VIII.
[ELSŐ ZSÓLTÁR KÖVETÉSSE]
KI nem jár a’ gonoszok tanátsán,
Nem ül a’ latrok között, és nem ál meg
Úttyokon; Félvén az Urat, beszédgyét
Tartya betsesnek.
Boldog az illyen bizonyára bóldog;
Tsergedezvén foly küszöbén az áldás,
Tsüriben nem fér gabonája, s’ kádgya
Borba mosódik.
Jöjjön ámbátor sanyarú veszély-rá,
’S ostoroztassék az egek urátol,
Ö magát földig meg alázza, ’s nyelve
Van zabolába.
A’ nagy itélet veszedelme napján
Éllyen: és akkor tüzek hullyannak rá,
Söt rohannyon rá az egeknek öble,
Szive helyén lesz.
Mert az illy embert maga fel segiti
Az erös Isten, maga nyújtya karját
És ha reggel nem, de bizonnyal estve
Küldi segédgyét.
A.J.