XVI.
KÖSZÖNET AZ ORSZÁG RENDEIHEZ,
Midőn 1790ben Rák IIdikén
A’ köz dolgok folytatására a’ Magyar Nyelvet rendelték.
Nagy Lelkű Fő-Rendek! Hazánk’ szemfényjei!
Országunk Oszlopi! szívünk reményjei!
Éljetek! e’ víg szó zeng mindennek száján,
Ki örűl fel-támadtt Nyelvén és Hazáján.
A’ tanátskozáshoz tsak alíg kezdtetek,
Hogy fő jónkra eggy nap’ többet végeztetek,
Mint meg-hóltt Eleink öt ’s hat Diaetában,
Mellyeket tartottak e’ század’ folytában. –
Mint a’ melly rossz Orvos a’ betegség’ helyét
El-tévesztvén, bé nem dughatja kútfejét,
’S mikor más baja van, ő tsak az epével
Birkozik, ’s Betegét gyötri Receptével.
Ma ez, hólnap majd más dózissal itatja,
’S clystírozza* míg más világra iktatja:
Úgy ők gyógyítgatták sok apróbb bajunkat,
De – nem is illették leg-főbb panaszunkat.
Nemzetünk sínlődött e’ nagy nyavalyában
Hogy idegen vólt ő saját Hazájában.
Tsak a’ neve vólt-meg, hogy Magyarnak hívták,
De a’ Haza zsírját idegenek szívták.
A’ tisztségből ’s pénzből minket ki-feredtek –
Bokros gyötrelmeink mind ebből eredtek.

De ti, bőlts Férjfiak, kik néztek előre,
Orvos kézt tettetek mindjárt a’ kútfőre.
A’ vérhasban soká kínlódó hazátok’,
Mint ama’ fő orvos, szóval gyógyítjátok.1
Tzélozás arra a’ vér folyásban kínlódó Asszonyra, a’ ki Jésusnak ruhája széléhez nyúlt.
Apróbb fájdalmai így mind el-szélednek
’S el-senyvedtt tagjai lassan meg-élednek.

Músák, pendítsétek háládó hárfátok!
Számkivetéstekből vissza-hívt Hazátok.
Az idegenek már többé ki nem marnak
Kik kedvetlen nótát húztak a’ Magyarnak.
Az Egri Püspök vólt leg-főbb szószóllótok2
GRÓF ESZTERHÁZY KÁROL.* Pápa, Devetser, és Úgod Várainak ’s Urodalmainak Örökös Birtokosa, Egri Püspök, ’s Heves és Kül-szólnok törvényesen eggyesűltt Vármegyék Fő-Ispánja, Királyi Belső Titkok Tanátsosa. – Mennyire légyen az igaz, a’ mit Hazánk ezen nagy Oszlopa felől Orpheusom I. Kötetének 165. lapján mondottam, az is mutatja, hogy az ezidén Egerben tartott Vármegyei Építő széken Protestánsokat minden Tisztségre candidált, Vice-Notariusságra pedig magától nevezett; ’s a’ Fő-Ispáni székben azt mondotta, hogy a’ Protestánsok a’ Katholikusoknak Atyjokfiai a’ Kristusban, ’s nem is toleratusok, úgymint a’ kik az Ország törvényeiben Pólgár-társaknak fogattattak. – „A’ mit az alattam valók tsinálnak, azt nem én tsinálom; és a’ mit dissimulálok,* azt jóvá nem mindenkor hagyom.” Ezek tulajdon szavai hozzám. – – Meg-bántja ezt az urat az, a’ ki azt állítja, hogy P. Leo Maria Szaitz az Ő ösztönözésére ’s védelme alatt írja azokat a’ Hazafiakat Hazafiak ellen ingerlő ’s egyiptusi homályt terjesztő írásokat. Pater Leo – áldassék érte a’ Józan okosság! – Egerben sem az, a’ ki óhajt lenni. KAZINCZY.
Hintsétek laurussal* e’ bőlts Apollótok’!*

Három Század folyt-le hogy Buda Várában
Bátran nyúgodtatok Mátyás’ óltalmában.
Pompás győzedelmit verssel hírdettétek,
Vitéz Eleinket ti élesztgettétek.

De tsak-hamar a’ had ’s a’ fegyver’ zörgése,
A rabló ellenség ’s az ágyúk’ dörgése
Melly mindent rontott ’s ölt vagy rab-szíjra fűzött.
Titeket is sírva Hazánkból ki-űzött. –
Azólta felettünk gyakran repdestetek,
Mint Noé’ galambja szállást kerestetek.
De – mellynek Maradék! hitelt nem fogsz adni –
Nem akart titeket Hazánk bé-fogadni.
Sokan az idegen hangot meg-szerették,
’S saját Nyelvünk’ ’s Músánk’ érte ki-kergették.

Jertek, kedves Músák! többé ne féljetek,
Már örökké vígan itt velünk éljetek.

Most míg tart az Ország-gyűlése’ ideje
Mátyás háza légyen lakástoknak helye.
Onnan füleljetek mindennek szavára
Mit mond az Országnak állandó javára.
’S áldott Nevét gyémánt Oszlopra írjátok
Annak, ki munkásan szereti Hazátok.
Már eddig is leltek sok ollyan nevekre,
Mellyek érdemesek Apelles*
Apellész.
kezekre.

Ti Nyelvünkért buzgó Bőltsek örűljetek
Ama szép munkákhoz eggyütt készűljetek,
Mellyekből Európa Nyelvünket esmerje,
’S többé vad ’s durvának azt hívni ne merje.

Bőlts Rendek! kik újjá-szűltetek bennünket
Fel-vévén a’ porból el-tapodtt Nyelvünket,
Olly sok ezer áldást nem kívánhatnátok,
Mennyi ezért omlik mindenfelől rátok.
A’ Nemzetek’ sorsát mérő Úr’ nevére
Esküszünk, míg bennünk forr ETELE vére
Sőt míg a’ Magyar Név el-nem fogy egészen,
Ez áldott Nap nékünk örökké szent lészen.

Két fő dolog vár meg-orvosló kezeket,
’S ha Hazánk javára végzitek ezeket,
Ugy mindennek majd ezt vallja szíve ’s szája:
E’ vólt Nemzetünknek első Diaetája.

PÉTZELI.
Copyright © 2012-2024 HUN–REN–DE Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport
Copyright © 2012-2024 Debreceni Egyetemi Kiadó