Branyicska
B. Jósika Jánoshoz.
Martinuzinak itt áll kápolnája, ’s az útas
Áltnéz a’ Maroson, ’s áldva
*
áldva áldja-ból javítva.
sohajtja nevét.
A’ kápolna ledől, de az útas látja
*útas <nézi> látja
hol állott,
’S a’ bíbort viselő nagy Papot emlegeti.
Tűnnek az esztendők, szeretett nagy ’s tünsz
*nagy <férjfi,> ’s tünsz
te is eggyszer,
*
te is <tűnsz> eggyszer,
’S a’ maradék keres: ’s nem leli nyomdokodat
Oh, mikor itt megyen-el,
*
itt <men> megyen-el,
bár azt is mondja: Kazinczy
*
bár […] Kazinczy Áthúzás nélkül felé írva: mondja ezt is: Az eggykori Vendég
Itt lele férjfit az hely’ jó Ura’ karjai köztt.
Széphalom Oct. 20. 1816
Voltam Branyicskán,.
Aug 11d. 1816.
Hozzá
Oct 21d.
Én a’ Mélt. Bárót tiszteltem minekelőtte láttam volna, ’s Aug. 11. előttem örökre emlékezetes nap marad, olly nagynak, olly nemesnek, olly hírnek találtam azt, a’ kit nagynak, nemesnek hívnek képzeltem, a’ millyenek óhajtottam volt. ’S én a’ Mélt. Úr erám kegyességei miatt is le vagyok kötelezve. De ha tartozásomat ismerem is, ezeket örömest elválasztom a’ hála érzéseitől, hogy tiszteletem annál tisztább maradjon, mert ollyaknak is tartozhatunk a’ kiket tisztelnünk nem lehet. ’S mint emelte érzéseimet annak tudása, hogy a’ hol az a’ Jó lakik az valaha Martinuzinak birtoka vala. Így leve ez az Epigram, melly itt következik. Én a’ gondolatoknak és a’ versezetnek e’ formáját annyira megkedvelém a’ Görög Anthologia után, hogy az nekem szint olly kedves mint az Olaszoknak a’ maga sonettója, melly egészen Epigram, de csak rímezett soru, és 14 soru, midőn a’ Görög nem kíván egyebet, csak hogy igen hosszú ne legyen. Mások is mondják, magam is érzem, hogy nyelvem csak azoknak érthető, a’ kik azt érteni belé tanultak. Így legyen szabad azt prózába öntve is ide tenni, meg pedig mind azon gondolatokkal, mellyek a’ versben benne vannak.
Ime amott áll Mnak már már öszve omlandó kápolnája ’s a’ ki a’ tulparton elmegyen állt pillant a’ Maroson, ’s áldást mond a’ szerencsétlenül elveszett nagy ember nevére, kinek halálát még most is szánja. A’ kápolna ledől; de a’ hazáját szerető útas megáll, ’s kérdi az itt lakókat: Hol állott az a’ kápolna, mellyben a’ Cardinál misézgete? ’s emlegeti a’ Római bíborral megtiszteltetettet. Ah, minden múlandó! az esztendők mindeneket meg emésztenek! A’ mi eggykor Martinuzié volt, most Tied, ’s mint ő te is elfogsz tűnni. De mint őtet keresé itt a’ tiszteletére lelkesedett útas, úgy fog tégedet is keresni eggy más útas valaha, ’s nem lel. Oh, mikor házad előtt elmegy és Téged emleget, mondja ezt is: Ki boldogabb vala mint én; ő láthatta azt a’ nagy embert, én nem láthatom! Melly szép szerencse vala neki attól, ki itt csudála, megöleltetni.
Valóban, Mélt. Úr, az a’ meleg érzés, melly utolsó pentameteremet elfoglalta, nem csak azért áll ott, hogy a’ Versezet nyerjen vele, hanem azért inkább mert
*inkább <hogy> mert
szívemben leltem. Maga a’ Mélt. Úr mind azon beszédjeinkkel, mellyek a’ forrás mellett a’ kertben folytak, és a’ hol a’ Mélt. Urtól Müllernek
*Urtól <Munka> Müllernek
(Magyar. Orsz. Hist.) Munkája felől kedves hírt hallottam (hogy Erdélyben meg van valakinél) a’ tiszteletre méltó Grófné azon
szent érzésekkel, az a’ kedves kis tánczoló, az a’ kedves kis tipegő, ki az én Zsenimet, vagy Branyicskai nevével Milimet, annyira megkedvelé, hogy elereszteni magától, vagy tőle elmaradni nem akart, örökké előttem lebegnek.