VII.
ÉDES BÁNAT.
Itt kell hagynom szívem’ felét,
Itt szerelmemet!
El-tiltotta tőlem a’ Sors
Szerelmesemet.
Isten hozzátok, érzékeny
Ölelgetések!
Szűz egymásra pillantások,
Kedveltt nyögések.
Mennyi nyájas hang jött számból
’S enyelgő ének,
Mikor a’ hűss Hesperusok*
Lengedezének!
És fel-kapván hangzatimat
Szárnyok’ hegyére,
Siettették Kedvesemnek
Nyúgvó helyjére.
Segíték a’ hang-hallásra,
Gyenge lépésit
Arra, a’ hol hallja számnak
Zengedezésit;
’S hozzám érkezvén, áldoztunk
A’ Szerelemnek;
Magamat tettem Szívének,
’S őtet szívemnek.
Már vége van mind ezeknek,
Kedveim szünnek!
A’ Hesperus tündérré lett,
Szárnyai tűnnek!
Forgó szelek sem viszik-el
Sok sóhajtásom,
Oda a’ hol vár szívemmel –
Vívó Pajtásom.
HORVÁTH ÁDÁM.