Ujhely, Majus 25d. 1809.
Szívem’ kedves férjfija!
Ez órában veszem harmadik leveledet. – A’ másodikra, arra a’ nékem és feleségemnek olly igen kedvesre, nem csak azért nem feleltem, mert Martiusban és Aprilisban fekvő beteg voltam – írtam volna én az én Berzsenyimnek ágyban ’s félholtan is – hanem azért, és egyenesen azért, mert azt hittem hogy Pestre útaztál, ’s levelem a’ hosszas Postán-heverésben elveszhet. Most, minekutána ez a’ ma vett arról tudósít, hogy a’ levél házadnál kap, íme válaszom. Köszönöm hogy a’ balgatagság’ titulusai helyett szívednek érzése szerént szóllítasz. Erezzd, barátom, hogy szíves tisztelőd, becsűlőd, barátod vagyok; érezzd, hogy téged nem csak úgy mint Poetát, hanem úgy is mint embert és hazafit, nem csak szeretlek, de csudállak is. – Te az én Wesselényihez írt Epistolámat magasztalod. Hasonlóúl vette azt Gróf Desőffy József, ’s Kis és Virág örömmel olvasták. Szebb jutalom nékem nem kell. Hiszed e hogy én ezt
remegve nézem, és attól félek, hogy érdemét, – az utolsó szakaszt kivévén és talán – talán mondom, az elsőt is – csak a’
prætexta, gynæceum, stadium, larárium tészik olvasójik előtt; ’s az a’ józanság, melly az epistolán elömlött, ’s inkább nem poétai gondolkozásomat festi. Azolta sokat tisztogattam benne, mert úgy a’ hogy azt Aprilisban sietve írtam, nem érdemli a’ fenntartást, kinyomtatást. – Meg lévén eggyszer varázsolva, édes barátom, hogy azt a’ mi tollamból ömlik, szépnek leld, vedd itt két Sonettjeimet, mellyekben most tetszem magamnak, és a’ melly Kisnek is Virágnak is megnyerte ugyan kedvelléseket: de felőle a’ Te ítéletedet is szeretném érteni, ’s venni tömjénedet, ha azt arra érdemesnek fogod lelni. A’ Sonett felette nehéz schemája az olly reimatlan nyelvben írt daloknak mint a’ millyen a’ magyar, kívált azért mert a’ reimoknak nem csak
tisztáknak hanem
igen szépeknek is kell lenniek, ’s a’
*’s <mind> a’
dalnak mind sorai-száma mind a’ hely a’ hová eggyik vagy másik reimnak esni kell, meg van szorosan határozva. A’ Németek és még a’ franczok is kifáradtak írásokban ’s letettek rólok. Voss minap a’ Jénai Lit. Ujságlevelekben eggy igen hosszú Recensiót is írt, mellyben a’ Sonett schémáját igen elmésen Procrustes ágyának nevezi, melly a’ gondolatot ha hosszabb mint hogy 14 sorba elférjen, elnyesi, ha rövidebb, kicsigázza. De hát a’ deák (nem görög) distichon nem szenved e illy Einschrænkungot, ’s által viheti e a’ gondolatot
*a’ <sort a’ 3> gondolatot
a’ 3dik sorba? ’s nem abban áll e a’ Kunsttallent, hogy a’ mit Einschrænkunggal ír, úgy essék-ki, mintha természetesen és önn magától esett volna így? – De félre a’ magyarázatokkal: itt a’ Sonett.
NOVEMBER’ XI-DIKE MDCCCIV.
Nincs milliók köztt eggy kit a’ fene,
Vak Áte így vett volna szabdalásba. drey v in einer Zeile. das
Ha megdühödve kapkod néha másba, ist fatal!
Segéllni mingyárt kész azt Istene.
Ah, engemet nem véd őellene
Sem ég sem föld! E’ szörnyű bajvivásba’
Ájúlva dűlök újabb ájúlásba,
’S írt nem találok melly enyhítene. –
Megszánta Ámor éltem’ kínjait,
’S mond’: Én enyhítem a’ kit a’ Sors sújta.
’S bérűl ölembe tette-le Sophiet. Kein reiner Reim
Sophiet auf ait. Aber
És ím, miolta nékem áldást nyújta, diese entschuldigt der
’S bús éjjelemnek bájos mécset gyújta, eigene Name, und daß
Nem érzem a’ Sors’ csapkodásait. der Name eben auf das
Ende der Zeile hat
gestellt werden müssen,
wegen dem Effect.
Ez az első Sonett korra nézve magyar nyelven. Nékem van több is, de nem kész. Pedig a’ Sonettnek tökélletesen elkészűltnek kell lenni, mert semmi féldíszt el nem tűr. Közlöttem eggy Debreczeni Collegiumban tanúló 20 eszt[en]dős ifjúval, ki nékem igen távolról rokonom, és a’ kit nem láttam soha. Nézzd mit felel a’ ma vett levelében:
Pirúlva jött az égre szép tüzével
Auróra; lángba hozta képemet.
Szemléltem őt szelíd tekintetével,
És Lotti’ képe tölté lelkemet.
Eggy fülmilécske zenge nőstényével,
Hangjára vissza hangzott a’ liget,
Hallottam őt kerengő énekével,
És Lotti’ képe tölté lelkemet!
Belé merűlve bájos képzetembe,
Lantot vevék-fel reszkető kezembe,
Ámort, az édes Ámort, zengeni.
De ím Kazinczy zenge! énekére
Bámultak a’ Kegyek ’s Ámor ’s Cythére,
És elnémúltak lantom’ húrjai.
Kölcsey Ferencz.
Ím még eggy Sonett, mellyben a’ Sonettel magával festetem magát a’ Sonettet.
A’ SONETTÓ.
Mint a’ szerelmes járja szép párjával
Menüetje’ keccsel-teljes lépteit,
’S ígézi a’ Szála’ torlott rendeit
Enyelgő vissza ’s vissza fordúltával:
Honnom’ Ausónia’ narancsgallyával die schönen Locken Kö-
Körűlölelve főm’ szép fürtjeit, meines Hauptes mit dem
Úgy járom én kobzom’ lejtéseit, Orangenkranz meiner
Két négyét öszvefűzve két [hármával].
*<párjával> hármával. Az áth. szó alá írva más tintával és más írással, nem is bizonyosan autográf, de az áth. alaknak itt nincs értelme, így tollhibának tekinthető, más változatokban is kivétel nélkül a javított alak szerepel.
Heimath Ausonien um-
wunden, tanze ich SO
Gerézd övedzi mostan homlokom’. die Tänze meiner
Ott, hol Tokaj nyújt nectárt Istenének, eigenen Leyer.
Víg szárnyokon kél a’ nem-halott ének. a’ Magyar Sonetto Múzsáját
szőlőgerézddel koszorúzom-meg,
E’ szép vidék lőn
*<lesz> lőn
kedves birtokom.
az illvén Tokaj vidékéhez.
Eggy új Tibull itt megdicsőjtett engem.
’S én őtet és hölgyét örökre zengem.
Ezt a’ 3. Sonettet megküldheted Kisnek, mihelytt lehet, én oda írni sem merek, nem tudván ha levelem oda már elmehetne e? De arra kérlek, hogy az orthographiát és interpunctiót szorosan meg tartsd. P: o: Ez a’ vonás: – az elsőnek 8dik sora’ végén azért kell, mert az azt mutatja és annyit tesz, mintha ezt mondanám:
Igy kesergettem eggykor.
Ugyan ott a’ 10. lin[ea] végén nem comma hanem punctum kell. – etc.
Magad hoztad e el Szemerétől verseidet? Mit ítélsz változtatásaimról? Ezen levelemet azon asztalon írom, a’ hol permanens Deputátiónk mingyárt Gyűlést tart. Ezért illy zavart az egész levél. Vay Miklós felől másszor, mert most nincs idő. Élj szerencsésen, édes barátom, ’s ne szűnj-meg szeretni. A’ te barátságod életemnek legszebb örömei közzé tartozik. Pályaírásomnak egész ideája, igen is, csak a’ Nationalismus. Az nekem az idolumom, nem holmi apró tekintetek.