűtt járjanak; 3. Ha előre ollyan helyessen és tökéletesen meg-tsináljuk, egyforma szerszámúkká, egyforma mozgásúkká tesszük, hogy mihelyt mindeniket el-indítjuk, eg’yik a’ másiktól ne hibázzon, hanem tökéletesen meg-eg’yezzen, ’s egyűtt járjon: az elsőt Aristoteles gondolta, de ő könnyen is gondolhatta, mert ollyan valóságnak gondolta a’ Lelket, melly az egész testben széllyel van oszolva, öntve, és belől testesen jelen van mindenűtt, a’ másodikat Cartez és Malebranch gondolták-ki; a’ harmadikat Leibnicz.

§. 142.

Az Isteni jelen-létel Systemája, vagy az alkalmatosság szerént elől-adatott okoké, Cartezius szerént.
Cartezius tehát ezen nehéz kérdésben az Istenhez folyamodott; ’s azt mondja: hogy mikor a’ testet kívűl valami érdekli, a’hoz hasonló és azzal meg-eg’yező ideát nyom az Isten a’ Lélekbe, és viszont mikor a’ Lélek valamit akar, vagy magát ez vagy amaz tselekedetre meg-határozza, az Isten a’ testben, azzal a’ meg-határozással meg-egyező mozdúlást indít, és így ezen értelem szerént, a’ Léleknek a’ testtel való közösűlése tsak költött, vagy úgy tetszett közösűlés; és fel-tétettetik, hogy az Isten magának örökös törvényűl tette, hogy a’ testnek bizonyos változási ’s érdekeltetése szerént a’ Lélekben formáljon bizonyos dolgok’ ideáját, és a’ Léleknek bizonyos meg-határozásai szerént a’ testben rendes mozdúlásokat tsináljon; és ez a’ mód, vagy gondolt rend neveztetik, Isteni jelen-létel’ vagy Isteni segítség’ Systemájának, vagy másképp, alkalmatosság szerént elő-fordúló okok’ Systemájának.

§. 143.

Nem állhat-meg.
Ez a’ módja a’ Léleknek a’ testtel való közösűlésének, meg-nem-állhat e’ következendő okokból:
1. A’ Léleknek vagy minden változásait és tselekedeteit az Isten maga tsinálja, vagy tsak némellyeket, ha mind, úgy nem lészen a’ Léleknek szabad akaratja, az ellen, a’ mi már fellyebb §. 126 meg-bizonyítatott. Sőt nem lessz Lélek is, mert honnan mutatjuk-meg hogy van, vagy kelljen lenni. Ha pedig tsak némellyeket; hát kérdés: miért nem mind? több tselekedő erő kívántatik-e emezeknek végben-vitelére mint amazoknak? hogy van: hogy az értelmes Lélek eszre nem veszi? (mert hogy nem veszi, mindnyájan érezzük) mellyikek származnak a’ maga tulajdon erejétől, ’s mellyikeket tsinálja az Isten? honnan van? hogy mindenikről hasonló, és ugyan azon egy hitelünk, érzésünk tapasztalásunk, esméretünk vagyon?
2. Illyen formán, mind a’ Léleknek mind a’ testnek minden mozdúlásai ’s tselekedetei, tsupa tsudák lesznek: ollyanok, a’ mellyeknek tselekedő okát, ez teremtett mindenségben fel-nem-találhatjuk: és ezeket a’ tsudák közűl ki-nem vehetjük annál fogva, hogy a’ Lélek és test, ezeknek végbe-vitelére alkalmatosságot szolgáltatnak; mert eg’y az, hogy a’ Lázár fel-támasztásában is a’ rokonoknak könyörgése vólt alkalmatosság adás még is azért tsak tsuda vólt a’ fel-támadás: más az, hogy illyen formán az Isten első oka, és tselekedője lészen az alkalmatosságot adó mozdúlásnak, és akaratnak is, és így a’ dolog mind egyre megy.
3. Ezzel a’ móddal éppen semmire sem magyarázzuk-meg a’ Léleknek a’ testtel való közösűlését; ’s a’ mint ki-tetszik a’ Bibellius’ hasonlatosságából §. 141. Jegyz. melly kivált Cartez’ ellen leg-nagyobb felelet, mert ő minden dologban leg-világosabb magyarázatot ’s meg-fejtést kíván. Bolondság úgymond Cicero, az Istent valaminek okává tenni, ’s a’ dolognak valóságos okát nem visgálni, valami tsak lessz, vagy származik; akarmillyen legyen az, de kell neki a’ természetben okának lenni. Utóljára
4. Ezzel az állítással az Istent ollyan tselekedeteknek tesszük tselekedő okává; és minden közben-vetés nélkűl való tsinálójává, a’ mellyek az Isten’ természeti tulajdonságival ellenkeznek; az az, a’ miket az Isten mint tökélletes valóság nem tselekedhetik. Nem is áll itt ellent az, hogy a’ Lélek maga határozza-meg magát, és úgy viszi véghez az Isten a’ testben, a’ mit a’ Lélek akar; mert ha meg-fordítjuk a’ dolgot; a’ testnek sokszor ollyan illetődései vagynak és érdekeltetési, a’ mellyeknek egyenessen nem oka a’ test, és még-is a’ Lélekben, az Isten’ tiszta természetével ellenkező változás, kivánság, akarat, származik belőlök: hogy foghatnánk tehát reá az Istenre, hogy maga indítja azokat közben-vetés nélkűl a’ Lélekben? a’ szem látja másnak elő-menetelét, és annak ő nem oka hogy látja, mert véletlenűl ötlik belé ember’ társának fényes állapotja; az a’ látás alkalmatosságot ád a’ Léleknek az irigységre: fogd reá most, ha mered, hogy az érzékenység vezetése szerént az Isten dolgozik a’ Lélekben.
§. 144.

Az előre el-intézet meg-egyezés Systemája: Leibnicz szerént.
Leibnicz’ más módot gondolt-ki, mellyet leg-inkább Volf világosított-meg, ’s magyarázott; a’ mellyet Harmonia praestabilita, előre el-intézett meg-eg’yezésnek neveznek közönségesen. Ez ebben áll: hogy a’ Lélek a’ maga képzéseit, és kivánásait, természeti, és vele született tehetséggel, valóságosan és szakadatlan folyamattal tulajdon maga viszi véghez; a’ testnek pedig minden mozgásai egyedűl annak öszve-rakásától ’s alkotmányjától tulajdon magától származnak; ’s mind a’ kettőnek változásai, mint valamelly tsudálatos öszve-esküvéssel egymással meg-eg’yeznek, de még is egyik, a’ másiknak tselekedeteire semmi okot nem ád, semmi hasznot nem hajt; hanem ugyan azok, és ugyan ollyan rendel történtek vólna a’ Lélekben, ha az semmi testhez nem lett vólna is kaptsoltatva, és a’ test is ugyan azokat tselekedte vólna, ha semmi Lélektől nem vezéreltetne is. Ez a’ tsudálatos meg-egyezés pedig, és a’ tselekedeteknek mint-egy öszve-súgása onnan származik, hogy az Isten, minekelőtte ezeket az egymástól külömböző természetű valóságokat öszve-kaptsolta vólna, mindeniknek változásait, és történendő tetteinek rendjét előre el-látta, ’s minden Lélekhez hozzá illő testet kaptsolt. És azért ez a’ meg-egyezés, előre el-intéztetett.

§. 145.

Meg-nem állhat.
Mikor az ember, ezt a’ Leibnicz’ vélekedését olvasni kezdi, eleinte mint-egy tsalogatja az embert a’ hitelre; és átallyában vévén is, ollyan mesterséges találmány, mellyet ha hitt Leibnicz’, tsak azért sem szégyenlhette, hogy ki-tudta gondolni.*
A pontot kettőspontból jav.
De már Volf szégyenlheti hogy hitte, mert őtet az a’ Ditsekedés hogy találta vólna, nem ketsegtetheti.*
A pontot kettőspontból jav.
Azomban, ha jól meg-visgálta akar ő akar más, fel-oldhatatlan tsomókat, meg-fejthetetlen nehézségeket találhat benne, úgy-mint
1. Hogy azon kezdjem, a’ mivel közönségesen tzáfolni szokták Leibniczet, ellenkezik ez az állítás a’ Leibnicz’ követőjinek ezzel a’ fő állítássokkal, semmi sints elegendő ok nélkűl, mert ha a’ Lélek a’ képzésre, a’ testnek külső dolgoktól lett illetése által nem serkentetik, honnan adjuk elegendő okát annak, hogy képzel a’ Lélek? az az előtt képzett ideák nem elegendő okok, mert mikor én a’ szememmel valamelly Szó-tárban ezeken a’ szókon által-szaladok, gyámol, gyanánt, gyanú, gyanta, gyapjú; egyszerre, egymásután rémlenek előttem mind azok a’ dolgok, valamellyeket ezekkel a’ nevekkel szoktunk jelenteni; ’s hát valyon mitsoda öszve-foglalások lehet ezeknek az ideáknak? hogy egyik oka legyen a’ másik’ származásának; ha azt feleled: hogy ennek oka bent van a’ Lélekben magában, ebből sokkal nehezebben fejtőzöl-ki; és akarmint mentegesd, a’ sűl-ki belőle, hogy tehát a’ Léleknek minden munkáji, el-kerűlhetetlenek, absolutae necessariae, okvetetlen véghez-menendők.
2. Ha a’ Léleknek minden képzéssei, minden ideáji azon rendel mennek véghez és jönnek elő, a’ mint mennének ’s származnának, ha a’ lelken kívűl semmi sem vólna; honnan mutatja-meg Leibnicz? hogy van az embernek teste, sőt tsak azt is, hogy van, és nem semmi sem ez a’ látható világ. – Azt mondja, hogy velünk született ez a’ Mindenségnek ideája, semmit sem nyer vele; noha ez is hihetetlen, – de ha úgy vólna is, honnan van hát? hogy tsak azokról a’ dolgokról, vagyon esméretünk, ez látható világ részei közűl, a’ mellyek érdeklik az érzékenységeket, miért? hogy a’ született vaknak a’ szinekről, a’ siketnek a’ musika-hangjáról nints ideája; miért? hogy az elmének tébolyodását, a’ mint az, az agyvelőnek zavarodásától meg-történhetik, úgy testi orvoslás által helyre is lehet hozni ’s a’ t.
3. Ha az emberi testnek mozgásai, az emberi testnek intézésétől nem vezettetnek,*
vezettetnék Értelemszerűen em.
’s igazgattatnak, úgy nem lesznek azok, önként-való mozdúlások; hanem mind egy-mással öszve-lántzolva folynak, ’s öszve-fonva következnek, és így tsak annyi ditséretet vagy gyálázatot érdemlenek, mint a’ szívnek kettőzött dobogása, ’s az élet ereknek ütése, mozgása.
4. Sok ember előtt egy tanító Mester, tanítja a’ Mathesisban a’ Circulust, tökéletesen kerek-görbeséget, annak a’ sok embernek lelke, mind-egy természetű, és mint hogy a’ test mozgásai, ez vagy amaz változást nem okozhatnak Leibnicz’ értelme szerént a’ Lélekben; hanem a’ Léleknek egyik ideája okozza a’ másik következendőt: úgy mind-azoknak az embereknek, a’ Circulus’ ideája után ugyan azon, és egymástól semmit sem külömböző ideájiknak kellene következni, mert éppen ez okozza a’ következendőket; és ha egy-hónap múlva reá-emlékezik akarmellyik ember, azon circulus ideájára, akkor is hasonló, és ugyan azon ideáknak kellene nyomba követni, ugyan azt a’ circulus’ ideáját, melly pedig hogy nem úgy vagyon, a’ tapasztalás tanítja.
5. Vallyon lehetséges-e; hogy a’ test’ segítsége által véghez vitetni szokott sok nemes tselekedetek, Társaságoknak ’s nagy Hadi tetteknek*
testeknek Értelemszerűen em.
igazgatássa, nagy és tudós könyvek írása, elmés és tudománnyal tellyes beszélgetések, egyedűl a’ test’ alkotmányja mozgásitól következzenek; a’ Léleknek minden igazgatása nélkűl? –

JEGYZÉS.

Valamint Volfiusban annyira gyökeret vert, ennek az állításnak hitele, hogy szinte-úgy boszonkodik, ha valaki ellene mond: Butának mondja, a’ ki ezt a’ bőlts Tudományt meg-nem foghatja, és gyengének, a’ ki a’ kegyességnek meg-sértése nélkűl, azt az előre el-intézett meg-egyezést el-fogadni nem tudja; és éppen tsak az illyeneknek ajánlja tsúfolódóképpen, a’ harmadik most mindjárt következő Systemát: úgy a’ több bőltsek, hasonló hegyes tőrökkel illetik Volfot, mind az állításért, mind az éles szurdalásokért ’s sokan ki is nevetik. De én ugyan úgy itélem, hogy valamint Leibniczet a’ fel-találásért, úgy Volfot a’ hitelért ki-nevetni egy átallyában nem lehet; de még tsudálkozni sem lehet rajta, hogy ollyan meg-átalkodva ragaszkodik e’hez mind Volf, mind a’ kit a’ Leibnicz’ és Volf’ nagy tekíntete ennek hitelére reá-vett; sokszor rajtunk is meg-történik, hogy ki-gondolunk valamit, tetszik a’ gondolat. – A’ maga szeretés kétszeressen erősíti az argumentumokat erősségeket; – utóljára annyira megyünk, hogy ha lelki esméretünk eleinte mást mondott is, de mivel minden ellene-mondások elől, egy meg-rögzött mentség alá el-takarodzhatunk; állítjuk, hisszük, valljuk azt, a’ mit gondoltunk, vagy más nagy tekíntetű Bőltstől tanúltunk. Ez a’ mód pedig Leibnicztől ollyan mesterségesen van ki-tsinálva, hogy noha a’ fenn ki-tett öt ellenvetések, mind okossak, erőssek, fundamentomossak, ’s méltók a’ be-vételre, de még is igen könnyen felel többnyire azok ellen Leibnicz; és Volf is mindenikre tsak azt mondja: hogy az Isten előre el-látta, és éppen úgy látta el, a’ mint megy egyik gondolat a’ másik után, egyik testi tselekedet a’ másik után. Úgy igazította-fel a’ két órát az a’ leg-bőltsebb mester, hogy azok a’ leg-képzelhetetlenebbekben is meg-egyezzenek, híjjába hordom itt elő (mellyet pedig, én is más is lelkünk esmérete után érzünk) a’ szabad akaratot, mert Volf’ azt is szint-úgy ki-tsufolja, mint a’ többit. – De mi tévők legyünk hat? hogy Volfot is meg mentsük a’ képtelenségnek hívésétől, ’s belső érzésünknek is eleget tegyünk, mellyel bizonyal tudjuk, hogy az ő állítássa meg-nem-álhat. – Valamennyi tagból áll ez az értelme Volfnak, mindeniket öszve-kell vesztenünk egy-mással, és nem kivűlről hordani az erősségeket; úgy talám erőtlenebb okokkal is meg-gyengíthetjük értelmét, ’s arra vehetjük hogy kételkedjen.
1. Fellyebb §. 128. Jegy. 7. – egy jegyzést tettem-fel, némelly mélly gondolkodású bőltseknek, nevetségesnek és gyermekesnek, sokak előtt pedig hihetetlennek is látszanék: hogy hát leg-alább a’ hihetetlenségtől meg-mentsem, ezt adom hozzá, ’s így magyarázom-meg: a’ Lélekben két ideának egyszersmind lenni lehetetlen, hanem egymásután, noha igen nagy serénységű következéssel: mert ha a’ Lélek mint foglalat nélkűl gondoltatott valóság ollyan természetű vólna, hogy egy benne lévő idea, mást ki-nem-zár (mint egyik Mathematicum corpus, a’ másikat) úgy a’ Lélek, valamit származásától fogva képzett, képzelhetné egyűtt, egyszerre, egy szempillantásban; úgy-de ez lehetetlen; hát amaz is.*
A pontot kettőspontból jav.
De hiszen kiáltja maga a’ lelki esméret, hogy ámbár vólna is, valamelly el-gondolhatatlan módon a’ Lélekben egyszerre több idea, de egyszer, egynél többet nem képzelhet. Nem áll ellent az én állításomnak az: a’ mellyel a’ Psycholohusok már ma nagyon is vissza élnek; hogy a’ Lélekben van Itélet-tétel, Judicium, az itélet-tételben pedig két idea vagyon; és így lehet a’ Lélekben egyszersmind két idea; mert nem egyszersmind van az, mind addig még meg-nem készűl az Itélet-tétel; hanem: ha azt mondja ítélét-tételem, hogy a’ hó fejér; elébb képzelem a’ havat, azután noha igen szaporán a’ fejéret, vagy meg-fordítva; és még azután harmadszor hozom azt ki, hogy a’ hó fejér. De még a’ meg-készülő Judicium sem ollyan oszolhatatlan valami, hogy annak képzéséhez ne férhetne az idő-haladas: úgy hogy tagadhatatlan igazság marad az: hogy a’ képzés, a’ Perceptio, egyszer egy időben, egy perczentés alatt tsak egy ideát képez, és azután a’ másikat. Már én hát öszve-vesztem a’ Volf’ vagy Leibnicz’ állításának három első tagját. – Először azt mondja: hogy a’ Lélek némelly vele-született tehetséggel a’ maga képzéseit, és kívánásait, világosan, és szakadatlan folyamattal, tulajdon maga viszi véghez; – a’ második tagja ez: a’ testnek minden mozgásai, egyedűl annak öszve-rakásától ’s alkotmányjától tulajdon magától származnak – harmadik tagja ez: hogy mind a’ kettőnek változásai, tsudálatos öszve-eskűvéssel, egymással meg-egyeznek. – Már most próbállyuk a’ testet el-indítani, a’ maga mozgásinak rendes útján; én vetem szemeimet a’ fejér falra, mikor éppen eszem; ’s azomban harangoznak.*
A pontot kettőspontból jav.
– A’ szemem látja a’ fejér falat, az inyem érzi az étel’ ízét, a’ fűlem hallja a’ hangot. – Meg-engeded azt Túdós Volf! hogy az én érzékenységeimben történhetnek ezek egyszersmind, ugyan azon egy szempillantásban, meg-kell-engedned, mert okát adom: egyik érzékenységem külömböz a’ másiktól, mind helyre, mind öszve-rakásra nézve; és így a’ faltól szemembe görbülhetnek a’ nap’ súgárok, és a’ hang érdekelheti fülem’ dobját, ugyan akkor mikor az étel meg-illeti inyemet; mert egyik a’ másikat ki-nem-zárja. No hát, ha a’ Lélekben ugyan akkor történik a’ képzés; mikor a’ testben a’ mozdúlás, vagy akar minémű változás: tsináld-ki, hogy a’ Lélek, mind a’ hármat szint-úgy egyűtt képzelje a’ mint a’ test egyűtt érzi: ezt ki-kell tsinálnod, mert külömben a’ Léleknek képzései nem egyűtt fognak járni a’ test’ mozgásival. Azt pedig, ha mind Leibnicz mind Volt öszve-teszik is méllységes elméjeket; soha véghez nem vihetik, hogy a’ Lélek, egyszersmind három ideát képzeljen; hanem egymás után. Azt az ellenvetést be-nem-veszem, hogy el-van-intézve az Istentől az is, hogy a’ Lélek mellyiket elébb ’s mellyiket utóbb képzelje? mert egy az, hogy, hát ha a’ testem tellyes életemben mindég illyen állapotban vólna, soha reá nem érne a’ Lélek rendel képzeni az ideákat, és örökké tudatlan maradna; más az: hogy mihelyt el-lessz végezve, hogy egyiket elébb, másikat utóbb képzelje, már oda van a’ Systema, mert nem egyűtt történik a’ testnek mozdúlása, a’ Lélek’ képzésével; nem egyűtt – mert ha a’ fal’ ideáját képzi a’ Lélek elébb, addig hát míg*
még Értelemszerűen jav.
azt képzi, már a’ testben meg-van ama’ másik két érzékenységek’ illetése is. És így ezek elébb vagynak, mint azoknak ideája, – és így a’ képzelhető világot a’ tapasztalható világgal meg-nem-lehet egyeztetni.
2. Hasonlóképpen – gyanús állításnak vagy vélekedésnek tetszhetik sokak előtt az is, a’ mit §. 64. Jegyz. ’s más több helyeken is elő hoztam: és már eddig is némelly Tudósoktól meg-itéltetést érdemlettem érette: hogy az emberben a’ gondolkodó és elevenítő Lélek mind egy; kivált hozzá járúlván az is, hogy az ember’ testének elementuma benne vólt az Atyákban, sok ezer ízekig, és azzal (hihetőbb mint nem, hogy) a’ Lélek is vele vólt, mivel a’ mag eleven vólt, mert mindenkor nevelkedett; attól féltettek némellyek, hogy valósággal Leibniczianus akarok lenni (noha azt hogy a’ Lélek kis vékony test legyen Anima, de abban van különösebb testetlen Lélek Spiritus, mellynek amaz első, mint egy lakóháza, ’s hordozó szekere vehiculum; meg-lehetett vólna tanúlni, a’ régi görög Philosophusoktól is).*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
Most hát lássa akarki hogy ezt is ellene fordítom Leibnicznek.*
A pontot kettőspontból jav.
– Azt mondja hát Leibnicz: hogy a’ Lélek’ képzései, a’ test’ mozdúlásával, tsudálatos öszve-súgással meg-egyeznek: de azt is, hogy egyik a’ másikra semmit sem használ ’s nem dolgozik, hanem ugyan azok történtek vólna a’ testben, ha soha lelke nem lett vólna is, és viszontag. – Veszessük öszve egymással ezeket is.*
A pontot pontosvesszőből jav.
– Én azt állítottam, ’s meg is mutattam fellyebb, hogy a’ melly Lélek gondolkodik az elevenít is, és látni-való is, hogy mihelyt a’ test meg-szűn eleven lenni, mindjárt meg-szűn az ember gondolkodni is. – Ha valakit meg-foljtanak, minden test része meg-van, de mivel nem eleven, nem is gondolkodik. De még erre azt felelné Leibnicz: hogy éppen úgy intézte az Isten, hogy addig folytassa a’ Lélek a’ testben a’ maga’ munkájit, míg*
még Értelemszerűen em.
a’ test eleven lessz. – De hiszen, nem is itt van az erősség ereje, hanem ott; hogy az emberben a’ gondolkodó és elevenítő erő mind-egy: ha hát a’ test, eleven Lélek nélkűl, vagy ha Lélekkel is de nem annak ségítségével; úgy hát gondolkodik is a’ Lélek segítsége nélkűl. – De még ez sem elég Leibnicznek.*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
– Ki-mondom hát világosan: Ha a’ test, lehet eleven, Lélek nélkűl, ha van ollyan tehetség, ollyan erő a’ testben; hogy ő tsak a’ tsupa maga alkotmányja öszve-rakása által, alkalmatos arra, hogy mozogjon mind addig és ollyan rendel, a’ millyennel és a’ mig a’ Lélek gondolkodik, minek hát oda a’ Lélek? holott ollyan erő maga az elevenítő erő a’ testben, hogy ha eleveníthet, bizony ellene-mondhatatlanúl gondolkodhatik is. Test-e az az elevenítő erő? Ha*
A H-t h-ból jav.
test, minek vonja külön magát Epicurustól Leibnicz? Ha*
A H-t h-ból jav.
testnek alkotmányja tsak, ’s valamelly természeti mozgás; miért külömbözteti magát Hobbeziustól? hiszen ha nem valamelly különös személlyes valóság az az erő; melly a’ külső tápláló test részetskéket, meg-válogatja, a’ kis embert nagy emberré neveli; úgy intézi hogy az emberi magból éppen ember teremjen, a’ baroméból barom, noha mindenik élhet ’s néha él is egy-forma tápláló eledelekkel; úgy mi szükség ismét Carteziustól külömbözni Volfnak, tsak mondja ki igazán, hogy az Isten tselekszi mind ezt, mind a’ többit közben-vetés nélkűl. Ha pedig az az elevenítő erő ollyan értelmes valami, hogy ezeket a’ testhez ragadott test részetskéket meg-tudja válogatni ’s el-nem téveszti: minek oda más értelem, minek oda más Lélek? hiszen a’ mi ezeket illyen okos rendel el-tudja intézni, tud az gondolkodni – minek szaporittsak hasontalanúl a’ valóságakat; hadd dolgozon a’ test maga, ha Lélek nélkűl dolgozhatik, tsak mond*
tsakmond Különírtuk.
ki inkább magyaránn Bőlts Leibnicz? hogy a’ testet akartad Lélekké tenni; Te pedig Tudós Volf; a’ ki Butának tartod azt a’ Lelket, a’ ki a’ te értelmedet meg nem értheti, próbáld. – Ha mikor a’ Neuton testetlen Lelke a’ Diferentialis és Integralis Calculust ki találta; a’ Leibnicz’ testes újjai, a’ Léleknek segitsége nélkűl tsak-nem ugyan azt írták más név alatt, bontzold fel az emberi testet, vagy bontzold fel magát Leibniczét, járj végére miből állott? ’a tsinálj hasonlót, (ez sem lessz nagyobb mesterség, mint a’ méllységes Algebra), hadd írjon az is valami újjat, minden Lélek nélkűl.

§. 146.

A’ testes be szivárgas’ Systemaja. Influxus Physici.
Hátra vagyon a’ harmadik Systema; hogy tudni illik a’ Léleknek a’ testtel való közösűlése, munkás okok által, vagy testes bé szívárgás által készűl-meg, az az: hogy a’ Léleknek van ki terjedő ereje a’ testre, és a’ testnek, a’ Lélekre. Azt tanítják t. i. ennek a’ módnak állítóji, hogy*
hogy hogy Az egyik szó fölösleges, elhagytuk.
akarmennyire külömbözzenek is természeti tulajdonságaikra nézve a’ test és a’ Lélek; de annyira öszve vagynak kaptsoltatva, ’s olly szorossan egyesíttetve, hogy egyik a’ másikat valósággal mozdithatja (’s hogy testiképen szóljak; érdekelheti)*
A záródó zárójel helyén kettőspont áll; értelemszerűen jav.
de azomban ezen tselekedet által, egyiknek valóságából a’ másikba semmi által nem megy; a’ testből Lélekké, a’ Lélekből testte semmi sem változik, hanem meg-tőrténvén az érző testben a’ mozdúlás, és az inak által az agy velőre fel-vitetvén, a’ Lélek, az érzésnek képzésére serkentetik, és viszont, meg-határozván a’ Lélek, a’ maga akaratját arra, hogy ez, vagy amaz tagot meg-mozdíttsa, az inak tüstént meg-mozdúlnak, és a’ tagban egy önként esett mozgás következik: azért úgy vélekednek ezek a’ bőltsek,*
bőltsék Értelemszerűen em.
hogy gyakran az ember testében ollyan mozdúlások történnek, a’ mellyeknek elébbeni oka nints magában a’ testben, hanem a’ Léleknek kívánságától, és a’ Léleknek mozditó erejétől származnak, gyakran ismét a’ Léleknek meg-határozása szerént a’ testnek mozgásai úgy meg-szünnek, hogy azokat a’ test’ termetében semmi más mozgás nem követi.

§. 147.

Mivel a’ mint fellyebb meg-tetszik, a’ Léleknek (a’ mint a’ testnek is) természeti valóságát ki tanúlni nem lehet: úgy egyiknek a’ másikkal való közösűlése is meg-magyarázhatatlan; sőt ha természeti valóságát a’ Léleknek, a’ szüntelen gondolkodás tehetségiben határoznánk is-meg, vagy szélessebben §. 135. abba helyheztetjük is, hogy míndent akarjon tenni, valamit tsak tehet: még is, mivel kettő a’ minek közösűlni kell, Test, és Lélek; a’ test természetét pedig valósággal nem tudjuk: azért ezen harmadik értelemben is, sok meg-fejthetetlen nehézségek jönnek elő, úgymint.
Ezt is nehéz meg-állitani.
1. Azt mondják ezen állítás ellen sokan; kívált Volf a’ ki ennek nagy ellensége, hogy e’ szerént a’ Leleknek a’ testbe, és a’ testnek a’ Lélekbe, testiképpen által kellene szívárogni, a’ mint ugyan azt teszi az Influxus nevezet. Igaz ugyan, hogy a’ nevezet nem valóság; és nem szórúl, hanem dologról vagyon a’ Kérdés, de ez tsak ugyan ezen néhézségre nem elég felelet; mert testben, mozgást tsínálni illetés nélkűl, úgy tetszik hogy képzelhetetlen, ha pedig a’ Lélek nem test, miképpen illeti a’ testet.
2. Azt vetik ellen: hogy a’ Lélek, nem dolgozhatik úgy a’ testben hogy annak érző szerszámait effective, valósággal mozgassa; mert nem is tudja a’ Lélek, ’s nem érti a’ test’ alkotmányjában az inaknak, ereknek, ’s némelly igen vékony folyadékoknak öszve-rakása’ titkát; azok’ segítségével mennek pedig véghez, a’ tagoknak mozgássai. De ha egyszer az első nehézséget el-lehet hárítani; már erre könnyű lessz meg-felelni, testes hasonlatossággal is. Sokszor dolgozunk ollyan eszközök által, a’ mellyeknek alkotmányját nem értjük; lehet ollyan Orgona játszó a’ ki az Orgonának belső öszve-rakását soha sem látta, ’s nem érti; de azért éneket tud rajta verni, tsak hogy a’ hasonlatosságot nem kell egész erőben venni.
3. Azt kérdik: miképpen lehet: hogy a’ Lélek, ne tudja az agyvelőnek illetését ’s érdekeltetesét, holott éppen ezek az illetesek serkentik őtet a’ dolgozásra, képzelésre; gondolkodásra: ezt a’ Kérdést ugyan, a’ Volfianusokra nézve könnyű viss[z]a fordítani; de hogy egyenesen feleljek; meg-mondatott fellyebb, hogy az magában nem vólna nagy nehézség, hogy a’ Lélek érezze a’ test mozdúlását, mikor azt maga eleveníti, ’s teszi mozdúlhatóvá; mert hiszen van értelme; láthat leg-alább úgy, mint a’ szem a’ tűkőrben: hanem az a’ nehéz meg-fogású dolog, hogy a’ Lélek illethesse a’ testet, ’s kénszerithesse hogy mozdúljon.
4. Azt gondolják továbbá; hogy a’ természetnek egy kiváltképpen való törvényje el-bomlik a’ miatt, hogy ha ez az értelem igaz; nem lessz egy formánn állandó mértéke, a’ testekben lévő élő-erőknek;*
elő-erőknek Értelemszerűen em.
mivel némelly mozditó erő származik valamelly testben úgy; hogy az semmiből másból nem kőltőzik oda; némelly erő pedig, a’ Lélek kedvéért el vész, a’ nélkűl, hogy más valahol származzon. – Ezt ha senki sem mondaná is könnyű eszre venni, hogy Volf’ ellenvetése, mert ő kéntelen élő-erőt*
elő-erőt Értelemszerűen em.
adni a’ testekbe, mivel már az emberben kell lenni, ha a’ Lélek nem okozza az elevenséget is a’ mozgást is. De ez ellen az élő erő ellen feleljenek azok; a’ kik már ma, a’ testben lévő minden erőt, a’ mint érthetjük az erőt testhez képpest, az egy mozdúlhatatlanságból, ex vi inertiae, ki tudnak hozni: (Vis inertiae mivel már sokszor*
szokszor Sajtóhiba, em.
elő jött; meg-kell jegyezni; hogy azt ollyan erőnek tartják: melly ellenkezik, vagy ellent áll a’ mozdúlásnak, vagy mozditó erőnek.)
5. Azt is gyanítják; hogy ez az állitás, el-rontja a’ Léleknek halhatatlanságat; mert ha a’ Léleknek nintsen magának ereje, mindent képzelni, valamit képzel, hanem a’ testi érzékenységek szükségesek reá, ’s azok által munkálkodik a’ Lélek; úgy a’ Lélek a’ testből való ki költözése után nem dolgozhatik; de ez az ellenvetés ugyan én ellenem nem használ, mert én meg-bizonyitottam fellyebb, hogy a’ Léleknek vagynak ollyan ideáji is, mellyeket a’ testtől nem kőltsönözött. Volf’ szájából pedig szégyen is hallani, holott Leibnicz, adott ollyan vékony testetskét a’ Lélek mellé, mellyet soha el-nem hágy; – de ha egyenessen akarunk felelni: szólljon helyettünk az emlékezet, a’ képzelődés, az ész, az okoskodás, a’ testől el-vont, ’s minden test’ segítsége*
segetsége Sajtóhiba, em.
nélkűl vissza hozattható ideák; nagyobb az, hogy ha minden ideák az érzékenységektől származtak; úgy a’ Lélek, a’ test’ él-válása után, új ideát nem szerezhet semmiből, hanem azokonn kell néki jártatni értelmét, a’ miket a’ testben szerzett; hát hogy érezheti? hogy értheti azt a’ boldogságot, melly vele jár a’ halhatatlansággal, de a’ mellyről e’ testben semmit sem tudhat; vallyon nem szorúl-e reá Lock hogy el-higyje: hogy vagynak a’ Léleknek vele született ideáji is, és talam éppen ollyanok azok, mellyekkel bírni fog az örökké valóságban; (a’ hol ollyanok vagynak, a’ miket itt szem nem látott, fűl nem hallott ’s a’ t.) tsak-hogy azok most, a’ test’ terhe alatt pislogva lappanganak, mint a’ tűz a’ hamu alatt.
6. Hogy tőbb ellen-vetéseket elő ne hordjunk; itt van még egy a’ melly hasonló az elsőhőz; és meg-fejteni is szint’ ollyan nehéz: hogy ez a’ Systema, nagyon segiti a’ Materialistakat, a’ kik azt hiszik, hogy nints testetlen valóság; mert ha a’ testnek van ereje be-szívárogni, és érdekleni a’ Lelket; mit kell gondolnunk*
gondo-dolnunk A szó a lapszél miatt elválasztva szerepel, és a do szótag megismétlődik; em.
a’ Lélekről, ha azt illetheti a’ test.

§. 148.

Ez az értelem leg hihetőbb a’ harom közűl.*
közúl Sajtóhiba, em.
Ezekből látni való: hogy ez ellen az értelem ellen való minden ki-fogások könnyen meg-fejthetők az elsőnn és az utólsónn kivűl; melly kettő jó formánn mind-egy: és így ha azt egyszer a’ lehetetlenség gyanújából ki merithetnénk, hogy a’ Lélek ha nem test is; érdekelheti mozdithatja a’ testet; mindjárt ellene mondhatatlanná tehetném, ezt az értelmet: de ezt ugyan valamig tsak mind a’ Léleknek mind a’ testnek természeti valósagát ki nem tanúljuk, addig tökéletesenn véghez nem vihetjük; azomban, jobb minden szemérem nélkűl meg vallani rővid értelmünket és a’ három közűl inkább ezt választani, mint a’ többit, mig újjat jobbat nem találunk; mert jóllehet, hogy homályos az állitás, de tsak ugyan lehet mellette fogni; mert ebből meg-lehet magyarázni, miképpen legyen az, hogy él a’ test, ha Lelke van; mimodon van, hogy valósággal egyesűl és közösűl a’ Lélek a’ testtel? mellyet a’ másik két értelem közűl egyikből sem lehet meg-magyarázní.*
A pontot pontosvesszőből jav.
Továbbá tapasztaljuk valósággal, hogy a’ Lélek a’ testnek változásai szerént külömb-külömbképpen változik és szenved, most fajdalmat, majd gyönyörüséget érez; most lankadt, majd friss, eleven, és a’ maga’ munkájinak el-követésére serény; a’ honnan ki tetszik, hogy a’ testnek érdekeltetési által, a’ Lélek is valósággal meg-ílletetik, érdekeltetik. – Ellenben tapasztalható, hogy a’ Léleknek akaratja szerént, a’ tagoknak önként való mozgása tsudálatos serénységgel és állandósággal megy véghez; a’ honnan nagyon hihető hogy az a’ Lélektől magától származik, úgy hogy, a’ kik leg-elősszőr állitották ezt az értelmet, úgy látzik, hogy inkább a’ természettől tanúlták, mint találták; sőt soha elegendő okát nem tudnánk adni, mi modonn származzanak bennünk, egymástól annyira külömböző ideák; hanem-ha az érzékenységekben tőrtént illetésekhez folyamodunk. Maga Volf’ is kentelen vólt azt meg-vallani, hogy ollyan nagy közösűlés tapasztaltatik a’ test és Lélek közzött, a’ millyennek kellene lenni, ha valósággal egymást illethetnék; egymás munkájinak tehetős okái vólnának: azért az egyért pedig, hogy a’ Lélek és test, természeti valóságaikra nézve külömböznek, nem méltó egy átallyában meg-vetni ezt az értelmet, mert-úgy az Istentől is meg-kellene tagadni, azt, hogy az ő tehetős ereje ki-hasson, ki-terjedjen a’ testekre.

JEGYZÉS.

A’ negyedik új Systema.
Talált nem régenn a’ nyughatatlan emberi elme egy új módot, melly mint-egy kőzép mód Systema medium, a’ Léleknek a’ testtel való közösitésére (Posit: P. Neuman) mellynek ez az értelme.*
A pontot pontosvesszőből jav.
Hozzá van kaptsolva a’ Lélek a’ testi mozgásokhoz Isteni végezés által; és viszont a’ Léleknek maga természetéből folyó ’s őnként tsinált képzéssei szerént tüstént jelen van ’s elő áll az érző testeknek mozdúlása. A’ Lélek mint testetlen valóság, bír belső tulajdon tehetős erővel, melly szerént attól a’ mozdúl-hatatlan, ’s tsupa szenvedö tulajdonságtól, mellyet reá fogott Malebranch, fel-szabadúl; ezen tselekedő vagy tehetős erő által, nem tsak a’ maga tetteinek tud lenni Ura, és igazgatója, hanem ki terjeszti azt a’ testre is (influit) ellenkezőképpen mint Leibnicz gondolta; nem ugyan testiképpen phisice, hanem moraliter neműnemű Lelkes értelemben. – Tudni illik ez az értelem azt teszi-fel; hogy a’ felsőbb rangú valóságok tehetőssen ki terjeszthetik a’*
á Sajtóhiba, em.
magok erejeket az alsóbb rangukra, és hogy ezt úgy kivánja a’ világnak, rendje. De azomban a’ test, mint mozdúlhatatlan valóság, és a’ mellynek semmi egyébb tehetősége nints, hanem a’ mellyek függenek a’ mesterséges mozdúlástól, vagy inkább mozdittástól, külömben pedig tsak szenvedni tud, vagy az illetést el-fogadni: semmi modon nem dolgozik a’ Lélekre, nints ereje, hogy be szívárogjon a’ Lélekbe, vagy illethesse azt, hanem tsak alkalmatosságot ád a’ Léleknek, a’ képzésre, melly az érző szerszámokhoz a’ Teremtö által hozzá kaptsoltatott.
Ez a’ találmány, éppen nem szégyenlheti azt, hogy más több találmányokhoz tsak hozzá-adott vagy tóldott – szép, és elmés, és ha azt egyszer meg-magyarázhatná: mi az a’ Léleknek a’ testre ki terjedő testetlen ereje Moralis influxus, mindjárt tökéletesnek lehetne állítani. Éppen ott tapogatolódik, a’ mint fellyebb mondottam, hogy a’ Léleknek, el-fogadni a’ testi érzéseket, meg fogni, képzeni, tudni azokat, még nem vólna meg-foghatatlan nehezség mert ha tudhat valamit magában test nélkűl, hasonló erővel el-fogadhatja a’ testi érzéseket, mivel azoknak éppen ő maga elevenitő oka: képzelhet testes érdeklés nélkűl. ’s a’ t. De már hogy a’ Lélek, mozgásra indíttsa a’ részekből álló vastag testet, ez az a’ mi éppen érthetetlen, már akarmint változtassuk a’ nevezeteket Physice, vagy Moraliter és éppen az a’ baja, a’ harmadik Systemának is. – Hogy a’ Lélek a’ testbe testetlenűl terjessze ki a’ maga’ erejét, vagy a’ mi mindegy, hogy a’ testet testetlenűl érdekelje, szint-úgy érthetetlen, mint az, hogy testiképpen, nem is lehet el-gondolni, miképpen történhessen ez, ha tsak parantsolással nem; mint: az Isten mondá Legyen világosság, és lőn világosság.
Hogy a’ felsőbb rangú valóságok, az alsóbb ranguakra, a’ magok erejeket ki terjeszthessék, ez igen nemes gondolat: és tsak ugyan, ha a’ dolognak tővéről hegyére akarunk járni, e’*
é Sajtóhiba, em.
nélkűl el-nem lehetünk; de hogy az az erő testetlenűl illeti-e a’ testet, azt már akkor próbáljuk meg-tanúlni, ha lelkünk a’ testtől el-válik, addig pedig, valamint meg-adhatjuk, azt az erőt testetlenűl a’ Léleknek, színte úgy gondolkodhatunk a’ harmadik értelemnek könnyitésére illyen formán.
1. Hogy a’ Lélek’ ereje ki terjed a’ testekre, az tagadhatatlan, mert mindennap tapasztaljuk.
2. Hogy nem parantsolás képpen terjed-ki azt tapasztaljuk mert noha az én testemhez hasonló valóságú teste van más embernek, de még is az én Lelkem’ ereje a’ más’ testtére ki-nem terjed.
3. Hogy a’ Lélek testetlenűl érdekeljen ollyan valóságot, a’ mi test, az inkább lehetetlen mint nem; mert tsak test az, a’ mit érdekelni kell; avagy tsak szint-úgy meg-foghatatlan mint az, hogy*
meg-foghatatlan, hogy A kötet végén található hibaigazító szerint em.
bizonyos nemes értelemben testiképpen, az az valóságos mozgatással dolgozik.
4. A’ Lélek, a’ gondolkodó Lélek az, a’ mi elevenít, és így annak a’ munkája az a’ mi a’ nevelődést ’s nővést véghez viszi; kűlső és testes részetskék ugyan, a’ mellyekkel nagyoboddik a’ test; de a’ Lélek tselekszi azt, hogy azok a’ részek a’ testtel közősűljenek, mert a’ lelketlen testet haszontalan szaporítom ezer meg ezer test reszekkel is, soha sem lessz a’ hozzá tóldott részekből ugyanazon alkotmányú test, a’ Lélek tselekszi hát azt, és azt is, hogy az egész alkotmánynak állása, formája meg-maradjon, mikor leg-nagyobra nő is, itt már világosabban ki sűl, mint az érzésben, hogy nem tsupa testetlen munkálodásu erő az a’ Lélek’ ereje, melly az elevenítésben dolgozik.
5. Ha Lélek az a’ mi elevenit; úgy nem lészen szükség ismét azt állitanunk, hogy a’ test is viszont illeti, érdekli a’ Lelket vagy mint egy meg taszítja hogy érezzen: mert hiszen éppen ollyan test érez, a’ mit a’ Lélek tesz érzővé, és így igazánn az is a’ Lélek munkája, és minden testes érzésekben a’ Lélek dolgozik, a’ test pedig tsak eszkőz és alkalmatosság: mind-azáltal alább a’ dolog meg-értésének*
dolog-meg értésének A kötőjelet értelemszerűen áthelyeztük.
könnyitésére nem árt meg forditani is azt az illetést vagy érdeklést.
6. Az ellenben eléggé meg-van-próbálva, hogy a’ Lélek nem test, és így ha erejét gyakorolja is testesen, vagy ha ki terjeszti is testes értelemben a’ testre; maga tsak ugyan testetlen Lélek marad.
7. Hogy lehet hát? hogy a’ testetlen Lélek bizonyos értelemben testiképpen dolgozzon? úgy hogy a’ Lélek, ha nem test is, de tsak ugyan nem semmi, hanem személlyes valóság.
8. A’ hellyett hát, hogy a’ felsőbb rangú valóságoknak van ereje az alsóbbakra, próbáljunk a’ természet titkos arany lanczához folyamodni. – Hogy, ha van nagy, kitsiny, kissebb, leg kissebb test, van vékony, vékonyabb, mehetnek a’ testben történt mozdúlások, a’ látható és tapasztalható vastag testről által vékonyabbra, még egyszer ollyan igen vékony Subtilis testre találnak; mellynek vékonysága a’ testetlen, de tsak ugyan nem semmi Lélektől tsak annyit külömböz, mint az első vastagságú test az ő nála kevéssel vékonyabb testtől; (vagy, mivel erre a’ mint fellyebb mondám, nintsen el-múlhatatlan szükség; úgy hogy az az utólsó vékonyságú leg vékonyabb test, már ollyan legyen, hogy meg-érezhesse a’ testetlen Léleknek illetését; és már ez az igen vékony Subtilis test osztan, nem bánom ha a’ Plató lelke lessz is, vagy valamelly a’ testben széllyel oszlott Lélek; tsak hogy más is legyen mellette a’ mi gondolkodjon; amaz pedig tsak segittse a’ vastagabb testet arra hogy el fogadhassa a’ Lélek erejet. – Ne vádollyon senki eretnekséggel, mert a’ mint mondám a’ nélkűl el-lehetek, hogy az az igen vékony állatú test, hozzá érjen a’ testetlen lélekhez; mert a’ mint mondám, a’ Lélek ollyan vigyázó igazgatója az emberi testnek, hogy az ö szeme, füle, vagy a’ mit ezekkel jelenteni akarok, képzése, mindent lát ’s tud, a’ mi az ő általa mozgattatott ’s elevenittetett test’ érzékenységeiben történik; és így nem szükség, hogy taszigállja őtet az a’ vékony testetske, ’s serkentse, billentse, hogy érezzen, itt már meg-adom a’ felső rangot a’ léleknek – hanem-hogy azt mondom, hogy a’ Lélek, mivel testetlen, és neki sem terhe, sem foglalatja nints, a’ vastag testeket érezhetőképpen nem illetheti, vagy magyarábban; illetné, de mivel terhe nints, nem érezné az illetést az a’ vastag test, hanem graditsonként meg*
még Értelemszerűen jav.
kell vékonyítani a’ testet; ’s vagy egy igen vékony testet önteni az egész ember alkotmányjába; vagy az érző test-fonalakat mind addig kell vékonyítani, hogy az utolsó már ollyan vékony legyen, a’ mellynek illetését az első meg-nem érezné; ezt az igen vékony testet tehát képzelem, ’s rá fogom, hogy érdekelte a’ Lélek (mert hiszen a’ mint mondam, a’ Lélek sem semmi) ez ismét a’ vastagabbat, a’ meg ismét vastagabbat, és így tovább, úgy hogy a’ test mozoghasson.
A’ ki előtt az a’ gondolat képtelennek tetszik, gondolja-meg azt, hogy a’ többi még képtelenebb; és egyszer’smind azt: melly vakmerő tagadás az hogy a’ Lélek’ ereje a’ testre ki ne terjedjen: mellynek ennél egyéb módja nintsen: nem tsináltam ezzel új Systemát, hanem tsak próbáltam fejtegetni a’ harmadikat, és ez azoknak, a’ kik a’ Lelket testetlen valóságnak hiszik, egyebet nem árt hanem hogy fárasztják magokat ollyan vékony testnek képzelésével, a’ míllyennel pedig még nehezebb képzelni a’ Lelket, tsupa test nélkűl való személlyes valóságot lenni hinni ha lehet; miért ne mernék ollyan igen vékony testet hinni, melly már a’ Lélek állatjától keveset külömbözzön. Hiszen az Istennek tökéletességére tartozik az, hogy mindent teremtsen*
teremtesen Értelemszerűen em.
valami tsak lehető, ez pedig tsak lehetőbb emberi gondolat szerént is mint a’ tsupa Lélek, a’ ki pedig örömesteb meg adjá a’ testnek a’ gondolkodó erőt, mint, hogy ollyant higyjen Léleknek, a’ mit nem képzelhet, az már, ha tetszik, a’ leg-utólsó vékonyságú testten meg állapodhatik, és ám, ruházza-fel azt ollyan tulajdonságokkal mellyek Lelket illetnek; én úgyan azt nem tselekszem. De azomban Leibnicznek meg vallom azt, hogy örömest adok a’ Léleknek, egy illyen igen vékony test házatskát, mellyet a’ Lélek ereje, most annyíra ki széleséthet, hogy agész testemet el futja, de úgy is öszve vonhat, hogy el-tért hajdan a’ nagy Atyaimban ’s azoknak atyjaikban; és a’ mellyet mikor meg halok is, Lelkem el visz magával, (de azért nem adok szarvat némelly Banyáknak, hogy ki lessék halálomkor lelkemet a’ Számonn vagy Óromonn, mert ez meg már vastag gondolat).*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
– Most mondám, hogy ez a’ vékony test lehet testemnek az a’ leg utólsó természeti valósága, melly benne vólt atyáimban; de hogy azomban az igen vékony testetskékkel velek van a’ Lélek is, onnan gyanítom, mert azok nőnek, és így elevenek; ha pedig lehet valami eleven Lélek nélkűl, úgy nem szükség a’ Lélek. – Ha valaki azt mondaná, hogy úgy igen sok Lélek el-vész, mert sok emberi magból nem lessz ember, azt felelem, hogy ha így nem vólna is hasonló okonn sok Léleknek kellene el veszni; mert a’ nevelkedés elevenséget, az elevenség lelket bizonyít a’ kis gyermekben lenni fogantatásatól*
fogantatásatől Sajtóhiba, em.
fogva, hány vész pedig el a’ fogantatás után nem tsak a’ születésig, hanem a’ tapasztalható meg-mozdúlásig is. – Hová lésznek tehát azok az én tőlem; a’ Leibnicztől ’s Volftól, sőt ha jól magyarázzuk, a’ régi Görög Philosophusoktól is gondolt kis testetskékben előre ezer ízekig bent levő Lelkek? – az Isten gondot visel rólok valamint emézekről, a’ kiknek lakó házzok a’ fogantatás után kevéssel vész el. – Itt már az Isten’ gondviselésére kell szorúlnunk, de*
A d-t D-ből jav.
azért értelmemet sem szégyenlenem, sem meg-tagadnom nem szükséges; mert ebből a’ természeti romlottságot ’s eredeti bűnt is szépen meg-magyarázhatom; a’ fel-támadást is könnyebben meg-foghatom, a’ Leibnicz tzifra értelmének is könnyebben ellene álhatok a’ Léleknek a’ testtel való közösűlése dolgában; a’ testnek vékonyságát vévén fel erősségűl. Azt pedig már fellyebb meg-mondottam; hogy az én Atyámnak nem vólt azért több Lelke, hogy a’ Fijai’ Lelke mind*
mint Értelemszerűen em.
benne vólt; mert a’ Fiaknak Lelke, még a’ test magva az Atyában van is, szint-úgy nem terjesztheti ki a’ maga erejét, a’ maga tulajdon kis testetskéjén kivűl, valamint nagyobb korában.


XIII. RÉSZ.
A’ Léleknek Halhatatlanságáról.

§. 149.

 
A’ Lélek halhatatlan
HOGY az Emberi Lélek véges teremtés, az már fellyebb §. 133. meg-bizonyittatott, és így nem örökké-való – és jól lehet a’ mi nem örökké-való, az még lehet halhatatlan §. 134. Jegy. de tsak ugyan a’ mi véges,*
A szó után pont áll, vesszőre jav.
nem lehet abban ollyan erő; hogy semmi módon meg-ne halhasson, és így a’ halhatatlanság a’ Léleknek Természeti Tulajdonságai közűl §. 135. ki is hagyattatott; úgy azomban hogy a’ Lélektől bizonyos tekíntetben a’ halhatatlanság meg-nem-tagadtatott; most hát azt kell meg-mutatnunk, hogy ha a’ léleknek nem természeti valósága is a’ halhatatlanság, leg-alább természeti tulajdonságinak némű némű következése.

§. 150.

A’ mennyiben oszolhatatlan.
A’ Lélek a’ mennyiben részre oszthatatlan, romolhatatlan; annyiban, hogy halhatatlan is, az minden kérdésen kívűl vagyon: mert a’ minek résszei nintsenek, az el-nem oszolhat; a’ maga valóságából állatjából ki-nem vetkőzhetik; ollyan valóság pedig a’ Lélek, a’ mellynek részei nintsenek, és már ennyiben természeti tulajdonsága a’ Léleknek a’ halhatatlanság, a’ mint ez §. 131. és 132. meg-bizonyíttatott, mikor a’ Lélek nem testes valóságnak, hanem testetlennek Spiritusnak lenni meg-mutattatott; éppen ezt teszi pedig az oszolhatatlanság.

§. 151.

De, hogy ez még a’ Lélek’ halhatatlanságára nem elég; könnyű által-látni abból, hogy így a’ testeknek elementumi, leg-utólsó természeti valóságjai is halhatatlanok, mert azok is részetlen valóságok §. 129. Jegyz. és így oszolhatatlanok, mert tsak két felé sem lehet vágni ollyan kitsinyek; következésképpen romolhatatlanok el veszhetetlenek.*
A pontot vesszőből jav.
– Mert az, hogy minden test romlandó, nem azt teszi, hogy a’ test valaha egésszen, mindenestől fogva el-vész, hanem azt, hogy külön-külön, minden testnek alkotmányja valaha egyszer el-bomlik, részeinek öszve-foglalása széllyel-omlik; utólsó valósági, elementumi egymástól el-oszlanak. De mivel ezek az elementumok már részekből nem állanak, látni-való, hogy azokat sem tűz sem víz, sem semmi féle*
felé Értelemszerűen em.
teremtetett erő meg-nem-bonthatja; és így azok el-nem-veszhetnek, hanem ha az Isteni mindenhatóságnak meg-engedné az ő végetlen bőltsessége, hogy ezeket semmivé tegye, a’ mint semmiből teremtette, de ennek ugyan mi véges értelmünkel szint-úgy nem találunk okot, a’ mint véges erőnkel el-nem-veszthetjük. Sőt hogy az Isten a’ meg oszlatáskor is, a’ testeket, a’ magok’ természeti va[ló]ságjokra nézve semmivé nem fogja tenni, ha az ő bőltsességét erősségűl nem állítjuk is, a’ mindennapi tapasztalás meg-győz bennünket. Sok testek bomlanak-el a’ magok alkotmányjára nézve, de a’ mellyeknek elementumi el-nem-vesznek, ’s tudtunkra meg-maradnak. A’ Hallei’ számlálása szerént, a’ Mediterraneum tengerből jó meleg nyárban, mindennap 5280 hordó vagy tonna víz repűl-ki a’ levegő égbe; egy tonnában pedig 504 ittze vagyon. –
Illyen tekintetben halhatatlanok a’ testek is.
De hát el-vesznek-e ezek a’ fel-szivárgott víz testetskék? – éppen nem: meg-maradnak azok, a’ magok leg-utólsó kitsinységű foglalatjokban, és a’ levegő égnek országában, titkos mesterséggel el-készíttetvén, kibűl eső lessz, kiből más; így megy a’ változás, minden testeknek leg-utólsó kitsinységű résszeire nézve; hogy az egésznek oszlása, bomlása, minden-nap történik, de a’ leg-kissebb ’s oszthatatlan test-részek el-nem vesznek, ha az Athmosphaerán túl repűlnének is; és így illyen értelemben a’ Lélekről is minden kételkedés nélkűl mondhatjuk, hogy ő is, mint részetlen valóság el-nem-oszolhat, el-nem-veszhet. De még ez a’ Lélekre nézve nem elég, hanem

§. 152.

Tellyes értelemben mitsoda a’ Léleknek halhatatlansága.
A’ Léleknek Halhatatlansága sokkal többet foglal magában, mint az oszolhatatlanság: Azt értjük hát a’ Léleknek Halhatatlanságán: hogy annak eleven és élő tselekedetei, a’ gondolkodás, kívánás, maga esmérete, conscientia (és az én értelmem szerént az éltető erő is) soha el-nem múlnak, hanem szakadatlan folyamattal végetlenűl tartanak. Illyen halhatatlanság az, a’ mellyet az örökké élő Istennek tulajdonítunk, és meg-egyez az emberi Lélek’ halhatatlanságával ebben az egyben; hogy az Isteni Léleknek élő munkáji, semminémű idő határozattal el-nem-végeztetnek, meg-nem-szűnnek.

JEGYZÉS.

Által-láthatja ebből minden, a’ ki Lockal tart a’ Léleknek képzése dolgában; melly nagyon kétséges állítás legyen az, hogy a’ Léleknek semmi vele születet ideája nints; hanem minden képzés a’ testi érzésektől költsönöztetik; mert ha ez úgy vólna, soha sem tudnánk elégségesen meg-felelni azoknak ellen-vetésseikre; a’ kik nem hiszik a’ Lélek’ halhatatlanságát, mert ha az élő-munkálkodásoknak örökké meg-maradandósága teszi a’ Lélek’ halhatatlanságát §. 152. hol van a’ Lélekben az élő munkálkodás, eleven dolgozás, melly az embernek állatjával együtt el-ne múlhasson. El-oszlik a’ test, el-oszlanak az érzékenységek; meg-maradnak ugyan, azoknak elementumi, de azok a’ képzéseket serkenteni, nem tudják: és így a’ Lélek magában maradván test nélkűl, ha el-nem vész is semmi eleven munkája nints; ha tulajdon magától test nélkűl származott ideája nints. – Vagyon ugyan erre helyes felelet, a’ mi nekem ’s akarkinek eleget tehet; hogy a’ Lélek alkalmatos arra, hogy test nélkűl is gondolkodjon, minekutánna már az érzékenységek által elegendő ideákat szerzett magának, dolgozhatik az ész által; de sokkal nehezebb ezt a’ tagadókkal el-hitetni, mint a’ kik már hisszük. Ha pedig meg-adjuk a’ Léleknek a’ vele született ideákat, a’ mint meg-is kell adnunk, ha tsak a’ maga-esméretét Conscientiát is tőle meg-nem-tagadjuk; úgy már végit szakasztjuk minden pernek, mert így a’ Lélek a’ testnek meg-oszlattatása után nem lessz tsak tsupa oszolhatatlan, hanem egyszersmind munkálkodó valóság; nem lessz tsupa tehetős valóság, a’ kinek legyen ereje dolgozni de azomban semmit se dolgozzon, hanem valósággal munkás tehetséggel fog-bírni, valamint bírt a’ fogantatás előtt; az az a’ Lélek nemes értelemben halhatatlan.
*
2. De Mivel a bekezdések számozása nem folytatódik, és az első bekezdés sem volt megszámozva, a számot töröltük.
De meg-tetszik ebből az is, hogy nem mese, nem kőltemény, nem tsupa hozzá-vetés vagy gyanúság Hariolatio (a’ mint némellyek szeretik nevezni) az a’ Leibnicz’ gondolatja, hogy a’ Léleknek van, valamelly igen vékony, tapasztalhatatlan vékonyságú test-házatskája; jóllehet Leibnicz ennek kevesebb hasznát vehette mint én; – mert úgy már a’ Lelket ettől a’ vastag durva test’ tömlöttzétől is meg-szabadítjuk, azomban még is, az ollyan eszköztől sem fosztjuk-meg, a’ mellyel akárminémű munkálkodásokat is véghez vihessen.*
A pontot vesszőből jav.
– Ez ugyan még azt mondhatnád, hogy nem elég világos felelet; mert már itt nem tsak a’ Halhatatlanságot tagadókkal van dolgunk, hanem azokkal is a’ kik azt hiszik; és így hihetik velem, ’s veled egyűtt azt is, hogy talál a’ testből szabadúlt Lélek magában, mindenkor elegendő tárgyot, és alkalmatosságot is a’ dolgozásra: mert a’ Léleknek, el-oszlott teste’ részei, ’s a’ testnek meg-szünt érzékenységei az addig szerzett ideákat semmivé nem tehetik. – Jól vagyon – azt én is hiszem. – Azt mondom hát, hogy a’ Lélek akar ízekről ízekre, nemzetségről nemzetségre, az Atyákból a’ fiakra által származott, akar a’ fogantatáskor, vagy az első tapasztalható meg-mozdúláskor, vagy a’ születéskor adatott a’ testbe; az tsak igaz: hogy ő az, és nem más erő, a’ melly a’ testet eleveníti. – No – hát a’ Léleknek munkás erejére, vagy ha úgy tetszik tehetősségére tartozik az, hogy éltessen ’s eleveníttsen; – de ha holtom után testem nints, mit elevenít? ollyan nagy és erős munkája az elevenítés a’ Léleknek, hogy semmivel sem nagyobb a’ gondolkodás, avagy tsak a’ képzés bizony nem nagyobb tehetség ez a’ Lélekben, és egyszersmind tselekedet; hát vallyon meg-fosszuk-e őtet ettől a’ nemes munkától holtunk után is? – ’s nem elégszik-e meg a’ halál azzal, hogy testünk’ részeit el-oszlatja, az alkotmányt el-bontja? ’s ha azt nem teheti, hogy testünk valósága el-vesszen; mi áll ellent, hogy annak essentiája egy igen vékony kis testetske, melly a’ Léleknek mint egy lakó kamarája, a’ halál után is eleven legyen: holott §. 152. abban áll a’ Léleknek halhatatlansága; hogy a’ maga élő munkájit vitales functiones, soha félbe ne szakassza; ha hát egyiket gyakorolja azután is, miért nem a’ másikat is, vagy ha ezt nem, miért nem lessz ő is tsak úgy halhatatlan, mint a’ test’ elementumi: Volf’ nem hiszi hogy a’ Lélek elevenít, de ő vele nem törődöm, mert ő úgy is ád mellé*
melle Értelemszerűen em.
testetskét; a’ több bőltsek pedig úgy higyjék a’ mint tetszik; tsak hogy álmodozásnak ne mondják mint Leibniczét; mert ellenkező értelemben az ő Lelke fog inkább alunni, mint nem.
De az illyen és hasonló állítások’ dolgában kettő a’ nagy baj, egyik az, hogy a’ Bőltsek nagy zuhajjal, ’s mint-egy agyarkodva vetélkedvén*
vételkedvén Értelemszerűen em.
egymással, egyik a’ másiknak találmányjában erővel is gántsokat keres: és örűl ha ollyan igaznak tetsző ki-fogást talál, a’ mi, amaz értelmet, valamennyire meg-gyengíttse: a’ maga állításától pedig szégyenlene el-állani; – (hogy én a’ magaméban valamit változtattam; látom előre hogy eleget fogok érte szenvedni; de jobb az igazat tsak gyanakodva is meg-vallani; mint a’ meg-ismért hibát igaznak állítani) más az, hogy némellyek úgy tele vagynak szentséggel, hogy mihelyt illyen idegen értelmet talál valaki állítani, mindjárt eretneknek tartják, sőt néha Szentség-törőnek. – Én ugyan, ha Leibnicz ezzel az állítással materialista nem akart lenni; hanem, valósággal úgy hitte, hogy nem üres a’ Lélek vehiculuma kis szekere, ’s hogy ott van a’ Lélek is; nem hogy álmodozásnak mondanám, sőt, igen nagyra tudom betsűlni gondolatját.

§. 153.

Kétféle ez a’ nemes halhatatlanság is.
Továbbá az illyen halhatatlanság is két féle.*
A pontot pontosvesszőből jav.
– Halhatatlanság az a’ maga természeti valóságában, essentia immortale, a’ mi semmiféle módon az élettől meg-nem fosztathatik, a’ minek lehetetlen meg-halni, és illyen halhatatlan az Istenen kivűl semmi sints. De halhatatlan Természet szerént, natura sua immortale, a’ mi a’ maga természeti erejével élhet mind örökké, itt mivel a’ nevezet kívánja, a’ Natura az Essentiától meg-külömböztetik, melly fellyebb az értelemre nézve mind-egynek gondoltatott. De ez a’ felsőbbekben semmi változtatást nem tsinál; azomban illyen el-nevezés nélkűl is könnyű, sőt még könnyebb meg-külömböztetni, a’ két halhatatlanságot, úgy; hogy az egyik halhatatlan ollyan, a’ melly élhet, és a’ mint élhet, úgy fog is élni mind örökké, de nem éppen lehetetlen, hogy ne éljen; a’ másik ollyan halhatatlan, hogy lehetetlen neki meg-halni, és ez tsak egyedűl az Isten: az illyen halhatatlanságot, az emberi Lelkeknek tulajdonítani nem lehet, mert azok semmiből teremtettek; és az Isten gondviselése ’s hatalma alatt vagynak, hanem halhatatlanok a’ Lelkek, természeti halhatatlansággal, úgy hogy az ő természetjekkel meg-egyez, nem tsak az, hogy lehessenek, hanem, hogy legyenek is halhatatlanok.

§. 154.

Első erősség.
Először tehát, az embernek Lelke; le-vetkezvén is a’ maga testes sátorát, folytathatja élő munkálkodásait, vitales functiones; mert mivel magától is magában tehetős, és munkás valóság, nem lehet gondolni, hogy a’ testten kivűl is heverő legyen, hanem ha valami az ő tehetősségét meg-akadályoztatja, illyen akadályt pedig tsak költeni sem lehet, mert ha a’ nehéz test nem akadályoztatta; annyival inkább, ebből a’ terhes tömlötzből való ki-szabadúlása, segítségére szolgál inkább neki, mint akadályjára. Tapasztalni lehet magokban az élő emberekben is, hogy mentűl jobban el-vonják elméjeket a’ testtől, és az érzékenységekkel való közösűléstől, annyival élesebben elmélkedhetnek. Sok ember mikor mélly gondolkodásban van, nem érzi a’ külső dolgok’ érdeklésseit. Neuton elég példa lehet, mennyire el-tudott lenni az érzékenységektől, mikor a’ leg-méllységesebb Tudományban jártatta elméjét.

§. 155.

Második.
Nem tsak nem lehet gondolni ollyan akadályt, melly a’ Lélek’ munkálkodásait, a’ testen kívűl létekor meg-gátolhassa, hanem lehetetlen is hogy gátollya teremtetett erő; mert a’ Lélek a’ maga szabad akaratját teremtetett erőtől nem költsönözte, a’ miatt hát el-sem-vesztheti.*
A pontot pontosvesszőből jav.
Hogy a’ Lélek magát esmérje, az Istent képzelje, a’ teremtett dolgokat tudja; valamit kívánjon vagy meg-vessen; ezt semmi akadály el-nem-ronthatja. Ha ezeket a’ testben akadály nélkűl tselekedhette, holott a’ test, sokképpen akadályozható, ’s változható valóság: miképpen akadályozhatná valami, majd akkor, mikor majd ezt is le-vetkezi, ’s a’ testes illetésektől el-vonja magát.

§. 156.

Harmadik.
Nem tsak lehet halhatatlan a’ Lélek, ’s nem tsak, nem akadályoztathatik a’ maga’ munkálkodásiban; hanem magában a’ Lélek’ természetében elégséges oka vagyon annak, hogy ő halhatatlan legyen: mert ha a’ Lélek szakadatlanúl gondolkodik §. 66. és azomban természete neki, hogy mindent tegyen valamit tsak tehet §. 135. tehát alkalmatos ő arra, hogy a’ maga munkájit folytassa mind örökké, a’ maga Teremtőjét ismérje,*
örökké esmérje A kötet végén található hibaigazító szerint em. A hibaigazítóban a kijavítandó szövegrészben is ismérje alak szerepel.
ditsőittse, szeresse, ’s ha ezek elégséges okai meg-maradásának is: ’s nem is látni okát, hogy ha az Isten, a’ ki egyedűl tehetné, hogy a’ Lélek semmivé legyen, a’ testeknek leg-kissebb részetskéjét is el-nem-veszti: miért akarná, vagy akarhatná a’ Lelket semmivé tenni. Alkalmatos a’ Lélek el-fogadni azt a’ természeti és örökké tartandó boldogságot, melly áll az Istennek esmérésében és szeretésében. Hát miért ne vólna az a’ tehetség elegendő oka annak, hogy ő halhatatlan legyen. – A’ Lélek alkalmatos a’ tisztességesnek és tisztességtelennek el-fogadására; az Isten amazt szereti, emezt gyűlöli; tehát ollyan indító okokat kellett néki a’ Lélekbe adni, a’ mellyek ösztönözzék a’ Lelket a’ jónak szeretésére, és a’ rossznak gyűlőlésére; mi lehetne pedig erőssebb indító ok a’ halhatatlanságnál? és a’ vagy boldog vagy boldogtalan örökké-valóságnál.*
A pontot kettőspontból jav.
Fog tehát a’ Lélek, a’ mint ez három erősségekből ki-tetszik, élni a’ testtől való el-válás után is, és mivel a’ maga élő tselekedeteit, mind örökké akadály nélkűl folytathatja; tehát a’ Lélek Természet-szerént halhatatlan.

JEGYZÉS.

Jollehet ezen három erősségek közé, ollyanok is vagynak keverve, mellyek a’ Lélekről való Tudománytól*
Tuoománytól Sajtóhiba, em.
külömböző Tudományokból vagynak véve: mind az által ezeknek nagyobb része ollyan, a’ melly a’ fellyebb-valókból, mint előre meg-próbált igazságokból hozattatott-ki. Vagynak azomban több is, és számlálhatatlan erősségek, mellyekből a’ Lelki-esméretet meg-lehet győzni arról, hogy a’ Lélek halhatatlan: valamint vagynak ellenvetések is, de mind ollyanok, a’ mellyekre könnyen felel az, a’ ki az erősségekhez a’ belső érzést hozzá ragasztja. – Ezek tehát a’ többek közt a’ nevezetesebb erősségek.
Erősség a’ nemzetségeknek meg-egyezéséből.
1. Eleitől fogva minden népek és Nemzetségek meg-egyeztek abban, hogy a’ Lélek halhatatlan; mellyről való értelmeket, sok külömbféle nemzeteknek és számos nagy embereknek, eléggé elő-adják Herodotus, Caesar, Strabó, Diogenes, Mela, Grotius, Huetius, és kiváltképpen Cicero. Hogy pedig ez az értelem ollyan közönséges, semmi ollyan könnyen véghez nem vihette; az az, nem okozhatta inkább, semmi, hogy erről mindenek ollyan meg-egyezőleg gondolkodjanak, mint*
mind Értelemszerűen em.
a’ jó és rossz tselekedetekről bizonyságot tevő Lelki esméret. És az a’ közelgető haláltól való természeti félelem; a’ melly bizony nem gyötrene bennünket, ha azt nem érzenénk, hogy a’ Halál, nem mindennek véget vető élni meg-szünés, hanem tsak bizonyos által kőltözés, és élet tserélés, és mivel ez a’ félelem nagyobbára azokat gyötri, a’ kik mértékletlenűl, gonoszúl, és istentelenűl éltek: minden kétségen kívül van; hogy az ollyan emberek, nem az élni meg-szűnéstől hanem a’ jövendőtől félnek, kik midőn az életben szerentséssek; ’s boldogok vóltak, attól tartanak, hogy másképpen lessz a’ halál után; és mennél közelebbről nézik a’ Léleknek halhatatlanságát, annál jobban győtrettetnek, attól tartván, hogy a’ bűntetés is, melly az ő tselekedetjeiket fogja követni, örökké való lészen.
A’ boldogságnak kivánásából.
2. Második erősség a’ Léleknek halhatatlanságára az: hogy természettel bele van óltva a’ Lélekbe a’ boldogságnak kivánása, melly mivel ez életben meg-nem elégíttethetik; híjjába adatott vólna belénk a’ természet Urától, hanem-ha a’ halál után fenn maradna, az azt meg-elégítendő tehetség, és az oktalan állatok az embernél szerentséssebbek vólnának, a’ mellyeknek kívánságok az életben meg-elégíttetik. Hát még a’ Ditsősség kívánásáról mit kell gondolnunk, melly ollyan közönséges az időnek kezdetétől fogva mind ekkoráig. – Tudni illik az emberi Nemes Lélek a’ következendőkre úgy néz, mintha még azután élne valósággal, minek-utánna meg-hal. A’ melly hogy így nem lehetne, ha tsak a’ Lélek halhatatlan nem vólna, meg-tetszik onnan, hogy a’ leg-derekabb embereknek, leg-nemessebb Lelkeknek leg-jobban tulajdona, hogy végetlen ditsősségre törekedjenek.
3. Harmadik, melly már a’ Lelki esméretnek bizonysága szerént ellene mondhatatlan erősség, ez: hogy az Istennek gondviselése, és az emberek eránt végetlen igazsága ’s jósága azt kívánja, hogy a’ Lélek halhatatlan legyen: mert midőn az Isten az embert úgy teremtette, hogy szabad-akarat szerént jót és rosszat tselekedhessen, az ő igazsága azt kívánja; hogy a’ jóért jóval, a’ rosszért rosszal fizessen, avagy tsak tekíntsen a’ jóra való igyekezetre, és a’ rosszat illendően meg-bűntesse.
Az Isten igazságából
Tapasztalható pedig hogy ez a’ tekíntet, és bűntetés ez életben véghez nem megyen; sokszor az Istentelenek boldogok és szerentséssek, a’ Jók pedig egész életek’ folyamatjában sok nyomorúságokat szenvednek, kell hát még lenni ollyan időnek, vagy ha nem lessz, örökké-valóságnak, mellyben a’ jutalomnak és bűntetésnek helyje legyen.*
A pontot vesszőből jav.
– Tudom én azt, hogy a’ jutalomra nézve erőtelen ez az állítás, mihelyt egyszer a’ természeti romlottság közönséges: de hogy az Isteni igazság előtt tsak ugyan van arra tekíntet, hogy én másnál jobb vagyok, az tagadhatatlan.
Egy ellene-mondhatatlan erösség.
Osztán – szükséges valóban a’ bűntetésre nézve: mert a’ ki egy embert meg-öl, szint-úgy egy halállal adózik a’ világi törvény székeken mint a’ ki százat öl; akarmint nehezíttsék a’ halál’ környűl-állásit a’ Birák, de százszor tsak meg-nem-ölhetik a’ száz ember’ gyilkossát. – ’S hát az Isteni végetlen igazság nem veszi-e már ezt tekíntetben? – de hol bűnteti meg, és mikor? ha tsak a’ halál után nem; a’ mikor ennek a’ nagy gyilkosnak örök boldogtalanságát százszorta súllyosabbá teheti mint amazét, erre ugyan tesznek némellyek egy erőtelen ki-fogást, hogy kiki a’ maga gonosz tselekedete által eléggé meg-büntettetik, mint a’ kegyetlen uralkodó Dionisius, a’ ki a’ leg-nagyobb szerentsében leg-szegényebb vólt. Cicero Tusc. qu. L. 5. c. 20. (igaz is az némelly tekíntetben, hogy a’ fösvénynek soha sem lehetne nagyobb bűntetése, mint az, hogy ő fösvény, de mi haszna? ha ő azt nem érzi).*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
– De ha úgy van a’ dolog, mit kell hát itélnünk a’ világi törvény székről? a’ melly a’ ki-nyilatkozott gonosz tselekedeteket meg-bűnteti; nem úgy van-e? hogy igazságtalanúl büntettetnek azok, a’ kiknek már a’ magok’ gonosz-tette, elég bűntetés. – Ezen kivűl éppen magok, a’ Lelki esméretnek belső mardosásai azt bizonyítják: hogy következik valami bűntetés a’ Halál után; melly ha úgy vólna, nem látom által, miért félt vólna Dionisius annyira a’ haláltól, hogy nem merte Borbélyra bízni az állát,*
állat Értelemszerűen em.
hanem a’ Leányait taníttatta borotválni, hogy szakall-hányni is tudjanak a’ Királyi Kis-Aszszonyok. Azonkívűl, sok nagy gonosz-tévők, el-mellőzik, ’s nem törődnek a’ lelki esméret mardosásival, sokan nem is érnek reá hogy érezzék; mert életek’ utólsó fogytán is kedves bűneikben foglalatoskodnak: némellyek pedig éppen akkor kezdenek meg-javúlni, ’s kezdik érzeni, hogy mind addig gonoszt tettek. Vagy tehát ezeknek az élet után más életet kell engedni, vagy jutalom nélkűl hagyni a’ bűnt gyűlőlő Istennek.
Ezek hát a’ kiváltképpen való erősségek; de ha az ember, ezeknek minden érdeklő erejét külön akarja válogatni, ’s az erősségek’ számát sokasítani; alig találunk Isteni tökéletességet, alig a’ Lélekben ollyan természeti tulajdonságot, melly azt ne kiáltsa, hogy a’ Lélek halhatatlan. – Ezt tanítja maga a’ Lélek, és annak esmérete, mikor magát jól meg-visgálja, és holmi gyermekes gondolatokat félre tesz; de még is vagynak sokan, a’ kik: ki azért mert nem hisz Lelket, ki azért hogy testes valóságnak hiszi azt; ki azért hogy valamelly nevezetes állításával ellenkezik; tagadják a’ Lélek’ halhatatlanságát. – Egyik azt mondja, hogy nem kőltözik-el a’ Lélek a’ testből mert nints is; a’ másik azt, hogy nem költözik-el, hanem egyszersmind meg hal mindenik; harmadik azt, hogy el-megy ugyan, és el-válik a’ testtől, de mindjárt széllyel oszlik, el-bomlik. A’ negyedik azt: hogy el-megy; egy darabig meg-is-marad; de nem örökké. De mind-egy akarmellyiket vegyem: mind ezek a’ szegény Lelket, mint fő-vételre bűntetődött rabot, halálra sententziázzák. – Tudom azt, hogy nem ollyan kegyetlenek ezek, hogy ok nélkűl a’ Lelket halálnak adják, holott elég vólt mit szenvedni a’ Léleknek a’ testben külömben is – ha meg-nem-haltatjuk is, nem kegyetlenségből tselekszik, meg-engedhetünk nekik, hanem azért, hogy lehetetlennek tartják azt, a’ mi képzelhetetlen. Nem foghatják-meg, mi lehessen a’ Lélek a’ testen kivűl? ’s abból azt hozzák ki, hogy semmi sem lessz. Mintha bizony! azt tudnák ’s értenék, hogy mitsoda ő a’ testen belől is? mitsoda formájú, nagyságú, alkotású, ’s hol lakik? Sok okokkal hartzolnak ellene sokan. – Dicoearchus mivel tsupa tagadásképpen állított a’ Lélekről, igen keménnyen beszéll halhatatlansága ellen is. A’ Stoicusok pedig furtsálkodnak; meg-engedik, hogy soká meg-fognak maradni a’ Lelkek, de halhatatlanságát tagadják.*
A pontot pontosvesszőből jav.
– Ezek tehát a’ nevezetesebb ellenvetések:
Elsö erősség.
1. A’ minek kezdete vólt véginek is kell lenni: a’ mi lenni kezdett, az valaha meg is szűnik lenni. Úgy de azt senki sem tagadhatja, hogy a’ Léleknek vólt kezdete; hát ne is kételkedjen benne; hogy lessz vége is. – De erre igen könnyű a’ felelet; – a’ mi nemzés, és részeknek öszve rakása-képpen származott, vagy kezdett lenni: az igen is, meg-is szűnik lenni, meg-oszlattatik. De ez a’ törvény nem szóll az ollyan valóságra, a’ mi sem nemzés sem alkotás által nem lett, hanem teremtetett, és semmiből kezdett lenni. A’ Lélek pedig mivel részetlen valóság §. 129. semmi sints benne, magától külömböző, semmi öszve-rakot, semmi öszve-tóldott; és így ő, meg-sem-oszolhat, el-nem-bomolhat, résszeinek széllyel-szedése által el-nem veszhet. Mert az el-veszés, interitus nem egyébb, hanem azoknak a’ tagoknak ’s részeknek széllyel-omlása, mellyek az el-romlás, el-veszés előtt bizonyos törvénnyel öszve vóltak raggatva. Ezt a’ Léleknek a’ testtől való külömbözését, Lucretius is, a’ ki nagyon testesen gondolkodott a’ Lélekről, tsak ugyan meg-vallotta egyszer az igazság erejétől ösztönöztetvén.

Caedit enim retro, de terra quod fuit ante,
In terras, & quod missum est aethereis oris,
Id rursus coeli, rellatum, templa, receptant.
A’ test, melly ember vólt, még lelkesíttetett.
Vissza megy a’ főldbe a’ honnan vétetett.
De azt az Isteni nemes lehelletet
Vissza veszi az ég – mert onnan küldetett.

Valóban, ha a’ testeknek utólsó eredeti valóságai, ultima elementa el-nem-veszhetnek, ha tsak a’ Teremtő semmivé nem teszi, nints miért kételkednünk a’ Léleknek, ennek a’ leg-nemesebb teremtésnek halhatatlansága felől.
Második ellenvetés.
2. Úgy de az Isten maga semmivé teszi a’ Lelket, minekutánna a’ test’ részeinek öszve-foglalása el-bomlik; és ezt szint-úgy természettel tselekszi az Isten, valamint természettel hozta-ki a’ semmiből. Naturaliter, mikor az ő főldi sátora illendőképpen el-vólt készíttetve? De erre már meg-vólt a’ felelet §. 166. mert vagyon elegendő ok, magában a’ Lélek természetében, miért akarja az Isten, hogy a’ Lélek el-ne-vesszen, és halhatatlan legyen? és nints az egész természetben semmi, a’ mi az Istent annak semmivé tételére kenszeríttse. Mi azt nem tartozunk tudni mi történik ezzekkel a’ nemes valóságokkal? minek-utánna el-hagyják az ő velek öszve kaptsoltt más természetű valóságot. Isten dolga azt tudni, a’ ki teremtette, az emberi értelem, a’ dolgoknak utólsó végezetekig ki nem hat. – Továbbá azt mondhatnád, hogy a’ Lélek annyira, és úgy vagynak öszve kaptsoltatva a’ testekkel, és érző szerszámokkal, hogy ezeknek segítsége nélkűl semmit sem dolgozhatnak. – Reám nézve könnyű a’ felelet, mert, én hiszem, ’s meg-is bizonyítottam hogy vagynak velünk született ideák; de meg felelhetek Lock helyett is ha szükséges: sőt feleljen maga a’ Léleknek természeti tulajdonsága, ’s a’ fellyebb mondattak, és azok a’ mik a’ 4-dik szám alatt következnek.
3. Nem erőtleníti ezt az állítást az is: hogy vagynak ’s vóltanak némellyek, a’ kik tagadták a’ Lélek halhatatlanságát, melly tsak az ellen az erősség ellen való vékony ki fogás vólna, a’ mit ezen Jegyzésnek elején az első szám alatt mondottam: mert azok a’ halandó Lelkűek, midőn erősítő okokat keresnek a’ Léleknek halhatatlansága ellen, ’s szóval hartzolnak; én az ő Lelki esméretjekben ’s tselekedetjekben, magok ellen feleletet találok.*
A pontot pontosvesszőből jav.
Mert miért hát: hogy ők is a’ halál után fenn maradandó hírnek névnek őrűlnek, ohajtják a’ ditsősséget; sőt eppen azt is hogy a’ Lelket halandóvá teszik; hírre névre való vagyásból tselekszik, hogy tudja-meg a’ maradék: mitsoda elmés emberek vóltak ők? mikor a’ közönséges értelem ellen is tudtak erősségeket találni. – Miért? hogy ők is félnek a’ meg halástól, miért? hogy szenvednek a’ Lelki esmérettől, minden bizonyal ezen tselekedetekkel ki nyilatkoztatja maga a’ Lélek, hogy ő is halhatatlan, mint a’ többi. –
Harmadik ellenvetés.
A’ Poeták’ költeménnyjei ellen beszélnek ugyan, és elméssen okoskodnak a’ ki-nyíltabb szemű Bőltsek, nevetik a’ halál utánn következő állapotját a’ Léleknek; hogy a’ Cerberustól őríztetett ajtónn, Cocitusonn Acherononn ’s sok rettentő tsudákonn által vándoról-be a’ Lélek a’ boldog vagy boldogtalan mezőkre: de egy az: hogy azok a’ nagy elmek, mint Cicero a’ kik az illyen kőlteményeket ki nevették, tsak ugyan hitték a’ Lélek’ halhatatlanságát hanem, ezeket az igassághoz hozzá foltozott meséket le-tépték róla: más az: hogy soha a’ Poeták sem gondolták vólna-ki ezeket a’ festéseket ’s*
s Sajtóhiba, em.
ábrázolásokat, ha azt nem érzették vólna, hogy valóban halhatatlan a’ Lélek. – A’ kik pedig nem tsak a’ természetből bőltselkedők’ Philosophusok’ tekintetével, hanem némelly régi Theologusok’ értelmével is akarják gyengíteni a’ Halhatatlanság’ hitelét; azokat szükséges arra emlékeztetni: hogy azok a’ Theologusok a’ Görög Bőltseket követték, a’ kik a’ Lélek és testetlen közt Anima és Spiritus közt, ollyan külömbséget tartottak, hogy a’ Spiritus gondolkodik, a’ Lélek pedig ennek háza, vagy hordozó szekere, de azok is azt a’ Spíritust értelmes gondolkodó valóságot halhatatlannak hitték; mint mondja Plutarc: L. 4. de placit. Philos: és így ez nem ellenvetés – nem hal hát-meg az illyen Lélek is – külömben rosszúl járna a’ Leibnicz’ Lelke is.
Negyedik ellenvetés.
4. Lucretius sokat hord elő öszve zavarva: hogy a’ Lélek a’ testtel együtt nevelkedik; azzal együtt hol beteg, hol eleven és vidám, nem tsak a’ maga betegségeiben szenved, az az, nem tsak szomorkodik, fél, írtozik, hanem illettetik, és érdekeltetik a’ testeknek betegségeitől, zavarodásitól is, és azoktól testi orvosságok által meg-is-gyógyittathatik – kéntelen és vonakodva megy ki a’ testből, melly a’ mindjárt következő el-veszésnek, el-múlásnak erősítő oka, és bizonyos jele. – Hogy nem örömest megy ki a’ Lélek a’ testből, már az meg-mondatott, hogy ez inkább jele a’ halhatatlanságnak, mint az el-múlásnak: de tsak ugyan egyenesebben felelvén, nem azért megy ő ollyan kedvetlenűl-ki a’ testből, hogy a’ haláltól fél;*
fel Értelemszerűen em.
hanem ennek éppen a’ testtel való szoros egybe köttetésben kell okát keresni: (hozzá járúlván az is, a’ mi tagadhatatlan, a’ mint fellyebb példáúl elő hozodott, hogy a’ környűl állások még rémitöbbé teszik a’ halált, melly már magában is félelmes.) Annyira közősűl a’ testtel a’ Lélek, ’s annyira szereti azt, hogy nehezen vál-el tőle, mint a’ szerető szerelmessétől, ’s barát barátjától; ’s osztán – hozzá vagyon nagyon szokva, a’ testi érzékenységekkel való dolgozáshoz; annyiszor érzette, az érzéseknek édességét, hogy kéntelen, és vonakodva marad-el tőlök, – az úgy-tetszett jó, színes boldogság – a’ gyakor érzés által ollyanoknak mutatják magokat, mint valóságos jók: és így ha által látja is azt: hogy boldogabb világ lessz az élet után; de tsak ugyan ezek nélkűl sem akarna el-lenni; mint az ollyan szerelmes, a’ ki Királyságra hívattatik, nehezen tudja el-hagyni alatsony sorsú szeretőjét, noha azt nyilván látja is, a’ maga valóságos bóldogságának ártalmára lenni. – A’ mi pedig a’ Léleknek a’ testtel együtt szenvedését, annak testi betegségeit, ’s a’ több hasonlókat illeti – ez igen tsekély ellenvetés: jobb lett vólna Lucretiusnak tsak a’ mellett maradni, a’ mit egyszer ki-talált-ejteni: hogy a’ Lélek meg-tér az Istenhez. – Hiszen azok az érdekeltetések, szenvedések, nem a’ lelket illetik, hanem a’ testet; tsak annyiban mondhatjuk hogy a’ lelket is illetik, mert a’ Lélek a’ testtel szorossan öszve vagyon kaptsolva, az az a’ Lélek’ elevenítő ereje tselekszi azt, hogy ezeket érezhesse a’ test: a’ Lélek’ értelme pedig, képzi azt az érzést; mivel éppen azokat kell neki képzeni, a’ miket az ő általa eleveníttetett test’ érzései elébe adnak, de ebből a’ lélekre által nem hat semmi erőtlenség, semmi nevelkedés, semmi orvosoltatás. – Hogy a’ Lélek szomorú ha a’ test beteg: a’ Lélek értelmesebb, ha a’ test egész emberi termetre fel-nő, ha ki kél a’ gyermek sorból; ez nem azt teszi, hogy a’ Lélek is beteg, ’s a’ Lélek is nő, hanem tsak azt: hogy úgy dolgozhatik, a’ millyen eszköze van. Ha a’ jó hegedűs, a’ jobb hegedűnn jobban hegedűl, mint a’ roszabbikon, nem a’ hegedűsben van a’ hiba hanem a’ hegedűben. – Sőt ellenben abból: hogy a’ Lélek a’ beteg és fájdalmas testben is tud elevenenn gondolkodni, azt hozom ki, hogy fog ő gondolkodni a’ testen túl is. Hogy a’ kis gyermeknek nints annyi esze mint az éltes embernek; annak, ha a’ testet mint eszközt úgy gondoljuk is könnyű okát adni. De külömben is – gyakorolatlan a’ Lélek, míg*
még Értelemszerűen jav.
kissebb idejű; mert minden mi tudományunk e’ testben, bizonyos határok kőzzé vagyon szoritva: mind ez látható világbéli az, valamit tudunk, és így azt mennél tovább tapasztaljuk, annál tőbbet tudunk. Azok az Ideák mellyek a’ lélekkel vele születtek ’s születhettek, e’ világi életre ’s tudományra nézve vagy igen kevesek; vagy ollyanok, hogy ki nem adhatja őket a’ Lélek, ’s egyebet nem is hanem a’ mit magában ’s magáról tud, a’ többit mind az érzékenységek által szerzi, és mennél tovább szerzi annál gyakorlottabb lessz a’ Lélek. – Fordíttsuk hát a’ nyakában Lucretiusnak a’ maga ellen-vetését: Az Őregnek, a’ halálos betegnek, a’ teste fogy, erőtlenedik; hát az értelem, a’ tiszta gondolkodás, az ész, miért nem hanyatlik? Felejt ugyan az Őreg, azt mondják; de elmélkedése mindenkor méllyebb, tiszták gondolatai, erős ítélet-tétele. No hát a’ Léleknek fenn állhatására nem szükséges a’ test; gondolkodni fog ő azutánn is. Sőt sokkal szabadabban és tisztábban.*
tisztábbban Sajtóhiba, em.
Folynak a’ haldoklónak unalmas óráji, – feldegelnek az izzasztó szempillantások – fogy a’ test – lankadnak az élet-erek – azomban a’ Lélek tsak gondolkodik; ’s egyszer eszre sem veszi hogy el-szenderedik, és mint az álomban, éppen az történik rajta. – Ki tudja azután, eszre vévén hogy szabadonn van, nem békóztatik a’ testi kötelek által, hát ha ollyan ideáji is jönnek elő, mellyekkel bírt; de ki nem adhatta a’ test miatt; oh bizony így kell lenni: mert az Istent, az örökké-valóságot, a’ valóságos boldogságot, hova tovább, mind jobban jobban érzi; ezt pedig illyen állapotban, mint a’ millyenben van a’ testtel való öszve köttetésig, soha sem tudná jobban érzeni mint érzi. – Ez az Őregektől ’s*
s Sajtóhiba, em.
Betegektől vett erősség, itt ugyan feletet-képpen van fel-téve; de valósággal a’ Lélek’ halhatatlanságát állitás-képpen erősíti, és a’ fent emlitett erősségek közé való volna. – De mond még*
meg Értelemszerűen em.
valamit a’ viszketeges emberi elme Lucretius után: hogy ollyan formánn kívánni kellene inkább a’ Halált, mint írtózni tőle, ha azt más jobb éllet fogja követni. – Igazán mondod – úgy kellene lenni; bár mind azt mondhatnánk a’ Pogányok’ Tanítójával: Kivánnék el-kőltőzni. De sokat tanúltunk Epicurustól; nehezen felejtjük az élet’ édességét is; azonkivűl mikor már látjuk is hogy el-kell hagyni a’ testet, nints más mód benne: és így más életről kell gondolkodni: ott van a’ vádoló Lelki esméret: büntetést kér; resztket az ember; szenved, gyanakszik, a’ Lélek mind addig, míg meg-szabadúlván a’ testtől, eszre veszi, hogy ment a’ bűntetéstől. – Bezzeg ha valamelly Istenség előre meg-sugná hogy bizonyosan a’ boldog, és nem a’ boldogtalan örökké-valóság váltja-fel életünket, ez már majd nyújtana bátorságot a’ gyanakodó Léleknek; a’ kinek a’ leg-nagyobb meg-nyugovás mellett is mindég van egy kis gyanúsága. De hát azokról mint mondjuk? a’ kik vagy azt állítják: hogy egy darabig el-él a’ Lélek a’ testtől való el-válása után, azután meg-’szűn lenni, vagy azt, hogy nem vesz ugyan-el a’ Lélek a’ testtel, de aluszik.*
A pontot kettőspontból jav.
Az elsőknek én azt mondhatom: hogy őljék-meg*
őljek-meg Értelemszerűen em.
inkább egyszerre a’ lelket, ha tsak azért nem akarják továbbra tartani, hogy ki szenvedje a’ mit e’ testben el-múlasztott. A’ másik értelemre pedig azt: hogy igen is, ha szabad a’ nevezetben játszani, én is azt hiszem, hogy aluszik a’ Lélek a’ halál után: de melly édes álom az! mennyire édesebb az ennél az életnél. – Ha aluszik, ne tagadd-meg-tőle azt is, hogy álmodik is; mert valóban gondolkodik; és tsak úgy aluszik, mint a’ testben is alutt, mikor az érzékenységektől el-vonta magát. – De azonban, hogy a’ testtől való el-válása után a’ Lélek meg-maradjon, és még is semmit se tsináljon, hanem érzékentelenűl aludjon, már azt még az sem hihetné, a’ ki abból a’ vékony test-házatskából soha örökké ki nem kergeti. – Hogy a’ Lélek a’ meg-hólt testben benne maradhasson, ez, nem vólna lehetetlenség.*
A pontot pontosvesszőből jav.
– A’ Lélek természete ellen nem, hanem az Isten’ szava ellen vétkezne; a’ ki azt mondaná, hogy a’ Lélek a’ hólt testből nem megy-el, hanem a’ maga élő munkálkodásait folytatja azzal a’ kis eredeti vékony testtel; és mikor osztán fel-támad a’ test, akkor az a’ vékony testetske gombolyagja ki fejtőzik a’ maga héjjából, ’s ismét illyen forma életet nyer mint most, – azt mondám: hogy a’ Lélek’ természete ellen nem vétkezik: mert hiszen a’*
a’ a’ Az egyik szó fölösleges, elhagytuk.
Lélek benne maradhat a’ testben mind örökké; hogy pedig elevenítő ereje haszontalan ne, hanem munkás legyen; ott van neki az a’ vékony test borítékotska, a’ mit eleveníthet. – De a’ mint Genuensis mondja: „Mi nem tartozunk tudni (tedd hozzá, nem is tudhatjuk) mi történik ezekkel a’ valóságokkal, minekutánna a’ más tőlök külömböző valóságoktól el-válnak.”*
A záró idézőjel hiányzik, pótoltuk.
Tudja azt az Isten a’ ki teremtette; ezt hát mi, se ne próbálgassuk el-találni, sem valamit gondolatlanúl ne állíttsunk, hanem tanúljuk-meg az Istentől, ’s úgy higyjük a’ mint az Isten szava mondja. – Elég az nékünk, ha ki hozhatjuk azt a’ Lélek’ természetéből közönségesen: hogy ő halhatatlan.


XIV. RÉSZ.
A’ Barmoknak vagy oktalan állatoknak Lelkeikről.

§. 167.

 
A’ barmoknak vagyon Lelkek.
A’ BARMOKNAK, vagy az úgy nevezett állatoknak, hogy vagyon Lelkek, és az bizonyos tekintetben hasonlatos az emberi Lélekhez: az a’ fellyebb elő-számlált munkájiból az emberi Léleknek; és a’ Barmok kőrűl való tapasztalásokból, mellyek alább emlitteni fognak, ’s ezeknek öszve hasonlításokból világos. És így a’ Barmok lelkéről való Tudományt lehet a’ Lélekről való Tudomány’ egy részének gondolni, ha színte a’ barmok’ lelkeik, nem emberi Lelkek is, a’ minthogy mind a’ régi, mind az újjabb Bőltsek közűl sokann, annyit tulajdonitottak*
tulajdjdonitottak Sajtóhiba, em.
a’ Barmok’ lelkeiknek, hogy azt némellyek meg-is-sokallották.

JEGYZÉS.

1. A’ leg-régibb bőltsek közűl Pythagoras úgy hitte, hogy minden állatok, barmok, bírnak értelemmel, okossággal, Ratione Theophrastus, és annak tanítványi aVqeViu & dianoian. Sensum & cogitationem, az érzést, és gondolkodást, mind egynek hittek lenni: az az, hogy értés nélkűl semmit sem lehet érzeni; és így hogy a’ Barmoknak vagyon értelmek, Intelligentia. Parmenides, Empedocles, Democritus, hasonlóképpen gondolkodtunk. Virgilius azt mondja: hogy a’ méhekben vagyon az isteni Léleknek valamelly réssze, valami égből származott. Plato úgy hitte, hogy minden oktalan állatban vagyon ugyan Ratio okosság; de azt nem eléggé használhatják, a’ test érző tagjainak rendetlensége, vagy alkalmatlan vóltta miatt. Philo egesz könyvet írt arról, hogy a’ Barmoknak van okosságok. Lactantius de ira Dei c. 7. így szóll: „Mi tulajdona jobban az embernek, mint az okosság, és a’ jövendőkről való gondoskodás? úgy de vagynak némelly Barmok, a’ mellyek a’ magok’ barlangjaikra több ki járást tsinálnak, hogy ha veszély éri őket, el-tudjanak szaladni az el-nyomattatás elől, a’ mellyet nem tselekednének, ha nem vólna bennek értelem és gondolkodás.” Xenocrates azt vallja, hogy az oktalan állatoknak is van az Istenről tudományjok, isméretek, notitia. Plinius erkőltsi virtusokat és religiot is tulajdonít a’ barmoknak.*
A pontot pontosvesszőből jav.
Az elefántok úgy-mond, meg-értik a’ Hazai nyelvet, engedelmeskednek a’ parantsolatoknak, és tudják ’s reá emlekeznek azokra a’ kötelességekre a’ mellyeket meg-tanúltak; meg-van bennek a’ szeretetnek és di[t]sősségnek gyönyörködtetése, sőt meg-van a’ mi az emberben is ritka, a’ jámborság, okosság, egyenes szivűség – a’ tsillagokat tisztelik, a’ napot, holdat imádják. – Bizonyosnak mondják, hogy a’ Mauritaniai bérczesek közt, valamelly patak mellett, mellyet Amilónak neveznek; mikor az újhóld fel-tetzik, le mennek seregestől, ott egesz tzeremoniaval, a’ meg-tisztúlás végett, vizzel meg-hintetik magokat; és így meg-köszöntvén a’ Holdat, vissza mennek az erdőbe. – Ertik a’ magoktól külömbőző Teremtések’ vallását, Isteni tiszteletek’ modját, religioját is: mert a’ mint mondják, mikor tengerre vitetnek, addig be-nem mennek a’ hajóba; míg a’ mesterek meg-nem-esküszik, hogy vissza jönek.„
2.*
A számozás hiányzik, pótoltuk.
Celsus még ézeknél is többet mondott; mert meg-akarván a’ Keresztyéneknek ezt az értelmét czáfolni: hogy mindenek az emberért teremtettek, azt állitja: hogy a’ Barmok, egy tseppel sem alább való rangúak az embernél: hogy a’ hangyák, mikor öszve talalkoznak, egymással beszélgetnek és igazgatják egy-mást, ’s őrzik az el-tévedestől, (bár tsak Celsust is meg-örzőtték vólna) a’*
vólna (a’ Értelemszerűen em.
kigyok és sasok, tsudálatosan ismérik a’ köveket, és a’ füveket, mellyeket fel keresvén, fijaik’ egésségén segitnek, azok a’ madarak, a’ mellyeknek repülésekből az emberek jövendőlnek, sokkal barátságosabbak az Istennel, a’ ki nekik meg-jelenti a’ jövendőket; mint az Emberek, a’ kiknek nints az a’ szerentséjek (ez szép a’ madarakból*
maradarakból Sajtóhiba, em.
jövendőlők ellen, érthetnek ebből ma is némelly puskások).*
A mondatvégi írásjelet a zárójel előttről helyeztük át.
Justinianus a’ Természet’ tőrvényjéről azt mondja: hogy az ollyan tőrvény a’ mellyre a’ természet minden teremtett állatot meg-tanított, mert az a’ tőrvény, nem éppen tulajdona az emberi nemzetnek, hanem minden állatoknak, valamellyek az, égben, főldőn és tengerben származnak, látni való, hogy a’ tőbb állatokról is úgy lehet ítélni, hogy tudják azt a’ törvényt, ez a’ le-irás is hát nagy észt tulajdonít a’ Barmoknak. – Rorarius a’ ki VII. Kelemen Pápának Követje vólt Ferdinand Magyar Királyhoz: 1645-ben, egy könyvet írt arról hogy a’ Barmoknak nem tsak van okosságok, hanem alkalmatosabban is élnek azzal mint az emberek, nevetséges ok vette őtet erre, a’ mint maga meg-vallya: „Irtam úgy mond két könyvet, a’ mellyekben meg-mutattam: hogy az oktalan állatok sókszor jobban tudnak az okossággal élni mint az emberek, és ezt azért tselekedtem, hogy némellyeknek, ném tudom ortzátlanságokat-e vagy esztelenségeket meg-tzáfoljam; a’ kik a’ mindeneknél nagyobb Imperatorról V. Károlyról azt merték mondani, hogy az nem ér sem Ottóval, sem Barbarossa Fridrikkel.” – Azt mondja-hát a’ II. Könyvben p. 109. „Afrikában*
Fridrikkel, – azt mondja-hát a’ II. Könyvben p. 109.„ Afrikában A Fridrikkel szóval befejeződik az idézet, ezért a vesszőt pontra cseréltük, és pótoltuk a záró idézőjelet. A gondolatjel után értelemszerűen új mondat kezdődik, ezért a kezdőbetűt nagybetűre javítottuk. A szám után álló nyitó idézőjelet a következő mondat elé tettük. A könyvben egyébként máshol is (pl. az előző bekezdés végén) előfordul, hogy nyitó idézőjellel zárul az idézet. A XIV. fejezetben szereplő idézetek egyébként másként (a mai helyesírásnak megfelelően) vannak jelölve, mint a könyv többi fejezetében.
úgymond keresztre feszitik az Oroszlányokat, és a’ vénebbeket szokták, a’ mellyek alkalmatlanok a’ több vadak’ űldözésére: a’ melly bűntetéstől tartván a’ többi, ha az éhség kénszeríti is, nem mernek kegyetlenkedni: mi is Dura felé lovagolván a’ sivatag erdőben láttunk két nadrágos farkast nyársba húzva, mint-ha egy pár tolvaj lett vólna; hogy a’ hasonló büntetéstől való félelem, a’ többit a’ kegyetlenkedéstől el-rettentse. Senertus Orvos Doktor azt tanította: hogy a’ Barmok’ lelkeik, Spiritualisok testetlenek, és a’ halál útánn is meg-maradandók, hanem-ha az Isten akaratja semmivé tenne.
3. A’ Peripateticusok és Albertus Magnus a’ Barmoknak Lelket ugyan tulajdonítottak, de testből származottat, a’ melly érezhet és gyönyörködhetik, de értelme és okossága nints.
4. Más Philosophusok, még a’ régiek közűl is; tagadták hogy a’ Barmoknak vólna Lelkek; Pherecrates a’ mint Cicero vallya, azt mondotta: hogy nints a’ Barmokban Lélek, hanem azoknak munkálkodásaiknak, oka ’s eredete Principiumja, áll a’ test részeknek bizonyos öszve alkotásában. Cartesius is némelly régibbeknek hitelét újoban elő-hozta: állitván, hogy a’ Barmok tsupa Machinák, mesterséggel öszve rakott alkotmányok: minden Lélek, minden gondolkodás nélkűl, érző szerszámokba ütközött illetések elégségesek arra, hogy azoknak tselekedeteiket a’ testi mozgás’ törvényjén forgassák, – így a’ hallást érző test tagba ütközött levegő ég, úgy indítja, a’ nyelv mozgásra rendelt inakat, hogy amazt ez a’ szó kövesse.
5. Sokan, a’ Barmok’ némelly nemeinek meg-adták a’ képző tehetséget, de nem minden Barmoknak.
6. Sokan az újabb Bőltsek közűl, látván hogy a’ Barmok valósággal gondolkodnak; a’ gondolkodás pedig testtől ki nem telik, meg-engedték hogy nem testes valóság a’ barmok’ Lelke, de hozzá tették; hogy nem is Lelki: nem Spiritus mivel úgy-mond okosságok és szabad akaratjok nints: hanem a’ test és Lélek közt valamelly középszerű valóság, melly a’ halál után éppen haszontalan, és a’ testtől el válvá ismét semmivé lessz.
7. Mások Hugo Grotiussal azt tartják: hogy a’ Barmok’ tselekedeteiknek tehetös oka, nem benn, hanem kívűl vagyon rajtok; vagy az Isten, vagy valami Angyal, vagy a’ közönségesen gondoltatott természet.
8. Mások azt kőltőtték, hogy a’ barmok lelkeik, a’ meg esett angyalok, az el-romlott Lelkek, ördögök, mellyek a’ magok’ gonosz tettéiknek büntetéséűl, oktalan állatokba küldettek.
9. Végre Leibniczius a’ barmok’ lelkeiket, igazán tehetős valóságoknak, részetleneknék, második rendű (monas) oszthatatlan valamiknek hitte lenni: a’ mellyek a’ világot tisztán, világosan, de nem elegendő meg-külömböztetéssel képzelik (clare, sed non distincte.)

§. 168.

Van képzések a’ barmoknak
Az oktalan állatokban, meg van a’ dolgok’ esmérete, cognitio rerum, mert közönségesen szólván, ollyan alkotása van agyvelejeknek; a’ test-inaknak ’s érzékenységeknek készűlete ollyan, hogy az emberi test’ készűletéhez nagyon hasonlít,
Es Conscientiájok.
úgy-de ezek az emberi testben arra valók, hogy es[z]közűl legyenek a’ léleknek, és segittsék a’ képzelésben perceptioban, §. 19. és 137. IV. 3. tehát ugyan azt viszik véghez a’ barmokban is azonkivűl a’ barmok’ tudják azt; hogy képzelnek, mert tapasztalhatjuk, hogy ők magokat a’ külső dolgoktól, és azokat egymástól, eléggé és mintegy értelmesen meg-külömböztetik. A’ kutya tudja azt, hogy a’ fa nem nyúl, a’ gazdáját meg-esméri az idegentől, – a’ mi nekik ártalmas vagy hasznos, a’ mi veszedelmekre szolgál eszre veszik, sok dolgokra a’ szó-hangból, sűvőltésből, szagból reá-esmérnek, annyira hogy néha az illyenekben az embert is meg-haladják: tudják hát hogy képzenek; a’ ki pedig tudja azt hogy képez, abban meg van nem tsak az idea, nem tsak a’ képzés, hanem a’ képzések esmérete is, és a’ maga esmérete, Conscientia §. 20. és így a’ Barmoknak vagyon nem tsak képzések, hanem Conscientiájok is.

§. 169.

Figyelmezések*
Figyelmezesék értelemszerűen em.
Sőt az is tapasztalható a’ Barmokban; hogy mikor valaminek nyomosann utánna esnek; mint mikor a’ ló abrakot eszik mindenik figyelmez arra, a’ mit tselekeszik: mert hallhat a’ vadász-eb idegen hangot, és azt ha közel van, hogy ne halja, nem lehet gondolni, mert az ő érzékeny fűlét szint-úgy érdekli a’ hang, mint az emberét, még is arra nem ügyel, hanem dolga után jár, ’s a’ mi nagyobb, a’ nyom és szag után nyomozódik, ha tsak az ismeretes kűrt szó vissza nem tsalja: a’ ló is mikor jó izűt eszik, ’s akkor egyszersmind vakartatik, inkább ügyel az íz-érzésre mint a’ tapintásra, sőt akkor az ostor billenést sem ollyannak-tartja, mint mikor hámba van fogva, az az; a’ kutyá képzése ’s képzése’-esmérete a’ nyúlra, a’ lóé az abrakra van erőssen függesztve; úgy-de, mikor a’ képzés’ esmerete erőssen égy dologra van függesztve azt figyelmezésnek nevezzűk, lást fellyebb a’ második reszben, és így a’ barmokban vagyon figyelmezés is, attentio.

§. 170.

Reá emlékezések.
Ha az ebet egyszer meg-verik, és másnap a’ korbátsot mutatjak neki, el-szalad: mi tselekszi azt? az: hogy a’ tegnapi képzést újra képzi, ’s eszébe jut: hogy azzal a’ korbáttsal, vagy az ollyan tselekedettel a’ millyenhez most készűlnek, őtet tegnap meg-vertek: sőt mivel tegnap kettő vólt a’ képzés, egyik a’ korbátsról, másik a’ verésről, már más-nap elég a’ korbáts’ képzése, és ez fel serkenti a’ másik képzést, melly vólt a’ verésről:
Es imaginatiojok.
úgy de az a’ tselekedet, mellyel valamelly múlt vagy távoly lévő dolgot újjonnan képzelünk annak a’ hasonlatosságnak segítségével, mellyet tsinált a’ figyelmezés a’ képzett dolog és első képzés közt; nem egyebb hanem kepzelődés Imaginatio §. 26. és így a’ barmokban vagyon képzelödés Imaginatio is.

§. 171.

Phantasiajok.
Sőt mivel a’ képzéseknek, ’s újra képzésnek, képzelődésnek nyomos vólta Phantasiát szűl, melly leg inkabb több ideáknak egymás után képzelésekor tetszik ki, tehát a’ Phantasiát sem tagadhatjuk-meg a’ barmoktól, mert az tapasztalható hogy álmodnak: erőlködnek a’ lovak álmokban; a’ vadász ebek*
ebbek Sajtóhiba, em.
mikor tsendesen alusznak is hányják vetik láb-száraikat, ketség kivűl álmokban vadat kergetnek: rendetlenűl szivják Órok’ lyukán a’ levegő eget: mint mikor ébren*
ébrcn Sajtóhiba, em.
szaglálódnak; néha fel-rettennek ’s ok nélkűl is szaladnak, mind ezek az álmadásnak, az álmadás pedig jele, sőt réssze a’ Phantasiának.

§. 172.

Emlékezetek memoriájok.
De nem tsak reá emlékezéssek, hanem valóságos emlékezetek Memoriájok is vagyon a’ Barmoknak, mert ha a’ dolgokat egy mástól ’s magokat a’ dolgoktól meg-tudják külömbőztetni; az az bennek képzések esmérete van §. 168. tehát mikor az egyszer képzettet újobban képzik §. 170. érzik – mind*
A két szó között kötőjel áll, gondolatjelre cseréltük.
azt hogy képzik, mind azt hogy ugyan az az a’ mit képzettek, és ezt azért ismérik úgy, mert mikor elősszőr képzettek, figyelmeztek is §. 169. és így kell képzeni nekik valami meg-külömböztető jelet, mellyel azt más képzett dolgoktól meg-válasszák és él-hitetődjenek hogy képzik azt most is, és éppen azt, nem mást: az az vagy ki nem éjtették eszekből azt az ideát, vagy akarhol vették, de a’ képzések esmeretével együtt újra képzették. Ezeket pedig az emlékezet tselekszi §. 31. és így a’ barmokban vagyon emlekezet.

§. 173.

Kivánságjok appetitus.
A’ barmok hol vigak, hol szomorúl, hol elevenebbek, hol bádgyadtabbak: van hát bennek gyönyörködés, és van unalom §. 92. Sőt a’ barmok; a’ mit egyszer jónak tapasztaltak, meg-ismerik és kívánják; a’ mi nékik rosszúl esett, reá emlékeznek és azt kérűlik; van hát bennek kívánás és iszonyodás §. 102. mert hogy ezeket tselekeszik, mindennap tapasztalható.

§. 174.

Indúlatjaik.
A’ barmok mikor haragusznak és agyarkodnak, hasonló test’ rázkodások reszketések, zavarodások tapasztaltatnak bennek mint a’ meg-haragudott emberben.*
A pontot pontosvesszőből jav.
Mikor kölykeiket nevelik, különössen gondoskodnak rólok, őrzik, szeretik, nyalogatják, és akkori testek’ mozgássai a’ többitől egésszen külömböznek: ezek pedig mind az indúlatok munkáji §. 110. 111. 112. 113. és így a’ barmokban vagyon indúlat is.

§. 175.

Őnként valóságjok.
Sőt nyilván ki-tetszik a’ barmokban a’ mozgasnak őnként valósága; ki tetszik hogy magok határozzák-meg magokat, ez vagy amaz tselekedetre; a’ kutya inkább kap a’ húshoz mint a’ kenyérhez, azomban, ha a’ húst más erőssebb el-kapja előle, a’ kenyeret veszi el: tehát választ; és jobbnak itéli el-venni azt a’ mihez könnyebben fér, mint mindeniket el-veszteni. A’ mi jobbnak tetszik előttők, azt kívánják; még pedig annyira is kívánják, a’ jót: hogy ha eledelt mutatsz nekik, és tartoztatod, nyőszőrgéssel is jelentik a’ kívánságot; ha kedvek van, játszanak, ugrálnak; ha lankadtak, le feküsznek, mind ezek azt mutatják; hogy őnként-tselekesznek, és így van bennek őnként valóság §. 121. – Valóban azoknak mozgásaik, és sok kűlömbféle tselekedetjeik ollyanok; hogy színt úgy nem lehet azokat, valami értetlen mozgató eröből mhcan oV(GÖRÖG!!!) meg-magyarázni; valamint a’ magunk tselekedeteit.

JEGYZÉS.

Mutass bár*
már A kötet végéntalálható hibaigazító szerint em.
vagy vess a’ feküvő kutyának ollyan követ, vagy fát; a’ melly kenyér formát mutasson; fel-ugrik, meg-szagolja, ’s látván hogy meg-tsalattatott, ismét le-fekszik: ugyan azt fogja tselekedni másodszor is; talám harmadszor is; de negyedszer már nem szagolja-meg, ’s fel-sem-kél: honnan van, hogy egyszer kétszer fel-kél, azután nem; hiszen mind-egy a’ külső ok, negyedszer is, te is egyformán hajítod neki mindenkor azt a’ kenyér forma testet; hát miért nem követi azt mindenkor egy-forma munkálkodás a’ baromban is? sőt a’ barmok, mikor leg-sebessebben szaladnak; hirtelen meg-állapodnak, vagy útjókból ki-térnek, ha vagy látnak vagy hallanak valami különöst, vagy szagot érzenek: honnan érkezhetett kivűlről ollyan nagy és hathatos erő? melly azt a’ szaladást meg-tartóztassa, vagy útjából ki-nyomja: miért? hogy a’ Barmok gyakran tsak egy vékony fittyentésre, vagy tsak árnyék’ látásra is futássokban meg-állapodnak. – A’ Ló ha széles árkot talál futtában, meg-állapodik; de ha keskeny a’ gödör, által-ugorja. – Ha azt mondod: hogy ezeket a’ Barmok’ tagjaiknak mozgásit, közben-vetés nélkűl az Isten okozza, ’s maga testi-képpen mozgatja; ez gyermekes felelet; mert hogy többet ne mondjak: miért nem tselekszi ugyan azt a’ hasonló környűl-állásokban az Isten egy-kor, a’ mit máskor? miért? hogy a’ kutya, a’ kenyérhez hasonló test’ fel-kapására egyszer kétszer elő ugrik, ’s többször nem. Ezek mind azt mutatják: hogy az oktalan állat maga határozza-meg*
hakározza-meg Sajtóhiba, em.
magát valaminek tselekedésére,*
tselehtedésére Sajtóhiba, em.
és hogy őnként tselekszik.

§. 176.

A’ Barom Lelke testetlen valóság.
Ezekből hát ki-hozom: hogy tehát a’ Barmoknak Lelkeik is testetlen Lelkek: mert valaminémű okokból bizonyítottuk az emberi Lélek’ testetlenségét fellyebb §. 129. 130. 131. ugyan azon okok mutatják-ki magokat, az oktalan állatok’ lelkeik’ tselekedeteiből: mert azok is gondolkodnak §. 168. 169. emlekeznek §. 170. 172. kivánnak 173. őnként tselekszenek §. 175. és így ha az emberi Lélek testetlen valóság; a’ barmok’ Lelke is az.

JEGYZÉS.

Haszontalan beszélnek a’ Cartezius követőji: kiknek már szokott hangjok az: hogy az Isteni mindenhatóság teremthette a’ Barmokat ollyan okosoknak tetsző alkotmányokká, a’ mellyekben mind azok véghez mehessenek Lélek nélkűl, a’ mik történnek a’ Barmokkal. – Nem az a’ kérdés.*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
– Ezt már Leibnicz lássa; a’ ki az emberi testet is úgy alkotottnak valja lenni, hogy mind azt a’ mit tselekszik, tselekedhetné Lélek nélkűl is: hanem az a’ kérdés; ha, úgy akarta-e valósággal az Isten, hogy a’ Barmok, ollyan lehetetlen alkotmányok, machinák legyenek? mert az Isteni mindenhatóságról, tsak azt mondhatjuk: hogy a’ mint lelketlenekké, szint úgy teremthette lelkesekké is a’ Barmokat. Miért tette vólna hát inkább amollyanokká mint illyenekké? holott az Isten nem tsak mindenható, hanem bőlts is; és minden Isteni tökéletességekkel inkább meg-egyez az: a’ mi lehetősnek látszik, mint a’ mi lehetetlen[n]ek. Ha nem elég az érzékenységeknek és külső tselekedeteknek a’ baromban, az emberi érzékenységekhez, és tselekedetekhez való hasonlósága, arra hogy lelke van a’ Baromnak is: mi okod van? hogy el-higyed: hogy szíve van a’ borjúnak, mellyet te soha sem láttál; mellyet azomban ha nem hiszel, maga a’ barom is ki-nevet. Hát ha azt mondom, hogy Te is minden Lélek nélkűl való tsupa testes alkotmány vagy: mit fogsz felelni? mert én a’ Te lelkedet szint-úgy soha sem láttam, mint a’ borjúét; ez a’ Te állításod pedig, mellyel bizonyítod, hogy van lelked; reám nézve tsak ollyan, hogy a’ baromról való értelmed szerént származhatna az is lelketlen alkotmánytól. Honnan győzöl hát meg engemet arról hogy Lelked van: pedig eszeveszetnek fogsz tartani, ha azt általán-fogva tagadom. Hasonlóképpen tehát a’ Barmoknak is külső látható tselekedetjeikből, érzékenységeiknek készűletéből, ’s testteknek egész alkotmányából ki-kell-hoznunk, hogy azok érzenek is, kivánnak is, és fájdalmat szenvednek vagy sajnálkoznak; és testteknek öszve-rakássa; mellyet szemeinkel tapasztalunk; belőlről valóságos Lélektől igazgattatik.
2. Testetlen Lélek-e pedig a’ Barmoknak Lelke vagy nem, azt ugyan talám jobb is vólna meg-nem-határozni: de ha az igazság szóll; miért dugnánk-be füleinket? Ha van lelkek, és az a’ Lélek ollyanokat tselekszik mint a’ mi Lelkünk; ollyannak kell lenni magának is: a’ kik pedig a’ barom lelkét testes valóságnak állítják: ezekkel szokták erősítteni.
a). Hogy a’ Barmok’ Lelke részre osztható: a’ mellyet a’ gelesztákban, kigyokban, viperákban tapasztalni lehet: mert azokat ha kétfelé vágják: mind a’ két rész nem tsak mozog; hanem ha illetik, hirtelen öszve-vonja magát, jelenti fajdalmát, és így azt hogy érez (a’ pok’ lábát ha el-szakasztják; sokáig mozog maga a’ láb).*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
A’ Habarnicza (Polypus) ollyan állat, hogy ha sok darabokra vagdalják is, él; mert minden darabból egy-egy állat lessz; új ’s ugyan annyi Habarnicza. De ezek ugyan, azt nem bizonyítják, hogy a’ Barom’ lelke sok részre osztható.*
A pontot kettőspontból jav.
– Hanem, hogy azoknak testteiknek el-darabólt részeiben mozgás tapasztaltatik, ezt az tselekszi: mert az el-vágás előtt serénnyen és sebessen mozgó folyadék, mellynek folyása még az inakban meg-nem-állott, el-nem-vesztette még a’ mozgató erőt. Hogy ez az éltető nedvességeknek, még az el-vágás után is meg-nem-állapodott folyása okozza a’ mozgást, az az emberből is meg-tetszik: a’ meg-fojtott ember, nem mozdúl, attól a’ szempillantástól fogva, mellyben meg-fojtatik; de a’ kinek fejét veszik, mozog mind addig, míg*
még Értelemszerűen jav.
a’ vére ki-nem foly; amaz nem mozdúlhat, mert a’ fojtás meg-állította minden érző folyadékit; emez mozdúlhat, mert még a’ vére, mivel fő nélkűl is elég egésséges, foly a’ maga tsatornáin; még annyira ki-nem-foly, hogy már tovább a’ mozdítható folyásra alkalmatlan, hanem tsak szivárog. A’ Habarniczákról pedig azt tartják, hogy az nem egy állat; hanem sokból álló, mint a’ méh-raj; vagy ha úgy nem vólna is; lehet, ’s nagyon hihető, hogy egész testtek széllyel, szanaszét, tele van tojásokkal, mellyek az el-darabolás után egymástól el-válván; a’ természeti meleg által ki-kőltetnek, ’s új Habarniczák lesznek belőlök. Az ő származássok módja, nagyon hitelessé teszi ezt a’ hozzá vetést, mert mikor származnak; az Anyjok’ testéből, mindenfelől burkossan ki-ütik magokat ’s mint-egy ki-bimbóznak. Átallyában pedig némelly barmok felől azt lehet mondani, hogy nem a’ fejekben vagyon az érzésnek közép pontja, hanem valamelly szomszéd helyen, és így fő nélkűl is sokáig el-élhetnek, mint azt a’ szarvas bogarakban, sőt a’ legyekben is lehet tapasztalni.
b). Azt mondják: hogy ha a’ barmoknak lelkeik testetlen valóságok, úgy azoknak is szint-úgy romolhatatlanoknak, ’s halhatatlanoknak kell lenni, mint az emberi Lelkek, mert hiszen éppen abból hozzuk-ki testetlenségeket, a’ miből az emberi lelkekét. – Erre feleljenek azok, a’ kik holtok után a’ barmok lelkét egy átallyában semmiké teszik: én ugyan azt nem hiszem, hogy a’ Barmoknak lelke el-vesszen: meg-marad az, és Lélek lessz, a’ Halál után is.*
A pontot pontosvesszőből jav.
De már azt, ha vallyon illeti-e azokat az a’ nemes halhatatlanság, a’ mi az emberi Lelkeknek tulajdona, még a’ következendőkből fogjuk meg-látni: addig pedig azt felelem, a’ mit fellyebb, hogy a’ mi véges elménk, a’ dolgok’ végezetét, ésszel fel-nem-érheti.

§. 177.

A’ Barmoknak vagynak tiszta világos, és meg-külömböztetett ideájok.*
Az aposztróf hiányzik, pótoltuk.
Ha a’ Barmoknak lelkek vagyon, és pedig testetlen Lelkek §. 176. tehát a’ testetlen Lélek’ természeti tulajdonságinak bennek kell lenni: úgy-mint a’ többek között annak, hogy személlyes valóság §. 130. és ez a’ személlyes valóság, akar erőssebben akar gyengébben, de tsak ugyan hasonló törvényeken, terjeszti-ki a’ maga erejét a’ testre, mint az emberi Lélek, a’ mint ez leg-inkább a’ 173. 174. 175. §§-ból ki-tetszik, és mind azokból valamellyek az emberi Léleknek a’ testtel való közösűléséről mondattak: az az a’ Barom Lelkének szint-úgy van ereje az érzékenységek által dolgozni; mint az emberi Léleknek: úgy de az emberi Lélek úgy képzi a’ külső dolgok’ ideáját, a’ mint azt az érzékenységek be-mutatják, az az a’ millyen az érzés, ollyan a’ képzés ő bennek is, és a’ millyen a’ figyelmezés, ollyan a’ képzelődés §. 171. 169. 28. úgy-de az tapasztalható, hogy a’ barmoknak némelly érzékenységek, még sokkal erőssebbek és élesebbek mint az emberé, a’ testes dolgok’ ideáji’ képzése pedig, érzés által készűl-meg §. 19. és így az elevenebb érzés, elevenebb, tisztább, meg-külömböztettebb ideát tsinál: az pedig igaz, hogy a’ millyen az idea, ollyan a’ képzés, és így a’ barmoktól egy átallyában meg-nem-tagadhatjuk, a’ leg-tisztább és leg-meg-külömböztetettebb ideákat is, sem azoknak kepzését.

§. 178.

Ennek bővebb világosítása.
Ha a’ distincta ideákat meg-külőmböztetett képezeteket, és azoknak képzését, ollyan nemes munkájinak véljük is a’ Léleknek, hogy azokat tsupán-tsak a’ Reflexionak, észnek tulajdonítjuk: az az ha nem elég a’ meg-külömböztetett ideára az: hogy képezze is a’ Lélek, ez vagy amaz dolgot tisztán és világosan; és egyszersmind meg is tudja külömböztetni, a’ más hasonló dolgok’ ideájitól: hanem ezen kívűl ezzel a’ tiszta és világos ideával, vele járjanak az észnek, Reflexionak azok a’ nemes munkáji; mellyek fellyebb le-írattak, úgy-mint a’ külömbség-tétel §. 45. ki-választás vagy el vonás, abstractio §. 46. az öszve-rakás §. 48. az öszve-hasonlítás §. 49. az el-választás §. 50. Ezeket ha meg-vonjuk az oktalan állatoktól, tsak azért tselekedhetjük, hogy mi ő velek, és ők mi velünk, érthető jelek által nem közölhetjük értelmünket.

JEGYZÉS.

A’ kik tehát az oktalan állatokról azt mondják: hogy nints distincta ideájok, oda megy minden állítások; hogy nints bennek Intellectus (vagy inkább Intellectio) értés, mellyet maga ez a’ Magyar el-nevezés leg-jobban világosit. – Ez az értés már a’ leg-nemesebb munkáji közűl való a’ Léleknek.*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
– Példával leg-könnyebb meg-világosítani. – Ha valaki valamit el-mond előttem: egyszeri el-mondás után nehezen veszem fel, de azután ha kétszer háromszor el-mondja: meg-értem: az már hát a’ Kérdés; hogy ez az értés, vagy értő tehetség meg-vagyon-e a’ barmokban. – Azt mondom, hogy nints ollyan nyomossan ’s világosan, mint az emberben, ’s nints is ollyan bőv mértékben; de meg-van homályosan, kissebb mértékben.*
A pontot kettőspontból jav.
– Így kell tehát meg-világosítanom: Ezt a’ tehetséget segítik, ’s jó formán tsak magok segítik az el-vont vagy abstracta ideák, azok nélkűl az értés, vagy későn vagy híjjánosan készűl-meg; vagy éppen nem-is. Hogy tehát ez az abstractio, el-vonás, serényebb, és nyomosabb legyen, ollyan jelekre van szükségünk, a’ mellyek segíttsenek az elmén, hogy ne vesződjön mindég az egész dolgok’ egész ideájival: Ha zőldet akarok képzeni, ne kelljen mindég az érzékenységek elébe, zőld fát tenni: hanem tudja magában mi az a’ zőld; és már illyen jelek, ’s leg-alkalmatosabb jelek a’ nevezetek vagy szók §. 47. a’ mellyek mind az abstractiót, mind az erre okvetetlenűl szükséges memoriát segíteni szokták §. 30. Ki-tettszik hát már mindjárt, mi baja van a’ baromnak? ’s mi az oka hogy ő nem ért? az, mert a’ képzelődést, ’s emlékezetet, következésképpen az abstractióról is, segítő jelekről, nintsen világos és meg-külömböztetett ideájok, kiváltképpen, mivel a’ jelek, vagy természetiek, vagy szabad akarat szerént valók, és éppen ezen utólsóbbak közé tartoznak a’ jelek és nevezetek; a’ Barmoknak pedig nintsen beszédbéli tehetségek, avagy tsak nekünk minden beszédünket nem értik, ’s az ő hangzatjaikat sem értjük mi: azért az el-vonásnak, abstractionak azt a’ nemes mértékjét, melly meg-van bennünk, a’ barmoknak meg-nem adhatjuk. Lássuk tehát közelebbről, ’s visgáljuk-meg a’ barmoknak ebbéli tehetségeiket.
Kérdés: van-e hát a’ Barmoknak abstracta Ideája? mert ha tsak egyet találunk is, ebből sok fog következni, ’s nevezetesen az, hogy tsak a’ jelek híjjával vagynak. – Tapasztalható hogy a’ lovat, ha tiszta szerszámba őlteztetik, kevély; – mi okozza ezt? – éppen az a’ mi a’ kís gyermekben, hogy kényeskedik a’ tzifra ruhával, az az, hogy ő most szebb, vagy derekabb, mint máskor vólt. Ebből hát neműnemű-képpen ki lehet hozni: hogy ha a’ kis gyermeknek van ideája a’ szépről, kell lenni a’ lónak is: ez pedig tagadhatatlanúl abstracta idea; mert attól a’ dologtól van mint-egy le-vonva, a’ mi szép: ez ugyan, hogy homályosabb idea, mint a’ kis gyermeké, az már tagadhatatlan, és talám még itt találhatnánk, valami tsekély ki fogásokat. Hanem, vallyon nem lehet-e tapasztalni a’ barmokban: hogy azok tudják némelly tselekedetjeikről, ha azok szabadosak-e vagy nem? és igy vagyon ideájok erről az abstractumról szabad, vagy helyes. A’ ló kivált a’ kotsis gyeplős ló, tudja azt, hogy néki nem szabad az uton kivűl járni; mert ha el andalodik, ’s ki tér az utból; a’ kotsis suhant az ostorral; nem tsak azt tselekszi, hogy sebessen megy; hanem az útba is, mellytől egy kitsinyt fére botlott vissza megy, noha gyeplőnn nem igazittatik. – Ha tsak az vólna, hogy sebessen megy az ostor billenésére, abból tsak az következne: hogy hasonló történeteket vár (expectatio casuum similium) de mikor az utba is helyre áll, és tsak egy erős tekintetére is a’ kotsisnak eszre veszi magát, abból az következik: hogy tudja ő hogy nem szabad néki az út mellett járni, hanem benn’ az útban. Tudja hát az, mi az a’ szabad, – azt is tudja: hogy ha a’ kotsiba nints fogva, akkor nem tesz törvenytelen tselekedetet, ha utonn kivűl jár, hanem éppen akkor nem szabad kívől járni mikor hámba’ van. – A’ kívanság sokszor a’ lovat haza felé vonja – a’ kotsis meg-szóllítja, nevén nevezi, ’s mindjárt helyre áll az útba – mi az oka: hogy ő el-értette azt, ’s tudja: hogy néki nem szabad haza menni: hanem az utat nyomossan követni. – Azt mondod: hogy az a’ ló: meg-van arra tanitva: – meg feleltél magadnak: tanítva van. – Hiszen mi sem tudjuk tanítás nélkűl mind azt: mi szabad? ’s mi nem szabad? Nem értem itt azt: hogy éppen törvény-tudó vólna a’ barom: nem terjesztem ezt ki a’ törvényes, ’s szoros értelemben a’ moralis tselekedet’ mertékjéig; hanem tsak addig az abstracta ideáig, hogy érti ő azt, hogy Ura akaratja ellen tselekszik és így rosszat tselekszik, mikor az útonn kivűl tétováz, és így van ideája arról, hogy ez szabados és kedves; amaz tilalmas és Ura előtt kedvetlen tselekedete neki. Soha a’ jatszó Mester az oroszlánt arra nem vehetné hogy ezt vagy amazt tselekedje; hanemha az a’ vad állat tudná, mi szabad néki, és mi nem? Ebből látni való, hogy egy átallyában az abstracta ideákat, meg-nem tagadhatjuk a’ Bármoktól hanem.
Hogy a’ Barmoknak értelmek, értések, Intelligentiájok nints, az az, a’ mit én egész rendel meg-akarok vele értetni; ő azt meg-nem foghatja, az az oka; hogy az (arbitraria signa) szabad akarat szerént tsinált jeleket nem tudja: az az, hogy az ember’ beszédjét nem érti.*
A pontot kettőspontból jav.
– A’ melly szókat meg-tanúl, vagy a’ minemű hangokhoz hozzá van szoktatva, azokat meg-érti. Ha a’ kutyát vagy matskát egy féle hanggal serkentik, közelebb jön; ha más felével, el-szalad; de ő tőbbet nem ért: híjjába mondják néki azt; menny ki a’ vendég téged’ nem szenvedhet; de ha ezt mondják: sittz vagy tzo-ki, azt el-érti ’s el-megy, hát kérdés: ha ez nem tartozik-e az el-értésre: hiszen itt is értelmesen meg-külömbőzteti ezt a’ hangot attól, a’ mellyel nem kergetik, hanem elő hívják; – sőt mikor sok madár egy rakáson van ’s puskás megy feléjek; egyik meg-sejti; hírt tud adni a’ többinek, vagy jellel, vagy hanggal, mert a’ repűlés, nem mindenkor arra való jel, hogy a’ tőbbi is repűljőn: A’ tyúk különös hanggal adja tudtára a’ tsirkejinek azt, hogy jöjjenek eledelre, különössel ismét azt: hogy szaladjanak: úgy pedig, hogy mi nemelly jeleiket későbben tanúlnank meg, mint magok. Sőt a’ madarat meg-lehet tanítani musikánn, hogy ő is úgy énekeljen: mi következik ebből? az; hogy ha az ő érzékenységei, ’s testte’ érző tagjai, az ember’ szava hangjának, a’ külömb-féle száj-tatásoknak követésére, ollyan alkalmatossak vólnának, mint a’ Musika hangjának követésére, szint-úgy majmolnák azt is.*
A pontot kettőspontból jav.
– A’ musikaban vagynak felsőbb és alsóbb hangok; ha a’ madár azt úgy el-tudja találni, a’ mint a’ musika mondja: minden bizonnyal nagy meg-külömbőztető tehetségének kell néki lenni a’ hangok’ képzésse dolgában; úgy, hogy itt nem tsak azt kell tekinteni, hogy ők követni tudják a’ hangot: hanem, vagyon annyi Intellectiojok, értéssek, hogy értik azt az éneket, azt a’ sok féle hangokból öszve rakott hang-rendet, és tudják azt is hogy egyik hang után mi következik: – ha az ember beszédjét úgy tudnák majmolni, meg-lehetne-e őket némelly értelmes dolgokra taníttani? azt a’ próba mutatná meg; elég az, hogy van értéssek, ha vékonyabb, később, alatsonyabb is mint az emberé, mi következik ezekből?
Az: hogy sem a’ distincta ideákat, sem az abstractakat: sem egy átallyában az Abstractiót, tőlők meg-nem tagadhatjuk hanem: hogy ők igen homályosan értenek, homályos az Intellectiojok értö tehetségjek, a’ jelekben való tökéletlenség tselekszi. Tudnak ugyan belső illetődéssekhez képpest némelly bizonyos és állandó hangzatokat adni: de beszélni, értelmessen szóllni, nem tudnak: egyszóval a’ szabad akaratból származott jeleket, elégséges mertékben sem ki adni, sem el-érteni nem tudják: de ebből már azt ki nem hozhatom: hogy ha átallyában azokat a’ jeleket mind ismernék is, szóllani tudnának: sem azt, hogy noha szóllani nem tudnak, meg-ne tudnák külömbőztetni azokat, a’ mellyeknek mi emberek, nevet is tudunk adni, és így az egész sor ideáknak öszve kaptsolásában, mind sokkal világosabb, mind serényebb értésűek és értelműek lehetünk: sem azt, hogy azért ne tudnánk a’ dolgokat öszve hasonlítani, ’s a’ dolgok nemeit meg-külömbőztetni. – Hogy nékik is alkalmatos eszkőzeik vagynak a’ beszéllésre, az tsekélly ki fogás: abból nem következik, hogy tehát beszélhetnének; ha arra elegendő eszek ’s ertelmek vólna: mert a’ némának is van nyelve, még sem beszélhet: sőt ha a’ szűletett siket-némák, annyira mehetnek a’ hosszas gyakorlás és szokás által, hogy a’ szineket is ismerik ’s meg-tudják külömbőztetni, név nélkűl: bizonyosan meg-tudják a’ barmok is, noha már ők nem tsak szóval nem tudják jelenteni mint amazok, hanem gestussal mutogatással, vagy más ollyas szabad-akaratból tsinált jellel, sem jelenthetik. – De azt mondod:
Még is nagy a’ külömbség, mert hiszen az emberek közt, a’ kik siket-némák is tsak tudnak emberi társaságban élni: és azoknak a’ néma jelek, valóságos nevezetek helyett vagynak, melly a’ Barmoktól ki nem telik: azt felelem: nagyon vak-merő és ortzátlan vólnék, ha egy rangba tennem az oktalan állatokat az emberrel. Soha sem arra a’ mertékre, sem arra a’ nemes nemre, graditsra az ő Lelkek nem léphet, a’ mellyben van az emberi Lélek. – Továbba.*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
– Az emberi társaság különös Társaság: és tsak a’ hasonló nemű teremtéseket illeti: de vagyon a’ Barmoknak is, mint leg-világosabb a’ méhekben, ollyan Tarsaságjok; a’ melly már embert nem illet, és nékik is vagynak, akar hanggal, akar mutogatással ’s mozgással ki mutatható ollyan jeleik, a’ magok’ együtt dolgozássoknak segítségére, ’s egy-más’ meg-érthetésére, mint mi nékünk embereknek magunk között. A’ méheknek Királynéjok (Kigyóknak Királyjok) van; egymást értik: fel-osztják a’ munkálkodás’ részeit; és így az semmit sem tesz; hogy a’ mi társaságunkban nőnek-fel némelly Barmok: velünk együtt laknak, beszédünket halgatják, még is sem meg-nem-tanúlják: ezt az Isten úgy alkotta; hogy a’ mi jeleinket mi értsük, a’ többi állat ne, hanem tsak némelly közönségesebbeket – valamint mi is az ővéket nem értjük, vagy tsak ritkát értünk, hogy ekkor, vagy amakkor mit akarnak a’ Barmok, barom társaiknak jelenteni. Soha sem tudna az ember a’ méhek társaság[á]nak jó tagja lenni; nem tsak azért, hogy testte nem úgy van alkotva, hanem azért is hogy az ő jel-adásaikat meg-nem-értené; noha annyiban én tökéletesebb teremtésnek tartom magam: hogy ha-egyszer tőkéletesen tapasztalhatnám, meg-érteném a’ méheknek egész respublikáját.

§. 179.

Van értések a’ Barmoknak.
Ezekből tehát az: következik, hogy a’ Barmok, nem tsak a’ különös, dolgok’ ideáját tisztán és világosan; hanem némelly el-vont és abstracta ideákat is homályosan képzelhetnek:
Hát mi hijjok?
de sem azokat az abstracta ideákat sem a’ közönséges igazságoknak öszve-fűzését, mellyeknek tsak helyes képzésére is, annyival inkább öszve hasonlítására, érthető, vagy szabad akarat szerént való nevezések, vagy más értelmes jelek kívántatnak-meg, nem érthetik és így azoknak a’ közönséges igazságoknak egymásból folyását, mellyek az emberi tarsaságot tulajdon-képpen illetik, világosan ’s meg kűlömbőztetve, nem képzelhetik, által nem láthatjak.

§. 180.

Mennyire terjed ki a’ Bármok értelme?
És így, a’ mennyiben az értelem Intellectus, mint-egy közönséges nevezet; magában foglalja a’ Léleknek felsőbb és alsóbb rangú munkálkodásit; és ezen kivűl, a’ mennyiben az értelem teszi azt az értést is, melly a’ Léleknek ollyan nemes munkáji közűl való: hogy az abstracta, el vont ideák segitségével dolgozik; a’ Barmoknak még vagyon értelmek. Hanem a’ mennyiben már az értelem, vagy értelmesség, a’ közönséges, és ollyan igasságoknak, mellyek különösen az emberi társaságnak tulajdona, egymásból folyassoknak, ’s öszve foglalassoknak világos által látását jelenti; annyiban már a’ Barmoknak nints értelmek, okosságok, és azért neveztetnek oktalan állatoknak.

JEGYZÉS.

Ez éppen ollyan meg-külömböztetés, mint a’ millyet némellyek így tesznek ki: Bruta non habet rationem, sed habent quiddam rationis vicarium. A’ Barmoknak nintsen okosságok, de van bennek az okosságnak valamelly hely-tartója, ézt (ex exspectatione casuum similium) abból magyarázzák-meg: hogy a’ hasonló történetek öszve hasonlításából, vagy tsak képzéséből, ’s mást ugyan ollyant várni; ’s reménylenni, vagy ki hozni, tudnak a’ Barmok is, melly pedig már értelem, ha mindjárt felséges értelemben nem okosság is.*
A pontot pontosvesszőből jav.
Azt tartják hát: hogy ha a’ Barmok, érzettek ez előtt két valamit együtt; ha az egyik érzésnek*
érzésnak Sajtóhiba, em.
képzése visza jőn; visza jőn bennek a’ másiknak képzése is, és így várnak a’ hasonló történet után, más hasonlót.*
A pontot kettőspontból jav.
– De ebben az okoskodásban, egy kis hiba van. Mert mikor a’ barom, lát egyszer öszve tsoportozott felhőket, és azután hall menydőrgést: ha abból azt hozza-ki, hogy másszor is öszve tsoportozván a’ felhők, megint menydőrgés lessz; akkor nem tsak azt tselekszi, hogy a’ mint az egyik felhőzés után menydörgést képzett; úgy a’ másik felhőzésnek látása után is azt fog képzeni; hanem azt; hogy okoskodik az a’ barom: hogy lessz menydörgés; az az: nem tsak képzi a’ felhő látására a’ menydörgést, hanem várja is, és éppen azt teszi ez a’ nevezet: exspectatio. – Ha tsak az vólna a’ Barmokban, hogy a’ Felhőnek öszve tsoportozása után, nyomba következik a’ Lélekben a’ menydörgésnek ideája, úgy már nem vólna az egyéb, hanem tsak képzés: de mikor ehez a’ Léleknek ollyan munkája következik, melly következést tsinál egyik történetből a’ másikra, ez már okoskodás; ez már nem tsak Helytartója az okosságnak, hanem valósággal okosság, abban az értelemben, a’ mint fellyebb §. 180. az értelmet az oktalan allatnak meg-adtam: és ez az oka: hogy azok is a’ kik a’ Barmok ellen prokatoroskodván jatszanak az okoskodásban, hogy két ideát egymassal öszve kaptsolva egyszer képzett a’ Barom; masszor is, ha egyik vissza jön, a’ másikat is fogja képzelni; azt pedig el-hagyják: hogy ha egyik ídea vissza jön, következést tsínál, hogy a’ másik dolog is meg fog törtenni: mondom: az illyen okoskódók is, ezt tsak el nem merik tagadni, és következésképpen ki hozzák; hogy tehát van valami árnyéka az okoskodásnak Ratiocinationak a’ Barmokban. – De nem árnyék ez, hanem valóság: – ollyan tselekedetjeik vagynak a’ Barmoknak, hogy azokat okoskodás nélkűl letteknek lenni, nem képzelhetjük; és még a’ hasonlók után hasonlok’ varásából (melly már magában okoskodás) is ki nem hozhatjuk.*
A pontot kettőspontból jav.
– Indiaban a’ tevéket tántzolni meg-tanítják; mellynek módja, noha inkább az embereknek találmányos okosságokat bizonyitja, de tsak ugyan a’ baromban is, a’ tselekedet’ véghez vitele, okoskodás nélkűl meg-nem-történik. – Ollyan helyre viszi őket mellyben alólról tüzelnek, és így a’ melegség miatt lábaikat fel-kell nékik szedni, azomban dobolnak előttök, – ezt a’ két képzést öszve ragasztván az a’ barom: azután tsak a’ tsupa dob szóra is úgy szedi-fel a’ lábát, mintha most is meleg vólna a’ ház padlatja, itt ugyan nagyon homályos ideája van a’ Tevének; de tsak van az illyen következtetés: dobolnak tehát tantzolni kell. Sőt meg-van a’ maga meg-határozás; mert most a’ meleg nem kénszeríti hogy fel-szedi, mert így gondolkodik: hogy nem tsak a’ melegség, hanem a’ dob-szó is arra való vólt hogy tántzoljon. Úgy mondják: hogy a’ jó reménység’ szígetjében, az Erdei, vagy vad majmok, a’ dinyés kertekbe be-járnak, és ott lopnak, ’s magoknak előre élést takarnak öszve; némellyek közűlök a’ magassabb helyekről vigyáznak, a’ bátrabbak be mennek a’ kertbe, le szaggatják a’ dinnyét, és egymásnak kézről kézre adogatják. Ha üldözik őket; kövekkel hajigálják a’ kergetőt; a’ dinnyét pedig betsűletesen le-teszik; úgy hogy, vólt ollyan ember, a’ ki ezekben a’ majmokban tsak tsalárdságnak tartotta lenni, hogy nem beszélnek: ne hogy e’ miatt dologra vagy haszonvételre alkalmaztassák őket az emberek. Ki nem látja itt az okoskodásnak nyilvánságos jeleit? Melly tsudálatos a’ méheknek és pókoknak*
okoknak Sajtóhiba, em.
mestersége? mint-ha Euclidestől tanúlták vólna a’ szegleteknek mérséklését.
A’ Barmok Lelkeiknek tökéletlensége.
Azomban jollehet ezek olly tsudálatosak, hogy valóban a’ különös dolgokról való esméretből magából, sem pedig a’ természetnek titkos vezetéséből meg-magyarázhatatlanok, tsak ugyan van egy: a’ mi nagyon kétségbe hozza a’ Barmok Lelkeiknek nemességét. Mert ha vólna is bennek az igazságnak és igazságtalanságnak valamelly tsak igen homályos képzése is: az tsak tapasztalható hogy a’ mi mesterségeket tudnak azt kezdik tudni mindjárt származásokkor, és azt a’ mostani pók, méh, majom sem viszi nagyobb tökéletességre mint a’ millyennel tudta a’ leg-régibb pók. Az Istenről pedig hogy vólna valóságos képzéssek, az tsak alig hihető. – A’ magok’ társaságában is, haszínte bizonyos törvények szerént folytatják is tselekedetjeiket, de hogy arról belső érzéssek vólna: mit tesznek ezek a’ közönséges Ideák! Igazság, igazságtalanság, könnyebb nem hinni, mint hinni; ugy hogy.

§. 181.

Miképpen külömbőznek az emberi Lélektől.
Világosan és minden kételkedés nélkűl ki-lehet-hozni: hogy a’ Barmok Lelkeik az emberi Lélektől, nem tsak serénységgel, elevenséggel, a’ Lélek tehetségeinek sok-féle gradúsá gyakorlásával, hanem bizonyos nemmel is külömbőznek, – azomban.

§. 182.

De tsak ugyan Spiritus.
Hogy a’ Barmoknak Lelke is nem tsak részetlen, hanem valóságosan testetlen valóság, az ő munkájiból, ’s azoknak az emberi Lélek’ munkálkodásival való öszve hasonlításából a’ fellyebb ki tett 176. §. szerént tagadhatatlanúl következik: és mivel.

§. 183.

Es így oszolhatatlan, ’s el-nem veszhet.
A’ részetlen valóság el-romolhatatlan, el-veszhetetlen; mivel az in eritus, el-romlás, a’ részeknek széllyel oszlását teszi-fel: tehát egy-átallyában következik az is, hogy a’ barom’ Lelke hólta után el-nem vész, hanem a’ maga valóságában meg-marad.

JEGYZÉS.

Halhatatlanok tehát a’ Barmoknak Lelkeik abban a’ tekíntetben, melly fellyebb §. 150. le íratott, tudni-illik a’ mennyiben el-nem veszhetnek ha tsak a’ Teremtő által semmivé nem tétetnek: de már azzal a’ nemes halhat[at]lansággal fognak-e bírni a’ testnek halála után? melly §. 151. az emberi Lélekre ruháztatott, az nagy kerdés – úgy látszik, hogy mivel semmi teremtett dolognak substantiája, természeti valósága, elementuma el-nem vész: szint-ollyan következést kell tsinálnunk a’ barom’ Lelkére a’ maga neme szerént, mint az emberi Lélekre. Ha az emberi Lélek, mint nem tsak részetlen, hanem testetlen valóság, nem tsak úgy nem vész el, hogy el-nem-oszlik: hanem a’ maga természetével meg-egyező munkálkodásait fogja is folytatni mind örökké §. 151. ugyan azon okokból azt is ki kell hoznom: hogy a’ barom’ Lelke is nem haszontalan, hanem munkás valóság marad, holtta után: mert néki lételére, existentiajára, természeti valóságára tartozik, hogy gondolkodjon a’ maga tehetségének mértéke szerént, szint-úgy, mint az emberi Lélek: és így ha el-vész a’ gondolkodó tehetség; vagy el-veszne a’ természeti valóság is, vagy leg-allább meg-oszlana; meg tsonkulna, mellyet részetlenről állitni lehetetlen. Fog tehát a’ barom’ Lelke is hólta után gondolkodni, ha tsak a’ gondolkodassal a’ valóságot is semmivé nem teszi a’ Teremtő. Sőt fog elni elevenítő erejével is úgy, mint az emberi Lélek, mert ez is tulajdona mindeniknek. De mitsoda állapotja lészen a’ halál után azt tsak az Isten tudja, mi nem tudhatjuk. – Ha azt mondod: hogy te nem képzelheted: hogyha meg-marad is a’ barom Lelke, hogy gondolkodhasson; ne képzelhesd hát az ember’ Lelkét is gondolkodónak a’ halál után; mert hiszen eléggé meg-van bizonyitva: hogy annyiban a’ két Lélek meg-egyez, hogy mindenik részetlen, ’s mindenik testetlen, ’s mindenik gondolkodik: vagy ha azt akarod: hogy az Isten fossza-meg a’ gondolkodástól; úgy akard azt is; hogy fossza-meg a’ Lételtől; mert ez is meg-bizonyitatott: hogy a’ kettő együtt jár. – Annak ugyan én, mint a’ természet’ Országának más és nemesebb rendű lakossa a’ barom’ Lelkének természetéből elegendő okát az egy testetlenségen, ’s szemellyes valóságonn kivűl nem adhatom, hogy ő a’ halál után is munkás valóság legyen, (magamban találok okot, mert értelmemmel ditsőíteni a’ Teremtőt elegendő ok) de tsak tudom, hogy ha a’ barom’ Lelke is ollyan ens simplex, vagy ollyan értelemben részetlen mint az enyim; bizonyosan színt úgy munkás erővel fog bírni míg*
még Értelemszerűen jav.
Lélek lessz, mint az ennyim: ha tsak a’ valósága is semmivé nem lessz. – Hogy pedig az Isten magát ezt a’ valóságot semmive tegye, vagy ne tegye; – már ezt a’ mint mondám, én meg-nem-határozhatom.
Sokan a’ kik az örökké valóságról nem örömest gondolkodnak; fel-szóval, ’s mint-egy vádalásképpen szokták kiáltani ellenünk: hogy az tsak velünk született kevélység, hogy örökké valók akarunk lenni: az Istenhez hasonlók, az ő tökéletességeinek részesi? ’s a’ t. de erre nézve meg azt tartom: hogy ők valósággal ollyan alatsony Lelküek, hogy nem érdemlik meg a’ halhatatlanságot; sőt nem érdemlik-meg hogy Isten teremtései, mikor a’ Teremtőtől azt a’ hatalmat meg-tagadják, hogy bennünket halhatatlanokká tehessen. – De már a’ Barmokra nézve valósággal kevélységnek tartom az emberben azt: hogy azokat, mint éppen minden értelem nélkűl való teremtéseket annyira le-alázzák:*
le-álazzák Sajtóhiba, em.
hogy tsak az ember’ Lelke ne haljon meg: a’ baromé pedig, melly sok tekíntetekben, és éppen a’ testetlenségben, egyenlő állatú, substaniájú, az emberével, örökössen el-vesszen. – Illendő dolog, az való: meg-ismerni nemes valóságunkat: illendő reá emlékezni: hogy az Isten lehellet az ember’ orába életnek lehelletét, és úgy lett az ember elő Lélekké: az Isten Urrá tette az embert minden teremtésekenn: és így magammal a’ barmot egy rangba nem teszem, sem ember szolgámnál fellyebb nem betsűlöm: a’ kutya verést ember veréssel nem bűntetem, sem a’ ló*
Az ó fejjel lefelé áll, em.
halált ember halállal: sem a’ matskákat, ’s apró ebeket háló társaimmá nem rendelem – ezek rész szerént igazságtalan, rész szerént nagyon alatsony és nemtelen tselekedetek, noha már nagyon el-hatalmaztak. De azomban ollyan kegyetlen sem vagyok erántok, hogy az ő fajdalmaikra éppen érzéketlen legyek ok nélkűl és meg-átalkodással üssem verjem; haszonvételekért élelmeket ki ne szolgáltassam. – Húsokat meg-eszem, mert tudom, hogy testem’ táplálására rendelte az Isten; és nem tartja gyilkosságnak azt, hogy haszonra meg-öljem: de haszon nélkűl rajtok nem kegyetlenkedem. Erzette ezt Neuton, a’ ki noha Pithagoras’ ízetlen állítássa, ’s szertartása ellen, a’ Barmok’ húsát meg-enni véteknek nem-tartotta: de azt meg-nem-engedte, hogy az ő házánál akarmelly oktalan állatot lassu és ki-keresett Halál’ nemével öllyenek meg. – Hasonlóképpen az ő Lelkekről is nagyon kevély értelemben lennünk illetlen dolog. – Elégedjünk mí meg azzal: hogy az Isten tudtunkra adta! hogy nem tsak halhatatlanok vagyunk, hanem alkalmatosok örökké boldogok is lenni: a’ barom’ Lelkét azomban, ne foszuk-meg a’ halhatatlanságtól. – Azt pedig, hogy őket a’ Teremtő velünk, a’ halál után egy rangba ne helyheztesse, hanem következendő állapotjokról, a’ maga’ mindent tehető Bőltsessége szerent gondot viseljen – bízzuk az Istenre.

VÉGE.