HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Gróf Széchényy Ferencz.
Láttam először Bécsben*
Láttam Bécsben [Beszúrás a sor felett.]
1789. Novemberben. – Eggy közönségesen tisztelt Hazafi. Szoros barátja lévén akkor Pászthorynak, nem csuda hogy akkor az volt. Most egészen elváltozott, ’s szégyelli akkori nagy barátját.*
elváltozott. [A „’s szégyelli akkori nagy barátját.” sor után írt beszúrás; az írásjel átírás.]
Grófnéja épen beteg ágyban feküdt. Csak én valék vendég az asztala mellett. Lyánygyermekei körül Mad. Bayer, a’ Statuárius’ felesége, ’s maga nevezetes festő, fija mellett pedig eggy Piarista, ’s eggy nevezetes Musicus volt. Tudakozta tőlem, ha ismerem e az Anacharsis’ Görög országi útazását. – „Anacharsis nem írt.” – Nem a’ Scytha: de igen Barthelemy, a’ Scytha’ nevében. Kért, hogy el ne jöjjek Bécsből a’ nélkül hogy a’ könyvet (a’ könyv akkor jött-ki) megvegyem; – a’ Gróf azt épen akkor olvasta. – „Nem jut e valamelly versem emlékezetembe, hogy azt neki elmondhatnám?” – Ezt mondtam-el:
Brútusz, Kæstner után.
Fiam, te is? szóll Júliusz.*
te is? <mond> Július. [Javítás a törlés felett; átírás.]
Anyám de Róma! monda Brútusz,*
Brútus, [Átírás.]
’S mélyebben döfe-meg, szabadság’ szent vasa!

–––
Midőn Pászthorytól búcsút vettem, ez így szólla: „Az Úr e’ napokban valahol eggy Epigrammáját mondá-el. Nem akarná e nékem ledictálni? – P. leírta azt. – Mit mond most Sz… ha az illyenekre emlékezik?
Born Széchényinek 25000 ftjával volt adós. Meghalván, őtet tette Testamentoma’ execútorává. Melly gyönyörű megtiszteltetés!
Széchényi eggyike volt*
[.]olt [Átírás.]
azon Decemvireknek, kiket József Királyi Commissáriusokká nevezett. Nem sokára azután Sz. letette azt.
Hajnóczit Secretariusává tette, azután Szerem Vármegyei V. Ispánná, ’s 1792ben ő esedezett a’ mostani Császárnál Budán, hogy H. a’ Budai Kamara mellett Secretáriusnak neveztessék, mellyről lássd itt alább lap.*
[Hely van kihagyva a lapszámnak.]
Széchényi sok nemes cselekedetet követett-el. Andrád Med. Stud. a’ Füredi ferdőben múlatott, ’s panaszlá valakinek, hogy, egésségének nagy kárára, hamarább kell eljönnie Füredről mint cúráját elvégezhette. Sz. ennek kezébe adta tömött erszényét, hogy adjon belőle annyit a’ betegnek, a’ mennyivel magát beéri.
Eggy szegény nemes ember, 4000 ftban exequáltatván, feleségével ’s gyermekeivel utolsó szükségre jutott. Sz. magához hívatta ez embert, ’s lefizette neki a’ pénzt, hogy az exequált jószágot kiválthassa, még pedig el engedvén interesét, ’s magára bízván, hogy ne elébb hanem akkor fizesse vissza a’ pénzt magának vagy az ő gyermekeinek, mikor megadhatja.