VI.
ANÁKREONNAK
XLVd. DALA.
TROCHEUS LÁBAKON.
Vénus Asszony sánta férje
A’ Lemnusi hámorjában*
Füstös kézzel kalapála
Tegzet ’s nyilat Cupidónak*
E’ horgokat maga Vénus*
Édes mézzel hintegette;
De Cupídó mind epével.
Egykor Márs* is ütközetről
Vissza-térvén, tsak be-toppan
A’ műhelybe, ’s mint szokása,
Mord dárdáját villogtatja.
Kezdi osztán egyre, másra,
A’ nyilakat forgatgatni.
A’ Szerelem mondja néki
Úgy é bizony jó sullyoskák!
Ha kételkedsz, meg-próbálhadd. –
E’ szavára Márs közűlök
Hirtelen tsak fel-kap eggyet
’S azt emelni próbálgatja.
Mosolyogja Vénus Asszony.
Erre Márs nagyot sohajtva,
Jaj, be sullyos! vidd-el, vidd-el!
Mond Cupídó; már tsak tartsd-meg.
A. J.