Ama jó Hazafi Mólnár Albertnek nagy híre neve, annyira esméretes a’ Hazában, sok hasznos munkáira nézve, hogy azokról most különössen szóllanom szükségesnek nem tartom. Hanem talám kedves dolog fog-lenni, a’ régibb és ritkább Magyar könyvekben gyönyörködők előtt, ha az ő Magyar Sóltárjainak, első ki-nyomtatását esméretesebbé tészem nálok. Én ezt az első ki-adást ollyan ritkának tartom Országunkban, hogy nem hiszem, hogy tsak eggy Éxemplár^* is abból találtathassék; Ez is, a’ mellyet én most elő-adok, Lipsziai könyv-kótyavetyében vétetett. Ugyan is, a’ melly Exemplárok, a’ ki-nyomtatás alkalmatosságával Magyar Országba jöhettenek, bizony azok (mint ollyán könyvek, mellyek mindennap kézben forgottak) úgy el-viseltettenek és rongyollottanak, hogy alig maradhattak tsak darabjaik is.

 De hogy már ezen első ki adásra vissza-térjek, méltónak tartom, hogy annak egész Titulusát, úgy az Ajánló-levelét, és Elől-járó beszédjét, a’ ritkaságokon kapókkal közöljem: kívált az Elől-járó beszédje világosítja, az akkori Verselésnek módját; és miképpen kivánta azt Mólnár Albert jobbítani, és más formába önteni. – Ezen első ki-adásnak Titulusa így vagyon:

 „Psalterium Ungaricum. – SZENT DÁVID – KIRÁLYNAK ÉS – PRÓFÉTÁNAK SZÁZ – ÖTVEN SOLTÁRI az FRANCIAI Notáknak és verseknek módgyokra most újonnan Magyar versekre fordíttattak és rendeltettek – az – Szenci MÓLNÁR ALBERT által. – MDCVII. – HERBORNÁBAN – Nyomtattatott Hollós Christof által.”

 Az ajánló levélben azoknak neveik, a’ kiknek dedicalja nintsenek Magyarra fordítva; hanem deákúl így folynak.

 „Serenissimo Principi ac Domino, D. Friderico IVto. Comiti Palatino ad Rhenum, Sacri Romani Imperii Electori Primario, Bavariae Duci &c.
item
Illustrissimo Principi ac Domino, Domino Mauritio Landgravio Hassiae, Comiti Cattimelilocorum, Deciorum, Zigelhani & Niddae. &c.
D. Dominis suis Clementissimis, Gratiam & pacem precatur ex animo.^*

Az ajánlás magyarul: „Felséges Fejedelmünknek és Urunknak, IV. Frigyes Úrnak Rajnai Palatínus Grófnak, a Szent Római Birodalom Első Választófejedelmének, Bavaria Vezérének, stb. Továbbá Méltóságos fejedelmünknek és Urunknak, Mauritius Langradivius Hassiának, Cattimelicusok, Tizek, grófjának Zigelhanban és Niddában etc. Legkegyelmesebb urainak szívből jövő hála és békesség."

”

ARISTIDESNEK imez mondása nékem ékesnek látszik, Felséges Fejedelmek, mellyel így szól: Illik Istennek bizonyára templomokat szentelni, az betsületes embereket pedig könyveknek dedikalásával tisztelni. Melly Sententziat annyéval követek örömesben, mivelhogy látom, hogy még szent embereknél is az nem vólt kelletlen. Mert Szent Lukáts Evangelista, az hatalmas Theophilust, két könyveinek dedikálásával tisztelte: Melly Apostól két könyvének eggyikből ki vévén amaz mondását Szent Péternek, az én dedikálásomnak eleiben teszem:

 Bé mutatom azért és dedikálom ti Felségteknek az Dávid Sóltárit, mellyeket nagy munkával, Magyar nyelvre fordítottam, és az Frantziai notákra ’s az Lobvaszszer Ambrós Doktornak Német versei szerént formáltam és öszve szorítottam. Mostan pedig fő barátimnak inditásokból az község közé ki botsátom: és azért botsátom az Ti Felségtek neve alatt ki, hogy az én hálá ado vóltomnak, és Ti Felségtekhez való tiszteletemnek valami jele légyen, és ez Ti Fels. Német Országában tölem iratott könyvnek, az én főldemi nép közt bötsöleti öregbüllyön.

 De ez én dedikálásomban, kéttség nélkűl, sokan sok hibát találnak, de kiváltképpen kettöt rongálnak leg-többen. Hogy tudni illik ez Magyar nyelven irott könyvnek Deák elöljáró beszédet tészek eleiben. Ismét hogy Német Országnak ez két tündöklö Fejedelminek idegen nyelven való írást dedikálok.

 Annakokáert erősitö okomat, mellyekkel ez mérészségre indittattam rövideden elö-hozom: És először pedig, látom nem ritkán lenni ez mostani időben, hogy az köz nyelven való irásoknak Deák elöljáro beszédet tegyenek elejökbe, Példa erre, az Lobvaszszer Ambros Doktornak Sóltáros könyve (kinec vezetö sinórját követtem ez fordíttásban) Lipsiában 1594. és az Magyaroc dolgairól való Német Kronica Casselba 1600 esztendőben, Deák elöljáro beszédekkel vóltac Németűl ki botsáttatva: és vagyon Magyar könyv kezemnél, mellyet hasonlatosképpen Deák dedikálással nyomtattac ki Bétsben.

 Hogy pedig ez könyvemet, Ti Felség. öszveséggel akartam dedikálni, ugyan azon erösségekkel indíttattam arra, a’ mellyekkel én elöttem az tiszteletes férfiú Spethe András, ezen notákra Deákúl irott Sóltárit, az Ti Felséges neveteknec dedikálta: Mellyeket rövidtségnec okáért el-hagyoc.

 Mert nyilván vagyon mindeneknél, és idegen nemzeteknél is már régen meg-tudatott, melly ditséretessen érdemlettenec az Ti Fels. eleji az Sóltár könyvről, az egész Szent írásról és az hivec seregiről: mostan-is melly kegyes ditséretet érdemellyenek Ti Fels. az Christus Anyaszentegyházától, és az irás túdóc renditől, érti az egész Keresztény főld kereksége.

 Azoknac pediglen kik ez dedikált könyvnec idegen vóltát veténdic szememre, imeszt tészem isme[t] elejékben, az mint előszer-is akarám, hogy bánatomra vagyon az nékem, hogy sem aranyi sem ezüsti méltóságú irást nem hozhatoc elő: tudom azonközben hogy az Fejedelmecnek, nem mindenkor tsak az hasznosoc, és szükségessec; hanem néha még az ritkák-is és idegen ajándékoc is, kedvessec szoktac lenni. Tudgyák meg osztán ez szememre hányok azt is: hogy én kész vagyoc szidalmat inkább el szenvedni, hogy nem háláadó vóltomnac valami jele nélkűl ki-menni Német Országból, úgy mint tanúságomnac csendesz partyáról: holott ez tizenhat esztendőkben időmnec mayd hason-felet éltem-el.

 Az Te Felség. Haidelbergai Academiájában pedig Felséges Választo Fejedelem (az hol ez Sóltárokat így énekleni tanoltam) ött esztendőnél többig jótéteménnyel élő tanítvány vóltam, és Ti Fels. én hozzám, és még illyen szemellyekhez való bövséges adakozó vóltát gyakran láttam, és vöttem eszemben. Idő múlván pedig, ez el-múlt télen Felséged engem kegyessen az Sapientia Collegium Tanitoinac asztalához helyheztetött. Mellyekért hogyha hálá-adó vóltomnac semmi bizonyságát nem jelenteném méltán háládatlannac tarthatnám.

 Te Felségedet pedig, Hatalmas Mauriti Fejedelem, mint eggy mi idönkben fénlő, a’ Sóltár éneklő Dávidnac fiát Salamont, úgy tiszteltem mindenkor és bötzü löttem. Továbbá hogy ez elött három esztendővel, midőn az Tsászár udvarránál az én Dictiónáriumomnac bé jelentésében vólnéc Prágába, az Tsászár ő Föls. Mathematicához való szerszámos házában, találkoztam az Ti Fels. Astronomusira: kic látván azt, hogy az én dedicálásom Chászár ő Fels. nem löt kedvetlen, diczérvén Ti Fels. kegyes vóltát intettenec engem, hogy Ti Fels. is valaha efféle alkalmatossággal köszönteném.

 Melly intés elmémben mélyen bé-hatván meg-maratt én nálam: meg-ujult pedig az el-múlt esztendőben; midőn Noribergába Ti Fels. árnyéka alatt én, és az én tanitványim az Nemes Szentzingusok, ez városnac nézelgetnöc szép ékességét és tárházait.

 Harmad nap után pedig, hogy Ti Fels. Ratisbonai utában, meg-nézelgetésével méltoztatná az Altoforium-béli Académia Collegiumát, (holott akkor forditottam ez Sóltárokat) fogadást töttem menten, hogyha Isten kegyelméből ez könyv meg-készűl, Ti Felségednek is offerálom. Ez én szándékomat osztan Haidelbergában meg-erösitötte az Nagyságos ifju az Kesmárki Tököli Miklós, meg-beszélvén azt, hogy Te Felségedet az Naszszoviai nevezetes Várban Dillenburgban magyaról szólni hallotta. Ó sok tudományú Fejedelem!

 Ezec vóltac okai, Felséges Fejedelmec, az én szandékomnac ez Sóltár könyvnec Ti Felség. dedikállása felöl; mellyet Isten ajándékából el-végeztem az Noribergaiak Academiájában, minec elötte azt az döghalál híre meg-háborítaná: és osztán az bötsületes férfiunac az Frantziai nemből való Boésius Kelemennec, nékem nagy jó akarómnac hiv segedelmiből örvendetesben ékesgettem. Immár pedig ékes formában ki-nyomtattatván közönségesse tészem, az tiszteletes embernec, Tiguromi Hollos – Christofnac,¹ az Herbornai túdos könyv nyomtatónac, nékem bizodalmas jó-tévömnec ditséretes gondviseléséből: ki ez Szent Dávid Sóltárit, mint eggy Istennec fogadásból igert könyvet úgy akart az ő mühelyéből ki botsátani, hogy ez halálos idűben Isten ötet ez ideig az öveivel egyetemben, éppen meg-tartotta, és el-hivén azt, hogy ezután is kegjessen meg-akarja örizni.

 Ez könyvet annakokáért, Felséges Fejedelmek, (melly az elött is sokképpen Ti Felségteké, és mostan, az Europai ennyi sok nemzetec forditása után én általom Magyar zubonköntöskében öltöztetett, és illy segedelemmel ékesittetött, és Ti Fels. dütsöséges nevenec dedicáltatott; tiszteletessen és alázatosson offeráltatott, Tekintsetek kérlec kedves ortzával, és az régi Királyoknak példájokat nézvén (kik az mint olvassuc tsak az paraszt ajándékokat sem vetettéc meg, ha mellyec együgyüségből elejekben vitettenec) fogadgyátok el-kegyes kézzel, és az több néctec dedicált könyvek között, (kivel egész könyv-tartó-hely meg-telnéc) ennec bár tsak az utólsó helyet engedjétek, nem az ajándéknak kisded vóltát nézvén, hanem az be jelentönek háládó vóltát, és jó szándékát javalván.

 És az mint másutt a’ Császár ő Felségetől alázatossan kértem, úgy most Ti Fel. is kic ez Birodalomban az Császári Felséghez közelebb való heljen, az Tsászár ő Felséges Attjafiaival az Austriai fő Hertzegéckel egyetemben, hatalommal és nagj jóságokkal tündöklötöc, Felötte igen kérem, hogy nem tsak én magámat, hanem az egész Magjar nemzetet (mellynek ez könyv kiváltképpen szolgálánd) jó akaratjokkal és kegyességökvel méltoztassa Felségtek. Kit ha Felsegtektől meg-njeréndek, az mint reménlem, hálá-adó vóltomat igyekezem mutatni egész életemben, és egyebeket is hasonló igjekezetre szándékozom fel-inditani. Légyetec egésségben Felséges Fejedelmek.

 Az Ur Isten Ti Felségteket tartza meg jó állapatban, legyen veletec, Titeket, Szent Lelkével igazgasson, és mindennémü aldásival ekesitsen és öregbitsen bővségesen. Herbornában, Pünkösd ünnepiben. Az Urnac 1607. esztendejében.

AZ MAGYAR ORSZÁGBAN, ÉS ERDÉLYBEN VITÉZKEDŐ Keresztény Anya’szentegyháznac; és ennek Nagyságos és Kegyes Gondviselöinec, Lelki Pásztorinac, Tanitoinac, és tanuló tagainac.

 A’ Atya Istennec kegyelmét, az meg-szentelésnec és békességnec lelkét, az Christusban kivánnya szive szerént:

 Miúlta tanuságnak kivánságából, idegen Országban élek, és látás hallásnac okáért néha veszedelmekbe is forgoc, gyakran kérem azt az Ur Istentől, hogy az ő kegyelmes akarattyából, avagy vigyen fel idein, ez bün szaporitó világból az ö mennyei Academiájában, és bőltsességgel bövölködő paradicsomában, avagy ez főldön életemet, az Christusért, szent lelkével ugy vezérellye, hogy senkinec ne legyek botránkozására, hanem az hiveknek seregiben elhessec egyebeknec hasznokra, és az ö Felséges nevénec ditséretire. Innét vagyon, hogy ez hires Academiákban fö Tanítoi közt forogván nem kapoc ez világon gazdagito tudományokon, hanem ollyakat kivánoc, mellyekkel leg-többeknec használhassak az mi nyomorgo hazánkban.

 Ez elött annakokáért hét esztendővel, midön Kassán én tölem Magyar könyvet kért vólna az tiszteletes Békési János (ki az én tanuságomra az Istentől nékie engedett jókból más fél száz forintot adott, kit meg-fizet Isten ö Knek) Mihelyt fel jutottam Hajdelbergában, menten Magyaról forditottam az Daniel Tossánus Doktor Vigaztaló könyvét: mellyet ö elöször Francia nyelven irt, osztán Németűl forditott, és lelki Iskolánac nevezött. Mellyel én az meg-mondott Cassai személynek akartam hálá-adó voltomat meg-mutatni. Azután pedig egynehány esztendövel faradtságos nagy munkával irtam az Deák és Magyar Dictionariomat.

 Ezeket pedig ó Istennél kedves anya szent Egyház, nem dicsekedésböl számlálom elödben (mert akarom, hogy csac azé légyen az dicsösség, az ki ezekre nékem eröt és alkalmatosságot engedett) hanem kedvem ellen azért beszéllem meg jó igyekezetemet és fáradtságomat, hogy lássác meg ezt némellyec, az kic engem tehozzád háládatlannac álitnac és haszontalan fiadnac itélnek, ezec azért pedig, hogy illendö hivatal nélkül, nem futoc az néked szolgálando tiszt keresésre. De az én meg-valtó Christusom, az ki téged szent vérével magánac jedzett, jól láttya minémü szeretettel vóltam és vagyoc hozzád: és tudgya minec mikor kell lenni.

 Mostan azért ez Sóltár könyvet, mellyel én sok idötöl fogva az én inségimben, gyülölöim ellen vigaztaltam magamat; immár pedig tenéked vigasztalásodra és eggyügyü tagaidnac hasznokra Magyaról forditottam, kérlec tekincs engedelmes szemmel, szerelmes Anyám Keresztény Anya szent Egyház, és hozzád való hálá-adóságomnac ez küsded jelét vöd jo néven addiglan mig az te szerelmesed az Jésus Christus, ennél nagyobbal szeret.

 Kérlec ezenn-is nagy szeretettel, hogy ne bánnyad ez dolgot, hogy ez néked szánt könyvet, elöszszer idegen országi nagy Fejedelmeknec ajandékül mutattam bé. Mert ezek-is tenéked egyébb Istenfelö nemzetek Fejedelmivel egyetemben igen jó akaroid, és az te közebb való gondviselöid-is, ezeknec fö Iskolájokban szoktác költségekkel föl küldeni az néked szolgálando ifjakat az szent irási tanuságra. Kic között én leg-kissebb, és alább való vagyok, de az Christus kegyelméből vagyoc, az mi vagyok.

 Továbba Nagyságos és Kegyes Uraim, kic ez Anya szent Egyháznac Isten után gondviselöi és Daikai vattoc, kérem alázatossan Nagyságtokat és Kegyelmeteket, hogy nem csak az én munkámat Magyarázza jó végre Ngtok és Ktek, hanem egyébb hasznos könyveknec ki-nyomtatásától-is bövséges adakozó kezeit ne vonnya meg Nagjtoc, kivált-képpen, ha Isten raytunc könyörülven, állandó békességet adánd.

 Ti kegyelmeteket-is, tisztelendö Uraim, lelki Pasztoroc, és Schola mesterec, fölötte igen kérem azon, hogy Kedk-is jó kedvel fogadgya ez könyveczkét, mellyet im ki bocsátoc barátimnac javallásokból, és az rágalmazoc ellen ez én munkámat oltalmazza kegyelmetec. Mivel hogy azhoz nem olly szándékból fogtam, hogy az elöbbeni szokott énekeket ki akarnám venni az hiveknec kezekből, avagy hogy ezeket egyebeknél ékessebbeknec álítanám. Mert látom hogy fö emberec által, az Sóltárnac nagy része meg-vagyon fordítva, Czeh, Német és tulajdon nótákra² kic közül az én tettzésem szerént leg-szebbec az Szegedi Gergelyé, és Sztárai Mihályé, vadnac Istenec hálá egyébb szép énekek-is, Mellyekkel rakva az Debreczeni Anya szent Egyház énekes könyve, az Bornemisza Péteré, Huszár Gálé, és Boythe Istváné: De az egész Sóltárt Magyar versekben még senki nem formálta az én tudasom szerént, látom pedig azt hogy az Dn: Scariceus³ és ez elött meg-mondott fö emberec Psalmusi kivöl, némellyec igen paraszt versekben vadnac foglalván: Noha még a’ szent léleknec-is kedves a’ versec szép edgyezö vólta; a’ mint meg-tettszic az Alphabetumnac mindenic bötüin nyoltz-nyoltz verset kezd el a’ ’Sidó Sóltár könyvben. Az régi Magyar énekekben pedig avagy semmi egyenlö terminatioc nem voltac, avagy tiz vers is egy-más után mind egy igében ment ki, a’ honnan az historiás énekekben, számtalan az soc vala, vala, vala. Kin az idegen nemzetec, az kic ezt láttyác, nem gyöznec eleget rayta nevetni. De hálá Istennec, ez egynehány esztendökben az mi emberink is⁴ ékesb verseket szoktac irni. Példának okáért egy vers neménec meg-jobbitott módgyait irom ide:

 Az elsö és köz mód ez:

 Másodic azon notára imez:

 Harmadic azon notára, leg-szebb,

 Az Francia rythmusoc pedig sokkal külömb formán foglaltatnac öszve, és az ver-seknec socféle nemei vadnac. Néhol az három elsö rythmus egy modon megyen ki, de az negyedic rythmus végénec, az következendö vers rythmusi felelnec meg. Illyen az 22. Sóltár, az 53. levelén, öszveséggel az Sóltárok száz harmintz külömbözö notákra vadnac, és majd meg anni a’ versek nemei.

 Annakokáért meg-gondolhattya minden, minémü nagy munkával kellett énnékem, ez hoszszú Magyar igéket az Francia apro igékböl álló versekre formálnom, holott egy syllabával sem tehettem többet hozzá, sem a’ sensustol nem kellett el-távoznom. Mert nagyobb gondom vólt az fundamentombéli igaz értelemnec forditására, hogy nem az verseknek ékesgetésére. Ha azért valaki én nálamnál modosban forditándja, örülöc rajta, és azt félen tévén én-is azzal élec örömesben, az Istennec ditséretire.

 Végezetre Atyámfiai legyetec jó egésségben, épüllyetec, vigasztaltassatoc meg; egy értelemben legyetec, békességessen lakjatoc és az szeretetnec ’s az békességnec Istene lészen veletec. Az Ur Jésus Christusnac kegyelme, az Isten szerelme és a’ szent léleknec véletec való közösülése légyen mindnyájan ti veletec, Amen I. Cor. 13. vers 12. et 13.

 Az Christus beszéde lakozzéc ti bennetec bövséggel minden bölcsességgel: tanitván és intvén egymást, ti magatoc között Psalmusokkal dicséretekkel, és lelki énekekkel, nagy kedvel énekelvén az ti sziveitekben az Urnac. Colos. 3. V. 16.

 Minden lélek dicsérje az Istent. Psalm. 150.”

 Az orthographia az akkorihoz van alkalmaztatva, és minden már most szokásból ki-mentt szóllások Neme is meg-hagyattattak.