Jó Mápes, e’ gyönyörű dalban mért hazudtál?
Hogy szép verset írni tsak részeg fővel tudtál.
Bizony akkor valamelly Papra haragudtál:
A’ ki jól élt, mikor te éh’, ’s szomjan aludtál.
Én úgy vélném hogy soha józanabb sem vóltál,
Mint a’ mikor a’ Kortsmán tréfából meg-hóltál
De meséd szép tzéljait nem értőknek szóltál
’S nálok torkot gyúllasztál inkább, mint sem óltál.
A’ józanság egyedűl Vers-szerzők vezére,
Melly a’ főldről fel-emel egek mellyékére,
Kevés bort tőlt a’ józan, sokkal több vizére,
A’ mikor más Tokait futtat gégéjére.
Tehettségéről szokás kit kit meg-dítsérni,
Kukkot sem tud a’ budgyant, nem hogy verset írni,
’S mit is lehet olly botlós lábúról igírni?
Kit ha részeg, gyermek is meg-tud könnyen bírni.
A’ józan a’ részegest mindenben előzi
Mert fejében nem kereng a’ bé-nyelt bor gőzi,
Elméjében verseit addig ’s addig főzi
Míg Máróhoz* közelít, ’s Násót* néha győzi.
Ollykor a’ józannál sints a’ vers mindég készen,
De elméje tsak hamar ki-derűl egészen,
Melly ha el-ragadtatik, ’s józan részeg lészen,
Phoebus* belé bé-rohan, és tsudákat tészen.
Én Mápes e’ Kortsma-Dalt illyenképpen értem,
Mellynek könnyű folyását nem tsak meg-ditsértem
Hanem Deák lábait Magyar fülhöz mértem
Nyertes! ha tsak árnyékként szépségét el-értem.
N. Y.