Én még szombaton Bécsből irtam Assz[onyom] Ángyomnak, de mivel nem tudom ha vette-e, most stafetaliter akarom a dologrol voltaképen tudósitani addig is, mig személyesen mindent elbeszélhetek. Én az öcsémmel Dienessel kétszer voltam Felséges Urunknál audienczián, mert a dolog nem ugy volt mint nekünk oda haza festették. Hanem az utolsó audienczián ki sem engedte ő Felsége alázatos instáncziánkat mondani, azonnal felelt, hogy már olvasta a processusokat, és hogy meg nem hal, hanem a halálos sententiát árestommá fogja forditani, a resolutiót is már leküldötte. – Ma érkeztem ide. A resolutio publicáltatott, és tegnap kettőnek feje vétetett; az öcsémnek, Szulyovszkynak, Szlávy Jánosnak bizonytalan ideig árestom adódott; a magok viselete fogja meghatározni mikor fognak megszabadulni. Kimondhatatlan nagy örömmel vették a gratiát, méltán is, és majd kiugrottak bőrükből.
*Kazinczy Ferencz’ jegyzése: Sőt lelkeknek nagy zavarjában, mely az örömet eltiltotta. [Kazinczy Ferenc autográf jegyzete]
– Én holnap megyek Palatinus ő h[erce]gségéhez, mivel nem tudatik, itt fognak-e maradni. Instálni fogom hogy itt maradjanak és hogy lehessen velek correspondeálni és szükségeiket pótolni. Semmit sem mulatunk el a mi hasznukra lehet. Többet postán fogok irni. Bécsben és itten is az én és szegény öcsém’ jó barátai kimondhatatlanul örülnek; nem győzi az ember az aggratulatiokat fogadni, mivel roszabbat vártak. – Magamat stb.
Pest, junius 4d. 1795.
Kazinczy András.
Nagy reménységem van hogy nem sokkára kiszabadulnak.