IX.
PHYLLIS DEMOPHOONHOZ.
Töredékek. – Ovidiusból.
Éretted magamat gyakran tsalogattam: az Auster’*
Mord szele képzeltem most veri vissza hajód’.
Szidtam Atyád’, mért hogy nem akarna botsátani-vissza,
És nem is ő vala tám el-maradásod’ oka.
Néha pedig féltem ne hogy a’ Hebrusban* evezvén
Actai* sajkáddal szőke vizébe merűlj.
Gyakran egésséget kértem vala néked az Égtől;
Ó hitetlen, ’s tömjént hint vala tűzre kezem.
Ha ki-derűlt az idő, ’s kellő fúvalmok eredtek,
Most, ha tsak, (így szóllék) nem beteg, útnak ered.
’S a’ mi tsak útasokat hátrál, mind egybe koholta
Phyllised; elmés vólt ok keresésre fejem.
És nem jössz tsak-ugyan. …
Demophoon szavadat lepleddel szélnek eresztéd:
Tsalfa szavad; lepled rátz ki-kötőre nem ér. …
Ennyi sok Istenség ha bosszút állana rajtad,
Mondsza miként tűrnél-el magad annyi tsapást?
’S még víz-fúrtta hajód’ igazítani hagytam eszetlen
Hogy meg-erősítném, melly ide hagyna, szered’.
És evezőket adék, kikkel szaladásnak erednél,
Szívemen ah önnön fegyverem ejte sebet!
Úgy de hivék a’ mézes igékkel tellyes ajaknak,
Úgy de hivék a’ nem-fényjinek: égben ered.
Úgy de hivék a’ könynek, ez is tsalogatni tanúlt már!
Es a’ merre hagyod hömpölyög arra felé…
Most vártam, mivel úgy tetszett vagyon érdemem arra,
Allapos a’ meg-tett érdem okoztta remény.
Nagy dolog eggy könnyen hihető lyányt tsalni! ’s az illyen
Szívvel hív szeretőt kell vala nyerni nekem.
Eggy buzgó Szeretőt tsaltál, ’s eggy gyenge Leányzót!
Törni ditséretesebb Tettre ne hagyjon az Ég!
És Eleidhez Athenának közepére tegyék-ki
Képed’, Atyád fényes tettivel álljon-elő.
Majd mikor olvassák Scyront, ’s a’ durva Procustest
Vele Sinist, és azt, a’ kinek Atyja, Bika;
Főldre rogyott Thébát, ’s a’ két testűek’ el-estét,
Végre pokolba miképp tört-be Barátja miatt;
*Thészeusz legnevezetesebb cselekedeteit sorolja fel: megölte a rablókat, Szkirónt, Prokrusztészt és Sziniszt, valamint a krétai Minótauroszt, elfoglalta Thébát, legyőzte a kentaurokat és leszállt az alvilágba.
Erre következzél Te, ’s legyen képedre fel-írva:
Eggy szeretőt tsalt–meg, melly be-fogadta vala.
Annyi viseltt nagy tetteiből Theseusnak* eszedben
Éppen az el-hagyatott Crétai Lyányka
*Ariadné, aki segítette Thészeuszt a Minótaurosz legyőzésében.
maradt.
Eggyet véte tsupán, ’s te tsupán azon egybe’ szerettél,
Hitlen! örökséged puszta hibája leve. …
A’ képed, hogy el-indúltál, még most is előttem,
A’ mikor e’ partról vízre sietne hajód:
Ált’öleléd Szeretőd és árva nyakába borúlván
Szájad ezer forró tsókokat oszta neki.
Könyjeidet könyjembe meréd elegyítni ’s panaszra
Kelni, hogy a’ kellő szél tsalogatja hajód.
’S tőlem el-indúlván végképp’ e’ szókra fakadni:
Phyllis varj keveset Demophoonod után.
Várjalak, a’ ki talám itt hagytad örökre hajóddal
Főldemet, el-vonván tőlem örökre magad’.
Még is várlak azért, jere bár későre, ’s időt fogsz
Véteni, más valamelly tsorba nem éri hited’.
Jaj! mire vágyakodom! tán más feleségnek adád-el
Szívedet, és tartósbb új szerelemre hajólsz.
Phyllis azóltától már esméretlen előtted!
Jaj, ha ki vagy? ’s honnan? tám tudakozni fogod.
A’ ki neked hosszas tévelygéseknek utánna
Demophoon szállást ’s Szitoni* partot adék. …
A’ ki határozatlan birodalmin’ néked ajánlám,
Kormányját egyedűl tartani gyenge nemem.
Merre fagyos Rhodope* Hémustól* fogva ki-terjed,
’S merre habos Hebrus* Pontus* öblébe merűl.
A’ ki neked hagytam fel-fedni szemérmem először,
A’ ki fel-óldoztad tsalfa kezeddel övem’.
Tisiphone* vólt a’ nyoszolyóm azon öszve-kelésben
’S a’ komor éji Madár bús huhogásra fakadt. …
’S ha mi vitorlákat messzéről jőni tekintek
Ő lehet, Isteneim vissza-vezerlik! egyem.
A’ tengerbe futok, ’s tsak alíg tartóztat az örvény,
Hol mozogó vízzel partot öblítget az ügy.
Erre közelgetvén mind inkább bádjadok, el-hűl
Vérem, – el-ájúlván Lyányim ölébe rogyom.
Itt vagyon eggy bóltként görbűltt öböl, ennek az eggyik
Szarva merőn fel-nyúltt bértzeit égbe viszi.
Innen akartam alá hibbantani testem’ az űgybe
’S ezt, mivel itt szántál hagynia, végbe, viszem.
Testemet a’ tenger temetetlen Athenai partra
Vesse-ki, ’s hűltt tetemim’ színed’ elébe vigye.
Phylli, nem így kellett jőnöd! – bar szívvel az értzet
’S a’ gyémántot előzd, önn’ magad erre fakadsz. …
Ollykor ölő méreggel ohajtom el-óltani kínom’,
Néha megint által-gondolom-ütni magam’.
Néha nyakam’, mért hogy hitlen kezeidnek ölelni
Hagytam előbb, tőrrel fojtani kedvem akad.
El-van szánva: halál pótolja-ki gyenge szemérmem,
Választása pedig nem sok időbe telend.
Téged, vesztem’ okát, gyászos síromra fel-írnak,
Illyen igék fogják adnia tetted elő.
vendég demophoon phyllist, ki szerette, meg-ölte:
ő munkálta, tsupán eszköze léve maga.
Újhelyi DAYKA GÁBOR.