XII.
A’ MAGYAR HÚSZÁROKHOZ.
ÉDES Hazánk’ Bástyáji! miként hálállyam ezernyi
Érdemitek’, Magyar Húszárok? – Nints annyi tehettség
Bennem, hogy az’ tsuda-tételeket, mellyekkel el-hírűlt
Mind az egész Főldön nevetek, ’s nékünk-is örökre
Tartandó fényességet szerzétek, azoknak
Vólta szerént ki-fejezhessem. – Meg-vonta-világát
A’ Török Hóld fegyverteknek villámira, ’s mellyek
Rettentnek vala, szarvaitól meg-fosztva, le-rodgyant
Mennykövitekre. – Moháts’ mezején majd fogytig el-húllott
Ősink’ véréért meg-adóztattátok, halomra
Vagdalván fene táborait; ’s valamerre le-sújtott
Mérges halált szóró karotok, patakokra nevelvén
Ozmán’ Népe’ dühös vérét. – Bámúlva tekéntett
Még az Irígység-is; ’s hogy Mársnak* Fajzati vagytok,
’S a’ viadal-piatzon leg-hatalmasb Bajnokok, önként
Meg-vallotta. – Minő bátorság űlte bajúszos
Artzátok’! mi serénységgel verekedtetek-által
A’ számatlan erőn kevesed magatokkal! hogyan dőlt
Kardgyaitok’ tüzes éleitől az otromba Pogányság! –
Nem vólt szükségtek melly-vasra, sisakra. (Magyarnak,
Fő-képp’ Húszárnak meg-markoltt kardgya, ’s remegni
Általló nagy lelke nem hajt illy testi fedélre.)
A’ nélkül-is az hartzra-ki-szálltt sokaságra rohanván,
Úgy öldöstétek, valamint Libiának határinn
Űzi szokott vérengzését a’ körmös Oroszlány
A’ szaladásra-vetett vadakon. – Tí vóltatok elsők,
Kik bátran nézvén minden veszedelmet, az harsány
Trombita-meg-rivadásra serény paripákra fel-űlvén,
És egyszerre-ki-vontt karddal, fejetekbe nyomítván
Tsákótok’, ’s neki-buzdúlván a’ Rajta Vitézek!
Serkentő szózatra: leg-ott bé-vágtatok a’ tar
Ellenség’ közepére; ’s ezer golyóbissal, halállal
Szembe viaskodván, soha meg nem szüntetek addig,
Míg le-verettetvén az erő’ nagy része, nyakakkal
Többé nem győzvén az adót, szaladásra vetődött. –
Űztétek, kaszaboltátok; mértt-főldeket húllott
Testekkel le-terítte Magyar kéz-fogtta, ’s egészlen,
Részegedésig vért-ontó kardotok. – A’ sok
El-fogatott rabok, a’ zászlók, a’ számtalan ágyúk;
És az egész fel-dúltt tábor’ készűleti (mert én
A’ bámúlásban ki-fogyok) szóllallyanak itten
Az’ pompás diadalmakról, mellyeknek örökké
Minden mások előtt Tí vóltatok eszközi; szóllyon
A’ nevetek’ fennyenn-hordó, ’s Népünket örömmel-
Tőltött Hír; szóllallyanak itt amaz annyi jutalmak,
Mellyekkel jeles érdemitek végetlen időkre
Meg-tiszteltettek. – Leg-többen vóltatok olly sok
Száz-ezerekre menő roppantt Császári seregben
Nyertesek: és ritkát vólt látni közűlletek, a’ ki
Dolmánnyán’ vagy arany-, vagy ezüst-pénzt függeni meg nem
Érdemlett. Vezetőtök ezent ítélte; ’s hibáson
Nem dítsért, mint-hogy nem Hazátok’ gyermeke dítsért.
Már Tí-róllatok itt, Lovasink’ Vezetőji, mi-képpen
Zengjen az én rebegő Múzsám? – Az ezernyi halál köztt
Melly eleven szív, bátorság, vígyázat, okosság.
Vólt vezetéstekben! – Mennyit végezhet az elmés
Kisded erő, ki-jelentették példájitok. – Itten
(Mert szemlélte) miket mondhatna Mehádia nékem!
Egyszeriben tsak előre nyomúlt e’ főldet emésztő
Ellenség; ’s valamint az özön-víz, szerte le-vervén
A’ tábor vég’ gyámolait, ’s rohanással omolván,
A’ Sas alatt lévő sereget szaladásra vetette.
Irtózás vala nézni, miként futamodtak, el-hagyván
A’ rendet, zászlót, fegyvert, a’ gyáva Legények.
Hátúl, óldalról, szanaszétt vagdalta pogány kard;
’S már a’ győzedelem tsúfúl ki-repűle kezünkből.
Nézd itt V
étseit,
*Vécsey Siegbert (1739–1802), hőstettei jutalmául 1790-ben báróságra emelték (vö. Zachar 295.).
és bámúlly: tizen-eggy ezer ellen
(Mit nem mér egy ritka Vitéz!) fel-gyúlad Hazánknak
Jaj-szavain; keseredve ki-száll, ’s vele szembe-szegezvén
Egy marok embereit, meg-tartóztattya dagállyát,
Mind addig vagdalkozván, míg biztos helyekre
Nem juta meg-szaladott seregünk, ’s új rendbe nem álla. –
Hallatlan dolog! egy tábor vak módra szaladgyon;
És olly kisded szám mind ezt ki-ragadgya veszélyből,
Mind pedig űzőjit meg-fordíthassa! – Magyar vólt
A’ Vezető ’s a’ Nép, ne tsudáld. – Jer, Spárta! ’s ha nagy vagy,
Nézz tettinkre; Vitézinkkel vesd egybe Vitézid’. –
Lássad amott F
ábrit:
*Fábri Mihály (1739–1809), altábornagy (vö. Zachar 284.). Az említett ütközetek: Jászváros ostroma (1788. április 9.), Adsud (1788. október 14.), Gladova elfoglalása (1789. november 9.).
zivatar’ módgyára reá-ront
Jász-városra, ’s azon nyomban meg-vészi; ’s magát-is
Moldova’ Fejdelmét minden tárházival eggyütt
Ott lepi. Meg-pihenés nélkűl vágtattva megintlen
Adsudnál terem; a’ roppantt táborra reá-tsap,
’S kis-számú Húszárjaival széllyel-veri: kit kard,
Kit buzogány, kit golyóbis emészt, kit előtte-való víz.
Majd Gladovára repűl: ez nyílik azonnal előtte,
El-fut az Hold, s’ a’ két fejü Sas bé-fészkel helyére.
Drága Vitéz! ditsekedgy magad-is, Czézárral
*Gaius Julius Caesar (i. e. 100–44) mondására történik utalás: Veni, vidi, vici.
ezentúl
Érkeztem, láttam, győztem! – – – – – – – – – – –
Nézd ugyan-e’ véres piatzon villogni vitézlő
Székelyivel, ’s verekedni N
emest.
*Nemes György (1748–1808), 1789-től ezredes, 1793-tól tábornok (vö. Zachar 290.).
A’ kölykit el-hordó
Ellenségre tsak így mehet a’ bús Tigris. Halált szór
Kardgyával, valamerre hasítt; ’s boszszúja tüzének
Húsz és négy Törököt diadalmas karja fel-áldoz.
Herkules
*Héraklész.
egyszeriben maga sem verhetne-le többet.
Már Foksán’
*A győztes foksányi csata 1789. augusztus 1-jén zajlott le.
mezejére velem! Szemléllyed ama Nagy
M
észáros’*Mészáros János (1737–1801), ezredes, az I. huszárezred parancsnoka (vö. Zachar 230., 289.), a csata hőse. A HMNT. egyik cikke részletesen ismerteti hőstetteit, a lapalji jegyzet ebből idéz (1789., I. kötet, 344.).
nagy tételeit. – Mint a’ fene zápor,
A’ Török Had zúdúlva rohan, ’s Népünknek utólsó
Tort készítt vala; ’s már oda vólt egy lábig, ha távúl
Meg-fejtvén ez’ halomra-verő veszedelmet, azonnal
Nem lett vólna segélytségűl e’ Bajnok, az őtet
Sarkalló Lovasokkal. Alig jelenék-meg; az ellen-
Fél omlott: valamint a’ fű’ sokasága, midőnn a’
Görbe kaszák remegő szárát harsogva metélik. –
Íme midőn szóllok, már villám’ módra keresztűl-
Ment a’ száz-ezeres rettentő táborig. El-nem
Érheted, oh Múzsám! etsetet ’s festéket heába
Kívánsz itt, hogy az ő tettit szem elejbe le-képezd.
Légyen elég: hogy száz ezeret meg-vertenek ottan
Húsz ezer Embereink, ’s Mészáros okozta leg-inkább,
Hogy győznénk.
1„A’ vitézségnek tsuda remekjét adta tulajdon személlyében ez a’ nagyra-mentt Vitéz, és a’ rajta meg-történhető veszélyekre semmit nem igyelvén, maga mindenkor leg-elől ment, hogy az ellenség’ mozdúlásait szemmel tarthassa. Jelen vólt az egész verekedésben-is mindenütt, és nevezetesen a’ Lovasságnak, a’ Jantsárok’ meg-támadása’ alkalmatosságával, olly alkalmatos idő-béli segittségére lett, minden parantsolatot meg-előzve, a’ Tsászár Húszárokkal eggyütt, hogy okosan intézett érkezése a’ győzedelemnek meg-készűlésére igen sokat tett, mivel több Lovassainknak már akkor igen feles-számú ellenséggel kellett küszködniek.” Lásd a’ Hadi Történeteket, a’ 344. óldalon.
Eztet maga meg-vallotta K
oburg-is
*Friedrich Josias Coburg-Saalfeld (1737–1815) tábornok volt a sereg parancsnoka a csatában.
A’ Tábor-vezető. – Menny már artzátlan Irígység!
’S bár neveink’ gyűlőlöd, imádd tettinket. – Amottan
K
épírót*Képíró Sámuel (1733–1799), ezredes, 1788-tól a Beleznay-huszárezred vezénylője, 1790-ben tábornokká léptették elő (vö. Zachar 237., 287.). 1789. július 28-án a Szeret völgyében aratott győzelmet, részt vett a jászvárosi, foksányi, martinestyi ütközetekben is.
szemlélem az hartz’ közepére rohanni.
Mint a’ fergeteges felhő-szakadások, hasonló
Rándúlása. Halál fut-elől, valamerre hatalmas
Kardgya forog, ’s folyamokra-dagadtt vér árad előtte,
Ám-de, hová ragad, oh Múzsám! e’ téres határon
Néki-hevűltt képzésed? hogyan fested-le beszéddel,
F
íló,
*Filo József (1724–1789), 1788-tól tábornok, 1789. szeptember 21-én Moldvában esett el (vö. Zachar 284.).
K
osztollányi,
*Kosztolányi László (1739–1806), 1788-tól ezredes 1793-tól tábornok (vö. Zachar 288.).
B
oros,
*Boros Ádám (1739–1809), 1784-től ezredes, 1790-től tábornok (vö. Zachar 281.).
’s több százra telendő
Más bajnok Magyarink, mit vittek véghez? – Ezer toll
Sem győzné tsuda dolgaikat mind rendre ki tenni. –
Oh! ha midőn kedves Lajosunk
*II. Lajos* a mohácsi csatából menekülve a Csele patakban lelte halálát.
a’ tenger erőtől
Környűl volt kerekítve marok népével, Hazánkért
E’ tehetős karok a’ Mahomet’ tsordájira kardot,
Bár kevesebb számmal ránthattak vólna! pogány kéz
Boldogságunkból ki nem hányott vólna! – De szívünk
Bé nem forrandó sebeit tágasbra ne nyissuk. –
Örvendgy, édes Hazám! örvendhetsz, Ausztria! Bíztos
Országló páltzád, mikoron Magyar őrzi. Ki-mentett
*Utalás az osztrák örökösödési háborúra (1740–1748), amelyben a magyar rendek Mária Terézia mellé álltak.
Tsak nem egész Európának vesztedre fel-esküdtt
S öszve-tsatoltt pallossi közűl. Vért ontani most-is
Kész értted. Kedveld hívséges Népedet: hozzád
Tett szívességét ne felejtsd. A’ régi Szabadság
E’ nemes-érzésű Nemzet’ fő kíntse, ne kívánd,
Hogy valamelly tsorbát szenvedgyen benne: Fejének
Választott: szerető tagod’ óltalmazzad. Az alkut
Egymásnak szentűl meg-tartván nem leszen, a’ ki
Köz sorsunk’ bóldogságát meg tudgya zavarni. –
Rajta tehát, oh Nemzetetek’ nagy Magzati! kedves
Honnyotok’ űgyének született óltalmi! ki-rántott
Fegyveretek mind addig ürűlt hüvelyébe ne térjen,
Míg Népűnk’ ellenségit ki nem űzi Világból.
Édes Hazátoktól vettétek az éltet: ha sorsa
Kéri, ne szánnyátok, mint hív Fiak, értte le tenni. –
Mindeneket meg-emészt az idő; Birodalmak el-esnek,
Országok, Nemzettségek változnak: az hírnek,
Melly az Hazáért tett érdemből származik, a’ míg
Emberi Nemzet leszsz, nem lészen vége. Halomra
Omlott Trója; de még áll Hektor:
* Aténa
*Athén.
rakásra
Dőlt, áll Kodrus:* ama’ Főld’ Aszszonya Róma ki-fordúlt
Birtokiból, és nyelve ki-hólt; él Kurtzius,* és él
Régulus:
*M. Atilius Regulus, a római erények egyik példája.
élnek ama’ szenteltt istápi Hazánknak,
Zrínyi,
*Az utalás leginkább a szigetvári hősre vonatkozhat (1508 k.–1566).
Kemény
*Feltehetőleg Kemény János (1607–1662) erdélyi fejedelemre történik utalás.
’s több más ezerek. Fenn, fenn marad a’ Ti
Dítsősségtek-is, Húszárok! Bé-véstük örökre
Tetteteket szívűnk’ táblájira: semmi feledség
Nem járúl ide. Már az Anyák nevitekre taníttyák
Még tsetsemős magzattyaikat: már égnek az Ifjak
Példátokra; ’s alig várják kedvelltte Hazájok’
Bóldogságáért magokat kotzkára ki-tenni. –
Hallom már a’ Múzsáknak víg énekit: Húszár,
Húszár zeng kegyes aj’kaikon. Fel-emelkedik ottan
Egy gyönyörű, ’s vékony tetejével egekbe hasíttó
Oszlop,
*A következőkben, miként arra a lábjegyzet is felhívja a figyelmet, a HMNT. számához csatolt rézmetszet leírását olvashatjuk.
örök bizonyíttásúl, mint vágta Magyar kard
A’ Tudományoknak dühös ellenségit.
2Azon Oszlopra tzéloz itt a’ Poéta, mellyet a’ Hadi Történetek’ érdemes Írói a’ magyar lovasságnak dítsősségére rézbe metszettettek; Lásd Hadi Tört. 380. óld. 1789. eszt.
Hegyette
Mégyen az Hír, ’s meg’ viszsza-teként a’ véres határon
Forgódó Lovasokra; terűl a’ trombita’ hangja,
Mellyet fú; ’s valamerre repűl, hallattya Világnak
Négy részével az hartzban-tett sok-féle tsudákat. –
Mellette egy koronás, ’s méltóságára tekéntve
Tsak-nem imádandó kegyes Aszszony (Hazátok ez!) űl ’s nagy
Lajstromot ád nézésre: vitéz Húszárinak ebbe
Mind bé-szedte nevit. Melly víg artzája! miképpen
Örvendez Fijain! – Jobb részen látom előtte
Bölts Klíót:* nagy könyvet tart, ’s a’ durva Pogányság’
Meg-rontó Magyar Húszárok’ diadalmait írja. –
Bal részről Márs van meg-támaszkodva, kezébenn
Álló dárdájára: tüzes Népének örömmel
Nézi jeles bérit, ’s meg-nyúgodt szíve, szerentsés
Tételein. – Távúlabbról szemlélem az Hidrát*
Hét feje van: fúlánkjaival vérengzeni készűl.
Szembe szökik vele bottyával kész Herkules, és el-
Tsapja fejit. Példázza, miként veritek-le Hazánknak
Rontójit. – Fenn a’ Dítsőség’ Temploma’ nyílik.
Melly roppantt épűlet! Az Ég’ készűleti Hóld, Nap,
’S Tsillagok! Érdemből vagyon ez készíttve; ’s azért-is
Hóld-, Nap-, ’s Tsillagokat meg-előz ragyogása kivűlről
Benn az Hazát-szerető Lelkek’ sokasága Királyi
Trónusokat foglal, ’s örömének napjait éli; –
’S ím’ két kézzel vár, hogy bé-seregellyetek a’ Tí-
Néktek-is el-rendeltt pompás palotákba, Vitézek!
SZABÓ.
XII.
KOPORSÓI-VERS
A’ Martinestiei ütközetenn el-esett Magyar Vitézekre.
MINK-is ezen vér-helyre jövénk, Koronánknak örökjét
Óltalmazni, Koburg’ bőlts vezetése alatt.
Itt estünk-le. Magyar! vidd hírűl árva Hazánknak;
’S mondd-meg: adósságunk’ hol fizetők-le neki.
BATSÁNYI JÁNOS.