Íme! Sulimán Egerre veté elsőben minden gondolattyát, hogy annak erős bástyáit el-ki döntse; de melly hamar másként téríté az Istenség ezen már el-tzélzott szándékát, ’s melly reménltelenűl fordítá ő Sziget ellen fel-gerjedett haragját.

 Meg-mondom okait ennek az ő Szigetre való boszszonkodásának. Midőn már meg-parantsolta vólna az ő hadainak, hogy úttyokat Eger felé tartanák, de e’ mellett el ne mulatnák aztis, hogy az Duna mellett való hadokra jól viselnének gondot. Történt az alatt, hogy a’ Bosnai fő Bassa Mustafa, éppen tsak akkor szép haddal a’ Császár’ táborához érkezék: Nagy hírű Vitéz vala ez Horváth Országban, mert Krupa várában erővel bé tudott menni. Az-mint hogy az ő emberségét még a’ Császár magais valóban meg-esméré, mert nem tsak az Arslán’ vezérségét nékie adá, hanem aztis meg-hagyá, hogy a’ részeges Arslánnak fejét vegye, mert annak számtalan hibázásait már magais tapasztalá.

 Sokkal jobb lett vólna néked Arslán veszteg lenned, és Urad’ híre nélkül semmitis nem tselekedned,¹ mintsem bolondúl hadat kezdened, ’s hamis hírrel az Uradnak fülét tőltened: De nemis meré Arslán bé-várni Mustafát, hanem tüstént minden portékáit Budán hagyván, igenessen a’ Császár’ táborát kezdé nyomozni: de mit használt az néki? ott sem menekedhete meg a’ haláltúl. Azután a’ Császár Bosznát adá Mehmet Guilergi Bassának, és, hogy oda siessen, meg-parantsolá, ’s arra kivált szorgalmatos gondgya lenne, hogy ottan a’ Keresztény valami nevezetes kárt az alatt ne okozna.

 Mehmet rendeltt helyére két-ezer lovassal indúla, ’s nem sok idő múlva Siklós alá érkezék. Ottan azonn a’ szép mezőn maga táborát meg-szállítá, és szép sátorátis fel-vonatá. ’A Siklósi Skender Bék, mihent ott való létét meg-tudá, azonnal gyorsan hozzá menni kötelességének tartotta, ’s köszöntvén Mehmetet így szólla néki okossan: Uram ez nékem igen tsudálatossan tettzik, hogy nem vészed eszedbe, hol szállottál mostan meg: Avagy azt tartod-é, hogy békességes helyen vagy? és ellenség nélkűl való szép Török’ földén? Hidd-el, hogy már most nem vagyunk a’ Drinápolyi mezőbe, hanem a’ Kaur’ kardgyának leg jobban ki-tétetett helyén: De a’ Keresztény Várakis innen nem ollyan meszsze vagynak; Sziget várába pedig sok éh farkasok laknak, ’s tsak nem éjjel nappal járják ezeket a’ mezőket, úgy hogy még a’ Hostádban^* sem mernek embereink tartózkodni.

 A’ te ide való jövetelednekis bizony már régen híre van, sőtt ezen mostani itten való meg-szállásodis eddig már minden Pór előtt nyílván való, a’ mellyet ha meg-hallott a’ Szigeti okos Bán, én a’ fejemet kötöm, hogy lesben van már régen: Uram, meg nem maradhat a’ Török miatta, akár hová légyen valamellyikének úttya, de azt vagy a’ Katona, vagy a’ Hajdú meg-sajdítvan, azonnal meg-kapja, akkor a’ fejét el-üti, magát pedig a’ testét temetetlen ott hadgya. Hidgyed, hogy még mi magunk sem maradhatunk-meg a’ Hostádbanis, mert onnanis sokszor lábunknál fogva ki-vonattatunk, de még a’ Várban sem igen biztossan vagyunk, el-annyira meg-kábúltunk már a’ félelem miatt: Azért a’ szent Máhumetre kérlek Uram! tégedet, magadat te itten ne szerentséltessed, hanem inkább mostan az én tanátsomat kövessed, és a’ táborodat avagy tsak ebbe a’ kerítésbeis vigyed-bé. A’ lovak inkább a’ Hostádba ott kinn el-lehetnek, a’ Vitézek pedig a’ Várban mind el fognak férhetni: tsak ugyan kevesebb kár leszsz abban, ha tsak a’ lovak vesznek-el, hogy sem mint ennyi sok, és jó Török-vitézek: Külömben Uram! te magad magadnak veszélyt keresel; de az én fejemreis haragot fogsz szerzeni, mert nékem fog ezen tselekedeted tulajdonítatni: Azért most gondold-meg jól, mit tsinálsz, ’s ne ejtsed, kérlek magadat önként-való veszedelembe.

 Még Mehmet a’ Keresztényt úgy a’ mint kellet nem esmérte, mert ő eleitűl fogva Udvarban nevelkedék, ’s ollyan bolondúl hiszen vala az Alkoránnak, hogy mindenkor egy Török meg-öl hartzban négy Keresztényt. Azért-is Skender’ szavának előtte nem nagy hitele vala, ’s mosolyogva tsak illyen választ ada néki: Köszönöm tanátsodat Skender Alboda, de meg-botsáss, táborom bizony a’ helyét nem változtattya: Hát! én illyen gyalázatos hírrel indúlnék Bosznyába? hogy még tsak egy éjjel sem mernék itten meg-maradni? és egy semmi előtt olly felette rettegnék, hogy még tsak tábornak való helyet sem tudnék találni! De ím! a’ lágy felyhőkis biztatnak engemet, kik már majd tsak nem esőben állanak; hogy nem leszsz itt most módgya ez éjjel tsak kitsiny tsatánakis, nem hogy lenne járása derekas hadnak: A’ melly Zrínyirűl pedig te most nékem beszéllesz, még a’ nagy Sztambolbanis² fülembe jött annak az ő híre: Úr Isten! bár tsak nékem most ollyan szerentsém lehetne, hogy itt ebben a’ mezőben véle meg-esmérkedhetném: régen hallottam már én az ő nagy nyughatatlanságát, a’ mellyért a’ hatalmas Császáris az ő haragját és szabláját reá kívánnya fordítani; még eddig egyébb okok tartoztatták-meg az ő boszszúját: De őis reá-kerűl még valaha a’ tőrbe, valamint a’ sokat tsavargó róka belé botlik a’ keleptzébe: én pedig szerentsétlen leszek tudom ez éjjel, mert őtet nem látván, tsak ditséretlen feküszöm ágyamba: Azért Skender! ha úgy tettzik, hállyunk itt az éjjel edgyütt ketten, ’s meleg kávé mellett agg-szót kovátsollyunk;³ azután mi bizony bizvást elis alhatunk egész viradtáig, mert azt bizonnyal tudom, hogy mi Kaurt ez éjjel itten nem látunk. Skender erre így felele: Ám bátor légyen: már parantsolatodra, tsak itt maradok egész éj-félig, ’s körűlötted Uram udvarlok, de azután a’ várba bé-ballagok, ’s néked nyugodalmas jó éjtszakát kívánok.

 Így beszélgetének ők’ ketten, azomban egy Legény egy aranyos bőr zofrát a’ főldre le-terítvén, két szép bársony vánkust teve a’ zofra mellé, a’ sátort azután szeretseny tésztával meg füstölé: A’ le-tett vánkusokra le-ülének ők ott ketten, ’s egy-más között sok féle dolgokrúl beszélgetének, ’s kitsiny fintsákbúl kávétis hörpögetének, végre vatsorátis evének: Hanem étel után egy szép Török gyermek lépék bé Ura’ hagyásábúl a’ sátorba, a’ kinek kezében egy szép gyöngyházas tassán tündöklék, fejét pedig gyenge patyolat-vég tekerte-bé: Kiis, midőn edgyik vállárúl szép bársony kaftánnyát le-botsátotta vólna, kezdé kobzát igazgatni, öszve-hajtván azután az ablak felé lábait, így nyitá meg kobza’ szava mellett hangos torkát.

 Vitézek! nem látom szükségesnek, hogy néktek én most sokat szóllyak, és hogy azzal tinéktek bátorságot adgyak: Mindenitek ollyan, hogy edgy Országos hadnakis tudna parantsolni, sőt másnak-is szívet adni. Emlékezzetek azért meg már sokszori vitézségtekrűl, ’s nagy erős próbátokrúl, szép híretekrűl, ’s tselekedgyék mostan-is mindenitek ollyan serényűl, valamint eddig magatokat vitézűl viseltétek: Ime! az a’ pogány Nép, a’ melly Boszna felé indúlt huszon-hat zászlóval biztosson meg merte ülni a’ Siklósi mezöt; ’s azt beszéllik nagy fennyen, hogy a’ Keresztényektűl ők semmit sem félnek, ’s ott fognak ez éjjel szégyenünkre hálniis: Azért Vitézeim, mostan minden szót fogadgyon, és senkitis valahogy a’ nagy bátorság el ne ragadgyon; ki-ki Hadnagyától és én tőlem várjon, hogy a’ rendeletlenség ne hozzon közinkbe zűrzavart: Igaz ugyan, hogy a’ Mehmet’ Népe tudatlan, és nem látott még véres kardot a’ Basa’ szeme; de mi úgy gondolkozzunk felőle, mintha ő vólna a’ leg-jobb katona, egyébként a’ nagy bizakodásban rajta veszthetnénk. No már édes jó Katonáim! bátran indúllyunk, ’s kiáltsuk-meg háromszor a’ Jésus’ nevét: ezektűl a’ pogány ebektűl pedig ne tartsunk mi semmit-is: mert Isten a’ mi Vezérünk, és a’ mi kemény paisunk.

 Így indúlának-ki Szigetbűl a’ Keresztény Vitézek edgyütt Zrínyi Gróffal, midőn már dél után az óra kettőt ütött vólna: szép seregeikben lobogának a’ Zászlók, fénlének a’ fegyverek; de azon éjjel Siklósig nem mehetének, hanem tsak hajnal hasadáskor érének azon helyhez, a’ hol a’ Törökök’ tábora hevere; kik már hogy onnan tovább mennyenek, készülőbenis valának, és lovaikatis nyergelték.

 Egy mélly és hoszszú vőlgy fekszik ezen tábor mellett: edgyik szélső vége tsak nem a’ Várat éri, a’ másika pedig arra fekszik, a’ merre Szigeth vagyon, és tart éppen egy fertály mély főldet: Ezen a’ vőlgyen méne-fel a’ Szigeti Kapitány minden hadaival igen okos rend-tartással: A’ bástyákrúl hallatott ugyan, hogy a’ Vígyázó meg-szóllalt, de a’ Keresztények egész halgatásban maradának. A’ másik részén a’ vőlgynek száz lovast hagyott, ezek mihent már derekasint meg-viradt, tsendes ballagással ki-mutatták magokat, és a’ Török’ tábora felé tartották úttyokat: úgy hogy már jól láthatták őket a’ Török-seregek, de azt vélik vala, hogy Pétsi Vitézek vólnának, és hogy azok a’ Bassához onnan késérőűl kűldettettek: azértis ezektűl ők semmit nemis félének. De tsak hamar ki-esék szívekbűl a’ kételkedés, mert máris sok Török esék el kardgyok miatt. Sokáig ezen kitsiny tsoport azután ott nem kése, hanem nyomban sietve viszsza-szágdúlda.

 Nagy rikoltás, kiáltás esék a’ Török táborban, úgy hogy azt tudnád, hogy a’ pokolban őrdögök ugatnak: Maga a’ Basais meg-rezzent és nem késett soká sátorába, hanem fegyveres pántzéllyában jó lovára fel-ugrott.

 Imhol már Vitézek! (így szóll a’ Törököknek) a’ mellyet ollyan óhajtva váránk, majd már ezeknek az ebeknek vérekben meg-festhettyük a’ mi vitéz kezeinket. Im! jelen vagyon már az az idő: legyetek azért emberek: Hiszen a’ tolvaj Kurvák,⁸ mit tsináltak rajtunk, ’s a’ hol a’ mi Dandárunk vagyon, oda mérészlettek jönni. De majdan meg-adgyuk miis érdemek szerént jutalmaikat: Azért tsak gyorsan, szagúldgyunk utánnok lovainkon.

 Ezeket így mondván maga vólt az első a’ ki leg-először ki-robbana,⁹ keze között egy szép tollas tsida peregvén: Utánna azután a’ Dandárjais ugy siete, valamint tsak a’ lova kinek kinek futhatott: Egyedűl a’ Basa’ fia nem igen szagúlda utánnok.

 Ott száz lovast tartott meg magánál Rezmán (ez vólt neve fiának) kiis sokkal lassabban jára, ’s vólt okossabbis az Attyánál, noha iffjantan kelle el-veszni szegénynek, más bolondtságáért. A’ meddig Mehmet amazokat hijjába űzé, addig népének nagyobb részével a’ Vitéz Zrínyi a’ lesbűl ki-jöve, és egész a’ Bassa’ táboráig minden akadály nélkűl bizvást mehete, mivel senki sem vólt, a’ ki ott ellent-állyon neki. De még-is a’ Vitézeit edgyütt, egy tsuportban tartani igyekezett, és nem engedé öket, a’ török táboron kapdosni; lassan azután Siklóstúl, a’ Török Tábor után ballagtatá seregét, ’s a’ Törökököt a’ magok üressen hagyott táborokbúl ki-szoritá.

 Ezt midőn Rezmán eszébe vévé, hogy a’ Keresztények’ Dandárja már a’ táborjoknál van, akkor kezdé átkozni az Attya’ bolondtságát: Azomban emberűl merte mégis Zrínyi ellen téríteni Zászlóit; Attyának pedig meg-üzené maga mostani nehéz állapottyát.

 Leg-elsőbenis Rezmán Frank Andrást üté le tsidával lovárúl, mellyet torkábúl ki-rántván elébb ment ki lelke meleg testébűl, hogy sem ő maga lágy nyergéből a’ főldre eshetett. Csillag György éppen mellette állott akkor zászlójával, a’ kiis kardgyával Rezmán’ tsidájához erőssen tsapott ugyan; de az nagy kemény somfa-tsidát, nem tsak által nem vághatá, hanem önnön magátulis a’ tsapást el nem taszíthatá. Pántzél vólt a’ mellyén, de erős Rezmán a’ szivét által-taszítá, ’s dárdájával edgyütt életétis ki-rántá; igy Csillag György Zászlóstol hanyatta esék. Tsak hamar azután Sólymositis le-veré, Tolnai Demetert szablyájával le-vágá, Vitéz Sárkány Györgynek fejét vevé, iffjú Jurtsitsotis életétűl meg-fosztá.

 Igy viselte magát Rezmán szablyályával. De bezeg a’ Vitéz Farkasits Péteris nem tselekede kevesebbet mint Rezmán az ő erős pallosával: mert meg-hala miatta Mehmet Butal Aga; Jussup Oda Bassátis a’ főldre teríté; Kurtot egy tsapásával a’ földre le-veré: teis Jazichi Achmet meg-halál mellette ártatlanúl, mert tégedetis a’ kemény seb le-vete: Azt az iszonyú vér-ontást lehetetlen elő számlálnom, a’ mellyet ketten Farkasits és Rezmán Bék ellenségeiken miveltenek. Valamerre tsak-ők, mint az eleven tűz indultanak, mindenütt fegyverek’ éle miatt, holt testek hevertek halomba: Már most kinek kinek szemén van ellensége, és a’ Keresztény a’ Törökkel együvé vagyon keverve: a’ meg-halóknak jajgatása, az élőknek serénysége nagy-porral edgyütt kevereg a’ magas egek felé.

 Még meszszérül meg-látá a’ Horváth Országi Bán, mint bánik e’ táján való népével ama néki dühödött Rezmán: Lovát azért sarkantyújával bátran a’ felé indítá, a’ holott népe már majd tsak nem futóban vala. ’S igy szól hozzájok: Hová futtok ti vitéz emberek? nézzétek jól meg, kitsodák azok, a’ kik tikteket űznek: Hát! ennyi jo Keresztényt, egy Török Gyermek¹⁰ meg futamtatt mezöbe? Talám Siklós várában akartok ti a’ Törökök közzé futni? vallyon itt akarjátoké jó Uratokat hagyni? Ime! én, a’ kik engemet bátran fognak követni, majd mindgyárt most győzedelmet mutatok azoknak.

 Igy szólla ’s nem többet: hanem azonnal Rezmánra szagúlda: De annakis, kezében vala készszen a’ kemény dárda, s’ aztat a’ mikor már jó Zrínyihez közelebb juta, nagy erővel, ’s mérészséggel reá hajtá: Zrinyinek kemény vasas paissa ezt a’ hajtást meg-tartá, de tsak ugyan a’ dárda’ vasa a’ paist által-járá; noha a’ pántzéron belül még sem mehete. Ekkor Zrínyiis pallosával Rezmánhoz tsapa: Nem tarthatá meg-aztat az atzélos pántzér, hanem mindgyárt Rezmán’ vállábul piros vér kezde ki-omlani: mindazonáltal még így is a’ Török nem tére fére, hanem ismét ujobban kardal mere tsapni Zrinyihez.

 Azomba erre Mehmetis meszszérül érkezék ’s a’ midőn meg-látá, miben légyen dolga a’ Fiának Rezmán Béknek: Ugy hogy, ha jókor segittség nem érkezik, ezennel egy fia’ életének vége lészen.

 Valamint a’ magas hegyekrűl le-szakadott nagy köszikla darab, a’ mellynek sehon sem lehet akadályt tévő tartalékja, nagy sebességgel dűl, ’s álló fákat ront: tör, bont, valamerre gördűl, és úttyát semmi sem állíthattya meg: Akként Mehmet látván Fiának illyen veszedelmét, valakit tsak úttyában talál, annak életét el-veszi? Öl, vág, ront, és szaggat, valaki menetelét, és az ő sietését tartóztatni akarja.

 De a’ mikor már oda jő, ’s Fiát halva láttya: Gondold meg-minémü bánattya lehetett az ő szívének? Mint a’ fene Tigris, ha halva láttya kölykét, nem tsak a’ vadász hálojat hanem magátis szaggattya.

 Avagy te engemet (így szól jó Zrínyihez) Fiam mellé tészesz, ’s-el veszed fejemet, avagy én ezentűl ki-ontom véredet, ’s elevenen meg-rágom kemény szívedet: Edgyütt ezen szókkal a’ nagy Grófhoz tsapa pallosával, ’s azon tsapástul, kemény sisakja kettéis szakada: és ha a’ Basa’ kardgya meg-nem fordúlt vólna, bizonyossan e’ lett vólna Zrínyinek végső órája: De az Isten’ Angyala ezt a’ tsapást meg-tartá, és a’ Mehmet’ kezében a’ szablyát meg-forditá: Zrinyi sem kése; hanem a’ költsönért költsőnt ada viszsza, mert kardgyával a’ Mehmet jobb kezét el-tsapá: lovastúl a’ kemény földre le-esék Mehmet: Vitéz Zrínyiis gyorsan le ugrék lovárúl utánna, és így szól: Mehmed roszszúl torlod-meg Fiad’ el-veszését? majd ezentúl, magadis késérni fogod Fiad’ lelkét: De ne félly mert nem halsz meg ditséret nélkűl; ím! magának Zrínyinek kezétűl ölettetél meg. E szók után ki-botsátá Mehmet lelkét testébűl, mert kegyetlen mellyétűl el-vála feje.

 Mehmet’ halálán annyira el-ijedének az egész sereg-béli Török-vitézek, hogy már Zászlóstúl edgyütt el-funi készülőben valának, a’ mikor meg-tartoztatá őket a’ Pétsi Olaj Bék. Ez hangos torokkal így szólla a’ meg-félemlett Törököknek: El-veszett ama’ jó Vitéz Mehmet Bassa, mi pedig szaladunk: hát! ez lészene meg-torlása, az ő vitéz vérének? serege futása: Ugyan melly világ szegeletén akartok ti élni? mitsodás emberek eleikben fogtok merni ezentúl menni? ha holt Uratok mellől el fogtok szaladni: Vallyon az ő testét, Fia testével edgyütt¹¹ itt akarjátoké hagyni. Ah sohais ne lásson az Ég illyen dolgot, hogy illyen kár után a’ Török hátat mutasson, de a’ ti futástokbanis én semmi hasznot nem látok; hanem hogy mi tulajdon vérünkkel Kaur kardot fessünk. Tsak egy remenysége vagyon a’ meg-győzetteknek, hogy ők semmi győzedelmet ne reménylyenek: Nem-jobbe hát, tisztességgel meg-halni az embernek, hogy sem mint nagy szégyennel mindennek szemén élni: Én! Én! ha még az ti eddig győzhetetlen szívetek annyit mér, mint a’ mennyit mivelhet kezetek: Én lészek a’ ti ditséretre vivő Vezéretek, a’vagy itt fel-maradandó hírrel halok-meg.

 Igy szólván: markában ragadá kemény-erős dárdáját, ’s azzal Marko Szilát halva lovárul le-taszítá, azután Tót Benedeket, és még edgy gyalog Vajdát; Cserei Pálnakis a’ vállát meg-sérté: nem tarthatá továb magát a’ lován Cserei Pál, hanem a’ kemény földre akarattya ellen le-esék. És a’ midőn már Ibrahim Olaj Bég olly szándékkal álna felette, hogy a’ fejét el-vegye: Így kezde Cserei Pál néki könyörgeni: Vitéz ember! ne bánts: mert én tenéked jó rabod vagyok, ezüst ’s arany pénztis eleget adok magamért: Én Zrínyi Miklósnak fő emberei közűl való vagyok, ’s bizonyossan el-hitetheted magaddal, hogy nem sokáig viselek vasat nálad: Erre Ibrahim kegyetlenűl el-mosolyodék, ’s így szóllott: Én a’ te-pénzedben nem gyönyörködöm: hadd azt otthon fiaidnak és gyermekidnek: nem szűkös a’ nélkűl az én tárházam, míg élek: Te kegyelmet kérsz tőlem, de azt Zrínyi el-bontotta, mert kérését Rezmánnak ő sem hallotta-meg; sőt még a’ Vitéz Basátis már földön fekve le-vágta: Azért nem én, hanem Zrínyi öll meg téged’ ravasz róka: Pál látván végső óráját, igen el-búsúla, ’s a’ földrűl mégis így szólla a’ kegyetlen Olaj Béghez. Am! légyen ez nékem leg-utólsó órám; de a’ te életed lesz életemnek ára: nem sokáig fogsz te kérkedni az én halálommal, nem meszsze vár, hidd-el, tégedis a’ kegyetlen halál: ’s nem sokára a’ te lelked egy erős kéz által pokolba fog szállani, engem’ pedig a’ meny-ország kívánsággal vár magához: Nevet a’ kegyetlen Bég, ’s akkor egyszersmind hozzá vága, ’s szablája’ élével a’ gégéjét el-tsapá, így életét és szavát egyszersmind el-szakasztá: egygyütt a’ tsapással eztet mondgya vala néki: Az én jövendőmet tsak a’ jó Isten tudgya; te azomban haly-meg, ’s ditsekedgyél menyországba, hogy Íbrahim Olaj Bég pokolba megyen.

 Más felől Farkasits, mint valamelly sivó oroszlány, sok pogány Török testet hányt már magas halomban. Ő miatt hala-meg Durlik Aga; úgy Rezmán, Kihaja Bassais ő miatta fekszik, ’s rágja a’ földet. Mindenfelé tágas, és széles út adatott már néki, mert minden fut előtte, valamerre tsak futhat; nem külömben, mint mikor az ágyút ki-lövik, az magának széles nyílást tsinál, valameddig az ő helyére juthat.

 Tsak te magad egyedűl nem futottál nagy Óriás Rahmát? ’s Farkasitsra bátran merted hozni a’ te iszonyú botodat: Régen Rahmat el-hagyta a’ maga lovát, ’s tsak gyalog mint egy torony úgy hordozta nagy bottyát kezében. Heában Farkasits! eztet karddal meg-várnod, nem árthatsz te ő néki semmitis kemény pallosoddal, és hogy ha tsak őtet puskáddal el nem ejted, vagy maga terhével le-vér, vagy nagy bottyával. Leg-előszszöris azért puskát ragada a’ Vitéz Farkasits, és azt Rahmatra iránzá: Meg nem ijede azonn Rahmát, hanem nagy bátran ezt mondá: Hát, félénk eb! meszszirűl akarsz te engem’ halva látni? de bár Pattyantúst hozz te magad’ óltalmára, nem árthatsz te avval semmitis ennek a’ Rahmátnak; bár tűzzel álly ellent ennek az én buzogányomnak, de mégis étke leszel te az ebeknek, és a’ hollóknak. Ezzel Farkasits nagy mellyébe löve, de a’ magas Oriás még evvelis le nem dőle, hanem bottyával Farkasitsnak a’ fejét úgy meg-üté, hogy az mindgyárt fél- hóltan lova mellé a’ földre terűlt: azután magátis Farkasitsra esni ereszté, mert a’ seb miatt lábon tovább ő sem állhata; így sok átkozódásai között ki-botsátá mgábúl lelkét, melly testét éltében olly kevéllyen tartá.

 Nints már tartalékja a’ Zrínyi’ győzedelmes Seregének, mert mindenfelé futnak már a’ Török Vitézek előtte. De ihon jő mégis a’ már gyaloggá maradott kegyetlen Olaj Bék, egyedűl ő maga nem akart el-futni, hanem inkább meg-halni kívánt: Sisakjának tsak fele vólt már fejében, több része annak a’ sok ütközetben mind el-törött: szablyájais el-törött ’s tsak fele maradott-meg kezében; ő maga lustos portúl, és keresztény vértűl: Száz lyuk van a’ paisán, száz darabban tört az kopjájais: Már most az egész gyalogság környűl vevé őtet: de mint a’ kősziklának a’ habok nem árthatnak, úgy nem tehettek semmit a’ gyalogok a’ Bégnek: mihent eztet Zrínyi Miklós meg-látá, gyorsan oda szágúltata lovával, ’s a’ Vitéz Olaj Béget bántani tovább nem engedte, mert nagy vitézségét ő magais tsudálta.

 Így szóllítá-meg azután: Add-meg Vitéz! magadat, eléggé meg-mutattad már vitézségedet, a’ mellyért magam sem kívánom halálodat: Én Zrínyi vagyok, nem szégyenelheted meg-adásod’. E’ szókra a’ Bég a’ még kezében maradott kard’ darabját el-hagyította, ’s kemény szíve a’ Zrínyi’ neve’ hallására meg-lágyúlván, illy szókkal futa a’ jó Gróf’ térdeihez: Uram! a’ te nevedre a’ Bég magát meg-adta: Hidgyed, hogy senkinekis én másnak magamat meg nem adtam vólna, valameddig tsak karomat lehetett vólna birni. Mert Vitéz Olaj Bégnek hínak engemet, és szép Pétsen tartom mostan lakásomat.

 Ezek így meg-levén trombitát fújata a’ nagy Bán, melly által öszve-hivatá a’ maga szép Seregeit: mert a’ szép napis már hanyatlani kezde lovaival, ’s azokat bé-kezdé úsztatni az Oceanum’ tenger-öblébe: Zrínyiis a’ maga e’ szerént már öszve-gyűjtött Táborát a’ Bassa’ üres tábor-helyére szállítá; de sűrű istrásáit minden-féle jártatá körűlötte: és ott hála azon éjjel magais. Mi lett más nap’, azt bízom következő Énekemre.