HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Szirmay Antal – Kazinczy Ferencnek
Eperjes, 1790. február 24.
Tekintetes Úr!
Tellyes bizodalmommal való
Drága Nagy jó Uram Eöcsém!

Visgálásom alá terjesztett Nyaláb felől ezek a’ vélekedésseim:
1. Levél. a. Notariussának helyébe inkáb Irójának, Jegyzőjének vagy Iró-Deákjának, hogy minden külső szók, a’ mennyire lehet ell távosztassanak.
3. detto b Zem-plna inkább , termékeny földet Tótul tészen, azért a’ következés sem áll meg, változtatni kell.
4. detto c Ismét Notariussa
5. 6. levélbe. Bőviteni kellene Zemplényi vizeknek le írásit: Honnét erednek? merre folynak? micsoda vizekkel öszve keverednek? hová bé folynak? Kivált Bodrogot, mely eredeti vize Zemplénynek.
Pagina 6. d Nem csak Sókut mellett, de Magyar-Isép mellett is vagyon Sós forrás, mely a’ Sóvári Sós vizbül föld alatt szivárgó természetes csatornyákon ütt ki.
Bári és Madi feredők kénkövesek
Bekecsi kén köves feredőket se kell ell hagyni. Ezek leg hiressebbek megyénkbe, szép sétálló kertel, sorba ültetett árnyékos fákkal fell ékesítette Gróff Andrássi István mostani Birtokossa.
Ezek (a’ mint Zemplényi leveles Tárházban olvashatni) támadtak*
tá<matta> madtak
1693dikban egy nevezetes történet által úgy: hogy Medgyaszszai határon egész darab hegyek le süllyedtek, és akkor*
és <Bes> akkor
Bekecsen alól kén köves források támadtak, mely történet jelenti: hogy Medgyaszszai hegyek alatt nagy föld üregének kelletett lenni.
Petrificalo helyet inkább kövéváltoztató.
Pagina 7. e.*
[Bizonytalan olvasat.]
Meg kellene nevezni, micsoda drága köveket? Ide lehetne iktatni Vámos Ujfalussi Notarius*
Notarius<nak>
által Maria Theresiának irt furcsa levelét Vámos Ujfalussi hegyeken termő Jaspisokrúl. Kapossÿ Mihály mostani actuarius ki keresné, ’s le iratna. Arany, ezüst érczei is volnának, de nem olly bö mértékben, hogy a’ mivelést*
hogy <mi> a’ mivelést
meg érdemlenék: Arany lábu most Ruda Bányácskán, Aranyos-Patakon, Tolcsván etc.*
[Ez a mondat a lap szélén korrektúra jellel beszúrva.]
Pagina 9.*
8. [Átírás.]
f. Mostani türedelembe Pápistákat,*
türedelembe <nem kellene> Pápistákat,
Kálvinistákat etc. kellene tűrőbb nevezettel nevezni, hogy némely vak buzgók meg ne bántassanak
Pagina 10.*
Pagina <9> 10.
g. Mostani Domestica Cassát nem tudom, de Anno 1785 vólt mint egy [.]/30 ft.
Pagina 12. h. Népességét mostani öszve irás szerint nem tudom.
Pagina 13. Sátor allya Ujhely nevezetett vett Sátor hegytűl, mely alatt fekszik.
detto Paulinusok klastroma Szent Egyed tiszteletire
detto Parochialis templom Szent Imre tiszteletire építettek.
detto Megint Kálvinisták.
detto Pálóczi*
[Dupla aláhúzás = a kéziratban piros ceruzával aláhúzva. Ezt a továbbiakban nem jegyzeteljük.]
Antalnak Mohácsi veszedelembe lett ell estével, ’s általa nemzetének magva szakattával fell kérte Ujhelyt Perényi Péter Zápolya Jánostúl, mely fell kérés alkalmatosságot adott, hogy özvegyét Ráskai Magdolnát Ujhelyi várba szorittsa
detto Buttka nem csak Gróff Szirmaiak, de hasonló*
de <[....]> hasonló
részben Viczmandiak birtoka.
detto Kiraly Helmecznek birtokossai ezek vóltak:
Anno 1180. Boleslaus Váczi Püspök fundatiójúl hatta Leleszi Conventnek, de annak attyafiai Mihály és László Akus nemzettségébűl nem engették, és még
1364. Akus nemzettsége birta. Ezeknek magva szakattával
1400. birta Pálócziak nemzete, még utólsó Pálóczi Antal Mohacsi veszedelembe ell esne. Kinel magva szakattával
1525. fell kérte Perényi Pétert, és
1570. fia*
Pétert / <és> fia [A sor végére írt „és” és az új sor elejére írt oldalszám utólagos beszúrás.]
Gábor birta.
1610. Fell kérték Báthorÿ, Daróczÿ, Thelegdÿ, Nyárÿ, Gobóczÿ.
Báthorÿ Sophia után szallot Rákocziakra, kik királyi adományal fell kerték
1700. Cardinalis Kolonicsnak közben vetésére Pernezi Apáturnak Schöllingen Ferencznek*
Schöllingen <...> Ferencznek
mint Præmonstratensisek örökségét ki bocsátotta Rakóczÿ Ferencz 18000. forintokért
Testvére Rákóczÿ Julianna Aspermontné ezen ell adásnak ellene mondván.
Az után következett Rákóczÿ támadása, és a’ jószág Præmonstratensisek mellett maradott.
Bővebben*
[Ez a bekezdés a lap szélén korrektúrajellel beszúrva.]
kellene le írni nevezetesebb helységeket, leg alább úgy mint nékem Deákba vagyon. Vároknak helyei, vagyis Dűledékjei is ki vagynak hagyva.
Pagina 14. Jagello Uladislaus Diplomájára utassitani kellene Kovachichot. Ott is egy Coronationalis Diætának van emlékezete. Le irathatom Zemplényi Archivumban is van mássa.
detto Nagy Kövesdnek birtokossai ezek vóltak:
1251. birta Rolandus Posonyi Gróff az után Nádor Ispány 4dik Bela alatt. Ez mint feö Lovász Mester Sajó mellett Tatárokkal lett szerencsétlen ütközetbe jelen vólt, és a’ Királyt Dalmatiaba követte. Lásd bővebben Palatin. Hungariæ Edit[.] Tÿrnau. in Folio pagina 43.*
[Ez a mondat a lap szélén jegyzetként beszúrva.]
Viszájövén Dalmatiábul Kövesdi várat épitette: hogy ezentúl ellenségnek rablása ellen menedék helye maradékinak lehessen, mely tájban töbnyire Magyar Országi váraknak nagyob része épittetett. Lásd errűl Pálmát.*
[Ez a mondat a lap szélén jegyzetként beszúrva.]
1280. Ennek fiai Mátyás és Rotoldus Kövesdi várat ell cserélték Simon Mich Bán Sárossÿ, és Zemplényi Gróff fiaival Boksa Gróffal, és testvérjeivel Tamással, Györgyel, Detikkel,*
[Bizonytalan olvasat.]
Simonnal, Dienessel.
Makra hegy alatt lévő helységekért, mellyek Bacau-[Dyurÿgnak]*
[Bizonytalan olvasat.]
neveztettek. Kezünknél van a’ Csere levél Erdélyi Káptalanba költ.*
[Ez a mondat a lap szélén jegyzetként beszúrva.]
Ezektűl eredetét vette nevezetes hét Nemzettsége hazánknak
Zerdahelyieké Boksátul
Zéchÿeké Tamástúl, melynek fiátul Gáltul, Szécs várossa Gáll-Szécsnek neveztetett.
Csapiaké Detriktül. Ezek három ágra szakattak:*
ágra <szag> szakattak:
de Csap de Eszeny, de Polyánka.
Soósfiaké Györgytül. Lásd ennek érdemeit Wagner Diplomatarium Comitatus Sáros pagina 48. 293. 301. 305.*
[Ez a mondat a lap szélén jegyzetként beszúrva.]
Bocskaiaké Simontul
Zritteieké vagy Szürteieké Dienestűl.
Ezekhez járúlt még egy ág Boksátul, mely de Ágócz irta magát. Ez egy Nemes ülés Zerdahely, és Bereczkÿ között. Kezünknél van ezeknek eredettérül egy pör, mely Istvánffÿ Pál ellen folyt Gállszécsi jószágnak fell kérése felöl.*
[Ez a mondat a lap szélén jegyzetként beszúrva.]
Ezek közül Kövesdi várat hozza tartozandó jószágokkal birta Soósfiaknak ága, még 1451. Tel[efusz] Cseh Országi Huszitaknak vezére Pataki várral edgyütt ell foglalta, de Mátyás Király által onnét ki kergetetvén megint biratott Sósfiak*
Sófiak [Emendálva.]
által (vide Histor[.] Leleszien[.] & [........]) kik mivel*
Soósfiaknak ága, kik mivel [A beszúrás korrektúrajellel a lap szélén.]
Mohácsi veszedelem után Ferdinánd részén állottak,
1550. Ell foglaltatott Némethÿ Ferencz által, ki Zéténynek örökösse vólt Isabella Királyné (özvegy Zápolya Jánosné részire. Lasd Istvánfit Re[bus] Hungar[icis] Lib. XX.*
[Ez a mondat a lap szélén jegyzetként beszúrva; a műcím feloldása bizonytalan.]
1559. Telekessÿ Imre Ferdinánd Királynak vezérje által viszsza vétetett ostrommal. Lásd Istvánffit citat. Lib. XX.*
[Ez a mondat a lap szélén jegyzetként beszúrva.]
1560. Zétényi várat Telekessÿ Imre, Kövesdit pedig Serédÿ Benedek vezérek fell kérték Ferdinandtúl hiv szolgállatyokért. Kezünknél van a’ be iktató levél Egri Káptalanba költt.*
[Ez a mondat a lap szélén jegyzetként beszúrva.]
1574. Soósfiak, Csápiak, és Zritteiek pört inditottak Serédÿ Gáspár Benedeknek fia ellen, Kövesdi vár iránt, kiknek*
iránt, <mellye> kiknek
ország gyülésén oda itéltetett. Lásd okt. 31. 1574. a’ hol Zritteiek,*
a’ hol <Z..> Zritteiek,
rosszúl Sitkeieknek neveztetnek.*
[Ez a mondat a lap szélén jegyzetként beszúrva.]
1672. Soós György Tökölyinek támadássával vádoltatván Baro Fridrich Farkas Cobl. [?] Kassai Kommendáns és Vezér*
támadássával <belé keveredvén Patkó[?] Sigmond> Vezér [A „vádoltatván” sor fölé írt beszúrás.]
által puska porral fell vettetett.
1690. Baro Klobusiczkÿ Ferencz Personalis ell vévén feleségéűl Soós Kristinát Györgynek Leányát, nékie osztályban jutott.
1779. szállot*
1779. <Ennek unokájátul Gróff Klobusiczkÿ Antaltúl> szállot
Szirmaÿ Antal birtokába, ki által most birattatik.
Pagina 16o Tállyán nem vólt Veres Barátok Klastroma, de vólt. Kezünknél van levél. Kollinovics is ellene mond, ki elő számlállya Klastromait.
Pagina 18. Szerencs Talán ide lehetne iktatni Rakóczÿ Sigmond fell emeltetésének, ’s érdemeinek emlékeztető Diplomáját, mely kezünknél vagyon, majd egész életének folyását le irja.
Pagina. 23. Hogy folytanak régenten a’ publicumok? leg jobb világosságot fog adni, ezen könyv Collectio Resciptorum melynek végén általam Ao 1785 ki dolgozott bé mutatások*
általam ki dolgozott <..> bé mutatások [Beszúrás korrektúrajellel a lap szélén.]
vannak: Methodus tractandorum publicorum negotiorum Cathalogus Tabulæ Assessorum Ao 1785. mellyet be lehetne tenni emlekezetnek okáért. pagina 33. Nevezetes*
okáért. Nevezetes [Beszúrás korrektúrajellel a lap szélén.]
pedig azon informatio de Comitatu Zempleniensi ad propositas quæstiones mellyet Szentiványi Királyi Commissariusnak ki csináltam, és eö Nagy Kedvet véle talált az udvarnál. Ezekbül sokat bé kell iktatni, circa modum merendi, et qualiter meliorari posset. De viis commercialibus vineis melius ex colendis vinorum confectione etc. mind maga helyén. IV. Részbe ’s utánna usque pagina 34. által küldöm*
Részbe. Által küldöm [Beszúrás korrektúra jellel a lap szélén; az írásjel és a nagybetű emendálva.]
az Könyvet in originali erga remissionem.*
[E bekezdés mellett a lap szélén: „Collectio Resciptorum etc.”.]
Pagina 33. Notariusok neveztetésérül hogy igasságtalanság lágyabban kell ki tenni. Meg haragusznak a’ Feő Ispányok.
Pagina 34. Pálffÿ Károlynak Installatióját által küldöm más Veress könyvbe le irva, a’ holl minden környüll állás le van irva, a’ mint a’ prothocolumba általam bé iktattatott. Ha az én üdvözlésemet is be tészi, által kell olvasni, mert Tóth Deákom Keczer László irta, meg tótositotta.*
[E bekezdés mellett a lap szélén: „veres tabláju könyv.”]
Pagina 37. Micsoda Tabellák fell küldettek ez előtt? le van irva az kék könyvbe Collectio Resciptorum a’ végén, felőlök való vélekedéseimmel edgyütt, mely Helytarto Tanácsra fell küldetett Szentiványi által.
Pagina 39. etc. Hasznát lehet venni az kék könyvnek Contributionalék iránt is. usque pagina 44.
Már a’ mi illeti Nagy jó Uram Eöcsémnek becses levelét:
11. Részben Zemplényi Feő Ispányoknak, ’s vice Ispányoknak viselt dolgait ha bővebben tettzik le irni, által küldök harmadik könyvet, melyben azok meg vannak Historia Comitatus Zempleniensis*
[E bekezdés mellett a lap szélén: „Historia Comitatus Zempleniensis”.]
melybül más hova kivált 17. Részben nevezetes Régiségek közé sokat bé lehet iktatni.
14. Részben Leleszi Præpostokat is ha tettzik bövebben le irva, által küldök Lelesziensis Conventus Historicam Deductionem pecséttyét is eleibe lehetne nyomtatni.*
[A „pecséttyét is eleibe lehetne nyomtatni.” sor mellé írva és korrektúra jellel beszúrva. E bekezdés mellett a lap szélén: „Lelesz Histor[icam] Deduc[tionem]”.]
18. Részben nem csak Gróff Sztárainak Deductióját de egyebekét is szép*
is <jó> szép
vólna ki tenni. Mely Zemplényi familiaknak Deductióji találtatnak nállam, vagy Fejérvárÿ Úrnál? azoknak*
Úrnál? <Laj> azoknak
Lajstromát ide rekesztem.
20. Pataknak Historiáját ex Ellenchis Comitatensibus, actis Urbarialibus*
[E bekezdés mellett a lap szélén: „Ellenchis geneolog[ias]”.]
ki csinálná Kapossÿ Úr, Kazinczÿ Péter Úr által kellene kérni.
Minden Gróff, Báro, és feő Nemes Zemplényi Familiák czimerei rézre mettzve igen jól ki jönnének, annyival*
ki <gyünnének>, annyival [Javítás a sor mellett.]
inkább hogy töbnyire nállam találtatnak tulajdon pecséttyeik. Ide rekesztem azoknak is lajstromát.*
[E bekezdés mellett a lap szélén: „Consignat[.] sigillo[.]”.]
Imitationes subscriptionis. Azok is jól ki jönnének.*
ki <gy> jönnének.
De sok idő vesztésbe kerülne Nagy jó Uram Eöcsémnek, még ki szedegetné ex archivo, és copirozná.
Tökélletes mappa leg inkább kivántatik, mellyet Blaskó rajzolásábul igen is meg nyerhettyük. Csak mostani zurzavarba jókor jelencse magát Nagy jó Uram Eöcsém Szentiványinál, még által nem adgya máshova Commissariussi irássait.
A’ vármegye czimerét gondolnám, hogy mingyárt a’ Könyv kezdetének homlokára, Pataknak*
Patak<ot>nak
pedig, Ujhelynek, és egyéb nevezetesebb várossoknak prospectussát járásoknak le irássa kezdetén szép vólna ki nyomtattatni.
Bellica Cassanak qvantuma ki van téve in Collectionibus de Hungaria mellyeket által küldöttem az elein in Tabella Generali Regni, Domestica qvantuma változik szükség szerint, Ao 1785. vólt mintegy*
vólt [A „mintegy” sor elé írt beszúrás.]
[.]/30 Rft.
Végezetre a’ mi az én nevemnek munka elejére léendő függesztését illeti. Arra én*
A[..] én [Átírás.]
ugyan nem vágyok, szemérmetességem is átallya, mind azon által ha Nagy jó Uram Eöcsém, arra érdemesnek itél, nem bánom, ’s köszönettel veszem. De úgy hogy abban is illendő módot meg tarcsuk. Úgy mint talán jobb vólna
Utólsó feő Ispányunknak képét Gróff Pálffÿ Károlynak könyv eleibe tenni; Ez hazánknak most leg nagyob oszlopa, kedvesen is venné, munkának becset is szerezne, kevesebbe is kerülne, mivel rézre mettzett kész képeit summáson meg venni, ’s minden exemplár eleibe tenni, ’s néki*
tenni, <lehetne> ’s néki
a’ munkát ajánlani lehetne.
Az én nevemnek*
nevemne[.] [Átírás.]
emlékezete lehetne az elől járó beszédben: hogy ezek töbnyire jegyzésseimbül ki szedettek.
Rézre mettzett képem pedig (mellyet ha tettzik, által küldök) 13dik Résznek végire, vagy eleire Notariusok közzé tétethetne. Úgy talán az illendőséget is fent tartanánk, és irigységet is ell mellőznénk.
Fundust egyebüt nem szerezhetünk, hanem nem nagy árát kell szabni a’ könyvnek, ha ki jön sajtó alól, ell kél, ne keressünk nyerességet, de kárunk nélkül áldozzuk fell az hazánknak szolgállatunkat. Prænumeransokat szerezhetek Fejérvárÿ Úrral ezeken a’ részeken vagy 50. Nagy jó Uram Eöcsém is szerezhet jó baráti által.
Hogy kóldullyon Pálffitul, vagy mástúl, nem javaslom. Terhes ez Nagy uraknak is, ’s nem is Magyart illett.
Azomban Nagy jó Uram Eöcsém üdőt vegyen magának, az munkának helyessen léendő ell készíttésére mert az nagyobb békességes türést kiván, mint sem Juliussig ki jöhessen, és Remek munkának kell lenni, nékem által küldött Nyaláb pedig igen bőjtös; nékem*
készíttésére nékem [Beszúrás korrektúrajellel a lap szélén; a beszúrás végén a pont emendálva pontosvesszőre.]
csak ezen kis nyalábnak meg visgálására üdöm nem vólt. Allig egy két szót irtam, már nyakamra jöttek, minden féle ki, ’s ben járók, kik miatt, és hivatalombéli munkám, ’s más különös dolgaim miatt a’ kivánt visgálás olly sokára haladott. Viszsza kivánom pedig most,*
pedig <ide rekesz-> most,
és az előtt által küldött könyveimet, ’s Leleszi jegyzést, és attyaffiságos szivességében, ’s baráttságában ajánlott vagyok
Nagy jó Uram Eöcsémnek
Eperies 24a Febr. 1790.
Igaz szívű baráttya, ’s szolgája.
Szirmaÿ Antal [mpr.]