XIII.
KÉT MAGYAR HAZAFI’ ÉRZÉKENYSÉGEI.
T. N. Aba-Új Vármegye’ öröm-ünnepén.
Sz. György’ Hav. 16. napj. 1790.
Procul o, procul este, Profani!
V
irgilius.
**Arrább, avatatlanok, arrább! (Aeneis, 6. 258., Lakatos István fordítása.).
H o r r e t adhuc animus, manifestaque gaudia dissert,
Dum stupet, et tanto cunctatur credere voto.
Claudianus.
**„Még visszaretten a lélek, míg a nyilvánvaló örömökről beszél, míg ámul, alig akar hinni az oly nagy fogadalomnak. CLAUDIANUS.” (Claudianus: De Bello Gildonico, I. 7–8., Szabó G. Zoltán adata)
I.
MELLY örömtől zengnek K a s s á n a k hajléki?
Mitől vídúlnak így H e r n á d’ bús vidéki?
Tán bóldogságunknak érkezett postája,
’S fel-kelend még egyszer Á r p á d’ Onokája? –
Úgy van! – Tsalatkozott Atyánk ’s Fejedelmünk
Halállal pótolta
*Utalás II. Józsefre, aki 1790. február 20-án bekövetkezett halála előtt három héttel, január 26-án három kivételével visszavonta rendeleteit.
számtalan sérelmünk’.
Vissza-tér Hazánknak ditső Koronája,
*II. József halála után visszakerülhetett Bécsből a magyar korona. A vármegyék bandériumokat állítottak ki, amelyek Budára vonultak és díszőrséget állva tisztelegtek a korona előtt. Az eseményre igen nagy számban készültek alkalmi költemények, melyek közül számos meg is jelent, hírlapokban és önálló nyomtatványként, továbbá a koronáról szóló értekezések is napvilágot láttak (vö. Ballagi Géza: A politikai irodalom Magyarországon 1825-ig, Bp., 1888, 308–319.; l. még Weszprémi Istvánnak a koronáról szóló tanulmánysorozatát a Magyar Museum hasábjain).
Vissza-tér Szent István’ Királyi Páltzája.
Nyelv, Törvény, Szabadság tellyes erejével,
Mind meg-tér Ispányunk’ fényes tisztségével;
Ki-is ím’! meg-örűltt Nemzete’ szavára,
Ma ül-fel újjolag régi kormánnyára. –
Isten hozott, Napunk’ rég-óhajtott fénnye,
Orczy! dőlő Hazánk’ eggyik főbb reménnye!
Bús Megyénk’ Egekből szállott ajándéka,
Üdvöz légy, Nagy Atyád’ méltó Maradéka!
1Mélt. Báró Orczy László Úr, Ő Exc.; amaz örök emlékezetet érdemlett Báró Orczy Lőrincnek Második Fija.
Itt vagy hát? – ’s tekéntvén az Ég nyomorgásunk’,
Engedi, hogy közttünk újjolag meg-lássunk? –
Fel-hatott hozzája gyászos kiáltásunk,
’S nem tartand örökre Tőlled meg-válásunk? –
Oh melly öldöklő gond’ ’s búba merítetted
Szívünket, mi-ólta vég’ bútsúdat vetted!
Mi-ólta a’ kormányt, kötelességedből
Engedned kelletvén, le-tetted kezedből! –
Nem lehetett többé velünk tanátskoznod,
’S, mint Atya, szerető Néped’ óltalmaznod!
El-szakasztotta Béts egybe-forrtt szívünket,
Hogy tetszése szerént hányhasson bennünket;
Mert látta, hogy, lévén el-szántt eggyességgel,
Inkább koporsóba szállunk ditsősséggel,
Mint-sem, hogy adózó Pórságnak módgyára
Éltünkért fizessünk, Világ’ tsudájára. –
Tsak távólról kellett nézned, mint szenvedtünk,
A’ mérges habokkal mi-képpen küszködtünk;
Mert, bár mit tett vólna atyai készséged,
Nem használt, ’s ártalmat szült vólna hívséged! –
Mint a’ Hajós, – kinek meg-rakott gállyáját
Rút fergeteg éri, ’s tépi vitorláját;
’S a’ riadó mennykő, tüzes fellegéből
Le-tsapván, a’ kormányt ki-üti kezéből;
’S már az el-nyelendő haboknak közötte
Tsak egy deszka-szálon függ kínos élete: –
Messzéről szemléli, hogy’ dőlöng magában
’S verdődik hajója, Halálnak torkában;
Hijában nyújtya-ki reszkető kezeit,
Nem szabadíthattya kíntsét, ’s Kedvesseit! –
Hasztalan reményltünk Urunk’ ’s Koronánkban:
Idegenek vóltunk tulajdon Hazánkban! –
Az öröm, kedv, ’s Népünk’ szokott nyájassága
El-tünt! mert kötve vólt a szív’ szabadsága.
Nem bízott az atya saját magzattyában;
Barát, ellenségét vélte baráttyában;
Titokban sírt a’ jó Hazafi, ’s hallgatott;
Mert, ha szóllt, pártosnak ’s bolondnak tartatott:
Ősi szabadsága’ emlékezetére
Reszketett, ’s nevét sem vehette nyelvére!
Telkénn az idegen mérő-lánttzal jára,
Már adót készítvén Nemes birtokára;
*II. József 1785-ben elrendelte a földek felmérését, amely alapjául szolgált az 1789-ben kihirdetett általános földadó-rendeletnek (ez megszüntette a nemesi adómentességet).
’S a’ melly ugart Attya vérével öntözött,
Azonn a’ Jövevény kévéket kötözött;
’S hogy bosszúságának mértéke se lenne,
Jól-tévőjét kellett szemlélnie benne!
2A’ többek között a’ végre hozták-bé Hazánkba az Emberi Nemzetnek ama’ seprejét, a’ Svábságot, hogy Népünket a’ főld-mivelésre taníttsa, és (a’ mint a’
S z o m s z é d o k*A lábjegyzet Szomszédok szava helyett az eredeti röpiratban Németek állott, a HMNT.-ből törölte a cenzúra (az itteni idegenellenesség korabeli összefüggéseihez vö. Debreczeni Attila: Nemzet és identitás, in ItK 2001., 545–546.).
mondani szokták) erkőltseinek durvaságából ki-vetkeztesse!! – – Lehet-e egy szabad-érzésű Hazafinak, sőt önnön magának a’ természetnek, bosszontására nagyobbat gondolni? –
Illy szörnyűségeknek el-viselésére
Tűrést az Egektől tsak nyögéssel kére; –
Mert, ha bár rabságot rendeltek-is róllunk,
Igaz űgyünk mellett nem lehetett szóllnunk! –
Ám de! mit számlálom ki-tűrtt inséginket?
Minek szaggatom-fel újra sebeinket? –
’S Néked-is, kit végre meg-szánt a’ kegyes Ég,
Egybe-sereglett Fő- ’s Köz-Rendű Nemesség!
Minek tartóztatom öröm-könyveidet,
Mellyekben lábbagni* látom szemeidet? –
Örűlly! ’s imádd az ÚR’ atyai végzésit,
Ki illy-képp’ váltya-fel Népe’ szenvedésit!
Vígadgy! és tsókollyad jól-tévő vesszejét,
Melly így kísértette szívednek erejét! –
„Él még, mondád, él a’ Magyarok’ Istene!
Ha Ő nem akarja, ki tehet ellene?” –
’S íme! benne-vetett erős bizodalmad
Fel-találta híven-keresett óltalmad’.
Jő, kivel virágzó szerentsédet éred,
Jő már, rég’-óhajtott nagy-lelkű Vezéred!
’S hogy fel-juttathasson boldogság’ pontyára,
Ma veszi-fel ismét terhedet vállára! –
Így ment rég’ K a m i l l u s* Róma’ védelmére;
Így a’ Nagy Hunyadi
*Hunyadi János 1442-es erdélyi hadjáratára történik utalás.
Erdélynek széllyére:
Ki ottan Hazája’ hív Őrző-Angyala,
Itt-honn Nemzetének édes Attya vala! – –
De melly titkos érzés terheli szívemet?
Melly komor gondolat zavarja kedvemet? –
Múzsám! ki elmémet az Idők’ titkába
Fel-vivéd Jövendőnk’ sűrű homállyába:
Még sem szünhet-e-meg Hazámnak insége?
Soha sem lessz-e hát panaszinknak vége? –
„Magyar Nép! fel-jött már Napod valahára,
’S mutattya, mint ülhess Szerentséd’ jobbjára;
De vígyázz; ’s az Égnek atyai szándékát
Imádván, használlyad nyújtott ajándékát.
Még nem vagy a’ parton. Fel-hevűltt szívedet
Mérsékeld egy kisség érzékenységedet;
Ne-hogy örömednek gát’-szaggató árja
Az óhajtott révből hajódat ki-zárja;
’S megínt a’ veszélyes tengernek méllyére
Repítvén, botsássa szelek’ tetszésére. –
Szem-füles vígyázás kövesse hívséged’,
Hogy el ne ragadgyon régi hevességed!” –
Oh Magyar! ki sorsod’ illyen változásán
Most méltán örvendessz jobbra-fordúlásán;
Írd-fel e’ nagy napot jegyző tábláidra,
Hogy, le-jutván híre késő Fijaidra,
Bóldogabb élteknek ezen kezdetéről,
Emlékezzenek-meg Orczy’ nagy nevéről;
Ki, hogy áldást hozzon Hazafi-Társára,
Őrömmel áldozza mindenét számára! –
Eredgy hát! ’s ígérd-meg igaz hívségedet,
Ígérd Vezérednek kész tehettségedet!
Kövesd! ’s figyelmezvén okos tanáttsára,
Úgy siess meg-indúltt Hazád’ óltalmára,
Hogy most: vagy Szabadság lessz munkádnak árra,
Vagy Jobbágyodnak jutsz magad-is sorsára.
B.
2.
Non minor est virtus, quam quaerere, parta tueri.
Ovidius.
**Az Ovidius-idézet magyarul: „Virtus a megkeresés, de a megtartás se kicsinység.” (A szerelem művészete, 2.13. 2., Bede Anna fordítása)
GYŐZTÜNK, oh Magyarok! kétszeresen pedig.
Győztünk! A’ Török Hóld hartzra-szülött karunk’
Súllyos mennykövitől főldig aláztatott. –
Hírét vette, tudom, már az egész Világ,
Nándor’ Vára
*Belgrád bevétele 1789. október 8-án történt.
miként hóldola, ’s
M a r t i n e s t. –*A győztes csata 1789. szeptember 22-én volt.
Szüntesd könyveidet, számtalan Őseink’
Vérében feredett Varna,
*A 1444. november 10-én lezajlott vesztes csata.
’s Moháts!
*1526. augusztus 29.
– Ki-tőlt
A’ bosszú: le-rogyott egy fene gyilkosunk. –
Győztünk! tsendesedik végtire J ó z s e f-is,
És, mellyet nem akart látni, meg-ismeri
Törvényink’ kötelét; ’s a’ mit egész kilentz
Őszig bontogatott, helyre sietteti.
Szentséges Koronánk (Hívtelen Őrizők!
Hát így kelle Hazánk’ kíntsit el-adnotok?)
Meg-jött szent Koronánk, és vele vissza-jött
A’ vóltt régi Szabás, Nyelv, ’s Ruha. Vissza-jött
A’ régen ki-veszett víg öröm: a’ rabi
Lántzokból szabados lábra botsáttatunk. –
Ispányink nem-igaz kézbe szoríttatott
Székek’ vissza-veszik.
*A megyék által választott főispánok helyébe II. József nevezett ki hozzá hű újakat.
– Látom az útakat
Néppel tőltve: ki-vontt karddal előre-megy
Lejtőző Lovakonn a’ Nemes: hajdani
Nyelvét hallom: örűl őltözetén szemem. –
A’ Kormányra-kelők köztt amaz Orczynak
Nagy Magzattya, minő pompa ’s öröm között
Tér tisztébe! – K a m i l l így vitetik vala
Bé Rómába. Setét éjtszaka’ gyásszait
El-vervén az Egek’ bóltozatinn imígy
Kél a’ száz-meg’ ezer-féle panasszal hítt
Áldott Nap. – Te vagy, oh mái Nap, életünk’
Fel-jött napja! – Te légy annyi veszéllyeink’
Végső napja! – Nemes Nemzetem! élsz, ’s szabad
Vagy már: fel-jöve már Tsillagod: élly, örűlly! –
De még hajnalodunk; messze vagyon delünk!
Nyissuk-fel szemeink’, mert nagyot eshetünk. –
Hányszor tört-el hajónk révbe-kelésekor! –
Mind e’ győzedelem, semmi, ha nem tudunk
(Versengvén) okosann élni gyümőltsivel.
Eggyes szívvel azért, Pap, Nemes, Úr, Paraszt!
Egy lélekkel! – Azon tzélra szepelkedünk! –
Itt a’ vissza-vonás, kárhozatos dolog. –
Tárgyunk’ eszközibenn hogy-ha meg-eggyezünk,
Gyözendünk, Magyarok! ’s kétszeresen, megint.
SZ.