Ne gondolyj vele Pajtás! hogy le-nem törhetted
A’ rózsát, kinek a’ Vénus’ nevét engetted;
Nem mind arany a’ mi fénylik,
tsillámlik a’ réz-is,
Sokszor rakott, ámbár édes
Fúllánkkal, a’ méz-is.
Jól tudom ez a’ rózsa, mint napra fordúló
Lett vólna szerelmednek könnyen meg-hódúló,
De sok tövis, és sok szúrós
Szaturnus’ szakálla,
Hogy le-törhesd (gyenge kezed
Szúrta) ’s ellent álla.
Vénusnak az kell, a’ ki Vulkánus formába
Jön, ’s a’ kit Káron hordoz fűstös sajkájába.
Más Márs-is vólt e’ rózsánál,
De le-nem mettzhette:
Mit gondolsz hát te Vénussal?
Minerva’ szülötte!
De a béka-virágot se vélyjed ró’sának,
Ne gondold a’ vad-egrest édes malo’sának;
’S külömben-is egy kis fetskét
Mit síratna egy nyár?
Hiszen nintsen egy fél-pénzben
Száz ’s ezer arany-kár.
Bellóna adott néked szopni a’ tejéből
Hát miért szivnál mérget a’ Vénus’ melyéből?
Szégyenlené Szűz Aszszonyod’
Minerva’ szablyája
Ha sebet ejthetne rajtad
Kupidó’ dárdája.
Még valaha keserves lészen ez rózsának
Körme közé kerűlni holmi ostobának.
Még valaha ez a’ Vénus
Biz’ el-keseredik,
Mikor meg-únván Vulkánust
Mársra vetemedik.
De úgy jár a’ ki eszik a’ más’ kanalával,
Mint a’ hajó tudatlan kormányozójával.
Ritka, sotalant nem enni
Sok szakáts főztében.
El-szokott a’ gyermek veszni,
Sok bába’ kezében.
Téged, hogy meg-tsaltt Vénus szép rózsa-színével,
Mind a’ bajt mind a’ szégyent szenvedd-el békével,
Lám ellene hartzoltt Mársnak
Vénus még Trójánál.
Még-is maradtt a’ nyereség
A’ Márs’ táboránál.
Elég Nimfái vagynak a’ te Minervádnak
Múlass szűzei között ez édes Anyádnak.
Külömben-is el-húll ám még
Ama’ ró’sa szépe,
’S nem-is tsalárdok ezek
Mint a’ Vénus’ képe.
A’ te szerelmed jóra még ezutánn vál-el,
Sok Nimfát egy Aszszonyért miért-is hagynál-el?
Miért hagynál egész ménest
Akarmelly kantzáért
Szabadságod’ miért vetnéd
Zálogba szoknyáért.
Élyjed még világodat Ifjú-legénységben
Még elég részed lehet a’ páros inségben,
Ritkánn fordúl a’ kotzkája
Jól a’ szerentsének;
Hogy öröm legyen ölében
A’ szép menyetskének.
Egy má’sa sót
* má’sasót Különírtuk.
meg-egyél esméretségében
Annak, kit venni kiván szíved szerelmében
Mert nehéz ám esméretlent
Kedveseddé tenni,
A’ kivel vagy jó, vagy nem jó,
Mind hóltíg kell lenni.
Egy Aszszonynak nem elég esméretségére
Két három nap; nehéz be-látni a’ szívére,
A’ Momustól kívánt ablak
Akkor nyíttatik-meg,
Mikor, a’ külső szín mellett
A’ szív esmérszik-meg.
Az a’ hű-bele balás akkor sem mindég jó
Mikor az, a’ mit akar az ember venni, ló,
Ezt pedig ha híbás lenne
Nem adhadd tserébe.
A’ kit Szűznek köszöntöttél,
De Vénus képébe.
Ha látod a’ te hozzád hasonló személlynek
Szép nemes indúlatit szerető szívének
Ezen veled meg-egyezőt
válaszszad mátkának
Ezt tartsd igaz Vénusodnak
Ezt szagos rózsának.