Budán, Júniusnak 5dikén, 1795.*Milyen öröme lehete ennek megolvasása felett Cons[iliarius] Reg[alium] Director Németh János urnak, kinek hirével, engedelmével vala irva e levél, és a kinek ezt be kelle mutatni. KF. [Kazinczy Ferenc autográf jegyzete]
Édes Asszonyám!
Uram Bátyám András Úr, és az Öcsém megnyerték Méltóságos Cons[iliarius] Director Úrnak azt az engedelmét hogy hozzám jöhessenek, és ez előtt mintegy egy órával nálam voltak. Még nem csendesedett el az örömtől úgy annyira a’ vérem, hogy öszvezavarodott érzéseim szókat találjanak annak előadására, a’ mit látások bennem támasztott; de hiszen azt elképzelheti Asszonyám, ha én nem mondom is. Öröm, háladatosság, szégyen hogy nevünkre gyalázatot vontam, és valóságos sajnállása annak hogy ennyi bajt, gondot, fáradságot, sírást okoztam. Ezek voltak azok az indúlatok, a’ mellyek elborítottak.
’S kinek okoztam több és mélyebb keserűséget, mardosóbb gondot és aggódást, mint Asszonyámnak! – Engedjen meg miattok, édes Asszonyám, és most, minekutánna a’ Királyi Kegyelmesség mindent visszaadott, az egy szeplőtelen néven kivűl, örvendjen annak az életemnek, mellyet ezelőtt hat esztendővel a’ betegség, most egy szerencsétlen és meg nem gondolt lépésem vitt a’ sír’ széléig. – Az a’ rabság, mellyet fél esztendő ólta szenvedek, az a’ kincsér, mellyet ötven kilencz nap hordottam, okosabbá tett! és – jobbá is!
Minden vigasztalásom annak a’ gyalázatnak érzésében, a’ mellyet magamra, szüléimre, és egész házunkra vontam, az, hogy cselekedetem gonoszság nélkűl való, és hogy a’ barátságra való gondolatlan támaszkodás által esett csúf bukásom. Megcsaltak bennünket! De méltán szenvedek, bár csak megcsalattattam is; mert az illyetén csalattatás nincs vétek nélkűl.
Melly kegyességgel bántanak velünk Előljáróink, melly szeretetre ’s tiszteletre méltó emberekre bízattattunk, elbeszélhette Miklós Öcsém, a ki szerencsés vólt Kapitány Novák Úrban nem csak egy jó, hanem egy tudományok által cultivált derék és érzékeny szívű emberre is akadni. Kamerlauf Urat csak egyszer láttam. Az a’ jó öreg, mint szintén Kapitány Novák Úr is, különösen látszattak az öcsémet szeretni, és ez nékem nagy örömömre vólt. – Az én Gondviselőim Hadnagy Astleitner Úr, és Comiss[arius] Bescherer Uram. Az első egy két ízben sírt velem; az pedig nem kevés a’ nyomorúságot szenvedőknek; a’ második sokszor tőltötte vélem idejét, ’s nékem kedves könyveket szerzett öszve Ismerőseinél; mind kettejek pedig, még akkor is, midőn a’ halálos sententia ki vólt rám mondva, velem egész kéméléssel, emberiséggel, szánással bántak. Ennek a’ két jó embernek, és Kapitány Novák Úrnak, a’ ki ámbár más ház vagyon alatta, sok ízben eljött hozzám, kimondhatatlanúl sokat köszönök.
A Királyi Tábla a’ maga sentencziáját Májusnak 8dikán, a’ septemvirátus Májusnak 16kán, a’ megkegyelmező Királyi Levelet pedig Júniusnak első napján publicálta előttem. – A’ két elsőt csak egészen elfásodva hallottam, vagy hogy előre elláttam, hogy az Itélő Székeknek szorosan a’ Törvénynek szavai szerint kell itélniek, vagy hogy a’ Királyi Kegyelem mélységében erős hiedelmem vólt. De a’ Királyi Kegyelmet hozó levél elolvasása egy erős electrika succussiót csinált bennem, midőn 13. halálra itélt közzűl, kettőt csakugyan kidőlni láttam; ’s úgy vettem, mintha egy ágyú lövés, két embert seprett vólna el mellőlem. Mennyi háládatossággal tartozom tehát annak a’ Fejedelmemnek, a’ kinek kegyelme mind tulajdon orczáimról mind szüléiméről, testvéreiméről és egy olly nagy kegyességű Bátyáméról mint András Úr, letörlötte a’ sírás könnyeit, a’ ki időt engedett a’ gyalázat lemosására, ’s familiámnak vissza adta azt a’ jószágot, mellyet oktalan lépésem elveszte! – Nékem Májusnak 29-dik napja, midőn Ő Felsége subscribalta a’ kegyelemlevelet, örökké emlékezetes nap lesz!
Uram Bátyám és az Öcsém, úgy látszik, nagyon féltek attól hogy magánosságom egész organisatziómat öszvebontja. Minek előtte ide értem én sem féltem semmitől inkább, mint attól hogy elmém megháborodik. De túl vagyok rajta! A’ tél hosszú éjei elmúltak, könyveket kaptam az Öcsém, a P. Sterly és a’ Comiss[arius] Beschérer Uram barátsága által, ’s olly szerencsés vóltam, hogy a’ szomszéd Cellába, mellynek ajtaja az enyémhez csak három lépés, Páter Versegi van fogva, ’s ő a’ muzikális éneklés által, (mellynek zengése hozzám el hat, ha a’ szokat, a’ mellyeket énekel, nem értem is) gyakorta midőn a’ kesergés elborított, hirtelen felderít. Ő sokkal jobban énekel Hatvaninál, és így gyönyörüséggel hallgathatom. – Osztán, a’ mint mondottam feljebb, olly jó embereket látni mint Tisztjeink, mint az előbbi és újabb Stabs-chirurgusunk, (kiknek egyikével egy kedves félórát töltöttem egyszer, sokat beszélvén B. Splényi Gábor és Gáborné felől, kikkel egy időben lakott Olmützban,) szobámban naponkint 3 ízben látni embert, ’s ablakom előtt egy vártát, kivel ha szólani nem szabad is, magamat gyakorta azzal múlatom, hogy physionomiája egy vagy más ismerősömre emlékeztet – – ó mind ezek az elmét szűntelen munkába tartják!
A’ Kir[ályi] Tábla halálos sententiájának elolvasásakor mindjárt egy várta adatott szobámba, és ez éjjel nappal így tartott a’ kegyelemlevél’ elolvasásáig. Akkor sokat jutott az öreg Horvát Ferencz eszembe, midőn valaha ifjú korában a’ megvágott pofájú prusszus katonafoglyot strázsálta. Méltóztassék édes Asszonyám ezt a’ szegény jó öreget köszönteni, óhajtom és reménylem Kegyelmes Királyunk szívétől, hogy szerencsém lesz még megláthatnom.
József öcsém megirhatná hogy lovaim elvannak-e adva? Ki vette meg? Bárczay Ferencz megházasodott-e? Könyveimet az Eperjesi Compactor kézhez küldötte-e? Hány bivaly bornyúm van? és a’ szürkém Dodó csikójának nincs-e baja?
Testvéreimet véghetetlen szeretettel csókolom. Magamat Asszonyámnak anyai kegyességeibe ajánlom. Fájdalmaim közt a’ volt a’ legterhesebb, hogy miattam Asszonyám szenved, és a’ sírástól elszokott szemem csak akkor öntött könnyeket, midőn Regmec és Semjén jutott eszembe. – Az Isten, a’ ki e’ nagy veszélyből kegyelmesen kiragadott, vigyen minél elébb Asszonyámnak lábaihoz!
Ferencz m[aga] k[ezével]