MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

MTA BTK Lendület
Nyugat-magyarországi irodalom Kutatócsoport

Pálóczi Horváth Ádám művei
Elektronikus kritikai kiadás

XXV. Arion. 11. Maii 1789.

Nóta: Élsz-e még? szép Tihán Vára.

El-tőlt ismét egy esztendő
Múlandó életemből
Siet az el-kőltözendő
Lélek ez por testemből.
Az el-múlt idő múlandó
Vóltomat bizonyítja;
A’ Lélek, hogy ő halandó
Nem lehet, azt tanítja.
’S e’ kettő közt bizakodva
Tántorgó reménységem
Azt kérdezi gyanakodva:
Lessz-e? ’s mikor lessz végem?
Por testemnek változási
Egy véget jelentgetnek;
De Lelkemnek vágyódási
Édesen serkentgetnek.
Azt vélni; hogy életemmel
Nem végződik lételem;
Óh! hát – a’ bíztos hiszemmel
Mint játszik a’ félelem?
Melly nagyon öszve lántzolta
E’ két ellenkezőket,
A’ ki folyni parantsolta,
’S haladni az időket:
És Istentől vett Lelkemet
Változáshoz szoktatta,
Mikor sárból lett testemet
Ő neki társúl adta.
’S azt véli a’ szegény Lélek,
Bomlandó sátorában;
Hogy tsak úgy élek, ha élek
A’ test’ társaságában. –
Ha tsak azt teszi az élet,
A’ mit e’ testben élek,
Óh! melly szerentsétlenné lett
Úgy, ez az élő Lélek.
A’ mint sokasodnak ’s gyűlnek
A’ test apróbb részei,
Úgy egyszer’smind el-repűlnek
Renddel gőzölgései.
A’ ma született emberről
Azt mondjuk: most kezd élni,
De kérd-meg bár, mást fog erről
A’ természet ítélni.
Sőt a’ mikor születtetünk
Ott kezdődik halálunk;
Halunk, míg testi életünk’
Végére nem találunk.
Halunk minden-nap’ – meg-hóltunk
Mikor el-végeztetik.
Életünk, ’s e’ tömlöcz bóltunk
Élettel tseréltetik. –
Amaz Örökké-valóság’
Ajtaja fel-lessz nyítva:
’S mi vagy Te óh halandóság!
Mi? ehez hasonlítva. – –
Egy hatalom, a’ végetlen
Örökké-valóságban
Élt, és él képzelhetetlen
Boldog magánosságban.
Teremtett jó tetszéséből
Ez Hatalom, Világot,
Az időben a’ semmiből
Hozott-ki valóságot:
Hogy hát vagyon a’ Világban
Idő ’s idő-haladás,
Az Örökké-valóságban
Nintsen azért szakadás.
Hanem mi, kik változásit
Szenvedjük az időnek,
’S látjuk a’ napok’ folyásit
Hogy egymás után jőnek.
’S azomban mi-is időben
Lettünk és van kezdetünk:
A’ végetlen Teremtőben
Semmit meg-nem érthetünk;
’S úgy nézzük a’ szakadatlan
Örökké-valóságot
Mint egy el-gondolhatatlan
Határú hosszaságot.
De nintsen olly hasonlítás,
Melly ezt ki-fejezhesse,
Nints gondolat sem gyanítás
A’ melly ezt képzelhesse.
Úgy teremtetett a’ Lélek
Hogy örökké fog élni,
De míg e’ főld-testben élek
Azt sem tudom szemlélni;
Hogy meg-nem halni mit teszen
És élni szűnetlenűl;
Az idők után mi lészen?
’S mi az a’ Végetlenűl?
Ha meg-frissíti testemet
Ama’ Lelkeknek Attya,
Úgy hogy örök lételemet
Ez por-is meg-bírhatja.
Akkor a’ több teremtetett
Lelkek’ társaságában
Látom az örök életet,
Az Isten’ Országában.
De még-is a’ minden testnek
’S minden Léleknek Atyja,
Magát nekem, mint Mósesnek
Tsak hátúlról mutatja.
Akkor-is hát tsak értetlen
Érzem e’ boldogságot,
A’ kezdet nélkűl végetlen
Örökké-valóságot.
Lessz még-is örök éltemnek
Egy nagy gyönyörűsége
Lessz tudományja Lelkemnek
Arról, hogy nem lessz vége.
Érzeni fogom valóban
Istentől vett létemet,
Amaz örökké-valóban
Látom eredetemet.
Értem tiszta természetét
Amaz örök Istennek;
De, hogy kezdet nélkűl létét
Meg-nem foghatom ennek!
Mindég ismerem, ’s egésszen
Meg sem fogom érteni: –
Ezt a’ fő jót annyit tészen
Mind örökké érzeni.
Ez, a’ gyönyörűségeknek
Vég nélkűl való sora,
Mellyet érez sok Lelkeknek
’S Angyaloknak Tábora.
Ismérni az Istent ’s látni:
Még-is mindég találni
Benne, a’ mit tsudálhatni,
’S azt imádva tsudálni.
Mert valamint olly végetlen
Az örökké-valóság,
És ollyan képzelhetetlen
El-nem gondolhatóság;
Hogy mikor már addig megyen
Az elme’ gondolatja;
Hogy most mindjárt vége legyen
’S meg-szűnjön folyamatja:
Még az, a’ mit végetlennek
Nevezünk, ott kezdődik,
Mert idő szakasszal ennek
Hossza nem méretődik.
Az örök gyönyörűség-is
Ollyan meg-foghatatlan;
Hogy ott a’ mérték; ’s a’ vég-is
Éppen gondolhatatlan. –
Én Lelkem! hát mit írtóznál
Meg-oszlattatásodtól?
Vétkeznél, ha siránkoznál
Hogy el-válsz test-társodtól.
Halál ez a’ mi életünk,
Ez a’ létel változás:
A’ mit ennyire szeretünk,
Tsak tsupa fogyatkozás.
Új test kell a’ Lélek mellé
Hogy örökké élhessen;
Óh! hát kívánni nem kell-é?
Hogy e’ test el-vettessen,
Hogy az, ha fel-támasztatik
Lehessen rothadatlan,
A’ midőn vissza adatik
Bele a’ halhatatlan.
Vétek-e hát óhajtani:
Hogy a’ halál siessen?
Hogy az Örök, e’ mostani
Végesnek véget vessen:
Vagy írtóznál-e óh Lélek!
Korábban haza menni?
Mellynek, akar-meddig élek,
Egyszer tsak meg-kell lenni.
Pállya-futás ez az élet,
’S a’ ki hosszabban futja,
Bár fáradtsága többé lett
Egy tárgyra megy az útja.
Óh boldogok a’ kisdedek!
Kik korán meg-hóltanak;
’S míg én bújdosva szenvedek
Már haza jutottanak.
Fel-váltották álhatatlan
Sátorjokat az éggel;
’S élnek az el-fogyhatatlan
Örök gyönyörűséggel. – –
Az én időmből el-tőlt már
Húszon-kilencz esztendő,
Nem tudom még tovább hány vár?
’S hány lessz még érkezendő?
De ha még száz ezerekkel
Hosszabbakat érnék-is,
Minden élők’ életekkel
’S erejekkel bírnék-is;
Meg-kell egyszer futásomban
A’ végső ponton’ álnom,
Meg-kell halnom, és azomban
Halhatatlanná válnom:
Fogoly vagyok, és naponként
A’ halálra vitetem,
E’ tömlöczben apródonként
Fogyatkozik életem.
’S míkor halálra vitetni
Látom rab társaimat,
Előttem el-temettetni
Szemlélem barátimat,
Nem tsak hogy meg-nem bátorít
Életem’ hosszúsága;
Sőt jobban jobban szomorít
A’ példák’ sokasága.
A’ halálra rendeltettek
Két órával mit nyernek,
Azt – hogy gyötrődést szerzettek
Az órák az embernek. –
Szűnj-meg hát nemes vóltodat
Azzal motskosítani:
Lelkem! hogy ez rab házadat
Sajnálod fel-váltani
Mennyei boldog Hazádnak
Örök gyönyörűségén,
Teremtődnek, és Atyádnak
Végetlen ditsősségén;
Buzdítsd Lelkem! vágyásidat,
Végy magadnak szárnyakat!
Nézd-meg lakos társaidat,
A’ boldog Angyalokat.
A’ kik szűntelen hangzanak
Szent! Szent! Szent! énekléssel,
Az Isten előtt állanak
Örök gyönyörködéssel.
Mikor lessz? óh Imádandó
Isten! Lelkeknek Atyja!
Hogy Lelkem, ez el-romlandó
Sár-házat el-hagyhatja?
Mikor – óh! mikor megyek el?
Atyámnak hajlékába,
A’ meg-ditsőűlt Lelkekkel
Fényeskedő Hazába?

Senki sem innepelheti születése’ napját hasznosabban; mint a’ halálról gondolkodva.