(igen tsendes Aria – egy Német énekkel egygyütt egy Magyar Méltóság’ munkája: ez próbáúl íratott azon szép Aríara; hogy miként esnek rajta a’ Magyar Hangok?)
Itt kell hagynom szívem’ felét – itt kedvesemet;
El-tiltotta tőlem a’ sors Szerelmesemet;
Isten hozzátok, Szerelmes ölelgetések!
Szűz egymásra pillantások! kedvelt nyögések!
Mennyi nyájas hang jött számból? ’s enyelgő Ének?
Mikor a’ hüss Hesperusok lengedezének;
És fel-kapván hangzatimat szárnyjok’ hegyére,
Siettették Kedvesemnek nyugvó helyjére.
Egyengették a’ hang’ nyomán’ gyenge lépésit
Arra, a’ hol hallja számnak zengedezésit;
’S el-érkezvén, ott áldoztunk a’ Szerelemnek,
Magamat tettem szívének, ’s őtet szívemnek.
Már vége van mind ezeknek; kedveim szűnnek
A’ Hesperus tündérré lett; repdési tűnnek:
Forgó szelek sem viszik-el sok sóhajtásom’
Oda, a’ hol vár szívemmel vívó Pajtásom.