A’ NEGYEDIK KÖTETNEK I. DARABJA.
JÁPPRAI
SPISSICH JÁNOSNAK,
ZALA VÁRMEGYE
ELSŐBBIK VICE-ISPÁNNYÁNAK,
’s az 1790diki, ’s 1792diki Ország-gyűléseken
követtyének
SZÍN-JÁTSZÓINK kiket, hálá légyen a’ tenger Isteneinek! tsak ugyan nem tsavarhatott-le az örvény, – rég ólta várnak tőlem olly darabot, melly annyi gyakorlottságot ’s készűlést, mint Hamlet, Makbeth, ’s a’ Leszszing két remekjei, nem kíván. Tellyesitem végre igéretemet. Lanaszszám ugyan nem ragyog
*ragyok
annyi dramaturgiai tökélletességgel, ’s díszszel, mint amazok; nem hánytattya úgy a’ szánakozás, rémülés, ’s komolyság érzésein a’ Néző lelkét: mindazáltal a’ theatrumnak természetétől függesztvén-fel betsét, hol a’ gyönyörködtetés nem tzél, hanem eszköz, Lanaszsza nem kevésbbé tiszteletes, mint amazok. Annál sikeresebbek Filosofiai tanitásai. Nem fonhat az igazságnak tüz-próbáját ki nem álló tanítás, és példa olly kemény hármas kérget a’ szók-eredeti lágysága felibe, hogy ha a’ Természet emeli fel a’ maga mindenható szavát, a’ kérgek le ne pattogzanak, ’s le ne hullyon a’ hellytelen tanítás, és példa szemkötője; mert külömben haszontalan, ’s álnok vezetőt adott mellénk a’ Teremtő a’ setétség, ál világ, ’s igazi fény szövevényessé tett úttyain; mert külömben nem leszsz superstitio, és impostura az, a’ mit a’ szokás hellyesnek, az értelem hellytelennek kiált; mert külömben tselekedeteinket nem fogja belső meg-győződés vezérleni, ’s morálitásunk pengő értzé leszsz. Ezek azok, a’ mellyeket Lanaszszám tanit; és ezek tselekszik, hogy e’ rövid, és tsak nem minden fáradság nélkül készültt munkámra gyönyörködve fogok nézni mindenkor. ’S hogy annál nagyobb kedvességgel fogadgya-el a’ Haza ajándékomat, általad nyújtom-bé azt néki, meg-világosodott elméjü, tántorodhatatlan egyenességü, jó Ember és Hazafi! – Ditső példád adgyon új erőt Lanaszszám intéseinek; ’s azok a’ kik intéseit hallani fogják, ébredgyenek-fel ollyanná lenni, mint Te!
A’ jó tanáts tuteláris Istenségei adgyanak igyekezeteidnek tellyesedést, munkádnak sikert, életednek egésséget! – Regmetzen, az első hónapnak 16-dikán 1793.
A’ JÁTSZÓ SZEMÉLYEK.
MONTALBAN. Európai Seregnek Vezére,
LANASZSZA. Egy Indiai fiatal Özvegy.
PALMIRA, Lanaszszának Barátnéja.
A’ FŐ-BRAMIN.
EGY KIS-BRAMIN.
EGY HARMADIK BRAMIN.
Európai Katonaság, és Tisztek.
Indiai Katonaság, és Tisztek.
Braminok.
Lanaszszának Rokonai, Gyász-Aszszonyok, késérő nép.
A’ Játék hellye egy Indiai Város a’ MALABÁRI Réven.
BRÁMA, Indusok Istene. – BRAMIN, Indús Pap, –
GANGESZ, Indiai folyó, – BENGALA, Ázsiai Tartomány.
PAGÓDA, Indusok Temploma.
I. FEL-VONÁS.
*VONAS.
(Egy Pagóda keritése.)
I. JELENÉS.
FŐ-BRAMIN. BRAMIN. KIS-BRAMIN.
Fő-Bramin.
DELI, egy gazdag Polgárunk, életét hoszszas tengeri útazása alatt vesztette-el.
(a’ Braminhoz) Menny, keresd-fel Özvegyét, ’s add tudtára, hogy a’ halotti tűz-rakás még ma készen várja. Előre látom, hogy vonogatni fogja magát, mert fiatal. Azért valamit a’ Vallás, és a’ környűl állások e’ szent szokás fenn-tartása eránt mondhatnak, mind azt add elébe. Mondgyad neki, hogy férjének tsak azzal szerezheti meg Istennek boldog lakásába való felvétettetést, ha őnként lép-fel a’ tűz-rakásra. Menny Bramin! Itt fogom bévárni izenetét.
(a’ Bramin el)
II. JELENÉS.
FŐ-BRAMIN. KIS-BRAMIN.
Fő-Bramin.
ÁLDOZÓNAK pedig e’ szent napon téged’ nevezlek.
Kis-Br.
Engem-e, Atyám?
Fő-Br.
Miért hökkensz meg? – Tudom én hogy miólta a’ Bráma Templomába bé-avattattál, ez a’ meg-tiszteltetés néked még nem jutott. ’S ugyan ezért bizom reád a’ mái áldozást. Légy állhatatos, és bátor, ’s keményitsd-meg szívedet. Vessd alája vakon magadat szent Rendeléseinknek. Valamikor lágy szíved el fog irtózni az emberi vér ontásától, jusson eszedbe Bráma, és az a’ nagy jutalom, melly a’ siron túl vár.
Kis-Br.
Ó Atyám!…
Fő-Br.
Mit jelent ez a’ zavarodás? – Hogyan? még el is fordúlsz? még sohajtaszsz? (a’ Kis-Bramin öszve-kóltsoltt karjain hajlik a’ Fő-Bramin előtt.) Magyarázd-meg el-némúlásodat.
Kis-Br.
Szabad leszsz-e?…
Fő-Br.
Nem vagyok-e Barátod? szólly bátran.
Kis-Br.
Sok izben láttam e
*láttam-e
halotti tűz lángjait az egek felé emelkedni, ’s hánykodó érzéseimet mindenkor el fojtottam annak elképzelésével, hogy ez régi szent Szokás: de ma – ó Atyám, vond-viszsza parantsolatodat! Ez irtóztató szolgálatnak tsak képzelése is el-foglalta szívemet. Nem leszsz erőm tellyesiteni.
Fő-Br.
’S mit kivánsz, hogy tselekedgyek?
Kis-Br.
Tsak egynehány napig halaszd-el, míg Városunk sorsa el-válik.
Fő-Br.
Az lehetetlen.
Kis-Br.
Vessd szemeidet kikötőnk
*ki-kötőnk
felé. Vedd számba azt a’ temérdek árbotzokat, ha veheted, mellyek népünket, és talám Templomainkat is el-törléssel rettegtetik. El-felejtetted-e hogy az Ellenség tsak tizenkét órányi fegyver-nyugvást engedett halottainknak el-takarítatásokra? Nem zúg e’ még az a’ siketítő fegyver tsattogás, melly az ostromkor hóltt testekkel halmozta-bé bástyáinkat füleidben? Nem forgunk kissebb veszedelemben most, mint akkor; veszélyt hirdet még ez az el-tsendesedés is; képzeld-el, mi lenne abból, ha az Ellenségnek láttára gyújtanánk meg áldozatunkat. Az ember ölés, mellyet vallásunk szentnek nevez ugyan, de a’ mellynek látásától iszonyodva fordúlnak-el a’ keresztyének, seregeket bizonyosan engesztelhetetlenebb dühösségre fogja ingerleni.
Fő-Br.
(el-merűlve látszik lenni. Végre meg-szólall) Kik a’ mi ellenségeink? – Emberek! – – ’s kik vagyunk mi? Papjai az örök Brámának. – – Ne hagygyuk tehát magunkat emberektől való félelem által el-kergettetni szent óltáraink mellől.
Kis-Br.
De illy környűl állásokban. – Tsak egynehány napokig halaszd, Atyám.
Fő-Br.
Bráma leszsz az óltalmunk.
Kis-Br.
A’ had a’ leg-szentebb, legtiszteletesebb rendtartásokat is láb alá tapodgya. Az Ellenség tsúfsággal illeti a’ Templomot, és annak Papjait.
Fő-Br.
Bráma óltalmunk leszsz. Az ő szent nevének magasztalására égjen hamuvá még ma a’ Deli Özvegye; – az pedig, a’ ki őtet meg fogja áldozni, – te vagy!
Kis-Br.
Fogadásom, és esküvésem vak engedést kiván: de lelkem isméreti…
Fő-Br.
Lelked isméreti?
Kis-Br.
Tépd-ki, ha ki-tépheted azt a’ kétséget szívemből, melly abban Atyáinknak vérengező szokások ellen ez előtt kevéssel fel-ébredett. Ha az nem egyéb Aszszonyi lágy-szívűségnél, ha az nem forró emberi szeretet –
(térdre esik előtte) úgy fel-kiáltok hozzád, fija az Örökkévalónak, gyógyíts-meg e’ vétkes érzésből, önts meg-győződést
*meg-győződest
belém, hogy az Istennek engedelmes szent Papja lehessek, – mint te vagy!
Fő-Br.
Kelly-fel. Réműlve hallom szavaidat. A’ Gangesz mellett születtettél-e? Nem vagy e’ Bramin?
Kis-Br.
Ha szent szolgálatunk felebaráti szeretetben, az Istenségnek forró tisztelésében áll, úgy Bramin vagyok. De jaj annak a’ Papnak, a’ ki meg-győződés nélkűl lép a’ szentségbe! Azért kérlek, Atyám, engedgy időt. Légyen szabad meg-vizsgálnom az Igazságot. Mit vesztene ez a’ Vizsgálás által, avagy nem Igazság-e ő? Légyen szabad kötelességeimnek szentsége felől kételkednem, ’s úgy keresnem meg-győződést, mert lehet-e Virtus meg-győződés nélkűl?
Fő-Br.
Az Igazság’ szíves keresete soha sem hagyattatott jutalom nélkűl. Annak, a’ ki meg-győződést keres, súgárt küldenek az Istenek; és világosságot.
Kis-Br.
Jer tehát, ’s kaptsold-öszve könyörgéseimmel könyörgésedet, hogy annak a’ setétségnek el-űzésére, mellyben tántorgó lábom kétségeskedve lép, az Istenség súgárt botsásson alá. De hogy annál bizonyosabban akadhassunk az Igazságra, nyomozzuk-fel e’ kegyetlen szokást, ha lehet, az ő kezdetében. Talám valamelly el-aggott, beteges Öreg volt az, a’ ki a’ közelgető halál’ kínnyai alatt elméjében meg-háborodván, gyermektelen, és gyámol nélkűl hagyott feleségétől ezt az irtóztató áldozatot eskűvés alatt kívánta. Be könnyű vala ennek a’ szegény Özvegynek elhagyni a’ Világot, melly néki nyomorúsággal tellyes pusztának lenni tetszett. De kötelezheti-e ez a’ természet ellen tett esküvés az olly Özvegyet, a’ ki a’ leg-virágzóbb korban gyermekekkel marad-el férjétől? Vonhat-e ez a’ gondolatlanúl tett esküvés azokra az Özvegyekre, ’s az ő házaikra, gyalázatot, a’ kik eléggé eszesek voltak, magokat e’ borzasztó szokás alól félre-vonni?
Fő-Br.
Nints-e elég szokás ezen kívűl eszelős Gyerkőtze, mellyeket a’ Régiség tiszteletessé, ’s által-hághatatlanná teve? Tekíntsd körül magadat! Nézd-el az idegen Nemzetek’ még keményebb rendtartásaikat. A’ Japan Urait sok számú Udvariak késérik a’ meg-rothadás’ Országába; a’ Maszszagéta fiúi hűségből öli-meg el-erőtlenedett vén szüleit; meg-roskadott vad-gyermekeinek közepette hívja-elő a’ meg-szabadító Halált; az Afrikai rév-hellyeken úgy árúltatnak az emberek mint a’ barmok; Azsiában halomra öletik tulajdon Rokonnyaikat a’ fene Zultánok, hogy a’ thronusra fel-léphessenek; ’s a’ mi még több, Europa, ez a’ magát olly annyira meg-világosodottnak vélő Tartomány, naponként láttya példáit, hogy a’ leg-szorossabb Barátok, gyakran még Testvérek-is, némelly öszve-kapás, és meg-bántások miatt egymást szabadon öldösik – ’s ők, azok a’ kevélyek! ezt a’ vak meg-dühödést Betsűletnek hívják.
Kis-Br.
Atyám, igazolhattya-e Példa a’ kegyetlen tselekedetet?
III. JELENÉS.
A’ BRAMIN, AZ ELŐBBIEK, EGY-NÉHÁNY BRAMIN.
Fő-Bram.
BRAMIN, mire határozá-meg magát a’ Deli Özveggye?
Bram.
Haladék nélkűl kész alája vetni magát szent szokásunknak.
Kis-Br.
(félre fordúlva) Ah, a’ szerencsétlen!
Bram.
Rokonainak közepette leltem őtet, kik haszontalan igyekeztek vígasztalásaikkal enyhíteni fájdalmát. Ő pedig mosolyogva, ’s nyúgodalommal tekíntett végig rajtok, távol minden rettegéstől, vagy megátalkodottságtól; ’s felém fordúlt, ’s az egen nem mosolygott a’ nap soha olly szeliden, mint a’ hogy az ő szemeiből szóllt hozzám szívének fedhetetlensége. Menny, monda, ’s add tuttokra azoknak, a’ kik küldenek, hogy kész vagyok téged követni. Siettessék halálom’ pertzentését. Ha fiatal vagyok-is, állhatatosan állom-ki sorsomnak sanyarúságát.
Fő-Br.
Hálá az Isteneknek! (a’ Braminokhoz) Siettessétek a’ tűz-rakást, mert előttünk az Ellenség. Minekelőtte a’ fegyvernyugvás’ ideje el-telik, égjen hamuvá Lanaszsza.
Kis-Br.
Botsáss-meg ha még egyszer…
Fő-Br.
Egy szót se többet! Sietnünk kell. –
Kis-Br.
Jaj nékem, hogy tsudát nem tehetek! – – – (el-tüzesedve) Ó ez a’ Világ nem egyéb a’ leg-irtóztatóbb kínoknak gyüleményeinél, mellyeket az ember ön maga tsinál magának! nem egyéb olly mezőnél, mellyet isteni átok tövis, és kórók termésére kövérített.
Fő-Br.
Hallgass, fiatal vakmerő! ’s ne ingereld az Istenek’ haragját vétkes szidalmaiddal, ’s ne kénszeríts engemet-is hatalmommal élni. Ki vagy te, a’ ki az Igazság’ fénnyeben, melly tégedet-is körűl vett, setétséget emlegetsz, ’s az Istenek ellen zugolódol? Nem halottad-e annak szavát, a’ ki onnan felűlről ezt mondá: Mit vársz egy olly Világtól, Ember, melly porból teremtetett, mint te? Hazád-e ez tenéked? Éppen nem! Te tsak az emberi nyomorúságok’ el-viselésére lettél szarándokká! ’s szenvedés nélkül mitsoda az ember’ szíve? Higygy nékem, Ifjú, a’ meg-tagadás, a’ halál, a’ meg-rothadás az a’ grádits, melly az Istenek’ lak-hellyébe vezet. – Hogyan? habozol? tekínteteid kétségeskedve múlatoznak a’ főldön? Jól van! Ha ez az intés, ha emlékeztetésem, ha tekíntetem sikeretlenek, el-tiltalak a’ Templomba lépéstől. Ajkaid meg-tagadgyák azt az Istent a’ kinek szolgálsz, ’s hitszegés az, a’ mit te az ember-szeretés mázával igyekszel bé-festeni. –
Kis-Br.
(artzúlattal főldre borúl) Botsáss-meg nékem, Atya! engedni fogok parantsolatodnak. (szinetlen alázatossággal fel-emelkedvén) De ha parantsolatod… valakit mást válaszsz…
Fő Br.
Te vagy utólsó a’ fel-kenttek közzűl, téged kíván a’ sor. Örvendgy meg-tiszteltetéseden! (a’ Kis-Bramin el)
Fő-Br.
(egynehány Braminhoz) Ti mennyetek-ki az útszákra, ’s jelentsétek a’ Népnek hogy készül az áldozat. (kettőnek int) Ti pedig jertek velem. (midőn indúlna, elébe fut egy Indiai Tiszt)
IV. JELENÉS.
TISZT, ELŐBBIEK.
Fő-Bram.
MI hír? Mi dolog fűzött lábaidra szárnyokat?
Tisz.
Vezérem parantsolattyából jövök.
Fő-Br.
’S mit kíván Vezéred?
Tiszt.
Hogy a’ tűzi áldozat másszorra tétessék.
Fő-Br.
Mi okból?
Tiszt.
Attól tart, hogy a’ Nép, és a’ Katonaság-is, a’ Város oltalmazásától el-fog vonattatni az inneplés által. Ezen felűl ez a’ Templom, őrizet, és sántz nélkűl áll az Ellenség, és a’ Város’ kerítése között. Itéld-meg magad, ha az áldozat’ lángolása nem ingerelheti-e az Ellenséget félbe-szakasztani a’ fegyver-nyugvást, ’s zsákmányra hányni a’ Várost? –
Fő-Br.
Haszontalan, idétlen tartalékok! – Menny, ’s jelentsd, hogy Vezéreddel magam fogok szóllani. (a’ Tiszt el-megyen)
V. JELENÉS.
FŐ-BRAMIN, BRAMINOK.
Fő-Bram.
MIT tsinállyak? Mitsoda istentelenség ez? Az akarja el-múlasztatni az Isten tiszteletét, a’ kinek éppen úgy illik az Isten ügyét védelmezni, mint a’ Hazáét. Rajta tehát Barátim! Hadd védelmezze a’ Világ’ fija ama’ kőfalakat; – az Isten szent tiszteletét mi védelmezzük, Istennek fijai! – A’ halotti áldozat nem olly dolog, a’ mellyet világi személyeknek kívánságok miatt el lehessen múlatnunk. Egész Nemzetek’ ditsősége, a’ Templomoknak, és ezeknek Papjainak tekíntete épűltt azon. A’ sanyarú Törvény tiszteletet szerzett mindenütt, és hódolást. Vak engedés volt thrónusunknak leg-erősbbik gyámola –
(alíg hallhatóan) ’s az Oszlopa a’ Papi méltóságnak! Le-borúlva a’ főld’ poráig tisztellye a’ Nép ezt a’ Rendelést! Reszkessen, ha bennünket meg-lát. ’S arra, a’ ki ezt a’ szent tiszteletet meg-szűntetni akarándgya – akár Hazánkfija légyen, akár Idegen! – arra, Barátim, jajt! jajt! Isteneknek, és embereknek átkait! – Jertek!
(el, a’ Braminok utánna)
VI. JELENÉS.
LANASZSZA, PALMIRA.
(Lanaszsza hoszszú fejér ruhában, melly gyász szín az Indiai Özvegyeknél. – Haj-fürttyeiben, és kezein drága kővek vagynak)
Palm.
’S EZ irtóztató rendelés alá adnád-e magadat? – Az lehetetlen! Rettegek azt hinni.–
Lan.
Szűnny-meg rettegni. Te Persziában születtél, ’s nem esméred a’ Gangesz partyain lakozó Nép szokásait. – Látod-e ama’ széllyel-dőltt falakat, ama’ sziklákat, mellyek sok századok
*százatok
ólta feketűlnek a’ halotti tüzek által? Ott találta a’ lángban sok boldogtalan Özvegy a’ halált? – ’s kívánhatom-e, hogy ez a’ szokás kedvemért szakasztassék-félbe?
Pal.
Istenek! ennyi nyúgodalmat a’ leg-rettenetesebb halál szemlélésében! Lanaszsza, szabadítsd-meg magad; jer, szökjünk-meg. – Ezen forró könnyekre, ezen…
Lan.
Miért sírsz, Barátném? Azért-e hogy haló Lanaszszádnak utólsó óráját keserítsd? Ide e’ mejjre! (szerelmesen magához szoríttya Palmirát) Érezzd mint dobog szívem a’ közelgető el-szakadás miatt. De mit kívánsz, hogy válaszszak? Egy részről örökös gyalázattal bélyegzett élet, más részről ditsőséges halál. Amattól lelkem’ büszkesége tilt, ezt a’ Törvény parantsollya.
Palm.
Igasságtalan, pogány Törvény! Átkozott légyen a’ férfi Nem, melly bennünket azért tsalogat a’ szerelem’ édességeivel házassági kötelekbe, hogy meg-ölhessen! Átkozott légyen annak emlékezete, a’ ki ezt leg-elébb kívánta kedvesétől!
Lan.
Van egy Világ, Palmira, hol minden szenvedés meg fog jutalmaztatni, ’s jaj ott azoknak, a’ kik bennünket itt gyötröttenek! A’ mi engem illet, én készebb vagyok éltemet el-veszteni, mint betsűletemet. ’S osztán, Lanaszsza rég ólta ismeretes a’ gyötrelmekkel. Egyedűl néked légyenek megvalva szenvedéseim. – Özvegységem még a’ meg-áldoztatással sem volt olly irtóztató, mint házassági éltem volt!
Palm.
Mit hallok? nem voltál-e Férjed’ karjai közt bóldog?
Lan.
Nem voltam. Sorsom mostoha volt erántam elejétől fogva. Életemnek reggelét szerentsétlen szerelem borította-el.
Palm.
Szent Istenek! Gyanakodásaim tehát nem voltanak ok nélkűl!
Lan.
(sírva) Ah Palmira, tsak egyszer láthattam volna meg őtet ismét, tsak egy napotskát tőlthettem volna ismét karjai között! Be készen halnék-meg úgy most! –
(eszmélve) De kevés időnk van hátra. Engedd hűségesen rejtegetett titkomat kebledbe öntenem. Hallgass-ki, ’s egyvelítsd könnyeim közzé könnyeidet. Tizenhat esztendős valék, midőn az Atyám el-hagyá Ouglyt. Az Anyám halála, el-pusztúló vagyonunk, olly inségre taszított, mellyből ki-nem vergődhettem. Azon a’ hajón, melly ide hozott, egy Európai Tiszttel ismerkedtem-meg. El-nyerte szerelmemet. Ó Palmira, be édes örömmel emlékezem még most-is azokra a’ napjaimra! Ah! boldogságom olly rövid, olly igen rövid volt…! Azólta meg-szűnet nélkűl folynak könnyeim! Az Atyám meg-sejdíté hajlandóságunkat, ’s félt, hogy Vallásomat el-hagyom. Mihellyt ki-kötöttünk, legottan
*leg-ottan
egy gazdag Polgárnak kénszeríté adni kezemet. – Nem szerethettem őtet soha!…
Palm.
Nem szeretted, és meg-halsz érette?
Lan.
Úgy kívánnya a’ vak végezés.
Palm.
Nem, Lanaszsza, nem! Az Istenek nem gyönyörködnek illy szörnyű áldozatokban. Hidgy nékem, téged most várnak a’ boldog napok.
Lan.
Ne űzz játékot gyötrelmeimből, nyomorúságomnak kedves Meg hittye! Az én sorsom eddig: szenvedés, – most halál!
Palm.
(el-keseredéssel) Lanaszsza, Lanaszsza! De folytasd tovább beszéllésedet. Mi lett kedvesedből?
Lan.
Meg-hallván Atyámnak akarattyát, magán kívül volt. Esküdt, hogy nem enged másnak. Rá állottam, hogy meg-szökjünk. Már minden készűletek meg-valának téve, midőn elő-jött a’ leg-szomorúbb órám, az, a’ mellyben őtet örökre el-vesztettem. Hajója parantsolatot vett indúlni. Engedelmeskedett kötelességének, ’s tőlem még az el-bútsúzás öröme-is meg-vala tagadva – – (Pauza a’ sírás miatt) Egynehány nappal azután öszve-adattattam férjemmel. Ah, Palmira, midőn ő mellette szállott-meg el-szalasztott Kedvesemnek emlékezete, ó mint folytak akkor könnyeim! Életem’ gyilkosának kiáltotta ezeknek mind egygyike férjemet.
Palm.
Azólta nem halottál-e valamit Szerelmesed felől?
Lan.
Semmit sem! Néha ugyan azzal a’ reménnyel tsalogattam magamat, hogy őtet ismét fel-fogom lelni. De a’ most meg-izentt áldozat e’ remény édességétől-is meg-fosztott. E’ hellyet tsak az a’ szorongató gondolat maradott-meg nálam, hogy túl a’ síron egy olly férjt látok-meg, a’ kit útálok; őtet, inségemnek okát, gyilkosomat!
Palm.
O Lanaszsza, és még-is meg-akarsz…!
Lan.
Hagygy békét. – Már meg-mondtam – (magához térvén) Istenek, botsássátok-meg egy nyomorúltt, erőtelen feleség’ kesergését! botsásd-meg azt, bóldogtalan árnyéka férjemnek! Látom, hogy inteszsz. Követlek! ha nem szerettelek-is, tisztelni fogom emlékezetedet. Élly a’ Meg-boldogúlttak’ örömeivel. Halálom nyisson útat oda néked. Itt pedig mondgya ezt felőlem a’ Maradék: „Lanaszsza, jobb sorsra volt érdemes.” (el-fojtódik) – – Ki jön?
Palm.
Jaj oda vagyunk! Brámának egy Papja! Minden pillantásából érzékenység, ’s vérszomjúság látszik.
VII. JELENÉS.
KIS-BRAMIN, LANASZSZA, PALMIRA.
Palmira.
MITSODA irtóztató tudósítást hoz bús némaságod? Kész-e már a’ Papság égetni? Olly igen éhek
*éhez
vagytok-e meg-ölni barátnémat? –
Lan.
(feddő szelíd tekíntettel) Hagygy magunkban Palmira.
VIII. JELENÉS.
KIS-BRAMIN, LANASZSZA.
Kis-Br.
(Lanaszsza felé közelítvén, magában)
BOLDOGTALAN állapot! Amott pironság a’ vonogatozás miatt, itt kegyetlenségnek szemre-hányásai! – –
(Lanaszszához) Nem, szerentsétlen Aszszony, ez a’ bús, főldre süllyedt tekíntet nem kegyetlenségnek jelensége. Szánlak téged, de nem menthetlek-meg. Soha sem fog szívem a’ Papságnak azon törvénye alá simúlni, melly azt parantsollya, hogy másoknak szenvedéseit érzéketlenűl nézzük. ’S miólta téged látlak, azólta lelkemben újabb, tüzesebb indúlatok zúdúlnak-fel az ellen. Ó ha rajtam állana, örökre el volna törőlve az a’ vérengező szokás, mellynek te kevés órák múlva áldozattyává tétetel. De Előljáróimnak vak buzgóságok, rendeléseik, ’s meg-tett esküvésem…! – Reám bízták meg-ölésedet, ’s – engednem kell.
Lan.
Tsudálkozva látok egy Bramint, de nem hallom őtet. Hogyan? – Lakhatik-e vért szomjúzó Istened’ Templomában, lakhatik-e ez öltözet alatt illy szelíd érzés, illy szánakozó szív? Bramin, ha az a’ mit szád mondott szívedből jött-fel, ha szánakozásod nem kötődés, nem mérges tréfa, valld-meg, mért tettél éppen engemet, és nem mást valakit tárgyává?
Kis-Br.
Tudakozzd inkább mért választott a’ Sors ez érzékeny szívvel Papnak? – De mit tehet egy erőtelen halandó a’ Mindenhatóságnak által nem hágható rendelései ellen? Engemet szűletésem-is szerentsétlenségre rendelt.
Lan.
Születésed-is?
Kis-Br.
Ó tudnád tsak hoszszas inségeimnek folyamattyát! – A’ harag’ órájában még gyenge esztendeimben arra választódtam, hogy Brámának Papja legyek.
Lan.
Beszélly elő mindent. – Hagygy egy pertzentésig önnön bajomról el-felejtkezni, hogy a’ tiéidet sirassam. Győzhetetlen szánakozás vonsz feléd.
Kis-Br.
Nemes szívű Aszszony! – De engedgy-meg, ha Előljáróimnak parantsolatyát, téged az irtóztató esetre készíteni…
Lan.
Minekelőtte itt valál, készen voltam. –
Kis-Br.
Ó úgy méltóbb a’ szánásra életem, mint halálod.
Lan.
Értelek, Pap! értelek egészen. Állapotod tellyes inséggel. Én el-értem a’ határt; túl a’ síron nem tsorganak könnyek, de te…
Kis-Br.
Hallgass! ne fojtsd-el az utólsó pislogó szikrátskáját az el-keményűlésnek, mellyel viszszás tsillagzataim ellen fel-fegyverkeztem. Ha majd meg-futod pályádat, ’s oda fennt meg-dicsőitve fogod imádni az Istent kérlek, emlékezz-meg rólam, kérj erőt kötelességeimet zúgolódás nélkűl tellyesíteni.
Lan.
Altassad gyötrelmeidet, ’s képzeld-el mi leszsz az az Örökké-valóság e’ kínos élethez képest. – Most fogj hozzá történetednek elő-beszélléséhez. Vélem közlése talám enyhíteni fog szíveden.
Kis-Br.
Bengala volt Hazám. Kétség kívül tudva van előtted az a’ kegyetlen szokás, hogy ott születése után harmad nappal minden gyermeket a’ Gangeszbe vetnek az Anyák, ha a’ nékiek nyújtott anyai emlőket harmadszor sem fogadgyák-el. Egygyike valék ezen szerentsétleneknek én-is, ’s oda vesztem volna bizonyosan, ha egy Hajós, el-lágyúlva Atyámnak esdeklései által, ki-nem kapott volna a’ folyóból. Ide hozának, ’s úgy neveltek mint árvát, ’s nem régiben az Istenek’ szolgálattyára avattattam-bé.
Egy vén Bramin, a’ ki neveltetésemet vállalta volt magára, szívem’ érzékenységét gerjesztette inkább, mint fásította. Ő sem hajlott könnyen, és magával való hoszszas tusakodás nélkűl Papi durva törvényeink alá. Soha sem fogom el-felejteni utólsó intését, mellyek alatt karjaim köztt múlt-ki: „Szeresd az embereket. Ők mindnyájan Atyád-fiai, ’s légy hív Brámához.”
Minekutánna végre a’ Szentségbe bé-avattattam, le-hullott szemeimről a’ vakság’ szemkötője! Mindenütt, valamerre néztem, zavaros szándékokat, keménységet, emberiségtelenséget láttam. Hallgattam még-is, míg végre az a’ szörnyű parantsolat, hogy téged meg-áldozzalak, szívem érzéseit fel-fedeztette. De el-felejtem magamat. Mire való ez az elő-beszéllés holott tulajdon sorsod… Istenek! mi lelt? mit jelent ez a’ meg-háborodás?
Lan.
Születésedet nyomban követő viszontagságaid némelly szomorú emlékezeteket ébresztenek-fel elmémben. Meszsze innen, a’ Gangesznek távol parttyainn, áldoztatott-fel annak az iszonyú szokásnak, mellynek néked is áldozattyává kellett vala lenned, eggyik Testvérem. Ő a’ habok közt hólt-meg; én pedig! valamivel későbben tétettem egy hasonló iszonyatos szokás áldozattyává.
Kis. Br.
(El-merüléséből fel-eszmélvén) Hogyan? Testvéred a’ vizbe öletett? Bengala vólt Hazád? – Nem ez vala e’ az én sorsom is Ouglyban?
Lan.
Ouglyban? – Jól hallak-e?
Kis-Br.
Igen is, én ott lettem.
Lan.
Mennybeli Isten! Ennyi inségnek kellett-e utólsó órámra öszve-gyűlni?
Kis-Br.
Mit hallok – – – (reszketve lép Lanaszsza felé) Nevezzd magad, szerentsétlen Aszszony!
Lan.
(Meredtt tekintettel nézvén rá egy ideig) Az Atyámat Lanaszszának hívták.
Kis-Br.
Szentséges Bráma! A’ Hugom…
Lan.
Bátyám! – – – o szomorú eset! azért akadtunk-e egymásra hogy örökre el-szakadgyunk?
Kis-Br.
(Dühöss el-keseredéssel) Ah, ezt kívánnyák Törvényeink.
Lan.
Jer, szerető szívemre, kedves Bátyám! Jer, jer… de nem! menny, és add viszsza nékem azt az Idegent, a’ ki legalább szánó könnyek nélkűl vezetett vólna a’ tűz rakáshoz.
Kis-Br.
’S ezt nékem te mondod, Húgom?
Lan.
Nem Húgod többé! Midőn azt az esküvést tetted, azt a’ kegyetlen esküvést, hogy ártatlan húgodat meg-ölöd, akkor sirva kesergett feletted őrző Angyalod; el-tépte vérségünknek köteleit, ’s viszsza repűlt az ég felé. – (El-keményűlve) Jer Bramin, adgy kezet, ’s vezess a’ tűzhöz.
Kis-Br.
Ki vagy te? Meg-őrűltél-e inséged nagyságában? kérlek, térj magadba, ’s halld a’ mit mondok.
Egy erővel ki-tsikartt esküvés – természettel ellenkező fogadása a’ Papságnak – miképen kötelezhetnének ezek engemet? Még nem lévén Testvér, meg-tettem az esküvést; most, Testvérré lévén, viszsza-vonom azt. Hally-meg tehát, Lanaszsza! hallyatok-meg engemet mennyeknek hatalmasságai! E’ tiszta, néktek szent leplekre esküszöm, meg-mentem Húgomat
*Húgamat
.
Lan.
Azért e’ hogy magadat tedd áldozatúl? – Nem! Fogadd-el szíves köszönetemet, ’s botsássd-meg a’ fájdalomnak amaz őrűlését! Ah, hová leve előbbi állhatatosságom? Most, a’ te karjaid köztt, tőled szeretve, édes Testvérem, irtózással nézek a’ halálra. (Által-öleli) Bátyám! Bátyám!…
Kis-Br.
Ha az vagyok, jer velem! Szökjünk-el innen!
Lan.
Szökjünk? hová Szökjünk? Nem készűl e’ már a’ tűz rakás? Nem gyülekeznek, e’ már Papok, és Rokonim? Nem tóldúl-e mindenfelől a’ nép, hogy veszni lásson?
Kis-Br.
Minden Istenekre, Lanaszsza! meg kell szabadúlnod! Jer…
Lan.
Ha a’ Halál elől el-szökhetnénk-is, el-szökhetnénk-e egy úttal vétkes tselekedetemnek belső érzése, és örök gyalázatom elől? Nem üldöznének e mindenütt Rokonimnak átkai, férjemnek boszszús árnyéka, a’ boszszantott Istenek? Nem Bátyám, nem; engem semmi sem szabadíthat-meg! – Ha szeretsz, gördíts siromra egy szánakozó könny-tseppet! – – Jer, vezess a’ Papokhoz, ’s haggy meg-halni.
Kis Br.
Rettenetes Vakság! – Lanaszsza tehát a’ vétket választtya kötelesség hellyet? a’ gyalázatot a’ betsűlet’ képében? – Legyen úgy! vessd alája magadat annak a’ gyilkos Törvénynek, mellyet szentté tsak ember gyűlőlés, és fanatizmus tett! rettegj az álmodozott gyalázat ijesztéseitől! tapossd-el a’ Természet szavát, a’ testvéri hűséget, és önnön javadat parantsoló kötelességeidet! Én Testvéred vagyok. Meg-egyezésed ’s akaratod nélkűl is ki-ragadlak veszélyedből. – Még tudok egy módot – meg-próbálom azt ’s kész leszek szembe-szállni a’ néppel, a’ Papokkal, a’ Törvényekkel. ’S akkor le-mondok az Istenek szolgálattyáról örökre, ’s átkozni fogom ezeket a’ véres óltárait a’ gyilkos buzgóságnak. Széles tengerek, sivatag puszták, ’s meszsze fekvő tartományok rejtenek-el bennünket amaz iszonyatos vidékekről, a’ hol egymást fel-lelénk. – (Pauza) Akkor tégedet, tégedet foglak egyedűl tisztelni, isméretlen Isten, kit olly gyakorta imádtam titkon eddig is, tégedet kegyes Isten, ki nem gyönyörködöl az emberi vér ki-ontásában! Ó halld-meg kiáltásomat! botsássd-alá Angyalaidat, ’s szabadítsd-meg ezt az ártatlant!
Lan.
Én is – én is érzem hogy te, tsak te vagy az igaz Isten, Európaiaknak Istene! Néked légyen szentelve egész életem, ha meg-mented azt!!
Kis-Br.
(Öszve-ölelkezve. – El) Bátorodgy-fel, Lanaszsza! Majd viszsza-jövök.
IX. JELENÉS.
LANASZSZA*LANASZSA
(magában.)
MIT akar ő? – ’s mitsoda soha sem érzett érzések emelik szívemet? Áldott légy, életnek reménye! Ah, előbbi állhatatosságom tsalódás vólt!
X. JELENÉS.
LANASZSZA, PALMIRA.
Palmira
(sietve.)
ÖRVENDGYÜNK, Édesem! Tsak egy óra haladgyon, ’s meg-lészeszsz szabadítva!
Lan.
Miképen?
Pal.
Az Ellenség Vezére által-izent, hogy a’ fegyver-nyugvás idejét nem hoszszabíthattya-meg. A’ Pólgárok készek késedelem nélkűl fel-adni a’ Várost, mert az inséget el-viselni továbbá nem lehet. Ha az ellenség itt leszsz, ne tarts semmitől. Az Európaiak soha sem fogják meg-engedni hogy meg-áldoztassál. – Vidúlly-fel tehát, ’s űzzd-el azt a’ rettegő búslakodást, mellybe az érzéketlen szívű Bramin ejtett.
Lan.
Ne nevezzd érzéketlen szívűnek, Palmira! – Ó ha ismernéd! – Jer, értsd-meg titkomat, ’s örvendgy velem! – – – Ki hitte vólna? imé ez a’ Bramin… ez a’ Bramin…
Pal.
Mond ki hamar, ’s ne kinozzd nyughatatlanságomat!
Lan.
Ez a’ Bramin… (vigadva) Testvérem!
Pal.
(El-rémülve) Hogyan? – – – Testvéred?
Lan.
Az igen is! – A’ gyilkosság Templomában, életem estvéjén lelem fel-őtet, őtet a’ Régen siratottat!
Pal.
Tsudállom ezt a’ véletlen esetet. – ’S mit végezett ő? azt e’ hogy meg-öl?
Lan.
Hogy meg-szabadít, akármi éri.
Pal.
Ó hálá néktek, kegyelmes Istenek, könyörgésem meg-hallgatásáért. – Lanaszsza, kérlek mindenre! mindenre a’ mi előtted szent! ne hátráltassd szándékát.
Lan.
Ah, de Rokonaim…
Pal.
El-hidegűléseket könnyen el-felejted egy illy kedves Testvér karjai köztt. Rajta, kedves Barátném! légy állhatatos! Az a’ remény, hogy el-vesztett szerelmedet fel-találhatod, adgyon erőt rettegéseidnek
*rettégeseidnek
.
Lan.
Félre, félre nevének említésével. Emlékezete nem erőt ád nékem, hanem öszve rontsol. Kérlek, elő ne hozzd többé. Ha majd nem leszek, ’s valamelly sors véle megismértet, add-által néki e’ tsókot. Mond néki, hogy őt Lanaszsza még halva is szerette. De – ezt szorossan meg kívánom tőled – sorsom bóldogtalanságát előtte titokban tartsd! (öszve-fontt karral el)
II. FEL-VONÁS.
(Egy Pagóda Udvara.)
I. JELENÉS.
EUROPAI GYENERÁLIS, OBERSTER, TISZTEK,
(hátrább) STRÁZSÁK.
Gyenerál.
ELLENSÉG, nem Ellenség! akarom, hogy a’ had itt is tisztellye a’ maga Törvényeit. Ez a’ Templom, kerítésestűl együtt, menedekhellye légyen azoknak, a’ kik a’ fegyver nyugvás ideje ki teléséig magokat ide vonandgyák. Oberster Uram, hirdetesse-ki ezt a’ seregnek.
Ober.
Igen is; de hát ha az Ellenség…
Gyen.
Ne tartson tőle Oberster Uram! Ez a’ nép sokkal betsűletesebb mint-sem hogy meg fogja szegni fogadását. (a’ Tisztek el-mennek.)
Ober.
(Óráját ki-rántván) Már tsak három óra vagyon hátra. Tartok tőle hogy ez az idő rövid leszsz a’ sok meg-sebessedettekről gondoskodni, a’ kikkel a’ part el vagyon borítva.
Gyen.
Ha szívesen igyekszik mindenikünk az emberiség kötelességeit tellyesiteni, nem leszsz rövid. Oberster Uram ismér; szívem soha sem vólt érzéketlen másoknak nyomorúsága eránt. Jó-tétel vala a’ forrása a’ fegyver-nyugvás ideje meg nem tóldásának; sok vér folyt már is; ne öntsünk többet, ha nem kénszerítnek.
Ober.
Adgya Isten! de tartok tőle hogy a’ Városiak átalkodottsága…
Gyen.
Nem maga mondta-e elébb Oberster Uram, hogy a’ Várbéli Vezér dühössége szelídűlni látszott, és hogy úgy tetszik mintha a’ fel-adástól nem vólna többé idegen? Talám meg engedi az Ég, hogy a’ bástyákon nem sokára ki-szegezhettyük a’ Béke fejér zászlóját. Tsak így fog tellyesedést érni kivánságom; mert azt a’ nyereséget, a’ mellyet ember-társaimnak öldöklésével, ’s hazafi
*ha-hazafi
könnyeken vásárlottam, szívem mindenkor útálta.
Ober.
Bóldog az a’ Sereg, a’ ki illyetén Vezér alatt hartzol az igaz űgyért.
Gyen.
Már akkor is, mikor egynehány esztendők előtt leg-elsőben útaztam e’ környékeken, sirva néztem e’ népre, mellyet a’ Természet illy egyenes szívűnek, bátornak, hadakozónak szült. Be bóldog vólnék, ezt gondolám magamban, ha egykor öszve-törhetném azokat a’ bilintseket, mellyeken ezt a’ Superstitio, és a’ Braminok fogva tarttyák. De haszontalan! Hozzá szokván az iga-hordáshoz, útállya azt, a’ ki őtet meg menteni igyekszik, ’s hanyatt homlok rohan a’ nyilvánságos veszélybe. – Oberster Uram maga szóllott a’ Gouvernőrrel, elébe adta néki, hogy Királyunk nem szándékozik az ő Törvényeiket, ’s Vallásokat változtatni; elébe adta néki, hogy mi nem kivánunk egyebet egy kikötő révnek bátorságos bírásánál, hogy abban kereskedő hajóink Indosztáni hoszszú úttyok után meg-pihenhessenek. Az a’ vad kevélység, a’ mellyel, a’ mint Oberster Uram jelenté, izenetemet félre vetette a’ Gouvernőr fel-hevitett ugyan, de nem tüzelhetett boszszúlásra. –
(Sóhajt, fel ’s alá sétál az Obersterrel, ’s nevekedő biztossággal tovább beszéll.) – Titkos aggódás fogott-el miólta e’ Város kőfalait ismét meg-láttam. Ez előtt hat esztendővel egy fiatal Indiai leánykát szeretem itt. Ő is szeretett engem, ’s azt óhajtottuk mind ketten, hogy egymásé maradhassunk örökre; De az Attya egy ide való Lakoshoz kénszerité menni. Ó Barátom, miket nem próbáltam, hogy azt a’ szeretetre méltó gyermeket magamévá tegyem! Haszontalanok valának mérész igyekezeteim! midőn éppen szökni akartam véle, parantsolatunk érkezett a’ haza felé indúlásra. Szívem hidegen maradott el-vesztése ólta, és tompán minden gyönyörűség eránt. A’ szerentsének minden reám vesztegetett adományai sem felejtették-el vélem egykori bóldogságomat. A’ hová fordúltam, oda késért imádást érdemlő képe; oda késértek veszteségemnek gyötrő érzései –
(sóhajtva) ’s tsak a’ sírban
*sirbán
lészek mentt előlök.
Ober.
Szerentsétlen Ember! – De ki tudgya, hát ha itt ismét reá akad Gyenerális Úr?
Gyen.
Ez az egy gondolat enyhítette gyötrelmeimet, ez az egy remény élesztett-fel tsüggedéseimből, miólta Európát második ízben el hagytam. – Nyughatatlanúl várom a’ Város fel-adattatását, ’s kettőztetném az ostromot, de szívem szánja rondálni azt a’ hellyet, a’ hol Lanaszszám lakik. Ez vala neve. Már mindent tud Oberster Uram. – (Lassúbb hanggal) Mennyen, kérem, ’s járjon végére, ha él-e ő? Oberster Uram az egyedűl, a’ kire magamat bizhatom.
Ober.
De bé-eresztenek-e a’ Városba?
Gyen.
Elég leszsz ha a’ leg-közelebbik kül-városba megyen. A’ Lanaszszák familiája ismeretes az egész Indiában. De, kérem Oberster Uramat, indúllyon mindgyárt.
II. JELENÉS.
A’ GYENERÁLIS.
O HA még élsz, kedves bálvánnya szívemnek! ha azon iga alá nem vetettek vólna, a’ mellyel ijesztgettek! – Bóldogitó képzelés! szenderíts-el egy pertzentésnyiig! – – Te pedig édes Hazám, botsássd-meg, hogy a’ szerelem aggódásait egyűvé kaptsolom a’ had’ gondgyaival.
(kezét szívére tévén) Szerelem, és kötelesség régen örökös frigyet kötöttek itt! De mi ez? mitsoda zajt hallok? úgy tetszik erre közelget – –
(a’ lárma felé indúl)
III. JELENÉS.
GYENERALIS, OBERSTER.
(sietve szalad-elő.)
Gyeneral.
OBERSTER Uram-e? Tudósitást hoz? No mint van, hol van Lanaszsza? Itt-e a’ Városban?
Ober.
Meg-engedgyen Gyenerális Úr, még nem engedelmeskedhettem parantsolattyának.
Gyen.
Mi gátlotta meg?
Ober.
Egy szörnyű eset. Még most sem – Nints erőm elő-beszélleni!
Gyen.
Tsendesedgyen Oberster Uram, – Mi baj?
Ober.
Tolakodva megyen mindenfelől a’ Nép. Az útszák meg-rekedtenek…
Gyen.
Ellenünk? – ki hihette vólna ezt?
Ober.
Nem az, nem az!
*Nem az, nem az?
egészen más oka van öszve-futásának. A’ Braminok dühössége egy irtóztató innepet akar űlni. Egy fiatal Özvegy Aszszonyt még ma elevenenn égetnek-meg.
Gyen.
’S miért?
Ober.
Vallásoknak ostoba törvényei azt kívánnyák.
Gyen.
Irtóztató dolog!
Ober.
Az öszve-sereglett Nép nyughatatlanúl várja már elő-hozattatását. A’ Braminok a’ Templom udvarában állanak, ’s kezek reszket le-szedni róla drága őltözeteit, mert valami rajta van, azzal mind a’ Papok osztoznak-fel.
Gyen.
Hogy lehetne ez? hogy nézhetné tisztelettel a’ fösvénységnek, ’s kegyetlenségnek ezt a’ fertelmes triumfusát ennek a’ Népnek Religiója? – Jöjjön Oberster Uram, ’s hagygya továbbra szerelmem’ kívánságának tellyesítését. Az emberiség kötelességei elébb valók a’ szerelménél. – Mennyünk, szabadítsuk-meg a’ szerentsétlent!
Ober.
Szép, de haszontalan szándék! Hiszi-e, Gyenerális Uram, hogy egynehányad magunkkal a’ Nép vakságán, ’s a’ Papok istentelenségén győzhetünk? Nem készek-e ezek az egész Sokaságot mennyei bóldogságoknak ígéretével, ’s pokolbéli kínoknak ijesztgetéseivel a’ leg-dühösebb meg-támadásra ingerleni? Haszontalan leszsz igyekezetünk. – De… Imhol a’ Fő-Bramin az egész Papsággal.
Gyen.
Hallyuk mit akar.
IV. JELENÉS.
AZ ELŐBBIEK, FŐ-BRAMIN, BRAMINOK.
Fő-Bramin.
KI vagy te, déltzeg Keresztyén! a’ ki az idegen Nemzetek’ leg-szentebb rendtartásaikat öszve-téped, ’s egy meg-hóltt férjnek árnyékát az őtet illető ádozattól meg-fosztod? – ’s kik ezek a’ te követőid, hogy a’ Templomot, és annak szent küszöbét, és udvarát meg-fertéztetik? engemet, és e’ Papjait az Istenségnek, tsúfsággal illetnek? ’s a’ fegyver-nyugvás’ el-telését nem várván, népünket meg-támadgyák?
Gyen.
’S tselekedték ezt? – Hálá légyen tenéked, szent Isten! hogy ezt tselekedték!
Fő-Br.
Hogyan? ’s te ezt nékíek még magad hagytad-e?
Gyen.
Nem hagytam. Tulajdon érzékeny szívek adott reá parantsolatot. (az Obersternek) Mennyen Oberster Uram, tsendesítse-le őket, ’s vigyázzon, hogy semmi erőszakot ne kövessenek-el. (az Oberster el)
V. JELENÉS.
GYENERÁLIS, FŐ-BRAMIN.BRAMIN.
Gyen.
(Pauza)
DE hát te ki vagy, istentelen! a’ ki viszsza-élvén szent hívatalod’ tekíntetével, olly rendtartásokat védelmezel, mellyeket mi Európaiak elejétől fogva ámításnak neveztünk, mert ellenkeznek az emberiség’ szelíd érzéseivel? – Menny, ’s nyissd-fel Templomodat! tedd azt ezután az űldözött szenvedő Fedhetetlenség’ menedék hellyévé! Dőjtsd-fel önnön karjaiddal azt a’ nagy rakás tűzi fát, mellyen fene áldozataidat szoktad égetni, és légy így e’ tiszteltt őltözet alatt Békeségnek Hirdetője, emberiségnek Angyala! Akkor, majd akkor, ha kezedet a’ kegyetlenségtől meg-fogod mosni, – ha majd, inség, és kínok hellyett, segedelmet fogsz magad körűl terjesztgetni, és vígasztalást, akkor én-is úgy tisztellek, mint Istennek szolgáját, kinek képét most tsalárdúl viseled.
Álmélkodva látlak tégedet, de meg-rettenés, meg-indúlás nélkűl. Hijába forog boszszús szemed körűltem a’ dühösség’ szikrázásával. Hally-meg engem, Fő-Bramin, hallyatok-meg, Braminok, ti-is! Ne égjen itt többé a’ vérengező tűzi áldozat! ne halmozza hóltt test a’ hóltt testeket! Ki-tépem a’ szent füstölőt a’ papi ruhába őltözött hóhérok’ kezeiből! Úgy áldgyon-meg az Ég’, és Főld’ Teremtője, ki-tépem azt! Le kapom a’ meg-vakítottak’ szemeiről a’ vak-hit kötelékeit, ’s eltörlöm a’ dühösség óltárát Templomaitokból, hogy a’ vas járom alól meg-szabadított maradék valaha, áldgya hamvaimat, ’s így szóllyon: „Áldott, áldott légyen Montalbán, a’ ki kardot rántott az Emberiség’ el-taposott jusaiért!”
Fő-Br.
Istent káromló Keresztény, úgy szóllasz-e itt velünk mint meg-győzöttekkel.
Gyen.
Az én leg-főbb érdemem az, hogy Ember vagyok.
Fő-Br.
Én pedig Fel-kenttye vagyok Brámának!
Gyen.
Olly Istennek-e, a’ ki szívedet vérontásra ingerli?
Fő-B.
Istentelen, ne szidalmazzd őtet! Rettegj boszszújától! Minémű ellenséges szándék hozott tégedet ide, hogy szent rendtartásainkat
*réndtartásainkat
öszve-dúllyad? olly rend-tartásokat, mellyeket századok ólta tisztelve néz a’ Gangesz’ Tartománnya. Vagy talám azt hiszed, hogy esztelenűl vakmerő karokkal ama’ szent tzipreszszusokat-is ki-forgatandod töveikből, mellyek agg karjaikkal fedik-bé széles partyainkat?
Gyen.
Mihelytt az Emberiség’, ’s Hazám java kívánni fogja, azonnal.
Fő-B.
Hasztalan leszsz igyekezeted. – Az idő kemény három kérget font körűlöttök.
Gyen.
Mondgyad inkább szíved körűl, Istentelen! Minél régibb az a’ kegyetlen szokás, annál hamarább szűnnyön-meg. – Öreg, ki tiszta szívet nem bírván, e’ ruhát a’ Szentségből loptad-ki! minek nevezzelek tégedet? Papnak? Braminnak? tégedet, ki tsak ember sem vagy? mitsoda szörnyeteg szűlt téged a’ kietlen pusztákon, ’s hideg kő szirteken? mitsoda levegőt szívtál te midőn lettél? nem érzetted-e soha-is azt a’ szelíd jó szívűséget, melly az emberi szíveket segedelemre nógattya? Hah, hogy nékem kelle rá tanítani! – De úgy segéllyenek az Egek! meg-tanítlak rá, véget vetek dühösködésednek. Aludgyon-el örökre az áldozó lángja, ’s ez a’ Templom…
Fő-B.
Ne káromkodgy! (elébb lép) Üssd-által ezt a’ mejjet! tépd-ki ősz hajaimat! taszíts-le a’ sírba! ’s áldani foglak: de szentségünket meg-ne mérészeld ferteztetni. – Tudd-meg, hogy ha az áldozó-tűz lángja elalszik-is, de az a’ szent buzgóság, az az állhatatos készség, melly az örökké-valóságnak reménységén épűlt, tántoríthatatlan. Nem tudod-e, hogy mi nálunk az Istenek eránt való tisztelet a’ férj eránt való hűséggel egygyütt jár? ’S osztán a’ mi Aszszonyaink nem ismérnek nagyobb betsűletet, mint ha férjeik után önnként halhatnak-meg.
Gyen.
Ostoba betsűlet! ’s még ostobább, esztelenebb, irtóztatóbb, midőn Pap javallya.
Fő-B.
Volt ollyan idő, a’ midőn nékem-is szabad volt kevésbé érzéketlennek lenni. Láttad volna tsak azon tövisses meredekségeket, mellyeken fel-kelle másznom, míg mostani méltóságomra jutottam. Jer közelébb, számláld-meg azon seb-forradásokat, mellyekkel öszve-metéltem mejjemet. Nem keresvén a’ halált, még többet tettem – szenvedtem azt! Akkor én-is sírtam másoknak inségei felett: de az idő, és szokás könnyeimnek forrását fel-száraztották. Most tehát – (belső meg-indúlással) akár ki légy, merd még egyszer keménynek nevezni szívemet.
Gyen.
(meg-fogja kezét) Tiszteletes képű Öreg! Botsáss-meg, ha hevességem meszsze ragadott! – Szelídűlly-meg, kénszerítlek az Istenre, ’s tedd viszsza a’ maga jussaiba az emberiséget. Törőld-el ezt a’ sanyarú Törvényt, – minekelőtte még a’ Várost úgy nem nézem ismét mint Ellenség.
Fő-B.
Azt nem tselekedhetem, ha akarnám-is bár. De rajta! tégy próbát, mit tehetsz. Fojtsd-el, ha lehetséges, azt a’ megrettenni nem tudó bátorságot, azt a’ hűséget, melly a’ mi Aszszonyainkkal a’ halált megvetteti. Kapd-ki kezeikből a’ tőrt, és a’ mérget, ’s úgy dőjtögesd-fel halotti tűz-rakásainkat.
Gyen.
Hogy lehetne azt hinnem, hogy a’ ti Tartományotok illy irtóztató Aszszonyokat szűl? Nem, Pap! nem, hazudsz. Az Aszszonyi lágy szívbe nem férkezhetnek illy természet ellen való indúlatok. ’S ha tsak ugyan volna-is illy fene állat, mi tartóztathat engem? A’ ki soká kétségeskedik, tsak félig teszi-meg kötelességeit.
VI. JELENÉS.
EGY BRAMIN, ELŐBBIEK.
Bramin.
AZ Özvegy már a’ Templomban vagyon. A’ Papság téged vár, hogy gazdag őltözetét az óltárra aggathassa.
Fő-B.
Menny, ’s jelentsd hogy jövök.
Gyen.
(el-állya úttyát) Egy lépést sem! Látni akarom elébb a’ Szerentsétlent.
Fő-B.
Az lehetetlen. Az ő kötelessége az, hogy magát Idegeneknek szemei elől félre vonnya. Szent magánosságában még mi Papok sem háboríthattyuk meg.
Gyen.
Nem tudod-e, hogy a’ had minden rendtartást fel-bont?
Fő-B.
De nem bontya-fel az Istenek’ tiszteletét. – Ha lehetséges vólna-is őtet látnod, meg-nem változtathatnád végezését. Tsudálkozva, el-szégyenűlve térnél-viszsza, hogy egy olly Aszszonyt láttál, a’ kinek virtusa, ’s állhatatossága minden férjfi vitézséget felűl-halad. (Ő el. A’ más óldalon, az Oberster jön-elő)
VII. JELENÉS.
GYENERÁLIS, OBERSTER, továbbat
TISZTEK, és STRÁZSA.
Tiszt.
HA tsak fél fertályig múlatunk-is, oda leszsz minden. A’ tűz-rakást már meg-gyújtották. A’ Braminok’ dühösségeket még a’ Gouvernőr-is javallya.
Gyen.
A’ Gouvernőr-is? tsak azért kívánták a’ fegyver-nyúgvást, hogy annál szabadabban gyilkolhassanak? – Rajta, Barátim! ragadgyuk-ki kezekből az áldozatot; ’s a’ ki velünk ellenkezni mérészel, Bramin nem Bramin, hallyon-meg! – (El-akarván menni) De nem! Nem megyünk-e tovább mint illik? Kevésbbé kell-e tisztelnünk Indiában a’ fegyver-nyugvás jussát mint egyébütt? Ha nehéz-is meg-tartani a’ mértéket, győzni fogok magamon! Montalbán nem leszsz hiteszegett! Tegyünk még egy probát. A’ Gouvernőr mejjében talám emberi szív vér. – De, hát ha ő ellenkezni fog? akkor se fojtsunk-meg Népeket; akkor se sertsegtessük-bé diadalmas lobogóinkat vérrel. Jertek! Még az ártatlanság meg-mentése alatt sem szabad el-felejtkeznünk, hogy ellenségeink emberek.
III. FEL-VONÁS.
*VONAS
(A’ Templomnak Belsője. Az Oszlopok’ bóltozattyai alatt a’ meg-áldozottAszszonyoknak képei állanak.)
I. JELENÉS.
LANASZSZA.
(magában, szélnek eresztett hajjal, fejér ruhában, drága kövek nélkül, le-botsátott fekete fátyollal, mellyet a’ Templomba léptekor*lép tekor
hátra-vét)
TEHÁT nints mód többé a’ ki-szabadúlásra? Életemnek virágjában kell tehát meg-halnom? Irgalmatlan Sors! – melly nékem egyedül azért adott viszsza egy Testvért, hogy azonnal viszsza vegye. – Őtet minden bizonnyal érettem tett igyekezetei ejtették veszedelembe. – – – Hah, borzasztó tsendesség! Ismérlek! Benned ólálkodik utánnam a’ gyilkos Halál! – – Ó még sem jön, még sem jön! Bár tsak könyöröghetnék, érette, és magamért! De nem könyöröghetek. – Midőn ahhoz az isméretlen Istenhez kiáltottam-fel az elébb segedelemért, akkor el-fordúla Bráma tőlem, ’s a’ Vallásnak minden vígasztalása örökre el-hagyott. A’ mi megmaradt nálam, ez az eleven érzés volt, melly inségemet, ’s szerelmemet érezteti. Jer tehát kedves képe annak, a’ kiért olly betses vala eddig nékem az élet! (mejjéről von-elő egy képet) Vígasztally te, midőn mindenek elhagytanak. Nem változtattad-e sokszor a’ leg-síralmasabb magánosságot-is Paraditsommá? – – Jönni hallok valakit. Rejtőzz-el ismét kedves kép! Ide rejtőzz-el, ’s itt rothadgy-meg vélem egygyűtt!
II. JELENÉS.
FŐ-BRAMIN, BRAMINOK, LANASZSZA.
Fő Bramin.
HA ez a’ nyúgalmas tekíntet nem tettetés’ játéka, ha fogadásod még szívedben űl, – légy áldott énnékem, Leánya a’ szent Egeknek! Semmi sints többé e’ földön, a’ mi szívedet magához vonnya. Ez életnek múlandó örömei mitsodák azokhoz képpest, a’ mellyekkel amoda fennt fel-tserélni
*fel-tserélní
fogod? Rózsa alatt fekvő kígyók, méregbe kevertt méz, ’s hasonló azon ingoványokhoz, mellyekben sietve el-ballag a’ Szarándok’ lába, hogy el-ne süllyedgyen. Jer tehát, ’s tisztítsd meg egészen lelkedet, kedves Lanaszszám! Tekínts-fel Brámához, és vesd alája magad az örök Végezések’ rendeléseinek! Alkalmaztasd magadat Hazád szent szokásainak. Engeszteld meg férjed’ lelkét az egekkel, ’s hally-meg tsudáltatva. Maradékoknak Maradékai fogják tisztelni emlékezetedet, ’s áldani fognak, követésre érdemes Remeket! szent tettek’ Példáját. Márvány oszlop emelkedgyen-fel itten a’ Templom’ tornátzában nevednek fenn-tartására – amott pedig szent tsókkal fogadnak-el azok; a’ kik, úgy mint te, diadalmasan vívtak-meg a’ halállal.
Lan.
Betsűlet, Kötelesség, és Törvény kívánnya halálomat, – ’s erre nézve önnként megyek az áldozatra, a’ nélkűl, hogy azt vizsgállyam, ha amott bóldogságba vitetem-e, vagy talám örökre semmivé teszi a’ Mindenható azt, a’ ki a’ Természet’ rendét ideje előtt szólíttya-elő. Zúgolódás nélkűl vetem alája magamat sorsomnak. Gyávaság volna pályám’ meg-hoszszabbításán igyekezni, ha bár egészen tőlem függ-is az. Az élet énnékem teher, ’s illőbbnek látom, hogy elébe-mennyek a’ Halálnak, mint sem, hogy azt nézzem, hogy a’ Természetnek ez az Ellensége, fel-fegyverkezve minden gyötrelmekkel lassan öldököl-meg. Nézd, így várom a’ Halált! –
Fő-Br.
Áldásnak, kegyelemnek, választásnak Leánya! Mennyei ditsőséggel fogja meg-koronázni hűségedet az Isten.
Lan.
Tsak egy kívánságomnak
*kívánságomaak
– egy ártatlan, tulajdon hasznomat nem tárgyazó kívánságomnak adgy ez inség sullya alatt hellyt!
Fő-Br.
Mitsoda kívánság maradott hátra szívedben?
Lan.
Hogy én legyek a’ leg-utólsó áldozattya a’ Fanatizmusnak, ’s kegyetlenségnek! hogy az emberiség el-törőlhetetlen jusai…
Fő-Br.
Némúly-el, Boldogtalan! ki ne mond ezt az istentelen szót. Zúgolódásod meg-bánttya az Egeket. Ez el-veszi áldozatodnak egész betsét, ’s érdemtelenné tenne a’ Halhatatlanság pálma-koszorújára. – Látom, ’s fájdallom!!! látom tégedet-is el-maszlagosított az a’ méreg, a’ mellyel az Európaiak a’ mi erkőltseinket meg-vesztegetik, Isteneinket ’s szent hitünket nevetségessé tenni igyekeznek. Bukj-meg, Lanaszsza! borúlly-le a’ főld’ poráig, mellyből vétettettél, ’s víjj-meg önn magaddal Bráma, a’ kinek szenteltettél, erőtelenségedet erővé, a’ halál setét vőlgyét örömnek mezejévé váltóztattya. Alázzd-meg magadat, ’s vedd-el áldását. (Térdre esik. A’ Bramin reá-teszi kezeit, ’s így állanak egy ideig némán) E’ pillantás ólta ez a’ gondolat adgyon néked erőt: „Az egész India rám néz, ’s van olly Isten, a’ ki jutalmat ád a’ Szenvedőnek” (fel-emeltt kézzel imádkozva mégyen-el. A’ Braminok utánna)
III. JELENÉS.
LANASZSZA.
(térden állva, ’s el-keseredve néz a’ Fő-Pap után)
ÉS van olly Isten, a’ ki boszszút áll a’ szenvedőkért! – (hirtelen fel-ugrik) Mi vólt ez? Áldás? Áldásod, Pap, fejemre szállott: de szívem érzéketlen maradt alatta, és hideg. Menny! adgy illy áldást mikor átkozni fogsz akarni! – – Istenek, hol vagyok? Itt – amott – mindenütt valamerre futok, láng! – Hah, mint tsapkodnak-fel a’ rakáson! – – Ah, most – most már engem-is tsapkodnak! Segítsetek! szánnyatok-meg! Jaj nékem, hogy születtettem! (midőn el-gyengűlve dőlni akar, a’ Kis-Bramin bé-lép)
IV. JELENÉS.
KIS-BRAMIN, LANASZSZA.
Kis-Br.
(sietve mégyen felé, ’s meg-kapja az eldőlés elől)
IMHOL vagyok, édes Húgom! – Szent Isten, mi ez? Térj magadhoz! Az Ellenség Vezérét akartam fel-keresni, őt akartam meg-szabadításodra kérni.
Lan.
Hogy vethetted magad ennyire? Ó Bátyám, hát ha…
Kis-B.
Hagyd elő beszéllnem! – Nem leltem-fel őtet a’ táborban, ’s el-tsüggedve tértem viszsza. De képzeld-el meg-rezzenésemet, midőn viszsza-jövetelemkor közel a’ Templomhoz, a’ Fő-Braminnal veszekedve láttam-meg, Braminaink között. Esküdött, hogy egytől
*egyről
eggyig fel-kontzoltattya a’ kinek része lészen meg-ölettetésedben. Onnan a’ Gouvernőrhez ment – ’s mihellyt viszsza-jő, téged kíván látni.
Lan.
Engemet? – Ha szeretsz, Bátyám; ha betsűletem, ha az ő élete kedves előtted, menny, és bírd reá, hogy azt ne tselekedgye. Tudod, melly sanyarúk Törvényeink. Most nékem Idegenre tsak pillantani sem szabad többé. Menny, Bátyám, ’s tartóztasd viszsza.
Kis-Br.
Mire való ez az ellenkezés, édes Húgom? A’ mit tselekedett, azt az emberiség’ érzéséből tselekedte, minekelőtte ismért. – Láttad volna tsak, midőn éretted a’ Fő-Braminnal versengett. Majd szánakozás, és szelídség, majd ismét harag, és boszszankodás szikrázott szemeiből. Szívem el-fagyott a’ Fő-Pap’ kőszívűsége alatt; ellenben ezerszer által-akartam ölelni a’ Gyenerális térdeit; de rám vetettek tekíntetei el-ijesztettek. – Nem esmérte szívemet.
Lan.
Szavaid tiszteletet támasztanak bennem eránta. Háládatos könnyek alatt borúlnék…
Kis-Br.
Tehát magad elébe ereszted őtet? Ó tedd azt, édes Húgom!
Lan.
Nem eresztem, mert nem szabad. Ez halálom után-is gyalázattal borítana-el. Menny inkább, ’s kérd, hogy állyon-el szándékától, ’s mondgyad néki, hogy sem nem szabad őtet látnom, sem nem akarom. Hogy pedig hirtelen támadott szándékát annál könnyebben el-ólthassd, mond azt hogy egy háládatlan, egy szánakozására ’s kegyességére érdemetlen Aszszony vagyok. – – – Menny, menny!
Kis-Br.
(Szemre hányással) Bóldogtalan! – Igy adsz-e hálákat a’ segedelemért annak az Istennek, a’ kihez fel-kiáltottunk?
Lan.
(meg-ölelvén) Mit tégyek? Mit tehetek? – Ó érzem hogy meg-értem a’ halálra!
Kis-Br.
(el-lágyúlván) Lanaszsza!
Lan.
Tsak egy Halandó kedvéért kívántam vólna meg-hoszszabbítatni rövid életemet. – Ah, édes Bátyám! az a’ könny, mellyel most ortzáidat áztatom… ah! már nem él!
V. JELENÉS.
PALMIRA, AZ ELŐBBIEK.
Palmira.
(
Lanaszszához)
TÍZ tizenkét pillantás alatt itt leszsz az Ellenségi Sereg vezére. Ne tarts semmitől, kedves Barátném! Tulajdon
*Tulajdom
karjaival akar ki-ragadni veszélyedből. Most már nem tégedet féltlek, hanem őtet. Az alatt míg a’ Gouvernőrhöz ment erántad szóllani, a’ Braminok fel zúdították ellene a’ Népet. Félek hogy fegyverre kap mind
*mint
a’ két fél.
Kis-Br.
Ne rettegj érette! én magam kelek-fel védelmére. Öllyön meg inkább a’ Nép, mintsem hogy a’ fegyver nyugvás’ jusait fel-bontsa.
Lan.
’S hát ha mind te, mind ő, oda lesztek! meg fog hasadni szívem belé! Nem; nő a’ veszedelem minél tovább kések. Ereszszetek, hadd lépjek-fel az áldozatra!
Pal.
Az Istenért! mit végzettél?
Lan.
Azt tenni a’ mit kötelességem kiván.
Kis-Br.
Ójjanak az Istenek! Azt soha sem fogom engedni.
Lan.
Azt akarjátok-e tehát hogy az veszszen-el a’ ki meg-menteni akart? – Ereszsz, Bátyám! az én tüz-rakásom választtya-el őtet a’ Néptől, téged a’ Braminoktól.
Kis-Br.
(haszontalanúl tartóztatván) Lanaszsza!
VI. JELENÉS.
A’ KIS-BRAMIN, és PALMIRA.
Kis-Br.
(Palmirához)
SIESS utánna, ’s ne hagyd egy lépésnyire is! amott látom tiszteltt Barátunkat! Menny, én majd utánnad indúlok.
(Palmira el.)
Mi ér még vallyon? Bóldogtalan Lanaszsza! Átkozott Vakitás! mikor szünsz-meg már végre az ártatlanságot, ’s a’ virtust öldösni?
VII. JELENÉS.
A’ KIS-BRAMIN, GYENERÁLIS, HADNAGY, és STRÁZSA.
Gyener.
(a’ Kis-Braminhoz, a’ ki a’ Theatrumon keresztűl menni akaró Gyenerálisnak, úttyába áll)
MI kell neked?
Kis-Br.
Méltoztassál ki-hallgatni.
Gyen.
Nem ismerem-e Előljáródat? Általa mindnyájatokat ismerlek. Átok szállyon fejetekre!
Kis-Br.
Ó ha ismernél! – Nem ollyan vagyok én mint ők!
Gyen.*Geen.
Mi gondom nekem arra?
Kis-Br.
Ó tisztellt Vitéz, ha azt a’ szerentsétlen Aszszonyt ismernéd, a’ ki a’ legirtóztatóbb szokásnak leszsz mindgyárást áldozattyává…
Gyen.
Most ismerek rád. – Kémnek kűldött-ki Előljáród! – (merően néz szemeibe, ’s meg-fenyegeti) Pap! a’ te őltözeted mindent gyanússá tesz! – gyanússá még a’ szánakozást is! Ismérlek benneteket! – Oszolly előlem.
Kis-Br.
Esküszöm arra az Istenre, a’ kit te imádsz, tsalatkozol. – Ama’ szerentsétlen Aszszony inséges állapottyát ismered. Ismerd az enyémet is. – Testvére vagyok!
Gyen.
Testvére?
Kis-Br.
Úgy vagyon!
Gyen.
Isten! úgy az ő állapottya még keservesebb.
Kis-Br.
Sőt könnyebb ez által. Azt hiszed-e, hogy vérségem gyilkosságra fog lobbantani? Nem, nagy hírű Vezér! a’ tűzi áldozat egy istentelen, átkozott rend-tartás. Minden eremben a’ Húgom vére foly. – Valahol az ártatlanság meg-szabadítása felől van kérdés, ott én mindenütt ollyan vagyok, mintha Európa lett vólna Hazám.
Gyen.
Azt mond-meg először, ha Testvéred önként vetette-e alája magát ennek az áldozatnak?
Kis-Br.
Önként. Ha láttad vólna melly szelíden viselte magát, tsudálnád nagy szívét. – Néha ugyan újolag érzi állapottyának keserves vóltát. Szegény Aszszonyka! Szerelmét férjén kivűl egykoron valamelly imádott kedves bírta vólt. –
Gyen.
Lehetséges vólna e? – ’S miként nézheti ez a’ nyomorúltt hogy kedvese a’ leg-iszonyúbb halálra vettetik? Hol van ő? ’s ha itt van, nem igyekezett-e ki-szabadítani?
Kis-Br.
Szánnyad őtet! Tsillagzatai távol vidékekre vonták-el. – Ah, nemes szívű Vezér, a’ Lanaszsza meg-szabadítását tsak te tőled lehet várni.
Gyen.
(el-rezzenve) Mitsoda nevet botsátottál-ki szádon? – Lanaszszát mondád?
Kis-Br.
Igy hívják a’ Húgomat. De honnan jő el-rezzenésed? – Ne reszkess! Én kész vagyok érette…
Gyen.
(el-bódúlva*el-bó dúlva
) Lanaszszának hivják?
Kis-Br.
Igen is! – Ismered talám?
Gyen.
Lanaszsza? – – Ha ismérem e? – – Ő, a’ kit véghetetlenűl szerettem, ő van e’ Templomban? őtet akarják meg-ölni? – Mennynek főldnek Istene, segíts! (menni akar, de a’ Kis-Bramin meg-kapja)
KisBr.
Hová akasz menni?
Gyen.
Hozzá! hozzá!
KisBr.
Az lehetetlen! Veszélybe taszítaszsz mindnyájunkat. Tudd-meg, ama kőfalakat nem lehet által hatnod; a’ Nép annak tsak sejdítésére is fegyverre kél. ’S képzeld-el, ha áldozattyává lészeszsz a’ Nép dühösségének, mi leszsz Lanaszszából?
Gyen.
Fetsegésed semmit nem használ (Kardot ránt) Félre!
Kis-Br.
(El-állya az úttyát, ’s által-öleli térdeit) Az aggodalomnak e’ könnyeire, mellyeket érette húllatok! arra az Istenre kérlek, a’ kinek jóvóltoddal szolgálsz! álly-meg, álly-meg, és tsendesedgy! Mit használ ott az erő, hol setétben terjed az álnokság? Tekints azon tsudákra, mellyeket az Ég eddig tett hogy meg-szabadítsa Lanaszszát
*Lanaszát
. Hiszen te néki tsak eszköze vagy! – Vigyázz hogy hevességeddel el ne rontsd a’ mit ő akar meg-tenni!
Gyen.
Légyen úgy! – De sietnünk kell, mert kevés időnk van. Nem tudsz valamelly módot?
Kis-Br.
Tudok, de ahoz tsak akkor foghatunk, mikor minden egyéb reményünk el-enyészend. A’ Templom alatt vagyon egy tágos száraz tsatorna, mellyen ez-előtt már meg-menekedett az áldozattól egy Özvegyünk. Ezen amaz erdőig lehet el-hatni, melly a’ tenger parttyait
*partty ait
fedi-el. Rendelly oda éjfél tájban egynehány tsólnakot, ’s én Lanaszszát magam adom kezeidbe.
Gyen.
Ó Lanaszsza, mint reszketek éretted! Illy közel hozzád – és még is illy meszsze! Meg-látlak-e igazán?
Kis-Br.
Meg-látod bizonnyal. Hűségemre bízhatod magadat – tsak tsendesedgy! Térj-viszsza a’ táborba, mert itt attól tarthatsz, hogy a’ Papság rád zenditi a’ Népet.
Gyen.
Én nem félek a’ veszélytől, ’s kész vagyok…
Kis. Br.
Mi leszsz úgy Lanaszszánkból ha nem engedsz?
Gyen.*Gzen.
Engedek. – Adgy kéz-fogást! – – – De jaj, jaj néked, ’s mindnyájatoknak, ha meg-tsalsz!
Kis-Br.
Hogy teheted-fel azt rólam? Nem vagyok-e Testvére?
Gyen.
(Pauza) – – – Nyugtass-meg egészen! Jer a’ Fő-Braminhoz, ’s valld-meg az egész Nép előtt, hogy Lanaszsza Húgod.
Kis-Br.
Kivánod ezt? Ha azt tselekedném, bizonyosan másra bíznák meg-öletését; ’s siettetnék az iszonyú szempillantást. Itt a’ halogatás, és tettetés az egyetlen mód a’ szabadúlásra. Az Égnek minden boszszúja szállyon rám, ha tsalni akarlak! – – De amott jön a’ Fő-Bramin. Jaj nékem ha meg-talált látni. – Isten hozzád! Sietni fogok feléd, mihellyt lehetséges leszsz. (el)
VIII. JELENÉS.
A’ FŐ-BRAMIN, és GYENERÁLIS.
Gyen.
(elébe fut)
ISTENNEK Papja, hallgass ki még egyszer!
Fő-Br.
Mire való vólna az? Nints’ időm.
Gyen.
Irgalmazz Lanaszszának! Tőled függ egyedűl sorsa!
Fő-Br.
Mondgyad, az Istenektől, kiknek őnként ajánlotta áldozatúl magát.
Gyen.
Tőled függ, tőled egyedűl! – Pap, hagyd meg-lágyúlni el-keményűltt szívedet. Nem ismered annak betsét, a’ kit meg-áldozni szándékozol. – Nézz el-hevülésemre! nézz miként reszketek magam is, ’s te is reszkess! Öszve-ölök mindent, valaki ellenem áll.
Fő-Br.
Miólta Isteneknek szolgálok, el-tanúltam reszketni emberek előtt.
Gyen.
Jó! a’ boszszú tehát engemet tégyen Istenné! – ’s te, Pogány! te rettegj először előttem! – – Vagy el-halasztod hólnapig az áldozást, – vagy vér boszszú száll rád, és Templomodra! Ezt az élő Istenre, ’s e’ kardra fogadom, (kardot ránt) mellyet népednek vére festett bé! – Ha vigyázatra rendeltt katonáim’ szemességét meg-tsalod, ha Lanaszsza hólnapig meg szűnend lenni! – egy sem láttya meg közzűletek hólnap a’ le-szálló napot! – (a’ Fő-Braminhoz) Istentelen szívedet tulajdon magam szúrom által; Templomodnak egy köve sem marad meg a’ másikon; ’s Pagódád’ fel-dúltt halmán fogja egykor tudakozni az el-borzadott szarándok, hogy hol az a’ helly a’ hól Lanaszszát meg áldoztátok. (Int a’ seregnek, ’s el! –)
IX. JELENÉS.
A’ FŐ-BRAMIN.
(Sokáig el-hülve áll egy hellyett)
– – – ’S a’ Bráma mennykövei alszanak? – Rajta Barátim! Ha ma hagynak-el az Istenek, hagygyanak-el örökre! Az a’ veszély, a’ mellyel bennünket ez a’ Hitetlen rettegtetett, őtet magát érje! minekelőtte az éj a’ főldre veti homályos fátyolát, sorba öllye öket a’ dühös halál. – El-mégyek a’ Gouverneurhöz, ’s reá veszem, hogy a’ fegyvernyugvás idejét hoszszabítassa-meg. Mindent fogunk igérni, de semmit sem meg-tartani. – Majd midőn az India napja ennek a’ Templomnak leg felsőbb ékességeit aranyra festendi, ha akkor vérrel nem árad-meg a’ tenger, ’s ha habjai keresztyén hólttakat
*keresztyén, hólttakat
nem hánynak-ki parttyaira – ha Isteneinket szidalmazó Vezérek még él: – jó, szabadúllyon-meg Lanaszsza. – Ez a’ szent Templom légyen nevetségévé a’ népnek, – tetejét emészsze meg a’ láng, – mennyezete szakadgyon öszve felettünk, ’s a’ pokol örvendezései légyenek halotti énekem!!!
(el)
IV. FEL-VONÁS.
(a’ Theátrom egy Pagóda kerítését mutattya. Mellette jobbra kőszirt-repedések,’s túl azokon a’ meszszi tenger, innen ezen pedig, félig ki-égetett törzsökű agg tzipreszszusok látszanak. Középen áll a’ tüzi áldozatra készített fa-rakás,Balra a’ Templom oszlopattya, hová a’ Nép gyülekszik.)
I. JELENÉS.
KIS-BRAMIN’, utánna PALMIRA érkezik
(a’ Kis-Bramin lassú bús lépésekkel közelget-elő a’ Templom’ bóltozattya alatt)
Palm.
OH jó, hogy reád akadok! Siess, siess meg-menteni Lanaszszát!
Kis-Br.
Haggy-el! oda van minden reményem!
Palm.
(el-ijedve kapván-meg a’ Kis-Bramin karját) Ah!
Kis-Br.
Nem hallád éjfél tájban a’ puskák’ durrogását? Nem hallád a’ meg-támadottak’ kiáltozását segedelemért?
Palm.
Valami lármát halottam. Zúgott a’ tenger; Süvőltve szívódott végig a’ Templom bóltozattyán a’ szélvész. Lanaszsza könyörgött, én sírtam.
Kis-Br.
Az ő halálát sirattad, Bóldogtalan! Papjaink által bérelt
*bérleltt
gyilkosok ölték-meg.
Palm.
Kit?
Kis-Br.
A’ Lanaszsza tiszteltt Meg-szabadítóját!
Palm. (hirtelen sikóltással rogy-le az áldozatra készített tűz-rakás mellett)
Kis-Br.
Térj magadhoz! – Lanaszsza nem hal-meg; mert élek én!
Palm.
(sokára magához térvén) De – miként tudod – hogy –
Kis-Br.
Hajnal tájban jött viszsza egy Pap-társam. Jelen vólt ezen az iszonyatos tetten. – Nézzd, nézzd mint
*mind
libegnek még amott egynehány öszve-rontsoltt hajó-darabjaik; amott mások még most-is füstölgenek. – Halál! kínos, gyötrelmes halál azokra, a’ kik meg-gyújtották!
Palm.
Ah! a’ mi Lanaszszánk…!
Kis-Br.
Alig szállott-le az álom a’ bátran fekvök’ Seregére, midőn a’ Fő-Bramin némelly pénzen fogadttakat ki-külde, hogy az Ellenség hajóit gyújtsák-meg. Kevés idő alatt láng borította-el azokat. Tsak kettő, vagy három szabadúlhatott-meg. A’ Katonaság’ nagy része ki-lépett vala a’ partra, ’s a’ gyepen fekűdt. De midőn a’ láng’ látása által fel-riadván, a’ tűz óltására siettek, néki estek a’ miéink, ’s egytől eggyig
*egyről eggyik
le-kontzolták. Az el-esttek köztt vala Vezérek is, a’ mi Meg-szabadítónk! –
(Palmira sír) – – Sírj, Palmira! én-is sírok! De mit használnak a’ könnyek? – Menny-viszsza Barátnédhoz! esküdd
*esküdt
azt néki, hogy én el-nem hagyom. Mellette fogok utólsó tseppemig. Fel-zendíttem a’ Braminok ellen a’ Népet, ’s az Istenek ki-fognak segíteni inségeinkből!
Palm.
Hasztalan remény (le-térdel) Ha ártatlanságot kívántok áldozatra, irgalmatlan Istenek! – vegyetek engem’ Lanaszsza hellyett! (fel-kél, ’s búslakodva vonnya hátra magát)
II. JELENÉS.
A’ KIS-BRAMIN.
(fel, ’s alá járván)
TEHÁT viszsza-esél abba az örvénybe, bóldogtalan Aszszony, a’ mellyből egy érzékeny kar akart ki-ragadni? – Sőt a’ mi több, Meg-szabadítódat-is le-rántottad magaddal! – – Irtóztató eset! – ’s még-is, még-is bóldog vagy! Ah, nem ismérted őtet! őtet, a’ ki életét kotzkára vetette, hogy a’ tiedet meg-tarthassa! – Tudtad volna tsak, hogy az a’ te Kedvesed volt! – (Zaj kívülről) Mi ez? – Jaj oda vagyok! – Itt az áldozás órája! – – (habozva a’ kétséggel, ’s maga el-szánásával) – Ó Lanaszsza! – (egekre emeltt karral) Isten, a’ ki segédünkre hívánk, isméretlen jó Isten, nints-e hatalmadban tsudát tenni? te sem tudsz-e meg-szabadítani? (az éneklés közelít)
III. JELENÉS.
FŐ-BRAMIN, a’ BRAMINOK, és a’ KIS-BRAMIN, NÉP.
Fő-Bram.
BÉKESSÉG tinéktek, Indiának Lakosai! Én vagyok, a’ ki viszsza hozám közétekbe a’ Békességet. Az a’ fene Ellenség, a’ ki Istenteket szidalommal illette, a’ ki meg-maszlagítá erkőltseiteket, mondgyátok-meg, hol van most, örök halál-éj borította-el! ’S hálá légyen Isteneinknek, én valék az ő boszszú-állásoknak diadalmas eszköze. – Atyátok-fiainak lelkei, kik az ellenség által estenek-el, ki-szállottak sírjaikból, ’s boszszú-állásra ingerlettek engemet. Fel-kőltem, ’s félbe-szakasztám a’ fegyver-nyugvás’ idejét. Láttátok, hogy segédemre jött Bráma, mert a’ mi győzedelmünk ő tőle vagyon. Rajta, Népek! Ő néki adassék a’ hála
*hálá
, a’ ditsőség, és a’ magasztalás! Ez a’ nap örök innepe légyen az ő ti reátok árasztott kegyelme emlékezetének. Most tehát fogjunk az áldozathoz. A’ Bráma szent neve’ ditsőítésére lobbannyon lángokra a’ Deli
*Dely
Özvegy! –
(a’ Kis-Braminhoz) Menny, hozzd-elő Lanaszszát!
Kis-Br.
Kitsoda? én e? Nem fogom azt soha tselekedni! – – Tudd-meg, tiszteletes képű Öreg, hogy a’ te tetted egy undok, gaz tett. Öszve-tépte azoknak a’ kötelességeknek lántzait, mellyek engemet hozzád kaptsoltanak. Azon éj ólta, mellyen megtörted a’ fegyver-nyugvás’, és Népek Törvényeinek jusait, azólta gyilkosság, és gyújtogatás bélyegzette-meg homlokodat. Nem vagy érdemes, hogy többé óltáraink körűl forogj. Káromkodás azt hazudnod, hogy isteni boszszú-állásnak eszköze vagy! – Ezt mondom néked az egész Nép előtt.
Fő-Br.
Millyen vakmerőség tőled, a’ Bráma Fő-Papját dorgálni! Tartóztathattya-e még valami karomat…
Kis-Br.
(bátran elébe állván) Itt vagyok, ölly-meg, ha tetszik, – mint azt ölted-meg, a’ ki az emberiség jusai mellett kőlt-ki ellened. – Örömmel veszek-el, tsak Lanaszsza éllyen!
Fő-Br.
Istent káromló!
Kis-Br.
A’ Nép ítéllye-meg, ha az vagyok-e. Egy védelmére alkalmatlan, erőtlen Nemet akartam fel-szabadítani a’ leg-iszonyatosbb Törvény járma alól. Istentelenség-e ez? – (a’ Nép felé fordúlván) Ti, kiket az el-réműlés főldhöz szegzett, felellyetek: miért öldössük mi kegyetlenűl azokat, a’ kiket a’ leg-szentebb, leg-édesbb kötelékekkel kötött szíveinkhez a’ Természet? azokat, a’ kiktől az életet, és az életnek leg-édesebb örömeit veszszük?
Fő Br.
Hitetlen, büszke gyermek, ki szabadított-fel tégedet, Hitünknek, ’s Hazánknak szokásait itélgetni?
Kis-Br.
Az Igazság’ el-fojthatatlan érzése, és az Emberiség. Hogy lehetne az jó, hogy lehetne az igaz, a’ mit az a’ Bíró, a’ kit maga adott Vezetőmnek a’ Teremtő, hazugságnak, és tsábításnak kiált? – ’S tsudálkozz ezen felűl. Engemet Lanaszsza felé szent kötelek vonzanak. Lanaszsza nékem testvérem.
A’ Bram.
(tsudálkozó zajgással) Testvére?
Fő-Br.
Ó hallatlan gyalázat! Testvére vagy, és még-is el-akarod vonni a’ meg-áldoztatástól!
Kis-B.
Szívednek kegyetlensége, és az a’ vakság, a’ mellybe kész-akarva süllyesztetted-el magadat, annyira öszve-zavarták elmédet, hogy azt se érthesd, mit kíván a’ vérség. Lanaszszát szeretni, ’s gyilkos kezeid közzűl ki-ragadni – – ezt kívánta ez tőlem.
Fő-Br.
(egy más Braminhoz) Menny te, ’s vezesd-elő az áldozatot.(a’ Bramin el)
Fő-B.
(a’ Kis-Braminhoz) Ez a’ meg-tiszteltetés ne légyen soha tiéd. Távozz-el innen, Hiteszegett!
Kis-Br.
Nem elébb, hanem minekutánna hóhéri tisztedről, ’s azon kötelességekről, mellyekbe viszszás sorsom tévesztett, örökre le-mondandok. Ó látnád, mint pirúlok, midőn eszembe jut, melly szíves tisztelettel, ’s engedelmeskedéssel függöttem ez ideig istentelen szíved’ hagyásaitól! – Hallyátok-meg, Indiának Nemzetségei, a’ mit szám előttetek eskűszik: Színetek előtt mondok-le örökre szokásaitokról, törvényeitekről, Papságomról! (meg-szaggattya ruháját. – A’ Nép közt tseté-paté támad)
Fő-Br.
Légy tehát örökösen ki-rekesztve Hazádból, és szent Templomaiból! Űldőzzenek papi átkaim egy hellyről más hellyig, egy pusztából más pusztáig, ’s végre emészszen-meg a’ Bráma mindenható mennykövének emésztő tűze! – Oszolly szemeim elől. –
(
Kívűlről közelgetők’ kopogása, és ez a’ hangzás: Lanaszsza jön!)
Fő-Br.
Papok, mennyetek elébe az áldozatnak.
IV. JELENÉS.
AZ ELŐBBIEK. Elébb EGY BRAMIN, azután LANASZSZA, és
a’ síró GYÁSZ-ASZSZONYOK által késértetve.
ÖSZVE-TÓLDÚLTT NÉP.
Lanaszsza.
(Vadon forgó szemekkel)
HÓL vagyok? – mitsoda irtóztató késértet űldöz? – – ó most ismerek reá, a’ férjem árnyéka! – jaj, mint rettentenek szemei! – Mégyek bóldogtalan Lélek, mégyek bóldogtalan Lélek, mégyek; nyugtassd-meg magad!
Pal.
Szerentsétlen! – gyötrelmeiben meg-őrűlt!
Kis-Br.
Ó édes Húgom!
Lan.
(reá ismervén) Te vagy, Bátyám? Ölelly meg, ha késértet nem vagy. – Vallyátok-meg, igaz-e hogy meg hólt érettem? Érettem, Érettem, a’ nélkűl hogy tudta vólna ki vagyok?
Fő-Br.
Én ölettem-meg titkon!
Lan.
(néki szaladván) Kő-szívű, vérengező Öreg! Reszkess! a’ boszszú állónak kezében van már a’ kard. – Rettegj! rettegj! – már tsap vele!
Fő-Br.
Vonnyátok-el! ’s fogjatok az áldozathoz.
Lan.
Én kész vagyok. De szálly magadba, ’s képzeld-el, mint fogsz számolni halálomért.
Kis-Br.
Nem, kegyetlen, nem! nem eresztelek!
Pal.
Lanaszsza!
Lan.
Ereszszetek!
Kis-Br.
Értsd-meg tehát, minekelőtte a’ tűz rakásra fel-lépsz, egész szerentsétlenségedet! Ne add e’ kettős győzedelmet ellenségeidnek. – Az az Európai Tiszt, a’ kit szerettél, – oda van!
Lan.
Kitsoda?
Kis-Br.
Montalbán! – Ő vólt az önmaga a’ ki éretted vítt; ő vólt az, a’ kit ezek meg-öltenek.
Lan. (a’ legelevenebb kín
*leg elevenébb kin
sikóltásával) Ah! – –
(Palmira meg-kapja az el-dőlés elől)
Kis-Br.
Menny, bújj-el, ’s ély, hogy meg-hóltt kedvesednek halálát sirathassad – (nagy tsendesség)
Lan.
(nyúgodalommal és állhatatosan. Le törli könnyeit) Gyújtsák-meg a’ tűz-rakást.
Kis-Br.
Haszontalan! nem eresztelek!
Palm.
Elébb engemet öllyenek-meg!
Lan.
Hagygyatok – nintsen ő többé! – hagygyatok!
Fő-Br.
(a’ néphez, és Braminokhoz) Kapjátok ki kezeikből!
Kis-Br.
(azokhoz, a’ kik félre vonták Lanaszszától) Kő szívűek, ki vonhat-el engem ő tőle? – – Lanaszsza fel lép a’ tűz rakásra, mellyet a’ Papság mindenik óldala felől kezd gyújtani. – Palmira sikóltva rogy-le)
Fő-Br.
(a’ Kis-Braminra mutatván) Vessétek a’ tűzbe ezt is!
Kis-Br.
Áldásod sohá sem vólt nékem olly kedves, mint ez a’ halálos rendelés. – Véled egygyütt halok-meg, kedves Húgom! (midőn fel-lép a’ tűz-rakásra, kivűlről fegyver tsörgetés, és mérges zaj hallatszik)
Fő-Br.
Mi ez? mit jelent ez a’ lárma?
UTOLSÓ JELENÉS.
Az ELÖBBIEK. EGY INDIAI TISZT,
’s utánna INDIAI KATONASÁG. – EURÓPAI Sereg.
Ind. Tisz.
ODA vagyunk! – szaladgyatok!
(a’ nép tolongással iramodik ki a’ Templom kerítésén, öszve-zavarodás mindenfelé.) Itt az Ellenség! Itt az Ellenség!
ezt kiálttya minden száj. Az Indiai sereg közzűl egynehányan*egynehanyan
kardra kelnek, de mind el-hullanak. Az Európaik elfoglallyák a’ Theatrumot. Elő-jön Montalbán is, ’s fel-szalad a’ tűz rakásra, ’s le-kapja Lanaszszát, ’s le ugrik véle. – A’ tüzet el-ólttyák.
Fő-Br.
(elébe vetvén magát a’ Montalbán seregének) Egy lépést se tovább! Ez a’ helly szent helly! (a’ Katonaság dühös boszszúval rohan reá. A’ Fő-Bramin el-esik; a’ többiek szaladnak)
Gyen.
Hálá tenéked, Isten! – Lanaszsza… meg van mentve.
Lan.
Ő az! ő! – Montalbán!
Gyen.*Gzen.
Enyém vagy tehát tsak ugyan, örök bálvánnya szívemnek!
Lan.
Meg-szabadítóm!
Fő-Br.
(haldokolva. Egynehány Európai Katona karjain, kik rajta segíteni akarnának) Jaj nékem!
Gyen.
Mitsoda ez? (a’ Katonákhoz) Nyomorúlttak, nem parantsoltam-e meg, hogy senki se bántsa?
Tisz.
Vakmerően ellene szegeszte magát embereinknek. Oktalansága miatt esett-el.
Gyen.
Menny-hát, szerentsétlen, a’ hová tsillagzataid hívnak. Az ég úgy botsássa-meg gonoszságaidat, mint én! (Barátságosan meg-fogja kezét, de el-tollya a’ Fő-Bramin)
Fő-Br.
(heregve) Bráma, álly boszszút – érettem – és magadért –
Gyen.
Vigyétek félre, ’s hagygyátok tsendesen ki múlni. (el-vitetik) semmi se szakaszsza félbe fel-virradtt bóldogságomat. – Lanaszszám, enyém vagy?
Lan.
(nyakába borúlva) Tiéd – és örökre!
Kis-Br.
Ó szerentsés óra!
Gyen.
Most kezdem már betsűlni életemet, midőn azt néked ’s véled élhetem!
Gyen.
Tsak egy két pertzentésig késtem vólna, nem leltelek vólna többé életben. Ravaszkodással kellett élnem. Azon tenger öbölbe vontam félre magamat, melly a’ Vár nap keleti bástyáit veszi körűl; ’s ki hirdettettem, hogy az éjjeli meg-támadás engemet is meg-ölt. Végre midőn láttam hogy erre az irtóztató inneplésre mindenek együvé gyűltenek, ’s az egész Várost véletlenűl fogom ellephetni, elő-jöttem, ’s az az Isten, a’ ki az ártatlanságnak védelmére kél, erőt adott karomnak. – Meg-mentettelek, édes Lanaszszám!
Kis-Br.
Meg-szabadítás Istene
*Istenne
! néked légyen ezen túl szentelve életünk!
Gyen.
Hólnap leszsz meg-kereszteltetéstek innepe, (Lanaszszához) ’s a’ mi öszvekelésünknek! – (le-vonnya sűvegét, ’s fel néz az Egekre) Pillants áldással alá! Fogadd el kegyesen azt a’ mit néked szívünk nyújt! Rontsd-öszve ezt a’ Vérengezés, és Vakság lakhellyét! – Annak, a’ ki meg-mentette az ártatlanságot! az örök Irgalmazónak tiszteletére emellyünk itt Templomot! ’s minden nyelv, minden ajak magasztallya őtet!