IV.
OSKÁR’ HALÁLA.
Próbára fordíttatott darab,
OSZSZIÁNBÓL.
KÉRVÉN Álpínnak, egy nevezetes Bárdusnak Fija, Oszsziánt, hogy Oskárnak, Kárúth’ fijának, esetét beszéllye-elő, tulajdon gyermekének, Oskárnak, halálára emlékezik Oszszián. El-keseredik a’ fájdalmas atya e’ szomorú emlékezetre, ’s panaszolkodni kezd. Le-írja osztán rövideden fijának nagy vitézségét, ’s miként esett halálát; azutánn pedig amannak gyászos történetét kezdi elő-beszélleni, ki az ő leg-jobb, leg-hivebb baráttyát, Dermídet, kéntelenségből kettes viadalban meg-őlte.
Álpínnak Magzattya! sebem’ m’ért szaggatod újra? –
Íme, megínt bánatba hozál, Oskárnak halálát
Kérdezvén tőllem! – Már könyveim’ árja szememnek
Látását el-vette ugyan, de az hajdan’ időknek
Képe világítt elmémben. Oh Bárde! mi módon
Adgyam elődbe azon Bajnoknak gyászos el-estét? –
Oskár! – – ah szomorú nevezet, mit juttat eszembe! –
Gyermekem, oh Oskár! Fejedelmek’ Vére! Vitézink’
Fénnye! tehát ez-utánn soha sem láthatlak-e többé? –

Szinte miként az homályba-borúltt Hóld el-tünik Égről:
Mint a’ Nap, pállyája’ felénn, el-enyészik előllünk,
’S Ardannid’ szikláji setét felhőkbe merűlnek:
Úgy el-esett! – Magam itt el-senyvedek ime, miként a’
Morvának Ligeténn el-vénűltt tőlgy-fa. Le-verte
Ágaim’ a’ zivatar; rettentnek az Éjszaki Szélnek
Szárnyai! Oh Oskár! Fejedelmek’ vére! Vitézink’
Fénnye! tehát ez-utánn soha sem láthatlak-e többé? –

Oh Álpin’ Magzattya! nem olly torlatlan halállal
Múlt-ki az én deli Oskárom, mint a’ le-metéltt fű
Morvának mezejénn. Az Erőssek vére piroslott
Kardgyáról; azokat seregenként vágta halomba,
És valamerre repűlt, az halál vert útat előtte. –
Tégedet, oh Oskár, Kárúth’ Fija! tégedet illy vég
Nem nemesítt. Nem az ellenség veretett-le karodtól,
Gyilkos dárdádat Társodnak véribe, a’ te
Leg-szeretőbb ’s hívebb Társod’ vérébe keverted!

Dermíd, és Oskár (Kárúth’ Fija:) lelki barátok
Vóltanak. Ők eggyütt verekedve, rakásra kaszálták
Ellenségeiket. Próbáltt hívségök erőss vólt
Egymáshoz, mint-szinte kemény pallossok. Halál ment
A’ tsata’ vér-mezején közttök; ’s olly módra rohantak
Ellenségöknek roppantt seregére, miként az
Ardua’ bértzéről le-szakadtt két szikla. Hatalmas
Szablyájok veresedni szokott a’ bajnoki vértől,
És sok büszke Vitéz, hallván, rettegni nevökre.
Mert, ki hasonlított az erőss Oskárhoz, hanem-ha
Dermíd? és, ki viszont ő-hozzá, hogy-ha nem Oskár? ’s a’ t.

 
 Éppen el-tökéllettem vólt magamban, hogy a’ Magyar Hang-mérséklésről-valo gondolataimat ’s észre-vételeimet rövideden egybe-foglalva ezen Negyedben közre botsássam: a’ midőn értésemre esett, hogy ugyan e’ dologban nevezetesebb Tudóssaink közűl ketten-is foglalatoskodnak.*
Az egyiket a fentebb idézett levelek alapján nagy valószínűséggel Ráday Gedeonnal azonosíthatjuk, a másik kilétére nézve ilyen közvetlen utalást nem ismerünk.
Tanátsosbnak tartottam tehát, szándékomat változtatni, és az említtett két tudós Hazafinak rövid nap alatt ki-nyilatkoztatandó értelmét bé-várni. Az Eggyiknek ebbéli munkátskája majd Múzéumunknak valamellyik Negyedében fog meg-jelenni; ’s akkor alkalmatosságom lészen nékem-is, okaimat, ha néhol ellenkező értelemmel lennénk, ugyan-ott elő-adnom. Az-alatt tsak azt jelentem, hogy én a’ h betűre nézve azokkal tartok, kik azt mással-hangzónak veszik. Szabó Társunk,* és Rájnis Ur* utánn, a’ kétes-hangzatú szó-tagot (a’ mint e’ jelen-lévő egy-néhány versből-is láthatni) a’ h előtt én-is megrövidítettem; de jobban meg-vizsgálván annak természetét, ’s igaz hangzását, azt tapasztaltam, ’s tellyességgel meg-is vagyok iránta győzettetve, hogy ez a’ betű a’ Magyar Nyelvben koránt-sem olly könnyű lehellést jelent, mint a’ Deákban, ’s más Nemzetekében, hanem valóságos mással-hangzó. Azonban, kinek mint tetszik úgy éllyen vele. Nem szükség, hogy azért egymásra neheztellyünk.
 A’ mi ezt a’ kis fordíttást illeti: én azt magam sem tartom tökélletesnek. Tsak próbálni akartam, ’s látni, miként illenék Oszszián kőlteménnyeihez a’ Magyar Hexameter. – Talán leg-jobb vólna, az egész Oszsziánt (valamint Dénis tselekedett vólt) **
Johann Nepomuk Cosmas Michael Denis* hexameteres Osszián-fordítása 1768-ban, Bécsben jelent meg (Die Gedichte Ossians, eines altes celtischen Dichters).
illy-nemű Versben fordíttani. Itt tetszenék-ki leg-inkább a’ mi Nyelvünknek méltósága, ’s hasonlíthatatlan szépsége. De erre nékem nints időm, ha talán tehetségem lenne-is.
BATSÁNYI.
Copyright © 2011-2024 HUN–REN–DE Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport
Copyright © 2011-2024 Debreceni Egyetemi Kiadó