Kevés rubrikából álló boldogságimnak egy édes részét teszi az, hogy a’ Tekintetes Úrnak, a’ kit a’ Világ előtt mint gyengéded és tsekély Ízlésemnek legfőbb Mesterét tisztelni betsűletemnek tartom, szívességét újonnan érezhetem. Ösztön ez énnékem annak megérdemelhetésére; ösztön arra a’ kevélységre, mellyel a’ kevélyeket fogadni bátorkodom.
Dalyka’ Verseit a’ Tekintetes Úr velem is közleni méltóztatott: vajha bizodalmának megfelelhetnék! A’ mi engemet illet, mindent megtészek, a’ mi tőlem kitelhetik, ’s örömömnek tartom, ha
Dayka’ Árnyékának ’s az ő Nemes Tisztelőjének és barátjának legkissebben is kedves dolgot tsinálhatok. Hogy pedig vagy kevesebbet ne tégyek, mint a’ mennyit várnának, ’s
negligentiával ne vádoltatódjam; vagy többet bátorkodván kelletinél, vakmerőnek és durtzás
Aristarchusnak ne mondassam:
provinciám*provinciám<nak>
határinak környűlírását kikérni,
*
kikérni, Utólagos betoldás a sor fölött, a vessző az előző szó után áll, javítottuk.
’s magamnak arról való gondolatimat közleni kívántam. Erre a’ tzélra szolgálnak az itt következendő
Jegyzések és Említések
a’ DAYKA Verseire.
[itt következik a nevezett tanulmány]
Ezen Recensióm mellett is, megmaradok elébbi ítéletemben, hogy Diplomatica hűségből hadd jöjjenek ki az Alexandrinussai Dayka Gábornak. – Én mihelyest válaszát vehetem a’ Tekintetes Úrnak: azonnal a’ magunk köztt tejendő egyezésnek pontjai szerént mindent elkövetek Dayka’ maradványin, valamit jónak, és rám nézve lehetségesnek találándunk.
Addigis, eleitől fogva való tökélletes tiszteletem mellett állandóúl maradok
a’ Tekintetes Úrnak
Debretzen.*A rövidítés föloldva: Debretzenben.
Febr. 20d.
1803.