XVI.
SÓHAJTÁS.
Kassa körűl, Septembr. 21dik 1789.
Nyögdétselő Szellőtske,
Repűlj Laurám felé,
’S jelentsd, hogy sóhajtás vagy;
De meg-ne mond kié!

Bús Tsermely, ha melléd jő,
Valld-meg, hogy könny valál:1
Könny, lacryma, Thraene; – könyv, liber, Buch. – – Igy írta ezt Baróti Szabó Úr is, mind addig, míg a’ Batsányi Úr orthographiáját,*
Kazinczy Batsányi kiejtés szerinti (ypszilonista) helyesírásával szemben az etimologizáló (jottista) ortográfiát követte, s a legtöbb más részkérdésben is vele ellentétesen foglalt állást (1. még a 2. szám Igazítások című közleményét, 70-71.).
mellyel hálá légyen az igazabb Izlésnek és Révainak! már Íróink nem élnek, el-nem tanúlta.
De melly’ szemből fakadtál,
Azt, Tsermely, meg-ne valld!

KAZINCZY.
JEGYZÉSEK.
Ez a’ kis ének Metastasiónak írásaiban találtatik, ’s, a’ mint azt könyv-nélkűl tudom, így vagyon: – Placido Zefiretto – Se trov’ il car’ oggetto, – Digli, che sei sospiro; – Ma non gli dir di chi! – Limpido Rusceletto – Se mai t’ incontri in lei, – Dille che pianto sei; – Ma non le dir qual Ciglio – Crescer ti se cosi. –
 Nékem úgy tetszik, ha kűlönben az önnön-szeretet, melly tulajdon munkáinkat szebbeknek festi, mint a’ millyenek, ’s azon nap’ kedves emlékezete, mellyen ez a’ dalom támadt, meg nem tsal, hogy a’ Magyarnak nem nagy oka vagyon az Olasz mellől hátra vonni magát. Legalább hízelkedem azzal magamnak, hogy nyertem azzal, midőn a’ placido Zefirettot nem tsendes, hanem nyőgdétselő szellőnek, a’ limpido ruscelettot pedig nem tiszta pataknak, hanem búsnak, az az búsan zörgőnek, neveztem. – És minő voluptuosus* hangzatok: nyögdétselő Szellőtske, minő onomatopoea:* sóhajtás! minő kedves jambusi numerus:* de meg-ne mond kié! és: azt, tsermely, meg-ne valld! – kedves Anyai Nyelvünk! mikor fogják a’ mi Szépeink érzeni, hogy valósággal szép vagy? hogy véghetetlenűl felyűl-haladod a’ frantz* persziflázst,* a’ német mormogást?
Copyright © 2012-2024 HUN–REN–DE Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport
Copyright © 2012-2024 Debreceni Egyetemi Kiadó