X.
DIENESHEZ.
HOGY vagyon az Diénes? hogy te noha versbeli munkád,
Mindég rá feküvö gondal szoktad ki-faragni,
’S többire válogatott szok is tündöklenek annak
Majd minden sorain, mint annyi meg annyi rubintok,
’S a’ mit föbbképpen versed mivébe tsudálnak,
Olly mesterképpen rakod a’ szót öszve te szépen,
Hogy minden vers vég közepével hangba meg edgyez:
Hát hogy van mégis, hogy bennek nints elevenség?
Meg felelek, ’s adom egyszersmind ezutánra tanátsul
Hogy soha verseidet te nagyon ki-ne vedd erejekbül
Sok piperézéssel: Hidgyed valaki maga versét
Kelletinél fellyebb szereti tzifrázni, az ugy jár,
Mint amaz orczáit vakoló Dámátska, ki-mentül
Több pirositóval keni képét, annyival otsmányb;
Vagy mikoron valamelly kerekét le-kötöd szekerednek,
Nem forog az, tsak tsúsz, ’s a’ többi se jár szabadossan:
Szint úgy, a’ melly vers meg mért lábokra van osztva,
Ha közepét, s’ végét Rythmus* nyügébe szoritod,
Kötve van ott az eszed: s’ miket irj, két szótska parantsol
Istenem! e’ mételyt háritsd el a’ Magyaroktúl.