VII.
LICINIUSHOZ.
Horátiusból: Rectius vives.
Rendesebben élsz, Liciní, ha méllyre
Sem sietsz mindég, sem, előre tartván
Szél-veszes zajtól, igen a’ tsavargó
Partra nem űgyelsz.

A’ ki óhajtoz’ tsak arany közép-szert,
Nem kap az bízvást meg-avúltt vityilló1
Vityilló, kalyiba, kunyhó.
Szenyjein; nem kap sok irígy szemet szúrtt
Nagy Palotákon.

Többször ingatják szelek a’ temérdek
Szál-fenyőt, sullyosbb zuhanással esnek
A’ magas tornyok; ’s az egekbe kőltt tűz
Nagy hegyeket tsap.

Jót reményl roszban, de viszont gonosztól
Retteg a’ jóban, az igen nemes szív.
Isten a’ borzas telet újra hozza
’S el-viszi ismét.

Nem, ha most rossz állapotod, nem úgy lessz
Még jövendőben: Valahára Phoebus
Hallgató Múzsát tziterával ébreszt;
’S nem nyilakat szór

Ive mindenkor. Nyomorúltt idődben
Légy eröss, ’s bízzál. Okosan ugyan Te
Vond-le, jó széllel sebesen vezetvén
Büszke vitorlád’.

D. FŐLDI.
Copyright © 2012-2024 HUN–REN–DE Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport
Copyright © 2012-2024 Debreceni Egyetemi Kiadó