MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

MTA BTK Lendület
Nyugat-magyarországi irodalom Kutatócsoport

Pálóczi Horváth Ádám művei
Elektronikus kritikai kiadás

XXX.
Fogoly Hunyadi, Szomorú Játék.
Budán 15. Jul. 1790.

Bé vezetés a’ Játékra.

 HUNYADI János a’ Rigó mezei veszedelem*
reszedelem Sajtóhiba, em.
után haza felé egyedűl bujdostában, véletlen találkozik egy Tolvajjal; a’ ki őtet kunyhójába vezeti, jól tarta, le-fekteti – Mig a’ vitéz aludt; a’ Tolvaj a’ Gyürűjéről meg-ismerte hogy ő az a’ hires Hunyadi, a’ ki ugyan azon Tolvajnak (ki Drakulának az Oláh Vajdának kissebbik fija vólt) egyik szemét kisüttette. – Meg-ismerte őtet a’ Tolvaj, de nem merte bántani, hanem fel-ébredvén el-beszélli neki hogy ő kitsoda? Hunyadi is ki-beszélli a’ Tolvaj előtt, sok történeteit. – Meg-botsátanak egy-másnak ’s öszve barátkoznak; a’ Tolvaj ajánlja magát út mutatónak Belgrád felé, de meg-tsalta Hunyadit, ’s ejtszaka Szendrőre vezette, a’ hol hírt ád Györgynek a’ Rácz Despotnak, hogy itt van a’ Magyar Vezér: Hunyadi tehát meg-fogattatik, vasra verettetik. – György izen a’ Czileai Gróffnak, a’ Hunyadi’ halálos ellenségének, ki is sebes sijetve Szendrőre jön, és tanátskozik Györgyel Hunyadi veszedelméről, a’ mint a’ Játék meg-fogja mutatni.

I. FEL-VONÁS.

A' Személlyek, GYÖRGY, a' Rácz Despot; ULRIK a' Czileai Gróff; DRAKULA a’ Tolvaj; DIENES az Esztergami Ersek; LASZLÓ és MÁTYÁS a’ Hunyadi Gyermekei.

I. JELENÉS.
ULRIK.
Soha sem hozhatott vólna kedvesebb követséget
Katonád.
GYÖRGY.
De nekem sem ám gazdagabb nyereséget
Minden seregem, a’ mellyet szanaszélt rendeltettem
A’ szélekre; hogy Hunyadi, a’ kirűl már hírt vettem
Hogy vesztett, ha ezen által utazánd haza felé,
Minden el-állott útakon abba botoljon belé.
ULRIK.
Hát Katonáid fogták-meg?
GYÖRGY.
Nem.
ULRIK.
De hát hogy lehetett?
Hogy ez, a’ neked és nekünk vesztünkre születtetett,
Ez a’ vigyázó vakmerő – ez szerentsés kegyetlen –
Ez az ezer fegyver közt is mindég rettenhetetlen
Bajnok, vagy őnként e’ bosszús szomszédjához jöhetett,
Vagy minden leskődés nélkűl miképpen kerűlhetett
Kézbe?
GYÖRGY.
Drakula fogta meg.
ULRIK.
Drakula? – hihetetlen,*
hitetlen A kötet végén található hibaigazító szerint jav.
Hiszen Drakulát már régen me-ölte e’ kegyetlen.
GYÖRGY.
Ezt nem: meg-ölte az Attyát, meg-ölte testvérjét is,
Ki szurták már a’ Hohérok az ő egyik szemét is;
Mikor a’ kínzó piatzra Hunyaditól olly nemes
Izenet jött, hogy e’ gyermek még arra nem érdemes,
Hogy bünös Attya vétkéért áldozattá tetessen,
Hadd éljen – ’s az alatt gyenge fog-házban őriztessen.
Az Ifjú hát tartván tőle, hogy noha már elete
Meg-szabadúlt, de ollyan helyt sok jót nem reménylhete
A’ hol minden-nap egy bosszú-állót – egy gyilkost látott, –
Egy halálos ellenséggé vált hatalmas Barátot:
Ki törte záros tömlöttzét éjtszaka, ’s odébb állott
A’ fél szemmel.
ULRIK.
Bóldog Isten! de mitsoda vad állat
Mitsoda Tigris fajzat az? – ’s mit kell attól reménylni,*
remenylni Rímelés szerint jav.
A’ ki, hogy világ tsufja légy, tsak azért endeg élni?
Nagy Vitéz! Kedves Rokonom! mennyi jön ítt rakásra,
Ha én, ha Te, ha Drakula, mind egyenként egymásra
Figyelmezünk? – mennyi? a’ mit a’ Koczka’ fordúlttával
Most van módunk helyre hozni Hunyadi’ halálával. –
De engedd-meg, hadd láthassam ama’ vitéz Vajdának
Szerentsétlen maradékát – hadd lássam Drakulának
Ki szúrt szemét. – Hadd könyvezzek illy irgalmatlan tettén
Ama’ fogoly kegyetlennek – annak, a’ ki mellett én
Első rangú Groff, ’s Királyok Rokona létemre is
Kitsiny vóltam az Országban.

(Parantsol György, hogy hívják be Drákulát.)

GYÖRGY.
Vólt már gondom erre is;
Mindjárt jön, ’s úgy fog elénkbe jönni; ollyan ruhában,
A’ mint lappangott a’ bérczes havasok óldalában:
Tudja már hogy itt vagy – meg van-izenve –


II. JELENÉS.

DRAKULA.
Egésséggel*
Egésseggel Rímelés szerint jav.
Nemes Groff! El-hiszem, tudod, mitsoda nyereséggel
Jöttem a’ György’ udvarába. – Tudod azt is, úgy vélem:
Mért*
Mert A kötet végén található hibaigazító szerint jav.
havasi köntösömet még most fel-nem-tserélem
Szebbel? – György azt úgy kívánta – nem vélem szégyenemre,
Hanem, hogy ez bujdosóra, ez meg-tsúfitott szemre,
Ama’ vitéz Oláh Vajda szerentsétlen fijára
Úgy nézz, mint egy álhatatlan szerentse’ példájára:
’S a’ szánakozó indúlat serkentsen Tégedet is,
(Mert lám üldözi Hunyadi a’ Te szerentsédet is)
Hogy most bosszúld-meg, a’ Ráczok’ Királyjával válladat
Öszve vetvén, az én; az ő’, és a’ Te gyilkosodat.
ULRIK.
Sokáig élj Nemes Ifjú! – ki ne szánna Tégedet?
Ki nem bámúl a’ sorsoddal tán már meg-elégedett
Szerentsén? itt a’ remítő változást ki nem látja?
Hogy tsak egy szempillantásban az Atyád’ jó barátja,
Az a’ jó Barat – ki talán két elettel tartozott
Vólna Atyádnak; nem tsak azt ölte-meg az átkozott;
Hanem hogy egész udvarát ki-irtsa, Tegedet is
Hohérnak ád, ’s annak köszönd az egyik szemedet is,
Hogy gyözedelme pompája meg-nagyobbítására
A’ Gyilkos – egy vak Király-fit akart vinni Budára!
Én tsak örök gyűlölséggel, ’s utánna áskálással,
(Mert én ellenem azt tette) György Ország-pusztítással,
(Mert őtet fel gyúlytogatta ’s hónyából kergette ki)
Mi hát ezzel, ’s talám nem is többel tartozunk neki:
Hanem ha békélhetetlen szívemnek gyűlölsége
Olly gödröt ásna vaktába – ha György, mint ellensége
Úgy találná szorongatni haddal, hogy Halál lenne
A’ büntetés; ez már a’ sors’ szabad tőrvényén menne.
De Te szerentsétlen Ifjú! ha mindjárt erőszakkal
Meg-ölöd – ha Hóhérjává leszel – ’s egy tsonka nyakkal
Aldozol Atyád fejének; ment vagy –
DRAKULA.
Tudom, Szent Egek!
Nem tulajdonítanátok vétkűl, ha a’ betegek,
Ha a’ tsufos erőszakot, ’s tsonkúlást szenvedettek,
Ha mikor az őket gyötrő kínból ki menekedtek:
A’ Gyilkost, az erőszakost, a’ kegyetlent; fegyverrel*
verrel A kötet végén található hibaigazító szerint jav.
Bosszúlják – sőt talám azt sem ha száz bosszút ezerrel
Fizetnek – De ah! Nemes Groff! történt már az én velem,
Hogy tartóztatott a’ bosszú állástól a’ félelem
Egy úton álló létemre. – Hány százakat rablottam
A’ havasokon? úgy ettem ’s ittam, ha fosztogattam,
’S még is Hunyadit!!
ULRIK.
Hát! – hogy-hogy – talám ki-eresztetted
Markodból kegyetlen fejét?
DRAKULA.
Bizony Te is azt tetted
Vólna ollyan félelemben.
ULRIK.
Beszéld-el hát hadd halljam:
DRAKULA.
El-mondom: noha féltemben most is borzad a’ hajam
Valamikor eszembe jut. – Én mikor már fél vakon*
A sor végén pont áll, értelemszerűen elhagytuk.
Odébb áltam a’ tömlöczből; sok tébolygó utakon*
utákon Sajtóhiba, em.
Kerestem menedék helyet, – bérczes kietleneket,
Vad-erdőket, ’s puszta marha legelő térségeket
Öszve-jártam: – egy Pásztorhoz áltam elébb bojtárnak;
De az ollyan szabad kényén neveltetett madárnak
Vissza tettzvén a’ szolgaság, és egyszersmind fülembe
Ollyan hír jövén, hogy a’ sok hadi veszedelembe
Meg-tolodott Katonaság bolyong a’ Rácz széleken;
Én is a’ Bolgár-vég-széli kietlen bérczeseken
Egy félen való barlangot választék lakásomnak
’S hegyi tolvajként kerestem fosztogatva magamnak
Eledelt. – Ah kinos élet! – kit fosszak-meg? azt lestem
Akkor is, ’s éppen ebédre enni valót kerestem,
Mikor ím! elémbe botlik egy kemény tekéntettel
De törödött arczulattal – Tábori őltözettel
De tsak egy szál puszta karddal – arany lánczal ’s keresztel
Diszes Vitéz: – gondolkozom: hogy hogy fogjam én ezt el?
Ismeretes vólt, úgy tetszett: – de képit mennél jobban
Visgálom, szívem mind többször ’s jobban-jobban meg-dobban.
Csak néztünk egy-más’ szemébe. – Már nekem úgy el-fogyott
Bátorságom, hogy noha ő alig hogy le-nem-rogyott
Lábáról, – már negyednapi futta és étlensége
Miatt: (de én azt nem tudtam) nem vala tehetsége
Ennek az uton állónak, hogy meg-merjem szóllítni.
GYÖRGY.
Nem tsuda ha Hunyadi Győz!
DRAKULA.
Ő is kezdett gyanítni,
De tsak bátrabb vólt ő mint én – meg-köszönt betsűlettel
De nyers hanggal – én sem késem sokat a’ felelettel,
Kérdem nevét és hazáját. – Több szók után kunyhómba
Vezettem – szint-úgy örűltem, hogy haramja koromba
Illyen nagy vendégem akadt; jól tartom, le-fektetem;
Mig aludt gyűrűjét ’s kardját lopva meg nézegetem.
ULRIK.
’S le-mert-fekünni?
DRAKULA.
Le biz’ ő, ’s pedig az én subámra,
Most is félve emlékezem arra az egy órámra. –
Kardját ki-vonta; fokával a’ nyakára fektette,
’S a’ mint fogta, Gyürűs újját az arany lánczra tette,
’S jó izün aludt.
ULRIK.
Ha aludt, mitől féltél hát ’s miről
Ismerted-meg hogy Hunyadi?
DRAKULA.
Utobb a’ gyűrűjéről,
Mellyen a’ holló is ki vólt mettzve petsét formára,
A’ holló – a’ melly ki vájta szememet.
ULRIK.
Ah tsudára
Méltó történet! – mi vólt hát? harag-e, vagy félelem?
Vagy egy bús emlékezettel szívet rágó gyötrelem,*
félelem A kötet végén található hibaigazító szerint jav.
Melly kezedet tartóztatta?
DRAKULA.
Ijedtség; meg borzadtam
Mikor e’ szörnyű látásra mind eszembe forgattam
A’ miket gyilkos Vendégem tett vesztemre – ki mentem,
Háromszor andalodtam-el, és háromszor serkentem.
Fel eszelős őröngtömből. – Biztam ugyan karomba,
De nem hittem, hogy Hunyadit meg tudjam alattómba
Ölni. – Átkoztam jó Gazda, ’s könyörűlő vóltomat,
Hogy az út, és éhség miatt erőtlen gyilkosomat
Jól tartottam – mit tegyek hát? – próbára kellett vennem,
Hogy már illy késő tanátsos vólna-e kardal mennem
Ellene? – majd szó-beszéd közt emlékezem Várnára;
És onnan, mint-ha sorsomat beszélném Drakulára
Altal ugrom: ha meg-retten, talám meg-bírok vele; –
Be*
De A kötet végén található hibaigazító szerint jav.
megyek hát – meg probálom, ha igazán felel-e?
’S nem tagadja-e el-magát, mikor azt emlegetem,
Hogy Hunyadinak köszönöm szerentsétlen életem. –
Eppen mikor én be-mentem, topogásom’ neszére
Fel-ébredt, – nyajasan szóllok; a’ kunyhom közepére
Egy tőkét gördítek, ’s arra egy kevés vatsorára
Valót – kérvén vendégemet, hogy gazdagabb konyhára
Ne vágyjon itt; hanem, ha jött vólna Atyám házába, –
(Akkor rám néz) mig még Vajda, ’s Király vólt Országába
Drakula – már akkor tudtam vólna, mind vatsorával
Jobban szolgálni, ’s szállásúl is tzifrább palotával.
GYÖRGY.
Már írtozom.
DRAKULA.
Ah írtóztam – bizony írtóztam én is,
El-hittem azt, hogy Hunyadi jó Katona, ha vén is,
Fel-talál busúlni, ’s meg-öl.*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
– De már meg-bitsakoltam
Magamat; szégyen lett vólna azt, a’ mit eddig szóltam
Vissza vonni; – el-beszélem az egész történetet,
Mint bánt Atyámmal Hunyadi? ’s az miképpen lehetett
Hogy én ide szabadúltam? ’s itt ímé mivé lettem?
Akkor kardomat Hunyadi melly ott hevert mellettem,
Fel vette, ’s a’ magáéval jó öszve nézegette,
És ismét felém fordúlva kardomat vissza tette.
’S igy szóll: Imé vissza adom Barátom! a’ kardodat;
Én vagyok Hunyadi: tessék ha bírod Gyilkosodat
Meg-bosszúlni.*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
– Én le rogytam erre a’ Nemes szóra,
Orvosra vala szükségem, nem pedig bajvívóra:

(Bámúlva tsudálkoznak mind György, mind Ulrik; ’s továbbá egy kevés halgatás után.)

ULRIK.
’S mi lett osztán belőletek?
DRAKULA.
Meg-ölelt – bátorított, –
Minden történeteire egy éjjel meg-tanított. –
Ő bátran aludt, ’s még máig sem tudom mit álmadott?
De nekem is a’ bátorság már jobb tanátsot adott;
Vezetőnek ajánlottam Belgrád felé magamat, –
Vezettem is én Hunyadit: de tsavargós útamat
A’ lappangás’ színe alatt mind arra egyengettem,
Hogy Hunyadit ide Györgyhöz Szendrőre be-vezettem.
ULRIK.
Nem tsudálom, Nemes Ifjú! tsüggedt bátorságodat!!
De azzal, hogy ide hoztad, el-hibított dolgodat
’S sorsodat is helyre hoztad.
GYÖRGY.
Már mi gondját viseljük;
Te légy egész bátorságban – Nem soka fel-emeljük
A’ Drakula vak gyermekét ez alatsony sorssából,
Most menj-el; nyúgodj szobádban, ez erdei ruhából
Vetkezz ki; meg fogod látni, ha bár tsak fél szemmel is,
Hogy bírunk mi a’ Hunyadi nagy vitézsegével is.

(Drakula ki megy.)


III. JELENÉS.

GYÖRGY.
Mit tsináljunk már a’ rabbal.
ULRIK.
Biz’ azzal tsak sietni
Kell; mert a’ gyors szárnyan járó hírtől méltán félhetni:
Ha Budán a’ Magyar Rendek a’ Hunyadi’ rabságát*
rabságat Sajtóhiba, em.
Meg-hallják; tudod már magad, mint őrzi az Országát
A’ Magyar? egy Király’ kepit hogy ki tudjon menteni,
Kész ő minden erejét és pénzét ki meríteni.
Ölesd-meg hólnap. –
GYÖRGY.
No! de tsak gondold-meg mit tsinálunk?
Ha meg-öletjük: meg-tudják azt hogy fogva vólt nálunk,
Elő kérik a’ Magyarok én tőlem, ’s te tőled is
Az ő vérit, én ellenem haddal jönnek,*
A szó végén álló pontot vesszőre jav.
’s Téged is
Halálra fognak keresni.
ULRIK.
Kűld a’ Török Császárnak.
GYÖRGY.*
GYÖGY. Sajtóhiba, em.
Úgy is Téged a’ Magyarok rossz vatsorára várnak.
ULRIK.
Biz’ igaz az: mint hogy én is a’ Magyar koronának
Tagja vagyok, ha mit rajtad meg-nem bosszúlhatnának,
Mind én rajtam tőltenék ki.
GYÖRGY.
En ugyan nem tagadom,
Hogy semmi jót nem reménylek, ’s akarmint gondolkodom,
Nem tudom meg-állítani eszemet.
ULRIK.
Hát próbáljuk:
Bújtsuk ellene Drakulát; talám úgy ki tsináljuk,
Hogy mind Én, mind Te ment-leszünk. – Kűldjük-el Buda felé
Örizet mellett; de elébb Drakulát hívjuk elé,
’S taníttsuk-meg, hogy mi őtet gyenge vasra veretjük,
(Hunyadit pedig mellette szabadon kísértetjük)
Azzal a’ nesszel, hogy őtet a’ Magyar Fő Rendeknek
Fogva kűldjük, mint árúlót. – Az őrző vitézeknek
Meg parantsoljuk azomban, hogy míg a’ Rácz széleket
El-nem hagyják; Drakuláról éjjel a’ köteleket
Oldják-el, és ő ölje-meg ’s szökjön-el; így magunkat
Ki-mentjük, ’s még is el-vesztjük kárhozatos rabunkat.
GYÖRGY.
Hát Drakula hova szökik?
ULRIK.
Ide vissza Szendrőre.*
A vesszőt pontra jav.
GYÖRGY.
De úgy megínt ki-tudódik titkunk, nem sok időre.
ULRIK.
Öljük-meg azt-is: – ’S azután írjunk a’ Magyaroknak;
Hogy mi hűségből végire jártunk árúlójoknak.
GYÖRGY.
Nem hiszik el –

(Hoznak egy Levelet; György olvassa: fejét tsóválja.)

ULRIK.
Mi az
GYÖRGY.
Levél, Szegedről, Buda felől:
Dolgunk’ rossz folyamatjának ím leg-első rossz jelűl.
Ezt rendelte a’ Szerentse – az Ország’ Fő Rendjei
Már Szegeden öszve gyűltek – itt vagynak követei;
Magok hozták a’ levelet a’ Hunyadi Gyermeki;
Magok jöttek az Ersekkel – Hunyadi!! – tsak van neki
Valami őrző Angyala – tudják már a’ rabságot: –
Olvasd.

(Ulrik olvassa; György méllyen gondolkodik.)

ULRIK.
Mikor szánjátok meg ezt a’ szegény Országot
Szent Egek! Im! mint fog most is maga’ gyilkosa mellett?
Im hasznos javallásomból egy pillantásban e’ lett.
Kűldjed bár már Buda felé Drakulát rab szíjjakon,
Az Ország-szélre sem fogják be-botsátni fél vakon,
’S jut nekem is – Én nyomorúlt! – nem soká mit kell érnem?
Egy alatsony származástól, és most rabtól kell kérnem
Kegyelmet: sőt még úgy fordúl, ha kérek, azt feleli:
Haljak-meg! – ki-tudja? – ő most Király’ képit viseli.

(Gondolkodnak sokáig mind ketten halgatva.)

GYÖRGY.
Nints más mód benne – Hunyadit tsak el-kell eresztenünk.
ULRIK.
Ne-bántsd, – ha tsak el-ereszted, nem lehet ki mentenünk
Magunkat, az Ország előtt: – Ha tsak Amuratestől
Annyit nem vársz, annyi erőt; hogy most mind Ersekestől,
’S Fiastól meg-őld Hunyadit! ’s ha ki találnak kelni
Ellened a’ Magyar Urak, meg-tudj nekik felelni.
GYÖRGY. (Írtózva.)
A’ követeket meg-ölni!
ULRIK.
De, hát mit tudjunk tenni? –
Ölj-meg hát engem – kész vagyok inkább semmivé lenni,
Mint Hunyadi tovább éljen; már előre képzelem,
’S írtóztat a’ képzelődés, mint fog ő majd én velem
Banni? mit tesz tsúfságomra? – De ha semmit se tenne
Is, én egy tehetetlen Gróf, ő pedig Király lenne.
Öld-meg őtet, György!
GYÖRGY,
Nem lehet.
ULRIK.
De hát mit teszel vele?
Ha el-botsátod, magadnak jobbat reményhetel-e?
GYÖRGY.
Jobbat talám, de, avagy tsak nem bújtok-fel másokat
Magam ellen; sőt meg-győzöm ezzel a’ Magyarokat,
Hogy én jó Barátjok vagyok.
ULRIK.
Hunyadit nem.
GYÖRGY.
Probáljuk,
Egyezzünk ő vele titkon – talám úgy ki tsináljuk
A’ dolgot, hogy ő sem bánthat: – azután különössen
Végezzünk Dienessel is.
ULRIK.
Csak jó vége lehessen!!
De hogy kötöd-meg Hunyadit?
GYÖRGY.
Azzal kell meg-kinálni
Hunyadit, hogy rab lévén is, rajta én boszszút álni
Nem akarok – el-botsátom, de úgy, ha ígérheti
Magárúl, ’s tekíntvén maga hasznát, véghez viheti
Az Országnál is; hogy tüstént a’ jó békesség végett
Kössenek a’ Rácz Királlyal örökös szövetséget:
Melly szövetségnek erőssebb állandósítására,
Most azt is kéz írás alatt vállalja-fel magára,
Hogy az ő kissebbik Fija, Matyás, a’ Leányomat
El-veszi.
ULRIK.
No! jó – már igy én sem félthetem magamat
Még a’ maradékától is; kivált ha úgy intézed
Dolgodat, hogy Te még most is neheztelsz, ’s azért nézed
Jobb szemmel a’ rab Hunyadit, mivel nálad érette
En könyörögtem, ’s előtted feleltem is helyette.
Most hát tsak hamar szedesd-le – tsak hamar – a’ lánczokat
Lábáról hogy a’ gyermekek vason édes Attyokat
Ne láthassák.

(György parantsol hogy a’ követeket botsássák-be, az alatt pedig Hunyadiról szedjék le a’ lánczokat.)

GYÖRGY.
Mit is gondolsz? mit? ugyan mit nem tenne
Az a’ nemes indúlatú két gyermek? – ez – ez lenne
Ez egy látás – a’ mi Mátyást halálunkra bújtaná
Akkor is, ha Leányomat feleségűl tartaná.


IV.*
VI. Sajtóhiba, jav.
JELENÉS.

DIENES.
Reménylem, vitéz Szomszédunk! Társaim’ Leveléből
Tudod már; miért fáradtunk Országunk’ kebeléből
Ennyire? ez ellenséggé vált Barát udvarába,
A’ ki melly szép egyességel bánt velünk hajdanába?
Most is vigan emlékezem: – de könyv fakad szememből, –
Ebből, a’ már sok szép időt ’s szép dolgot látott szemből,
Mikor illyeket kell látnom meg-őszűlt Venségemre,
Mikor leg-öregebb Pap, ’s leg-régibb szomszéd létemre
Rabért kűldetem, hajdani Királyim’ Barátjához, –
Magyar rabért – Barátunkhoz a’ – a’ Ráczok’ Királyához –
Ollyan rabért, a’ kit tudom, hogy nem az ütközetben
Fogtál el – Rabért – de a’ ki ollyan Fő egy Nemzetben
Most, mint egy Király, és neked jó tartományt foglala
Ha jut eszedbe, ’s nem egyszer vitéz Pajtásod vala.
Rabért kűldetem – és Györgyhöz – De egek! valyon mér-e
Egy Magyart rabúl tartani az a’ Ráczok vezére?
Ki nem régen Országunkat úgy nézte mint Hazáját,
Mikor a’ meg-nőtt hatalmú szomszéd Török szablyáját
Ki nem álhatván, közinkbe – fegyverünk*
fegy verünk Sajtóhiba, em.
óltalmába
Vonta magát, Zsigmondtól nyert Tokai bírtokába. –
De már meg-van – ezt meg-kellett érnem – tsak az a’ híjja:
Botsásd-el, mert szükség van rá, a’ Haza haza híjja.
GYÖRGY.
De könnyen beszélsz Barátom! – de, ha hát egy rab mellett
Illyen könnyű a’ követség; még könnyebb a’ felelet.
DIENES.
Meg engedted, hogy beszéljek.
GYÖRGY.
Meg; de nem azt engedtem,
Hogy azt hányogasd szememre, mi vóltam ’s mivé lettem?
Mert én tsak szabad Ur vagyok a’ magam Bírtokában,
’S Hunyadi mint fogatott el? azt előttem híjjába
Feszegeted; mert hogy bántott; hogy kitsiny Országomat
Jó ok nélkűl pusztitotta; népével bírtokomat
Gyúlytogattatta, mind ezek elég okok vólnának
Arra is, hogy erőszakkal neki menjek Budának;
Nem-hogy itt rabbá ne tegyem Hunyadit, – tudom én is,
Jól tudja e’ sokat próbált öreg ösz Fő ha vén is,
Mi szabad ellenség ellen?
LASZLO.
Ah szerentse játéki!
Mit várhat mástól az Atyám? ha György így fizet néki?
’S hát már előtted kis Király! olly meg-útálttá lett-e
Egy jó Barát, ’s tőled az én Atyám ezt érdemlette?
Hogy a’ ki nem rég, a’ Török járom alól nyakadat
Ki vonta, meg-folytsd, vasra verd bajvívó Pajtásodat.
Ha ugyan természet szerént a’ jót jóval fizetni
Törvény; szabad a’ gonoszt is gonosszal meg-büntetni:
De, mint, hóltig boszonkodni nagy vadság, vagy félelem,*
A sor a vagy szónál ér véget, a következő sor a nagy kezdőbetűvel írt Félelem szóval kezdődik, mely szó végén pont áll, de a sor kisbetűvel folytatódik. Az írásjelet és a kezdőbetűket értelemszerűen jav.
’S irigység; úgy nagy szíveket illet az engedelem. –
Az Atyám ellen, ha mi vólt, már bőven ki önthetted
Mérgedet, mikor ah Egek! őtet vasra veretted;
Ha hát mérgednek áldoztál már, ’s még most is áldozol,
Fizesd-meg Hazámnak azt is, a’ mi jóval tartozol.
A’ Hazám neked Országot adott; most kéri értte
Rab vezérjét: – ’s hát Dienes igazságtalant kér-e?
Ha Téged Hazám’ vezérje egész Haza képében
Bántott, miért bűntetnéd azt egy Ország Vezérjében?
Holott talál a’ jó Barát mindig jó Barátjában
Ollyant, a’ mi mentség lehet akarmi nagy hibában.
Ha-pedig az, a’ Hazának nem vólt akaratjával
Hogy Téged’ bántson a’ Vezér; végezz most a’ Hazával;
A’ Haza kűldött most minket a’ Rab’ ki-váltására;
Ha pénzt kívánsz: már eléggé meg-vólt adva az ára,
Mert egész Országot adtunk: de hiszen, érezheted
Magad is, melly szívre ható az a’ tselekedeted,
’S ha nem engedhetsz kértünknek; nintsen az engedelem’
Gátlására egyéb okod, hanem tsak a’ Félelem
De higyd-el, hogy, ha meg-ölöd, vagy, ha el nem-botsátod,
Ha nem talál gyalázattal illettetett Barátod
Módot a’ bosszú-állásra: buzog az én mellyemben
Egy ő tőle származott szív, melly soha életemben
E’ bosszút el-nem-felejti: – Ő már el-öregedett
’S el-gyengűlt lévén, ha bánt is, nem soká bánt Tégedet,
De én előttem, hit szegő karod kegyetlen tette
’S édes Atyám, halálának rémítő képezete
Eleven lészen míg élek, és hogy elevén lészen
Ne tsudáld, mert Fija vagyok, ’s az ő vére egészen.
Ha a’ Hazám bűnös, és azt rabsággal kell fizetni,
Im itt vagyok én – parantsolj engem’ vasra veretni:
Ha pedig az Atyám bűnös; – hadd legyen az ő tette
Az enyim – én a’ rabságot, én ki állom helyette;
Őtet ereszd-el.

(György halgat, Mátyás el-unja várni a’ feleletet.)

MATYAS.
Nem felelsz Test vérem’ kérelmére?
Te Édes Atyám’ Barátja! hiszen, Hunyadi’ vére
Szenved, ha mi szenvedünk is, – kész vagyok rabod lenni
Én is, engedj-meg bennünket Édes Atyánkhoz menni;
Hadd lássuk a’ kint, hadd lássunk Rab Atyát – hadd ajánljuk
Meg-neki, hogy a’ rabságot mi helyette ki áljuk.
Édes lészen ez a’ tsere, – ugyan azon lánczokat
Veresd az én lábaimra, – én – én – ugyan azokat
Viselem az Atyám helyett, én legyek a’ Rab ára,
En legyek – sok Hazafiak, ’s sok fiak példájára.
ULRIK.
Botsasd-el öket Barátom! botsasd – édes Attyokat.
Hadd lássák – mi Dienessel dolgozuk-ki azokat
A’ mik szükségesek lesznek.

(A’ Gyermekek el-mennek Dienes ott marad.)


V. JELENÉS.

GYÖRGY.
Tisztes Öreg! jól látom –
Látom érzékenységteket; Hogy Hunyadi Barátom
Vólt azt is tudom, és bánom hogy az ő vétkes tette,
Szent barátságunk’ kötelét tsak-nem ketté mettzette:
Meg-vallom – mit is tagadnám; tsak-nem békélhetetlen
Vóltam, ez hajdan jó Barát, de nem rég olly kegyetlen
Ellenség ellen – Ulrik vólt a’ ki közbevetette
Magát és már most kész vagyok engedni ő érette.
De mivel tudod jó szomszéd, hogy ollyan barátságot,
Melly már minden emberiség küszöbén által hágott,
Kötés nélkűl el-fogadni sorsomhoz sem illene;
De külömben is, lehetne hogy Hunyadi mint fene
Vad ismét vér szomjúhozva tsapna be Országomba,
És azt ollyankor tehetné, mikor abba bíztomba
Hogy ő már ismét jó Barát – semmitől sem tartanék:
E’ végre, Ostoba vólnék, ha másképp rá állanék
A’ békességre; hanem, ha itt hagyja kezességűl
Lászlot, a’ kis Mátyás pedig vegye-el feleségűl
Az én Leányomat; ’s az most ne tsak el-jegyeztessen,
Hanem László helyett Ipa udvarába vitessen.
Tettzik-e hát a’ fel-tétel?*
Tettzik e’ hát a’ fel-tétel. Az -e kérdőszócskát és a mondatvégi írásjelet értelemszerűen jav.
DIENES.
(Egy kis halgatás után.)
En nem ellenkezhetem,
Sőt fogadom a’ rabnál is ha tsak véghez vihetem,
Véghez viszem.
ULRIK.
Így valóban a’ Barátság egésszen
Helyre áll, és a’ kötél is kétszeres ’s erős lészen.


II. FEL-VONÁS.

A’ Személlyek: HUNYADI és az Elébbiek.

I. JELENÉS.

HUNYADI maga.
Vallyon mit akar most megínt az a’ vad Rácz én velem?
Talán bizony az a’ nagyon nyughatatlan éjjelem
Azt jelentette, hogy még ma egy kitsinyt könnyebbedik
Rabságom, vagy tán Hunyadit rabúl másnak engedik
A’ Ráczok, – oh! vajha! Egek! – vajha ez a’ kegyetlen
A’ Krimi Tatárnak adna: akarmi kémélletlen
Bánna velem más akarki, nem bánnám: bár lábamra
Másákat rakjon a’ Török; vagy a’ Tatár nyakamra
Jármot tegyen; – el szenvedem, örömmel fog eszembe
Jutni haszna-vehetetlen el-aggott vénségembe,
Hogy már elég hasznot tettem, míg birtam, élétemnek
El-folyt ifjabb napjaiban szerelmes Nemzetemnek.
Inkább hát én raboskodjam, mint erőssebb fijai
Hazámnak, – és míg Országom’ ifjabb Oroszlányjai
Markokban hordják a’ kardot; én lábamon viselem –
Engedj másnak Te vad Tigris! nem vagy méltó hogy velem,
Hogy ollyan rabbal ditsekedj, a’ kitűl Országodat
Egyedűl vetted, a’ kinek minden méltóságodat
Köszönheted – veresd viszsza – veresd – a’ vas lánczokat
Lábamra; semmi kegyelem nekem, mikor azokat
Le-szedeted: kétszeresítsd inkább; tsak-hogy Hazámnak
Add hirűl, hogy rabod vagyok, de tsak ugyan még élek;
Nem lessz talán a’ Hazában ollyan el-fajúlt Lélek
Egy is; a’ ki meg ne szánjon. – ’S nékem az, ha nemzetem
Szán több, mint-ha ez méltatlan vastól könnyebbíttetem. –
Vagy, tán, oh Egek! tudtára esett már a’ Hazának,
Hogy én rab, – és e’ kegyetlen Tigrisek’ Fajzatjának
Rabja vagyok – talám ő is tsak azért könnyebbíti
Terhemet – De – nem – kegyetlen! ez semmit sem segíti
Tetted’ vadságát; és ha én mind hóltig rab lennék is,
Ha a’ bosszú állás végett soha sem foghatnék is
Kardot: Lelkem mint Isteni végezést úgy gondolja,
Hogy ered az én véremből bünöd’ meg-bosszúlója.

(A’ Gyermekek menvén a’ tömlöcz felé, látják annak Tornáttzában a’ tömlötz őrzőket, és repedezett falakat.)

LASZLÓ.
Egek! mitsoda rémítő avúlt kő bóltozatok
Ezek? ’s itt van a’ mi Atyánk? – sirjatok – oh sirjatok!
Ti kies Magyar térsegek! – jertek iszonyodjatok
Magyar Urak! – nézzétek-meg, hatalmas bajnokotok
Hol lakik? – nézd édes Hazám! nézd, és telj-meg szégyennel,
Mint harczol a’ deli vitéz a’ tsupa kietlennel?
MÁTYÁS.
Atyám! – itt van.
LASZLO.
Édes Atyám!

(Meg-némúl mindenik.)

HUNYADI.
Boldog Isten! mit látok?
Egek! szánakozó egek! mi jó móddal adtátok
Tudtokra hív magzatimnak méltatlan rabságomat?
Nem álom-e ez én Lelkem, hogy két kedves fijamat
Itt látom: – el-jöttél Fiam! – el – gyenge gyermekséged
Nem vólt elég meg-gátolni Fiui kegyességed’
Szerelmét!!!

(László oda fut, és az Attya’ kezét meg-tsókolván, karját által ölelei, – reá borúl, és sír, – Mátyás még álva marad, és merően néz.)

HUNYADI.
(Folytatva.)
Oh! vártam én ezt; ’s mind arról álmadoztam
Ejjel is, hogy jössz – ’s el-alélt Lelkemtől tudakoztam:
Mikor jössz? de ha már sorsom Te neked arra vette
Szivedet, hogy ha Atyád rab, ide fáradj érette;
Neked már van erőd hozzá – De ezt a’ kis gyermeket,
Mátyást – mi kénszeríthette? – talán tsak e’ szíveket
Remitő történetet jött siratni!*
siratni.! A pontot elhagytuk.
MATYAS.
Oh! hát – én is
Fiad vagyok édes Atyám: seb a’ Mátyás’ szívén is
Ez, a’ mi Te rajtad esett: – Egy ejtszaka bé-lépe
Ejjeli háló házamba ama nagy Lajos’ képe,
Az tanított-meg, hogy rab vagy, ’s el-jöttünk látásodra,
El-jöttünk magunkat rabúl adni ki-váltásodra.
György ímé most hozzád jönni egy kis időt engedett,
Add ide szerelmes Atyám! add ide jobb kezedet;
Hadd tsokoljam: hadd öntözzem a’ láncz helyet könyvekkel –
Én – én, meg-váltom éltedet sok ezer vér tseppekkel.
HUNYADI.
(Meg-ölelvén Mátyást.)
Szerelmes Fiam!
LASZLÓ.
Hol vagynak Édes Atyam! lánczaid?
HUNYADI.
Itt mellém rakták-le az én’ és a’ Te’ gyilkosaid;
Azok, a’ kiken nektek kell hajdan bosszút állani,
Nektek, ha a’ világ előtt azt meritek vallani,
Hogy Hunyadi’ vére vagytok. – Nekem már az időnek
Leg-unalmasabb napjai ma-hólnap elő-jőnek.
A’ gond, a’ bú, a’ bosszúság ki fogyasztják erőmet,
És annyira siettetik halálos esztendőmet,
Hogy sem Hazámat, azt a’ Ti nemes nemzetségteket
Tovább nem óltalmazhatja hív karom; sem titeket
A’ ditsősség’ nehéz útján soká nem vezethetlek.
Hát Titeket kénszeritlek, ’s méltán kénszerithetlek
Mint Atya, hogy ez, a’ mire én szabadon is sírva
Emlékezném, sziveteken holtig fel-légyen írva. –
Hát az én Hazám hogy mint van?
LASZLÓ.
Itt vagyon Dienes is
Sereggel vár Édes Atyám! Szegeden sok Nemes is.
HUNYADI.
Dienes? – kűldjétek*
kűldjetek Sajtóhiba, em.
ide.
LASZLO.
Ő most Györgynél maradott
Mig minekünk látásodra György egy kis időt adott.
HUNYADI.
No tsak őt küldjétek ide – nékem dolgom van vele,
És hogy ő ide kűldetett, ez nem rossznak a’ jele.

II. JELENÉS.

DIENES.
Jó szerentsét a’ Vitéznek; szabadúlást a’ Rabnak!
De hálá Istennek! Nemes Rab! én sokkal roszszabbnak
Véltem ez-előtt sorsodat.
HUNYADI.
Isten hozott Barátom!
Te ugyan vídám orczával jössz felém a’ mint látom;
De hát a’ többek mint vagynak otthon? mi hir Budába?
DIENES.
Rabságodon kivűl semmi baj – békesség Várába.
HUNYADI.
’S hát Teged’ mi jó szerentse hozott ide?
DIENES.
Engemet
A’ Haza kűldött.
HUNYADI.
De az én véletlen esetemet
Hogy tudtátok meg? holott tsak madárra sem bízhattam
Izenetemet: mi ólta ez rab házba zárattam.
DIENES.
Tudod hogy a’ hír szárnyan jár; az pedig természete
A’ Magyarnak, hogy buzogjon, ha hol az ő nemzete
Kissebbséggel illettetik, kivált ha veszedelmet
Is várhat a’ Kissebbségből; azt a’ buzgó szerelmet
Mellyel ama’ Haza’ édes nevéhez viseltetik,*
Rímelés szempontjából magában álló verssor; feltételezhetően sajtóhiba.
Meg-kettőzteti; mondhatom: alig*
álig Sajtóhiba, em.
ért el-Budára
A’ szomorú hír felőled; – már ki-ki paripára
’S Kardra kapott, mentségedre sijetett, ’s az tartotta
Magát leg-szerentséssebbnek, a’ ki társúl adhatta
Magát a’ Szegedi útra, hogy ott a’*
ott a’ a’ Az egyik szó fölösleges, elhagytuk.
rendeléstől
Vár, és kész lessz Országostól Györgyöt és mindenestűl
El-rabolni.
HUNYADI.
Hát ott vagynak.
DIENES.
Ott vagynak seregesen;
Onnan jöttem Fiaiddal Szendrőre egyenesen,
Hogy ha György ki ád; jó – ha nem; mi addig ne is menjünk
Vissza, hanem Levél által a’ Rendeknek izenjünk,
Ejjel nappal fognak jönni számos fegyveresekkel.*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
HUNYADI.
Édes Hazám! vén vagyok már a’ hoz, hogy nagy tettekkel
Meg-szolgáljam szerelmedet: – Vajha meg-ifjudhatnék
Mint a’ sas; vagy vajha Nesztor’ idejével bírhatnék,
Hogy vagy kardal, vagy leg-alabb ésszel sok századokig
Tehetnék hasznot Hazámnak, és mind azoknak, a’ kik
Készek értem vért ontani! melly édes azt érzeni?
Mit tesz egy Hazafi szívnek a’ Hazáért vérzeni?
De melly édes egy Vezérnek arról jó hírt hallani,
Hogy kész az én édes Hazám értem bosszút állani!!
Már ha így van tisztes Fő Pap! minden szenvedésemet
El-felejtem örömömben: soha sem fog engemet
A’ lánczok’ emlékezetje, mellyeket ím! mostani
Palotamban szemlélsz; nem fog, mondom, szomorítani;
Csak egy fog-fájni,*
A szó végén álló pontot vesszőre jav.
a’ mellyért Hazámnak kell ki-kelni,
Hogy ezeket egy vad Rácztól Györgytűl kellet viselni.
DIENES.
Szűntesd bosszús haragodat!
HUNYADI.
Nem lehet – nem – míg élek;
Rakj bár testemre száz ennyit – rakj – nem törődöm vélek:
De György. – – –
DIENES.
Valaki.
HUNYADI.
Hadd jöjjön.

(Be jön a’ György’ Komornyikja, ’s hoz egy írott papirost, hogy Dienes hivja-fel magával Hunyadit addig is mig az ebéd el-érkezik – az egyezésre Györgyhöz.)

HUNYADI. (Folytatja.)
Mi vagyon a’ levélben?
DIENES.
Az, hogy a’ György’ asztalánál együnk mind ketten délben,
Addig is pedig mennyünk fel.
HUNYADI.
En rab vagyok; Te menj-fel.
DIENES.
Már ha kötözött Rab vólnál is, kis-korig felejtsd-el
A’ bosszút, – végezünk vele ki szabadúlásodról –
Ta vagy tárgya végzésünknek.
HUNYADI.
Téged’ kűldött a’ Haza.
DIENES.
Engem igen is de azért, hogy én Hunyadit haza
Vigyem –
HUNYADI.
Kérlek ne kénszerítts; miért menjek én oda?
Lelkem veszteni? – képzeld tsak magad, képzeld: mitsoda
Szemekkel nézzek én Györgyre illyen állapotomba?
’S úgy fordúl, hogy a’ Hazától reád bizott dolgomba
Magam találok akadályt tenni – hogy néz engemet
György? mint rabot vagy vendéget? tudod természetemet:
Hogy a’ színes szót útálom, ’s semmit vendég létemre
Nem színlelhetek; ha pedig rab vagyok, életemre
Vesd inkább kezedet; mint hogy olly alatsony Teremtés
Mint György, ki előtt sem Törvény, sem barátság nem szent, és
Most Uramnak tartja magát, engem’ azzal kínozzon
Hogy vele legyek, – nem megyek: inkább vasat hordozzon
Kezem-lábom mind a’ sírig. – De ha véghez viheted,
Vagy talám véghez is vitted velem, a’ mit Nemzeted
Rád bizott, hogy haza menjek, úgy fel-megyek bútsúzni.
DIENES.
Fogadom: hogy sem perelni, sem éppen újjat húzni
Nem lessz szükség, – már én tudom, könnyűk a’ fel-tételek.
HUNYADI.
Ha úgy van, megyek – de nem én, hanem Te végezz velek.


III. FEL-VONÁS.

A’ Személlyek, mind az elébbiek, hanem közbe jön a’ György kis Leánya is.

I. JELENÉS.

GYÖRGY.
(Hunyadihoz.)
Mit nézel, Barátom! illyen kegyetlen tekíntettel
Felénk? pedig éppen mikor ollyan igyekezettel
Vagyunk, hogy haza botsássunk.
HUNYADI.
En nem vagyok kegyetlen,
De tedd bár magadat az én sorsomba – Lehetetlen
Hogy fog-tsikorgatás nélkűl tudjak felétek nézni.
Dienes! ’s hát azért kellett engem’ ide idézni?
Hogy minek-előtte Hazám még egyszer Ősz fejemet
Meg-látná; még itt a’ méreg meg-emésszen engemet.
Hogy György ne maga gyötörjön, hanem e’ kép mutató (Ulrikra mutat.)
Vele, az én soha hóltig helyre nem hozatható
Sorsomról tanátsot űljön – sőt még, hogy gyötrelmemnek
Mértéke tellyesebb legyen, ezt is, ez életemnek
El-szánt Gyilkosát (Drákulára mutat) ez álnok hiti szegett fél-vakot,
A’ ki velem – tudta pedig ki vagyok? – együtt lakott,
Még is ott meg-nem-ölt, hanem, hogy Nemzetem’ vesztére
Többet tehessen, itt adott ellenségem’ kezére.
Nem írtózol-e Te Tigris! mikor látod ezeket
(Mutat a’ Gyermekekre.)
A’ bizony nem szamár fajtú ’s víz vérű gyermekeket,
Tudván azt Gyilkos! hogy ezek annak az ágyékából
Származtak, a’ ki Tégedet már a’ maga markából
Kétszer eresztett-el élve: még is Te meg-nem-szűnél
Még a’ vad emberek közt is talám hallatlan bűnnél
Kegyetlenebb lépést tenni ellenem – Oh Szent Egek!
Üresek-e a’ hírtelen tűztől minden fellegek?
Hogy ez még él;*
el Sajtóhiba, em.
– de – –

(Drákula reszket, meg ijed, ki szalad.)

MATYAS. (Lászlóhoz lassan.)
Jaj! Atyám! – az Atyám boszonkodik!
LASZLO.
Az árúlta-el – most szalad – a’ kire zúgolódik,
Öljük-meg*
Öljuk-meg Sajtóhiba, em.
őtet.
ULRIK.
Csendesen, nagy-Lelkű Fejedelem!
Csendesen; tudod mennyire terjed a’ veszedelem
Ha most Györgyel meg-nem békélsz; ’s már szabadúló félbe
Lévén, a’ meg-boszontott György’ haragja új kötélbe
Talál keverni; gondold-meg melly nagy kár a’ Hazának,
Illyen dűlő félbe lenni Országunk’ Oszlopjának –
Szűntessed búsúlásodat – én könyörögtem neki,
Hogy Hunyadit a’ világnak több tsúfra ne tegye-ki.
HUNYADI.
Tudom – szín-mutató! – tudom – meg-vagyok már tanítva
Sok tselekedeteid által; higyd-el mintha ki-nyitva
Látnám szíved’ ablakait: ’s lehet-e Czileaból,
Abból a’ Magyart üldözni termett Grófok’ házából
Származni valami jónak? – valami ollyan szívnek,
A’ melly írígye, ne vólna minden Nagynak, és Hívnek?
Te vóltál mindíg véremnek egy házi ellensége,
Gyötreni jöttél ide is; hogy kínom’ tellyessége
Ne híbázzon; és engemet tán, a’ vezető Lélek
Íntett meg – mihelyt meg-láttam, hogy Te is itt űlsz vélek –
Hogy Te vagy a’ Fő ellenség,*
A szó végén álló pontot vesszőre jav.
– ’s higyd-el, nem a’ félelem,
Nem a’ reménység, ’s nem tsalfa szinlés mondatja velem, –
Mert lám mindenre kész vagyok, a’ mi leg-sullyosab is;
Hogy többet várhatok Györgytől, mikor ő leg-vadabb is,
Mint Te tőled, szín-mutató! Te fogadtad kegyetlen
Te! az egész világ előtt, hogy meg-békélhetetlen
Ellensége leszel holtig, mind az én életemnek,
Mind holtom után gyilkosa mind a’ két gyermekemnek –
Tagadd most, tagadd, ha mered!
ULRIK.
Istenem! ki maradhat
Itt? szólj Dienes! szólj ha tudsz – mert már senki sem adhat
Neki tanátsot. – – – (Indúl, hogy ki megy.)
GYÖRGY.
Sőt inkább, Barátom! én mondhatom,
’S mit is tagadnám, hogy nem szűnt mind addig indúlatom,
Míg ő nem könyörgött érted; ’s éppen gyermekid felől,
Egy, mind a’ hármunknak hasznos javallást hozott elől,
Melly egy, kedves magzatidnak vesztére törekedő
Embertől ki-nem-tőlt vólna. – Higyd-el sokat szenved ő
Azért hogy neki nem hiszel.
DIENES.
Már arról felelhetek,
Még nem is láttam a’ rabot, mikor már Ti veletek
Beszéltem a’ javallásról.
ULRIK.
En megyek – végezzétek
A’ mint tettzik.
(Ki megy, és ott kinn magába.)*
A bezárójel hiányzik, pótoltuk.
Oh Szent Egek! ha azt meg-engednétek
Hogy én nála tovább éljek! – de ha már el-szabadúl,
Ha Mátyás rokonommá lessz; ezt ugyan, hogy ílly vadúl
Meg-támadt, rá rakom a’ több mérgeim’ rakássára,
Itt marad László – fogadom – meg-teszem nem sokára
Azt, a’ mit. – – –


II. JELENÉS.

GYÖRGY.*
GYÖGY. Sajtóhiba, em.
Mond-el tehát Tisztes Fő Pap az én akaratomat’
Hunyadinak – hallja ő is a’ melly mellett magamat
Hív Barátnak ajánlottam.
DIENES.
Ez vala a’ fel tétel
Nagy Vezér! hogy mától fogva Rab nem vagy, és innét el-
Botsát György, mivel reád a’ Hazának szüksége
Van: de mint-hogy kettőtöknek hajdani szövetsége
Fel-bomlott; most az újonnan erőssen meg-köttessen,
Es hogy mind a’ két fiaid már őnként is szivessen
Ajánlották váltságodra magokat: hát Lászlónak
Itt kell maradni helyetted; de nem raboskodónak
Hanem mint-egy zálog-képpen: és Mátyás feleségűl
A’ György’ Leányát vegye-el: ’s állandó szövetségűl
Jegyezze-is-el most mindjárt.

(Az alatt a’ kis Leány karon-fogva be-vezettetik: – meg-hajtja magát mindnyájoknak, azután az Attyához megy: kezét meg tsókólja, ’s nyájas hangal kérdezi.)

A’ LEANY.
Atyám! hát mellyik lészen
Az én Uram?
GYÖRGY.
Várj Fiam! még nem készűlt-meg egésszen.
GYÖRGY. (Hunyadihoz:)*
HUNYADIHOZ: Az írástípust az előzőek szerint javítottuk, és pótoltuk a zárójelet.
Tetszik-e hát a’ fel-tétel Barátom! tudom vérzik
Szíved, és el-hidd, hogy az én vér ereim is érzik
Melly keserves pillantás ez? – meg-bántam a’ mit tettem,
’S noha magam’ szeretete, most is a’ mit vétettem,
Kitsinynek vallatja velem: – de tsak ugyan tettemet
Szégyénlem, ’s igazán bánom, hogy kedves emberemet
Rabomma tettem; de a’ Te nagy szívedet ismerem,
’S bizom, hogy barátságodat ez-után is meg-nyerem.
Csak az van hátra, hogy neked tessenek a’ kötések.
HUNYADI.
Még nekem eszembe’ vagynak a’ szégyen, ’s szenvedések,
Ne kívánd, hogy jól feleljek; tudod, hogy ha a’ sebre
Hamar gyógyító írt tesznek, nagyobbra ’s mérgessebbre
Ki fakad az nem sokára: külömben is nints nekem
Ehez szóllóm. Ím! az Ersek, és az én két gyermekem
Most az Ország’ követei; ök lássák mit végeznek?
Nekem mint szabadúlt rabnak, a’ mibe ők egyeznek
Arra kell állnom.
LASZLO.
Sőt áldást, – áldást mondok reátok,
Hogy e’ nagy Rabot árúba botsátni sajnálltátok,
És pénzt nem kértetek ertte. – En valamint fogadtam,
Az Atyámnak; és valamint neked is ajánlottam,
Nem tsak kezes, hanem rab is kész vólnék lenni értte,
’S hát az én Atyám’ sok nemes tette tsak annyit ért-e!
Hogy ne legyen egy Hazafi – egy fi – a’ ki fel-váltsa
Lánczait, és őt szabadnak, ’s magát rabnak kiáltsa?
Kész vagyok a’ kietlenben élni számki vettetve,
Kész ellenség elől futni hazámból kergettetve,
Kész akarmit el-szenvedni – tsak hogy ő szabad légyen,
Kivált Györgynél, a’ mint látom sem nem kár, sem nem szégyen
Kezesnek lenni; mikor ő leg-jobb indúlatait
Ajánlja, ’s mint a’ magáét édes Atyám’ fiait
Úgy szereti. – Nékem tehát ím tetszik a’ kezesség,
Csak az Ötsémnek Mátyásnak tessen a’ kis feleség.
HUNYADI.
Szerelmes Fiam!
MATYAS.
Hát hiszen kész vóltam én arra is,
Hogy szerelmes Atyám helyett ha szükséges, fogva is
Itt maradjak – ha el-veszem, neki használok ott is;
’S mért ne venném-el, ha mindjárt Tigris tejet szopott is.
GYÖRGY.
Jertek hát Édes Fiaim! jertek! hadd tsókoljalak;
Te László! az én Fiam vagy; és Te gyönyörű alak!
Az én vőm: és már én Lászlót, mint tulajdon fiamat
Úgy nevelem, Te ellenben vidd-el a’ Leányomat,
Édes Atyád’ udvarába. – Imé fel-is-tétettem
Már írásba mind ezeket – Felejtsd-el ha vétettem
Régi jó Baj-társom Te is! – ird ez alá nevedet,
És úgy nézz mától fogva mint leg-hivebb emberedet.
HUNYADI.
Köszönöm barátságodat, ’s szívesen el-fogadom
A’ kőltsön ajánlt*
ajónlt Sajtóhiba, em.
jó szívet – én is úgy viszsza adom
A’ mint tölem telik, de már arra ne kérj emgemet –
’S meg-botsáss; én ugyan alá nem írhatom nevemet.
Én itt tsak mint egy ki váltott rab úgy gondoltathatom;
Majd, ha vólt hivatalomba ismét be iktattatom
Akkor tehetek valamit a’ közönség nevébe –
Most nem –
GYÖRGY.
Te lássad – Én ugyan a’ Te nemes szavadnak
Szint úgy meg-nyúgodva hiszek, valamint írásodnak
Hihetnék; de emlékezz-meg arra, hogy én meg-bírom
Az én indulataimat, és im alá is irom
Nevemet, – jer Tisztes Fő Pap! – jertek Fiaim! Ti is –
Irjátok alá – kössük-meg a’ tsomót, hogy senki is
Soha többé*
Az első b ô-ből jav.
el-ne óldja.

(Dienes és a’ Gyermekek subscribálják, – el-veszi a’ Levelet György és indúl ki menni, folytatván beszédjét.)

En megyek meg-mondani
Házamnak, hogy Leányomat ma el-kell botsátani
Jegyesével; ti azomban együtt tanátskozzatok,
Mikor, merre, és mi modon, ’s mint tetszik indúlnotok
Szeged felé? én rendelek tábori őrizetet
Mihelyt eszünk, és meg-teszem hamar a’ készűletet
Mindenképpen.


III. JELENÉS.

DIENES.
Mikor menjünk?
HUNYADI.
Mindjárt.
DIENES.
De elébb együnk.
HUNYADI.
Minek? annál elébb érünk, mennél elébb el-megyünk.
DIENES.
De még a’ Leány nints készen.
HUNYADI.
Jöjjön hát készületlen –
Az már a’ kis Mátyás dolga.
DIENES.
De tán még is illetlen
Lessz tsak ebédet sem várni.
LASZLO.
De, hát én itt maradok.*
A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
HUNYADI.
Itt édes Fiam! itt – ’s pedig én érttem – jer hadd adok
Csókot kegyes homlokodra;*
homlolkodra Sajtóhiba, em.
hadd szorítlak mellyemre;
Jer Te szerentsétlen bóldog! a’ kit segedelmemre
Illy korán ki rendelt az ég. Oh öröm! oh siralom!
Oh kettős vigasztalással kevert nehéz fájdalom!
Miként ütköztök együvé, egy Öregnek szívébe,
A’ ki még a’ sok ezer rossz, és sok jó szerentsébe
Sem tudta jól meg-tanúlni: mitsoda indúlattal
Menjen-el e’ tsuf rabságból? kedvel-e vagy bánattal?
Oh tsúfos kin! én rab vóltam, ’s meg-nem-szabadúlhattam
Másként, hanem-ha fiamat zálogképpen itt hagytam.
De oh szívre ható öröm! gyermekemben találtam
Váltságot; ő kezes azért, hogy én szabaddá váltam.
Hát Te szerelmes kis Fiam! Mátyásom! nem híjjába
Hogy mikor a’ Törökökkel leg-véressebb tsatába.
Küszködtem, mikor Karambus kerűlt vólt rab szíjjamba,
Akkor született ez nemes gyermek az én Házamba.
Ott kinn nyert ditsősségemet, örömmel kettőztetted
Szegény honyomban akkor is; most is íme azt tetted
Hogy kettős legyen örömöm kettős vígasztalásom! –
Áldott Egek!!!
LÁSZLÓ.
Már hát nekem Szendrőn lészen lakásom!
Ti indúltok Szeged felé – menj-el, menj – Ország’ Attya!
Itt tsak egy Fiad marad-el; azt is azzal bíztatja
György, hogy Attya lessz helyetted, – Szegeden többen várnak
A’ kik mind a’ Te Fijaid, és tanátsodon járnak.
Menj-el hát! – engemet hagyj itt, bízz az Isten kezére! –
Menj Te is kedves kis ötsém! – –
HUNYADI.
Hát vallyon vissza tér-e
Még ide György?
DIENES.
Vissza jön; de még addig egy van hátra,
Úgy van ki tsinálva, hogy a’ hiti szegett Barátra
Fordúljon a’ bal szerentse.
HUNYADI.
Ulrikra?
DIENES.
Drakulára;
Míg el-megyünk, annak meg-kell halni szemed’ láttára.
HUNYADI.
Hogy hogy?
DIENES.
Jelen vóltam köztök mikor arról végeztek;
Hogy ha szerentséssen el-sűl, a’ mit veled el-kezdtek
Ha meg-készül a’ Hazasság; és ha kezesség végett
Itt marad László; kedvednek azzal is elégséget
Tegyenek hogy árúlóddal öszve ne űltessenek
Egy asztalhoz; hanem elébb mint-sem enni kezdjenek
Agyon lövessen Drakula – láttadra, – és útjába
Mikor jön; mert hívatik az ebédlő palotába.
HUNYADI.
’S kedvemért?
DIENES.
Igen is: hiszen eleget ellenzettem
Én; hogy minden halál nélkűl azzal meg-elégedtem
Ha Te szabad vagy, ’s fogadtam hogy meg-elégszel Te is,
’S kértem Györgyöt, hogy közöljük veled, ha úgy lenne is;
György rá is állott, de Ulrik erővel tsak azon vólt,
Hogy mikor Te meg-szabadúlsz, a’ ki Téged meg-tsúfolt
Akkor haljon meg.
HUNYADI.
Ah Gyilkos ’s háladatlan teremtés,
Ez már egy kegyetlent, és egy fene vadat jelet, és
Irtóztat még engemet is, a’ ki tartoznám vele
Hogy Drakulát meg-bosszúljam; – de ott minek a’ jele
Ez a’ nagy vér szomjúhozás, a’ hol akár-hogy tette
Magát rabságom okává Drakula: az ő tette
Vólt tsak ugyan annak oka, hogy György meg-békélhessen
Velem, és a’ Magyarokkal szövetséget köthessen.
Nekik hát használt Drakula, – nékem, – tsak nékem ártott,
Én tartoznám meg-bosszúlni: de higyd-el, másban járt ott
Az Ulrik Gróff tsalárd Lelke: tudja ő azt, ’s tudhatja,
Hogy ha ő azt a’ fél vakot mindjárt el-nem-ólthatja:
Az majd ki beszélli nékem, mint végeztek ellenem?
Míg ti ide nem jöttetek; – Hogy szenveded Istenem!
Ezt a’ sok-képpen öszve szőtt, ’s font Istentelenséget?
Menj-el Bőlts öreg! menj Györgyhöz, ’s kérd, hogy e’ szörnyűséget
El-ne kövesse – én érttem: – Kedvezzen Drakulának; –
Bizza dolgát a’ törvényre, adja ki a’ Hazának.*
adja a’ ki Hazának Sajtóhiba, em.
DIENES.
Éppen ehol jön Drakula a’ Tornáczba!
HUNYADI.
Jól vagyon:
Majd meg-óltalmazzuk őtet, hadd jöjjön.

(Azomban mikor a’ küszöbön be-lépne Drakula, agyon lövetik, ’s le rogyik.)

HUNYADI. (folytatja.)*
A bezárójel hiányzik, pótoltuk.
Ah! Ti! nagyon
Szörnyű nagyon kegyetlenek! Ah bosszú álló Egek!
Meddig késtek? boríttsátok-be setétes Fellegek
E’ palotát; hogy a’ világ e’ szörnyű undokságot
Ne lássa; mi átkozottság egy goromba fogságot
Igy fejezni be! – Drakulát – a’ jól-tévőt meg-ölni!
Légy Bíró Fő Pap! Ulrikot lehet-e, nem gyűlölni?
De-hogy késem egy Órát is? – megyek; – végezésteket
Ugyan fel nem bontogatom, de a’ fényes egeket,
’S Téged’ hívlak bizonyságúl; hogy ez kedves magzatom’
Ez kegyetlen fene-vadak körme közt nem hagyhatom
Sokáig – Légy bátor Fiam! (Lászlóhoz) nem hagylak itt sokáig,
Ki váltalak nem sokára; – fogadom hogy Budáig
Sem megyek: vissza sietek: – maradj addig békével!
Isten hozzád!
LASZLÓ.
Édes Atyám! utazz Isten’ Hírével!