X.
A’ MAGYAR ORSZÁGI TUDOMÁNYOKNAK
FŐ GYŰLEKEZETIHEZ.
Budán, 1780.
(B. A.)
MELLY szózat hallatik Dunának partyain? –
Szűzek! kik sírtatok Gyöngyösi’* hamvain,
Kik reg’ Pindarusnak* mennyei lantyával
A’ szót eggyeztetvén Halandók’ szavával,
Új útat leltetek szívek’ rablására,
’S a’ vad indúlatok’ meg-hódíttására:
Úgy tetszik, oh Múzsák! ha nem tsalatkozom,
Títeket hall fülem, tí-néktek áldozom.
Gyermekek? Gyermekek? ide siessetek;
Borostyánt szedgyetek, koszorút kössetek.
Vólt olly idő, melly rég’ Mársnak* óltárához
Hívott benneteket pusztíttó nyílához.
Vérrel-festett Napok! Népeknek hibáji!
Minden Nemzeteknek első nyavalyáji!
Meddig rútították Nílusnak vizeit?
Meddig a’ Persáknak el-fajúltt népeit?
Az-utánn a’ Görög és Olasz partokat, –
Melly sok öldöklések tőltötték azokat!
El-fáradván sokszor Ember’ dühössége,
Azt vélte már a’ Főld, lessz tán békessége;
De míg itt pihentek olaj’ árnyékába’,
Amott már őltözött setét pántzéllyába;
Jelt adott lobogó véres zászlójával,
Albiont* ki-hítta Róma’ szomszédgyával;
Tüzet és pusztíttást kűldvén a’ kezekben,
Örök gyűlőlséget támasztott szívekben.
Így Halál és rablás táplálván magokat
E’ Világra szültek új Birodalmakat;
Szörnyűbb származások szörnyű kezdeteknél,
Fel-keresték egymást a’ vad embereknél.
Ártatlan Indusok! fel-áldozott Lelkek!
Ím’ most, egymást ölvén, lakolnak értetek.
Tí-is, Nemes Scythák, a’ kik Pánnóniát
Birjátok, és azzal a’ régi Dácziát!
Tudom, oh fájdalom! tudom, hogy tudgyátok,
E’ kis főldet mennyi vérrel áztattátok.
Keserves örökség! drága birodalom!
Ezer veszélyek köztt keresett hatalom! –
El-múlt ez az idő, ’s már nem Bellónához*
Hívlak, hanem Pállás’* ditső templomához.
Nem kíván ő rablást, sem véres kopjákat,
Hanem Tudománynak szenteltt éjtszakákat;
Hanem szelídséget, ’s erkőlttsel jóságot,
Nemes indúlatot, igaz jámborságot.
Vesszen-el a’ karddal erőszak’ munkája,
Mellynek ember’ nyakát nyomja vas-igája;
Kegyetlen Törvénynek büszkeség’-lántzai,
Mellyeket forrasztnak Világ’ bálvánnyai,
Ollyanok, mint viasz gyermeknek kezében,
Ha nints az Igazság szabad erejében:
Ha nints a’ Hatalom és a’ Nemzet között
Olly szövetség, mellyet mind a’ kettő kötött.
Oh, szerentsés Nemzet! oh bóldog Magyarság,
Míg még mezeiden múlat a’ Szabadság!
Reménylhetsz mind addig virágzó napokat,
És várhatsz ennél-is még bóldogabbakat.
A’ szép Tudományok, Békesség’ Leányi,
Szabadságnak vóltak mindég maradványi.
Ennek áldozzatok, és ezt mivellyétek,
Élteteket végig ennek szentellyétek.
A’ Királynak hívek, hívek a’ Hazának,
Őrizzétek díszét leg-főbb Hatalmának:
Polgárok, vagy Urak; Szolgák, vagy Nemesek!
Ha Király Atyátok, őtet szeressétek.
Nem ád a’ Korona nagyobb bóldogságot,
Mint-ha, védelmezvén az ártatlanságot,
’S Törvényt Szabadsággal tartván a’ kezébe’,
Magával ülteti Királyi Székébe. –
Múzsák! ébresszétek, kérlek, Nemzetemet,
Mert magam gyengének érzem énekemet;
Ébresszétek immár, hogy Királynéjának
Emellyen oszlopot kegyes Dajkájának. –
Te pedig, bőlts Klíó!* jegyezd értz-táblákra,
Hadd maradgyon a’ leg-később Onokákra;
Menny-fel Mátyás Király’ hajdan’ udvarába,
Most pedig nem régen Pállás’ templomába;
Mesd romolhatatlan hív márvány-kövébe
Azt, a’ mit rejtettél Magyarok’ szívébe;
Mondgyad, hogy, ha régen Nínusnak Özvegyét*
Imádta Babilon Asszony-Fejedelmét:
Vólt a’ Magyaroknak nagyobb Királynéja,
De talán több nem-is – – ez vólt TERÉSIA.*