HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Ungvárnémeti Tóth László – Kazinczy Ferencnek
Pest, 1818. augusztus 23.
Pestről. Kis Aszszony havának 23dikán
1818dik esztendőben.
Tóthnak baráti üdvözlete Kazinczyhoz.

Egész év-óta nem kaptam tőled levelet, ’s több egy événél, hogy én sem írtam neked. Mindazáltal, hogy egymást el feledtük, meg mutatád te is egy Pápai Sámueledhez irtad levelben, a’ hol Logicámat emlegeted; ’s meg bizonyítám én is mind görög verseimben nevednek tiszteletes emlegetésével, mind a’ mellett gyakran beszédben is pártfogó buzgódásom által. Nincs tehát magam mentségére szükségem, ’s nincs is jusom, hogy téged vádoljalak. Csupán azt az egyet jegyzem meg, talám mind a’ két tekintetből, hogy a’ mit én a’ Hasznos Mulatságokban mondtam, (’s nevem nincs alatta) Kulcsár Úré, nem az enyém: mivel az ő pecséte vagyon rajta. De teljesebb az én örömem, ’s ennen magam megelégedése, ’s hevesebb erántad szeretetem, hogy sem kedvetlenségeket emlegessek. Pesti tanúlásom négy esztendejét koronáztam az utólsóval, mellyben a’ Nagy-hírű Benének egy ollyan tanúló seregben, a’ hol kilenczen eminentiát érdemelének, elsője vagyok; ’s mellyben a’ mellett Görög Verseim is napfényre jöttek. Örvendek az utóbbinak, nem annyira dicsőségemért, mint inkább azért, hogy kedves pályámnak közepette egy olly sullyos terhemtől megmenekedhetném; de örvendek neki általában is. Szemerével egy ollyan itélethozót kivántunk munkámnak, mint te, a’ ki a’ görögségnek lelkét tökéletesen ismered. Boszúló Epigrammáim, úgy tartom, nem mérgesek, ’s nem botránkozók, főképen ha valaki az én alacson-lelelkű Zoilomat ismeri. Tiszteletes V. Nagy Úr ellen, köszönje közben-járásodnak, nagyon megeresztettem idegemet, de még is nem illetnem nem lehetett. Hallottam én Pestre is ezen jámbor tudósnak epés boszonkodását, talám, hogy őtet Virághoz hasonlítanám (Virág ezen hasonlításért valóban megharagutt reám), vagy hogy azt merém mondani, hogy nekem nem tetszenek minden odái. Méltatlan boszonkodás! De még azt is bé mondák nekem, hogy midőn századunknak, ’s különösen Pataknak örök gyalázatja, az a’ borzasztó szörnyeteg, melly Hippolyt veszélyére bútt fel a’ homályból, – ellenem küldetett, Vályi Nagy Úr csak nem maga volt a’ böcsűletesebbek között, ki az Úgy kell neki-t éneklette. Magadra támasztom Nemes Férfiú az ítéletet: mit tenne érzékeny szived illyen állapotban? Bennem is meg vagyon a’ böcsület-érzés nem kevésbbé mint akárkiben; merészségem pedig akár mennyi hozzá: mert tehetségemet érezem. Ez volt okom, hogy Értekezésemben (Tud. Gyűjtemény VI. Darab) az Ódás Könyvből hozék-fel példákat minden hibára, olly kimélléssel mindazáltal, hogy a’ melly Critikát az előtt vérrel írtam, ’s Görög könyvem végére latán nyelven bé is iktattam, – kérésidre, még csak a’ szerző nevét is elhallgatnám. Most pedig ki fúttam magamat; ’s tisztelem őtet. Kézi hasonló boszú-álásra volt volna méltó: mert az az ember épen nem, a’ kit nekem egyszer evvel a’ szép színnel festettél: hogy ő a’ más fényét nem irigyli, mivel tudja, hogy az nem vet homályt reá. Én tudom, melly illetlenűl szólott ő gyakran te rólad hátad megé, mikor te tenyereden hordozád, ’s én tudom, mi dühös ellenségem ez az ember nekem, a’ nélkűl, hogy valaha megsértettem volna. De ő abban az állapatban vagyon, mellyben szánakodást érdemel!!
Jegyzetimben a’ Magyar Versekhez ne keress fúlánkot; hanem olvassd meg azokat figyelemmel: el fogod érteni, hogy apologia. Szeretném, ha minél előbb válaszolnál levelemre: mert ha késik válaszod, engem Pesten nem talál. Sz. Mihály hetében, a’ vagy kevéssel utána Bécsbe megyek, a’ hol pályámnak ötödik esztendejét végezni szándékozom. Jő velem Cseresnyés is, a’ ki téged tisztel, ’s köszönt. Új munkámat egykori kérésed szerint velin papiroson küldöm, hogy az elsőbbhöz hasonló legyen. Késedelmemnek meg fogsz engedni, ha bizonyossá teszlek a’ felől, hogy mikor Patakra küldék 2. nyomtatványt, még a’ könyvek nem voltak mind a’ kezeim között, ’s hogy akkor épen examenekre készültem. Ha levelet írsz, írd meg futólag nevezetesebb Crisisedet, ’s útasítsd leveledet Cseresnyéshez (auf der Fünf-Lerchen-Gasse im standlichen Haus), írd meg azt is, mit dolgozol most, ’s ha te írtad-e Patak Historiáját, melly a’ Tudományos Gyüjteményben áll? Itt sokan azt mondják; de én nem hiszem. Az én foglalatosságom pedig ezután orvos-dolog, ’s ha irok is valamit, csupán orvostárgyról írok. Csókolom Grófnéd kezét; ölellek téged, ’s maradok a’ ki voltam, tisztelőd, ’s igaz barátod.
Még egyet! Ercseinek botránkozó feleletére, mellyet Recensióm ellen a' Tudományos Gyüjteménybe bé-iktatott, egy Epigrammával akarék megfelelni; de azt Censorom minden jegyzetivel együtt ki-hagyatta velem, mint a' melly újabb czivódásra adna okot, 's alkalmat. Az epigramma így vagyon:

Ωστε πανηγυρις εστι Βιος ερχουναι εκειϑε
Οι μεν αγωνος ενεχ, οι δε κατ’ εμποριαν.
Και τριτον εισι γενος τεχνης μεν ανιδριες ανδρες,
Φιλοσοφος δ’ οντες Τις συ ει ω αγαϑε;

mellynek fúlánkja vétetett Ercseinek azonképtelen mondásából, hogy az ő Recensense nem homme de metier. Mintha a’ philosophia metier volna, ’s mintha csak annak volna jusa philosophálni, a’ kinek kathedrája vagyon. Méltán kérdhetni az illyentől, mellyik legyen ő a’ három rendből?

Vita sicut concilium hominum: veniunt eo
Hi quidem certaminis causa, hi vero mercaturae.
Est etiam tertium genus: viri artium sine sudore
Philosophi exitentes. Quis tu horum, homo lepide?

Éltünk tarka csoport, mint a' vásári tolongás.
Venni vagy adni jön ez, az mutogatni magát.
Még vagyon eggy henye nép; egyedűl ácsorgani kíván.
A’ neve Philosophus. – Hát te mi végre jövél?*
A záró latin és magyar versidézet Kazinczy kézírása.