A Bécsi Polizey, velem 1815.
Nevekedni kezdvén leányom, egy franczia nyelvű nevelőről gondoskodám, s másoknak tanácsára a Hernalsi leánynevelő-ház asszony-directorának írtam, hogy számomra válasszon egyet. – A Feleségemnek azon örömet akarám adni, hogy lássa meg még egyszer a Bécsi Salesiánák’ klastromát, hol 16 esztendős koráig s 9 esztendeig neveltetett, s anyjának felöltözött apácza két testvéreit; s így vele es Zseni leányommal hazulról april. 10d. megindúltam s 25d. Bécsben megérkeztem.
A két apácza meg vala kérve előre, hogy nékünk a klastrom szomszédjában szerezne szállást, mert feleségem minden üres idejét közttök akarja tölteni; s azok feleltek, hogy a szállás készen vár. Felérvén Bécsbe, megállánk a Klastrom előtt, s én beugrám, megrántám a csengettyűt, s kértem a rostalyuku bádog ablak megett űlőt, hogy hozzám a’ két gróf Rogendorff kisasszonynak egyikét vagy másikát hivatná-le. Az tudni akará nevemet. Sind sie das, lieber Vetter, mondá nekem a rostalyukú ablak mellől Stanislás, a mind két szemére vakká lett idősbb testvére a napamnak; und wo ist unsere Sophie? Sie werden bey uns logiert.
Nein, E[uer] Gnaden, felelék; ich bleibe von Sophie nicht einmal für die ein par Wochen, die wir hier zu verweilen gedenken, entfernt. Stanislas azt felelé, hogy a Klastromnak egy külső udvara is van, hol két uraságok tarthatnak szállást; az egyike ezeknek falun tölti a nyarat, s szobáji ingyen lesznek szolgálatunkra. A szekér tehát beálla.
Midőn másnap reggel még ágyban volnánk, frajczimerünk, egy német leány, be lép hozzánk, hogy valami asszonyság akar velünk szóllani. – Én ugymond Generális Gróf Büssyné vagyok, szül. Báró Luzsinszky, Győr tájékáról. Ti még nem gondoskodhatátok asztalotok felől, s férjem kér, ebédeljetek nálam. A generalisné ugyanazon udvaron tarta szállást.
A már ősz de még eleven Generalis franczia izlésü s könyüségü ember volt, a Generalisné vénnek lattszék mellette; ő szép soha nem volt. Ebéd után ők is a városba mentek, s gyalog. Sophie nénjeiért a klastromban maradt. Én késő tértem meg a theátrumból a lyányommal.
Midőn a Generalis haza tért kérdést teve, ha a háznál vagyunk-e; feleségestül együtt meglátogaták Sophiet, s kérték, vacsoráljon velek. Sophie felment.
Asszonyom, mondá Büssy, én ebéd után a Városba menék, s elbeszéllém, mely szép ismeretséget csináltam férjeddel, mint örvendek, hogy kedves és oktató társaságában tölthettem egy két órát, s elijedve hallám, hogy neki Catechismusa volt, hogy ő fogságot szenvede. Igen is, Generalis úr, felele Sophie, et il en est fier, ezt veté mellé, s csak később ezt, mert már most kiki tudja, hogy ártatlan volt. Szóljon Generalis úr vele, ha tetszik; ő nem pirúl szerencsétlensége felől szóllani.
Estve mindjárt Sophie nekem ezt elmondá, s én nevettem. A Policzeynak, mondám, gondja vagyon reám; de azt előre tudtam. A Generalis más nap is ebédre híva. Uram, mondám néki, a feleségem tudatá velem, hogy te tudósítva vagy szerencsétlenségem felől. Az nem engedé, hogy legkisebbet mondjak, s nehány ízben szavamba ugratott, hogy más tárgyra fordítson.
Nekem a világ’ dolgaira nem vala gondom; nekem nem a congressus kelle, hanem képek, kertek, theátrum. Bécsi mulatásomnak az az öröme is leve, hogy jelen leheték, midőn a Gőthe’ Iphigeniáját játszák. Velem lévén mindég Zseni és Fräulein Loyan, a császári lózsi alatt fogtam helyt, hogy jobb karom hozzá ére az alsó lózsi’ karfájához, s benn ott két csillagos úr űle, a Szent István’ keresztjével. Zseni csak magyarúl beszéllt, s nem érté mind a mi a szinen mondatott. A két úr le nem voná szemét a gyermekről, ki itt talpon álla székén, s jobbjával nyakamat ölelte körül. – Welche Sprache spricht doch das Kind? kérdé egyike a másikát. – Ma fille parle aucune antre langue que la hongraise, mondám nekik, magamat tisztelettel meghajtván. – Ah, la petite hongraise! la petite hongraise! mondá a két udvarnok. S fogadom, hogy akkor estve nem egyébről folya beszédek a vacsoránál.
A Polizeytól nem volt semmi bántásom, mert rá okot nem adtam, s a ki tiszta, nem retteg. De az ártatlanság nem menti-meg az embert a bajtól. – Harmad nappal az előtt hogy Bécsből elindúlúnk, a mint estve szállásomra értem, Sophie jelenti, hogy Gróf Armansperg holnap reggeli 9kor magához vár; vigyem hozzá papirosaimat. – Nem értetted jól izenetét, mondám; soha nem hallottam nevét. – Sophie kezembe adá komornyikja’ sorait.
Kelepczében vagyok, mondám, s egész éjjel nem hunytam be szemeimet. De szólljak-e Sophienak? Hát ha rettegésem haszontalan? – Elvégeztem, hogy nem szóllok.
Nyolcz órakor mondám neki: Kisérj-be a kapuig; a nap gyönyörű. A glaczin összecsókolám őtet és a gyermeket, s mentem.
Beérvén a komornyik sorai szerint az Urak-utczájába, s látván a házszámát, rá-ismerék a Liechtenstein Herczeg házára. Grof Armansperg itt? kérdém a portástól. Austriai? „Nem az, Bajor.” – Hála istennek, úgy rettegésem hasztalan volt.
Cselédjei csizmákat viasszozának a folyosón. – A gróf fenn van? Excellenz? – Nem az –
Egy fiatal, kövérke úr frakk nélkül, nyitott inggel, kinéze az ablakon. Gróf úr, mondám, én megjelentem parancsára. – A gróf megzavarva látszott.
Sie nehmen Copieen?
Was für Copieen?
Nun was Ihnen vorgelegt werden wird.
Nem értettem. – Uram, Gróf úr megtévedésben lesz; talán autographiai dolgokat ért a szón. Ha a darabokat még nem bírnám, igen is, kész leszek alkuba ereszkedni.
Mint én nem értettem a Grófot, úgy a Gróf nem engem. Most tehát néki-ereszkedék a magyarázatnak. – Ő egy nótát akar beadni a Congressusnak Királya nevében, s a Policzeyhoz külde egy szépíróért, s a Policzey neki engem neveze meg. Már harmadik ízben látja magát megcsalva; mert neki mutatja mind culturám, mind külsőm, hogy én nem arra vagyok teremtve, hogy kenyeremet másolással keressem.
Köszönöm a Gróf úr jó vélekedését, mondám neki; én valóban parancsát csak azért sem teljesíthetem, mert már holnap után visszatérek az én sehr geliebtes Vaterland-omba
*In mein sehr geliebtes Vaterland, mondám, s expressióval az epithetumot a maga adverbiumával. [Kazinczy Ferenc megjegyzése]
, Magyarországra. Gróf úr a Bécsi Policzey alacsonyságát nem értheti, nékem pedig azt magyaráznom nem szabad; de ohajtanám, hogy Gróf úr venné magának azt a fáradságot, s tudakozódnék, mi forog itt fenn, hogy ezt a nem tiszta mesterséget érthesse. Rólam kártétel nélkül pattan-le a tompa nyil.
Ezzel tőle elválék, s repültem feleségem s lyányom karjai közé, s elbeszéllém Sophienak, mért töltém álmatlanul az éjt.