XIII.
TAVASZI ESTVE.
1735.
Már tavasz vólt, ’s az erdő is már mezítelenségeit
Zőld levelbe őltöztette; minden vígadt; kerteit
A’ bimbózó Flóra* sok szép virággal ki-sorozta,
’S a’ meg-frissűltt levegőt kedves illat illatozta.
Hogy kevéssé el-szélesszem a’ nappali gondokat
Ki-sétáltam az erdőre; bóldog Isten! melly sokat
Láték, a’ mi szent neved’ dítsérésére indíta,
’S már a’ bennem el-alvó kis szikrához tüzet szíta.
Akár merre fordítgattam nézdegélő szememet
Minden helly meg-vídámított ’s ugyan gyönyörködtetett.
Hogy ha neztem az Eget ’s annak szép kék bóltozatját,
Bámúlék szépségein ’s áldám a’ Mindenség’ Atyját.
Ah! melly szépen el-szórtt renddel függtek abban a’ felhők!
Hány tsudálatos formákat őltöztek magokra ők!
Majd valamelly szép Sziget, hasonlatosságát leltem,
Majd Oroszlán látszatott, majd szárnyas Sárkányt képzeltem.
Néha mint a’ szepességi Havasoknak teteje,
Úgy hordódtak-fel magasra, ’s meredekre estek-le
Ollykor formáltak erdőt gyakran tsak magános fákat
’S a’ ködből lett Hegy-tetőn függő kopasz kő-sziklákat.
Nagy el-bámúlassal nézem, miként váltá eggy mást fel
Új-új kép, ’s mint nőtt az eggyik, ’s hogy fogyott az másik el:
’S ha az le nyúgovó Nap kezde rájok aranyozni,
Mint tudták az arany színt a’ több szinnel egybe-hozni?
Ha most bíbor vólt a’ színek már az ismét mássá múlt,
Jatszó színek változásin a’ szem ugyan el-bámúlt.
Eggynek öble tsak nem vér, külső pántját szép kék hatja
Másnak öble tenger szín ’s merő láng a’ pártázatja.
De ki gyözné azt le-irni, ez a’ szín változás hány?
Minthogy azzal szint úgy játsznak, mint szokott a’ szivárvány.
Semmivel se’ vólt a’ főld érzéketlenb kedvességgel;
Sőt majd vetekedhete a’ szépségben a’ szép Éggel.
Már a’ dér, hó, ’s fagy el-múla, fel váltá azt zőld mező;
Most már minden meg-ujjúla ’s minden gyönyörködtető.
Meg frissit minden tagat a’ szellők’ lengedezése,
Hallatik a’ berkek közt, a’ barmok’ víg bőmbölése.
’S minthogy érzi mar itt lenni a’ piros Pűnkösd’ havát
A’ füleműle torka reszketteti víg szavát:
Eggy szóval a’ Grátiak* ebben az Erdőben laknak.
Közel hozzám folydogált eggy szép Patak: A’ pataknak
Tekervényessen kerengett folyása, ’s a’ mint le-úsz
Vize, rá meredett szemem tsak-nem véle eggyütt, tsúsz
Kristálynál szebb habjai gyöngy szemekkel hembergettek,
’S a’ tarkán szórtt kővetsen kedves zörgést ’s tsörgést tettek.
Bámúltt vóltom tsudálkozva rá függeszté szemeit,
Minő kígyó formán vonja maga után vizeit
Úgy hogy merre fusson már ’s merre vigye tzélzott útját
Majd hogy nem kételkedik s úgy tetszik hogy néha kútját
Mintha ugyan meg akarná látogatni vissza-foly;
Néha mintha lineára vették vólna éppen olly.
A’ mint rá nézék merőn: gondolatim el-ragadtak,
’S gyakor sohajtásim közt számban illyen szokat adtak
Bóldog Isten! mi az ember! ’s mi az ember élete?
Van is, nints is mint az árnyék, úgy el-nyargal gyors hete,
Mint ez a’ tsörgő patak: Jaj hát Oh! gondatlan lélek
Hogy fogy így el e’ világ fényvesztése? bizony félek
’S tartok tőle, hogy meg-bánod, mikor a’ nem vártt Halál
Mint a’ lesbe vontt ellenség ki tsap, rád üt, ’s le-kaszál.
Akkor attól meg-nem ment, öszve-gyűjtött gazdagságod,
Nem használ itten se pénz, sem tanúltt prokátorságod*
El kell menned, nints mit tenned, kard ki kard, és kéz ki kéz!
Az halálnál nints tekintet; a’ halál semmit se néz!
Ha így van, így van pedig: mit használ kényesen élni
’S, mikor ember kellene a’ gátra, piszegni ’s félni:
Mi a’ Tiszt? tsak pompás tömlötz mit ád mást a’ gyűjtött pénz,
Tsak hogy Istenünktől minket el-von, ’s tsak hogy miket kénz!
’S mit használ hogy kedves vólt a’ szép Nemnél nyájosságod,
Mind el-múl tőled ez: el-múl kényes ifjúságod;
E’ világnak múlattsági tsak semmi és tsak ganéj,
Százszor meg-bánatja azt eggy Héj de már késő a’ Héj.
Látod ember a’ tavasz a’ mord télre miként rá nyit
’S mint sepré el a’ meleg a’ tél szomorú hagyoványit:
A’ fagy olvad, a’ hó omlik; az ég fris; a’ mező szép:
Hát tsak te vagy, érzékenység nélkűl való álló kép?
Hát tsak te vagy, a’ ki még is teledben szeretsz maradni?
Tsak te nem tudsz Istenednek tavasz reménységet adni?
Téged főldhöz ragadtt lélek illyen tompává ki fent? –
Igy beszélgetvén magammal, az alatt a’ Nap le ment.
N. Y.
JEGYZÉSEK
Az mi ezen versek nemét illeti, mindenütt vegyítve vagyon az Németeknél úgy neveztetett Férfiúi rhythmus* az Asszonyi rhythmussal,* úgy hogy a’ két első sort Férjfiúi rhythmus végezi; a’ következendő két sort ismet Asszonyi rhythmus zárja, és mind végig így váltják fel a’ rhythmusok egymást: Azt is szükség jelentenem, hogy ámbár a’ Versek mind tizen öt Syllabából állók, de az Haemistichiumra* nézve külömbözők: Ugyan is az Férfiúi versben az Haemistichium mindenkor az nyóltzadik Syllabába, és az a’ nyóltzadik Syllaba mindenkor rövid, és így az előtte valóval egyűtt német Trochaeust tsinál: ellenben az Asszony rhythmusú versekben az hetedik Syllaba az Haemistichíum, és ezen Syllaba mindenkor hosszú, vagy leg-alább köz hangú. Ha ezen verseimet szorossan az Németek regulájához szabtam vólna, ez a’ vers-nem egyébb lábat bé nem vett vólna, hanem tsak Trochaeust és Spondaeust; az nálok úgy neveztetett remanens Syllabának* pedig az Asszonyi Versekben az hetedik Haemistichiumot tsináló Syllabának mindenkor hosszúnak, úgy az Férjfiúi verseknek végén az ottan remanens utolsó Syllabának hasonlóképpen hosszúnak vagy leg-alább communisnak* kell lenni. Ezen Haemistichiumról való régulájokat* magam is szorossan observáltam,* hanem nem tagadhatom hogy az versekben magokban, (de igen kevés hellyen) a’ Frantziákat inkább követtem, és ha az a’ jó hangzást meg-nem bántotta ollykor pyrrhichiust is szórtam belé, igen ritkábban Jambust. A’ mi nyelvünk inkább alkalmaztathatik a’ Frantzia regulákhoz, a’ kik is ezt az eggyet kí vévén, hogy az verseket végező Syllabákra, és az Haemistichiumokat végező Syllabákra nézve szorossan meg-tartják a’ Német regulákat; de az verseknek több hellyein széltiben vegyitenek pyrrhichiust, Dactylust, Anapaestust, kiváltképpen pedig Choryambust, az minthogy magam is tapasztaltam, hogy ez a’ vegyítés a’ mi Magyar Verseinkben is nem tsak rút hangot nem okoz, de gyakorta verseinket ékesíti, és az által a’ Német Verseknek egyenlő hangzását el-kerűlvén változtatóbb harmoniát tsinál.