Álmomban az éjjel gerlicévé váltam,
’S szép nősténykém mellé egy szilfára szálltam.
Felreppent, ’s úgy látszott mintha félne tőlem,
Mert megszűnet nélkűl szállongott előlem.
De elijeszteni nem hagyám magamat,
’S eggy ágról más ágra követtem Társamat.
Panaszlani kezdém mint égek érette,
’S nyögve elébb ’s tovább tipegtem mellette.
Értett, ’s azt mutatta szeme hunyorgása
Hogy nincs ellenére szívem kívánása.
Jer, úgymond, gyors szárnyan repűlvén előre
’S leszallott csak hamar a’ Templomtetőre,
’S eggyet guggolt. – de jaj! az irígy Istenek
Almomból hirtelen felserkentettenek!