Ha a’ Rómaiak és Görögök történeteit olvassuk, alíg hihetjük-el, hogy más világba, más fentebb nemű Valóságok közzé nem ragadtattunk. Miben lehet ő-hozzájok a’ Frantzot, Ánglust, Moszkvát hahonlítani?^* semmiben sem, az eggy testálláson kívűl. Az ő tsudállást érdemlő tselekedeteket mesés nagyításoknak gondoljuk; mert hogy-is hihetné törpe növésű lélek hogy valaha olly nagy ember lehetett? De akár mit gondoljunk, tsak ugyan nem kőltemény az, hogy ők vóltak, és hogy szint ollyan nemű emberek vóltak, mint mi vagyunk. ’S mi tehát az, a’ mi bennünket arra a’ nagyság gráditsára fel-lépni nem enged? A’ sok bé-szítt helytelen-vélekedés, praejudicium, alatsony gondolkozásaink, ’s a’ kedv-tőltés, ’s hasznon ’s elő-menetelen kapkodó nemtelen egoismus, melly minden szívbe bé- szívárgott azon idétlen neveltetés által, a’ mellyet az okosság meg-nevet.

 El-nézem a’ most élő Nemzeteket. Mindenik között híres törvény-változtatókat, igazítókat, zavarókat lelek; de hol a’ Legislator? – A’ Régiek közt három nevezetest találok, a’ kik a’ közelebbről való meg-tekintést érdemlik. MÓSEST, LYCURGUST és NÚMÁT. Mind a’ három olly tárgyak körűl foglalatoskodott leginkább, mellyeket a’ mi erudítus Politicusaink meg-katzagnak; ’s mind a’ három olly-tellyesedést látott, a’ mellyet lehetetlennek gondolnánk, ha kéttségbe hozhatatlan bizonyságaink nem vólnának erántok.

 MÓSES eggy lehetetlennek gondoltatható szándékhoz fogott, ’s véghez is vitte szerentsésen. Eggy tsoport el-nyomattatott, szerentsétlen, szökevény emberböl, kiknek sem fegyverek, sem kézi mesterségek, sem elmebeli nevezetes tehettségek, sem bátor lelkek nem vólt, a’ kik eggy talpalattnyi főlddel nem bírtak, eggy külön-szakadtt, új sokaságot, sőt ebből a’ szolgálathoz szokott bujdosó Népből eggy Nemzetet, eggy szabad Népet tsinált; ’s míg ez a’ Pusztában ide ’s tova bolyongott, ’s tsak annyija sem vólt a’ hová fejét le-hajtsa, azt az állandó alkatást adta néki, a’ mellyben az időnek, a’ változandóságnak és Ellenségeinek bosszúságára, öt-ezer esztendők ólta áll meg-bomolhatatlanúl, ’s a’ mellyben azt még mai napig is látjuk, ha bár a’ Nemzet a’ maga régi alkotásából ki-fordúlt, ’s el-széledt is.

 Hogy a’ Zsidóság az idegen Nemzetekkel eggyé ne váljon, ’s öszve-ne zavaródjon, olly rend-tartásokat állita-fel közötte, a’ mellyek ezt amazokkal öszve nem köthették. Számtalan innepeket, tzeremoníákat parantsolt; ezer meg ezer módon kötözte-meg, hogy mindég marokba tarthassa, ’s az ő Népe minden más Nemzetek közt idegen légyen, és ha mindég eggyütt laknának-is, az maradhasson. Azon rokonságbeli szövettségek, a’ mellyeket közöttök fel-állított, arra szolgáltak, hogy soha a’ szomszéddal ne közösködjenek, ’s öszve ne kortsosodjanak. Ez az igaz oka, hogy ez az igen-kűlönös Nemzet, annyiszor el-tapostatva, annyiszor járomba verve, el-széledve is, tántoríthatatlanúl meg-állván törvényjei ’s szokásai mellett, el-szórva más Nemzetek közt mostanáiglan vagyon-fen, és szokásaiban törvényjeiben ’s tzeremoniáiban fen-is lessz nem gondolván másoknak meg-vetésével, űldözésével, valamíg sarkalatjából ki nem fordúl a’ Világ.

 A’ LYCURGUS munkája egyéb féle vólt. Ő eggy olly Népet igyekezett meg-nemesíteni, e’ mellyet^* az el-nyomás és a’ gonoszság (az el-nyomásnak, szolgaiságnak természetes következése) el-aljasított. Ő ennek nyakába ollyan vas jármat vetett, a’ mellyet még soha sem hordott eggy Nép-is; de a’ mellett meg-kedveltette, szerettette ezt a’ jármot véle, midőn őt meg-pihenni sem hagyta. A’ Hazát szemléltettette vélek törvényjeiben, játékaiban, házában, szerelmében, múlattságos vendégségeiben. Eggy szempillantásig sem hagyta őket magoknak, és ezen meg-tágúlni nem túdó szorításból, mellyet ő a’ maga nemes tzélja által olly nemessé tett, származa az a’ forró hazafiúság; a’ melly a’ Spartaiaknak mindenkor a’ leg-hevesebb, sőt eggyetlen indúlatjok vala, és a’ melly őket az emberiség határozatjánál feljebb emelte. Sparta kitsíny vólt; eggy kis Város vala az tsak de bőlts fel-állítása által annyira jutott, hogy az egész Graeciának törvényeket oszta; Anya-várossa lett, ’s meg-rázta Persiát. Sparta vólt azt a’ melegítő pont, a’ honnan minden felé ki súgárzott a’ leg-bőltsebb legislatio.

 Azok a’ kik NUMÁBAN nem látnak mást, hanem tsak vallásbéli tzeremoniák ’s rendelések fel-állítóját, nem esmérik ezt a’ nagy Embert. Numa vólt az igazi Alkotója Rómának. Ha Romulus nem tsinált vólna egyebet azon kívűl hogy eggy tsoport bitangot öszve-gyűjtsön, kiket eggy középszerű erő-is vissza-verhetett vala, nem állhatott vólna-fel az ő igyekezete. Numa vólt az, a’ ki a’ Romulus munkáját tökélletességre vitte, az említett gyűlevész tsoportot nem annyira törvény által, a’ mellyre az ő mezei szegény vóltoknak nem vala szüksége, mint nyájas szelíd szoktatások által, melly eggyikét a’ másika eránt, ’s mindnyájokat hazai főldek eránt vonszá, eggy el-válhatatlan társaságba szerkeztetvén, ’s eggy Haza tagjaivá ’s Polgárjaivá tévén; leg-inkább pedig az által hogy haszontalan sőt babonás tzeremoniájával ’s rendeléseivel szent városának tekintetet, fényt adott, a’ mellynek hasznos sikerét olly kevesen akarják meg-esmérni, és a’ mellynek még Rómulus, a’ kegyetlen vérengező Rómulus, vetette-meg első talp-kövét.

 Eggy úton jártak a’ régi Törvényszabók mindég. Mindenike olly kötelet keresett, a’ melly a’ Pólgárt a’ Hazához, és a’ Pólgárt a’ Pólgárhoz szoríttsa; ’s fel is találta azt majd házi szokásaikban, majd Vallásbeli tzeremóniáikban, mellyek mindég tsak az ő Nemzetjeknek tulajdonok vala, majd közönséges játékaikban, hol a’ Népnek nagyobb része öszve-gyülekezni szokott; majd birkozó gyakorlásaikban, mellyekben, erejeken ’s gyorsaságokon felyűl, büszkeségek ’s önnön-magok betsűllése-is nevekedett; ’s játék színjeikben, hol Elejeknek nemes tetteik szemek elibe terjesztetvén, szerentsétlenségek férfiúi bátorságok, gyözedelmek el-hatottak szívekre, ’s a’ leg-nemesebb vetélkedésre buzdítván-fel őket, Hazájokhoz szorították, mellyet a’ Nép’ Igazgatói mindég előttök tartottak. Erre valók vóltak a’ Homerus Versei, mellyek az egész Nép előtt hangosan mondattak-el; erre az Aeschylus, Sophocles és Euripides Tragoediáji; erre valók azon jutalmak, mellyekkel a’ riadozó Nép kéz-tsattogatásai alatt a’ Játékok’ Győzedelmesei meg-koronáztattak, és a’ mellyek a’ Népet szünetlen vetélkedésre ’s a’ ditsősség után való kapkodásra gyúlasztgatván, mérészségeket olly magasságra ragadták, hogy annak mi mostan tsak árnyékát sem láthatjuk. – A’ mi törvényeink arra valók, hogy bukjunk-meg Fejedelmeink előtt, vaktában tellyesítsük a’ mit parantsolnak, másnak a’ zsebjéből-ne lopjunk;^* ’s gazdagon fizessük a’ Haza tolvajit. Öszve-gyűléseink egyedűl a’ Templomban esnek-meg, olly isteni tisztelet végett, mellyben nem lelünk semmit, a’ melly bennünket Nemzeti külömbségünkre ’s Hazánk’ szereretére^* emlékeztessen; – vagy játék-színjeinkben, mellyeknek kapuit pénz-fizetéssel nyithatjuk-meg, ’s a hol el-puhúltt Játszóink tsak szerelemről tudnak szóllani, vagy haszontalan, üress, ’s erköltsöt vesztegető tsevegést visznek-véghez; – vagy olly közönséges innepléseink alatt, hová a’ meg-vetett Népnek közelíteni nem szabad, ’s a’ mellyeken a’ közönséges javallás vagy gánts számba sem vétetődik; – ’s azon erkőltsökre veszedelmes helyeken, hol a’ puhaság és feslettség lakozik, a’ mellyek arra valók, hogy ottan titkos vétkes szövettségeket köthessünk, ’s hogy magunk közt meg-hasonljunk. Támasztják é fel ezek bennünk a’ hazai szeretetet? – –