VIII.
EGGY GŐGÖS-LYÁNYKÁHOZ.
BLUMAUER UTÁN.
Jó Leány! ne-tartsd-rá magadat annyira,
Adjál a’ Legénynek tsókot ajakira!
Gyengeded korodban ostobátska valál,
Most szíved kedvet tsak piperében talál.
Tudd-meg a’ Leánykák tsak ideig szépek,
Mint gyenge Violák el-hervad a’ képek.
Tsak ideig kezed ollyan, mint tafota,*
Mellyet a’ Lioni Frantzia alkota;
De majd hasonló lessz a’ kesztyűd’ bőréhez
’S meg-aggott Falusi Gazdasszony kezéhez.
Most ugyan nevető Ortzád szép Vőlgyekkel
Ékes még, és festett liliom színekkel;
De várj! Mert majd rántzok űlnek a’ hellyekre,
Mellyeken Grátziák* múlattak kedvekre:
Most ugyan még meljed a’ jól-költt tésztához
Hasonló, ’s reggeli téjnek a’ habjához;
De várj nem sokára mind színét el-veszti,
Mind fejét mák módra hosszan le-ereszti
Most ugyan testetskéd gömbölyeg és kerek,
Mert még vígan folynak benned minden erek;
De majd fájdalommal nézed nem sokára,
Hogy már is négy szegű formát vett magára
Most ugyan még ragyog szép szemed két köve
Melly sok rab szívekbe elég nyilat löve;
De várj! e’ két tsillag úgy borúl homályba,
Mint a’ Nap ködökkel gazdag idő tájba’.
Most ugyan még nyalják Legények kezedet,
’S előtted térdelve keresik kedvedet;
De várj! lepjen-meg tsak a’ fonnyasztó vénség,
Egyszerre el-távoz tőled a’ Legénység;
’S magad éjjel nappal keressz ha lelhetnél,
A’ kivel a’ szíven, szívet tserelhetnél.
Azért a’ míg lehet, kedveld a’ Vendéget
Nyájassággal keress annál kedvességet
Ne kéméld a’ mid van, osztogassd széltére,
Úgy is magában is el-fogy az végtére.
Tsókoly míg ajakid méz íz kedvelteti
’S míg minden tsókjaid kedvesség követi;
Gondold meg! hogy el-jő a’ szomorú óra;
Mellyben nem találhatsz semmi tsókolóra.
Gy. CSÉPÁNY ISTVÁN.