Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Érdemes barátom! Öt nappal vettem ez előtt Novemberben írt leveledet. Mára halasztottam a’ választ, hogy ez által is éreztessem, magammal inkább mint Véled, hogy barátimnak sorjában melly polczon űlsz. Fogadd-el új eszt[en]dei áldásimat. Az élet’ Istene tartsa-meg Néked kedves barátnédat, gyermekeidet, ’s árasszon rájok és rád minden örömet. Mercurius pedig pingue pecus domino faciat et cætera, præter ingenium! Ezt különösen azért is óhajtom, mert leveled szerént azt lehet reménylenem, hogy a’ pingue pecus verseidet nyomtattatni fogja. Kérlek, ne halasszd Pesti útadat; verseidnek csomóját Szemerém által fogja Néked adni; olvassd-meg ’s küldd nékem vissza, hogy eggységet hozhassak változtatásaid után beléjek, ’s így leküldöm Szemeréhez, és ha Te Pesten lévén végezel a’ Nyomtatóval, még Júniusig (a’ Medárdi vásárig) kész lesz a’ nyomtatás, ’s belé vert pénzed nem sokára visszatér.

Én csak arra kérlek, hogy ne tartsd áldozatnak némelly darabjaidat kirekeszteni ezen gyűjteményedből. Inkább kevesebb legyen, de mind jó. A’ meglehetős poétai mívek irtóztatók. Ezen felyűl azt cselekszik, hogy a’ legszebb darabokra is homály ugrik vissza a’ meglehetősekről, mellyek épen az által, hogy csak meglehetősek, már rosszak. Mediocribus esse poetis non homines non di etc. etc.

Szemere ha épen akkor Pesten nem volna, keressd-fel Vitkovics Mihály barátomat, a’ Budai nem eggyesűlt Görög Püspökség Consistoriális Fiscalisát, ’s ő a’ csomót kezedbe adja. Látogassd-meg a’ Judex Curiæ Secretáriusát Horvát István Urat is. Ez a’ három nekem kedves barátom. Lássd Kölcsey Ferenczet is, ki e’ terminuson már Pesten lesz. Ebben poétai tűz lángol, und er wird einer der gründlichsten Gelehrten. – Hogy Virágnak látása nélkűl haza ne térj, arra nem lesz szükség Berzsenyimet kérnem.

Szemerét arra kértem, hogy néked békét ne hagyjon, míg magadat számomra le nem festeted a’ legjobb Portraitrozóval, a’ kit Pesten ’s Budán találsz. Én örvendeni fogok hogy annak alakját is ismerhetem, kinek lelkét szeretem ’s lemásoltatom magamnak a’ képet, ’s a’ Tőled veendőt megküldöm Hitvesednek ’s gyermekeidnek. Azért kérem ezt, mert az én szemem nem minden festést szenved-meg, ’s félek hogy a’ mit tőled vennék, illyen volna. Csak hasonlítson hozzád a’ kép! ez a’ legfőbb kívánságom; mert a’ mi mostani rossz festőink a’ magok tudatlanságokat azzal mentik, hogy ők, mint Mívészek, in das Schönere festenek. Ne felejtsd mondani a’ Festőnek, hogy az Ähnlichkeit das erste Erforderniß bey diesem Bilde; 2.) hogy ein gutes Portrait muß vor allen andern Eigenschaft[en] das haben, daß es schon in der Zeichnung ähnlich sey; die Ausführung bey diesem Gemählde sey ihm geschenkt. A’ kép nem szükség hogy nagy légyen.

Pestről pedig el ne menj, míg Klopstocknak Ódájit in 8^o auf Druckpapier, die Ausgabe von Göschen in Leipz[ig] meg nem veszed, ’s az légyen Breviariumod. Téged Appolló lyricus Poetának kent-fel. Tartsd magad Klopstockhoz, Gőthének verseihez és Matthissonhoz, kit ismérsz. Én néked Höltymet küldöm ajándékba. Ha van is az magadnak, tartsd-meg emlékezetűl az enyémet.

Psychédet magadból merítetted e, vagy mástól kölcsönözted? Kérlek, tudassd ezt vélem. ’S ha másé, kitől vetted?

Nagyon kérlek, édes barátom, hogy ne pártolj-el a’ lyrica Múzsától, és mindenek felett a’ Gelegenheitsgedichteket kerűld. Az illy szabad ’s fennszárnyallású Költő tartsa illetlennek az effélét magához. Én a’ te ódáiddal ’s dalaiddal, ’s dalaiddal és ódáiddal el telni nem tudok, ’s csudállak, hogy az emberi szívnek legszentebb érzéseit, az életnek legboldogabb scénájit^* hogy tudtad olly szépen kikapni ’s dalaid’ tárgyaivá tenni. Interdictumot vetnék reád, hogy egyebet semmit ne énekelj. Nekem már elég tömjént gyújtottál, ’s ámbár engem a’ tömjén fojt, örvendek e’ tömjénnek , mert azt hirdeti, hogy engem Berzsenyim, mint Virág, Dayka ’s Kis szerettek. De ne többet, barátom! mert a’ tömjénezett kis embert nevetségessé teszed a’ bálványozás által. Nyugtalanúl várom, a’ mit utolsó leveledben ígérsz. Ha már kész, igyekezni fogunk ollyanokká tenni, hogy reám ne uszíthassák az irígységet. Pesten olvassd meg a’ Bécsi Annálisokban a’ Himfy Szerelmeinek Recensiójokat. Az a’ Sept[em]beri fűzetben áll. Én dolgoztam azt.^*

Én a’ háború kezdetekor hirtelenkedve elégettem eggy kis csomó verseimet, mellyek azért nem voltak leírva a’ tiszták köztt, mert velek nem elégedhettem meg egészen. Most bánom hogy elégtek. Emlékezetem nem eléggé hív eszembe juttatni őket. Ezek köztt vala eggy dalom, mellyet 1786ban a’ Dargó bérczén Zemplény és Abaúj köztt írtam kocsiban, az özvegy Gróf Gyulaynétól, ki akkor imádott lyánykám volt, térvén Kassa felé. Imhol az az Epigrammám, mellyet ez éjjel (3^a Jan.) belőle készítettem. Jól esett, hogy elégett a’ dal. Ha meg volt volna, nem lett volna belőle Anthologiai görög ízlésű Epigramma:

AZ ERDŐ.

A’ második sorban nem jó a’ remegő, mert ott üldözöttnek kellene állani. – Nékem ez a’ kis epigramma most minden örömöm, nem csak azért, mert azokra a’ csaknem első szerelmem’ boldog órájira emlékeztet, hanem azért is, mert a’ gondolat és a’ felöltöztetés görög ízlésű. – Eddig a’ poezisről; most egyébre térjünk.

Azt írod, hogy nyírod bajuszodat, ’s azt kérded ha lenyírd e? Méltán nyírod! Nem a’ TE bajuszodat – mert a’ TE bajuszod nem^* bajusz; hanem a’ bajuszt. Bizony méltán nyírod! De valamint nem bajusz a’ Te bajuszod: úgy a’ te Berzeviczysmusod is nem Berzeviczysmus. Est inter Tanaim quiddam, socerumq[ue] Tigelli. A’ Nationalismus olly szent dolog, a’ miről nem lehet szó. Szent az, mint a’ Virtus és Dicsőség’ szeretete. De a’ Nationalismus jól öszve fér azzal a’ mit Filangieri és minden a’ kinek esze van, az igazgatás’ fő törvényévé teszen, melly ez: ut quo fieri potest major massa felicitatis in quo fieri potest plures portiones dividatur. Jót óhajt B[erzeviczy], de rosszúl, és a’ mit historice mond felőlünk, azt hazudva mondja; azt pedig nem szabad. Hogy tanúlnunk kell a’ némettől, francziától, olasztól, ’s még az ördögtől is, ha van tanúlni valója, ki kérdhetné azt? De a’ Magyarnak Oesterreicherré kell e válni? Csak nézzd mit tettek ők, mit mi? A’ Napam két Apácza testvére épen azon postán írják nekem Bécsnek tripúdiumát, hogy Ő Felsége Bécsbe vissza ért, ’s hogy az a’ gaz nép, melly magát lövetni nem akarta, a’ legnagyobb szemtelenséggel ezt kiábálta a’ Császár körűl: Kaiser Franz soll leben u[nd] regieren, Napoleon u[nd] die Franzosen sollen crepieren! midőn a’ Kultsár levelei azt hirdetik, hogy a’ magát öszvelövetni engedett Pozsony azon 4000 f pengő pénzt, mellyet a’ francziák ott hagytak, ő Fels[égének] ajándékúl adta-bé ’s a’ mi Párisba küldött követünk Strassburgban ágyúlövésekkel salutáltatott. Mit mutat, barátom, ez a’ külömbség? Austriacussá legyen e a’ Magyar a’ Berz[eviczy] kívánsága szerént? Ezt jelentheti e az a’ mit Te írsz? Oh értem én mit írsz Te, s’ Te is értesz engem. A’ mi lelkeink rokonok. Nem járhatunk itt is külön.

Levelednek eggyik kérdésére azt felelem, hogy én azt hiszem, hogy az a’ szép föld, hol Demosthenes mennydörgette valaha a’ maga Philippicájit, nem sokára nem fogja annak a’ marha népnek jármát vonni, melly a’ tanúlást veszedelmesnek tartja ’s azt hiszi, hogy a’ mit tudni kell, meglelhetni az Alkoránban. A’ Díván elállott Napóleontól ’s az ő ellenségeit, az Angolt, fogadta-bé. Napóleonnak tehát a’ legigazságosabb oka vagyon őket megtámadni. Hogy ő ezt akarja, látom a’ mi Udv[arunk] tavalyi Manifestumából. Mi ezt akkor nem akartuk, mert készebbek voltunk nem bírni a’ mit nyerheténk vala, mint azt látni hogy Nap[óleon] délről is szomszéd és ott is nevekedik. Elvesztvén a’ Litorálét és Croatiának eggy részét – az Isten lakoltassa-meg értte az Anglust, mellynek igazgatása mindég idegen vérrel ’s veszteséggel akarja magát fenntartani, de semmit nem nyér egyebet hanem hogy Napóleon nagyobb lesz, és így ő annál közelébb ér végéhez – mi bizonyosan a’ török birtokból fogjuk veszteségünket kipótoltatni; ’s hihető, erre nézve nem eresztetik széljel az Erdélyi Insurectio. Mi ezzel az inauspicatus háborúval derekasan megjáránk, ’s annak rettenetes következéseit sok időkig megérzi a’ legutolsó jobbágya is Ferencz Császárnak. Hogy valaha ismét belé kapjunk Napóleonba, nem gondolom. Nagyon hasonlatlan a’ két erő. De azt látom, hogy az idegenség az eggyikben a’ másik eránt elolthatatlan. Napóleon magnanimitást szeret mutatni. És még is Bécsben alkotta a’ hármas aranygyapjú rendét!!! miért nem másutt? miért nem más név alatt? Nyilván azért, hogy valamint a’ Pápák’ triplex koronájok’ nézettette^* magát a’ SIMPLEX^* koronák között, úgy nézettesse magát ez a’ hármas arany^* gyapjú is a’ régi eggyes mellett; mert fájt neki, hogy Fels. Urunk vele Rendet nem cserélt, holott az Anglus és Svéd Királyokon kivűl minden cserélt más. Hát a’ Jézus Chr[istus] nevének a’ fr[anczia] thrónusról való pronunciálása mint tetszik? Az Ecclesia excommunicált első szülöttje’ szájáb[...]