HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
[1817. 2. szám]


Töredékek Kazinczynak Erdélyi Leveleiből.

Bogártelke, Jún. 29-d.
[1] Mit állottak-ki ma lovaim, mit magam, nem képzelheted, ’s én szinte rettegek, annyiszor panaszlani előtted az út’ alkalmatlan voltát. De viszont azt a’ gyönyörűséget sem képzelheted, a’ mit nekem a’ szép nap ada. Maga ez méltó vala, hogy ide jöjjek, hogy magamat ma kifárasszam.
[2] Csereimtől kínos érzések köztt váltam-el. Rettegtem, hogy szemei engem többé meg nem látnak, ha útamat Kraszna felé veendem is; mellyet annyival inkább óhajtok, mert sem magával, az igen nemes lelkűvel, nem éltem-ki magamat, sem nagy kincseivel. – – – Az eső mindég esett, ’s mind inkább romlottak az útak. [3] Horváti, Gróf Teleki Lajos’ gyermekeinek birtoka, balra maradott, ’s eggy óra alatt Perjére értem, eggy nagy hegynek lábánál. [4] Cserei megmondá, hogy ott hat ökör készen fog várni, mert meg akará kémélni lovaimat, [5] ’s a’ mint a’ faluba értem, a’ szarvas-forspont az úczán álla.
[6] A’ hely romantisch, ’s jól hasonlít a’ mi Zemplényi tót faluinkhoz Sztropkó’ táján. [7] Hosszan*
Hoszzan Sajtóhiba em.
nyúlt-el, noha kicsiny, ’s a’ dombokról sok apróbb patakok omlanak a’ nagyba, melly a’ helységen végig szalad. [8] Én leányommal ’s szobaleányával kiszállék a’ szekérből, lovaimat előre küldém a’ hegy bérczére, ’s gyönyörködve néztem mindenfelé az erdők’ igen szép szakait. [9] Eggy lovas, ki Kraszna felől jött, ’s Bánffy-Hunyad felé igyekezett, utól-ére, leszálla lováról, ’s magyarázóm lett; mert forspontosaim Oláhok voltak, [10] ’s én az ő nyelveket úgy nem értém, mint ők nem az enyémet.
[11] Azt a’ jövendőlést, hogy Erdélyben olly hegyeket fogok mászni, mint a’ Tokaji szép fok, előre nézvén Nyíres felé, ’s Kraszna felé hátra, többé nem lehete nagyításnak vennem, mert ez nem alacsonyabb, ha nem olly meredek is. ’S ezt leginkább a’ leereszkedőn érzém; mert gyalog menvén-fel ’s víg enyelgések köztt a’ szeretett gyermekkel, ki virágokat szedett, ’s a’ hegy tetején Sophie! Sophie! nevet kiáltoza, ’s Thaliet, Emílt és Antonínt, ’s testvéreié mellett a’ Báró Prónay Phigieét, ’s szememet a’ szép erdőségen legeltetvén, feledtem az út’ alkalmatlan voltát. [12] ’S végre egészen eltikkadva a’ legfőbb ponton valék.
[13] Barátom, melly frappant pillantás! Előttem fekvék az egész Erdély; ’s bár eléggé érthetőleg önthetném szóba a’ mit láttam! De ha a’ tájfestés szóval, és nem rajzolatban, mindég sikeretlen is: legalább azokat segélleni fogja, a’ kik hozzád-írt Leveleimet; ha majd megjelennek nyomtatásban, Erdélyi útjok alatt vezérekké veendik. – Megfordúlék sarkamon, ’s valamerre tekinték, déltől keletig, ’s onnan éjszakig és ismét enyészetig, dombot láttam és völgyet, ’s nem eggy arasznyi lapályt is; ’s úgy dombot és völgyet, mint midőn a’ Kertész spallérjait sinór után nyirdeli. Egyedűl eggy hegy üté-ki magát, a’ merre Belgrádot képzelém, mert a’ nap esős fellegek közzé rejtezett vala el, ezen örök dombok’ és völgyek’ síksága közzűl, ’s annak oldalain még most is fejérlett a’ hó. Szótlan állék itt, ’s megrezzenve. Úgy tetszék, mintha valamelly Isten eggy magasan-kiálló pontról nézte volna sok ideig a’ habokban-hánykódó tengert, ’s tündérbotjával eggyet űtvén, épen most parancsolta volna, hogy a’ tenger azon alakban váljon földdé, benőve erdőkkel, mellyben eggy percz előtt még hánykódó hab volt. ’S még nem vala megteremtve az új föld’ embere ’s állatjai, mert innen nem lehete látni semmi falut; sőt nem csak eggy kalibát is, ’s a’ táj ember nélkűl, marha nélkül, madár nélkül volt.
[14] Messze mértföldekre terjedett-ki horizonom, ’s képzelheted a’ kék szín mint vesze-el szemem előtt, a’ feketés-zöldön kezdve a’ csaknem vereses-sárgás kékig, hol az az ég’ fejérlő színétől alig lehete megkülömböztetni, a’ színeknek ezen prizmagrádicsain. Ha a’ táj itt tárgya lehetne eggy festőnek, óhajtanám hogy ezt valaki festené. Akármelly nagy négyszegben igen szerencsés munka ez nehezen fogna lenni. [15] Ellenben melly Panoráma!

Dédács, Aug. 13d.
[16] Meg akarám látni Demsust, hol még áll eggy templom, melly Római mívnek tartatik; de meggyőzettem e’ vélekedés’ hiu volta felől: az oszlopok nem egyrendűek, ’s a’ templom így nem lehet Római nép’ munkája, hanem eggy később időé, melly az oszlopokat eminnen amonnan öszvehordá ’s újabb épűletté alkotá. [17] Az helyett tehát, hogy Demsusra menjünk, elvégzénk, hogy ma Vajda-Hunyadra megyünk-által, a’ leglelkesebb Magyar’ eggykori birtokát ’s fényes lakját venni tekintetbe.
[18] Azon gyönyörű nyiláson, melly Szebentől fogva Hunyad Vármegyén végig megyen, eggy más völgy nyilik közel Dédácshoz, ’s ez vezet Hunyadra. A’ völgy felett emelkedő igen lapos tetők szántva vannak, a’ völgy pedig fűvet ad, és török-búzát. A’ mezőség igen gazdag. A’ völgyen eggy sebes patak fut végig, ’s ennek szélein Barcsa és Kis-Pestes fekszenek. Hunyad megett mindenfelől hegyek emelkednek, ’s azoknak bérczeik felett messzére fejérlik-elő az örök hóval elfedett kék Retyezár.
[19] Barcsán nehány Úri házak állanak, de eggyik sem mutatja hogy, ez a’ nemzet valaha fejedelmet ada Erdélynek. Balra, eggy dombnak oldalán, látszik a’ nemzet’ temető boltja, ’s az is pusztúlást mutat.
[20] Tíz órakor már Hunyadon valánk. [21] A’ vár, mellyet én tetőn kerestem volna, mint a’ Dévai, csak akkor tűne szembe, midőn a’ helység mellynek az déli, igen kis emeletű szögében fekszik, már előttünk vala. Magas falai, a’ sok csudás szegletekkel ’s csudás zsindelyezettel, a’ sok alantabb fekvő épűletek közzűl csaknem egészen ki hagyták azt teszeni, ’s Hunyadinak emlékezete, ’s az a’ gondolat, hogy a’ hol én vagyok most, hogy a’ mit most én látok, ott valaha Hunyadi járt, azt valaha Hunyadi is látta, ’s magáénak látta, minden tárgyat még nagyobbá, felségessé tett előttem. A’ hogy gyermekes képzeletünk közönségesen nagyobb gyanánt festi előnkbe a’ minek nagyságát csudáljuk, úgy hogy, meglátván végre, ’s a’ gigászi nagyság közönséges emberi alak’ nagyságává válván, itéletünk az igazság’ mértékénél is alábbra süllyed, ’s eggy Friedrich, eggy Kánt, előttünk annyikká sorvadnak, mint a’ mik mi vagyunk: úgy viszont vannak esetek, mellyekben a’ jelenlét meghaladja a’ képzelet’ festéseit, ’s többet lelünk, mint váránk, mert a’ múlt kortól kevesebbet váránk, mint a’ magunkétól szoktunk. Ez foglala-el, ’s a’ Hunyadi’ tettei, ’s azon inségeknek emlékezete, mellyek az ő két fijait, mingyárt a’ hogy ő elhúnya, érték, midőn a’ tiszteletre olly igen méltó Grófnéval ’s eggyik gyermekével eggy szekérben, a’ minden fényétől régen megfosztott helységbe beérénk, ’s az Oláhokkal eltölt héti-vásáron keresztűl-vergődénk. [22] A’ vár’ árkán innen olly tágasságú udvar van elkerítve kőfallal, hogy azon némelly kisded falu el fogna férhetni, ’s útunk ezen vive-el. A’ vár’ hídja előtt kiszállánk szekereinkből.
[23] A’ vár egyenetlen négyszeg, a’ szerént épülve a’ hogy azt a’ kőszikla-félsziget, [24] mellyen áll, épülni hagyá; ’s az éjszaki igen rövid soron kivül, de a’ vár’ falával eggyesülve, eggy kerek és temérdek vastagságú oszlop’ formájára az úgy nevezett Buzogánybástyát látni. A’ délesti szegleten kivül eggy más négyszegü bástya áll, tornácczal eggyesülve a’ várhoz. Ez vakolatlan, az a’ másik geometriai vonásokkal ’s czifra színekkel van megtarkázva. A’ széles és eléggé hosszú hidat izmos kőfal oszlopok tartják, [25] ’s a’ szirtes-oldalu árokban szalad-el a’ Zalasd, ’s szinte a’ híd alatt malomkereket forgat. [26] A’ nyugotra-fekvő oldalt, mellyen a’ híd’ kapuja vagyon, Hunyadi János építette, az északit és keletit, a’ mint mondják, fija, Mátyás Király, a’ délit a’ már említett vakolatlan toronnyal Bethlen Gábor fejedelem. Melly nevek!
[27] Csaknem által ellenben a’ híddal, a’ keleti oldalon, van a’ kápolna; [28] hol ismét a’ Capistrán’ emlékezte lebege körül. [29] Az udvar [30] szűk és délről éjszak felé hárántas; alja kemény szirt, minden föld nélkül.
[31] A szűk és sokszor megtört grádicson Administrátor Mélt. Osdolai Bögözi Antal Úrhoz vezetének-fel, ki bennünket ebédre tartóztata, és mind azt nyájasan elő mutatá, a’ mi nézést érdemel. [32] Az igen tágas szobáknak mind eggyikéből eggy eggy ajtó nyílik éjszakra azon négy erkély felé, melly eggy ígen keskeny folyosó és nyolcz ajtó által eggyüvé foglalva a’ kapus sor felső emeletén szép galleriát csinál. Ezek az erkélyek ugyan annyi támaszfalakon állanak. Fejünk szédűlt midőn ezeknek ablakaikból a’ Zalasd’ árkába lepillantánk. [33] A’ kinézés csak Kis-Pestes és Barcsa felé szabad, de arra gyönyörű, kivált hogy túl azon látszanak a’ Zarándi szép tetők. A’ galléria’ járója veres-márvány táblákkal volt kirakva, ’s az ajtók is, a’ magok éles boltjaikkal, márványból voltak, a’ mint beszéllék; de most be vannak meszelve.
[34] A’ Szála alól van, jobbra fordulva a’ híd’ kapuja’ belső nyílásától. Eggy sor veres márvány oszlopok osztják hosszában kétfelé, ’s az utolsónak fejezete felett eggy pántlika fut körül, mellyre goth betűkkel deák nyelven van felfaragva, hogy azt Gubernátor Hunyadi János építette 1452. [35] A’ hol ez a’ Hős hajdan a’ Haza’ Nagyjait és Vitézeit maga körül látta, ott most eladó vas eladó só tartatik.