HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Ráday I. Gedeon – Kazinczy Ferencnek
Pest, 1786. április 26.
Egész bizodalommal való Nagy Jó Uram!
Még 26a Marty irott Levelét az Urnak, tsak ma ugymint 26a Aprilis vettem, és azonnal elküldöttem Tratner Uram bóltyába; ott azt mondották, hogy azon Paqetumot, még ez előtt két héttel már elküldötték vólna; az nevét ugyan kinek adták által nem tudgyák, hanem hogy az, Semsey Úr házánál vólt volna szálva. Az mi Geszner fordittását illeti, én azt még Martiusban Jósa Uram kezéhez adtam, kiis emberét hozzám küldvén, azt izente, hogy az Ur reá bízta vólna annak haza vitelét. Bánnám ha egész eddigis az, kezéhez nem jutott vólna az Urnak. Az munkát magát azonokból küldöttem petsét*
küldöttem <meg> petsét
alatt, hogy abban magam reflexioitis különös papiroson hozzá ragasztottam, nem akarván hogy azokat minden ember olvassa; e’ mellett különös Levelemetis adtam melléje. Másik Levelében az Urnak, ollyan rendelését láttam, hogy az fellyebb említett munkát Gróf Barkotzi Ferentz Urtól kűldgyem meg, de már az még az előtt az fellyebb irattak szerént Jósa Ur kezéhez adatott. Puki András Uram igenis kezemhez kűldötte az Spangár es Kaprinai munkáit; hanem kérem az Urat (minthogy az iránt Levelében nem emlékezik) méltoztassék meg irni az Árokat, és azt itt kellesséke le tennem, vagy Kassára kűldenem. Ami Spangár munkáját illeti, nékem az a’ régibb Editiókbol eddigis meg vólt, hanem az Magyar Bibliotécaja hibázott, mellyről ámbár a Titulusában emlékezik, de az mostani megkűldöttek közötis nintsen meg, és a’ mint másoktól hallom, tsupán azon Titulus alatt: Magyar Bibliotheca szokott árultatni; az közönséges Titulussában pedig a’ könyvnek annak az végén, tsak mint toldalék emlittetik: ezen okból énis az Urhoz tett kéresemben tsak Magyar Bibliothéca név alatt adtam elő. Hihető, azért ritkább az többinél, hogy azon inkább kapván, több Vévői vóltanak, magát pedig az Magyar Chronicat ottan hagyták, és így az exemplárok amannak híjával maradtanak. Erdődy Lajos Ur munkája iránt, mellyet bizonyos kertről irt, meg lehet, hogy hibázhattam, és talám az nem Kassán (mint Levelemben irtam) hanem inkább Károllyba nyomtatódott ki. Ujobbanis azért kérem az Urat, hogy mind ezt, mind Spangár Magyar Bibliothécáját ha még található, méltóztassék számomra meg szerzeni. Az kűldött Magyar Chronicatis örömest meg tartom, mivel látom, hogy vagyon benne szaporittás, melly az leg első editióban nints. Azomban minden illendőséggel maradok
Az Urnak
Pesth.*
[Innentől Ráday kézírása.]
26. Apr.
1786.
Igaz köteles Szolgája
B. Id. Ráday Gedeon m. k.

P. S. Spangar az maga Bibliothecáját az Zwittingerével comparállya annyibúl, hogy valamint az, a’ Deák Magyar országot illető Konyvekrul irt; úgy ez az Magyar nyelven ki jőtteket szamlálya elő: Errűl pedig sem az Régi Editióban, sem az mostan meg kűldöttben (ha az egy Titulussának végén valo Emlitest ki veszem) az egész könyvben nintsen szóis; ezen Magyar Bibliothecat bőven recenseallyak, Rotharides in Lineamentis Historiæ Literari Hungariæ, és Wallaszki az mostan legg közelebb ki jött új munkajaban: Sőtt maga maga Spangar, az Magyar Chronicája Titulussának alsó részén igy ir felőle: Magyar bibliothecával, az az: a’ Magyar Sz. Korona alatt lévő Orszagokbúl származando Irokrúl szerzet, és irt Konyveknek Laistromaval ezen Kronicát terjesztette, szaporitotta, és az Magyarok tanúságara ki botsatotta P. Spangár András Jesuita.