I.
HAZAFIÚI INTÉS.
1790.
Magyar! hajnal hasad; de meg nem virradt még
Hát estig ki tudja millyen leszen az ég?
Sok napnak víg vólt már reggele ’s fel-kőlte,
Nyugtáig azonban sok keserűt tőlte.
Örűlj, de okosan; ne hirtelenkedjél:
Sok vagyon még hátra! azon törekedjél
Hogy több sebeid is mind bé-gyógyúljanak
Úgy hogy soha többé ki ne újjuljanak.
Igaz hogy kezedben van már az a’ nagy kints
Melly nélkűl úgy látszik állandóságod nints:
Igaz az is, szépek a’ tett ajánlások,
De mi könnyen férnek azokhoz rontások.
’S bár most sokat nyerj is, ha nem lessz állandó,
’S az idők’ sorsával bátran truttzolandó,*
Mit nyersz, Szegény, hanem újjabb keserveket,
Múlttaknál nehézbben emésztendőeket?
Ha jobb lábra tészessz Nemest és Parasztot,
Kire sokféle mód sok bajt ’s terht* árasztott,
Ha rendbe téssz Királyt, Grófot, Bárót, Papot,
Le-mentével akkor dítsérhet’d a’ Napot. –
Ország’ Gyűlésének kell hát elébb lenni,
’S abban mind ezeket lábra jobbra venni,
Melly úgy lessz, ’s Mennyből is úgy jő segedelem,
Ha sokfelé nem von a’ szív ’s az értelem.
Ha koronás Fődet mint illik tiszteled,
’S Magyar Véreidet eggy formán öleled.