Midőn, oh LEOPOLD! Neveddel petsételtt
Nagy Napon Gyülésünk általad vett lételt,
Melly Nap boszszújára’ sok írígy agyarnak
Egy tisztelendő Nap méltán a’ Magyarnak,
1Ez a’ Nap vólt épen Leopold napja. E’ Napon tétetett a’ Magyar szent Korona 1790-ben szokott pompás tzéremoniával e’ Nagy Kir Felségnek fejére. Azután ismét ugyan e’ Napra esett ezen Egyházi Társaságnak-is ez az Egyben-gyűlése.
Mellyen ditső Fejed Apostoli fényes
Magyar koronában Királly lett törvényes:
E’ Napon egy Papi Társaság’ szent széke,
Mellynek Nagy-Enyedről vett nevet vidéke,
Szívvel, szájjal, hittel Nevednek áldozik,
Hív Haza-fiui drakmával adózik!(Mát.17: 24.)
Szerentsés Nap! mellyen pompát elegyite
Fejedelmünk’ Neve, Koronája, ’s Hite:
Ez három, mint tiszta Nap’ hármas súgára;
Fejünk felett egygyütt tündöklött-ki mára:
Midőn illy Felséges Királlyi artzulat
E’ szentséges helyen ’s oltár kőrűl múlat,
Minket-is egy lélek olly széknek, hol magad
Oh LEOPOLD! fényleszsz, ’sámolyához ragad.
Ezzel mostKirállyi Papsághát részünk-é?
Most igazán egy
szent Koronalészünk-é?
2Ezt a’ Királlyi Papságot Sz. Péter emlegeti I. Lev. I. R. vers 9. – A Korona Déákul-is vétetik egy kereken környűl-álló egyben-gyülésért. Innen vagyon által-véve ez a’ szent Korona nevezet-is, mellyel a’ mi Eleink nevezték a’ Papi nagy Egyben-gyüléseket; még a’ törvény-folytatásban-is illyen módon:Végezte a’ szent Korona.
Te vagy le-borúló tiszteletünk’ feje,
Székedig szárnyaló hitlésünk’ ereje.
Te adsz tömjént égni szívünknek oltárán,
Te vagy arany betű örömünk’ ’sóltárán.
Ortzád nékünk élet’ fénnyét elől-szórja,
Mellynél fogadást írt Nevünk’ nehány sorja.
Mi gyujtunk illatos ámbra-áldozatot,
De feljülröl a’ szent tűz tőlled hozatott.
Te lelket addsz, és mi szeretünk forróbban,
Te formálsz karokat, hogy öleljünk jobban.
Édes ihléseddel tellyes belső részünk,
Honnan vallást-tévő szókat szánkba vészünk.
Te töltöd tsordultig szívünk’, hogy ki-folyjon,
Hitlésünk’ nagy Tárgyát, LEOPOLDot szólljon.
Fogadd-el, kegyelmes szívű Fejedelem!
A’ melly Hitet bé-nyújt a’ szíves szerelem.
Azt a’ szívet tsekély társaságunk nyujtja,
Mellynek lángját
Titán, nem
Phaétongyújtja:
3Phaéton rendeletlenül élt viszsza az ő attyának a’ Napnak, vagy Titánnak szekerével, melly miatt a’ világot fel-gyujtotta, a’ költemény szerént.
Úgy van, a’ barmoknak áldozatul metszett
Szívek Eg’ Urának nem mindenkor tetszett;
4Az ó törvényt követő ’Sidóknak többnyire az áldozati barmoknak szívek a’ több részekkel meg-nem áldoztatott: noha a’ Móses törvénnye erről nyilván nem határozott. Lásd Michaelis Dissert. de Sacrificio Cordis & Cerebri.
De az embereknek szivekhez vólt kedve,
Szinétől e’ szebb rész nem vólt ki-rekedve.
Ezt mind az Isten, mind LEOPOLD így kérik:
Add nékem szívedet:’s a’ költsönt igérik.
5Salamon Példab. 23: 26. mondja az Isten: Szerelmes fiam, add-nékem a’ te szívedet. Leopoldnak szokott Symboluma-is a’ szívet kivánta kints gyanánt.Opes regum corda subditorum.A’ Királlyoknak kintsek az ő Hiveiknek szívek, kik birodalmak alatt vagynak.
Mi oka? LEOPOLD, a’ Királlyok szépe
Istenhez hasonlít, kinek rajzoltt képe.
Mind ISTEN, mind pedig LEOPOLD-is, magok
Ketten tsak a’ szívnek kintsével gazdagok.
Mi oka? Mert e’ kép Isteni ábrázat,
Honnan LEOPOLD-is le-festett példázat.
Királly! Szívet kívánsz? Imhol a’ jó szívet
Ajánljuk, Királyhoz, és Hazához hívet:
Ez a’ drágább kintsünk, mert aranyunk nintsen;
De, hiszem, a’ jó szív feljül hág a’ kintsen.
Hol vallást betsüllő Dávidnak vagy párja,
Bennünk leszsz LEOPOLD’ igaz
Abjatárja.6Különös nagy hivséggel viseltetett Abjatár Pap Dávidhoz az ő Királlyához, mind még széljel-bujdostában, mind pedig országlásának idejében.
Kiben királlyához vonszó jó szívüség
Hét próba-tűzben járt finum arany hűség.
Söt mivel vólt Dávid’ jobbja haddal vérző,
Te pedig vagy kedves békességet szerző:
A’ mennyivel képed amazét meg-győzi,
AnnyivalAbjatárt hívségünk előzi.
Szent tsak magában-is egy fel-kentt Királynak
Le-tett Hit’ petsétje a’ keresztyén szájnak:
De már sokkal szentebb Neve egy olly Hitnek,
Mellyben tárgyul Téged’ LEOPOLD, említnek,
Ki által a’ Vallás erőss Várban szállott,
Porban le-dőltt jussa izmos lábra állott.
Sőt egy vér-özönből ki-nőtt olaj-ágnak,
Meg-hozója mivel Te vagy a’ világnak,
A’ Tenéked le-tett Hit-is leg-szentségesbb,
Mert a’ békességnek neve leg-felségesbb,
Oh Világ’ szerelme! Kitsiny seregünk-is
Méltóztasd, hogy lehess a’ mi szerelmünk-is:
Engedd ez erőtlen de szent és hív Nyájjnak,
Telepedjék széke körül a’ Királynak.
Apostoli Felség, a’ ki e’ székben ül,
Álljon tanítványi sereg-is hát körül.
E’ kivűlről tsekély palástotska’ neme,
Mellynek nintsen gazdag pompából érdeme,
Hadd légyen tsiga-vér szinnel fényesített
Felséges bársonyod alá le-terített:
Királlyi palástod’ egy szárnyát erre-is
Terjezd-ki, melly el-ár sok száz ezerre-is.
Ha az Efod ama’ kardal egy helyt vala,
Mellyet viselt vitéz Dávidnak oldala,
7Tzélozok arra, a’ mi írva vagyon. I. Sám. 21: 9.
E’ len-gyolts Efód-is találjon karodnak
Oltalmában helyet mellette kardodnak.
Így, hol Nagy Konstántin’ tsászári ruhája
Olly takaró, mellynek a’ Pap fért alája,
8Constantinus mondása ez, hogy ha lehetne, palastjával-is el-takarná a’ Papoknak hibájokat. A’ Valláshoz való nagy tiszteletből mondotta ezt.
Ott az Úr’ szolgait fedező jó-féle
Bíbor leszsz LEOPOLD’ ruhájának széle:
Melly alatt vér-szopóDóegnem hörpöli
A’ Szent Rendnek vérét, ’s jussait nem öli.
9E’ vólt Saul Királlynak Ministere, a’ ki az Úr’ Papjait el-árulván a’ Királynak, azokat maga a’ Királly’ parantsolatjából le is vágatta.
Kegyes Fejedelem! tapossad az Égnek
Kedvében határát a’ késő Vénségnek.
A’ boldog és hoszszú időnek sinórja’
Mértékével folyjon esztendeid’ sorja.
Az Áron’ veszszeje előtted zöldeljen,
’Sámolyodhoz téve gyümöltsöt neveljen.
10Gaudia principium nostri sunt saepe doloris: Az-az, Innepi vig örömünk bánatnak kezdete sokszor. Itt-is bé-tőlt a’ Poéta szava; mert azután tsak hamar meg-hala két hónap múlva a’ ditső Fejedelem.
DUM, LEOPOLDE, Tuo signatum Nomine Lumen
Emicat, Hungarico lux veneranda solo;
Qua Tibi Apostolico cinxit Diademate tellus
Hungara legitimo more modoque Caput:
En sacer Ordo Tuo Tractus Enyediensis honori
Et calamo & verbis corque sidemque sacrat.
Fausta Dies! coëunt Nomen, Diadema, Fidesque
Principis, ut triplex solis ab axe jubar.
Anne Sacerdotum forte hinc regale vocemnr
Collegium? anne per hoc sacra corona sumus?
A Te principium. Nobis tua gloria vultu
Irradiante praeit; nos Tibi vota damus,
Nos Tibi thuricremas votis incendimus aras,
Tu reparas misso desuper igne focum.
Dum Tu animas, plus amamus: & hoc Jove numina pleni
Eloquimur, divo principe corda fluunt.
Accipe devotum per fingula nomina pectus,
Dum chorus hic Domino corde fideque litat.
Saepe quidem brutum cor displicuisse Tonanti
Legimus; ast hominum corda sacrata placent.
Et DEUS & LEOPOLDUS ait: Date corda petenti.
Quae ratio? Summo es par LEOPOLDE, Deo.
His DEUS & LEOPOLDUS amant ditescere donis:
Scilicet, esse Dei vis LEOPOLDE typus.
Cor cupis? En auro pretiosius accipe pectus:
Parva penus magnas hic Tibi fundit opes.
Teque ubi relligio Davidis imagine pingit,
Nos damus Abjataris cum pietate fidem.
Quin fi belligerum superas, dum pacis es auctor;
Vincit & Abjatarem nostra caterva fide.
Per se sancta fides in Te mage sanctior audit,
Per quem Relligio juribus aucta viget.
Imo fides Tibi facta, cluit sanctissima, per quem
Orbi e diluvio pacis oliva viret.
Orbis Amor! Coetus dignare amor esse pusilli:
Fac, stet apostolicum grex sacer ante thronum.
Fac, hoc palliolum nullo spectabile cultu
Purpura regalis deveneranda tegat.
Quodsi vestis Efod stabat saciata mucroni,
Quo David quondam cinxerat ense latus:
Haud minus istud Efod Vestrae sociabilis ensi,
Splendeat, & tuta gaudeat arce frui.
Sicque Sacerdotem dum tu gestamine, Magne
Constantine, foves, tum LEOPOLDE, faves.
Aronis supporta tuo jam virga scabello,
Arida, fac, fructum germine laeta ferat.
Nullus ut armato Doeg illegaliter ausu
Sanguifluo Clerum juribus ense necet.
Sis felix longis, Auguste, beatior annis,
Hoc Tibi nostra litant vota, precesque vovent.