Májusnak 27dike vala az, 1770., midőn a’ Sicíliai hegyek’ atyját, a’ tiszteletes Etnát, bejárni Cattaniából virradtakor megindulánk. Lábait és temérdek derekait igen sűrüen ellepték azok az apróbb hegyek mellyeket az magából kiokádozott.
Az egész hegységet igen alkalmatosan három regiókra lehet felosztani: az alsó a’ termékeny, a’ közepső az erdős, a’ felső a’ kopasz. Ez a’ három regio clímájára ’s prodüktjeire nézve annyira külömböz egymástól mint a’ földnek három öve. A’ termékeny mintegy tizennégy olasz, három magyar mértföldnyire nyúl-el az Etna’ lábai körül, ’s a’ legtermékenyebb tartomány eggyszersmind a’ legszebb is. Nagyobb részént ugyan lávából áll, de a’ sok századok a’ lávát igen kövér agyaggá változtatták-el. Cattaniában barometerünk 29 : 8½t mutatott, de Nicolosiában már
*Nicolosiá-már
27 : 1½re leltük leszállva, ’s itt a’ clíma, ámbár Nocolosia Cattaniánál háromezer lépésnyinél nem áll magasabban, egészen más clímának tetszett. Cattaniában vége volt az aratásnak, ’s a’ meleget alig lehetett tűrni. Nicolosiában a’ meleg mérséklett volt, ’s sok helyen még zöld vetést láttunk.
Kalauzunk eggy Cyclopsz nevű lakos vala, kire a’ nevezet talán onnan ragadott, mivel, a’ közönséges vélekedés szerént, az Etnát nálánál senki nem ismeri jobban. Másfél óráig tartott terhes útunk után beérénk az erdős regioba, ’s úgy tetszett, hogy nem más tartományba, hanem más világba léptünk. A’ kevéssel ezelőtt még hév sőt rekkenő lég enyhhé ’s hűssé vált; a’ földet arómai illatú fűvek lepték-el, ’s minden lengezet új édes illattal impregnálva lehelle reánk. Ennek a’ regiónak némelly részei ollyan paradízek voltak, a’ millyeknél szebbeket a’ legelevenebb képzelés sem alkothat.
Itt szoros szomszédságban állanak a’ természetnek legszebb scénjei a’ legrettentőbbekkel. A’ még nem épen régen tüzet és hamut okádó torkolatok a’ bujaságig vannak behintve virágokkal ’s eleven színü csemetékkel. Ama’ szirton melly még nem régen feketén és kopaszon áll vala, most ízletes gyümölcs csalogatja a’ vándort; ’s ez most kényén ballag a’ virágok’ puha párnáin, ’s feledi hogy a’ pokolnak minden rémítése lábai alatt ólálkodik, ’s alatta nehányszáz lépésnyire eggy egész tűztenger hányja zajos hullámjait. Ha pedig szemeit a’ hegy’ tetőjére emeli, két örök eggyüttlétre ’s örök viaskodásra esküdt eleményt lát; eggy megmérhetetlen tűzaknát a’ hónak szintén közepette, mellyet az legdühösbb lángjaival sem tud megolvasztani, és mértföldekre terjedett hótartományt a’ tűzkohok körül, mellyet a’ temérdek hó sikeretlen igyekezetekkel oltogat.
Első nap nem sokkal hatottunk beljebb az Etnának erdős regiója’ közepénél, ’s még napszállat előtt eggy lávabarlangban fogánk szállást mellyet a’ télben itt tanyázó vadkecskékről Kecskebarlangnak hívnak a’ lakosok. A’ kilátás innen határtalan volt, ’s el nem tudánk telni a’ sok nagy és szép tárgyak’ szemléltében. Nékem kedvem érkezék a’ nap’ elhunytát azon apróbb hegyeknek eggyikéről nézni-végig mellyek az Etnát olly nagy számban lepik-el, ’s legjobbik öszvérünknek hátán sok bajjal még jókor értem-fel a’ tetőre. Jutalmam a’ legszebb látás lett. Szemem előtt fekvék az egész Sicília, környülölelő tengerével ’s minden apró szigeteivel. A’ Semetusz’ csavargása, a’ Hybla’ omladékjai, a’ sok régi városok, a’ gazdag szőlők és holdföldek a’ hegynek aljában, a’ számba-vehetetlen hegyek’ csúcsai épen alattam, a’ legszebb scént terjeszték előmbe. A’ Vezúv’ torkolatjai nincsenek olly nagyok mint az ezekéi. Itten már a’ legboglyosabb tölgyek állanak, ’s tövöket a’ legkövérbb föld lepte-el. Úgy tapasztalám hogy ez a’ regio, nem külömben mint az alsó is, lávából áll: de a’ lávát olly vastagon lepte-el a’ föld hogy azt most már csak a’ vizek’ árkaiban láthatni. Némelly árkokban ötven sőt hatvan lábnyira is ki vala mosva a’ föld. Melly igen réginek kiáltja csak ez is a’ hegynek okádozásait!
Mihelytt elsetétedék a’ barlangba búvánk, alunni, de alvásunkat eggy jobbra-fekvő hegy’ roppanása félbe szakasztá. Az magából, nagy massza gőzt bocsátott-ki ’s nehány ízben ollyakat szóllott mint valamelly távol ágyú’ durranása; de tüzet nem láttunk. – Ez a’ hegy az 1766diki okádékból lett, ’s tüze még eddig sem ége-ki, négy esztendős lávája még eddig sem hidegüle-meg. Némelly helyeken kétszáz lábnyi mélységeket is betöltött, ’s épen az illy helyeken tartotta-meg legnagyobb melegségét.
Minekutána tanyánkban száraz faleveleken nehány órát aluvánk, tizeneggykor felébredtünk, ’s enni-valónknak eggy részét magunkhoz vévén, útnak indulánk. Most vala Cyclopszunknak módja megmutatni hogy ő járatos az Etnán, ’s mi őtet egész bízakodással követtük valamerre vitt. Sokszor olly iszonyu mélységeken ’s sivatagságokon vezete keresztül hova talán soha emberi nyom nem hágott; néha rémítő erdőségen vitt-el, melly meglehet, hogy a’ szemnek nappal kedves volt volna: de most az éji homály, a’ fák’ suhogása, a’ hegy’ tompa bődűletei, ’s az alattunk elterjedett határtalan Oceán szent rettegéssel leptek-el. Gyakorta idomtalan lávasziklákon látánk magunkat, honnan, ha öszvéreink a’ lépést elhibázták volna, a’ legrettenetesbb mélységbe omlottunk volna le. De a’ Cyclopsz e’ veszélyeken nagy magába-bízakodással vive-keresztül ’s mintegy két óra alatt a’ középső regióból kiléptünk, ’s hátra-hagyánk az Etna’ erdőségeit, mellyek ide úgy látszottak, mint valamelly félelmes meredekség a’ hegy’ oldalán.
Itt hónál és jégnél nem látánk egyebet magunk előtt, ’s ez annyira elrémíte, hogy nem sokba mult hogy meg nem fordúlánk. E’ hómezőség’ közepéből emelkedett-fel az Etna’ legmagasbb csúcsa, ’s szörnyü gőztest szívárgott-ki belőle. Még nevelte rettegésünket a’ mit a’ Cyclopsz némelly itt-járt útasoknak szerencsétlenségeik felől beszéllt. Végre abban állapodánk-meg hogy öszvéreink maradjanak az erdőben, magunk pedig gyalog menjünk tovább. Kalaúzunk bíztatott hogy ha fáradtan érezzük magunkat bátran megpihenhetünk, mert elég időnk vagyon; ’s a’ hátravaló út nem tartván messzebb hét olasz, mintegy másfél magyar, mértföldnyinél, még nap’ felkölte előtt a’ csúcshoz érhetünk.
Elindulánk tehát, ’s eggy darabig könnyen mentünk, mert az út nem vala meredek, ’s a’ hó meglohadt. De tovább jutván-előre, a’ hó nagyobb volt, ’s gyaloglásunk terhesebb leve. Mindazáltal elvégeztük magunkban hogy bár mi ér, kiálljuk; ’s Hadrián Császárnak és Plátónak példájik, kik ide azért másztak hogy a’ nap’ feljöttét az Etnáról láthassák, mint mi mostan, változhatatlanná tevék szándékunkat.
Képzelhetetlen baj és fáradság után még virradta előtt eggy régi épűlet’ omladékához értünk, mellyet itt a’ Philosophusz’ tornyának hívnak, mert azt beszéllik hogy azt Empedoclesz olly végre építette, hogy itt lakván, kiismerhesse az Etna’ természetét. Mások azt állítják hogy az eggy Vulcánnak-szentelt templom vala; kinek műhelye, – hol az Istenek’ és emberek’ atyjának mindenható mennyköveket, Marsz sógornak pedig drót hálót csinált, – a’ mint azt az egész világ tudja, az Etnán volt.
Végre világosodni kezde. Az eget a’ legtisztább, a’ legvídámabb reggel lepte-be, ’s boltozatja a’ legfelségesebb fényben ragyogott. Ennek szemlélése sokkal hathatósabban illeté-meg itt lelkeinket mint oda alant. Jó ideig okát meg nem tudánk magyarázni, míg végre csudálkozva látánk hogy sokkal számosbb csillagot és mind eggyikét sokkal tisztábban látjuk. A’ fejérszínü tejút úgy látszott, mint valamelly végigfutó tiszta láng, ’s szemeink üveg nélkül is sok rakás ollyan csillagokat vettenek-ki mellyeket alólról látni lehetetlen.
Ennek természetes oka az hogy tíz-tizenkétezer lábnyi vastagságu párázaton túl valánk, melly minden ragyogást elnyel vagy legalább elgyengít, míg a’ föld’ színéig hathat. Almélkodva nézénk sokáig, ’s felkiáltozánk: Oh, miért nem állhat itt Spekula! – Ha Empedoclesz a’ Galiléi’ szemeivel bírt volna itt, melly felfedezéseket tehetett vala! – Hogy Jupiter láthatatlan volt, nagyon sajnáltuk, mert, úgy hiszem, nehány csatlósait üveg nélkül is bizonyosan kifogtuk volna láthatni, ’s annyival inkább ki azon telescóp’ segédjével melly zsebemben volt. Látánk nehanyat azon meteoronok közzül is mellyeket csillagtisztúlásnak neveznek; ’s azok olly magasan látszának lenni felettünk, mintha alólról láttuk volna; honnan azt húzom-ki hogy e’ testek sokkal magasabb légi öbölben tészik futásokat a’ mi atmoszphaeránk’ határozatjainál.
Minekutána e’ tárgyakat jó ideig néztük, tovább indúlánk’, ’s az Etna’ legnagyobb kelyhe’ széléhez jutottunk-el. Az tökéletesen kerek, mindenfelől eggyeránt emelkedik, ’s hamuból ’s azon egyéb kiégett masszából áll mellyeket a’ Volkán’ szája melly e’ kehelynek épen közepében látszik, hánya-ki. Ez a’ hely nyugvó-helyünkről feketének tetszett, pedig egészen hó alatt fekszik, de a’ hó halmozott hamu alatt vala; mellyet annál nagyobb szerencsének állíthatánk, mivel külömben a’ hó’ jégbőre miatt lehetetlen volt volna ide jutnunk. Eggy órányi mászkálás után olly helyre értünk, a’ hol nem vala hó, ’s a’ hegyből valami kedves meleg pára gőzölgött. Itt a’ barometer 19 : 6½t mutatott, a’ thermometert pedig csudálkozva láttam három garáddal alább esve a’ jégpontnál; ’s minekelőtte a’ hegytetőről elmennénk, még két garáddal szállott alább, tudnillik 27re. Innen még mintegy kilenczszáz lábnyi magasságra volt a’ hegy’ legfőbb csúcsa, hova még eléggé korán érénk-fel a’ természet’ legpompásabb scénjét láthatni.
De itt felakad minden leírás; mert soha nem merészlett emberi képzelés illy kibeszéllhetetlen illy nagy scén felől képet teremteni; ’s talán az egész ég alatt sincs pont a’ hol ennyi nagy tárgy gyülekeznék-öszve. Az a’ szörnyü magasság a’ földnek sík színe felett melly itt eggy pontba vonódik, minden szomszéd hegy ’s egyéb tárgy nélkül mellyen az alá-tekintő szem megpihenhetne – ez a’ tető eggy fenektelen akna’ szélén melly olly koros mint a’ világ, és a’ melly recsegő dörgésekkel tűzözönt ’s égő sziklákat hánya-ki gyakorta; és osztán eggy határt nem ismerő kinézés a’ természetnek olly sok és olly igen szép környeire.
Az előjött Nap lassan-lassan felvilágítá az eget, ’s ámbár gyengén, kimutatta előttünk az egész határtalan kilátást. Öszvelegyedve látszott víz és száraz, mintha még a’ maga chaoszában feküdnék; még a’ világosság nem vala elválasztva a’ setétségtől, míg végre a’ Reggel előjöve, ’s a’ választás’ nagy munkáját megtevé. A’ csillagok elaludtak, az árny elmult, az erdők, mellyek kevéssel ezelőtt még szörnyü mélységeknek tetszettek, eleven színekkel állottak előttünk, ’s új teremtést alkottanak. Mindég inkább inkább fejtődött-ki a’ scén, a’ horizon mindenfelé terjedett-el, míg végre a’ Nap, mint valamelly hatalmas Teremtő, keleten kijöve, ’s festő súgáraival e’ képzelhetetlen látványt elvégezte. Varázslatnak tetszett minden, ’s alig hitetheténk-el magunkat hogy honni világunkban vagyunk. Illy tárgyakhoz nem szokott érzékeink tompák ’s erőtlenek voltak, ’s csak bizonyos idő mulva tudák azokat egymástól megkülömböztetni, felőlök ítéletet hozni. Közttünk és a’ vizekből kiemelkedni látszó nap között végetlen tér feküdött; a’ Lipari, Panári, Alicúdi szigetek, ’s a’ füstölgő-csúcsu Sztrombolo és Volcáno lábaink alatt valának; Siciliát úgy láttuk-ki minteggy geographiai abroszt, ’s a’ folyamok első forrásoktól kezdve szinte addig hol tengerbe szakadnak, szemeink előtt csapongottak-el. Eggy szóval, látásunk előtt mindenfelé határtalan nyílás nyúla-el, semmi tárgy nem állott útjában, a’ látás a’ megmérhetetlen ürben eltévedett, ’s egyedül szemeink’ gyenge-voltoknak kell tulajdonítanunk hogy Afrikának, sőt Gréciának is, széleit ki nem láthatánk, mert azok horizonunk alatt voltak.
E’ hegynek üres kelyhe melly a’ maga kerületében mintegy négy mértföldet fog tenni, lassu sippadással vonja-be a’ közepét, ’s eggy tökéletes amphitheáter lesz. Nehány helyeken e’ töltsér’ üregében kéngőzből támadott felhők emelkednek mellyek nehezebbek lévén a’ körüllebegő légnél, nem füst gyanánt oszlanak-széllyel, hanem mihelytt a’ kehelyből kiérnek, úgy hömbergenek-le, mint valamelly patak a’ hegy’ oldalain, míg az atmoszphaerának olly környékébe jutnak melly olly nehéz mint ők, és itt osztán a’ szerént kezdenek úszni a’ mint a’ szél hajtja. A’ töltsér’ üre belől olly forró hogy csaknem lehetetlen belé menni, melly külömben is igen veszedelmes volna, mert feneke némelly helyeken olly parázs hogy a’ belé-lépett emberek bészakadtak, ’s vakmérőségekért életekkel lakoltak.
Közel a’ töltsér’ középpontjához van az Etna’ legnagyobb aknája, ez a’ minden századokon végig nevezetes irtóztató lyuk. Iszonyodással és rettegéssel szemléltük azt, ’s nem csudáltuk, hogy a’ Vakhit a’ kárhozatra-hánytak’ lakjának nézte. Mert ha meggondoljuk megmérhetetlen mélységét, azt a’ szörnyü üreget mellyből annyi láva lökődött-ki, és a’ föld-alatti tűznek azt a’ nagy erejét melly ezt a’ lávát olly bámulásra-méltó magasságig lövi-fel, azt mintegy úszva tartja a’ légben, és a’ töltsér’ legfelsőbb szélén a’ legrettenetesbb symptómok alatt kitolja, kénytelenek vagyunk megvallani hogy a’ legelevenebb képzelés a’ poklot minden rettentéseivel sem festheti olly rettenetesnek mint ezt itt a’ természet.
Megjegyzették, és tulajdon tapasztalásom után is mondhatom, nem ok nélkül, hogy a’ legmagasbb hegyeken, hol a’ lég igen vékony és tiszta, és a’ hol a’ testet vastag gőzök’ terhe nem nyomja, az elme szabadabban tészi a’ maga munkájit, ’s test és lélek megkönnyedve érezik magokat. Úgy tetszék hogy meghaladván az emberek által lakott tájat, minden alacsonyabb, minden közönséges érezések elmaradtanak volna tőlünk, mintha a’ lélek, midőn az étheri regióhoz közelített, földi ösztöneit levetkezte ’s változhatatlan tisztaságba öltözött volna. Bizony maga a’ fennlétel is elegendő, philosophiát lehellni azokba a’ kik ide járulnak, ’s Empedoclesznek jó oka volt itten választani lakot.