- egy számozatlan beragasztott oldal: FIUI ÉS LEÁNYI TISZTELET NEHAI TEKINTETES VAJASDI AJTAI CSEREPES GYÖRGY URNAK SIRHALMÁRA. MDCCCIV-dik Esztendöben
Útas! ki hólttakrol, míg élsz, tudakozol,
Míg föld alá szállnál, föld’ színén utazol:
Jövel! szollit im’ ez a pásintos sirhalom,
Hová kísért egy jó Keresztyént nyugalom.
AJTAI CSEREPES GYÖRGY Neve: míg éle,
Vajasdi AJTAI CSEREPES Ház féle.
Kinek életében ki-ki jó Barátot,
Jo Embert, ártatlan Politicus látott.
Udvarban nött-fel: ott szolgált; de mint menytöl
Választott, tiszta volt az udvari szenytöl.
Potifárnál szolgált Jo’sefnek egy mássa,
Kit nem jegyzett álnok szolgálat rovássa.
Sok esztendök alatt, mint fö Gondviselö,
Udvari szolgálat terheit emelö.
Tudott hívségével kedvességet lelni,
Hízelkedés nélkül felsöket tisztelni.
Grátiát alatson modon nem vadászott,
Fenn-is nem héjazott, a’ porban sem mászott.
Az emberiségnek közép utján járván,
Futotta pályáját, a’ koszorut várván.
A’ képmutatónak távoztatván nevét,
El-nem nyerte bátran a’ temerdek tevét,
De a’ szúnyogot-is soha meg-nem szűrte: (Mát. 23:24)
Azonban a boszszut határ nélkül türte,
Mert lévén szelidség olajjával kenve
Indulatja repült, lassu szellön menve.
Külsö embert festett kívül tekintete,
De rajzolt egy kegyes papot-is élete.
A’ mit a’ kegyesség ’s isteni szolgálat
Tőlle kívánt, arra nem vonított vállat.
Udvari szolgálat attól el nem vonta,
Buzgosága minden gáton által-ronta.
Könyörgéseiben akarmint hátrálta
Tisztsége, de modját ’s idejét találta.
Hogy mindennap’ légyen az angyali karnak
Társa, ’s nem szolgája tsak földi udvarnak.
A’ Nagy Világ elött, mellynek isteneit
Udvarok imádják, bé-hunyta szemeit
Köztte forgott, de nem világinak látszo,
Rolléját-is tsak, mint szembékötve játszó.
Az igát terhesen vono szegényt szánta,
Azoknak hátokon barázdát nem ránta.
Véreket sajnálva kémélte, nem szítta,
Oltalmazta kezek munkáját, nem vítta.
Az ö vérét pedig szítta még gazdag-is
Vékony tehetségét tsipdelte vastag-is.
SZIKSZAI JUDIT volt, ez áldott feleség,
Földi életében a’ leg-föbb nyereség.
Férje mellett eszes gazdasszony, ’s gondos-is,
Környékében ritka hasznos bölts orvos-is,
De kivel, hogy e’ kints birtokában szálla,
Tsak rövid tizenhat esztendöt számlála.
A’ sietö halál hiv Párját üldözte
Ki férjét a’ válo ponton meg-előzte,
Hátra hagyván együtt még három magzatot,
Kiknek éltek Attyok éltén-is túl hatott.
Igy már az udvari hoszszas igát végre,
Le-rázván, emelte lelkét tsak az égre
Nehány esztendökig nyugalom’ árnyéka
Alatt pihenvén, tsak ez egy volt szándéka,
Hogy koros vénsége a’ tisztes betsület
Útján legyen boldog halálra készület.
E’ volt leg-föbb gondja, ’s ki-szabott törvénnye:
Szent elmélkedések’ ’s könyörgés tömjénnye.
Lelke naprol napra illy tüzes szerekkel
Igy olvadott-öszve a’ mennyeiekkel.
Miglen Nyoltzvan-Három esztendös élete
Földi pályájának végső határt vete.
Ezer Nyoltz-Száz Négyben, virágzó Májusnak
Hatod’ Napján Lelkét meg-adá Jésusnak.
Gyermekei itt olly oszlopot emeltek,
A’ millyet virtusi méltán érdemeltek.
Hogy e’ rajzolatok élö képét fessék,
A’ bé-nyelö siron kívül-is éltessék.