X.
BÁCSMEGYEI,
MANTZIJÁNAK LAKADALMA UTÁN
2Lásd Bácsmegyeinek öszve-szedett Leveleit, Kassán, 1789.
SZEMEIMBŐL ár-víz módra
Fólynak alá könnyeim,
Apadhatatlan források
Lettenek két szemeim.
Minden óra reszketésre
Kénszeríti szívemet
A’ gond, a’ sok jaj, – ’s aggódás
Rövidíti éltemet.
A’ Hajnalnak repedésén
Más aluszik édesen,
Vagy szerelme’ Kőltsönössét
Tsókolja szerelmesen:
Én a’ Hajnalra tekíntvén
Siralmam’ kettőztetem,
Sírok, hogy még bús éltemnek
Estvéjét nem érhetem.
A’ gyenge fülemilének
Éneklése’ hangjai,
És a’ zőldellő erdőknek
Víg kedvű lantossai
Nékem tsak szomorú hanggal
Érdekelik fülemet:
Mellyet fel-fogván, az Ecchó*
Kettőzi kéttségemet.
A’ Napnak fényes súgári
Másba kedvet öntenek:
De engem’ már viradtára
Sírni kénszerítenek.
Gyötör gyanús félelemmel
Minden öröm engemet
’S mint az úton álló tolvaj
Folytogatja szívemet.
Titkos én keserűségem;
Az éltető állatok
Magok tudják, eggyütt sírván
Mit, és miként siratok
A’ harmatos Hóld’ fénnyétől
Kérd-meg szívem’ titkait,
Hallja ő pihes nyögésem’,
’S érzi lelkem’ kínjait.
A’ tsillagok’ ragyogási
Pislogó fényt mutatnak,
Míg álmatlan éjtszakákon
Sírok, ők is siratnak.
A’ tiszta ég könnyet húllat
’S harmatozva engemet
Könnyez; – de mi haszna ennek?
Manczi nem szán engemet.
HORVÁTH ÁDÁM.