Te! Groff Édes Atyád’ képe ’s ragyogvánnya,
Egy kintses hajónak betses maradvánnya!
Melly kemény háboruk, szelek, ’s habok között
Egy titkon lappangó kő-szálban ütközött.
El-romlék az hajó; de Téged’ szomorú
Törésböl-is partra ki-vitt az háború;
Mert mindenható kéz, melly nap-fényt tud éjjböl
Formálni, illy kintset ki-fogott a’ Mélyböl.
Te, kisded Pont, mellynél egyben-találkozik
Két Erő, noha már egymástól távozik!
Te, hajnali gyöngy tsepp-harmatja az égnek,
Leg-drágább záloga egy olly szövetségnek,
Mellyet nem egyéb ok hamar ketté mettzett,
Hanem hogy a’ szivek’ Urának úgy tetszett!
Angyaloknak Húga! Groff BETHLEN BORBÁRA!
E’ kis áldozatnak most Te légy oltára,
Kinn tiszteletének e’ marok tőmjénnyét,
Fel-nyitván szivének füszeres szekrénnyét,
Közre tészi Mú’sám ez újjabb formában
Nemzeti közönség’ ditső templomában.
Mikor e’ nehány sor elébb jött nap-fényre,
Meszsze tekintett-ki egy édes reményre.
De el-tünvén a’ szép álom, múlandóság’
Piattzán, már te vagy helyében Valóság.
Az a’ Paraditsom, mellyben lételt vettél,
Mellynek ki-sarjazott Tsemetéje lettél,
Mikor meg-szűnt lenni, ’s folyni mézzel, téjjel,
Környékző gyepüje el-bomolván széljel;
Te vagy áldott Plánta, melly még-is zöldelleszsz,
Eredeti szagos balsamot lehelleszsz.
Téged’ illet azért, ’s immár reád szállott
E’ Versetske, melly most új piatzra állott.
Molyok fogai köztt el-veszni ne hagyjad,
Meg-holtt erejének új éltét meg-adjad.
A’ finum arany-lántz, mellyet füzött vala
Elébb Mú’sám verses tollának általa,
Pók-fonál módjára ámbár el-szakadott,
Mind két felől még-is benned meg-akadott.
Rendeimet füzöm tsak e’ köz lántz-szemhez,
Róllad új fényt hozok elébbi versemhez.
Engedd, hogy az üres helyet Neved töltse:
Meg-némultt lantomat ihlésed fel-költse:
A’ mi hallgat, Róllad azt újra hirdesse;
A’ mit hajdon pengett, mind Benned keresse.
Engedd-meg, hogy a’ mellyTitánenyészeten
El-húnyván, setét színt fest a’ természeten;
Viszsza-súgározzék ez által ortzádra,
A’ l-mentt nap süssön viszsza hóldotskádra.
A’ világot nézem, egy sima gömbelyeg.
Tengelynek sikságán fordúlván tévelyeg.
Az Eszközök hartzot tartanak a’ véggel,
Földet, tengert egyben-zavarnak az Éggel.
Az ember-koponya kevélkedik észszel:
Épit, de sok fövényt kever kevés mészszel.
Fényes tzégért kötvén, a’ ki böltsnek látszik,
Tsak gyermekek után futván lepkét játszik.
Az Eszesség, ez a’ Világ’ éles szeme,
Tsak alakos játék’ szemfény-fesztő neme.
Fontos agy-velőkből főzött Valóságok
Menippus’fejéből ki-szökött hivságok.
6
Menippusvolt egy leg-hitvánabb régi Görög Philosophus, a’ ki valamit írt, mind nevetségre méltó hijábanvalóságok vóltanak.
Mind a’ki Örömét kénnye szerént bírja,
Mind a’ lélek, vagy test-gyötrésnek mártirja,
Mindenkinek tzélja álom, ’s terhe kinos,
Bolondság mind kettő, tsak a’ neve tsinos;
Erejét
Ixion’kerekén sajtólja,
7Ixion felől ez a’ mese, hogy pokolba büntetésből vettetett alá, holott egy szüntelen forgó kerékhez köttetvén, kinoztatik. Sysiphus pedig egy iszonyu nagy követ magos hegy tetejére emelni kénszerittetik; de még sem tolyhatja-fel, mert a’ teteje felé viszsza-esik.
MintSisyphus, a’ nagy terhet hegyre tolyja,
Ez a’ Bölts, melly gondban míg homlokot rántzol,
Abdera’utzáján tsak hivságban tántzol.
8Híresek a’ régieknél az Abderabéliek eszelősségekről, kik az úttzákra ottan-ottan ki seregelvén danoltak, ugráltak.
Ama’ nagy Ész, híresDelphinek tolmáttsa,
Fél világ’ mozgató alkotványok’ áttsa,
Mint mivelt? Légy-fogó pók’ hálóját fonta,
’S majd a’ bölts fonalat egy seprő le-vonta.
Tudós méllységekben merűlt fő-szédelgés
A’ mit búvárkodott, hát egy kis nebelgés:
Coraebussalmagát egy letzkén találja,
Időt vesztvén, tenger’ habjait számlálja.
9
Coraebusnak ostobasága példa-beszédben vólt a’ régieknél, a’ ki háromig alig tudott számot vetni, még-is a’ tenger habjainak számlálásában töltötte idejét.
Xerxes, Nap-keletnek szív-rettentő vázza,
Athustfenyegeti, ’s a’ tengert páltzázza.
10Xerxesről iratik, hogy egy Athus nevű nagy hegyhez követeket küldött, kik által meg-fenyegette, hogy ha az ő Seregét által-nem botsátja, széljel hányatja. A’ Hellespontus nevű tenger-szorossát pedig néhány páltzáknak ütésével büntette azért, hogy néki kárt okozott.
Nagy Sándor, ki magát istenségnek mondja,
Az Hizelkedőknek tárgyul tett bolondja.
HátHoméruskiknek font pálma-koszorút?
A’ kik fúttak Világ fel-gyújtó háborút:
Nadályokat ditső szekeren hordoztat,
Eszelős
Mélitistpennára méltóztat.
11
Mélitis, Trójának segitségére akkor ment, mikor már el-vólt pusztítva. Ez-is sok bolondságáért példa-beszédben vólt a’ régieknél. Homerus maga verseivel meg-nemesitette emlékezetét.
A’ Nőtelen talám ezeknél eszesebb?
A’ szabad szív’ vára, mellyet bír, kintsesebb?
Ez a’ Magánosság’ setét szobájában,
Mint egyDiogenes’üress hordójában,
Böltselkedik, száraz kortyok között ülvén,
Míg el-szárad maga ’sirjában meg-sülvén.
Ez a’ képzeltt égben nyugvó fél-istenség,
Lásd a’ természetre támodott ellenség,
Ki által vagy szükség, egy örök veremnek
Fenekén meg-szünni az emberi nemnek:
Vagy oktalan barmok’ országára válni,
Társaság ’s rend helyett egy tsordát formálni.
Mint a’ kit meg-szédit a’ forró nyavalya,
Víg szívvel kérkedik, hogy nints semmi baja;
A’ beteg magános, így nem érzi saját
Szivét, ’sirját, éltét főző forró baját.
A’ Világnak illy’ sok szinekkel kendőzött
Áll-ortzákban játszó bolondsági között
Cypris’s a’ szeretet feljebb szemeskedik,
Egyedűl józanabb fővel böltselkedik.
A’ Természet’ kézi-sinórját követi
A’ Sziveket szelid tegzével löveti.
A’ bölts természetnek szava: Hiv Párt keress,
Kinek kebelében öntött szívvel szeress.
Példát-is ád; vezér-mesterűl fel-költött
Munkákkal mind eget, mind földet bé-töltött.
Egygyik Tsillag a’ mást karral vonni tudja,
Kettő, ’s több egymásnak terhét tartó rúdja.
A’ Szőllő-fa hozzá-édesült szil-fáját
Párosítja, mint-egy szerelmes mátkáját.
A’ fel-folyó plánta híven nyújtja zárját
Karjának, keresvén ölelésre párját.
Mellyet környűl-fonván, szorit mind úntalan,
Mert a’ nélkül földön tsúszó gyámoltalan.
A’ gerlitze önti tsokját szerelmének
Szájába hivséges Egygyetlen-egygyének.
Szeplőtlen ágynak leg-tisztább bársonya,
Mellyen egy lett vélle-páros meny-aszszonya,
Az elmés Vers-szerzők ugyan e’ bölts végre
Munkás észszel hágtak a’ plánétás égre.
Hol szép Nemmel az him Nemet meg-frisselték,
Az Hóldat és Vénust sorban bé-fészkelték,
Hogy a’ Szeretetnek ott közben-létele
Légyen ez hétszeres Társaság’ kötele:
HogyVénusragyogó szemeivel intsen,
A’ szépHóldharmati tsókot közben-hintsen.
Mellytől a’ mord ’s fagyosSaturnusvidúljon.
HaragosJupiter’menyköve lágyuljon.
Vénus, Mársnak ki-fentt fegyverét le-óldja,
A’ Nap’ sütös hevét hüttse híves Hóldja,
Tökélletességnek itt-is hát törvénnye,
Hogy az him Plánétát ölelje nyösténnye.
De nézzük a’ földi halandók’ Böltseit,
Hol szedtek próbáltabb eszesség’ kintseit?
Ott, hol egy Feleség’ kebele’ környéke
Vólt böltselkedések’ tanitói széke,
Crates,kinek egész testének formája
Vala minden rútak’ iszonyú tsudája,
Bámul a’ szem, miként lehetett egy Nemes
’S tudósHippárchia’ölére érdemes.
Az által lett böltsebb tudomány’ mestere,
Hogy majom test eszes Minerva párt nyere.
Socratesokosbb böltsek édes’ nemét,
Melly jobban fel-nyitja minden böltsek’ szemét.
Nem Apolló’ tudós ihléséből vette,
’Sémbes
Xántippéja’kebeléből szedte.
12Socrates mondotta vólt, hogy minden philosophiáját feleségével való életéből tanúlta.
Ezt hitte palástos Tanítók’ Nagygyának,
Hasznos próbára vontt böltsesség’ tárgyának,
Hajdon Rómát rántzoltt homlokkal meg-feddő
Cátósem vólt édes iz-érzéstől meddő;
A’ ki kis hibát-is való szemmel nézett.
Nem útált aszszonyi ajakról folyt mézet:
A’ ki darabokra hasitott haj-szálat,
Engedni szoktatta egy aszszonyi-állat;
Kemény fenyitéknek mérgét kedves ízzel
Elegyitvén, mint egy erőss bort a’ vízzel.
A’ Böltsesség tartja e’ világot féken,
Jupitermellett ül a második széken,
13Sapiens uno minor est Jove, – Rex denique regum. Horatius.
Királlyoknak Ura Fejedelmek feje,
Hatalom-’-páltzát tart karjának ereje.
Im’ a’ szeretet sem kissebb uralkodó,
Minden élő-állat jármában akadó.
A’ Nőtelenhez-is just tart páros ágya,
Ki néki törvényes, de pártos Jobbágya.
Böltsességnek a’ Meg-tartózkodás nénnye,
Nem felette böltsnek lenni fő-törvénnye:
A’ szeretet sem lép kelletinél feljebb,
Pohárát nem tőlti a rendesnél teljebb.
Sokat nem tud ’s méllyen nem vi’sgál józanul,
Tudatlanság által eszes letzkét tanul.
Együgyüen ’s nem nagy fővel okoskodik,
Kárpit vonva bé-húnytt szemmel vakoskodik.
Türj, ’s tartózkodjál, a’ Böltsesség’ szava,
14Epictetus az egész Böltsességet e’ két szóban foglalta:Sustine, et abstine.
Ugyan ez a’ páros Élet’ leg-föbb java.
Böltsesség’ házában ez egy vezér-fonál:
A’ gyönyörűséget elegyitsd haszonnal.
15Omne tulit punctum, qui miscuit utile dulci.
A’ szeretetből-is leg-jobb gyümölts-szedés,
Édesből, ’s Hasznosból készült elegyedés.
Ez, hév indúlatot, mint szellő, mérsékel,
Sebes kivánságot régulára fékel.
Itt sokszor az Haszon keserű pilula,
De ha nádmézeli egy kedvesCordula,
A’ Páros Életet egésségre hozza,
Sinlését friss lábra-állás határozza.
A’ magát rá-tartó férjfiu-tekintet,
Mikor az hatalom’-páltzájával intett,
E’ keménység a’ szép Nemnek édesgető
Fogásival hasznos végre meg-fejhetö.
MégMulcibernek-is meg-lágyul pőrölje,
Tsak artzul Vénusi édes kéz törölje.
Egygy eszes az Idő bölts fia, nem rabja,
Egymással meg-fontoltt mérsékléssel szabja
Jelen-valót, késő jövendőt, ’s El-multtat.
16A’ kettős ábrázatu és mind előre mind hátra-néző Jánusban ezt példázták a’ Régiek.Illud est sapere, non quod ante pedes modo est videre, sed etiam, quae futura sunt, prospicere.Terentius.
Hajdonból új színre-változtat, avúlttat.
A’ szerető Pár-is néz újjat ’s hajdonit,
Jövendőnek számban vészi tulajdonit.
Most félelmes, a’ mit bátran próbált régen;
Sok régi nem szabad új főldön ’s új égen.
Ember vala; most Férj; majd Atya-is lészen,
Fordúl a’ bölts letzke im’ ez három részen.
Régen nem vólt betsesbb a’ könyv-szeretésnél;
Most egy póla kötő drágább tíz kötésnél:
Ez előtt magános kénnyel egy idegen
Gyermek-sirást mordul szenvedett, ’s hidegen:
Most egy sirdogálóGergely,vagy’Susika
Angyali karnál-is ékesebb mu’sika.
Majd még jövendőben egy kisded Unoka
A’ világon leg szebb gyönyörködés’ oka.
Böltsesség nyújtja-meg az esztendők’ sorját,
Meszsze hoszszabbítja a’ napok’ sinórját:
17Példabeszéd. IX. vers. 11.
Ugyan ezt a’ Páros szeretet miveli,
Húsz esztendőst Száznál idősbbnek neveli.
Egy század’ terhétől le-görbedtt Nőtelen:
Még élte derekán meg-hólt erőtelen:
Nem élt, mert általa nem származott élő,
Vólt tsak a’ Nap’ költét ’s le-mentét szemlélő:
Tsak élt a’ világon, nem élt a’ világnak,
Ki-dölt tőke, nem ép törsöke zöld-ágnak.
Ehez képest más egy ifju ’s gyermek Házas
Magzatiban hoszszas esztendőkkel százas.
Nem hal-meg; idővel a’ pálma-fát éri,
Élete századok’ rendét által-méri.
Élt, ’s élni sem szünik, mert élnek általa
Kikben él a’ Nemzet, ’s merőn áll kő-fala.
Flaviusa’ kormány-nyelre
Titust adja,
18Flavius Vespasianus után a’ Romai birodalomra következett igen jó fia Titus Vespasianus. Drususnak nagy ditséretű Atyának vólt fia Germanicus Caesar, minden Római Historiákban felette ditséretes. Caesar Scaligertől származott Scaliger József, nagy hirü tudós Atyának még hiresebb és tudósabb fia, tudósoknak tsudája. L. Annaeus Seneca, Cordubai híres Philosophus vólt, Ennek fia vólt Annaeus Mela; ennek fia az híres Poéta, Lucátus; ki azért Unokája vólt a’ Nagy Senecának.
Drususa’ köz-jónakGermanicust hagyja:
Seneca Lucánust, Nagy-Attya’ formáját,
Scaligernemz mást-is, tudomány’ tsudáját.
Nagy Bánffi György ditső Unokákig nyulva
Erdélly’ halhatatlan Lelke Század mulva:
Sereg Ágazatok a’BethlenTörsökből,
Még-annyi Sas-fiak erős Sas-Össökből,
Kikben a’ Nemzeti Élet’ nemes Vére
A’ meg-nem haló Nap’ osztozó testvére.
E’ Nemzetnek Ege, miként Titán fénnyel,
Tsillagzik most egy Gróff kedves Vőlegénnyel,
Cyprisnek, e’ földet forgató tengelynek,
Engedvén bölts szíve Gróff BETHLEN GERGELYnek.
Bölts az a’ szeretet, melly vala vezére,
Mikor hódolt BÁNFI SUSÁNNA kezére.
Igazán Bölts, a’ ki egy leg-jobbat választ
E’ nyér a’ kedvező Égtől bóldog választ.
Választ vett szívének a’ leg-jobbik Útnál,
19Itt a’ játék és tzélozás vagyonVálasz-útnevű falura, hol vólt helye a’ Menyegzőnek.
Választott ’SUSÁNNÁT a’ leg-tisztább Kútnál.
Maradjatok félen más nem bátor útak;
Halgass madarász-síp, mellyet fülben fúttak!
Az ifjuHerculeskét-felé ágazó
Útnál állván, mint egy kétséges útazó,
Virtus ’s Gyönyörűség, e’ két aszszonyi kép,
Kétfelé vonták, mint két édesgető lép.
De tsak a’ jobbiknak szerelmére gyúla,
A’ Virtus választott ösvénnyén indúla.
Böltsebb ’s szerentsésbb-is BETHLENHerculesnél,
Egy úton választott Hasznost az Édesnél.
A’ kiben a’ Virtus’ tárházát meg-leli,
A’ Gyönyörűséget ugyan ott öleli.
E’ két Útak, mellyek másszor meg-oszoltak,
Gróff BETHLEN’ szerelme’ tzélján együtt vóltak.
Oh ditső Nevezet, NeveVálasz-Útnak!
Mellyen indultt lábok bóldog tzélra futnak.
Mert a’ kiben egy Bölts fő javát szemlélje,
Méltán Báro BÁNFI ’SUSÁNNA’ személlye.
Kinek tiszta lépét rajzoló tisztelet,
Gyarló Mó’sám! repül festő tollad felett.
Nem én, úgy-mond, feste Angyali mester-kéz,
Nem illendő tábla tsak papiros vagy réz:
Dionét, ’sMinervát egyben-elegyittse,
E’ két szint’Susánna’fénnyével deríttse.
Lidiát ésMártát fesse talpon állva
Két udvarló szoba-leánynak formálva:
A’ Szamos’ Nimfáit, szépségén bámúlva,
Örökös Aszszonyok sámolyához hullva.
Távol innen! hazug hizelkedés’ mázza,
Ne hogy e’ Felséges ortzát meg-alázza.
Igéző szépsége, mint Paraditsom-kert,
Hol Grátiák karja múlató helyet nyert.
Virtussa, mint e’ kert’ gazdag Birtokossa,
Hol magát ártatlan feredőben mossa.
Szelid indulatok’ lengedő szellője
Piros Ró’sáinak tsendes legyezője
Itt nyilt ollyan téj-szin Liliom Ritkaság,
A’ mellynek gyökere szent Erkölts ’s Tisztaság.
Ki-miveltt Elméje ábrázol
Morellát
20Morella igen híres tudós, Apátza-leány, Philosophiában, Törvényekben, Musikában, és Nyelvekben igen tanult.
Nehány Tudományban bölts fel-nyiltt szemel lát.
A’ tudós Nyelvekben folyó-patak nyelve,
Okos beszédeknek óltárul szentelve.
Éléfánt-tetemből faragott kezei
Most aszszonyi mivek’ munkás eszközei:
Majd, ha Mu’sikán-is játszanak újjai,
Ott Zengnek a’ kilentz Mú’sáknak karjai.
E’ szép Teremtmény hát egy tükrös palota,
Mellyet mennyei kéz például alkota:
Virtusok ’s Erköltsök itt a’ tükrök magok,
Szépség’ rámáival körül-is gazdagok.
Ez-is illett Párnak Gróff BETHLEN GERGELYhez;
Tiszta Liliom-szál az egyenes Melyhez.
E’ Gróffnak felséggel betses érdemei
Illy’ bölts szeretetnek eleven szenei:
Egy sok kintsel rakott tudományos Elme,
Mellynek Kamarássa az Úrnak félelme.
Az a’ leg-jobb szívből gazdagon ki-forró
Betsület, melly ember-szeretéssel forró:
Maga-kedveltetés’ bé-folyásit ontó,
MégDanaenak-is értz-tornyán bé-rontó.
Melly magát nyájasság’ tsatornyáin közlő,
Mind magános, mind Köz-Jót híven eszközlő:
Az az Egyenesség, mellynek nem vérei
Apullejus’sok szint váltó tündérei:
Olly’ álhatatosság, melly talpát fektette
Mint kőszál az habok ’s szelek’ közepette;
Vagy a’ melly ostromló nyilak’ ellenében
Minerva’ paissa
Perseus’kezében:
21A’ Poéták szerént ez a’ Perseus igen erős hatalmas vitéz ember, kinek Minerva ajándékozta a’ maga Paissát, melly rézből lévén készitve ollyan fényes vólt, mint a’ tükör. Ennek a’ paisnak erejével újj dolgokat tselekedett.
Az a’ ritka tsendes természetnek ege,
Hová nem száll terhes háboruk’ fellege.
Melly
Olympus’hegye’ magas hamlokán ül,
22A’ Görögöknél a’ leg-magassabb hegy Olympus, mellynek tetején mindenkor nagy tsendesség vólt, mivel oda semmi felhők, égi háborúk, szelek fel-nem hatottak.
Villámok’ dörgések’ ’s szélvészeken felyűl:
Az a’ nemes Maga-tartózkodás’ partja,
Melly két felől rendes határát meg-tartja;
Mellyek köztt a’ szelid Alázatosság foly,
Fenn-látás, negédség kevély habot nem toly:
Az a’ természeti folyó beszéd’ Neme,
Mellyben minden Ige egy arany-lántz szeme:
Ezek – (mert ha beljebb lépik tiszteletem,
E’ tsendes tengerrel magam’ el-nyeletem)
Ezek egy Szűz szívnek érzéseit vonták,
A’ Bölts szeretetnek köteleit fonták.
Ha fényes vóltRhodusszüz Ró’sa-Nimfával,
Apolló’ szerelmét meg-nyert
Rhódiával;
23A’ Kis Asiai Szigetek között igen híres ez a’ Rhodus Szigete, melly Apollónak, vagy-is a’ Napnak vólt a’ régiektől szentelve. Egy ide való Rhodia nevű szép Nimfa-leányt szeretett-meg Apolló. – Rhodia pedig Görög szó, magyarúl Ró’sát tészen, mert itt igen bőv vólt a’ szép Ró’sa.
Most lett a’ Valóság, árnyék vólt a’ mese;
Itt a’ Nap-Völegény ’s Ró’sa Szerelmesse,
A’ Nagy
BánfiHáznak széles Océánja,
24Ez a’ Rhodia, a’ mesék szerint, volt leánya azOcéánnevű tengernek.
Kinek ez hajnal-szín Rhodia, léánya,
E’ kettőnek egyben-olvadott Érdeme
Rhodusi vertt finum arany pénznek neme,
Melly egy felén Napnak ortzájával derül,
Más felén illatos Ró’sát tart tzímerűl.
25A’ régi Rhodus-bélieknek pénzek illyen forma vólt; Egygyik felén a’ Napnak formája, más felől egy ki nyilt Ró’sa, a’ Rhodia Szűznek tzimere. A’ Tudósok ma-is mútogatnak e’ féle régi Rhodusi pénzt.
Te, szelid Apolló’ Ortzája’ Sajátja!
Rhodiának, szíved’ Felének, Barátja!
Gróff BETHLEN! szállj-ki jobb Élet’ tavaszszára,
Örömednek ki-nyiltt mezeje’ hoszszára.
Nintsen ott a’ józan íz-érzésnek híjja,
A’ melly édes mézét fulánk nélkül szíjja,
A’ Gyönyörüségnek ott tisztán foly vize,
Hol a’ Virtus annak mind színe, mind ize;
Mint a’ hétszer tisztáltt Spiritus’ Kristállyja,
Mellynek semmi salak fenekét nem szállja.
A’ Nap most az Égnek közép-pontját futja,
A’ bölts Szeretésnek ugyan ez járt útja
Találta futásod közép ege’ pontját,
Tartván az okosság kézben mérő fontját.
A’ Tavasz-is öröm-bimbók’ közepette
Meleg kebeléből kóltsát elé-vette,
Előtted a’ kies Esztendőket nyitja,
Majd ágyadat bársony paplanjal borítja.
A’ Természet adván szolgálatját részül,
Elődbe már pompás menyegzővel készül.
A’ tenyésző Erő hozván gazdag kintsét,
Feszíti telelő házának kilintsét.
Minden élő-állat ’s plánta teremtmények
Menyaszszonyi ágyban fekvő vőlegények.
Kedves Mátkájához szive von az himnek,
Kebelébe szállok, úgy-mond, az Enyimnek.
Mint arany piksisek, a’ rűgyek’ tokjai,
(Hol készek a’ tiszta szeretet’ tsókjai,)
Meg-nyilván, tsepegnek minden szíves párra,
Olly’ betses harmattal, mellynek nintsen árra.
Az Hold, mint nyoszolya-aszszony, fordul körül,
Menyegzői fáklyát tartván, egygyüt-örűl.
Folyó-vizek’ ’s kút-fők szüz Nimfái sorban
Udvarló nyoszolya-leányok bíborban.
Madarak,Amphiontmeg-győző torokkal
Hangitsálnak ékes musika-karokkal.
Im’ látod, kedves Gróff! az egész ki-kelet
Egygy olly’ menyegzői késérö tisztelet,
Melly véled az öröm’ nászszát egygyütt-üli,
Szerelmednek nyájas grátiáit szüli:
Söt a’ szerető Szív’ ihléseit teli,
Ki-folyással kegyes szívedbe lehelli.
Ugy-is a’ Természet’ kies tudománnya
Búvár visgálásod’ szerelmes bálvánnya:
Munkás Gyüjteményid’ kintses kamarája
A’ bölts Teremtőnek kisded kápolnája.
Most űlj-bé hát méltán kedves oskoládban
Élesebb szemekkel ’s menyegző-ruhádban.
Mert a’ természetből a’ ki böltselkedel,
Vélle köz menyegzőn most vőlegénykedel.
Menj közel Gerlitze’ patyolat ágyához,
Kérd-el bonthatatlan Hivségét párjához:
Kérd-el azt a’ tiszta szeplőtelen leplet,
Melly alatt szent öröm Édenben ineplett:
Szájoknak harmatit ajakidra szedjed;
Honnan ’SUSÁNNÁdnak le-szedni engedjed,
Vedd a’ szöllőfának ölelő kaptsait,
A’ borostyán ’s szilfa egyben-fontt karjait;
Narcissus’ ’s Hiatzint’ mosolygó nézésit,
Söt a’ minden plánták’ eleven érzésit.
Az egy Mimosa leszsz e’ sorban kelletlen,
26Ez a’ Mimosa plánta ollyan természetű, hogy ha kézzel valaki leveleihez ér, leg-ottan mintegy leányi szemérmetességgel meg-hunyászkodik, el lankad, söt sárgulni kezd. Azért ennek nevét így mondják: Noli me tangere, Ne illes engemet.
Mert Engem’ ne illess, Párok közt illetlen,
Tanuld, a’ Mágnes-is a’ Vassal mit mivel,
Mint vonja kedvessét vőlegényi szívvel,
Készíts gyürüt, kérvén vasat a’ Mágnestől
27A’ Mágnesnek vonszó erejét a’ Vassal-is lehet közleni Mesterség által melly osztán tsak magára-is vonszó erejű lészen. A’ leg-régibb időkben vasból készítettek gyürűk, mellyeket a’ győzedelmesek, követtségben küldöttek, söt a’ menyaszszonyok is viseltenek.
Melly már érzékeny lett ’s vonszó mindenestől,
Ezt viselje gyémánt, ’s arany helyett újjad,
Nonius’gyürűjét mellyel felyűl-múljad.
28Ez a’ Nonius igen gazdag Senátor vólt, kinek egy gyürűjében lévő drága kő, melly Opálusnak hivattatik, betsültetett egy millió aranyra.
Itt azt a’ drága-kőOpalust tekintsed,
Hol tsak Egyben birod minden földi kintsed’.
29Az említett Nonius ki-kergettetvén Antonius által Romából, tsak ezt az Opalus nevű drága-kővel ékes gyűrűjét vitte-el magával. Ebben az Egyben minden javait és gazdagságait egy summában találta; a’ mint Plinius írja ezeket Noniusról.
Ama’Crysolituskövet-is vedd észben,
Mellyen formáltt aszszony-kép halat tart kézben:
30Ollyan Crysolitus nevű drága követ írnak némellyek, mellyen a’ természetnek munkája által vólt reá festve ’s rajzolva egy Aszszonyi-kép, melly halat tart kezében. Az Hal Tzimere a’ régieknél a’ szaporodásnak. Amaz isteni áldásnak: Gyümöltsözzetek, szaporodjatok, ki-fejezése. Ursin. Theol. Symbol.
Azt a’ szaporodás’ törvénnyét találd ott,
Mellyel a’ Párosok’ szűz kebele áldott.
De miért ád sípot egy Titirus szádban,
Holott te vagy szemes birtokos a’ nádban
Im’ előtted kedves summában szorítva,
A’ természet’ kintses Kabinétja nyitva.
Menj-bé! hová menyből nyújtott kéz vezérlett,
Páris’ almájánál a’ mi drágább bér lett:
Nállad a’ Szerelmes Tanítvány; szoktassad:
Most a’ kit taníttaszsz, majd magad halgassad.
Menj-bé! ’s a’ ki szolgálsz Themisnél udvarban,
A’ Fő-Kormány Széknél Titok-tartó karban;
Légy már a’ leg-böltsebb Cypris’ Titoknokja,
Szíved a’ szelidebb Kormány-Széket szokja.
Hol bölts szeretetre mind tárgyad, mind okod
Szíved’ Kormány-nyelét fogó Titoknokod.
Mint mikor arannyal essőző harmatot
Rhodusra leg-tisztább levegő hullatott:
Olly’ levegő, mellyben nints fellegek’ széke,
Ragyogó Nap-fénynek súgározik kéke.
31Pindarus Poéta Rhodus Szigetét az által magasztalja, hogy abban arany esők estenek, mellyel annak a’ Szigetnek termékeny bóldog és áldott tulajdonsága példáztatott. Az iratik még erről, hogy ott egész esztendőt által, tsak egy nap sintsen ollyan felleges, hogy nap-fény ne tündökölnék. Ott tiszta idők’ járási uralkodnak. Ebből kőlt az a’ mese, hogy a’ Sziget a’ Napnak különösön vólt tulajdona.Phoebeia donis exornata Rhodos.
Így az Áldás sürűn harmatozó kintse.
Gazdag esőzéssel Páros Élted’ hintse.
Folyjanak ott édes Nektárnak tömlői,
Tsorogjanak téjjel az Hóldnak emlői,
32Az Hold sok emlőkkel festetik-le a’ Régiektől, mint hogy minden éltető nedvességnek szerzőjének és minden elevenség’ dajkájának tartatott. Régi pénzeket is írnak, mellyeken az Hóld illyen sok emlőjű formában ki-ábrázolva szemléltetik.
Kék eged Rhodusi levegőből költsön
Nap-sugárral festett fényes ruhát öltsön
Menj-bé! ’s Mú’sám zárván már ajtót Reátok,
Józan Böltselkedés’ törvénnyét írjátok:
Tanúljon szerelmet mérsekelniDídó
Tőlletek, ’s okoson nyilazniCupidó.